HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Több százezer dollár egy éjszaka alatt

2012.02.10. 07:30 .wilson

"Kalandjátékok: a stílus, ami mára csak az emlékekben, az álmokban és Németországban létezik" - Tim Schafer márpedig tudja, miről beszél, hiszen tettestársaival ő követte el a kilencvenes évek elején minden idők legjobb kalandjátékait. Nevéhez fűződik a LucasArts vaskalapos vezetőségén csak nagy nehézségek árán átnyomott Full Throttle, ahol biciklilánccal vagy vascsővel is péppé lehetett verni a riválisokat, illetve a túlvilágon játszódó Grim Fandango, ami a lehetetlennek hitt feladatot, a stílus háromdésítését vitte sikerre (legalábbis szakmai sikerre), és amiből mellesleg minden idők talán leghosszabb, legjobb kalandjátéka is lett.

Tim Schafer munkábanA Schafer-brigád a világ nagyobbik feléhez hasonlóan sajnos kalandjátékot már nemigen gyárt, a stílus szubkultúrává vált. Ugyan minden évre jut legalább egy kifejezetten jó, általában független fejlesztőtől származó darab, a németek pedig ontják magukból a sótlanságot, a humortalanságot és a sablonosságot megcáfolni képtelen torzszülötteket, de nagy hátszéllel, nagy reklámmal, nagy nevekkel másfél évtizede nem került semmi a piacra.

Eddig? Schafer a Grim Fandango befejezése után ugyan próbálta folytatni a Full Throttle-t, valamint a stílus áttolását a 21. századba, de a LucasArtsnál elfojtották, ezért 2000-ben lelépett, létrehozva a Double Fine Productionst, amelyhez ötletes, kreatív, de üzletileg rendre bukó játékok köthetőek. A kultklasszikus Psychonautsot a kiadói feladatok mögül kihátráló Microsoft, aztán a reklámkampányt létrehozni képtelen Majesco állította a földbe.

A második nekifutás se volt sikeres, a Jack Blacket főszereplőnek választó, vegytiszta, odaadó és feltétel nélküli metálrajongás fűtötte Brütal Legend 2009-ben hasalt el, de a Double Fine Studios 180 fokos fordulatot vett, átálltak az olcsó, gyorsan elkészíthető letölthető játékokra, így ahelyett, hogy le kellett volna húzniuk a rolót, inkább megcsinálták az elmúlt pár év legötletesebb, legegyedibb játékait. Most pedig kalandjátékot készítenek - a rajongók pénzéből.

A Kickstarter project több éve fut, de ilyen aktivitást talán egyetlen kezdeményezése sem mondhatott magáénak. Egy olyan oldalról van szó, ahova az ambiciózus játékfejlesztők, zenészek, videokészítők - gyakorlatilag bárki - feltölthetik a maguk ötleteit. Fel kell vázolni a tervet, a koncepciót és megjelöli, hogy mennyi pénz kellene hozzá, aztán várni az adományokat. Pénzt bárki adhat, szinte bármilyen mennyiségben, cserébe pedig egyedi relikviákhoz, ingyen játékhoz, nagyobb összeg esetében exkluzív tárgyakhoz vagy a stáblistában való szerepléshez juthat. Az oldal nem átverés, számtalan sikeres végtermék született már belőle, a mecénások között ott van a Youtube, a Sundance filmfesztivál és a Pitchfork zenei magazin is. (A hasonló elveken működő Games-Plantet magyarok is használják, ott a Most Wanted Entertainment jelenleg az Imperium Galactica családból gyökerező Nexus 2-höz keres támogatókat - kattintsatok és adakozzatok ti is!)

A Double Fine kickstartos kezdeményezése a twitterről indult, onnét, ahol a hét elején még a Psychonauts 2-vel viccelődött Schafer, amit az indie játékok örökké jókedvű, mindig nagylelkű pápája, Markus "Notch" Persson szeretne finanszírozni, a hét végére pedig egy új, PC-t megcélzó kalandjáték ötlete lett belőle. A stúdió egyhónapos adományozási időszakkal és 400 ezer dolláros céllal számolt - ezzel szemben a pénz egyetlen éjszaka leforgása, úgy 11 óra alatt összejött, a számláló folyamatosan pörög, jelenleg már több mint 600 ezer egymillió dollárnál jár.

