HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

A Watch Dogs csak poroszkál majd

2014.05.14. 14:31 miguel_

Egészen hihetetlen az a picsogás, ami a Watch Dogszal kapcsolatosan mostanában megy. Illetve hát mit mostanában, kábé a bejelentés óta pattognak az ötletek meg a pontosítások, talán még egy nyilatkozat sem volt, ami kapcsán ne született volna legalább három re-nyilatkozat, hogy hát na, kicsit elszaladt a ló a hazugokkal PR-osokkal, és amikor azt mondták, akkor úgy értették.

Watch-Dogs-HeadsetOverload-618x348.png

Most például azon megy a vita, hogy akkor megy-e hatvan fpssel, 1080p-ben majd a játék PS4-en, vagy nem megy. Először azt mondták, hogy persze, megy, még az előrendelői oldalra is kiírták:

watch-dogs_ps.jpg

Aztán persze levették, és most meg külön posztot írtak a témában, amiben elrejtették a pontos értékéket.

PS4-en 900p-s felbontás lesz, Xbox One-on 792p-s, és mindkettőn 30 képet dob majd másodpercenként a játék. (Pécén meg amennyit beállítasz neki, figyelembe véve a vas lehetőségeit, ugye.) A fejlesztők szerint persze ez tökmindegy, mert hiába vannak 1080p-s, 60 fps-es játékok, a next-gen életérzés a lényeg, nem az, hogy hány pixel van hányszor a képernyőn, mert a felbontás meg a futásteljesítmény csak egy szám, és a számok nem jelentenek semmit.

Watch_Dogs_RUNNING_ON_LTRAIN_618x348.png

A Watch Dogsból jövő héten kapjuk meg a tesztpéldányt, és én mondjuk elég durva előítéletekkel ülök majd le elé azok után, hogy nagyjából minden, illetve annak az ellenkezője is kiderült már a játékról. Kezdtünk azzal, hogy ez egy nyílt világ lesz, amiben aztán tényleg bármit megtehetünk, kiderült később, hogy hát na, annyira azért nem, volt persze egy kis késés is, most meg ez. Pedig én semmit sem szeretnék jobban, mint szénné hekkelni Chicagót, és a Watch Dogs az első a "játékok, amiket nagyon szeretnék élvezni, és szomorú leszek, ha kiderül, hogy szar" listámon idén.

152 komment

Címkék: ubisoft watch dogs

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr436161074

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

tamareaf 2014.05.15. 14:20:07

@Gukker: en amondo vagyok, hogy ebben benne lehet egy nagy adag nosztalgia szemuveg is. Oregebb fejjel mar mas jatszani, mint 10 evvel ezelott volt.

Bobby Newmark 2014.05.15. 14:20:59

@Bobby Newmark: Ezzel kapcsolatban, aki egy csőjátékra, amibe annyi az extra, hogy visszamehetsz az előző pályákra, de igazából pont semmi értelme nincs, azt ott, a nyilatkozat alatt statáriálisan ki kéne végezni.

Gukker 2014.05.15. 14:25:15

@Bobby Newmark:
Igen, egyetértek, nekem is csak guilty pleasure volt a zombik miatt. :)

Amúgy neked mi volt az utolsó fps amivel élvezettel játszottál?

Bobby Newmark 2014.05.15. 14:50:57

@Gukker: Ez így nehéz kérdés. Ha "élvezettel, végig", akkor nem is tudok hirtelen mondani ilyet.

Mert igazából a Dishonoredet is élveztem... egy darabig. De nem játszottam végig. Fenn van még vinyón, arról nem tettem le teljesen, az nem szar, csak túl könnyű és ezért unalmas.

Közben meg végigjátszottam az XCOM The Bureau-t, ami iszonyat középszerű volt, a végén a negyedik fal rombolásával hihetetlen módon felbaszta az agyam, de annak láttam a végét. Mint ahogy a Duke Nukem Forevernek is, és az is borzasztó volt.

Amit nagyon sokáig nagyon élveztem, és FPS, az a Left4Dead volt. Lenyűgözött, hogy olyan a játékmechanika, hogy neten tökismeretlen emberekből kovácsol a játék együtt dolgozó, hatékony csapatot. Nem volt még olyan játék addig, ami ennyire követelte volna a csapatmunkát. Aztán az is felbaszta az agyam, még nem volt kiadva két map a négyből versusra, amikor bejelentették a második részt.

TPSből szerettem a Space Marine-t mert 40k fanatikus vagyok, Assassins Creed 2-t (Brotherhoodot még végigjátszottam kötelességből, de az már nagyon rókabőr, Revelations meg bugos volt a krekk, nem lehetett folytatni, de nem vettem a fáradtságot, hogy keressek jót).

Meg pl a régi Hitman-ek azok kurvajók, kedvenceim mind. Az új láttán majdnem hülyét kaptam, hogy a kedvenc sorozatomat ENNYIRE sikerült totálisan tönkrekúrni... Azt komolyan nem értem, hogy hogyan készülhetett el. Egyszerűen nem fogom fel, hogy hogyan kerülhet forgalomba egy olyan "lopakodós" játék, ahol akkor vagy rejtve, akkor nem vesznek észre, ha a legfeltűnőbb vagy, és a legbalfaszabb módon viselkedsz. Egyszerűen agyfasz, ép ésszel fel nem fogható, mitől lett az a játék olyan. Mintha valaki kapott volna egy fejlesztőbandát, egy zsák pénzt, meg egy határidőt, hogy bassza tönkre a frencsájzt. Konkrétan a homlokegyenest ellenkezőjét kell mindig csinálni annak, ami józan ésszel elrejtene. Vonatra váró tömegben akkor vagyok a legkevésbé feltűnő, ha forgok a tengelyem körül, mint egy körhinta. Fekete öltönyösök közt nem ám a fekete öltöny a rejtőöltözet, hanem a nagy baszom sárga csirkeruha. Három ember beszélget egy szobában fotelokban ülve, nem akkor nem vagyok gyanús, ha nyugodtan elsétálok mellettük, hanem ha bevetődöm az egyik csóka fotelje mellé, átgurulok a másik csóka foteljéhez a szoba közepén át, majd kigurulok a túloldali ajtón. Kész, komolyan, ilyen nincsen, ez nem lehet véletlen. Nem lehet, hogy ez hiba, hogy ez nem tűnt fel valakinek. Ez szándékosan van így szétcseszve, és a kurva anyjukat érte.

Na mindegy, tudnék órákat beszélni a semmiről, de asszem kicsit felesleges.

Bobby Newmark 2014.05.15. 14:57:43

@Bobby Newmark: ... aki egy csőjátékra, amiben stb. *azt mondja, hogy szabad világ*, ...

Kicsit kimaradt a lényeg.

Gukker 2014.05.15. 15:00:25

@Bobby Newmark:
Space Marine??? Hát pedig az aztán a tipikus konzolos csőjáték. Megyünk-gyakunk-megyünk-gyakunk-meghalunk-játék visszaugrik félórát a legutolsó mentési pontra. Na itt uninstalláltam. Tényleg már csak egy quick time event hiányzott volna a hangulathoz.
(Teszem hozzá én is szeretem a WH40K-t.)

Valeas 2014.05.15. 15:10:02

@redriot77:

Másfél éve vettem új VGA-t, kb. 3 éve új procit, azóta csak egy SSD-t, és ennyit költöttem hardverre, és a legtöbb értelmesen megcsinált játék fut értelmes beállitások (High/Very High/néha Ultra, nyilván nem 8x MSAA-val) mellett 1080p 60FPS-sel.
Igazán nem értem, hogy az állandó bővítgetéssel hogyan kellett mindig minimumra butítanod a grafikát..

Igazad van, megjelenéskor a legtöbb játék televan buggal, de ez konzolon is pontosan így van, csak ott még többet kell várni egy patchre, és több idő, mire letölti és felrakja az a szerencsétlen 7 éves masina.. PC-n meg Steam/Origin magától ferakja a patch-eket.

PC-n az optimális grafikai beállitások megtalálása nekem pl. nem szenvedés, hanem maga a játék része, ez a kezdete, a bemelegítés kb.
Ma meg már vannak toolok AMD/Nvidia vonalon is, amik segitenek beállitani a konfigodhoz az adott játékot.

Amit irsz, azt nem egy PCről konzolra áttérő kollégámtól hallottam már, és mint a velük való beszélgetésekből kiderült, valóban nem értenek a PC-hez, és hozzám képest igénytelenek a játékuk minőségére. Ez egy tény, nem nagyzás a részemről. Őket nem érdekli a 60FPS, nem érdekli az élsimitás, nem érdeklik a 2 perces loading timeok és a moddolhatóság sem. Van ilyen.

Írtad, hogy nem akarsz több 10e-t beleönteni a PC-dbe, ám az nem zavar, hogy konzolon ugyanezt megteszed, csak ott a játékokba öntöd a lóvét?
Én veszek egy átlag hónapban kb. 5 játékot PC-n, ritkán megyek ezzekkel 10e HUF fölé, hála a különböző akcióknak, konzolon ennyiből egy játékot sem veszel, csak ha már kellően koros.

Szerintem nem éri meg (és akkor abba bele sem mentem, hogy mennyire gagyi kontrollerrel tolni bármilyen shootert..), ám sajnos a hozzám hasonlók vannak kisebbségben.

Bobby Newmark 2014.05.15. 15:22:14

@Gukker: Igen, az. Nem számít, mondom 40k fanatikus vagyok. Nem csak rajongó, fanatikus. 40k témában azzal is játszom, ami szar. Firewarrior rémlik? Végig kellett játszanom. Fájdalmasan szar volt, de látnom kellett.

"Tényleg már csak egy quick time event hiányzott volna a hangulathoz."

Röhögni fogsz, a végére csattanóként QTE a főellenség. Addig nincs ilyen a játékban, de a legeslegutolsó még játszható jelenet az egy QTE szekvencia. :D

Holnap Kapitány · http://iloveyouso.blog.hu 2014.05.15. 15:29:05

@Bobby Newmark: nem vagyunk egyformák, de van egy szint, ami alatt értelmetlen vitatkozni. Ugatni mindenre, okosabbnak lenni mindenkinél az elég szomorú dolog.

Ajánlanám figyelmedbe, hogy gondold meg, vajon milyen fényt vetsz saját magadra, amikor folyamatosan fikázod azokat a játékokat, amikkel nyilvánvalóan órákat-napokat-heteket-hónapokat töltesz az életedből? De mindegy is, nyilván erre is lesz majd egy remek beszólásod.

Végezetül továbbra is annyit javallanék, hogy lovagolj be Mexikóba a Red Dead Redemptionben, miután átkeltél a Rio Grandén. Pusztán azért, hogy legyen mit fikáznod.

www.abccopywriting.com/2014/01/27/gaming-greatest-moment

Bobby Newmark 2014.05.15. 16:02:44

@Holnap Kapitány: "de van egy szint, ami alatt értelmetlen vitatkozni."

Na, látod ebben egyetértünk. És ez a szint az, amikor valakinek nincsenek érvei, csak tolja a hülyeségét. Mint most te.

Nem most vált értelmetlenné a vita, hanem amikor elolvastam a hozzászólásodat. Tehát soha nem volt értelmes. Mert TUDOM, hogy hazudsz, tudom, hogy ezt te is tudod, és csak játszmázni jöttél, nem vitatkozni. Tudom, hogy soha a büdös életben nem fogod beismerni, hogy nem az igazat mondod.
Mindezzel előre tisztában voltam.
De szeretem az ilyet, amikor bele lehet nyomni az orrod a hazugságaidba, tényeket lehet hozni a hülyeségek ellen, aztán lehet röhögni a szánalmas mentegetőzésen.
Lehet játszani itt, hogy te most lezárod ezt a vitát, de te is nagyon jól tudod, hogy ez soha nem volt vita, mert hülye lennél olyan álláspont mellett érvelni, ami tarthatatlan. Ezért inkább csak nyomatod a hazug kijelentéseket, meg mellébeszélsz, szándékosan nem az érvre reagálva.

Ez a szánalmas "mindenbe" belekötök, meg okosabb vagyok "mindenkinél" kifogás meg elég röhejes. Nem, mindenkinél biztosan nem vagyok okosabb, de a jelek szerint NÁLAD igen, és ez bőven elég, amint látod.

