HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Korea és a Starcraft istenei

2009.11.12. 18:29 hancu

Aki tudja, mi az az IDDQD, annak valószínűleg az sem különösebb újdonság, hogy Koreában a Starcraft nemzeti sport és olyan sztárkultusz van körülötte, amit mi itthon elképzelni sem nagyon tudunk, a gosuk (így mondják koreaiul, hogy pro) gyakorlatilag rocksztárnak számítanak, az annak megfelelő fizetésekkel és rajongótáborral. Oké, szóval ezt mind tudjuk, láttunk már esetleg képeket koreai SC-versenyekről, ahol tízezrek drukkoltak a helyszínen, hallottunk a koreai progamer-tévéktől, ahol egész nap játékokról szól a műsor. Nekünk már nem lehet újat mondani/mutatni.

Na ezt hittem én is, amikor valahogy elkeveredtem a YouTube-on egy olyen videóhoz, ami az egyik említett tévéből való, az egyik SC-liga döntőjének a felvezető spotja. Most mit mondjak, olcsó lenne a csodálatos magyar kertévék """szuperprodukcióinak""" hasonló filmecskéihez meg reklámjaihoz méricskélni, de ha végigkapcsolgatok az ESPN-től az MTV-ig meg vissza, akkor is azt mondom, ezek a kis klipek olyan szinten profik, hogy bármivel állják a versenyt, amit ma világ bármelyik tévéjében összeraknak.

A klikk mögött vagy 6-8 videó jön, mert egyszerűen nem tudok betelni velük.

 

55 komment

Címkék: korea starcraft

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr941520874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Égbekiáltó 2009.11.12. 22:19:44

Azt hiszem európai gyomornak ez bevehetetlen. Nekem már Fatal1ty "munkássága" is sok volt. Egy időben a Guru annyira sztárolta, hogy majd minden lapszámban volt róla valami sztori. Szerencsére itthon ahogy jött úgy elfelejtették. Erkölcsileg ezt a fajta pénzszerzést a pókerosokkal egy szinten állónak tartom, valahol a prostituáltak alatt.

ű 2009.11.12. 22:27:47

A pókereseket kordagyuriig bezárólag szerintem mindenki rühelli, de ebben semmi gázt nem látok.

terran 2009.11.12. 22:28:55

@Égbekiáltó:
mi a bajod van?
.."ERKÖLCSILEG".. ekkora hülyeséget.

ezek a játékosok profi sportolók.
ha a sakkozók sportolók, akkor ők is.

2009.11.12. 22:35:26

Én se értem ez most mitől szar. Hívhatjuk őket élet nélküli kockának de akkor az is egy agyatlan kocka aki egész életen át csak egy rohadt evezőt húzkod, egy labdát rugdos vagy dobál. És a labdarugdosásból milliomosok is lesznek...pedig szerintem az egyetemes emberi értékekhez kb annyit tesznek hozzá, mint ezen koreaiak. Szóval fikázzuk csak őket, de a hivatásos sportolók se különbek az én szememben.

Gn · http://www.google.co.hu 2009.11.12. 22:53:51

elég érdekes a numetál túltengés. a koreaiaknak nincs sajét metál zenéje?
és miért irják ki hogy zerg protoss human? ezek a játékosok minden fajjal tudnak játszani, nem?

Égbekiáltó 2009.11.12. 22:59:33

Nekem gáz ha valaki játékkal ennyi pénzt szerez. Biztos túl konzervatív a felfogásom. De a hangsúly azon van, hogy nekem milyen a dolog, nem általános igazságokat hangoztattam. Nektek elfogadható, hogy valakik starcraftozással sztárok lesznek és halálra keresik magukat, nekem nem. Ez a társadalmi megítéléssel függ össze. Nem tartom sem munkának sem sportnak.

algi 2009.11.12. 23:08:07

Nem tudom, mi bajotok van ezzel. JÓK a játékban. NAGYON jók. Jó a stratégiájuk, gyorsak a reflexeik és rengeteget gyakorolnak. Ez munka, ahogy a profi sportolóknak is munka a sport. Ez nem a pókerers kamu, ez teljesen objektíven mérhető teljesítmény.

terran 2009.11.12. 23:09:02

@Gn:
valamennyire tudnak bizonyára mindegyikkel, de a legmagasabb szinten mindegyik csak eggyel játszik. Egyszerűen nem lehet ezen a szinten mindhárommal gyakorolni.

