HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Az első, pénzért vett játékom

2014.06.27. 13:35 miguel_

TaskForce1942Cover.jpgValamiért azt gondolom, hogy jeles alkalom, amikor valaki először vesz életében egy játékot pénzért, úgy, ahogy azt elméletileg kell. Persze, ez manapság már sokak szemében idióta hozzáállás, hát minek, ott az ncore-bolt, meg a rohadék kiadók amúgy is milliárdokat kaszálnak, de most nem is ez a lényeg, hanem.

Az első játékom a Task Force 1942 volt, 1994-ben vettem. Mármint nem úgy az első, mert az első c64-es volt, egy eszkimóval kellett összepakolni a jégtutajt és meglépni a (talán) pingvinek elől, aztán pécén nyilván az összes klasszikus megvolt, kislemezen vittem haza őket az iskolából, néha több napon át.

Szóval a Task Force 1942 valójában úgy tetszett meg, hogy olvastam róla egy újságban. Talán PC Guru volt, vagy valami más, ez már nem tiszta, de a lényeg, hogy azt írták, 386-os kell neki, nekem meg 486 DX40-em volt, akkor már 4 megabájt RAM-mal. Az újság végén volt árlista, az 576 Kbyte Pozsonyi utcai üzletében talán 4999 forintért lehetett kapni. Pont volt ennyi pénzem, következő szombaton a haver bátyja bevitt Pestre, megvettem a játékot. Nagyjából minden zsebpénzem ráment, de boldog voltam.

A Task Force 1942 nem volt rossz játék, akkoriban sokan lehúzták (mármint az akkor persze még senki által nem olvasott külföldi játéksajtó), ma már inkább azt szokás rá mondani, hogy túl korán jött, a Microprose-nak volt pár szimulátora később, amivel jóval többet játszottam, mondjuk ott nem is csatahajókat kellett irányítani.

task-force-1942_29.gif

A TF 1942-ben ugyanis a csendes-óceáni hadszíntér legfontosabb csatáit játszhattuk újra. A task force egy különböző hajókból összeállított raj, indíthattunk felderítő-repülőket, és ha megvolt az ellenség hajója, akkor a tűzvezető parancsnok szerepét magunkra öltve irányozhattuk az ágyúkat, és lőhettünk, aztán korrigáltunk a becsapódást jelző víztölcsérek alapján, és tölt és tűz.

task-force-1942_24.gif

De nem is ez volt a legjobb, hanem a másolásvédelem. A játék dobozában volt ugyanis egy baromi jó minőségben nyomtatott kis füzet, amiben a különböző, a játékban is előforduló japán hajóosztályok sziluettjei voltak, névvel és talán műszaki adatokkal. Indításkor egy priccsen ülő haverunk kérdezte, hogy na, milyen hajót mutat nekünk, és ki kellett választani, hogy melyik az, a kezünkben tartott könyv lapozgatásával. Sajnos a másolásvédelem túl jól működött.

task-force-1942_6.gif

A szüleim ugyanis nem örültek annyira, mikor megtudták, mennyi pénzt is szórtam el egy ilyen marhaságra, és visszavitették velem a játékot a boltba. Persze a gépen is maradt egy példány, de mivel nem fénymásoltam le előtte a könyvet, nem sokra mentem vele, akkoriban még két gép összekötése is komoly számítástechnikai teljesítmény volt, internet, Százhalombattán, haha.

Talán ez volt az az élmény, ami miatt nehezen fogadtam el a Steamet, de persze ma már pont olyan birka módjára hízlalom a megvett, de soha fel nem telepített, egyszer majd jó lesz játékaim listáját, mint mások. Illetve volt a 98-2005 közti időszak, amikor másolt játékokért fizettem, néha nem is keveset, talán a Diablo, a Jagged Alliance és a Half-life 2 voltak azok, amiket egészen biztosan eredetiben vettem meg, nem a TDK és Verbatim kiadóvállalatoktól.

Nektek mi volt az első?

102 komment

Címkék: retro microprose

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr386433573

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BARNEE 2014.06.27. 14:44:43

Rally Bajnokság volt az első (jatekblog.blog.hu/2010/05/14/international_rally_championship),
aztán rövidesen a Knights and Merchants :)

Dester 2014.06.27. 14:51:10

Nekem az "Emperor: Battle for Dune" volt az első dobozos játékom, CD-nként 1000 Ft-ért. 4 CD-s volt. :) Megérte szerintem. Aztán sok másik követte, már egy komplett polcom van belőlük, a Steamen lévő szűk 300 játékot nem is említve.

A legkorábbi játékom pedig a Stunt Car Racer eredeti, C64-es lemezes/dobozos változata.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2014.06.27. 14:51:50

Toonstruck. Az első játék volt, amiről cikket kellett írnom, és úgy a szívemhez nőtt, hogy megvettem. Meg amúgy is jó kis játék volt.

killerbee 2014.06.27. 14:55:24

Ja es annyira beleegett a fülembe a zeneje, hogy meg egy remixet is csinaltam tavaly belöle:

www.remix64.com/track/teo/soldier-of-fortune-tranced-at-arok-remix/

Maxxxim 2014.06.27. 15:11:37

Első számítógépünk egy Spectrum 48K volt, és ahhoz vettünk egyből egy játék-pakkot, ha jól emlékszem, akkor "Horace" játékok voltak.
Hungry Horace, Horeace goes sking...

