HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Mindenkinek a maga horogkeresztje

2014.05.13. 14:19 miguel_

Én leszek az utolsó, akinek hiányzik majd az, hogy horogkeresztet rajzoljanak bármire is, de azért az mindig vicces, mikor az igazolható helyekről is hiányzik. Mármint a történelmileg igazolható helyekről, nem pártnagygyűlésekről, vagy ilyesmi. Szóval például szerintem attól nem jön vissza Hitler, ha mondjuk horogkereszt van a makettrepülőhöz adott levonón, vagy ha a második világháborús hagyományőrzők nyilaskeresztes karszalagban masíroznak valami kapcsolódó ünnepen.

Az sem zavart volna, ha a május 20-án megjelenő, új Wolfensteint hirdető plakátokra került volna horogkereszt, de bizony nem került, mert a forgalmazó a kiadó (amúgy tökéletesen érthetően) úgy döntött, hogy inkább nem kockáztatja a milliós büntetést. Az egyik horogkereszt a Big Ben oldalán lenne, a másik meg a középső katona mellkasán, a páncélon. Természetesen a játékban ott lesz, szóval akit kellemetlenül érint, hogy egy, a nácikról is szóló videójátékban nácikkal kapcsolatos jelek is lesznek, az kapaszkodjon meg erősen mindenben, ami stabil és szent.

Azért mondjuk nagy szerencse, hogy a Panzer General nem most jelenik meg. Pedig ha azt még a Heineken is megszponzorálná, hejj, micsoda plakát lehetne belőle!

wolfenstein.jpg

UPDATE: Na, de mielőtt nagyon messzire szaladnánk a következtetésekkel arról, hogy akkor pontosan melyik háttérhatalom keze is van a dologban: nem sokkal ezelőtt volt egy olyan sztori, hogy a Warner nem engedte forgalomba itthon az Injustice GOTY-változatát, mert volt benne egy dlc, amiben sarló-kalapács volt látható. Ez igazából akkor lesz furcsa, ha megnézzük, mi van az alapjáték Red Son Edition nevű, fémdobozos, itthon is megjelent változatán: vörös csillag. Ki tudja, hány kölyökdelfin halt meg emiatt a világon!

Képernyőfotó 2014-05-14 - 9.44.58.png

59 komment

Címkék: nácik wolfenstein

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr16159788

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Geribácsi 2014.05.14. 09:10:17

Az önkényuralmi jelképek használata sikamlós téma, naná hogy nem kockáztatnak. De a holokamu-ipar képviselői a legerősebb lobbisták világszerte, hiába történelmi tény, hogy a nácik kispályások voltak a komcsi rezsimekhez képest.

SplitGuy 2014.05.14. 09:16:36

Úúúúú... Nekem is kell olyan (jobb oldali - no politika) Wolfenstein plakát! :O
Mellesleg én úgy vagyok vele, hogy amíg nem olvastam ezt a cikket észre sem vettem, hogy a reklámokon nincs szvasztika. A játékban majd láthatok eleget, innen nem hiányolom.

Chocho86 2014.05.14. 09:17:00

Valahol érthető a kiadó aggodalma. Legalább a játékot magát kiadják, ellentétben az Injustice PC-s változatával, amit nálunk nem lehet kapni, mert van benne egy Red Son DLC, sarlókalapácsos Supermannel.

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2014.05.14. 09:46:48

Az emberi ostobaság határtalan, egyáltalán nem csodálkozom rajta, hogy még a hideg levest is megfújják és ennyire óvatosak horogkereszt ügyben.

Amikor csúcsfej apuka elkezdett megjegyzéseket tenni a Harminckettes hagyományőrzőkre, mert az egyik srácon szemüveg volt - "Nevetséges", stb. stb. -, és megpróbálták más nézők elmagyarázni neki, hogy ők hagyományőrzők és nem időutazók, akkor én csendben a kezembe temettem az arcom. Szerintem a II. világháborús hagyományőrzőkre simán ráhívta volna a rendőrséget...

Geribácsi 2014.05.14. 09:48:25

@a keresztényeket bántani tilos:
Köszi, bár érzek némi iróniát, remélem tévedek.
De visszatérve a témára, érdekes, hogy a filmipar nem ennyire érzékeny, ott dögivel tolják az arcunkba a horogkeresztet.