@Égbekiáltó:
Miért is nem tartod sportnak?
A versenyszerű sakkozást sportnak tartod?

FeroxX 2009.11.12. 23:16:47

aaaaaaaaa ! LEGKIRÁLYSÁGOSSÁGABB KIRÁLYSÁG! éreztem, hogy valamit tud ez az IDDQD blog, de hogy rögtön terítékre küldi a kedvenc témám, és gyk. bennfentesként ír róla az még engem is meglepett :) cool vagy !

szal. elöször is a savazóknak : EZ EGY SPORT ! az a szint amit ők képviselnek, az olyan magas, hogy akkor se jutnál el oda ha most elkezdenél SC-zni 5 éven keresztül napi 8 órában ! akkor is megvernének ! EZ TÉNY. (ők napi 10-11 órákat gyakorolnak amúgy is), hogy nincs életük ? ez is TÉNY, de ez az ő döntésük, és szerintem nyugodtan keressék magukat szarrá, hiszen szórakoztatnak annyi embert a játékukkal, akik miatt megéri, nekik ekkora fizetést adni, szal nincs itt sehol sem igazságtalanság.

nu-metal meg a legkirályabb zene még mindig =)

ennyi !

(egy volt komolyabb SC gameR)

FeroxX 2009.11.12. 23:17:41

jah amúgy anno törin kiselőadásomat ebből a témából meg úgy általánosan a cybersportról tartottam :D töritanárom teljesen lesokkolt :D

Égbekiáltó 2009.11.12. 23:27:23

@ügyfélszolgálatos: Majd pont te mondod meg hogy miről mi lehet a véleményem.

esmein 2009.11.12. 23:53:42

Csinaljon mar valaki valamit ezzel a neveletlen trollal...

moli 2009.11.13. 00:02:26

@Égbekiáltó: ugy latom, ez a blog es ez az egesz szcena EGYSZERUEN nem neked valo.

ha en focizok, az jatek.
ha (mittomen) thomas carl engerson, akkor sport.

ha verpisti szamitogepezik, az jatek.
ha fatal1ty, az sport.

Limrasson 2009.11.13. 00:09:04

@Égbekiáltó: Olyanok mint a rockstarok. Ennyi. Elég azokhoz lehet őket hasonlítani, a prostituált kicsit más.

Égbekiáltó 2009.11.13. 00:13:36

@moli: Na végre, van gondolatod, és csak egy hét kellett, hogy közölni tudd:) Ne döntsd el mi nekem való, és a többi trollozó okostojás sem. Véleményszabadság van addig amég mást meg nem sértek vele. Azért mert másképp gondolok dolgokat mint a többség még jogom van elmondani. Ha nem tetszik felőlem trollozhattok meg kérhettek moderációt. Majd Hancu eldönti, hogy "megnevel" vagy sem.
Úgy látom, hogy te csak arra vagy képes, hogy csatlakozz a többségi állásponthoz mindenhol. Igazad van, az sokkal kényelmesebb.

Égbekiáltó 2009.11.13. 00:14:16

@Limrasson: Elfogadom, lehet, hogy kicsit erős volt amit írtam.

moli 2009.11.13. 00:22:38

@Égbekiáltó: fiacskam, en nem eldontottem, hanem KOZOLTEM!

a velemenyszabadsag nagyon aranyos, hajra, menj el egy fradi-ujpest meccsre a fradi taborba ujpest szurkolokent.

"""csak arra vagy képes, hogy csatlakozz a többségi állásponthoz mindenhol."""

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD MUAHAAAHAHAHHAHAHAHAAHAAAAA!!!
ezt honnan vetted le? hany kommentet olvastal vissza? mondjuk a gyerekekkel kapcsolatos velemenyem olvasgattad?