Az meg, hogy mivel töltöm az időmet, arról egyrészt fogalmad sincs, másrészt semmi közöd hozzá amúgy sem. A másik meg, hogy azt, akkor és ott fikázok le, amit, amikor és ahol jól esik, ebbe sincs túl sok beleszólásod. És elárulok egy titkot: nem barátkozni járok az internetre, pont telibeszarom, hogy milyen képet fest rólam a dolog. Szerinted rólad milyen képet fest, hogy hazugságokat nyomatsz teljes mellszélességgel, ha már itt tartunk?
Benyomások ide vagy oda, a vége viszont az, hogy velem egyetértenek emberek, mert én mondom az igazat.

Kérlek, most fenyegess meg még egyszer, hogy bizonyítsd, mennyire vitaképes vagy és mennyire igazad van!

Bobby Newmark 2014.05.15. 16:09:07

@Holnap Kapitány: Hopp, és most gyorsan elnézést is kérek, mert összekevertelek redriot77-tel.

Az érvtelenség és a mellébeszélés áll, a hazugság nem. Hagyd figyelmen kívül, az nem neked szól, benéztem. Tényleg elnézést. Azt az "évente KELL PC-t fejleszteni" dologra értettem, és azt nem te mondtad.

tamareaf 2014.05.15. 16:17:52

@Bobby Newmark: Attol, hogy a sajat hulyeseged tenykent allitod be, attol azok meg nem lesznek tenyek.

Azert ilyen szikrazo logikat peldaul reg lattam mar:"Benyomások ide vagy oda, a vége viszont az, hogy velem egyetértenek emberek, mert én mondom az igazat."

Bobby Newmark 2014.05.15. 16:33:50

@feamatar: Lehet megmutatni, hogy amit leírtam, hol nem igaz, vagy lehet csöndben maradni. Az érveim figyelmen kívül hagyása, a mellébeszélés és a hazudozás látom megy konzolfanboy körökben, de érvet úgy nagyjából egyet sem láttam, legalábbis olyat, ami tényleg megállná a helyét, ne lenne orbitális faszság.
Viszont hozzátenném, hogy én LE IS TUDOM NEKTEK ÍRNI, hogy MIÉRT hülyeség, amit mondtok. Erre vagytok képtelenek a jelek szerint.

"Azert ilyen szikrazo logikat peldaul reg lattam mar"

Ez egy ténymegállapítás volt.
Lásd:
Gukker 2014.05.15. 13:55:19 egyetért a játékokról szóló írásommal
Valeas 2014.05.15. 15:10:02 egyetért a hardverről szóló írásommal

Jaj várj, te megint felültél fordítva a lóra és összekeverted az okot és az okozatot? Tényleg azt hiszed, hogy azzal próbáltam érvelni, hogy azért van igazam, mert velem egyetértenek? Szólnék, hogy pont fordítva, azt TUDOM, hogy igazat beszélek, és ennek a KÖVETKEZMÉNYE az, hogy egyetértenek velem.

Viszont ha ezt sem sikerült felfogni, akkor asszem mindegy is, hogy mit írok, mert nem fogod fel azt sem...

tamareaf 2014.05.15. 17:23:47

@Bobby Newmark: melo...

Serathis 2014.05.15. 17:33:43

@SplitGuy: Azért, mert 2014 van. A 1080p/60fps az alapnak számít jobb helyeken. A "next" (értds: currens XBONE/Peasantstation) gen cuccok meg kb 5 évvel vannak lemaradva teljesítménybe. És nincs modding se.

redriot77 2014.05.15. 17:43:10

@Valeas: "Igazán nem értem, hogy az állandó bővítgetéssel hogyan kellett mindig minimumra butítanod a grafikát.."

Nem kellett mindig minimumra állítani, nyilván az elmúlt 20 év alatt azért sok játék volt ami jól futott a gépemen. De mivel sosem volt pénzem high-end cuccokra, inkább a low-mid range-ből válogattam, és ritkán éreztem tökéletesnek a gépem. Kijön egy új cím, és érzed hogy kevés a vga-d. Vagy hogy kéne még RAM. Nem játszhatatlanul szar a játék, de azért ha sok objektum van az adott pályán akkor leesik 15-20fps-re. Vagy egyszerűen csak sokáig töltöget. És nem segít semmilyen cfg file tweak, nem segít az új video-driver. Ilyenkor önkéntelenül elkezd az ember árlistákat nézegetni hogy mi kell a gépbe. Én meg ezt már nem szerettem a vége felé, és egyre kevesebb új cím volt ami arra inspirált volna hogy folytassam. (Vagy kiöregszem a játékokból vagy egyre szarabbak. :)

Konkrétan miért vettem konzolt? Én legszívesebben egy szénné modolt rFactorral játszottam, ami ugyan jó kis autó-szim, de azért erősen eljárt felette az idő. A kormányom tönkrement, és már csak az rF miatt nem akartam újat venni. Újabb autós címekhez pedig már egy igen átfogó gép-upgrade-re is szükség lett volna.
No de akkor mivel játsszak? Beugrottak Forza 4 videók, amiket addig vágyakozva néztem, és jött az ötlet hogy egy kormány árából kijönne egy Xbox + a játék. Meg is vettem és abszolút elégedett vagyok vele, pár évig ez lesz számomra az autós játék. Aztán ha már megvolt a gép vettem hozzá más típusú játékokat is és tetszett hogy milyen szépen, könnyedén működik a rendszer.

Nem pocskondiázom azokat akik pécén játszanak, csak én 37 évesen már egyáltalán nem akarok többet azzal foglalkozni hogy vajon fut-e a gépemen egy játék rendesen. Konzolnál ilyen kérdés egyáltalán fel sem merül, csak az hogy érdekel-e a játék vagy nem. Lehet hogy gyengébb a grafika mint a legerősebb PC-n, de ez a kényelemért cserébe számomra elfogadható.
Számotokra meg nem, nincs is ezzel gond. Én másra vagyok háklis: pl. hogy a 24 éves kocsim teljesen buheramentes és gyári állapotú legyen, csillogjon-villogjon. De ettől még nem nevezem igénytelennek és tudatlannak azt akinek egyszerű használati tárgy az autó, és nem érdekli hogy mi az csak menjen, és ne fogyasszon sokat. Mások az értékrendünk, az ízlésünk. És ez így is van jól, baromi unalmas lenne másképp világ, vagy tévedek?

tamareaf 2014.05.15. 19:12:49

@Bobby Newmark: Kedves Bobby, egyfelől rengeteg szubjektív megítélésű dolgot állítasz be megtéveszthetetlen igazságnak, lásd például a Borderlandsre utaló megjegyzéseid; másfelől saját világlátásod próbálod a másiké fölé helyezni, s közben a másik személyt minden féle jelzővel illetni. Az, ha valaki nem számolja a pixeleket, viszont élvezi az Uncharted-ot, amit te mondjuk nem tehetsz, úgy hiszem rendben van. Persze, tudom, az Uncharted "egy fos". Ha valaki 100000 Ft-os új konzollal játszik, mintha ugyan ezt egy új 100000 Ft-os PC-vel tenné, én úgy hiszem a konzolos előrébb jár. Nem baj, hogy neked számít a 60FPS, meg a 1080p, de sokaknak konzol híján sem lenne olyan PC-je hogy futtassa azokat a játékokat megfelelően. S ezáltal semmilyen "lehetőséget" nem vesztenek. Nem akarok sokkal többet írni, fölösleges. Elég legyen annyi, hogy a konzol vásárlás, egy meglehetően indokolt döntés lehet, csak úgy mint számítógép összerakása. Attól egyik sem "igénytelenebb" vagy "hülyébb".

Volt egy megállapításod, miszerint: igazat mondol, minek következtében egyetértenek veled. Láthatjuk, hogy nem mondol mindig "igazat", hisz nem minden állításod tény, sok közülük vélemény. Másfelől, van aki egyetért veled, de nem mindenki, ami természetes, hisz lehetnek mások is hasonló véleményen. Viszont eltekintesz azoktól, akik másképp gondolkodnak, hisz azok "hülyék" meg "igénytelenek". Ilyenek mellett, en bloc, állításod nem tudom komolyan venni.

Egyébként, az azért nem hangzik túl jól, hogy órákat játszol minden féle lewarezolt játékkal, amik nem is tetszenek egyébként. Jó szórakozást hozzájuk! :D

Válaszolnod nekem nem kell, hisz veled normálisan úgy sem lehet kommunikálni. Azért én jókat derülök rajtad, kár hogy elég nagy **** vagy :)

Bobby Newmark 2014.05.15. 19:21:28

@redriot77: Tudod nem az a baj, hogy más tetszik vagy hogy más az ízlésünk, hanem hogy hazudsz.

"Hogy hiába bővítgettem a gépet"
vs
"inkább a low-mid range-ből válogattam"

"szinte mindig vissza kellett butítanom a grafikát hogy elfogadhatóan fusson a játék."
vs
"Nem kellett mindig minimumra állítani"

"Addig voltam idióta amíg a pécével szenvedtem."
vs
"Nem pocskondiázom azokat akik pécén játszanak"

Aztán elhúzták előtted a konzolexkluzív mézesmadzagot, te ráizgultál, és kormány és géprendbehozás helyett inkább visszavettél az igényeidből (nincs kormányod) és vettél egy ratyi konzolt.

" Kijön egy új cím, és érzed hogy kevés a vga-d."

Érzed... Na ezért nem sikerült összeraknod a géped, mert nem értesz hozzá, hanem érzésből barmolsz.

"(Vagy kiöregszem a játékokból vagy egyre szarabbak. :)"

Egyre szarabbak. Az okát is elárulom: a sok konzolos igénytelen pléjer, akiknek a szar is megfelel.
Ez volt az első hozzászólásod, hogy ebbe a kijelentésbe kötöttél bele. Aztán jártattad egy fél napot a szádat hülyeségekre, és most te is ezt mondod...

Nyugodtan mondhatod a retkes autójúra, hogy igénytelen, mert az. Ugyanúgy, ahogy te is igénytelen vagy videojáték terén. Nem baj ez, csak be illene ismerni, meg akkor nem akarni megmondani a frankót. Úgy általánosságban szólok, hogy amikor ilyen jellegűt írsz le, hogy "cserébe számomra elfogadható", az pont azt jelenti, hogy nincsenek nagy igényeid, más szóval igénytelen vagy.

Szóval ne gondold, hogy bárkinek is az volt a gondja, hogy más az ízlésünk, mert az igencsak félremagyarázása a problémának.

focibuzi 2014.05.15. 19:30:20

@Bobby Newmark: lécci vegyél már vissza. gyomorforgató, ahogy másokkal beszélsz.

Geribácsi 2014.05.15. 19:51:12

bréking ápdét: csúszik a megjelenés 2015-re, nahát...

Geribácsi 2014.05.15. 19:53:14

@Geribácsi: jah nem ez, hanem a Division. Kár amúgy, csinálnák meg ezt is rendesen :P

Bobby Newmark 2014.05.16. 00:34:47

@feamatar: "egyfelől rengeteg szubjektív megítélésű dolgot állítasz be megtéveszthetetlen igazságnak, lásd például a Borderlandsre utaló megjegyzéseid"

Mi volt az, amit a Borderlandsról írtam, és nem igaz? Hozzáteszem, hogy a Borderlandsot nem a vitához hoztam fel, és a véleményem írtam. Az nyilván nem objektív, hogy szar és unalmas. Az viszont igen, hogy a random generált felszerelésével hasonlít a Diablo2-re.

"másfelől saját világlátásod próbálod a másiké fölé helyezni"

Semmi ilyesmiről nincs szó, hanem bassza a csőröm, hogy nem mond igazat. Lásd fentebb. Kvázi be is ismerte azzal, hogy most az ellenkezőjét állítja, meg letagadja amit csinált.

Azzal, hogy konzol exkluzívot hozol fel példának, az eléggé vicces, azt mutatja, hogy fel sem fogtad, miről van szó. A konzol exkluzív játéknál szerinted hogyan merül fel az a kérdés, hogy PC-n milyenre állítod a grafikáját? Azt meséld már el kérlek! Hogyan reveláns ez a példa?