SemBoga 2014.05.14. 10:08:34

@Geribácsi: itt a borítók esetében döntöttek úgy, hogy jobb a békesség, a játékban lesz bőven úgy is

schdl (törölt) 2014.05.14. 10:12:02

Én meg már unom, hogy minden évben jön kb 150 film/játék/akármi, ami WWII témájú. Nem lehetne aktuálisabb témán rugózni?

miguel_ 2014.05.14. 10:20:31

@schdl: Azért szerencsére elég sok játék van, amiben nincs második világháború. Sőt, ha kifejezetten így nézzük, akkor szinte csak olyan játékok vannak, amikben nyomokban sem találsz ilyesmit. De mondjuk egy Wolfensteinből azért hiányozna, nem?

Fatal Error! System Halted! 2014.05.14. 10:36:04

@schdl: Szerintem jó téma, szinte kimeríthetetlen.

De ha már aktuális témánál tartunk, én a közel-keleti (afgán, iraki, iráni stb) területeken játszódó világrendőr szerepében tetszelgő, hős jenki katonás szaroktól hányok epét.

De egy első vh-s játék jöhetne, most egyet sem tudok mondani a közelmúltból.

miguel_ 2014.05.14. 10:46:32

@Fatal Error! System Halted!: Jön a Verdun, sőt, Steamen már elérhető early accessel, valami 15 euróért.

Gyingizik 2014.05.14. 10:47:34

A maketteken egyébként lehet horogkereszt. Tudomásom szerint azonban a horogkeresztes matricák a készletekben több darabra vannak vágva. Amit szintén nem tudok értelmezni, hiszen a több darabból is ugyanúgy ki lehet rakni a mintát.

firg_firg 2014.05.14. 11:08:43

Amig nem irtatok meg, fel se tunt, hogy nincs rajta horogkereszt, es szerintem kb ennyi jelentosege is van a dolognak.

A lenyeg hogy a jatek jo legyen.

Serathis 2014.05.14. 11:22:18

A németek idegbetegek a náci múlt miatt, az amcsik átestek a polkorret ló túloldalára, a japánok meg sima idegbetegek (atommal kapcsolatban többszörösen). Bezzeg mi magyaro.... TRIANON BRÜHÜHŰ :(

Alick 2014.05.14. 11:25:04

@Fatal Error! System Halted!: lehetne játékot csinálni a Farkasok Völgye c. filmből is, ahol török különleges ügynök szerepében jenki katonákra és paramilitáris fickókra lehetne lövöldözni a Közel-Keleten. :)

Void Bunkoid 2014.05.14. 11:25:38

@Fatal Error! System Halted!: Darkest of Days, abban van sok első vh-s küldi..igaz ott is időutazóként esetenként ilyen Javelin-szerű tüzérségi eszközökkel mészárolhatjuk a posztókabátos császári németeket :)

Alick 2014.05.14. 11:25:51

Ja és össze lehetne hozni a Wolfensteint az Iron Sky témával. :)

conchita wurst 2014.05.14. 11:39:33

Ez a 'független' történelem. Nem kell megvenni a játékot.

Fatal Error! System Halted! 2014.05.14. 11:45:54

@Alick: hát ha mástól nem, attól tuti összerándulna az amcsik segglyuka.
Ha jól tudom attól is hőzöngtek (a többi szövetséges országgal együtt), hogy a Medal of Honor multijában tálibokkal is lehetett volna lenni. Így kicserélték "Opposing force"-ra...

Sajna a képmutatás és a kettős mérce itt (is) nagyon jelen van.

miguel_ 2014.05.14. 13:11:47

@Fatal Error! System Halted!: ott mondjuk az volt, hogy az egy lezáratlan konfliktusról szólt, a nácik meg már nincsenek. Oh, wait.

Behajtó70 2014.05.14. 14:00:47

Ez az ostoba cenzúra előbb-utóbb ki fogja verni a biztosítékot az emberekben! Már gondolatcenzúra is van! Cigány zsidó náci fasiszta buzi.....minden tilos! Azon gondolkodom, hogy a SZŐKE mikor lesz betiltva, mert ez is nyilván sérti a szőke nőket.

Hova jutunk, ha a lószart nem lehet lószarnak nevezni?!

Mindezért az ultraliberális gazemberek a felelősek!

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2014.05.14. 18:30:50

független demagóg senkiháziak kezében van a popszakma.