A pénz tehát megvan, a játék elvileg ősszel meg is jelenik, a keretből legalább 300 ezer magára a fejlesztésre megy el (mivel több pénz érkezett, lokalizáció, akár más platformra való átportolás is várható), 100 ezerből pedig dokumentumfilm készül, amely a kezdetektől a lemez leadásáig végigköveti, hogy miként készít kalandjátékot 2012-ben a videojáték-ipar egyik őrülten humoros, korlátokat nem ismerő brigádja.

58 komment

Címkék: kalandjáték lucasarts ron gilbert tim schafer double fine kickstarter nexus2

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr634084055

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

.wilson · http://w576.tumblr.com 2012.02.10. 07:52:04

Friss: Ma reggel 7 után már meglett az 1 millió dollár.

Neretil 2012.02.10. 08:54:41

Ezek szerint mégis lenne igény kalandjátékra? Mondjuk engem sosem tudott lekötni, pedig nagyon végig akartam játszani annó a Grim Fandagot, annyira jó volt a PC Gurus cikk róla, de fél órát bírtam.

A felajánlások jutalma meg egy kicsit vicces nekem... oké, 10 dollárért egy köszönöm elég, na de 10k-150k dollárért pár kép, vagy egy vacsora?! Azért ha más pénzéből csinálok egy játékot, azt el is tudom adni, akkor legalább egy visszafizetést lehetne ígérni, jutalékról nem is beszélve.

ügyfélszolgálatos 2012.02.10. 09:11:09

@Neretil: Látom a felajánlás lényege nem jött át neked...

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2012.02.10. 09:11:30

@Neretil: Nem érted, mi? Adomány. Nem befektetés. Vagy, amikor te a (mondjuk) Greenpeace-nek adakozol, akkor elvárod, hogy kapj cserébe egy - mittudomén - mamutfenyő-palántát?
A-do-mány. Csak úgy, jófejségből, ellenszolgáltatás várása nélkül, mert Tim Schafer a legnagyobb arc, és megérdemli, hogy valóra tudja váltani az álmait. Mi meg megérdemeljük, hogy utána játsszunk vele. :)
Mégegyszer: adomány.
adhat.hu/?q=content/mi-az-adom%C3%A1ny

bucbuc 2012.02.10. 09:19:12

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:

Ingyen letölthető lesz?

Mert ha keresnek vele, akkor én sem értem.

bucbuc 2012.02.10. 09:20:35

Egyébként tényleg fantasztikus rendszer ez.
Meg lehet hirdetni így bármit, amit a rajongók szeretnének, arra dőlni fog a lóvé. Mennyi vágyott cím készülhetne így el.

Serathis 2012.02.10. 09:40:00

Azért a Psychonauts 2n még gondolkozzanak!

MrStrato 2012.02.10. 10:00:00

Notch még tegnap reggel Twitteren azt írta egy kérdésre válaszul, hogy ennek a Kickstartos projektnek semmi köze a Psychonauts 2-ről szóló korábbi csiripelésekhez. Arról a márciusi GDC-n fognak egyeztetni Shaferrel...

TH 2012.02.10. 10:05:11

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: Neretil észrevétele jogos. Ha a játék ingyenes lesz, akkor teljesen OK így, ha profitot termel eladás közben, akkor a "kvázi befektetőknek" illene a befektetett összeg arányában visszajuttatni a profitból a megfelelő részesedést. Én szívesen adományoznék olyan játékra, ami érdekel, de akkor ha összegyűlik annyi pénz, ami fejlesztési és marketing stb. költségeket, de akkor elvárom, hogy ne termeljen profitot senkinek. Ha profitot termel, akkor abból jár mindenkinek, aki befektetett pénzt.

Jaden Korr 2012.02.10. 10:11:32

ez nem befektetés, hanem adomány, ahogy azt már fentebb kifejtették. de ha úgy tetszik, egyfajta preorder is: most kifizeted a 15 dollárt (vagy többet, ha megteheted és meg is szeretnéd tenni) és ha kész lesz akkor a játékot megkapod.

TH 2012.02.10. 10:15:27

@Jaden Korr: én meg erre mondom, hogy nem ad az ember adományt arra, hogy a fejlesztést legyen miből finanszírozni, ha cserében az eladásból származó hasznot más teszi zsebre. Vagy legyne non-profit az egész, és akkor jó dolog az adomány, vagy legyen üzlet, akkor meg ez nem adomány, hanem befektetés. ha 15 dolcsit adsz, akkor kb. mindegy, de mi van, ha 500 vagy 1000 dollárt szánsz a játékra?

ultravox 2012.02.10. 10:16:48

Ha ez tényleg 32 napig még így megy (most 1200000) akkor az legalább 30 millió? :)
Ez igen.