Egyébként meg felőlem játsszon amin akar, csak azért közvetve ne idiótázza már le a PCseket, ha kérhetem. Egyébként csak egyetértettem vele, ő mondta, hogy egy idióta volt amikor PCn játszott, csak szóltam neki, hogy e tekintetben nem változott semmi.

Ahhoz a csodálatosan logikus érvhez meg hadd gratuláljak, miszerint "mivel mondasz véleményt is, ezért a tények, amit mondasz nem igazak"...

Örülök hogy jól szórakozol, akkor már ketten vagyunk.

Valeas 2014.05.16. 09:04:51

@redriot77: Nem tévedsz. Köszi, hogy ezt leírtad, örömmel olvastam.

Darkosia 2014.05.16. 09:20:07

Nagyrészt egyetértek Bobby Newmarkkal.
Ott a gond, felhúzzátok magatokat mert valaki azt találja mondani igénytelenek vagytok. Pedig minden ember az, csak legfeljebb más téren.
Én pl. szoktam konzerv chillis babot meg gyorsfagyasztott pizzát enni. Miért? Mert beb.szom a mikróba és kész. Meg nekem az íze is megfelel. Ettől még tudom, hogy ez rohadt igénytelenség.
Te konzolon játszasz? Nyugodtan, jogod van hozzá. Nyilván nem ok nélkül teszed(hisz különben nem tennéd), mondjuk mert nem akarsz állítgatni. Rendben. Attól még pont ugyanúgy igénytelen és pont ugyanazért mint a mikrós kaja. Oszt? Nem kell ezért kardunkba dőlni, minden embernek megvan mire van a fókusza, és majd arra igényes, másra meg kevésbé.
A másik főbb állítást, hogy az új játékok (átlagban, illetve AAA-ban) nem újítanak, meg nehéz vitatni. Attól még lehet szép és élvezni is lehet. De ugye nem az volt a mondás, hogy nem lehet.

False_GOD 2014.05.16. 10:10:42

@Bobby Newmark: Bár nem ismerjük egymást, de el kéne mennünk sörözni, a videojátékokról és a piac mai állásáról nagyon hasonló világképünk van, és mindent elmondtál szemellenzős konzolfan felebarátainknak, amit én is elmondhattam volna. Ne aggódj miattuk, de látom nem is teszed, engem is trollnak tartanak, mert nem megyek a birkákkal a vágóhídra és mert ki merem mondani ezen igazságokat.

Holnap Kapitány · http://iloveyouso.blog.hu 2014.05.16. 10:42:50

@miguel_: nem tudom, eszedbe jutott-e, mikor a posztot írtad, hogy ez megint egyenesen a hihetetlenül igénytelen, primitív "konzol vs. pc" műbalhéba fog torkollni.

Engem, hiába láttam már ezerszer, mindig meg tud lepni, hogy vannak, akik folyamatosan ezen a kocsmai nívón tengődnek. Most is újra meglepődtem.

Viszont, ha az iddqd-ban írnék, úgy vélem, érdemes lenne odafigyelnem, hogy a posztom ne lehessen ennek az idiotizmusnak a táptalaja.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.05.16. 13:12:17

@Holnap Kapitány: én c64-en játszom, én alsóbb, vagy felsőbbrendű vagyok?

Bobby Newmark 2014.05.16. 13:28:16

@enpera: PC-n, emulátorral, ugye? :P :D

Bobby Newmark 2014.05.16. 13:59:26

@False_GOD: Egy csomó minden mást is fel lehetne hozni, amit ugyanígy letagadnának. Nem tudom, mi az oka, de az átlag konzolos fanboy valami bődületes légvárat épít magának faszságokból. Csak azt nem értem, hogy tényleg annyira elveszti közben a kapcsolatot a valósággal, hogy ezt a sok ostobaságot el is hiszi?

False_GOD 2014.05.16. 15:12:50

@Bobby Newmark: Aki buta vagy csak felületes, azt az élet minden területén meg lehet vezetni. Régen értem én, hogy csak az volt, amit az újság írt, vagy amit amit tv mondott, de manapság, annyi kereszt referenciát lehet találni a internet segítségével, hogy 95%-osan össze lehet rakni a valós képet bármiről, legyen az politika vagy videójáték. De őket ez nem érdekli, de mért is érdekelné, neki elég ha berakja a lemezt, és elég neki amit kap az arcába, bármilyen legyen is az.

Thoras 2014.05.16. 16:14:55

@Bobby Newmark: @False_GOD: Mondjátok, ti tényleg elhiszitek ezt a sok hülyeséget, amit ide bőffentetek? És ez leginkább az utolsó két kommentetekre értem.

Rohadt nagy tévedésben vagytok a konzolosokat illetően. Többségük nem buta, nem igénytelen és nem felületes(vagy ha igen, akkor nem ezért), hanem kazuár. Ennyi. Az, aki heti szinten max 4-5 órát tölt el játékkal, az nem fogja a pénzét arra költeni, hogy felépítse otthon a paksi atomerőművet, hogy minden maxon fusson. De vannak igen prózai okai is a konzolok elterjedésének a világ fejlettebbik felén. Tessék itt egy pár, ami hirtelen eszembe jutott:
1. A szülők konzolokat vesznek a gyereknek, aki ebben nő fel, és ezért ennél is marad (mert azt vágjátok, hogy konzolipar már akkor létezett, amikor a pc még sehol nem volt). Tőlünk nyugatabbra ez megy 40 éve.
2. Kényelmesebb a kanapén ülve játszani, mint a gép előtt görnyedni.
3. Konzollal egyszerre többen is lehet nyomni az autószimulátort/FIFA-t/fps-eket/stb.
4. A konzol a baszott nagy tévére van kötve, nem egy kis monitorra, így ez látványosabbnak hat, mint a monitoron, még akkor is, ha rosszabb a felbontás.
5. Kapaszkodj meg, sokaknak nyugaton nincs pécéjük, legfeljebb laptopjuk, mert netezésre meg facebookra az pont elég, és nem vesznek egy rohadt nagy helyet foglaló pécét játékra.

Ennyi jutott hirtelen eszembe, de nyilván lehetne még sorolni. Aki hc, annak ott a pc, de fogjátok már fel, hogy nem mindenki fanatikus, mint ti. Nyugaton ráadásul az eltérő életstílus is a konzol felé fordítja a többséget (és nem, nem azért meg igénytelen idióták).

A picsogásotok legröhejesebb része amúgy az új játékok miatti sírás. Olyan termékekről beszéltek, amikre sok-sok milló dollárt költöttek, persze hogy olyan lesz, ami a széles tömegeket érdekli. Ez nem jótékonyság, nem hobbi, azért csinálják, hogy profitot termeljenek. Tessék megnézni a hollywoodi filmipart, lehet összefüggéseket keresni. Amire nagyon sok pénzt költenek, az többnyire középszerű lesz, ez van. Aki egyedi, újító játékokat szeretne, keressen a független címek között. Ja, hogy annak nem olyan a grafikája? Így jártál.

Ezt persze lehet utálni, lehet véleményt nyilvánítani, de lenézni mindenkit, aki nem úgy gondolkodik mint ti, az bicskanyitogató. A stílusotok olyan, mint egy utolsó trollé. Az amúgy releváns érveitek sem érnek egy fabatkát sem, mert nem érdekelnek senkit, amíg azok alpári sértegetésekkel vannak tarkítva.

Ja, amúgy pécén játszom, szóval nem a konzolfan beszél belőlem. Csak azért szólók, hogy ebbe ne próbáljatok meg belekötni.

Bobby Newmark 2014.05.16. 16:19:58

@False_GOD: Szal azt mondod, hogy ezt tényleg elhiszik, hogy a PC egy feneketlen pénznyelő, meg hogy folyamatosan baszódni kell vele, hogy működjön?
Persze, lehet, hogy maguknak is hazudnak, kognitív disszonancia és társai, de ennyien, és ennyire..?

"neki elég ha berakja a lemezt, és elég neki amit kap az arcába, bármilyen legyen is az"

Ettől meg már komolyan lekaparom a festéket a falról, hát hülyét kapnék, ha 2014-ben napi szinten szájbavert lemezekkel kéne szarakodnom. Három éves windowsom raktam újra a hétvégén, kicsit megszeppentem, hogy a DVDolvasóm elsőre nem működött. Három éve, mikor utoljára használtam, még jó volt... Erre használom a meghajtót, néhány évente, amikor kötelező. De néztem a BIOSt, lehet USBről bootolni, lehet, hogy utánanézek, hogyan lehet windowstelepítős bootolós pendrive-ot csinálni, hogy örökre elfelejthessem a lemezeket.
És akkor jönnek a konzolosok azzal, hogy milyen _kényelmes_ a lemezekkel szarakodás?!
És megsértődnek, ha megkérdezem, hogy az elméjük ép-e?

Man_Who_Laughs 2014.05.16. 17:09:11

@Bobby Newmark: Ha nem lennel ennyire arrogans, meg ulhetne is a mondandod. En PC-n jatszottam, enterprise admin vagyok egy nagyvallalatnal, server uzemeltetesbol elek, ertek kicsit a PC-khez. Megis a konzolt valasztottam. Miert? Mert Mortal Kombat-ot Halo-t Forza-t jobb es kenyelmesebb nappaliban jatszani, mint iroasztalnal amit amugyis megteszek napi 8 oraban.
Otthon megnyomod a nagy gombocskat a kontrolleren, benyomod a tv-t, athivod a havert es mortaloztok. Leszarom a felbontast leszarom a Glorious Master PC race-t (ami nem mas mint egy szanalmas prezentacioja a kognitiv disszonancianak), en jatszom. Nem frocsogok hogy az szarom jobb... Nezhettek igenytelennek

Bobby Newmark 2014.05.16. 18:17:31

@Man_Who_Laughs: Ha már ilyen szépen megmutattad, hogy ismered a kognitív disszonancia szót, akkor kérdezem, hogy minek neveznéd azt, hogy azt állítod, kényelmesebb a konzol, mert azt lehet fotelból tolni, mikor PONTOSAN UGYANEZT megteheted PCn is, mert ugye a fotelban tespedés az NEM platformfüggő? Hm?

Tudod, ez a vita nem létezne, ha nem hoznátok fel folyton ugyanezeket az irtózatosan balfasz kifogásokat, amiknek az egyik fele szubjektív, a másik fele meg nem előny a PCvel szemben?
MIÉRT? Komolyan, mi a jóisten retkes farkáért kell idiótának lenni, csak mert más platformon játszol? Mi a jó kurva anyádért kell festeni rózsaszínre azt a kibaszott szemüveget, letagadni a hátrányokat, és előnyöket hazudni?

És még úgy gondolod, hogy mi, PCsek vagyunk a hunyók? Amikor elkezditek magas lóról osztani, HAZUGSÁGOKRA alapozva?!

És akkor ne tippeljem be anyukád foglalkozását?

Darkosia 2014.05.16. 18:19:01

@Thoras: Szerintem nyugaton is sokan esznek konzervkaját. Most akkor emiatt kevésbbé vagyok igénytelen ha azt eszek, vagy mi? :-) Teljesen irreveláns dolgokkal érvelsz.
Szerintem azt se mondta senki nincs semmi előnye a konzolnak. Nyilván, mert ha nem lenne, senki se venné. De a kérdés nem is ez volt. A konzervekről is tudok értekezni, miért is jó. Nem romlik. Nem kell 1-2 naponta boltba járni. 3 perc alatt kész ha megéhezek. Stb. Attól még igénytelen.

Bobby Newmark 2014.05.16. 18:32:05

@Thoras: Na ez meg ugyanez pepitában.

Oké, te legalább leírod, hogy beismered, hogy a hardver szar és a játékok igénytelenek.

De azért csak nem bírod ki, hogy ne hozd fel az egymilliószor már megcáfolt konzolos mítoszokat a védelmében.

Egy kibaszott szavam nem lenne hozzád, ha nem lenne kényszered, hogy elismételd a dogmáidat. Nem lenne miért panaszkodnod, de tényleg! Senki nem megy oda hozzád, hogy kivegye a kezedből a kontrollert és kirugdosson a foteledből. Ha nem jönnél ide, és nem akarnád a faszságaidat letolni a torkunkon, egy rossz szavam sem lenne hozzád.