Archenemy 2009.11.13. 00:28:36

@Égbekiáltó: "Véleményszabadság van addig amég mást meg nem sértek vele."

- ha azt írod, neked nem tetszik, szíved joga
- de ha azt állítod, hogy a fenti emberek tevékenysége erkölcstelen, azzal azt is állítod, hogy akiknek a fenti emberek tevékenysége tetszik, annak erkölcstelenség tetszik, ami sértés

Purple! 2009.11.13. 00:28:40

Nincsen semmi gond azzal amit Égbekiáltó ír. Ez a véleménye. Joga van hozzá.

Nekem pedig az a véleményem, hogy a StarCraftnál melósabb sportolható, versenyezhető játékot én még nem láttam soha. Iszonyat sebességet, reflexeket, koncentrációt igényel, már csak az a szint is, hogy szimplán jól játszál. És mindig van följebb, a BW-ben mindig van jobb játékos. Sok sok szint, még akkor is amikor már 'nemzetközi' híred lesz (pl. Ace, vagy Kashu)És itt még sehol sincsenek azok a játékosok, köszönő viszonyban sem, akikről a fenti videók szólnak. Nem véletlen a bejegyzés címe...

De vissza a munkás részéhez ... nem is értem, hogy versenyeken egy-egy combosabb game után miért is fáradtam el, miért izzadok, miért remeg a kezem? Na?

Jó kis videók sokra emlékszem még régebbről :)

Purple! 2009.11.13. 00:30:10

Ferrox te meg sosem voltál komolyabb gémer :) Nade nincs harag hahaha! :)

terran 2009.11.13. 00:41:21

Most megy a WCG, gyk. világbajnokság, meg lehet nézni youtubeon, hogy a koreaiak hogyan verik el a többi népet.

Pitypalatty úrfi · http://proletarokkozt.blog.hu 2009.11.13. 00:45:13

@Purple!: "nem is értem, hogy versenyeken egy-egy combosabb game után miért is fáradtam el, miért izzadok, miért remeg a kezem? Na? "

Igen, ez tényleg elég nagy igénybevételt tud jelenteni. Én mondjuk bfme-t játszottam online, viszonylag béna is voltam, de elég intenzív meccsek voltak :D

KenSentMe 2009.11.13. 00:46:33

Jól mondták a kollegák.. aki valaminek a világbajnoka, az többet ért el életében, mint az emberek 99,999%-a, még akkor is, ha a bélyegtépés világbajnoka.. mindig a Svindler c. film jut eszembe.. aki pedig agyatlanul fikázik, arról kötve hiszem, hogy az agyatlan fikázás világbajnoka volna.. egy területi megmondóversenyen is úgy vernék el a környék nagyfiúi, hogy öröm volna nézni.

Today05 2009.11.13. 00:48:15

a pókert csak azok utálják akik
a, nem értenek a pókerhez
b, korlátoltak
c, az előző kettő együtt (valszeg ez van túlnyomó többségben, mert akinek van esze az felfogja, hogy miről szól a játék.) De egy korlátolt embernek magyarázhatom.

és ugyanez a cybersport lényege, az miért fáj valakinek, hogy valaki megtalálta azt amiben tehetséges, és jó, valszeg azért szúrja az adott ember szemét, mert csak egy frusztrált középszerű valaki, aki semmiben sem sikeres, és ez bántja, és ezt vetíti ki másokra...

Én szimplán csak irigykedem rájuk, hogy a hobbijukból keresik butára magukat :)