Nekem csak később jött a másolgatós korszak :-)

Tyl3r 2014.06.27. 15:18:02

Blade Runner (Westwood Studios, 1997). Hazárdjáték volt, mert nem sokat tudtam róla, de kiderült, hogy nemcsak filmadaptációnak piszok jó, hanem játéknak is. Azóta is megvan a négylemezes magyar kiadás; még tíz évvel a megvétele után is kihoztam belőle egy olyan endinget, amit korábban nem láttam.

flamer 2014.06.27. 15:31:07

"Persze, ez manapság már sokak szemében idióta hozzáállás"

Nem lehetne ezt az idióta régenjobbvoltat abbahagyni? Szerinted pl. 1987-ben hány játékprogramot adtak el Magyarországon?
Valójában az a helyzet, hogy egyre inkább jellemző az, hogy megveszik a játékokat, ahelyett, hogy egyéb módon szereznék be őket.

Gyurma Pappa 2014.06.27. 15:38:34

Diablo 2 és a LoD. Akkor volt először saját pénzem játékot venni :)

Egyébként talán még Enterprise 128-ra voltak eredeti játékaim, de azokat (3-7 éves korom között) nem magamnak vettem értelemszerűen :)

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2014.06.27. 15:39:03

Championship Wrestling, Commodore-on. PC-n meg ha jól emlékszem, a SubWar 2050, vagy a Day of the Tentacle.

AlexWolf 2014.06.27. 15:40:28

Első játékomat Sega Master System 2-re vettem. Asszem Golden Axe warrior wolt a címe. Bár ugye ez konzol.

PC-re pedig erősen gondolkozom...talán a Star Wars: Shadows of the Empire volt.

Nonoo · http://www.nonoo.hu/ 2014.06.27. 15:40:47

Nekem az elso eredeti jatekom a Culture Vultures volt C64 kazira :) Utana kaptam meg a Madar-Mamat es a Trafficet. A Traffic kaziba veletlenul beletoroltem a magnon ugyhogy azzal nem tudtam aztan sokaig jatszani :))

Giskard07 (törölt) 2014.06.27. 15:42:59

c64: a géphez kaptam a következő eredeti játékokat: Super Pipeline 2, The Human Race, Skyjet. Volt még 2 másik, amiknél sosem jöttünk rá, hogy mi a teendő a játékban. Turbo nélkül 10 perces betöltés. Fogadni mernék, hogy aki ismeri az első 2 játékot, az a zenéjét is helyből dúdolja.

PC: na itt sokáig váratott az első origi gém: Far Cry. (a gépem teljesen zavarba jött az eredeti játék láttán). Sokat nem játszottam vele, de az azt követő Hidden & Dangerous 2 + kieg a mai napig mindent visz nálam. Ezután jött a SWAT4 (akciós volt) majd egy polcnyi dobozos + Steam egy halom.

Méghogy ártalmas a kalózkodás: szinte mindent megvettem azóta eredetiben, amivel 15 percnél valaha is többet játszottam. Ha nincs kalózkodás, sosem terjednek el a játékok...

HavasiG 2014.06.27. 15:43:04

Rick Dangerous 2 C64 -re, valamikor 1992-93 környékén.

Nem nagyon volt ismerős, akitől tudtam volna kérni, így egy helyi elektronikai üzletben érdeklődtem, hogy lehet-e kapni valamit. Ez volt az egyetlen nem-autóverseny (azok sosem kötöttek le), így ezt vettem meg.

Piszok nehéz volt, se végtelen energia, se örök élet, de pont emiatt nagyon nagy sikerélmény volt, mikor egy-egy nehéz részt sikerült megcsinálni. Fogalmam sincs hány órát toltam bele, maradjunk egy diszkrét "sokat" -nál. :)

Scagnetti 2014.06.27. 15:52:49

Plust4-hez, C64-hez kaptam pár eredeti(?) játékot, mivel használtan vettük nem kevés hozzáadott programmal. Persze, hogy azok mennyire voltak eredetiek, azt így utólag már nem tudom eldönteni. Volt, amelyen látszott, hogy utólag nyomtatták hozzá a borítót, de azért volt olyan is, amely tényleg eredetinek tűnt.

Ha nem számítom a videokártyához, újságokhoz adott programokat, akkor talán az UFO lehetett az első, amit megvettem. Nem sokkal később a Diablo2+LOD, meg néhány C&C rész.

partytunes 2014.06.27. 15:54:11

Egy csomó játékot másoltattam pénzért C64-re a megboldogult(?) 576Kbyte magazin jóvoltából.:D Szép idők...
Aztán pécére meg a HalfLife Collectors Edition-ért fizettem először.