És aki hazugságokkal érvel, vagy ha még rosszabb eset, magának is hazudik, annál szánalmasabb és aljadékabb dolog nincs, még szép, hogy az ilyet lenézem, bazdmeg! Kevés dolog van lejjebb a takonygerincű hazug geciknél, meg az önámító hülyéknél.

tamareaf 2014.05.16. 20:33:28

@Darkosia: itt egyedül bobby húzta fel magát, és engedett meg magának egy kritikán aluli hangnemet. És attól még nem vagy igénytelen, hogy konzervet eszel, farmert hordasz vagy éppen suzukit vezetsz. De azt mond már meg nekem, nem igénytelen az aki a saját bevallása szerint szar játékokba öli az idejét? Órákon át szenved a warez huszár, hogy utána siránkozzon, hogy voodoo1 esen játszani sokkal jobb volt? És a shadereket feldughatja tudjuk hová, mert a quake jobb volt?

Darkosia 2014.05.17. 00:24:20

@feamatar:
Én akkor se értem, hogy azzal véditek a konzolt, hogy csak meg kell venni aztán megy minden állítgatás nélkül 7 éve ugyanúgy, ami per definitio az igénytelenség, utána meg kikéritek magatoknak. Próbáltam egy analógiával rávilágítani valamivel amiben gondoltam mindenki egyetért, de úgy tűnik még abban sem. Innestől fogva én nem tudok ehhez mit hozzátenni.

victor vacendak 2014.05.17. 00:47:27

konzolok, jézusom. szánalmas.

Thoras 2014.05.17. 01:56:52

@Bobby Newmark: Nyugodj meg, mielőtt szívrohamot kapsz. Aztán szedd össze magad, és próbálj meg rájönni, hogy hol hazudtam a kommentemben (halkan megjegyzem, hogy max tévedésről beszélhetünk, a hazugság ugyanis szándékos félrevezetést jelent). A válaszod amúgy nélkülöz mindenféle tényt, csak fröcsögsz.

Ja, és még egyszer elmondom, mert látom nem jött le (vagy el se olvastad a kommentem?): nem kell kivenni a kontrollert a kezemből, mert nem játszom konzolon: próbáltam, nem tetszett. De nem nem nézem le azt, akinek igen.

@Darkosia: Nyugaton kész kajákat esznek, na az igénytelenség. Csak a hasonlatod rossz. Az egyetlen dolog, amit fel tudtok hozni a konzol ellen, hogy gyengébb a grafikája. Ergo, akinek nem számít a tűéles látvány, az igénytelen? Mert akkor én is az vagyok, mert csak laptopom van (helyhiány), azon meg minden a látvány, csak nem tűéles. Csak engem jobban érdekel a játékmenet. Az meg ugye ugyanaz pc-n, laptopon, konzolon. Ja, meg az fps-ek is jobbak egérrel, mint kontrollerrel, bár engem speciel pont nem érint, mert nem játszom ilyenekkel.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.05.17. 04:48:21

@Thoras: Nem akarlak bántani, de megjegyzem: Nehezen hiszem azt, hogy a konzol olcsóbb lenne. Pedig konzol is van itthon.

A PC kapcsán megnéztem mennyibe kerül egy olyan gép amin minden amit használok fut, a játék nem szempont. X forint. Mennyibe kerül egy olyan gép amin a nekem fontos játékok is elfogadható minőségben futnak? Pont ugyanúgy X forint. És mennyibe kerül, ha e mellett a gép mellett konzolt is veszek? X+Y forint.

De induljunk ki abból, hogy ennek ellenére van már konzolom. Mert az XBOX 360, az XBOX One sem kerül többe attól, hogyha játszik rajta az ember. Hogy miért vettem meg? A kinect miatt. Részben mert ez rávesz, hogy mozogjak, részben mert MoCap eszköznek sem rossz amatőr szinten.

Csakhogy a játék már drágább és sokszor butább konzolra, mint PCre. A beállításhoz van már mindkét videokártya gyártónak programja, a patchelést a steam / origin / stb. elintézi.

Kauzár szinten a konzolos játékok felára, az online játék plusz havidíja komoly érvágás lenne, a PCs játék, ha ésszel építesz PCt ami hobbikra, stb. alkamas már nem kerül plusz hardware költségbe.

A PCs játék előnye viszont az, hogy választhatok többféle beviteli eszköz között. Hogy vannak olyan játék kategóriák amik nem annyira működnek konzolon.

De ettől még: A konzolra nem telepít malware-t a gyerek aki játszik vele. Ettől még lehetnek rá exkluzív címek, és ha már a kinect miatt itt van a szobában nem kizáró ok egy játéknál, hogy konzolos. Sok konzolos cím tudja azt, hogy egy gépen, egy képernyőn multi, ami sokszor családi szórakozás.

De ettől még látom azt is, hogy a konzol korlátaihoz való alkalmazkodás butítja a játékokat... Ettől még látom, hogy konzolon játszani sok dologról való lemondással jár.

Amúgy egy Full HD felbontást tudó laptopon tűéles a látvány. :) És azt is ki lehet rakni a nagy TVre... Arra is rámegy az XBOX kontroller is, de a külső billentyűzet, egér is... Vagy a repülőszimulátorhoz ideális joystick is.

Man_Who_Laughs 2014.05.17. 08:15:20

@Bobby Newmark: Tanulj meg ervelni eloszor mert az anyam szidasa egy ilyen jelentektelen temakorben szerintem nem erveles, hanem hiszti. Varom a bocsanatkerest.

Probaltam az emlitett modszert, hogy nappaliba PC-t koltoztetek, koszonom eleg volt. 2 beviteli eszkoz kell a jatekok elinditasahoz, controller eseten elokapod a harmadikat, a jatekok HUD-ja nem TV-s latotavolsagokra van tervezve, a menujuk egerrel hasznalhato tobbnyire (controller letesz bill-eger felkap), ami kontrollert tamogat az altalaban egy konzolport, csapnivalo minosegben, igenytelen optimalizacioval. A windows rohadt jol skalaz nagyobb DPI-re, ergo cask akkor lehet ertelmesen hasznalni, ha 1 meterre ulsz a kijelzotol, vagy leveszed 720p-re a felbontast (es most egy 42-es tevet veszunk alapul). Tehat probaltam, nem jo, kenyelmetlen. A konzolt erre talaltak ki, a PC-t meg lehet erre hasznalni, csak nincs gyakorlati haszna.

Es nem hazudok, jo lenne ha megtanulnal kommunikalni szemelyeskedes nelkul.

Holnap Kapitány · http://iloveyouso.blog.hu 2014.05.17. 09:20:27

@Thoras: még csak nem is az van, hogy azonos lenne a játékmenet, hiszen a legérdekesebbek éppen azok a címek, amelyek egy platformra optimalizáltak. Én PC-n mostanában kevesebbet játszom, de élénken él emlékeimben, hogy a point-and-click kalandok, stratégiák mennyire tökéletesen illeszkedtek ehhez a platformhoz.

Ami a konzolokat illeti, azt meg igazándiból mindenki tudja, aki próbálta, hogy minden idők legjobb játékai között tarolnak a Nintendo címei, amelyek mindig kizárólag a saját platformján jelentek meg. Legutóbb a Super Mario Galaxy 1-2 vagy a Zelda Skyward Sword tényleg egyszerűen elképesztően jó volt. (Persze, persze, tudom, a metacritic.com-on idézett szaklapok újságírói, azok mind idióták. :))

A shooter, az egy érdekes hibrid. Arról külön érdemes lenne beszélgetni, mennyiben platformfüggő. Megjegyzem, a modern shooterek két ősatyja közül az egyik pécén látott napvilágot (Doom), a másik kozolonon (GoldenEye).

Thoras 2014.05.17. 10:43:16

@Válasszunk: Bocs, de rossz embernek címzed a mondanivalód. Soha nem mondtam, hogy a konzol olcsóbb lenne. Bár tény, hogy az, aki nem ért hozzá, az nem tud okosan gépet építeni. Néha szoktam nálam okosabb emberek tanácsait olvasni az éppen jó összeállításokról (anno a Pc-Guruban is voltak ilyenek), és azt látom, hogy fél milla alatt nem nagyon jön ki. Persze lehet, hogy rosszul látom, ehhez tényleg nem értek.

Ami a játékok árait illeti: Angliában egy játékboltban a legtöbb helyet a használt konzoljátékok teszik ki. Ezek kifogástalan állapotban vannak, és attól függően, hogy milyen régi címről beszélünk, 10-50%-os kedvezménnyel mennek, vagy esetleg még többel. Ha nem zavar, hogy valaki már használta a lemezt, akkor hamarabb juthatsz engedményes áron jétkhoz mint pc-n. A többi országról nem tudok, de valszeg hasonló a helyzet. Amúgy a pc játékok áraiból sem szokás azonnal engedni.
Ami meg a konzollal járó lemondásokat: ezek a hc játékosokat leszámítva a kutyát nem érdekelnek. De azoknak meg pc-jük van.

tamareaf 2014.05.17. 14:18:23

@Darkosia: nem tartanam igenytelensegnek. Vagy aki mediumon jatszik PCn az igenytelen? Nekem mondjuk 32 inches a monitorom es sokkal jobb, mint 24 inchesem volt. De nem tartanam igenytelennek azt, aki ennel kisebben jatszik. Konzolozni olyan mint 5 evente beruhazni egy PCre. legalabb is en kb ilyen gyakran cserelem az alaplapot+procit.

tamareaf 2014.05.17. 14:22:38

@Válasszunk: en a pc konzol elmenyt kulon veszem. Konzolt agybol jatszok, pct mindig gep elol. Foleg mert sok jatek nem tamogatja megfeleloen a gamepadot, vagy epp strategiarol van szo.

Válasszunk · http://valasszunk.blog.hu 2014.05.17. 19:30:20

@feamatar: Én is külön veszem a kettőt... :)

Ugye konzolt a kinect miatt vettem. Lőn csoda, konzolos címet többnyire a szoba közepén ugrálva játszok.

A PC meg mehet ülve is... De arra is ráköthető a kontroller, az is ráköthető a TVre. Perszee egy gamer laptop útközben is használható...

Bobby Newmark 2014.05.19. 10:19:50

@Thoras: " hogy hol hazudtam a kommentemben (halkan megjegyzem, hogy max tévedésről beszélhetünk, a hazugság ugyanis szándékos félrevezetést jelent)"

Biztos vagyok benne, hogy nem most hallod először, hogy egy PC-t is lehet kanapé-kompatibilissé tenni, hogy lehet egy gépen többen játszani, vagy hogy rá lehet kötni kurvanagy tévére. Ez NEM konzol sajátosság, ezt felhozni előnyként szándékos félrevezetés, tehát hazugság.

Az is hazugság, hogy atomerőművet KELL építeni. Ugyanis a konzolok hardvere KILENC évig nem változott, a 2005-ös szintet amire képesek, egy ~2008-as PC upgrade nélkül hozza ma is.

Bobby Newmark 2014.05.19. 10:30:12

@Thoras: "Az egyetlen dolog, amit fel tudtok hozni a konzol ellen, hogy gyengébb a grafikája."

Na ezzel meg menj már a picsába. Barlangban éltél az elmúlt évtizedben, vagy mi az isten? "Konzolitisz", mint olyan, mond valamit? Vagy esetleg a "Ha a Doom ma készült volna" videók?

Komolyan azt hiszed, hogy az a baj, hogy szarabb a grafika?

Hát baszki, akkor nem is tudom, hol kezdjem az elmesélését annak, hogy hol jár ma a játékipar, mert a jelek szerint a leghalványabb lila fingod nincs róla... Inkább bele sem kezdek, nincs kedvem most egy komplett tanulmányt írni erről.
Címszavakban azért összeszedem:
1. szar grafika, de nem _aktuálisan_, hanem egy évtizedre _visszafogva_ a fejlődést is, PCt beleértve Lásd pl Cryengine visszafejlődése
2. nem csak a grafika szar, hanem az egész hardver kurvagyenge, ezért a grafika/ai/játékmechanika hármasból lehet választani kettőt. Pl CoD.
3. A memória is iszonyat kevés, ahogy öregszik a generáció és egyre részletesebb modellekkel parasztvakítanak, zsebkendőnyi méretre csökkennek a pályák. Pl összes késő generációs játék
4. A kauzárok miatt primitív és kihívások nélküli a játékmenet

Még sorolhatnám, de ezek a főbb problémák.