Sabee_t 2009.11.13. 00:58:57

Szerintem jopofa dolgok ezek a reklamok, es ha valaki csak egy piciket is megprobal belegondolni abba, hogy Korea egy mas vilag, mas kultura, ahol ott ezek a celebek (es nem a gyozike&tarsai fele szellemi toprongyok) akkor teljesen normalisnak tunik egy ilyen foku sztarolas. Bar lehet csak elfogult vagyok, mert anno en is gosupalanta voltam :DD

jani130 2009.11.13. 01:07:27

Ezeket a játékosokat nem irigylem és nem cserélnék velük...
Sokféle videojátékot kipróbáltam.
Ez a fajta szellemi sport magas szinten vélhetôen csak fiatal korban folytatható. Ezt nem tudom bizonyítani de azért gondoljatok bele...
Talán fiatalabb vagyok mint legtöbbetek, ehhez mégis messze túl öreg.
A fiatalabb korban megszerzett pénzt nem elverni nagyon gyorsan rohadt nehéz vagy lehetetlen. Sztárféléknél eléggé tipikus dolog az eladósodottság. Egy 40 éves rokker az még rokker, de ôk 40 évesen nem tom mihez kezdenek. Talán starcraft se lesz már. Amikor pedig a játékból kiöregedsz akkor mire vagy jó? Végülis elmehetnek starcraft 5 edzônek. Tul.képp lehet, hogz nagyon is keresett lesz a tudásuk.

El Argentino 2009.11.13. 01:11:19

@Égbekiáltó: Naaa neee, komoly? Az evezős sportágak fele ilyen nézői háttérrel nem rendelkeznek, megsúgom, az átlagembert az se érdekli, hívhatnánk őket is lúzernek???

beleszolok 2009.11.13. 01:21:01

Én is játszottam már kompetetív játékot, megyeget is, de azért az már valami, ahogy ezek a srácok tolják. Egyébként meg ha már "celeb" akkor messze inkább ilyenek legyenek a gyerkőcöknek a példaképek, mint győzike, vagy kiszelbünte.

A szerelő 2009.11.13. 01:40:12

Még réges régen, amikor még BW se volt, a legjobb ladder helyezésem 812 volt, napi 4-6 órát SC-tam Pompom néven. Jó volt, de már nem tennék ilyet :) Azért a SC2-őt nagyon várom :)
És van egy megválaszolatlan kérdésem azóta is. A huncraft-al kapcsolatban mit válaszolt a blizzard? Mert úgy tudom, hogy semmit, de hátha nem így van.

2009.11.13. 02:27:58

VRbagolynál a pont: Legjobbnak lenni valamiben (valami legálisban) menő dolog. Ha pénzt is keres vele az ember, akkor meg még jobb. Sztár szakács, a világ legjobb step táncosa, világbajnok gerelyhajító, Nobel díjas tudós, StarCraft bajnok: mind sokat dolgozott az eredményért és van egy halom ember aki elismeri és/vagy irigyli őket azért az eredményért.
Ezek a koreai srácok pár év után "kiöregszenek" (és/vagy elmúlik a SC láz mert jön valami más) és akkor majd elmennek dolgozni az irodába és termelek valami közvetlen hasznot. Addig meg közvetve termelik azáltal, hogy a sok áltagembernek kitöltik az üres óráikat valamivel, ami nem (közvetelnül) egészségtelen, nem törvénytelen, nem erkölcstelen, ami lehetőséget ad szocializációra (úgyismint rajongótábor) és beszélgetésre.
Nincs itt semmi gond.

SHAMAN.SMN (törölt) 2009.11.13. 07:38:09

MINDEGY, HOGY MIT CSINÁLSZ, CSAK CSINÁLD JÓL !!!

hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.11.13. 07:39:58

ez az iddqd nem tom mit jelent, de ettől függetlenül 1-2 éve nézegettem videókat a tube-on starcraft versenyekről. olyan versenyről, amik egy fedett, de teltházas - nézőkkel teli - stadionban rendeztek.
az sem semmi, hogy ezeket a bajnokságokat egy kb 12 éves játékkal tolják. elismerés a fejlesztőknek.
ha meg valakinek van tehetsége hozzá és pénzzé tudja tenni - akár póker, akár starcraft - akkor az inkább ügyes, mint prosti.

"Erkölcsileg ezt a fajta pénzszerzést a pókerosokkal egy szinten állónak tartom, valahol a prostituáltak alatt."

ennek meg inkább irígység szaga van

valuka · http://www.borkem.hu 2009.11.13. 07:55:33

@hasznavehetetlen régensherceg: az iddqd emlékeim szerint a DOOM 2-ben volt a végtelen lőszer v. a sebezhetetlenség kódja. Vagy nem, mert már nálam is kopnak el az emlékek...