Hambre Voraz (törölt) 2014.06.27. 15:57:56

Na, az anyém alég határeset lesz.
Talán 96 lehetett, amikor a Kőbányai piacon vettem 3 1.2-es floppy-n a mortal combat 3-at.
Lényegében az 'első pénzért vett játékom' :)

Terror Dzsoni 2014.06.27. 15:59:19

Az első eredeti dobozos game életemben az amigás Hired guns volt. Amit csak azért vettem meg kemény 5000 pénzért az akkoriban egyeduralkodónak számító 576 kbyte boltban, mert a másolásvédelmet nem tudták feltörni rendesen, s a játék felénél mindenképpen kért valami hülyeséget, amit nem tudtam kitalálni. Egyébként maga a játék szerintem az akkori időben csúcsnak számított.

korporál jolán 2014.06.27. 16:00:49

Red Barron 3D volt az első eredeti játékom. A bejegyzésben említett Task Force 1942-t szintén vettem, de nem eredetiben, hanem valamilyen programküldő szolgálattól, egyébként sok időt eltöltöttem vele, jó kis hadihajó szimulátor volt.
Az első nem eredeti, szintén programküldő szolgálattól rendelt kazetta meg innen volt, a C215 jelzésű: pcvilag.muskatli.hu/irodalom/cm/cm911/cm911.html . A Laser Squad miatt rendeltem meg. :)

glezmen 2014.06.27. 16:00:53

Az egyik kedvenc SF irom Orson Scott Card volt, es tinikent (is) imadtam a sci-fi filmeket. Mikor a COV-ban olvastam hogy keszult egy jatek a LucasArts-nal amihez OSC irta a dialogusokat, a sztori Spielberg tollabol szarmazik, aki azert nem csinalt belole filmet mert tul draga lett volna, tudtam hogy ez KELL nekem.
Eveken at nem talaltam sehol (akkoriban meg nem hogy google, de internet sem igazan volt, a jatekokat a COV-ban is megjelent warezlistarol lehetett postan rendelni), vegul a haveroknak korozest adtam ki ra, egy lada so:r jutalmat felajanlva. Hiaba.
Aztan egyszer betevedtem valamiert egy kis szamtech-ceghez ahol tanfolyamokat tartottak, es egy-ket dobozos szoftveruk is volt. Es ott, tobb evnyi keresgeles utan meglattam a polcon A JATEKOT. A DIGET. Total kesz voltam, azonnal rohantam a buszra, hazabuszoztam a szomszed varosba (15km), felmarkoltam a penzt, visszabuszoztam, megvettem a jatekot, ismet busszal haza, aztan nehany napig levegon meg hasznalt izzadtsagon eltem :D
Tobb-kevesebb szenvedessel de eleg sokaig eljutottam egyedul. Aztan mar nagyon erdekelt a vege, es belefutottam valahol a LucasArts egyik email cimebe, irtam nekik elkuldve a mentest, akik nem sokkal kesobb irtak vissza egy nagyon kedves levelet, leirva a vegigjatszast attol a ponttol ahol tartottam.
Naszoval igy fizettem en eloszor dobozos jatekert :)

p3d3str1an 2014.06.27. 16:02:28

A konkrét elsőre nem emlékszem, de emlékezetes az elsők közül a Team Fortress 2, 35dollárért :)

Uva 2014.06.27. 16:14:57

sim city 2000. elso osztaly vegen kaptam a jo bizonyitvanyert. szuleim elvittek a boltba es egyutt vettuk meg, 7 floppy disk volt a dobozban

Benyák Zoltán · https://www.facebook.com/Beny%C3%A1k-Zolt%C3%A1n-%C3%ADr%C3%B3-oldala-392693124194710/ 2014.06.27. 16:23:07

Incubation. 2 lemez volt a dobozban, az egyik egy audió CD, ami a játék alatt megcsinálta az indusztriális hangulatot. Nem szeretem a körökre osztott stratégiát, de az Incubation nagyon bejött. Párévente felinstallálom, és csapatok vele pár karikát.

kukatr 2014.06.27. 16:23:12

Starcraft + Brood War vagy Army Men, már nem emlékszem melyik volt előbb.

Man_Who_Laughs 2014.06.27. 16:35:01

Sonic the Hedgehog 2, elotte volt egy ket eredeti kazettank C+4-re is de azokra nem emlekszem.

HavocS · http://www.obsidianshell.com 2014.06.27. 16:36:56

Még 8 éves koromban C64-re a BOOM (DOOM kópia) és a Bburago Rally. :)

Bellagio 2014.06.27. 16:41:38

Skate or Die C64-re, plusz a GEOS operacios rendszer egy peldanya :)

Azutan pedig hetvegente copy party a Csokonai Muvelodesi Hazban illetve rendeles a Proszolgtol, boldog bekeidok :)

Amiga Mania Magazin 2014.06.27. 16:56:09

Az elso vasarolt jatekom a Imperium Galactica 2 volt. De az elso eredeti jatekom nem ez, hanem a Epic dizdobozos kiadasa amit az 576 KByte ujsag egyik bekuldendo rejtvenyen nyertem meg! :)

lydocain 2014.06.27. 16:56:38

fú, ha a pc-s játékokhoz adott cuccokat nem számítjuk, akkor asszem Aliens vs Predator 2.

