HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Hétvégi játékcsaj: a Game Over botrányos borítólánya

2015.03.22. 09:00 Stöki

Az előző posztban szóba került a game over, arról eszembe jutott a Game Over című játék, és már tudtam is, mit teszek az eheti csajrovatba. Menjünk vissza 1987-be, a spanyol szoftver aranykorába (Spanyolországban így hívták az 1983 és 1992 közti időszakot, mert akkor az ország a második legnagyobb európai szoftverforgalmazó tudott lenni rögtön a britek mögött), amikor a Dinamic Software elkészítette a Game Overt.

Magára a játékra nem érdemes sok szót vesztegetni, sima mászkálós-lövöldözős cucc, amiből tizenkettő egy tucat – nem is a játék maradt emlékezetes, hanem a kazetta- és lemezborítója, illetve az azt övező botrány. A játék sztorija szerint egy távoli bolygón a zsarnok Gremla királynő uralkodott, de a játék főhőse fellázadt ellene, hogy aztán az utolsó pályán csináljon is egy egyszemélyes rendszerváltást. A készítők úgy látták jónak, hogy a szoftver borítójára tegyék hősünk mellett Gremlát is, és éppen kapóra jött a híres (és szintén spanyol) fantasy festő, Luis Royo egy 1984-es alkotása, ami egy űrkatonát meg egy nőt ábrázolt. Royótól viszont nem állt távol az erotika (több képe is szörnyekkel kopuláló bombanőt ábrázol), ezért a hölgy (aki a borítón már Gremla királynő volt) egyik mellbimbóját elég hangsúlyosan festette meg. Fenti videóban a játék, lent a borÍtó, és mint rögtön a videó elején látható, a kép a játékba is bekerült.

1220279087-00.jpg

A másodlagos nemi jellegek ilyen exlicit ábrázolása nagyon nem tetszett több forgalmazónak (abban a korban járunk, amikor a bikinis Maria Whittakerből is balhé volt), és követelték, hogy a mellbimbót takarják le valamilyen logóval (illetve volt, aki saját hatáskörben oldotta meg a dolgot, és rámatricázott). A kor egyik legnépszerűbb játékmagazinja, a Crash képszerkesztője is átfestette szürkével a bimbót, mielőtt a lap közölte volna a borítóképet. Aztán év végén, amikor a magazin olvasói szavazhattak az év játékaira és más év izéire, a Game Overt hozták ki győztesnek az év reklámja kategóriában. Mert a botránynál jobb hírvivő nem kellett a játéknak. Persze a készítők tanultak az esetből, és a folytatáshoz már sokkal visszafogottabb borítót hoztak össze:

game_over_ii_cover.jpg

15 komment

Címkék: botrány erotika game over pénteki játékcsaj

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr367289027

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

A_G_A 2015.03.22. 10:08:20

Ma akkor van botrány, ha nem látszik ki a mellbimbója ;)

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2015.03.22. 20:06:57

hú, luis royo mekkora ász.

rognork 2015.03.22. 20:13:27

stöki, egy nagy kérésem van hozzád. Van az indexben egy félnótás tyúk, aki minden egyes cikk elé az "iszonyú" jelzőt teszi ki. Sajnos már nem lehet receptes cikket vagy posztot megnyitni, mert mindenhol ez a hülye írja az ajánlót. Iszonyú finom, tökéletes szték, elképesztően jó falburkolat, az évszázad árapálya. Most képes volt a posztodat az alábbi címmel kirakni: Egy iszonyú szexi borítólány! Rúgasd már ki a picsába, ennek semmi nem szent! Bazmeg ez képes még az iddqd-t is megpocsíkolni. Nem szeretnék lemaradni a half life posztról emiatt a picsa miatt!!!
Iszonyúan jó poszot várok!!!!!!

victor vacendak 2015.03.22. 20:38:00

Iszonyú jó zenéje van! :-)

TSL16b 2015.03.22. 22:46:06

@rognork: Még cifrázza is, mert most ez van a blogketrecben:

Izonyú szexi borítólány!

A mellbimbók ábrázolása nagyon nem tetszett több forgalmazónak!

Mento (törölt) 2015.03.22. 23:26:48

Jah hát igen khmm :)

Netuddki. 2015.03.23. 08:06:18

Két komment elküldése között várnod kell!

Kültag 2015.03.23. 19:09:16

@rognork: Nekem instant herótom van minden címtől, ami ilyeneket tartalmaz:
-sokkoló
-brutális
-amit nem tudtál valamiről
-a világ legvalamilyenebbje
Illetve a félrevezető cikkcímek: próbáld ki, hogy elolvasol 20 vegyeshírt, és aztán visszanézed, hogy mi volt a címe. Semmi köze a tartalomhoz. Már van, hogy azért nem olvasok el egy cikket, mert úgyis időpazarlás.

</off-topic>
</dulifuli>
</régenmindenjobbvolt>

nagyo78 2015.03.24. 13:02:26

Na, meg a "Nem hisz a szemének...", "Nem hiszi el..." és a többi hatásvadász zagyvaság, én is rühellem őket. Van az Indexen belőlük is bőven. :(

Karvaly 2015.03.24. 13:21:09

@Kültag: kattintékony címadás, mióta egyből megvan a visszajelzés a cikk olvasottságáról, erre már GG is panaszkodott - nem csoda, mellette a Blikk decens mértékadó lapnak látszik.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2015.03.24. 23:51:31

@rognork: Nincs befolyásom erre, én örülök, ha akárhogyan kikerül egy-egy posztom.

Amúgy nyilván azért csinálják, mert sajnos a plebs ilyenekre kattint.

rognork 2015.03.25. 08:40:25

@Stöki: esetleg segítenél a vevői elégedettség mérés visszacsatolásában?

Savior 2015.04.01. 19:29:21

Luis Royotól az a női páncél a kedvencem, ami az alany testének nagy részét fedi -- kivéve a melleket és az ágyékot. Úgy látszik, azokat senki sem meri bántani, minek is védeni őket. :D
süti beállítások módosítása