Magon_ 2009.11.13. 08:13:56

@valuka: Szerintem mindkettőben volt és a sebezhetetlenségé. A lőszer (és kulcs) az idkfa volt. :D

zeneigéniusz 2009.11.13. 08:46:02

Mekkora klippek!!! ... különösen az tetszik, amiben szépen le vannak modellezve a Battlecruiserek, a Carrierek, Scourge-ok... ááá ez fantasztikus!

OMG, bár csak mi is itt tartanánk és lenne saját adónk a cybersportokkal is! Mennyivel jobban örülnék, mint a mostani faszságoknak, amivel a TV van tele.

És hogy mennyivel előrébb járnak mint mi: szinte 10 éve csak és kizárólag SC-vel játszok (sajnos már elég öreg vagyok) és mikor 2 éve voltam a WCG-n teljesen lenyűgözött a koreaiak profizmusa élőben: saját spect programokkal, saját közvetítőkkel jöttek ki, az első 2 sorban csak koreaiak szurkoltak... olyan hangulattal, hogy szavam elállt. Azévben Midas nyert végül. Nekem is óriási élmény volt élőben látni a világbajnokot és közös fényképet készíteni vele!

Nálunk Cameleon, Kashuka, Ace, Gorky, iNFERNO, Dromedar, (hogy csak a nagyobb neveket említsem) voltak a LAN-os bajnokok. Közülük Cameleon volt a legeredményesebb a legtöbb WCG-s kijutással, majd Gorky, Kashuka és Ace. Mivel öregedünk, ezért pl. Cameleon már szinte nem is játszik, Gorky áttért másik játékra... a többieknek is van saját életük, nem hasonlíthatók egy koreai pro-hoz se, akik külön albérletben laknak, reggeltől estig csak stratégiákat próbálgatnak és sokat edzenek.

Gyakorlás: ezzel a játékkal szinte bármennyit lehet gyakorolni, de ha nem vagy tehetséges, gyors, és szinte zseni, akkor esélytelen vagy és egy bizonyos alapszintről sem lehet továbblépni. Ez nem olyan, mint a poker ez sokkal de sokkal összetettebb annál.

Annakidején Slayer's'Boxer volt a legzseniálisabb, akinek a trükkjeit próbáltuk másolni - ő pl. koreában felmentették a kötelező katonai szolgálat legnehezebb részei alól és bakaként is elengedték, hogy menjen játszani (pedig ott aztán mindenkit keményen besoroznak!) Egy-egy kikerült VOD-nak vagy replaynek örült az egész Scene és néztük, elemeztük őket.

Nem beszélve arról, hogy egy 10+ éves játéknak még mindig vannak rejtett lehetőségei, szinte minden évben van új trükk, amit eltanulhatunk a koreaiaktól.

Másrészt pedig amivel én játszok az pl. ún. fastest pálya, ahol szinte végtelen mineral és gáz áll rendelkezésre, nagyon hamar limiten vagyunk és óriási seregekkel kell egymás ellen harcolni, akár 3v3-ban - ez a kedvencem - is komoly, akár pénzdíjas versenyek indulnak, ahol a prok is sűrűn megfordulnak és már nem nevezik láma mapnak, mint régen, hiszen itt is nagyon sokat számít a skill... hogy változik a világ...

Na de bejezem még órákat tudnék mesélni.

Ajánlom a következő linkeket:
www.replays.hu - magyar starcraft portál
www.vilegaming.com - fastest portál
www.worldcybergames.com - a most kínában zajló wcg hivatalos lapja
www.teamliquid.net - a legnagyobb nemkoreai sc-s honlap
www.lanseries.hu - legutóbb 3 hete volt LAN-unk és természetesen idén is lesz és MINDENKIT szivesen várunk, hogy jöjjön játszani, akár más játékokban is!