Nathan Drake 2014.06.27. 17:09:30

Azt csodálom hogy a kedves cikkironak viszavettek bontott játékot. Ez ma már (de már 15 éve is) elképzelhetetlen lenne.

Amúgy nekem Ice Climber NES-en, bécsböl hozva a géppel együtt.

Meridian74 2014.06.27. 17:17:55

Nekem a szüleim anno a Plus-4-hez vettek pár kazettás játékot még a Novotrade-ből. Az egyik egy amoylan cross-motoros ügyességi játék volt, talán az volt a neve, hogy Kickstart 1-2. Meg valamilyen sakk program volt a másik. Ez még anno '88-ban volt...

Amit már saját maga pénzéből vettem (ha az újságok mellékletekben adott szintén rendes játékokat nem számítjuk - az összes GURU, Amiga GURU, és PC GURU megvan), az hosszú idő elteltével történt meg, az pedig a World of Warcraft volt. Erre viszont, a havi díj miatt sok pénz, de még sokkal több játékidő ment el. Soha ennyit nem játszottam még egy játékkal, mint ez.

Ezt követően még pár MMO-ra befizettem, de igazából más játékokat nem vettem, csak warezoltam, egészen mostanáig... visszatekintve, a warezolásnak semmi értelme nem volt, mivel csak begyűjtöttem a játékokat, de igazából nem is játszottam velük, néhány kivétellel persze...
De idén változott már a helyzet, régóta terveztem, hogy majd a Skyrimet megveszem, és idén belefutottam egy akciós példányba, a Legendary edition-be a Media Marktban. Azonnal megvettem, 8ezer volt, (igaz azóta talán még olcsóbban meg lehet kapni), és mellé 800(!) Ft-ért a Risen 2-öt is (ez gondolom utolsó darab volt).
Aztán megvettem a Diablót is, meg kieglemezét is, meg a Starcraft 1-2-öt ezekkel mind-mind játszottam is. Aztán ha már a risen2-höz kellett steam acc, akkor már az össze PC-GURUs mellékletet, amit lehetett, beregisztráltam, ráadásul most meg van egy nyári vásárakciójuk, itt most szemezgettem pár akciós játékot, jellemzően 2-10EUR értékűeket.. szóval most van egy halom steames játékom, egy ideig biztosan elleszek ezekkel, mostanában amúgy sem játszom anynit mint régen - főleg a WoW-hoz hasonlítva...

lutria 2014.06.27. 17:34:51

Én egyszer vettem "dobozos" játékot még plus/4-re,Psylon nevezetűt a novosofttól még 1989-ben,nem nagyon voltam vele elégedett mert az első pálya után mindig lefagyott a játék,visszavittem,kicserélték,ugyanúgy lefagyott-többször nem próbálkoztam mert valszeg a program nem volt tökéletes...

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2014.06.27. 18:37:04

Az első játék amiért fizettünk, az még C64-re jött ki, kazettára, 1986 körül vehettük.
A játék nevére nem emlékszem csak arra, hogy két helikopterrel kellett tornyokat építeni két szigeten, a tornyokra rakott panel-kockákat néha elvitte a viharos szél illetve az árvíz.
A Liszt Ferenc téren lévő Műszaki Könyvesboltban lehetett kapni anno eredeti játékokat, rendszeresen ott csorgattuk a nyálunkat :)

Utána 10 évig csak PeCsa és unokatesóktól copyzott c64 és PC játékok, mígnem sikerült az első saját fizetésű játékot megvennem, aminek a zenéje a rengeteg játéktól szó szerint beleégett az agyamba : www.youtube.com/watch?v=d-11W4NP1hM

Majd megint kb 10 év szünet (warezoltam, ezvan, bár tény, hogy ha játszottam, akkor kb 5 játékkal összesen), huszonpárévesen szoktam rá arra, hogy megvegyem az engem érdeklő akciós játékokat utólag is - amik azóta is bontatlanok -, most meg ott a steam, pár eurós akciók - mint most vasárnap, amikor 7 eurot fizettem a Sleeping Dogs + összes DLC, beszarás milyen jó játék.

HalottEmberÁriája 2014.06.27. 18:41:09

az igazi, első, eredeti, keménydobozos játék számomra a Long Life, valamint a Kastély ( indavideo.hu/video/1993_Mantis_Software_A_kastely ) volt.
míg az előbbi annyira nem nyerte el tetszésem (többet képzeltem a játékról, mint ami volt), addig az utóbbi annál inkább, főleg a karakterek (mágus, harcos, pap, tolvaj) egyedi képességeinek és végigjátszási módjainak hála.
(nem mellesleg megjegyzem, hogy ha ezen az úton folytatódott volna a magyar kalandjátékok evolúciója, simán mi lettünk volna a kategória koronázatlan királya - a mai napig bosszant, hogy sosem készült el a Pokol Angyala második része)

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2014.06.27. 18:49:56

az első:

www.retrofusion.org.uk/article/618/chequered-flag/

86 körül Spectrum48k+ hoz

a második vásárolt játékom 2002 körül a Half Life valami áruházas 1000ft-os eztveddmegverzióban

Drabence 2014.06.27. 19:15:42

EF2000..
A hozzá adott kézikönyv elképesztő volt. Csak a Falcon 4 tudott jobbat.

nayrobi 2014.06.27. 19:34:21

Descent, valamikor a 90-es évek második felében, az újonnan nyílt szegedi tescoban vettem. Mennyire jó játék volt!

balkan 2014.06.27. 19:36:38

khm... Nem is tudom hogy fogjak hozzá... én még nem vettem számítógépes játékot...