Gyűjtőjegyes 2014.05.14. 19:17:33

Be akartam linkelni a Family Guy idevágó jelenetét, de sajnos csak rossz kép és hangminőségben találtam meg. Amikor Brianék ülnek a német turistabuszon és Brian felfigyel a második világháború tagadására, amire az útikalauz annyit reagál, hogy "MINDENKI NYARALNI VOLT!", majd hablatyol valami értelmetlenséget németül (legalábbis nem összefüggő szöveget mond).
Nos, ez tökéletesen idevág.

Adani 2014.05.14. 22:29:31

@Behajtó70:

Hamarosan amcsiban pl. már a "fat" szót sem eleht használni, mert az is sértő, vagyis egy könnyebb átugorni mint megkerülni style Mekin edződött gyerkőcöt nem kövérezhetsz le, mert megsérül a kicsi lelke. De eljátszották már ugyanezt a nigger,néger stb. szavakkal is. Gengszter rapperek niggazhatják egymást és magukat, de már nem polkorrekt a néger, sőt már a fekete sem, de újabban már az afroamerikai sem, bármit találnak ki előbb-utóbb az lesz a sértő meg a nem polkorrekt.

Az önkényuralmi jelképeknél én is azt gondolom ,hogy felesleges tiltani őket, a bűnösöket büntessék meg és kész. Politikai alapon kineveztek nálunk ugye pár síkidomot és mértani alakzatot, hogy ezt nem szabad, mert csak, horogkereszt, vörös csillag, nyilaskereszt stb. Nincs értelme ,mert a sort lehetne a végtelenségig folytatni, elvégre mindenkit mást érezhet sértőnek meg más kelt benne félelmet.Ráadásul maga a tiltás semmit sem ér, mert ha valaki reklámozni akarja, hogy épp melyik ideológia híve ennek ellenére megteheti max. nem horogkeresztes pólót vesz fel meg vörös csillagosat, hanem CCCP-s, Hitler arcképes, Che Geuvarás stb. Vagy simán magára tetováltatja vagy pólóra nyomtatja, hogy náci/komcsi/nyilas/nyulas/napimádó stb. vagyok és máris nem önkényuralmi jelkép. Repülőgépmodelleknél amúgy valóban ez van ,hogy nem lehet rajta horogkereszt mert tilos, meg büntetnek érte, de lehet kapni készletet, ahol több darabban van otthon, összeragasztod és kész. És hát attól sem lesz senki náci, mert imád repülőket modellezni és a korabeli felségjelzést rárakja a makettre.

Ahogy azért sem ha hadijátékon náci egyenruhába öltözik, nálunk már ezért is hurcoltak meg valahol egy tanárt, hadijáték eleve arról szól ,hogy korabeli ruhákba öltözve egy-egy ütközetet eljátszanak és hát valakinek a másik felet is képviselni kell.

De hát az örök érvényű szabály megvan itt is. A történelmet mindig a győztesek írják.

A ló túlsó oldalára átesés már régóta létező dolog.

zyrobs 2014.05.14. 22:45:27

@Fatal Error! System Halted!: Első világháborúbol nem nagyon lehet sokat kifacsarni, állóháború volt, ahol húsdarálóba tolták a katonákat. Az jelentette az áttörést ha egyszerre 1 million embert dobtak bele. Nem tudom mekkora játékot lehetne írni abból hogy bunkerből kiszaladsz a senki földjére, és a játék dob egy d20-at hogy most meghalsz-e a szmogban vagy sem.

második világháborúban ebből a szempontból sokkal érdekesebb volt... Megtörtént ott minden ami elképzelhető, meg az is ami nem. Légicsata, tankcsata, villámháború, sivatagi hadviselés, tengeri csata, városi ostrom, partizánháború, csodafegyverek, titkosügynökök, kommandós akciók (pl. Mussolini kimenekitése), satöbbi.

zyrobs 2014.05.14. 22:51:52

@Adani: Amcsiban már az is sértő ha nemileg egyenes beállitottságú vagy, direkt kitaláltak rá egy külön szót mert ott már a transgender a norm.