Üdv mindenkinek:
Cab

Smacika 2009.11.13. 09:00:54

Inkább fizessenek egy elhivatott pro gamernek csillió dollárt, mint a nagyképű fospumpa futbalistának, aki jobb szinész mint csoki bácsi, bénábban focizik mint a tizenéves fiúk a téren és még neki áll feljebb -sőt vérig sértődik-, ha valaki merészeli kritizálni.

butcher511 (törölt) 2009.11.13. 09:07:01

Szánalmas kis senki ország vagyunk ehhez a szinthez képest. Itt főműsoridőbe barátok közt megy, ott sc. Kb. 20-30 évvel előbbre vannak...

hancu 2009.11.13. 09:11:33

@butcher511: Azért ez így ebben a formában túlzás, ott sem a nagy mainstream tévécsatornán megy ez, hanem van 2-3 kisebb (2-3 milliós nézettségű) tematikus csatorna, ahol viszont egész nap ez a műsor. Ne az RTL Klubbal vonj párhuzamot, hanem mondjuk a Comedy Centrallal, úgy életszerűbb.

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2009.11.13. 09:33:20

a végtelenségig vitatkozhatnánk azon, hogy Magyarországon miért nincs ilyen.

Szerintem azért nincs mert:

-Nem lenne elég érdeklődés (ezt mondjuk senki nem tudja alátámasztani, ahányan ezt néznék, azt sok csatorna megköszönné)
-A mostani műsorigazgatók 99 százaléka nem ebben a világban él, azt hiszi, hogy még mindig le lehet kötni mindenkit a hulladékabbnál hulladékabb celebműsorokkal.
-A comedy central nem ilyen jellegű szórakoztató műsorokat sugároz és a profiljába bele se férne SZVSZ.
Japánban egy picit többen élnek, és ott az emberek mindenre vevők, nézzetek csak meg a youtubeon 1-2 japó tévéműsort, hát itt azokat nem lehet eladni:D

Egyébként jók a vidik.

hancu 2009.11.13. 09:48:57

A Comedy Centralt a mérete meg a tematikus mivolta miatt említettem csak, mondhattam volna a TV Paprikát vagy a Romantika Channelt is példaként.

Smacika 2009.11.13. 09:51:35

@hancu: A tévé paprika az egyik legnézhetőbb adó magyarhonban mostanság. Esetleg animal planet, nat geo.

Imiface · http://zenezenezene.blog.hu/ 2009.11.13. 10:00:14

@zéka: Nem Japán, hanem Dél-Korea.

Egyébként szerintem a nézői összetétel itt alapvetően más, mint Koreában. Nálunk egyszerűen nincs akkora igény a sportra, mint másutt, jó példa erre, hogy a TV2 mekkorákat bukik sorra a BL-közvetítéseivel, pedig magyar csapat is szerepel a legjobbak között.

Távol-Keleten megértem, hogy tud működni, de nálunk szerintem soha.

zéka (törölt) · http://recklama.blog.hu 2009.11.13. 10:48:01

@Imiface: sorry, tényleg, Dél-Korea, már keverek mindent:D

Mondjuk ezt a fajta sportot szerintem felesleges összehasonlítani a focival pl. Nagyon más a két világ.

Őszintén ha bejelentenék, hogy jön egy ilyen tévécsatorna Magyarországon, akkor ki nem nézne bele? Legalább egyszer-egyszer, amikor a Comedyn ismétlés megy, az ismeretterjesztőhöz meg nincs kedve az embernek.
Néha jó nézni tévén a játékokat:D

RaveAir · http://www.magyaritasok.hu 2009.11.13. 11:55:51

A Budapest és Nóta tévék hazájában nem igazán van igény ilyesfajta műsorokra. Elég csak a fix.tv vesszőfutására gondolni...

Amúgy, aki akarja online tévéken keresztül követheti az ilyen e-sportokat.

Gabbb (törölt) 2009.11.13. 13:10:20

pókert fikázok! Olvassatok már el egy alap könyvet arról, hogy miről szól a játék.
Aztán próbáljátok ki, hogy mennyire megy ez nektek.