Man_Who_Laughs 2014.05.19. 10:30:26

Metro-nak milyen gep kell hogy jol fusson? A COD Ghosts mesterseges gepigenyerol ne is beszeljunk.

Mellesleg fentebb irtam a kanapes PC nyugjeit, persze lehet tolni, de nem kicsit szarabb minta konzol.

Masok meghazudtolasat meg igencsak befejezhetned.

Bobby Newmark 2014.05.19. 11:07:28

@Thoras: "és azt látom, hogy fél milla alatt nem nagyon jön ki."

Fél milláért gépépítés az pontosan a "hülye vagyok hozzá, ezért megveszem a legdrágább cuccokat, akkor nagy baj nem lehet" hozzáállás.

"Angliában egy játékboltban a legtöbb helyet a használt konzoljátékok teszik ki."

És ezek után van pofa konzol oldalról köpködni a PCs warezt... (Bár ebben a vitában ez még nem jött fel, elismerem)
De egyébként nem érzed itt a problémát? Emberek megveszik a játékot, játszanak vele egy kicsit, aztán dobják a szemétre. Egyszer használatos, semmit nem érő eldobható szarok ezek. Nem olyan játékok, amit a játékosok meg akarnának tartani, nem olyan jók, hogy érdemes legyen még egyszer játszani velük. Ennek örülnünk kéne, szerinted?

False_GOD 2014.05.19. 11:16:54

@Bobby Newmark: Ez annyira így van, hogy nekem még mindig a 8 éves vasam van, és nagyon jól eljátszom bármivel, max kötnöm kell kisebb kompromisszumokat. De az, hogy évente KELL költeni a pcre félmilliókat, ordas nagy ferdítés, vagy hülyeség, vagy hozzá nemértés. Ilyet csak egy begyepesedett konzolos tud csak mondani.

Bobby Newmark 2014.05.19. 11:21:14

@Man_Who_Laughs: Befejezem, amint nem lesz rá okom.

Van a Windowsnak Media Center módja TVre optimalizálva, távirányítóval és gamepaddal kezelhető menüvel, nagy gombokkal és feliratokkal, direkte a kanapés használatra. És akkor huss, az összes kifogásod kirepült az ablakon.
Kivéve persze mondjuk azt, hogy a konzolportok szarok, de az meg a konzolok hibája.

Metrohoz fingom nincs, milyen gép kell. És milyen kell ahhoz, hogy X360 minőségben fusson?

A mesterséges gépigény meg tényleg, szerinted a PC hibája? Hogy olyan szinten a gerinctelenségig fajult az ipar, hogy szándékosan hátrányba hoznak egy platformot azért, hogy a konkurrencián jobb színben tűnjön fel?

Thoras 2014.05.20. 01:03:50

@Bobby Newmark: Nos, általában észérvekre próbálok támaszkodni, de veled nem megy. Lehet, hogy intelligens ember vagy, de amellett egy szemellenzős paraszt (elnézést a szóhasználatért, de erre már tényleg nem tudok mit reagálni). Gondoltam megpróbálok veled zöld ágra vergődni, hátha rájössz, hogy más emberek is vannak a világon, akiknek megvan a saját igényük, véleményük, és az semmivel sem rosszabb mint a tiéd. Éljél csak a kis buborék világodban, puffogjál kedvedre, idegeld ki magad ilyen jelentéktelen apróságokon. Én inkább megpróbálom jól érezni magam.

Man_Who_Laughs 2014.05.20. 09:54:19

@Bobby Newmark: Probaltam a media centert is, az sem mukodik normalisan, nem tamogat formatumokat, es jatekot nem indit. Es a jatekok HUD-jat nem huzza fel nagyobb felbontasura. Ne vaktaba magyarazz, ismerd mar azt a rohadt windowst ha mar annyira fuggesz tole, hogy kepes vagy masokat az anyjukba kuldeni.

"Metrohoz fingom nincs, milyen gép kell. És milyen kell ahhoz, hogy X360 minőségben fusson?" - eddig az volt az erv, hogy a PC grafika sokkal minosegibb es igenyesebb. Ha gep kell hozza akkor hirtelen nem szamit? Kovetkezetesseg egyes.

A konzolportok meg nem a konzolok hibaja, azokon tokeletesen fut. A mesterseges gepigeny a kiadok hibaja, de le is szarom, nem akarok miattuk szivni PC-n. Marad a konzol.

Tenyleg egy szemellenzos paraszt vagy, nincs erre jobb kifejezes. Az ilyenek szoktak sovarogni 1 ora Forza 5 utan...

mkuk 2014.05.20. 09:58:01

@Bobby Newmark: Megrögzött pc fan vagyok, elfogult mint állat, DE a konzoloknak egyelőre igenis van helye. Sok kevésbé monitorarcú "casual" embernek kényelmesebb.
Kevesebb helyet foglal el a nappaliból, nehezebb tönkrevágni, aránylag olcsó és bizony az input tompasága és a "gyenge" hardver miatt sok olyan játék született rá amit egyszerűen jó játszani. Ha nem lennék ilyen kb*szott csóró vennék egyet én is.
Epp csak elkezdtem olvasni a kommenteket, nemtom a SS2 mivel kapcsolatban merült fel, de nagy favorit! Viszont most akkor a konzolok védelmében: Alan Wake, Otogi, Burnout csak 3 példa arra h vannak gyöngyszemek amikett bizony a konzolok termeltek ki...

Bobby Newmark 2014.05.22. 10:47:45

@Thoras: Ez szép, csak két dolog zavar:
1. A sok saját igényű ember visszafogja a technikai fejlődést.
2. Ezek után, hogy tönkrekúrták a játékipart, még nekik áll feljebb.

Nyilván globális trendekkel nem fogok tudni mit kezdeni, de ha jól gondolom, nem kötelező a seggem a földhöz verdesni örömömben miatta.
Viszont ha még ezek után a PC-sek vannak globálba lehülyézve, akkor ott azért elszakad a cérna.
Ez ilyen.

Bobby Newmark 2014.05.22. 11:55:07

@Man_Who_Laughs: "nem tamogat formatumokat, es jatekot nem indit."
Tudsz indítani bármit, csak nem a beépített szarjait kell használni, hanem egy kodekekkel megpakolt Media Player Classicot. Ugyanígy játékot is tudsz indítani, sőt, ha jól rémlik hozzá tudod adni a játéklistához az indítóikonját is. Nyilván a játék HUDját nem tudja befolyásolni, azt meg nem tudom, miért a Media Center hibájának tartod.

"eddig az volt az erv, hogy a PC grafika sokkal minosegibb es igenyesebb. Ha gep kell hozza akkor hirtelen nem szamit? Kovetkezetesseg egyes."

Inkább neked probléma megértése egyes.
Két dolog van.
1. Ha PCn szebb grafikát akarsz, mint konzolon, MEGTEHETED, csak ahhoz tényleg be kell ruházni hardverre. De ebben az esetben jobb minőséget kapsz, mint konzolon. CSAK grafikailag, persze, mert pl az AInak hiába van a segge alatt erősebb vas, az nem skálázódik, és ha az a konzol teljesítményére van szabva, akkor IJ.
2. De ez nem KÖTELEZŐ. Ha akarod, akkor egy PC-vel ki tudod húzni az egész generációt, úgyhogy a kifogás, hogy folyamatosan költeni KELL a PC-re, az nem igaz. Csak akkor kell, ha te szeretnéd, semmi nem kötelez rá.

A lényeg, hogy PC-n ez a te döntésed. A játékok fejlődnek ahogy a hardver is, de a te dolgod, hogy követed-e. Konzolon parancsszóra fejlesztesz, akkor, amikor a gyártó nagy kegyesen úgy dönt, hogy kiad egy új generációs konzolt. Közötte stagnálás, meg grafikai csillivilli miatt egyéb játékelemek visszafejlődése.
És ez a gond, a stagnálás. Iszonyat leállt a fejlődés, a X360 és PS3 generáció visszavetett tíz évet.
Ez a kurvanagy probléma, nem a skótoskodás, hogy mi mennyibe kerül, meg milyen gépen mi hogy megy, meg mi hogyan mennyire kényelmes.

Ezen utóbbi szempontokról eleve csak azért vesztegettem szót, mert ti hoztátok fel, és nem kifejezetten igaz kifogásokkal.

Bobby Newmark 2014.05.22. 12:25:32

@mkuk: "Sok kevésbé monitorarcú "casual" embernek kényelmesebb."

Na ez az, hogy annyival nem, amennyire mondják, meg miattuk vagyunk tíz évvel lemaradva ahhoz képest, ahogy lehetnénk.

Mondok elrugaszkodott példát: kb ugyanazt érzem, mint a szájbavert vallás esetében. Kényelmes, mert milyen jó már elképzelni a Mennyországot. Köszi szépen, hogy az emberek jókedve érdekében feláldoztunk egy évezred tudományos fejlődést...
Na, ugyanez megy, kicsiben.

Alan Wake-be kb az egyharmada után beleuntam. Van valami érdekes később? Otogit fogalmam sincs, micsoda, autós játékok meg nem érdekelnek, nem lehet bennük embert ölni (Carmageddon kivétel!).
Egyébként ilyenkor nem az a kérdés, hogy mennyire jó a konzolos játék, hanem hogy mennyivel lehetne jobb, ha PC lett volna az elsődleges platform? Pl az Alan Wake esetében épp csak az egész játékot herélték ki az első elképzelésekhez képest, egybefüggő nyílt világ helyett lett egy elég buta lineáris cső.

mkuk 2014.05.22. 15:03:05

@Bobby Newmark:

Figyelj, jogod van másképp látni a kérdést ezt nem vitatom, DE☺

Azt te személy szerint hogyan tudod eldönteni, hogy egy másik embernek mi és mennyivel kényelmesebb? Oké ugyanígy én sem tudom ezt meghatározni, viszont az érvelésemet is ezzel indítottam, a személyes érintettségemmel, miszerint a jó kis 286-osom óta pc fan vagyok és mégis megtapasztaltam a konzolok előnyeit. Nem kell ebből elvi kérdést generálni, maradjunk tényszerűek:
A pc-t "all around" mindenre lehet használni ezért nem kizárólag gamerek használják(az egyszerűség kedvéért a laptopot most tekintsük pc-nek). Ha valaki nem akar high end grafikát, akkor anyagilag jobban jár egy konzollal, mert azonos áron - ezt te is beláthatod - a pc színes hardver-kompozíciója kevesebb teret enged az optimalizációnak ( az egyszerűség kedvéért most maradjunk a közelmúltban, mert ugye a pc hardver is halad valamerre pl mantle es cuda magok..), míg a konzolokon közvetlenebb és hatêkonyabb a hw hozzáférés, nagyobb a hatásfok. Innen ered pl a végletekig optimalizált konzolos játékok portolási nehézsége adott üzleti modell mellett.
A fent említett dolgot úgy lehetne összegezni, h egy adott ár mellett jobb grafikát kapsz konzolon (általánosítva..).
A következő pont a fentebb említett felhasználási gyakorlatból fakad, miszerint sokak számára a pc munkaeszköz és mint ollyan nem a nappaliban pihen és nincs körülötte egy kanapé sem. Oké vehetsz pótkábeleket és naponta 2x pakolhatsz, de pont ezért kényelmesebb a már meglévő - a monitornál valszeg nagyobb) tv alá tenni 1 dobozt.
Folyt kov

mkuk 2014.05.22. 15:22:42

@Bobby Newmark: bocs tabletrol irok ezert esik szet nehany mondat.

Szal sztem az érvelésem megállja a helyét és van akinek kényelmesebb a konzol.

