HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Épül, szépül PéniszCity (18+)

2013.03.08. 20:06 Stöki

Az alsótagozatból a felsőtagozatba lépés egyik biztos jele, hogy az ember már nem kalózos szemfedőket firkál a tankönyvekben a fotókra, hanem pöcsöket. Vannak, akik ezt később sem növik ki, a péniszrajzolás a közösségi tartalom része a videojátékokban is. Volt ezzel elég gondja például a Spore-nak, a Soulcalibur V félelmetes péniszharcosát mi is bemutattuk, de a gémerek még a Battlefield 3-ban is elég leleményesek tudnak lenni ilyen témában.

Most az új Sim City játékot – aminek a neve egyszerűen SimCity – kiadó Electronic Arts készülhet fel ilyesmire, a programban ugyanis már görbe utakat is lehet tervezni, aminek köszönhetően egy játékos máris kitette Redditre ezt a képet:

peniszcity.jpg

Hogy ki PéniszCity polgármestere, nem tudni, mert a művész csak EunByuL néven nyomul a Redditen. Mindenesetre nem ő az első, akinek ez a félelmetesen eredeti ötlet eszébe jutott, egy német játékos már a bétában örömködött egy YouTube-videónyit, hogy meg lehet alkotni Fallosz Angelest:

A Kotaku viszont érdekes dologra hívja fel a figyelmet. A játék korhatár-kategóriája az USA-ban E10+, vagyis tíz éven felülieknek ajánlják a programot, viszont a korhatárplecsniket adó ESRB honlapján figyelmeztet, hogy olyan online lehetőségek vannak benne, amelyek miatt a játékos erősebb korhatárra szabott tartalommal is találkozhat. Kíváncsi vagyok, ez a kis disclaimer megjelenik-e a játék dobozán is.

A játék amúgy online kapcsolat nélkül meg sem moccan. Emiatt és a nem túl felhasználóbarát DRM miatt már eleve elég nagy felháborodás volt a játék megjelenésekor, de ráadásul a SimCity-szerverekkel is sok fennakadás volt (van?), amit persze nálunk is lehetett érzékelni. Szóval a kerület méretű pöcs akár kritikaként is felfogható.

(A 18-ast karikát persze csak az NMHH és a rend kedvéért tettem ki.)

37 komment

Címkék: állatság simcity játék és művészet 18 even felulieknek

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr735123762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SakmaN · http://www.sargakazi.hu 2013.03.08. 20:43:05

Döglenek a szerverek, szívnak a játékosok. EA rulz. Miért nem rúgatják ki a részvényesek azokat az idióta vezetőket, akik ilyen ostobaságokat találnak ki? Állítólag egyes online áruházak leállították a játék értékesítését ez miatt. Az Amazonon is ott van nagy felkiáltójellel, hogy szívás van a szerverekkel. Link:

www.amazon.com/Electronic-Arts-41018ted-Edition2-SimCity/dp/B007VTVRFA/ref=sr_1_1?ie=UTF8&qid=1362771670&sr=8-1&keywords=Sim+City

SplitGuy 2013.03.08. 21:01:58

Ilyen hibák mindenkinél előfordulnak (lásd Blizzard - mondjuk ott is ment miatta a vérszívás rendesen), ezzel nem lehet mit tenni. Ettől - és a péniszopoliszok megjelenésétől még lehet jó a játék.

Majd meglátjuk, hogy egy hét múlva hogyan muzsikál aztán vagy megveszem, vagy letorrent... vagy nem na!

algi 2013.03.09. 00:56:00

@SplitGuy: Eddig egy Sim City játék se igényelte az állandó online kapcsolatot az egyjátékos üzemmódhoz. Még, hogy nem lehet vele mit tenni! Talán nem kellene elvárni, hogy azokra a szar serverekre próbáljanak csatlakozni egy egyjátékos játékhoz, amik még a többjátékos játékokat is alig bírják.