Jöhetnek a kövek!

Arilian 2014.06.27. 19:51:25

Nekem Enterprise-re volt az első két játékom legális, a Beach head és a Turbó Rudi nevű gyönyör, 1990ben :)

PCre sokáig nem volt, elsőre határozottan emlészem, hogy a Zed-et vettem meg, de erősen leárazva, talán 990Ft-ért.

Az első teljes árú játék, azt hiszem a World of Warcraft volt már csak 2005ben.

Arilian 2014.06.27. 19:53:32

Arra is emlékszem, hogy majdnem ezer Ft körül volt a két Enterpriseos játék per db, amikor szüleim kb. havi 3-5 ezret kerestek. Nem csoda, hogy nem virágzott a szoftvereladás...

eatmoregold 2014.06.27. 19:53:58

Behatolás a bázisra C64.
Nagy kár volt pénzt adni érte.

Arilian 2014.06.27. 19:55:14

Arra is emlékszem, hogy majdnem ezer Ft körül volt a két Enterpriseos játék per db, amikor szüleim kb. havi 3-5 ezret kerestek. Nem csoda, hogy nem virágzott a szoftvereladás...

AskmeLater30 2014.06.27. 20:11:31

2010-ben vettem meg a wow-ot, azóta nem is játszok mással (nem azért, mert annyira jó, hanem mert nincs időm). Én is hizlalom a gog.com-on a játéklistámat a klasszikusokból, amiket annó floppykon hurcolásztam és amikkel valószínűleg sosem fogok újra játszani.

sikitomi 2014.06.27. 20:23:07

BOOM C64-re es a BBurago rally. En is az 576-ban vettem oket, olyan 13-14 eves korul lehettem... Nem emlekszem pontosan. De arra viszont igen, hogy nagyon orultem nekik es nagyon sokat toltam veluk! :)

Estraven 2014.06.27. 20:31:35

Imperium Galactica 2-őt akartam CD Galaxisban, de mondta eladó hogy ahoz 3d kártya kéne. Mondtam az nincs sajna, úgyhogy nézelődtem. Mechwarrior 3 lett belőle. Nem bántam meg :)

butyko 2014.06.27. 20:33:44

Megdobbant a szívem... Valamikor réges-rég,az első autóm egy 353-as kanárisárga Wartburg,épp egy szám.tech.bolt előtt romlott el(kezemben maradt a sebváltó).Míg autószerelő havert vártam és nézegettem körbe - jobb program híján - észrevettem a kirakatban egy játékot,amelynek a dobozán egy hadiflotta volt. Jane's Combat Fleet! Mivel hajóbxzi vagyok,bementem és megvettem.De még nem volt számítógépem,nem is volt haverom,akinek lett volna... A munkahelyemen próbálgattam,egy haver haverjánál,egy távolabbi rokonnál,ilyesmi.De nem indult,vagy nem volt kép,vagy lefagyott,stb.Aztán nyílt egy internetkávézó,amely este 10-ig nyitva volt. - Játszani lehet? Miért ne?Pénzért mindent! - Vagyonokat hordtam oda,apránként.Aztán kaptam ajándékba egy 19 ! collos monitort.De gépem még nem volt... A küldetéseket imádtam.Az USN flottával rakétatámadást hajtottam végre a Szovjet flotta ellen,vagy TAJ támadás egy másik TAJ ellen.Támadtam Irakot,megtisztítottam a Hormuzi-szorost az ellenségtől.Ugyanitt még aknát is szedtem...:) Majd a francia CDG rep.hordozóval megtámadtam a német flottát(napjainkban!) És még sok minden más! Kimondottan mozgalmas játék volt.Radarkép alapján irányítani egy egész flottát,vezérelni a támadó repülőgépeket,igazi admirálisnak éreztem magam!Évekig! játszottam.Volt olyan csata,melyben az első fél órában csak az volt,hogy megvédjem a saját flottámat.És,ha elsüllyedt valamelyik hadihajóm :Mission accomplish! Érdekes,a legutolsó küldetést soha nem sikerült teljesítenem,mindig szétverték a flottámat. Ez még hátra van...

Bobby Newmark 2014.06.27. 20:45:32

Half-Life+CS retail kombó, haverral közösen, csak a CD kulcsokért, és azért, mert a magyar fejlesztésű CD-kulcs próbálgatót kiszúrta a Valve és ellehetetlenítette.

Aztán a második a Battlefield Vietnam, mikor közép-európai döntősök lettünk, és a beugró egy eredeti BFV példány volt. Azóta is egyik legdurvább gamer élményem a mozivásznon BFV.

