HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Minden eddiginél nagyobb volt a Playit

2013.12.02. 23:21 Stöki

Szóval vasárnap megvolt a szokásos Playit, illetve a szokásosnál eggyel jobb és nagyobb Playit, mert ugye most először rendezték a Syma Sportcsarnokban, ami jót tett a show-nak. Úgy mentem ki, hogy videózni fogok az Indexnek, de ezt a terhet két lelkes kolléga levette a vállamról, szóval leginkább haverokkal futottam össze, meg azért pár képet lőttem a telefonommal (és ketten akartak fényképezkedni velem, amit próbálok még feldolgozni). Pár képet az egyik szervező is lőtt a blognak, még előző este, amikor épült az egész, kezdjük azokkal:

WP_20131130_007.jpg

Műfüvesítés:

WP_20131130_006.jpg

Székek nem nagyon kellettek:

WP_20131130_005.jpg

Ezek az Xbox kioszkok annál inkább:

WP_20131127_001.jpg

Az nem is játékshow, ahol nincs egy Call of Duty vagy egy Battlefield felirat, de leginkább mindkettő:

WP_20131130_003.jpg

Vasárnap délután meg így nézett ki az egész fentről, addigra már kicsit csökkent a délelőtti tömeg. Baloldal:

WP_001145.jpg

Közép a nagyszínpaddal:

WP_001149.jpg

Jobboldal:

WP_001148.jpg

A Sony ilyen markáns jelenlétet még nem mutatott magyar játékshow-n, a Playit legkellemesebb meglepetése volt ez nekem:

WP_001153.jpg

És kint volt a Media Markt is - mint látszik, nem bízták a véletlenre a dolgot. Nekem mondjuk kicsit idegen volt a rendezvénytől a két rúdtáncos lány, mert a cosplayesek azért még akkor is kötődnek a játékokhoz, ha bikinire vetkőznek (meg általában a booth babe-ek is). Ez a produkció valahogy öncélúbbnak tűnt, de nevezzetek nyugodtan finnyásnak és álszentnek.

WP_001190.jpg

Az ötméteres Mesterszakács régi ismerős, ha jól emlékszem, a Halo 3 launch partiján lehetett először látni.

WP_001203.jpg

A Gamestar színpadon ismert újságírók alázták meg magukat a közönség kedvéért:

WP_001140.jpg

A Star Wars örök sláger (persze főleg az Episode IV-VI):

WP_001201.jpg

Aztán persze megtaláltam a retrosarkot az emeleten, a szokásos felhozatal mellett volt pár flipper is:

WP_001158.jpg

Egész régi masinákat is ki lehetett próbálni:

WP_001162.jpg

Sőt, még annál is régebbieket:

WP_001164.jpg

Aztán hazaérkeztem:

WP_001167.jpg

Ahogy mászkáltam, többször rám tört az érzés, hogy bárcsak most lennék 16 éves, amikor ilyen rendezvények vannak. Ez a Playit nagyon profi volt, utoljára a 2009-es Budapest Game Show-nál (amit a Papp László Budapest Sportarénában rendeztek) éreztem azt, hogy komoly lépéseket tettünk egy saját E3 felé. A látogatók egy aránylag része persze még főleg azért vesz jegyet, hogy akciós játékokat vásároljon az 576 standnál, szóval azért még odébb van az igazi magyar E3, de az irány jó, és a cosplayes bohóckodás is jót tett a Playitnek. A rendezvényen 12 ezren voltak, ami rekord (9 ezer volt az eddigi legtöbb), és ez már majdnem eléri az említett 2009-es BGS szintjét (akkor 13 ezer fölött állt meg a látogatószámláló, de hozzá kell tenni, hogy az ingyenes rendezvény volt). Cosplayesekről nincsenek képeim (az említett lelkes kollégák videója viszont csak róluk szól), inkább legyen a zárás még egy hangulatfotó.

WP_001154.jpg

19 komment

Címkék: közösség rendezvény . playit

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr255671699

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SplitGuy 2013.12.02. 23:57:02

Nem volt rossz valóban, de kicsit sajnálom hogy az Xbox One olyan nehezen volt csak hozzáférhető. Mindenesetre amit akartam kipróbáltam, megfogdostam, elloptam, szóval sikeresnek tűnik az akció.