És az a durva, hogy ez valószínűleg direkt be volt kalkulálva, elvégre minek akkora serverparkot fenntartnai, amire 1-2 hónap után már úgy se lesz szükség? Mondjuk én azok helyében, akik direkt ráfizettek, hogy már első nap játszhassanak, visszaperelném a többletköltséget.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.03.09. 05:24:08

eccerű olyan játék kell amiben nincs DRM a többiek meg kapják be Pénisz Cityt

mondjuk jáccatok Aloen in the Darkkal :D

Ironfist 2013.03.09. 08:01:37

Tíccsákbeja színesceruzákat, grafitceruzákat, tollakat, zsírkrétákat, egyéb rajzeszközöket, mert egyes gyerekek pöcsT rajzolhatnak vele szünetben a füzetükbe, és ez nagyon durva lehet, ha más gyerekek is meglássák'!!

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2013.03.11. 13:00:01

Az ötlettel semmi gond nincs, a szervereket méretezték alul egy kicsit.

Királyvíz 2013.03.11. 18:32:52

Tűkön ülve vártam a megjelenését, de szerencsére még nem vettem meg. Asszem várok legalább egy hónapot, majd aztán meglátjuk, hogy muzsikálnak a szerverek.

wowerman 2013.03.12. 01:14:55

s-sel írni a szerver szót, az olyan mint a "sex"-nek írni a szexet?

algi 2013.03.12. 11:22:44

@wowerman: Kis betűvel kezdeni a mondatot az olyan, mint kihagyni a vesszőt a mondatrészek között?

algi 2013.03.12. 11:24:01

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: Persze, semmi gond azzal sem, ha fémdetektoron kell átmenni a repülőtéren. 10 cm magas fémdetektorokon.

wowerman 2013.03.12. 12:59:29

@algi: Látom bírod a kritikát xD

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2013.03.12. 14:44:29

@algi: ha már server, akkor kötőjellel írd a toldalékot utána. így: server-röl. ha magyarul írod, akkor mehet egybe'. így mondja a kakadémia.

MilanVok 2013.03.12. 15:18:54

Basszus ez most egy nyelvtan óra, vagy egy pénisz alakú város kitárgyalása?

RegularZombie 2013.03.12. 16:48:24

@MilanVok: Pénisz alakú nyelvtanóra, egybe.

paraszgyerek 2013.03.12. 17:15:32

@Királyvíz: Én nem egy hónapot, hanem olyan másfél-két évet várok vele. Addigra kijön egy-két kiegészítő, a gold kiadás, offline verzió, szépen letesztelve, kijavítva és ráadásul jóárasítva.

Addig meg nyugisan elvagyok a simcity4-gyel, amiből szintén a jóárasított deluxe-ot vettem meg... :-)

rosettif · http://istennyila.hu/ 2013.03.13. 01:03:38

Azért nem jó servernek írni a szervert, mivel össze lehet keverni a shareware-rel... ;-)

Királyvíz 2013.03.13. 16:59:34

@paraszgyerek: Na, annyit azért én biztos nem várok :). Ahogy magamat ismerem, megveszem nemsokára, a kiegészítőket kihagyom, majd ha kijön a gold verzió, azt is megveszem. Amúgy marhára meglepődnék, ha kijönne belőle offline verzió. A zemberek igényeit az EA meglepően ritkán veszi figyelembe.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2013.03.13. 19:54:24

@Királyvíz: ez lehetne az új mottójuk a "challenge everything" helyett: "fuck you all".

paraszgyerek 2013.03.13. 21:24:51

@Királyvíz: Én nemrég vettem meg "jóárasítva" az anno2070-et kiegészítővel, és meg kell mondjam, marhára idegesít az elején az online szüttyögés, pedig az még így is sokkal "offline-abb" az SC5-nél.

Remélem ha elég sokan fújnak akkor kidurran a lufi előbb-utóbb.