2014.06.27. 20:46:22

Diablo 2, megjelenés után 2-3 hónappal. Aztán sok szünet, és mostanában már nem játszom csak eredetivel.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2014.06.27. 20:54:45

videoton tv játékon a pong, aztán plus/4-esen az olivér (plus4world.powweb.com/software/Oliver_Otthona), aztán pc floppin a team yankee, pc cd-n az első pc guru játékmelléklet (dark colony, jó fos játék volt, "ingyen"), majd digitális-virtuális formában a minecraft, ajándékba, amikor még 5€ volt.

killercsiga 2014.06.27. 20:54:59

Baldur's Gate 2

Imádtam, pedig angolt akkor még nem tanultam, és hevesen szótárazva raktam ki a sztorit meg a párbeszédeket. A mai napig minden idők egyik legjobb játékának tartom.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2014.06.27. 20:57:03

a postban említett c64-es játék az eskimo games, ami annak idején kurva szórakoztató volt.

2014.06.27. 21:56:01

COD Modern Warfare 2 használtan 5000-ért, steam accounttal együtt a multi miatt :)

bbandi 2014.06.28. 00:40:26

Thief 2, mert képtelen voltam megszerezni, de ez annyira nem volt nekem emlékezetes. Sokkal inkább a Dragon Age: Origins, ami az első volt, amit letölthettem volna, de megvettem. Aztán néhány év alatt szinte teljesen legalizáltam a gyűjteményem, csak néhány beszerezhetetlenből maradt biztonsági másolat.

Hix__ · http://hix--.blog.hu 2014.06.28. 00:46:11

Command & Conquer. Bár használtan.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.06.28. 01:02:22

Hm... Nem vagyok benne biztos, de mintha C64-hez is vettünk volt talán még 1-2-őt. PC-n asszem a Seal Team és a Zeppelin Giants of the Sky nevezetű gazadasági szimuláció volt.

www.youtube.com/watch?v=US4yw7cYgaY
www.youtube.com/watch?v=FJeIk5zdAgk

Az egyik asszem 1500 a másik 2 ropi tája volt, ami azért a '90-es évek közepén nem kevés volt. A Zeppelint hamar meguntam, de a Seal Temmel elég sokáig nyomtam. Ezután nem vettem eredeti játékot vagy 11 évig. Most meg 6 éve csak azt csinálom...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.06.28. 01:09:57

@Drabence: Na, végre valaki aki ismeri a szimek koronázatlan királyát. :)

fbalfonso 2014.06.28. 03:19:14

Mivel apám '88 karácsonyára ebben a csomagban hozta a gépet (igen, C64!!!)...
www.richardlagendijk.nl/foto/cip/computer_c64c_hollywood_01.jpg
...járt mellé néhány eredeti játék, Hollywood Pack álnéven. Volt még a benne valami vetélkedős válogatás is, arra már nem emlékszem, mi volt az eredeti neve.

(Az igazat megvallva, a következő, amit megvettem, az a Race 07 volt már 2009-ben...)

fbalfonso 2014.06.28. 03:27:24

Bocs a dupla posztért, én birka a legfontosabbat kihagytam, és nem tudom, hogy szerkeszthetném az előzőt. Szóval sokszor csak azért raktam be ezeket a kazettákat a Datasette-be, hogy a töltés közbeni zenélést halgassam... Természetesen Ocean Loaderes volt mindegyik: Side A normal, B fast load (utóbbiak szerettek gyakran ?load error-t nyomni), Galway mester remekeivel. Ja, a játékok egyébként nagyrészt bűnrosszak, lista:

Rambo (First Blood Part II)
The Great Escape
Top Gun
Miami Vice
Platoon

Antoni Károly 2014.06.28. 08:00:54

Blizzard The Legend (Pack) : StarCraft+BroodWar, Diablo, WarCraft2 + Beyond the Dark Portal egy dobozban, 8000 pénz volt :)

K0vasz 2014.06.28. 08:49:25

huh, nekem erről a másolásvédelmi cuccról meg a kis füzetről a Flashback-nek a kézikönyve ugrott be: hihetetlenül igényes kis könyv, tele mindenféle háttérinfóval a játék világáról (kb egy újságcikk az intróban lévő motorról, leírás vmi bolygóról stb.)... emlékszem, szóról szóra kellett szótáraznom, hogy összerakjam, mi van, de megérte :) mondjuk az ilyesmit eléggé hiányolom a mai játékokból, eléggé "value added" dolog egy ilyen fasza kis kézikönyv (maga a játék mondjuk nagybátyámé volt, de ez volt kb az első dobozos játék, ami valaha a kezeim között volt :))

krcsirke 2014.06.28. 09:07:14

Az első saját pénzemen vett játékot egy kétes kinézetű ukrántól vettem. Megláttam a sárgakazin hogy 9999999 in 1, gondoltam hú de sok játék, mikor mondta, hogy csak 200Ft, gondolkodás nélkül megvettem, aztán otthon kiderült, hiányzik róla 9999993 játék :) De annyira nem bántam meg, olyan SMB pályákon is játszottam, amin előtte sosem.