Jaden Korr 2012.02.10. 10:20:01

@TH: márpedig itt az élő példa arra, hogy de, ad az ember csak úgy -- mert akarják látni mit alkot Tim, vagy mert nagy rajongói a Double Fine munkáinak, vagy akármi. én értem, hogy mit mondassz, de ha van, akinek ez így jó, és tud erre költeni 100+ dollárokat, akkor hadd tegye.

MrStrato 2012.02.10. 10:21:04

Nem hinném, hogy a teljes idő alatt minden nap befolyna egy-egy misi, de az első 10 napban talán még összejöhet egy pár...

TH 2012.02.10. 10:22:07

@Jaden Korr: hát hogyne, mindenki arra költ, amire akar. :)

SplitGuy 2012.02.10. 10:23:28

Faszom, pszihó kettő kellett volna. :( Persze azért örülünk is Vincent, de kicsit csalódott is vagyok... :(

ultravox 2012.02.10. 10:25:05

Hát szerintem ők se hitték, hogy meglesz... ennyi idő alatt...

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2012.02.10. 10:30:17

Az utcazenésztől sem várom el, hogy a nap végén meghívjon egy körre a sarki késdobálóban...

fishaa 2012.02.10. 10:59:02

Jellemzően nem nagy pénzeket adományoznak itt az emberek, hanem kb. annyit, amennyibe a játék kerülni fog, és ezért jó esetben meg is kapják a játékot és esetleg mellé még valami relikviát (pólót, posztert, autogramot, akármit). Szóval nem annyira adományozás ez, hanem előrendelés féle. Persze lehet 150k dollárt is adni, de akkor az tényleg adomány. Szerintem ez így korrekt.

pizsama 2012.02.10. 11:00:53

Valahogy úgy lehetne legjobban értelmezni ezt az adományozást, mintha valaki előleget fizetne egy játékért:
- Hé! Csinálnék egy marha jó játékot, fizetnél érte 10.000 forintot?
- Persze.
- Oké. És ha arra kérnélek, hogy adj most nekem 4.000 forintot, és 9 hónap múlva 6.000 forintért kapsz egy nagyon kalandjátékot?
- Lehet róla szó. Milyen játékokat készítettél eddig?
- Full Throttle, Grim...
- Oké, tudod mit, adok 5.000 is, csak állj neki még ma!!!

:D

meszi 2012.02.10. 11:09:20

@TH: aki adományozott, annak a profit maga az elkészült játék lesz

Ezen gondolkozz egy picit.

finalNmbr 2012.02.10. 11:18:33

Látom az ADOMÁNY fogalma nem sok embernek jön át :DD

TH 2012.02.10. 11:21:42

@meszi: @Steve_Jobs: nektek sem jön át nagyon ugye, hogy ha adományozol, akkor azt nem azért teszed, hogy valaki más nagyobbat profitáljon, ugye?

devDavid · http://blog.hu 2012.02.10. 11:23:59

Tudnátok ajánlani nekem - tanulmányozás céljából - kickstarterhez hasonló oldalakat?

Fejlesztő vagyok, szeretnék egy hobbiprojektet elejétől végigvinni, nem is a profitszerzés inkább a tapasztalatszerzés okán. Rengeteg hasonló történetet olvastam, de mindet biztosan nem, ha van valami számomra hasznos oldal amivel találkoztatok, szívesen fogadom, átolvasnám.

(mialatt leírtam ezt +2000 dollár jött össze, és nem azért mert lassan gépelek!)

Köszönöm,
D.

TH 2012.02.10. 11:24:16

@pizsama: egyébként igen, ha vki egy játék árát feccöli be előre, azt teljesen ok, annyival érdemes beszállni, én fentebb azokról írtam, akik ennél nagyságrendileg nagyobb összeget adnak.

finalNmbr 2012.02.10. 11:36:27

@TH: Még mindig nem befektetek.. Csak adományozok.. Adománynál nem érdekel az anyagi része de elenszolgáltatásként itt is kapsz dolgokat. Oldalt szépen felsorolja, hogy bizonyos értékek után mit.. Ha ez nem tetszik akkor nem adok rá pénzt, ha pedig profitot akarok belőle akkor nem ilyen oldalon keresem meg őket és nem 10 $ nyomok át nekik.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2012.02.10. 11:43:52

@devDavid:
kisebb flash/html5 projectekhez
developers.kongregate.com/
armorgames.com -nak is van developer közössége (linkelni nem tudom, regisztrálnod kell)

ha komolyabban akarod tolni, akkor az Unreal3 engine ingyenes a non-profit alkalmazásokra, youtube-on egy tonna tutorial van hozzá.
www.udk.com/download

devDavid · http://blog.hu 2012.02.10. 11:56:12

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer: Nagyon köszönöm, ilyenekre gondoltam pont. html5 játék lesz, ráéreztél. :)