Adani 2014.05.14. 23:02:46

@zyrobs:

Az meg a másik, lassan már semmit sem lehet mondani, mert mindenért beperelhetnek.
Jól mutatja ezt az egyik South Park rész, Szexuális zaklatás Panda. Nem kell már sok és eljutnak oda mint ott, hogy jön a mindenki kontra mindenki per.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2014.05.15. 08:29:20

@Adani: "a bűnösöket büntessék meg" azért a világ nem ennyire fekete-fehér, édesapa. ;)

anarch 2014.05.15. 08:57:35

Nem feltétlenül pénzbüntetés elkerüléséről van szó. Németországban a Wolfensteint betiltották a náci jelképek miatt. De az eredeti Wolfenstein 3D-t is.

en.wikipedia.org/wiki/Banned_games#Germany

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.05.15. 09:09:08

@manson karcsi: "azért a világ nem ennyire fekete-fehér, édesapa. ;) "
Deeeehogynem. Csak éppen legyen az én oldalam fehér, és a másik a fekete!!!!!

False_GOD 2014.05.15. 09:56:08

Képmutató gerinctelen férgek ezek egytől egyig.

Rainse · http://bugnews.blog.hu 2014.05.15. 09:58:31

@Hoppácska: Amerikában már ezért is perelnének, mert az mondtad, hogy FEKETE! XDDD Röhejes komolyan mondom...

Adani 2014.05.15. 11:05:06

@Rainse:

Ott már erőteljesen a ló túlsó oldalán vannak és még van lejjebb. Nincs már messze a mindenki kontra mindenki per á la South Park Szexuális zaklatás panda.

A kövérek perlik a gyorséttermeket mondván miattuk lettek kövérek, mert kiszolgálták őket hamburgerrel és nem figyelmeztették őket minden vásárlásnál ,hogy attól kövérek lesznek. Ill. azért lehet perelni ha leforrázod magad kávéval és nem figyelmeztetnek mikor odaadják ,hogy vigyázz, mert forró.
Még a Superman jelmez csomagolására is ráírják, hogy nem fogsz tudni repülni attól, hogy rajtad van, ill. már a mikró leírásában is ott van, hogy nem szabad benne élő állatot szárítani, emiatt is volt ugye már megnyert per. Meg ugye a mikrós műkaják dobozára is ,hogy melegítés után meleg lesz.

bioLarzen 2014.05.15. 11:17:38

"Tartalmazza a doom béta meghívót"

Béta meghívó - az még nem végleges meghívó, csak amolyan meghívó-tervezet :D

bioLarzen 2014.05.15. 11:20:24

@Adani: "Objects and vehicles in the mirror appear smaller than in real life".

De azért néha mi is próbálkozunk, lásd a ragtapasz dobozára kiírt "Csak külső használatra!" figyelmeztetést ;)

Is 2014.05.15. 11:23:11

Vajon mit lépnének arra az indiaira, aki szvasztikás ruhában flangálna az utcán, és ha kérdőre vonnák, akkor pedig megmondaná, hogy a szabad vallásgyakorlás jogán és hite szerint viseli ezt a több évszázados jelképet? Szíve joga. És ez is jelzi, hogy nem a jellel van a gond, hanem hogy mit és hogyan akarnak vele kifejezni.

Adani 2014.05.15. 11:44:36

@bioLarzen:

A régi villanymotoros fűnyírónk fűgyűjtőjén matrica volt azzal, hogy "vigyázat, ha a motor jár a kések forognak". A még most is polcdíszként funkcionáló Akai videó leírásában meg szó szerint ez van, hogy "ne nyissa fel a készülék burkolatát, nincs alatta semmi, amihez ön is értene"

Ragtapaszon fontos a csak külső használatra.
Karácsonyfaizzó csomagolásán fordult még elő olyan, hogy kizárólag kültéri és beltéri használatra (pedig én a világűrben használtam volna:).

@Is:

Ha kicsit átalakítják akármelyik jelképet már jogilag lehet használni ,mert az már nem ugyanaz. Pl. a Szoborparkban meg sok aluljárós árusnál kapható pl. a Simple red Band European tour feliratú póló, vörös csillag rajta, aminek az egyik sarka belelóg a feliratba így már nem az a csillag. Alatta meg a meghódított országok mint turnédátumok. Ugyanez megvan Hitleres verzióban is. De pl .a szabadság téri szovjet megszállás emlékművön is ott a csillag csak épp arany színű nem vörös és így már nem az, ami be van tiltva.
A jel önmagában sztem se tehet semmiről kár betiltani, csak mértani alakzatok semmi több, a Heineken sörön is ott a vörös csillag ráadásul ők használták előbb ők ezzel mindig el tudják intézni a dolgot, mert már többször támadták őket ezzel. A cég arculatának a része, több évszázada ott van, akkor is mikor a komcsik még tervbe se voltak szóval kuss.