INGYENES RUHATÁRAT A NÉPNEK! (bezzeg kávét kaptam ingyen)

Dester 2013.12.03. 07:27:58

Jövőre kimegyek, nem borotválkozok és beállok én is Stöki mellé egy kép erejéig. Pont.

snakeimp · facebook.com/PbalGalleryFlipper 2013.12.03. 08:41:47

Itt a flippermúzeum (Pbal Gallery) Facebookon:
www.facebook.com/PbalGalleryFlipper

Van még több kép is ott fent ezekről a csilingelő csodákról, ha esetleg valakit érdekelne. ;)

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2013.12.03. 08:50:52

ötméteres mesterszakács gordon ramsay nem vállalta az arcát a fellépés erejéig.

stöki meg olyan lett, mint a edigitálnak döme. reklámarc.

SakmaN · http://www.sargakazi.hu 2013.12.03. 09:51:13

Stökivel jól elkerültük egymást, nem sikerült tetten érnem, amikor "hazaért" és elmorzsol egy könnycseppet a szeme sarkában! :-D Na majd legközelebb!

reklám: A Pinball Gallery-t ajánlom mindenki figyelmébe (a face oldalt like-oljátok, és akkor nem maradtok le semmiről)! Én már voltam "odalenn", agyhalál kockázatú impulzus, amikor az ember meglátja azt a mennyiségű flippert, ami ott van. Ááááá.....

SakmaN · http://www.sargakazi.hu 2013.12.03. 09:55:55

"A Gamestar színpadon ismert újságírók alázták meg magukat a közönség kedvéért:" -- úúú öcsém, hogy te mit kapsz ezért a szövegért Mazuréktól... :-D

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2013.12.03. 10:19:47

@manson karcsi: Ha attól reklámarc leszek, hogy kiállok amellett, hogy legyen itthon fasza gamerexpo, akkor oké, reklámarc vagyok. (Bár szerintem a reklámarcok szoktak kapni pénzt is.)

lokkoL 2013.12.03. 10:35:42

én láttam stökit kint mászkálni a Dózsa György úti oldalon úgy kettő felé ... vagyis azt hiszem őt láttam ... celebvadászat! :D

B-Bird 2013.12.03. 11:47:15

Jövőre én is kimegyek olyan pólóban, amin csak egy felirat lesz: "Akadémia presszóból keresek egy játékgépet!" ;-)

Karvaly 2013.12.03. 12:29:06

@Dester: és azt a képet majd kirakja Stöki egy posztban, hogy 'Úristen, és képzeljétek, még Desterrel is sikerült fotózkodnom, itt a bizonyíték!' :)

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2013.12.03. 15:46:38

@Stöki: küldök én neked egy sörre valót. ;)

rATdrAgOn 2013.12.03. 21:11:42

Én inkább szombaton experience-en voltam. :D

DinnyeTM 2013.12.04. 12:30:28

AZ indexes videó minőségen aluli lett, nem hiszem el, hogy ennél jobbat nem lehetett volna csinálni. Hajaz a 2 évvel ezelőtti Gamesday Budapestes videóra, az is teljesen negatív hangulatóra sikeredett...
A riporternek meg szeretném ajánlani az utánajárást, mielőtt teljesen analfabétán megy ki valahova. Bőven elegek az alapok 1 tlmából és nem fog retardált kérdéseketfeltenni.

DnP 2013.12.05. 20:48:54

Odamentem 10 utan nem sokkal... 1 km-es sor, 2 ember szelessegben. Kb 30 perc alatt eljutottam a bejarattol kb 100 meterre, viszont onnan 20-30 ember szelessegu aradat volt. Fel ora helyben allas utan a szervezok csaladtagjainak foglalkozasarol elmelkedve otthagytam a fa**ba az egeszet. Fel egy magassagaban visszamenem, hatha... No a 20-30 ember szeles kavalkad ugyanott cseszte magat. Alolrol jott a hir, hogy nem engednek mar be senkit, mert telthaz van. Ekkor mar a dedszulok is az eszembe jutottak... inkabb hazajottem. Tomoren? Tegyek azt és oda ahogy gondolom... szarazon. Ez nem szervezes...

Sanosuke 2013.12.08. 08:43:44

ebből okulva a következő Play IT-et a Hungexpoban kéne megrendezni, ott sokkal több ember fér el.

Gatts 2013.12.10. 22:38:22

Ejnye már. 20 éves a Doom és semmi post... Jó, tudom, volt az Indexen cikk is meg videó is, itt meg már megvolt korábban a Doom retro. De akkor is!!! :)

A_G_A 2013.12.10. 23:15:05

Igen, 20 éves a Doom, és Stöki sehol. Remélem épp Oculus Rifttel, vagy Steam kontrollerrel játssza végig. :)
süti beállítások módosítása