D.

bp @ LONDON · http://london.jatekszoba.hu/ 2012.02.10. 11:58:41

Ha ezt most kezdik el fejleszteni, és őszre kész lesz, akkor az olyan is lesz... Inkább toljanak bele több időt, és csinálják meg rendesen.

morbiczer 2012.02.10. 12:02:43

@TH: A feltetelek egyertelmuen ismertek, mielott adnal penzt. Ha van, akinek igy megeri, akkor adjon. Neked nem eri meg, hat nem adsz.

Semmi atveres vagy inkorrektseg nincs a dologban, ugyhogy nem ertem, hol a problema.

Z@ki · http://wannabephoto.blog.hu 2012.02.10. 12:32:34

@devDavid: Nézd meg ezt is: (Szerintem a projekted beleférne a Video/Web kategóriába.)

www.indiegogo.com

moli 2012.02.10. 12:39:09

@TH: furcsa, de van, aki az indie humble bundle-ban 1024-2048 dollarokat adott 5 darab kis jatekert... ezek őrültek.

ŐRÜLTEK!

moli 2012.02.10. 12:41:43

@TH: de igen, ha egy csoro arva gyereknek adomanyozol egy hegedut, akkor ha 30 evesen vilaghiru lesz egy millio cd-t ad el, sok penzert koncertezik, nem kered a reszed.
mert adomany.

thinkEdem 2012.02.10. 12:44:50

Namost kicsit gondolkozzunk, mielőtt ágálni kezdünk, hogy fújprofitéhesek. Először is vegyük figyelembe, hogy az adakozókat senki nem kényszerítette arra, hogy fizessenek akár egy centet is. Azt mondta a stúdió, hogy ennyi és ennyi pénzre lenne szükségünk, és van pár ember, aki úgy van vele, hogy jó, ma nem piát/cigit/csokit/egyebet veszek, hanem adok $10-20-50-et nekik.

A Double Fine remek játékokat csinál, amik általában elég betegek ahhoz, hogy csak szűk, de annál elvakultabb réteget célozzanak meg. Ilyenek eladására viszont nem lehet egy kiadót bazírozni. Egy NFL-t minden évben el lehet adni sok embernek, de egy Stackinget vagy egy Costume Quest-et nem.

Szóval ha ennyire nem tudsz elszakadni attól a fura gondolattól, hogy "márpedig az ember csak akkor adományozik, ha kap is cserébe valamit", akkor tessék: az önkéntes adakozók hozzájárulnak, hogy a stúdió termeljen annyi pénzt, ami elég arra, hogy ne zárjon be, és további játékokat készíthessenek. Mert van, hogy az ember azért fizet, hogy valamit ne zárjanak be.

Bobby Newmark 2012.02.10. 13:56:43

@TH: Hát mégis miért..? Minden adakozás arról szól, hogy valaki másnak jó lesz tőle, te meg buktad az adományt és semmit nem kapsz érte cserébe. Ez az adomány lényege.

TH 2012.02.10. 14:00:55

@thinkEdem: @Bobby Newmark: uhh, nem akartam úgy tűnni, mintha ellenezném a kezdeményezést, sőt. Pusztán megjegyeztem, hogy van racionalitás abban, hogy
adomány => ingyen szoftver
befektetés => fizetős szoftver => profit mindenkinek.
Valamint az, hogy
adomány => fizetős szoftver => profit a fejlesztőnek/kiadónak, az egy érdekes hibrid, de nekem semmi különösebb bajom nincs vele.

rognork 2012.02.10. 14:37:50

@TH: vélhetően nem lenne annyi profit, ami a befektetést visszahozná, mert akkor lenne rá zsé is. ez is csak azért tudna hasznot termelni, mert nem nincs a kiadási oldalon semmi.

Marcellus_Magnus 2012.02.10. 14:40:43

@TH: Próbálj meg a mecenatúra fogalmától elindulni esetleg.

brump 2012.02.10. 15:05:59

@TH: Ugyan már, a "kisösszegű" és a "nagyösszegű" adakozás között mégis mi a különbség? Semmi: az ad kisebb összegeket, akinek kevés van, és ennyit tud csak felajánlani; sokat pedig az, akinek sok van. Egyiknek sem hiányzik vagy "fáj" jobban a másiknál.