Ha már tudjátok miről beszéltek, na majd akkor tessék véleményt formálni. Addig csak a saját korlátoltságotokat villogtatjátok.

Lokki5 2009.11.13. 15:06:33

Egyetértek Gabbb-al! Én kb. 4 éve pókerezem, és még csak most jutotta el arra a szintre, hogy a legtöbbször jól ítéljem meg a többi játékost, és erre jól (és online pokerben időben :D ) reagáljak. Komplex és bonyolult játék, és azért mert Kordát nem szereted, attól még a profi pokeresek igenis TUDNAK és ebből jogosan megélnek, mert ennek szentelték az életüket. Én is, meg szerintem az itt gyűlölködő trollok is abból szeretnének megélni, amit szeretnek, meg amiben jók.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.11.13. 16:31:19

Szerintem igennagyon rulez az ilyen kis nyomi nördöket sztárolni.
Tizenöt-húsz év múlva, amikorra a most kontrollerrel a kezükben születettek nem tartják majd cikinek bevallani hogy a hobbijuk a játék, és mi, az öreg nyugdíjasok sem sopánkodunk azon, hogy a gyerek egész nap csak a kanapén nyomja a kontentot (sőt, beszállunk a hentbe, hogy büntessük a kis szarost, megmutatjuk nekik hogyan nyomták ezt a tízes években) simán lesz olyan nagy őrület, mint most ez a hülye mesterségesen szított póker-stupidság.
Mondjuk jóval nehezebb közvetíteni, mint egy focivébét, de tuti legalább annyi embert fog érdekelni.
Szóval a jövő sportja Koreában kezdődött.

terran 2009.11.13. 17:03:01

Éppenhogy egyszerűbb közvetíteni. Nincs szükség kameramanok ezreire..

Gabbb (törölt) 2009.11.13. 18:03:31

Az talán túlzás, hogy a jövő sportja lenne. Hiszen ha belegondolsz egy ilyen közvetítést, annak mélységében megérteni nem könnyű. Olyan játékot fejleszteni ami profi szinten kihívás és egy átlagos ember azt élvezni tudja egy közvetítés során... háááááát.

A kis szarosomat pedig szét fogom alázni, hogy aztán évek múltán majd ő alázzon szét engem :)

FeroxX 2009.11.14. 19:28:16

Purp: 2005. D-LAN on 3. lettem, kaptam kupát is meg minden =) valamint rendszeres LAN járó voltam ahol amikor a topomon voltam mindig elvittem top16-ig legalább.

FeroxX 2009.11.14. 19:34:58

jah meg egyszer clan war-on 'Ace'-t vertem 2-0-ra :) :D

sertésmájkrém 2009.11.16. 12:23:49

@zeneigéniusz: Na igen, anno 2002ben warcraft3 multi beta testnél egy dologra emlékszem az egész fél éves dologból igazán: mikor két francia megkérdezte tőlünk egy meccs után, hogy are you koreans? :) Már akkor is félelmetes hírük volt, eszünkbe sem jutott hogy bárki minket hozzájuk hasonlítson. :)

bruTe 2009.12.09. 11:57:04

Hali!
Kicsit régi a poszt, de én még hozzátenném ehhez a sztorihoz, hogy azért sem irigyelném ezektől a srácoktól az általuk keresett összegeket, mivel ők ugyanolyan reklámhordozó emberek, mint a sportolók, és valójában a játék és hardver fejlesztők profitálnak rajtuk sokszorosan. Ezért sem megy M.o.-on a profi eSport, mert itt még nem állnak be a szponzorok az akármilyen tehetséges team-ek mögé sem (lásd wcg hiánya).

Mondjuk én annak ellenére, hogy nagy játékrajongó vagyok (w3 főként, de ugye blizzard-blizzard), azért mégis sajnálom a progémereket, mivel ahhoz képest, hányan teszik fel az életüket erre, szerintem igen kevesen élnek meg belőle rendesen, és a nagy kérdés valóban az, hogy mit csinálnak majd 30+ évesen. Gondolom párat alkalmazásba vesznek a fejlesztők, de mi lesz a többiekkel?
süti beállítások módosítása