HalottEmberÁriája 2014.06.28. 09:10:53

@K0vasz:
pont ezért állok értetlenül azok előtt, akik (nem kompatibilitási problémák szülte okokból) digitális verzióban/formában vesznek retro/abandonware játékokat (steam, gog esete).

Drabence 2014.06.28. 09:34:45

@molnibalage: :)
Tényleg nagyon jó volt. Kár a cégért és ezért a kategóriáért úgy általában. Modern gépen Win7 alatt én már azt sem tudom, elindul e.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.06.28. 10:36:26

@Drabence: A Falcon 4.0 utódairól akkor nem is hallottál soha? Ilyen hosszú történelme van. Ma már csak a BMS4 él, az FreeFalcon és Allied Force vonal meghalt.

en.wikipedia.org/wiki/Falcon_4.0#mediaviewer/File:Falcon-4-history.svg

A BMS4-en nagyobb multik vannak, mint az atombugos és szar DCS szériában. Volt olyna, hogy 40+ ember tolta egymás ellen PvP szerveren.

Celtic 2014.06.28. 11:26:28

Talan az F-19 Stealth Fighter C64-re. Meg a Kastely (ugyanakkor vettem meg)

Az elsot azert mert semmilyen crackelt verzio nem volt oke (Dombovaron nem volt egyszeru probalgatni a verziokat), a masodikat meg azert, mert az Idoregesz utan maniam lett a kalandjatek, es hat magyar, megveszem.

advaita 2014.06.28. 13:52:06

A Pirates!-t és a Rick Dangerous 2-t vettem meg a Pozsonyi úti 576-ban, valamikor a '90-es évek elején. Előbbinek a doboza tetszett meg és ez volt életem egyik legjobb döntése. :)

K0vasz 2014.06.28. 13:59:00

@Nathan Drake: pedig ez nálunk is működött: egyik karácsonyra kaptunk egy dobozos játékot, de kevés volt a gépben a RAM :( (persze azért megpróbáltuk felrakni, de nem ment, úgyhogy tutira kibontva vittük vissza)

21 ezer Ft 2014.06.29. 11:04:03

Ez egy nagyon jó kérdés, hogy melyik volt az első...

Warezből a Worms United / FIFA - NBA - NHL 95 trió a Pecsánál, erre tisztán emlékszem :)

Dobozos talán egy EVM EF2000. De ebben nem vagyok biztos.

Keresztény szellemiségű luxuskurva 2014.06.29. 11:14:11

Tihor Miklós első (?) magyar szöveges kalandjátéka, A hős lovag, a Kincsvadász (dettó, esélyes, hogy F. DaCosta: A kalandprogram írásának rejtelmei c. könyvéből nyúlták), vagy tán a Légicsata, a világ legbrutálabb repülőszimulátora. C+4-en, kazettán, 290 vagy 490 forintért '87 felé.

Bellagio 2014.06.29. 11:32:17

@Arilian:

Oh Beach Head, azota is keresek valami ilyesmit PC-re vagy iPad-re keves szerencsevel.

Valamint igy csorgatom a nyalam az Oil Imperium-ra is :(

Sanosuke 2014.06.29. 12:24:32

@flamer: én inkább azt mondanám hogy, az igazán jó és érdekes játékokat szokás megvenni.
pl a legújabb cod és nfs részeket tudod ki veszi meg, az direct to download :)

DeadEnd · http://dend.blog.hu/ 2014.06.29. 13:20:20

Nekem is ugyanez volt az első. 5 kislemezen volt.

Másolásvédelemnél mindig a Chitose/Nisshin hajópáros valamelyik tagjára vártam, mert azokat lehett a legkönybben felismerni. (utólagos átlakítással készített hordozók voltak)

A második FIFA 94.

VT 135 2014.06.29. 13:30:05

Impossible Mission 2, Atari 1040 STE-re.
Az utolsó fillérig megérte: rengeteget játszottam vele!

Typ3 2014.06.29. 19:21:13

Battle Isle 2 1993-ban vagy 94-ben. Muszáj volt megvennem, mert igen durva másolásvédelme volt: az első kör után kiírta, hogy "This is an illegal copy!", majd fogta magát és kilépett. Természetesen a Pozsonyi utcában vettem, akkor nem is lehetett máshol eredeti játékot kapni. 4999 forintba került, ami egy gimnazistának egy kisebb vagyon volt. Végig is játszottam, talán a 6. pálya volt az, amivel egy hétig vacakoltam, mire sikerült (rengeteg újrakezdés után). Most is megvan még az öt lemez és a doboz, és lemezmeghajtó is van még hozzá.

Man_Who_Laughs 2014.06.30. 12:52:55

Amikor azt latom, hogy valakinek a CoD Modern Warfare volt az elso vasarolt jateka, erosen oregnek erzem magam:)

TibiOriginal 2014.06.30. 13:48:52

Alone in the dark…27 évvel ezelőtt…meghalok :)

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2014.06.30. 14:53:25

C64 Hostages

Végül is jó befektetés volt, asszem 599 Ft-ért lett egy oldalnézetes "platformer", egy sniper és egy FPS-játékom, plussz a kötélen leereszkedő-ablakot berúgó rész (vagy ez a sniperrel együtt volt?).