Van 2012.02.10. 15:08:27

.wilson, biztos, hogy minden német kalandjáték ócska? A "The Book of Unwritten Tales" is?

devDavid · http://blog.hu 2012.02.10. 15:43:13

@Z@ki: @moli: Köszönöm Nektek is srácok, hasznosak az oldalak, átnézem mindet.

üdv,
D.

.wilson · http://w576.tumblr.com 2012.02.10. 16:21:02

@Van: Nem feltétlen az összes, de a nagyrésze igen - a Monkey Islanden, zak mckracken-en, Dig-en, Full Throttle-ön, Indiana Jonesokon nőttem fel és talán a Longest Journey / Dreamfall volt az utolsó igazán nagyot ütő, remek kalandjáték élmény. A német játékok egyike (na jó, maximum 2) volt egyáltalán nem sótlan / jellegtelen, az újak egyenesen borzalmasak. Persze nem akarok én senkit megbántani, de ha lenne időgépem, lelőném azt, aki rávette a németeket, hogy kaland és szerepjátékokat készítsenek :)

A Grey Matter még mindig itt pihen a polcon, csak egy-két órát játszottam vele, szóval ki tudja, lehet Jensen az (állítólag) középszerű játékával is jobb élményt ad, mint a többi újdonság.

Kivétel: az indie kalandjátékok nyugatról, lásd Gemini Rue.

Brushy 2012.02.10. 20:04:37

@.wilson: No, azért a németeknek köszönhetünk egy Gothic sorozatot!:)

Mortician 2012.02.10. 21:07:39

Fogadni mernék, hogy a 10000 dolláros támogatást Notch adta... :D

Mortician 2012.02.10. 21:12:45

Pontosabban, 10000 dollár vagy annál több.

moli 2012.02.10. 21:31:24

@Mortician: 10000 folott is vannak jutalmak:
15000 a vacsorara eljonnek a kulcsfejlesztok is
20000 vacsora elott bowling
30000 egy foto gilbertrol, amin mosolyog
35000 egy nem photoshopolt kep gilbertrol, amin mosolyog
50000 bekerulsz a jatekba
150000 www.games-4u.de/shop/products_pictures/day_of_the_tentacle_triangle_box_2_shop_1.jpg

wowerman 2012.02.11. 01:44:22

nem csoda hogy a mai magyarországon egyeseknek idegen az "adomány" szó :D mellesleg nemcsak a németek csináltak kalandjátékokat (a Secret Files: Tunguska nem is volt olyan rossz) de ott a stílus másik mestere Benoit Sokal, olyan címmel mint pl a Syberia

Drout 2012.02.12. 22:31:47

Bennem egy percig nem merült fel hogy sajnálom a pénzt erre a projektre.
Mennyit játszottam a Maniac Mansionnel és a Day of the Tenctacle-lel!! És egy kanyit sem fizettem érte :(
Most megérdemlik a pénzemet. Nézzétek meg az adakozásra felkérő videót érdemes!

MrStrato 2012.02.13. 10:33:35

@Mortician: Notch 10k-t ajánlott fel, de csak egy 5k-s ajándékra tart igényt.

peterszky 2012.02.13. 11:06:24

@moli: Eh, DotT Triangle box, kell szereznem 150k USD-t :D

Savior 2012.02.19. 20:42:39

Szerintem frissíthetnétek, mert azóta már majdnem kétmilliónál tartanak, ennek örömére pedig beígérték Windowsra, Macre, Linuxra, iOS-re és Androidra is, ráadásul DRM nélkül!

Dukefazon 2012.02.23. 14:36:51

Az AVGN film is hasonlóan került finanszírozásra, ott a célösszeg 3x-osa gyűlt össze, asszem. Én is beszálltam :)

Netmaster 2012.02.26. 08:59:09

Double Fine Adventure! // Ron Gilbert's Words of Wisdom to Tim Schafer
www.youtube.com/watch?v=re_LWmRJK-g

moli 2012.02.27. 12:56:22

@Netmaster: nagyonjo, foleg az utolso 5 perc

Netmaster 2012.03.06. 19:47:09

Vasárnap Tim Q&A sessiont tartott Redditen.
www.reddit.com/r/IAmA/comments/qhk98/i_am_a_tim_schafer_ask_me_about_loom_or_anything/

Most tart 2,4 millió dollárnál, és még 7 nap van hátra.

Ez meg egy korábbi kis "önéletrajz."
Video Game History Month - Tim Schafer
www.youtube.com/watch?v=R-YJxFxmyDI
süti beállítások módosítása