Bobby Newmark 2014.05.15. 13:16:07

Ez az egész "a liberalizmus nevében korlátozzuk a szólásszabadságot" téma olyan szinten képmutató balfasz dolog, hogy én érzem cikinek, hogy van ilyen törvényünk.

bioLarzen 2014.05.15. 15:00:08

@Adani: ""ne nyissa fel a készülék burkolatát, nincs alatta semmi, amihez ön is értene""

10/10.

Minden használati utasításnak ilyennek kéne lennie - ez érthető, világos.

Sanosuke 2014.05.15. 17:49:54

@zyrobs: tehát hetero ?

volt az egyik híradóban hogy a roma és a nem roma lakosság.
mintha a romákoké lenne ez az ország.

Sanosuke 2014.05.15. 18:08:48

de a legegyszerűbb ha nem csinálnak játékot és filmeket a nácikról.

Adani 2014.05.15. 18:15:48

@bioLarzen:

Hozzátéve, hogy kivéve ha képesítéssel rendelkező szerelő.

A kedvencem még a a Yamada DVX-6600-as típusú régi Mpeg4 lejátszónk leírása, valami ilyesmi van benne az Xvid-es résznél, hogy a készülék képes Xvid formátumú mozik lejátszására, ez nagyon jó dolog :) Igen smile-val együtt. Ha megtalálom valahol otthon beszkenelem majd az Akais leírással együtt.

De ezek mellett is elbújhat az a Yamada fordítás, ahol kb. szótárral szóról fordítottak jobbnál jobb mondatokat alkotva pl. DVD-Játékos, ill. 3 vonalú földszintet érintő csatlakozás kell, meg ne dugulja el szellőző lyukat, a gyártó utasítása szerint szerelje fel, ill. sósavas oldattal törölje ésvakolja a lemezt ha koszos.

zyrobs 2014.05.15. 20:52:23

@Sanosuke: Nem hetero, mert az egy uszitó, régimódi jelölés, ami nem teljes mértékben határozza meg a paraszt nemi identitását, ezáltal nem politikailag korrekt, mert cask annyit határoz meg hogy az ellenkező nemet szereted.

Helyette van "cisgender", ami meghatározza hogy a te nemi identitásod megegyezik azzal amit a természet biológiailag kiszabott rád (tehát ha férfi vagy akkor a nőkre izgulsz fel, és vica versa).

Szóval érted. Logikus mint a pofon.

Sanosuke 2014.05.15. 21:01:51

@zyrobs: csodás jövő elé nézünk :o

Majdénmegmondom 2014.05.16. 11:34:43

Ijesztő, mennyi náci van még egy ilyen oldalon is. És ez csak egyre rosszabb lesz.

Rainse · http://bugnews.blog.hu 2014.05.16. 11:48:51

Amúgy@Adani: Amerika két féle emberből áll. Akik tényleg annyira, hülyék, hogy mindent a szájukba kell rágni, és vannak azok akik pont annyira okosak, hogy kihasználják az ilyen idióta kis kapukat. Amerikában ez ügyben csak egy nyertes csoport van. Az ÜGYVÉDEK! :D Ott csak annak éri meg lenni! :D

Amúgy azt is bírom, hogy a "színes bőrűek" vagy nem is tudom hogy akkor most ma mi a megfelelő szó, szóval ők vígan le niggerezik egymást, de ha te mondod ki máris rasszista vagy, még ha csak nem is rossz indulatból mondta. Áhá szóval a bőröm színe miatt nem mondhatok ki egy bizonyos szót? Aha... na akkor ki is a rasszista? XDDDDD

Nem is a szóval van a bajuk hanem, hogy egy fehér mondja ki holott a legtöbb fiatal feka még csak meg sem érezte az igazi KEMÉNY időket. Mert az idősebbeket még csak csak megértem, Amerikában voltak elég kemény idők ez ügyben, na de mondjuk egy 20 éves mi a francért pattog?