Met-al 2014.06.30. 19:15:32

mondjuk azt kéne tisztázni, hogy pénzért, vagy saját pénzért vett játék?
csak mert így nálam is eléggé későre tolódik a dolog, pedig volt ott imperium galactica, diablo, meg warcraft 2 is bőven, csak azt még ugye szüleim pénzéből.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.06.30. 21:51:49

@TibiOriginal: Hogyan jön ki a 27 év? Vagy az nem a klasszikus PC-s? Mert az 1992-es játék.

krcsirke 2014.06.30. 23:37:16

@molnibalage: Vagy egyáltalán nincs köze a PC-shez, valaki kitalálhatta anno mondjuk C64-es játéknak is ezt a nevet, vagy mezei módon elgépelte a számot ;)

Van 2014.07.01. 11:24:38

A Gálya C64-re. Nem bántam meg, jó sok időre lekötött.

Keresztény szellemiségű luxuskurva 2014.07.01. 11:47:15

CoV Kazettaküldő Szolgálata nem volt senkinél?

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2014.07.01. 14:47:17

Egy pack Sinclair ZX Spectrumra. Benne 6 kazi, de az egyiknek a "B" oldalán egy második játék is volt. Amire emlékszem belőlük, az a Reversi és a Planetoids + Missile, de hogy a másik négy kazi mi volt? Passz.

RCH 2014.07.02. 13:18:43

Az elsô pénzért vett játékom az X-Wing Collector's volt.
És az utolsó is.

ComLo 2014.07.03. 05:16:58

Az a baj, hogy a kezdetek homályba vesznek, csomó helyről voltak játékaink, csomó C64-es, és később PC-s játékgyüjteményünk volt pl.

De mindenkinek van valami ami beleég a tudatába, erről szól cikk, nekem is van ilyen :-) . Crusader: no remorse, valamelyik kiállitáson (Ifabo v Komfer) vettem meg, nem volt olcsó, emlékszem hogy egész úton hazafelé a kéikönyvet olvasgattam. És azon ritka esetek egyike volt, amikor a játék nem okozott csalódást, baromira tetszett.

blarke 2014.07.03. 17:41:17

Earthsiege, bundle game az elso teljesjatekosCDs ujsagom melle.

Dobozosban pedig Diablo + Hellfire. Mondjuk azt hivatalosan anyamektol kaptam (ahogy nehany regebbi dobozos jatekot is, pl. Drakan), de en vettem meg es adtam oda nekik csomagolni karacsonyra.

Nekem soha nem volt c64-em, 386ossal kezdtem. :fiatal:

Fényezett Rézlábos 2014.07.04. 08:37:32

@Terror Dzsoni: Nekem is az Amigás Hired Guns volt az első eredeti játékom, és imádtam, napokig nyúztuk a haverral coopban. :) PC-re meg a Panzer General.

EwiiL 2014.07.07. 14:11:04

Nekem a Prehistoric 1, a Titus the fox voltak az első eredeti szülők által vett játékaim. Jó régen volt...
A Heroes of might and Magic 1 volt az amit saját összekuporgatott pénzből vettem..

Burpi Turpi 2014.07.08. 10:24:29

Ghosts 'n Goblins vagy a Ghouls N Ghosts , sajna a pontos cím eltünt az időkben.... C64-re, természetesen az 576ból....

Artorias of the Abyss 2014.07.08. 11:34:17

Nekem az első az Imperium Galactica 2 volt, azóta már sajnos túladtam rajta, de jó vastag kézikönyvvel volt (manapság már nem is nagyon lehet kapni pc játékot kézikönyvvel, csak konzolost, és az se valami hasznos, bár a mostani faék játékoknak nem is kell...). Utána fogadtam meg, hogy ha lesz pénzem, csakis eredeti játékokat fogok venni.

Loránd Ternesz 2014.07.08. 12:40:48

DragonStrike a 286-os gépemre. Még mostanság is játszogatok vele.

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2014.07.16. 00:29:12

GTA 1 - Ezt Vedd Meg sorozat (EVM) 2001. Gépigény: win 95/98 / 486 Dx 2 66mhz /8mb ram

- a játék a cd-n kb 160 megát foglal el
- kis félbehajtott A4-es papír a jellegzetes kékes dizájnú dvd-tokban. a papíron nagybetűs EpilepsziaVESZÉLY felirat. RETRO

Megyko · http://www.szinkronrendezo.blog.hu 2014.07.16. 00:32:28

ja meg első illegál cd-s:
nyomtatott apróbetűs 2 oldalas A4-es listáról vásárolva 2000-ben - Metal Gear Solid, és mivel 2 cd-s volt, ezért potom kettőezer forintért írták ki piros színű max 12x-es sebességgel CD-R74 Philips-re, igényesen alkoholosfilctollazva.

jahaha 2014.07.21. 08:13:00

fleet defender
elder scrolls arena
flight unlimited
need for speed
talan ez volt a sorrend, bar nem 100%. akkoriban kezdtem el dolgozni, es vasarolgattam osszevissza.
süti beállítások módosítása