A játékokról meg annyit tudok elmondani, h abból h a pc grafikája (a pénzeszsákok számára) mindig is jobb lesz egyenesen következik az h a konzoljátékokat is el kell tudni adni valahogy, ha nem a grafikával hát a tartalommal/játékélménnyel.
Ez pusztán logika, DE megint csak a személyes tapasztalatokat tudom felhozni:
A wolfeinstein óta nagy fps-huszár vagyok, tele eloiteletekkel a buta konzolos input es kovetkezmenyei miatt, szamomra az egér az ami meghatározta a pc-s játékélményt, hiszen gyorsabb, pontosabb és az én magas elvárásaimnak ugy gondoltam ez tud csak megfelelni, folyamatosan fejlesztem a reflexeimet es a szem kez koordinaciomat igy mara mar a pc-s jatekok 97%-a szar, buta, primitiv es unalmas szamomra, meg nightmare fokozaton(kiveve xaero-t termeszetesen☺), mondjuk fanatikus sc4 és caesar 3 rajongo is vagyok, ami csak pc-n megy!!! DE hiába sírunk az a buta kis input is tud meglepetést és örömet okozni, csak adni kell neki esélyt.
Az input után a grafika technikai szinvonala lett a kovetkezo amit elkeztem nagy ivben leszarni, mert az nem ad annyi pluszt a mai igenytelen szar jatekok mellett biztosasn nem. En azt mondom inkabb legyen kisebb a felbontas, kevesebb az effekt, de legyen vicces/elvezheto a jatek. Megint emlkerkeztetnelek a pc copy paste artwork és 4k majmolására... Nincs bennük fantázia.

mkuk 2014.05.22. 15:32:49

@Bobby Newmark:

Alan wake pedig az egyik legszebb leatgondoltabban megtervezett játék amit az elmúlt êvtizedben pcre kiadtak(kis tulzassal,de elfogult vagyok). Baromi szép max grafikán, jó a harcrendszere, jók a zenék, jó a sztori(a kis lapokat is érdemes elolvasni), az egész nagyon egyben van.
A játékiparban egyedülálló módon kelti életre a Stephen King regények világát, az élénk fantáziám miatt is szippantott magába a hangulat, ferlejthetetlen êlmény az egész sztori az elejêtől a végéig!!! Nem tudom te mennyire figyeltél arra h mi történik a játékban, de vannak benne csavarok és meglepetések, szinte sátáni, sötét hanghulat amit sztem ilyen jól még egy játék sem tudott ábrázolni. Nem a klasszikus egysíkú hollywoodi szar az tuti.

mkuk 2014.05.22. 15:42:12

@Bobby Newmark:

Az otogi meg az a játék amire ránéztem és egyből kérdeztem a haveromat h mi ez a szaar? Minek játszol ilyen fos játékkal. Egy óra múlva már fanatikusan imádtam heterkig toltuk a haveromal, éjt nappallá téve!!!☺
Carmageddonon nőttem fel, de az xboxos Burnout Revenge autós pusztítós játéknál jobbat még nem láttam soha. Ugyanúgy indult mint az otogi, lesajnáltam, aztán hetekig sőt hónapokig nem bírtuk abbahagyni!!! Amit pcre kiadtak(burnout paradise) az meg egy csinos szánalomtömeg volt, annyira silány játék (pedig nem szar port volt, pcre készült!), h életem egyik legnagyobb csalódása lett, minden kimaradt belőle amiért a BR-re rákattantam.
És ez csak 3 példa, egyik sincs pcre és mind3 ott van a top listámon! És továbbra is pc gan vagyok, nas erre varjál gombot.

mkuk 2014.05.22. 15:45:55

@Bobby Newmark: janem bocs AW pc-re is van és nem szar port, de ugye kinek a pap, kinek a papné!

Nem ismerlek nem tudom milyen játékokat és miért szeretsz, de azt javaslom vegyél egy xboxot (igen azt, nem one, nem is 360) és próbálj ki pár játêkot a haverokkal!☺

mkuk 2014.05.22. 15:50:49

@Bobby Newmark:

Ráadás: engem spec nem érdekel h mennyivel lehetett volna jobb... Engem az érdekel h mennyire élveztem!

AW pedig ha open word akkor szar az egész, szart sem ért volna, hiszen a sztorin vezet keresztül máskképp kurva unalmas lett volna mászkálni a semmiben, plusz világ és a főszereplő pszichózisa folyamatosan változik, ehhez kellettek a meghatározott helyszínek.

Bobby Newmark 2014.05.22. 15:51:28

@mkuk: "Azt te személy szerint hogyan tudod eldönteni, hogy egy másik embernek mi és mennyivel kényelmesebb?"

Azt sehogy, de ha számomra konkrétan kényelmetlenebb fotelből, akkor azért mondhatom, hogy objektíve nem lehet sok különbség, mindkettő lehet kényelmes. Ugye?

"Ha valaki nem akar high end grafikát, akkor anyagilag jobban jár egy konzollal, mert azonos áron - ezt te is beláthatod - a pc színes hardver-kompozíciója kevesebb teret enged az optimalizációnak"

Nem látom az összefüggést. Ha nem akarsz high-end grafikát, akkor nem kell drága gépet venned, és akkor egyáltalán nem biztos, hogy olcsóbb a konzol.

PCn optimalizálás nincs, mert skálázhatóság van. Magadnak optimalizálsz, amikor belövöd az opsönszt, hogy legyen 50fps. Almát a körtével eset.

"Innen ered pl a végletekig optimalizált konzolos játékok portolási nehézsége adott üzleti modell mellett."

...ami már sokszorosan bebizonyosodott, hogy bullshit, csak marketing kamuszöveg. Ha ZS kategóriás fejlesztőknek megéri PC-re is portolni az olyan játékokat, amik nem számíthatnak amúgy sem sok eladásra, akkor az a költség biztosan nem számottevő. Ez csak egy kamu szöveg volt addig, amíg egyértelműen ki nem derült, hogy a hardvergyártók fizetnek a fejlesztőknek azért, hogy exkluzív legyen a játék. Ma már nem igen érvel ezzel egyetlen magára valamit adó fejlesztő sem.
Ja, meg tudod mikor volt ez valóban, igaz és lényeges érv? Húsz éve, amikor külön meg kellett rajzolni a grafikát CGA-ra négy színnel meg VGA-ra 256 színnel, és volt négy, minden szinten különböző hangkártya, amit máshogy kellett kezelni. Akkor tényleg nehezebb volt PCre fejleszteni, mint mondjuk SNESre.

"A fent említett dolgot úgy lehetne összegezni, h egy adott ár mellett jobb grafikát kapsz konzolon (általánosítva..)."

A generáció elején. A végén meg PC-n kapsz jobbat. Időtényező nem elhanyagolható, így ez az általánosítás már túl sok, ebben a formában nem igaz.

Az elrendezés meg megint preferencia kérdése, nekem pl a nappaliban van a PC, nincs TVm, de nem is fotelból tolom, hanem asztalnál, karfás forgószékből.
Egyébként biztos velem van a baj, én a laptopozást sem értem, pont kurvára hülyét kaptam a kanapén vagy ágyon laptopozástól, inkább odaültem az ebédlőasztalhoz.
De azt azért hadd tegyem hozzá, hogy ha már vesz az ember munkára egy számítógépet, kicsit hülyeség venni még egyet játékra, de valószínűleg én vagyok a túl káeurópai, hogy így gondolom.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.05.22. 15:54:09

@Bobby Newmark: nem, igazi c64-gyel játszom. Emulátort csak a buzik használnak.
1802-es monitor, joyok, faszaság.

mkuk 2014.05.22. 15:57:56

@Bobby Newmark:

A vallásról meg úgy látom nem sokat tudsz, te szerintem az emberi gyarlóságra és a vallás értêkeinek teljes figyelmen kívül hagyására gondoltál!!!
A bibliában nincs szó arról h gyerekeket kell háborúba küldeni, se arról h bárkit meg kéne égetni, se arról h a tudományt írtani kell.
Az egész az emberileg nulla szarok miatt lett így! Számomra pl a keresztêny vallás a szeretetről és az alázatról szól elsődlegesen, meg a megbocsájtásról és elfogadásról!
Nem tudom hány éves vagy, de lassan nem ártana lebontogatnod a prekoncepciókat mind a vallás, mind a konzolos játékok terén☺
Üdv és világbéke!

mkuk 2014.05.22. 16:01:05

@Bobby Newmark:

Nem jók az érveid, bocs☺ de nem most fogok válaszolni mert nincs több szabad órám, olvasgasd amit írtam addig

Bobby Newmark 2014.05.22. 16:23:31

@mkuk: De baszki, tényleg nem látod a fától az erdőt? Ne csináld már, ember!

"igy mara mar a pc-s jatekok 97%-a szar, buta, primitiv es unalmas szamomra, meg nightmare fokozaton"

Ennek nem az az oka, hogy annyira prő lettél, hanem hogy a nehézség a használhatatlanul szar kontrollerhez van belőve, ahhoz, hogy másodpercekig balfaszkodsz a célzással. Aztán egérrel egy tizedmásodperc alatt homlokon lövöd az ellenséget, aki körülbelül még a "megláttalak, előveszem a fegyverem, megcélozlak" szándékosan elnyújtott animáció felénél sem jár.
És pont ez a konzolok hibája, pont ez az egyik fő ok, hogy szarok a játékok, és hogy nem élvezet velük játszani. Nincs is már olyan, hogy PC exkluzív FPS, milyen PCs játékok 97%-ról beszélsz?

"A játékokról meg annyit tudok elmondani, h abból h a pc grafikája (a pénzeszsákok számára) mindig is jobb lesz egyenesen következik az h a konzoljátékokat is el kell tudni adni valahogy, ha nem a grafikával hát a tartalommal/játékélménnyel."

Ezzel csak két gond van:
1. A konzolosoknak elég a konzolos grafika, lásd kommentfolyam eleje. Nekik eladja a kopottas grafika is, mert nincs összehasonlítási alapjuk és szépnek látják azt is.
2. A konzolos tartalom és játékélmény irtózatosan gagyi, ne mondd már, hogy az a jobb a PCvel szemben! Láttad mondjuk a Thief1-2 után a 3-4-et? Vagy a Hitman 1-4 után az 5-öt? Vagy a System Shock 1-2 után a Bioshockot? Vagy a Battlefield 42-Vietnam-2 után a Bad Company1-2t, 3-at, 4-et? Ezen frencsájzok PCn kezdtek, akkor nagyon jók, hangulatosak, játszhatóak és faszák voltak. Amint áttértek a fejlesztők elsődleges platformként valamelyik konzolra, földbe állt a játékélmény. Primitívvé vált, a pályák zsebkendő méretűre csökkentek, az addigi elsődleges, a frencsájz alapját adó játékmechanika egyszerűen megszűnt, és lett helyette valami irtózatosan szar katyvasz.

Szal nem tudom, effektíve te is azt tapasztalod, amit én, csak a jelek szerint nem látod az igazi okát, és megoldásnak azt találtad, hogy hagyod magad lerántani a békasegge konzolos szintre.
Na én erre nem vagyok hajlandó.

Bobby Newmark 2014.05.22. 17:07:04

@mkuk: Nem, én a vallásra, mint elnyomó hatalmi szervezetre gondoltam, ami rányomta a bélyegét az egész középkorra.

Voltak eredmények, persze, mert nincs olyan, hogy teljes tudományos vákuum, de borzalmasan visszaesett a dolog attól, hogy voltak dolgok, amiket gondolni sem szabadott.

A vallás nem a Biblia, de a Biblia mindig is, a kezdetektől csak egy eszköz az irányítására.

De a baj alapvetően az, hogy az emberek becsapják magukat mesékkel, hogy jobban érezzék magukat. Ez számomra elfogadhatatlan.

Ja, és ez a helyzet a konzolos mítoszokkal is. Tökéletesen ugyanez.

Prekoncepciók esetében meg talán nem ártana tükörbe nézned, mert körülbelül második hete tart itt a kommentek közt az, hogy felhoztok egy konzolos mítoszt, amit ténnyel cáfolok. Aztán felhoztok egy másikat, cáfolom azt is. Harmadikat, azt is. Aztán ezt az aktuális vitapartnerem megunja, lelép, jön a váltás, és előjön a mítosz#1-nal megint, és kezdődik az egész újra.