False_GOD 2014.05.16. 12:07:46

@Majdénmegmondom: A világon még mindig rengeteg a náci, nem csökkent a számuk, csak beépültek a liberális világba, vagy elmentek különféle fórumokra moderátornak, pl sg.hu.

Adani 2014.05.16. 12:25:42

@Rainse:

Eleve a színesbőrű mi már. A fekete alapból nem szín, hanem a színek hiánya, legalábbis a grafikusok szerint, ugye minden RGB érték 0 akkor van fekete, ha minden RGB érték max. akkor meg fehér.

Megaztán ugye, ahogy néger bölcs mondotta, ő mindig fekete, akkor is ha fázik, ha meghal, ha melege van, ha beteg stb. A fehérek meg ha betegek zöldek, ha meghalnak szürkék, ha melegük van pirosak, ha fáznak kékek. És ők hívnak színesbőrűnek.

Amúgy igen Amcsilanden ügyvédnek jó lenni, és mivel már a ló túlsó oldalárai s átesnek nem csak feketét nem niggerezhetsz le, de kövért sem hívhatsz kövérnek meg meg szőkét se szőkének, gyakorlatilag bármit mondasz perelhetnek.

Kicsiben nálunk is megvan ez, remélhetőleg nem is jutunk el az amcsi szintre, nálunk azért még megvan a következetesség, ugyebár pont bizonyos kisebbségek védelmére hoztak be olyan törvényt, hogy bizonyos esetekben súlyosbító tényező lehet ha bizonyos bűntényt rasszista indíttatásból követik el. 4 jogerős ítélet volt eddig tudtommal ezen törvény alapján és mind cigányok ellen, nem csak a cigányozás tartozik ugyanis bele, hanem "büdös magyarok" féle kiszólás is.
@False_GOD:

Na igen, de ki mondja meg ki a náci? Ki számít annak? Régen ugyebár egy bizonyos Göbbels azt mondta, hogy az a zsidó, akire mi azt mondjuk.
A szisztéma nem változott semmit csak megfordult, az a náci, akire azt mondják.
Egyesek szerint már a zsidó szó leírása is nácivá tesz, vagy ha láttál már horogkeresztet, vagy ha pl. akár egyszer is meghallgattad a harckocsiindulót a Halál 50 órája filmből. Vagy, de ez már az elkárhozás magas foka egyetlen egyszer megnyitottad azt a bizonyos .info-ra végződő weboldalt.

False_GOD 2014.05.16. 12:38:18

@Adani: Szerintem elég egyértelmű, ki a náci, aki kirekeszt, aki cenzúráz, aki kiskirálykodik.

False_GOD 2014.05.16. 12:40:15

@Adani: Aki szerint a szabályok nem mindenkire egyformán vonatkoznak. Aki kivételez, valamelyik haverjával, rokonával.

False_GOD 2014.05.16. 12:41:26

@Adani: Ha kell tudok mondani neveket, virtuálisat és valósat egyaránt, példákkal alátámasztva.

Kár, hogy nincs szerkesztés lehetőség.

Sanosuke 2014.05.16. 17:54:13

@Majdénmegmondom: végre egy okos ember.

kit vagy mit nevezel nácinak ? mitől lesz náci valaki ?

Sanosuke 2014.05.16. 19:50:11

az is egy nagyon érdekes dolog hogy mindig a fehér ember a rasszista és fajgyűlölő .

Krajcs · http://uralicowboy.blog.hu 2014.05.17. 10:05:38

@Is: Azt persze vágod, hogy a vallás kapcsán emlegetett szvasztika pont az ellentétes irányba "forog", mint a cikkben tárgyalt, tehát messze nem ugyanaz a jelkép. Más kérdés, hogy az átlag magyar paraszt 95%-a ezt a különbséget nem tudná azonosítani.

Sanosuke 2014.05.17. 12:02:28

@Krajcs: szerintem az átlag eu-s és usás paraszt is rögtön nácit és fasisztát kiált.

Sanosuke 2014.05.17. 20:19:57

@zyrobs: tehát a liberális hatalmasságok eldöntik helyettem is hogy én hogyan nevezzem magam ?

Is 2014.05.18. 18:42:15

@Krajcs: Persze. Épp ezért az elején a nácik is használták mindkét irányban, csak aztán véglegesedett. De igen, a nagy többségnek teljesen mindegy.
süti beállítások módosítása