The Shapeshifter 2013.03.14. 13:57:46

@manson karcsi: ha már server, akkor kötőjellel írd a toldalékot utána. így: server-röl. ha magyarul írod, akkor mehet egybe'. így mondja a kakadémia.

az akadémia szerencsére nem mond ekkora fasságokat, csak hogy beleböffenjek az igazán fontos témába. úgy toldalékolod ahogy egy R végű magyar szóval tennéd tehát kötőjel nélkül. szívesen!

publications.europa.eu/code/hu/hu-4100400.htm

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2013.03.14. 14:56:27

@The Shapeshifter: ezért tart itt ez a kurva ország, mert még a trollokat is kioktatják az indokolatlanul kommentvadász kockaposztok alatt:
m.eduline.hu/kozoktatas/2013/3/11/helyesiras_valtozasok_uj_helyesirasi_szotar_SJP00N

bahahaha 2013.03.14. 23:28:41

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: Persze, semmi gond. Majd ha pár év múlva lekapcsolják a szervereket (mert lekapcsolják) és nem lehet vele többet játszani (mert ugye nem), akkor se lesz vele semmi gond?

K0vasz 2013.03.15. 13:20:19

@dabadab: olyankor kiadnak majd egy patchet, h ne kelljen többé online kapcsolat

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2013.03.15. 17:04:00

@K0vasz: olyankor kiadnak egy újabb játékot, ismerve az ea politikáját.

K0vasz 2013.03.15. 19:25:49

@dabadab: ezek multi szerverek...

bahahaha 2013.03.15. 19:52:58

@K0vasz: Pont, ahogy a hivatalos álláspont szerint a SimCity szervere is az. És, ha már hivatalos álláspont, az EA soha nem ígérte, hogy a szerverek lekapcsolásakor kiad ilyen patchet, ha meg a konkrét tényeket nézzük, az alapján sincs miért ilyesmire számítani.

Királyvíz 2013.03.16. 10:29:04

@dabadab: Ezek játszhatók offline is, tehát a szerverek lelövésével nem válik használhatatlanná a program. A SimCity viszont igen.

Őrjöngő Sandy (törölt) 2013.03.16. 12:05:10

@paraszgyerek: Azt írd be, hogy "RELOADED" a jelszó "1" és elmegy offline is :)

Visszatérnek a régi idők, mikor a kiadók (programfejlesztők) báboznak a vásárlókkal? Nem, majd ha rájönnek, hogy nem lehet csuklóztatni a népeket büntetlenül, majd visszavesznek.

algi 2013.03.16. 15:10:58

Már félig sikerült valakinek feltörnie:

www.bbc.co.uk/news/technology-21802508

Már csak a lokális mentést kell megoldani.

RegularZombie 2013.03.18. 17:17:26

Remélem a kedves kommentelők nyelvtantudása mellett lassan, de biztosan egy új poszt is épül, szépül.

szepi79 2013.03.21. 19:06:42

@manson karcsi: tudom, már kissé régi a kommented, de ha esetleg még ezt olvasod, azért azt áruld már el, hogy az általad linkelt változtatások közül melyik alapján kellene a 'serverrel' szót kötőjellel írni, mert szerintem egyik sem erre vonatkozik. ha az alapszó a 'serverr' lenne, akkor természetesen igazad lenne.

(ettől függetlenül magyar szövegben számomra is idegenül hat a 'server'.)

BlAdE 2013.03.28. 09:47:16

amúgy azt mondták, hogy azért szerveres a játék, mert a GlassBox engine miatt egy asztali gép nem tudna megbírkózni a szimuláció sokrétűségével. ezért a szerverek. Tehát akkor az offline patch kilőve.

Lángharcos 2013.06.23. 11:27:44

A legjobb, ha az alkotók megelőzik a játékosokat, és tesznek egy péniszmonsztát a játékba - lásd Minecraft creeper :3
süti beállítások módosítása