Bobby Newmark 2014.05.22. 17:12:43

@mkuk: Nem, nem jók. Csak igazak. A jó szubjektív, az nem célom, hogy neked tetsszen. Az a célom, hogy a valósággal legyen összhangban, és ez teljesült.

mkuk 2014.05.22. 18:01:31

@Bobby Newmark:

Te nagyon el vagy tévedve, bár sokmindenben igazad van, mert az igénytelen 97% 90%-konzolos betegségekkel küzd, a thief1-2 ss2 életem legjobb játékai voltak, de pl nekem az artwork miatt a bioshock is bejött, valamint a BFBC2 az utóbbi évek legpozitívabb csalódása volt.
És a doom2 óta tolom a multit, cs1.3 óta kb a neten is szal elég prő vagyok. Viszon nem csak ezért nem jelent kihívást a dolog, felnőtt ember vagyok aki mindennel játszott és a végletekig perfekcionista módon, viszont ami egy mai tinédzsernek újat mutat meg csillog ezerrel az nekem csak a 23. unalmas rókabőr... Nem beszélve az objektíve csökkenő összetettségről ami sajnos a konzolportoktól független, a piac szélesedése miatti mellékhatás. Katasztófa ami ma megy játêkfejlesztés néven, bár mind a pcn mind a konzolon ott van azért egy két igényes szösszenet néha csak várni kell... Sokat.
Ott van pl a jobbnál jobb modoktól hemzsegő SC4 a mai napig játszok vele, sőt gép nélkül, papíron tolom a terveket☺ erre kijön az új sc, minden idők legkisebb városépítős játéka, gumimacis csillogó fos. Pedig ott volt egy hibátlan játék, hatalmas fan réteg és az sc4 eleve sokat kölcsönzött pl a caesar3-ból... Nincs eszük a fejlesztőknek(tisztelet a kivételnek) és csak a pénzt farmolják, a konzolportoktól függetlenül.
Sztem naív vagy, ha azt hiszed messzebre jutottunk volna konzolok nêlkül, nézd meg a bibliát, kb azzal kezdődik, h "Ne ölj!" azt mi lett belőle, szted ha ez nincs benne akkor majd nem írtják ki egymást a népek a hatalomért?

mkuk 2014.05.22. 18:15:29

@Bobby Newmark:

A nem jók csak igazak kezdetű szösszenet iskolapéldája a szavak kiforgatásának... Higgadtabban kéne a kérdéshez hozzáálnod, vaslamint kevésbé elfogultan és többször kéne a saját igazadban kétkedned, lehet h akkor jobban belelátnál mások gondolataiba...

Prekoncepciónak pedg nyoma sincs abban amit írtam, ha lenne bennem előítêlet akkor azzal kezdtem volna h elküldelek melegebb éghajlatra amiért a - nem létező - abszolút igazság zászlaja alatt masírozol, mint valami iszlám fundamentalista...

Vedd észre, h ez egy összetettebb kérdés annál h bármelyikünk ítéletet hozzon, itt a fórumon. Technikai, gazdaságtani, szociológiai és nem utolsó sorban szubjektív tényezők határozzák meg a valóságot és a konzolok létjogosultságát.
Nehogymár mi ketten találjuk itt ki h másik 7 milliárd ember mit csinál jól vagy rosszul! Basszus különbözőek vagyunk, érvelni minden esetben lehet és kell is, de következtetések levonását jobb ha meghagyod az embereknek.

mkuk 2014.05.22. 18:25:48

@Bobby Newmark:

Még annyit h másoknak lehet h nincs összehasonlítási alapjuk, de nekem van, és számomra rendben van a "kopottas grafika is, ha élvezem a játékot" és ezzel nem vagyok egyedül.
Plusz nem mondom máár, h az egyik jobb a másiknál, hanem azt mondom h nem 2 olyan konzolexklúzív játékkal játsdzottam már ami simán ver sok pcs játékot... Ezzel szemben te sztem a töredékét láttad csak a konzolos és jó game-eknek.

Plusz ên tuti nem hagyom magasm lerántani a konzolisd szintre. 23Gb volt a thief 4 megfogadtam h nem töltöm le, hányingerem volt ha arra gondoltam mit tettek vele, a fejem belefájdult ha hallottam a sok buta newcomert aki jól beetettek minden szarral, DE adtam neki esélyt... Az más kérdés h pár óra sírógörcs után kénytelen voltam letörölni annyxiras egy söpredék volt.
Bazz mennem lell majd re

Bobby Newmark 2014.05.22. 18:29:57

@mkuk: Az elején jól megmondtad, hogy el vagyok tévedve, aztán nem hogy megmutattad volna, hogy hol, inkább minden dologban igazat adtál nekem.

Ezt most így hogyan kell akkor értelmezni?

SC4 tényleg zseniálisan jó, bár nekem háromszor csinálta meg, hogy a full városomat egyszercsak leradírozta, úgyhogy azóta nem próbálkozom.
Viszont az új SC tuti, hogy a Simseseknek készült, iszonyat benézték a célközönséget szerintem...

Én is Doommal multiztam először PCn még soros kábellel, aztán LANon Q1, Q2, UT, Q3, TFC, és végül mi is CS-nél kötöttünk ki, még beta3.1 magasságában. Beta4-től neteztem, innentől klánban. Aztán BF42, Vietnam, BF2, és ott lett vége az igazi klánosdinak.
Left4Dead-et megpróbáltuk, aztán mikor kiderült, hogy ESL-en a top20-ban az nyeri a meccset, aki a legjobban tud rinyálni, felbasztuk az agyunkat és abbahagytuk.

Viszont a BFBC2vel homlokegyenest eltér a véleményem, nekem az pont irtózatos csalódás volt. Három zászlós, egyenes, szalag vékony pályák, agyatlan hent az egész nulla taktikával, csak toljad le izomból az ellenséget. Mindent elvesztett, amiért a BF sorozat jó volt. Külsőre még kicsit hasonlít a BFre, de majdnem minden tekintetben gagyibb annál. Az egyetlen értékelhető dolog a rombolható terep volt.
Azért mondok pár dolgot, nehogy azt hidd, hogy csak a pályadizájnnal van bajom:
Fegyverek1: unlock rendszer, ami gyakorlatilag a kezdők mélytorkos szopatása. "Igen, új játékos vagy, bénázol még, mindenki megöl? Akkor mindezt mostantól fegyver nélkül csinálod, mindenkinek erősebb fegyvere lesz nálad! Jó játékot!"
Kiadáskor kezdtem, nekem személyesen nem okozott problémát, csak az elvtől kapok hülyét.
Fegyverek2: egészen BFBC2-ig a csapatok markánsan különböző fegyverekkel rendelkeztek, de mégis ki voltak balanszolva. BFBC2ben mindenkinek ugyanaz a felszerelése. Balanszprobléma megoldva, cserébe hangulat ki az ablakon...
Csapatok: Már a BF2-ben is gond volt, hogy bárkire lehetett spawnolni, csak át kellett adni a líderséget. Ezt alig egy év tanakodás után kipeccselték belőle, végre lehetségessé vált a klános játék. Erre BFBC-ben nincs is líder, egymásra spawnolás az alap. WTF?!
Kasztok: Mediknek géppuska? Miajóanyád?! Persze, elképzelem, hogy a faszinak, aki defibrillátort, elsősegélycsomagot, meg ilyesmit cipel, a nyakába akasztanak még egy gecinagy géppuskát is, persze...
Játékmenet: Az volt az utolsó csepp a pohárban, amikor bombás meccset toltunk 4v4ben, mindenki medik volt, és egy 10 négyzetméteres szobában rohangáltunk körbe-körbe, mint valami elbaszott Benny Hill Show, mindenki fosta az ólmot és élesztgetett, és az a csapat nyert, aki véletlenül (mert ezt nem LEHET tudatosan csinálni, tervezni) kilőtte egyszerre mind a négy ellenfelet. Ez szánalom, szar, hulladék, elképzelni nem tudnék gázabb játékmenetet. Ez után a meccs után kiléptem, uninstalltam, és azóta nem néztem felé.

De örülök, hogy legalább neked tetszett...

Bobby Newmark 2014.05.22. 18:59:25

@mkuk: "A nem jók csak igazak kezdetű szösszenet iskolapéldája a szavak kiforgatásának... "

Bocs, de a "nincs igazad, de nem mondom meg miben és miért" jellegű kinyilatkoztatásokra az adekvát válasz az, hogy vagy a felmenőidhez küldelek, vagy elpoénkodom.

"Higgadtabban kéne a kérdéshez hozzáálnod,"

Nem tudok, a kedvenc hobbimat basszák tönkre folyamatában. Szar nézni.

"vaslamint kevésbé elfogultan és többször kéne a saját igazadban kétkedned"

Érvekkel meggyőzhető vagyok, HA azok megállják a helyüket. Amíg ez nem történik meg, addig igazam van.

"lehet h akkor jobban belelátnál mások gondolataiba..."

Lehet, hogy nem is akarok..? Miért is kéne?

"abszolút igazság zászlaja alatt masírozol, mint valami iszlám fundamentalista..."

Na most én küldjelek melegebb éghajlatra? Legalább az ilyen burkolt lehazugozást illene érvekkel megtámogatni, nem gondolod? Eddig még gyakorlatilag mindenben igazat adtál nekem, MI A TÖKÖMRŐL BESZÉLSZ AKKOR?!

"Vedd észre, h ez egy összetettebb kérdés annál h bármelyikünk ítéletet hozzon, itt a fórumon."

Arról ítélkezek, amiről csak kedvem tartja. Jelentősége pont semmi, éppen azért, mert ez egy eldugott fórum.

"Technikai, gazdaságtani, szociológiai és nem utolsó sorban szubjektív tényezők határozzák meg a valóságot"

A szubjektív tényező nem határoz meg valóságot. Azért szubjektív. Ami valóságos, arra van pont egy másik szó, az objektív. A szubjektivitás alapján hozott cselekvés igen, de nem maga a szubjektív tényező.

"és a konzolok létjogosultságát."

Soha egy büdös szóval nem vitattam a létjogosultságukat. Azt állítom, és azt tartom is, hogy a játékipar elhollywoodosodásának, a játékok üressé és primitívvé válásának a konzolok az oka, a konzumerizmusuk, az eldobható, egyszer használatos termékeik, és a nagy tömegek igénytelensége miatt.
Ez az állítás, nem a létjogosultság. Nyilván létjogosultsága van, kurvasok pénzt termel valakiknek.

"Nehogymár mi ketten találjuk itt ki h másik 7 milliárd ember mit csinál jól vagy rosszul! "

Nem 7 milliárd, jóval kevesebben vagyunk olyan helyzetben, hogy a kérdés egyáltalán felmerülhessen.
A jó és a rossz szubjektív fogalmak, te meg én is pont úgy eldönthetjük, mint bárki más. Továbbá azt meg csak eldönthetem már, hogy SZÁMOMRA igencsak szar, hogy az összes kedvenc frencsájzomat tönkrekúrták! Ugye nem ezt akarod most megtiltani nekem?

"Basszus különbözőek vagyunk, érvelni minden esetben lehet és kell is,"

Ezt teszem, a mondanivalóm alátámasztására. Ezt hiányolom konzolos oldalról. Ami azt illeti, TE SEM érvelsz. Moralizálsz, meg beszélsz általánosságban.

"de következtetések levonását jobb ha meghagyod az embereknek."

Én is "az emberek" része vagyok, levonhatok következtetést? Ezzel úgy őszintén, mit akartál mondani?

Bobby Newmark 2014.05.22. 21:14:48

@mkuk: Nem, még mindig nem érted. Nem grafikabuzi vagyok, távol álljon tőlem. Játszom a Dwarf Fortress-szel, meg a Space Station 13-mal, amivel a konzol-kiddiek nagy része három másodpercnél többet nem foglalkozna.

Még mindig a fejlődés stagnálása a bajom. Hogy KILENC évig fejlesztettek ugyanarra a konzolra.

Valamikor néhány éve valami M$ vagy $ony főmufti elejtett egy olyat, hogy a jelenlegi konzolgeneráció(X360, PS3) még x évig el fog tartani.
Következő dolog, amit észrevettem, hogy a fejlesztők sorra jelentgették be, hogy jó, akkor mostantól az elsődleges platform a PC.
Erre balfasz pénzéhes köcsögök észbe kaptak, és gyorsan összehefteltek egy új konzolgenerációt...

Az meg, hogy van két konzolos játék, ami sok PC-snél jobb, az nem mond semmit. PCn is sok a szarfos, már rögtön kezdve a sok hulladék multiplatform szarral, azoknál nem nehéz jobbnak lenni. És mondom, megint csak az a kérdés, hogy mennyivel több lehetne ugyanaz a játék, ha nem korlátozná a hardver?
Továbbá én is mondhatok olyat, hogy van egy olyan PCs játék, ami az összes konzolosnál jobb, de ezzel csak annyit állítottam, hogy van egy kedvenc játékom... Na bumm, mindenkinek van, anyám szerint pl a Zuma az.
Mi volt az a kettő egyébként?

mkuk 2014.05.22. 23:08:44

@Bobby Newmark:

Csak azért moralizálok, mert feltűnően agresszívan "érvelsz" és igazat adok neked sok dologban, mert nagyjából hasonló utat jártunk be, hasonló véleményen vagyunk, de ezt a hangnemet nem tudom elfogadni, nem véletlen h nem sokan állnak le veled vitázni. Nade bennem emberedre akadtál, én nem ítéllek el, mert tudom h a neten könnyebben kifakadnak az emberek, szemêlyesen talán erêjesebb lennél☺ továbbá egy rêmálom tabletről írni, főleg ha reagálni kell, meg idêzni, szóval a konklúzió:

Vendêgem vagy sörre, érdemesnek tartom h kibogozzuk a témát!

Augusztus 17-n megyek haza, ha Budapesten elérhető vagy azon a hêten sztem érdemes lesz összeülni, csak itt letörik az ujjam és évekbe telik válaszolni, de ne aggódj megvannak azok a válaszok és érvek!

mkuk 2014.05.22. 23:52:55

@mkuk: erélyes, heszusz krisztó, hova jutottam☺

Bobby Newmark 2014.05.23. 12:12:26

@mkuk: Hangnem olyan, amilyen, nem viselem jól, hogy sorban az ÖSSZES játék irtózatosan gagyivá válik, amit régen szerettem. Nem maradt egyetlen frencsájz sem, amit követnék, régebben volt 6-8. Volt, amit lezártak (Legacy of Kain, pl az egy echte konzolos sorozat, és az tetszik), vannak az EA és Activision áldozatok (Battlefield, Medal of Honor, de még a CoD is, Bullfrog játékok,

És ez azért már erősen felbassza az agyam, hogy módszeresen MINDENT tönkrekúrt az ipar. És várom, hogy legyen valami új és használható, de az égvilágon semmi jele ennek.

Indie szektorban keresgélek az elmúlt három évben főleg, szinte csak azokat találom összetettségükben, kihívásban és kreativitásban megfelelőnek, de ott meg a grafika és időnként a kidolgozottság hagy kívánnivalót maga után.

Mondjuk ezekkel elvagyok, de NÉHA, nem mindig, csak néha azért jó lenne egy olyan játék, ami modern is, szép is, jó is...

mkuk 2014.05.23. 13:04:49

@Bobby Newmark: ezen en is atestem, mara mar el tudom fogadni ami van, csak akkor orjongok amikor eppen porig alaznak egy nagy kedvencet... Emlekszem ez mar a Dungeon Keeper 2-nel beindult, mert hat ugye az h a DK1-ben minden lenylek különböző látásmódja volt, meg h ez teljesen egyedive tette a possession allatkodast az senkit nem erdekelt...
Namind1 szal regi törtenet ez, de azt se felejtsd el, h mialatt a balfasz fejlesztok azt sem kepesek kicopypastelni ami mar adott es fasza volt korabban, addig a te igenyeid is csak nottek. Reszemrol ugy erzem h hiaba kockultam vegig az elmult tobb mint ket evtizedet, ma mar annyi idom sincs h felbasszam az agyam, inkabb arra koncentralok ami jo, es varok, varok, varok.... H mire azt nemtudom, mert ha igy megy tovabb, az uj elders scrollban lesz 3 skill osszesen, meg 4 varazslat es 2 fajta fegyver, az uj varosepito jatekokon meg csak a start gombot kell majd megnyomni.
Mind1 sztem legyünk türelmesek, mert nem csak mi ketten vagyunk regimotorosok, rengeteg fejleszto van aki hasonloan tatja a szitut, csak ido kerdese... Turelem szinvonalas jatekot terem. Plusz ha nyerek a lotton akkor jön egy uj BF meg egy uj SC, meg egy klasszikus Fallout is, es a tobbi!

mkuk 2014.05.23. 13:05:20

@Bobby Newmark: a sört azt meg nem szereted?☺

CosmoBacsika 2014.05.23. 13:12:34

Azért van életetek :) Ennyit vitázni egy teljesen lényegtelen dologról. Mondjuk ha tizenévesek lennétek akkor, talán. Ki nem szarja le hogy kicsoda mivel és min játszik? Megveszed élvezed oszt kész, de erről vitatkozni ? :)

Saját sztori: Tizenévesen doom, quake, majd a CS b7.0 - 1.6ig (sokat, klánban is). 2008 óta Xbox főleg NBA 2k sorozat. Közben elkezdődött a munkás élet, család, ház, gyerek(ek). Heti átlag 1-2 óra játék, de most kb 4 hónapja időm sem volt bekapcsolni.

Titkon azért egy kicsit irigykedek azokra akiknek 30 fölött tényleg van idejük játszani, csak nehezen tudom elképzelni, hogy hogyan.... (legalább ne vitára pazaroljátok az értékes időt, hanem a törpékre, annak sokkal több értelme van).

Bobby Newmark 2014.05.26. 19:10:19

@mkuk: Nem vagyok benne biztos, hogy nem verekedni akarsz... :P

Egyébként viszont augusztus közepe olyan messze van, hogy arra esélytelen terveznem még. Ha augusztus elején is van ilyen kedved még, akkor egyeztessünk, vagy mittudomén.

Bobby Newmark 2014.05.26. 19:12:39

@mkuk: Egyébként a DK volt az, aminél én személy szerint még nem értettem a lebutulást kifogásolókat, az még előrefelé is tett néhány lépést, és pl a nézetek hiányát nem éreztem annyira fájó hiánynak. A játékmenet szerintem még nem sínylette meg a dolgot.

Bobby Newmark 2014.05.26. 21:26:14

@CosmoBacsika: Az a baj, hogy már nincs, amit megvennék. Erről szólna itt ez az egész.

De tényleg a törpék... A félkész jégerődjükben az újraéledős elátkozott jégmező közepén... (Nemrég abba kellett hagynom a játékot, mert elkezdtem ASCII-ban álmodni, és az volt az a pont, amit már nem viseltem el én sem.)

mkuk 2014.05.26. 22:30:54

@Bobby Newmark: igen, azert nem volt annyira szar a dk2, de en mar, tobbek kozott az adott technikai szinvonalon meg mutatosabb sprite-okat se csereltem volna le, meg sok tekintetben hianyzott belole valami, art design, Dk1-nek nagyobb volt a "lelke" es jobb a zeneje. Hiaba volt az is jo jatek, nalam messze nem durrant akkorat mint az egy.
A verekedesrol meg annyit h 30 eves vagyok es eletemben egy db utest adtam le, azt is egy olyan emberre aki a motorommal egyutt fellokott es okollel nekemesett☺ valami csoda folytan eltalaltam a kisujjam butykevel az egyik fogat, meg jo h nem vertem ki neki, de azer az ajka veres lett! Szoval van okod felni, ha okollel nekem esel☺
fungicid@vipmail.hu ha ide dobsz egy mailt, akkor tuti nem felejtem el, es majd radirok aug elejen.
Peace!

mkuk 2014.05.26. 22:39:11

@CosmoBacsika: heszusz, mi van az ascii torpekkel?☺

amugy ha nincsen csalad akkor van kockulas, h melyik lenne a jobb azt nem tudom.
A vita meg fonak modon azer megy mert nyomulnank a jobbnal jobb jatekokkal, de hat nincsenek☺ szeretnem ertelmetlen dolgokra aldozni a szabadidomet, de jobb hijjan csak a lokalis patakhoz setalok ki, es a naplemeneben jatekokrol fantazialok.. Najo csak vicceltem, tenyleg a naplementet nezem, meg a fakat☺

CosmoBacsika 2014.05.27. 11:53:12

@mkuk: Hát az h melyik a jobb azért remélem nem vita tárgya.

Meg persze mindig ott van a pin@ mint állandó mindent ütő kártya

mkuk 2014.05.27. 19:20:17

@CosmoBacsika: sajnos amig a pinahoz egy ember is tartozik vita targya marad ☺ reszemrol az emberek 90%-a egy 3 napos sajtos stanglinal is kevesebbet er... a csajoknal meg ott bukik minden h nonek fasz, ferfinak meg pina kell. A legosibb fajfenntarzo osztoneinket avatjuk szentte, szerelem jeliget skandalva masirozunk az onos erdekeink zaszlaja alatt. Volt olyan no az eletemben akiert az eletemet is felaldoztam volna de a nok 99%-a nagy nulla. A ferfiakkal egyutt.
Mar bocs☺

mkuk 2014.05.27. 19:55:12

@CosmoBacsika: plusz azert ez kicsit durva h a pina mindent uto kartya... A felesegedet sem a pinaja miatt "tartod", legalabbis remelem, bar sokan mondjak h az erdekhazassag a tartos, a komoly intellektualis kapcsolat meg a lotto otoshoz hasonlo szerencse kerdese, de ahogy elnezem a mai fiatalokat, a helyzet inkabb rosszabbodik.

Meridian74 2014.05.31. 15:47:22

@Felsmukk: "Azért, mert 2014 van. A 1080p/60fps az alapnak számít jobb helyeken. A "next" (értds: currens XBONE/Peasantstation) gen cuccok meg kb 5 évvel vannak lemaradva teljesítménybe. És nincs modding se."

Nekem elég a 30fps is, de cserében mindent tökig maxra húzok, amit csak lehet... és ez PC-n megy is, és csak 40K HUFba került anno a vidkártyám...

Meridian74 2014.05.31. 16:03:51

@Bobby Newmark: " "és azt látom, hogy fél milla alatt nem nagyon jön ki."

Fél milláért gépépítés az pontosan a "hülye vagyok hozzá, ezért megveszem a legdrágább cuccokat, akkor nagy baj nem lehet" hozzáállás."

nem olyan rég egy hasonló topikban listáztan egy PC konfigot 120-140ezer HUF között. Annyiból lehet építeni egy komplett gépet.
Monitort nem számolom, mert a konzolhoz sincs monitor, és a szoba TV-jére ha a konzolt lehet csatlakoztatni, akkor ugyanúgy lehet PC-t is.
Persze azért jobb egy jó monitor, mint a más célokra belőtt elektronikájú LCD TV - bár ez szubjektív dolog. De PC-t lehet építeni nagyjából annyi pénzből mint most egy új PS4 ára.

Igaz, ebben az árban nem lesz legális az oprendszer - hacsak valaki nem fanyalodik linuxra - ahol minden legálisan ingyenes... (ugyanakor viszont még mindig kompromisszumos a játszás.)

Holnap Kapitány · http://iloveyouso.blog.hu 2014.06.03. 19:31:43

Na, akkor lassan tiszta vizet önthetünk a nyílt kártyákba: a Watch Dogs szinte hajszálra azonos értékeléssel fut a metacritic.com-on ps4-re és pc-re: 82 ill. 81 pont a 100-ból. Ami nem rossz, de persze nem is korszakalkotó.

Érdekes módon a kritikákban egy sort sem olvastam sem a framerate-ről, sem arról, hogy konzol vs. pc. Hát igen, ezek az szaklapok már csak ilyen igénytelenek, nem érnek ők fel ahhoz a think tank-hez, amely az iddqd kommentjeit gyártja.

kukatr 2014.06.07. 07:53:24

Tényleg csak poroszkál? Tesztelte már valaki?
süti beállítások módosítása