IDDQD

Burakumin. A szó valószínűleg a legtöbbek számára ismeretlen, és ez nem véletlen, hiszen egy tipikusan japán dologról van szó. A burakumin egy gyűjtőnév és azokat az embereket jelzi, akik a feudális korban megalázónak, mocskosnak tartott munkát (bőrcserzők, kivégzők, temetéssel foglalkozók stb.) végzők leszármazottai. A hivatalos kasztrendszer ugyan már 1871-ben megszűnt, és egy régió kivételével mára az ügy el is tűnt a közismert problémák köréből. Kansai régióban azonban egy regisztrációs szabályozás miatt a mai napig meg kell jelölni a család ősi házának címét a hivatalos papírokon, és ezért ott a mai napig ellenőrizgethetik a nem-burakumin családfők, hogy gyermekük párja méltó-e a beházasodásra, és ugyanígy, a munkáltatók is ez alapján tudnak szelektálni a jelentkezők között. A helyzet nagyban hasonlít az európai vagy amerikai rasszizmusra, azzal az eltéréssel, hogy a burakumin nem etnikai kisebbség, nem látszik rajtuk a "burakuminság", az pusztán az ősök foglalkozásából ered. A négy ujjasra csonkolt kéz az idők folyamán a burakumin lét jele lett, részben a klasszikus yakuza-csonkítások miatt (a yakuza csoportok tagsága 50-70%-ban burakuminokból áll).

És amiért mindez idekerült: a Sony elhalasztotta a Fat Princess japán megjelenését. Hivatalos kommentár nincs, de egyes vélekedések szerint azért, mert a karaktereknek csak négy ujjat adott a rajzoló, ami ugye Japán bizonyos részein halálos sértés, illetve titkolnivaló szégyen. Túl fantasztikus következtetés? Talán - ha nem találtunk volna egy ugyanilyen régebbi ügyet, kamunak tartanánk.

Az Oddworld-játékokat kedvelők talán emlékeznek rá, hogy az első két rész között a főhős Abe-et megcsonkolják, a design szerint négy ujjú karakterből három ujjú "nyomorék" vált. Ezt akkor a sztorival magyarázták, de a később kirakott hivatalos FAQ szerint erre azért volt szükség, mert egy japán jogvédő csoport elkezdett mindenkit perelni, aki négy ujjal "szerelt" karaktereket dob piacra bármilyen (manga, anime, rajzfilm, képregény, játék) formában. A csoport minden ilyen karakterért évi ötmillió dollárt kér - és legtöbb esetben kap is. Nem teljesen értjük a dolog jogi hátterét, mindenesetre úgy tűnik, hogy a Disney is évi ötmilliót perkál azért, hogy Miki egér gond nélkül legyen jelen négyujjúként a szigetországban. Az Oddworldnek nem volt ennyi pénze, így csonkolták Abe-et... Az illusztrációnak bevágott Left 4 Dead borító is kapóra jött: ugyan a cenzúrázott német és ausztrál kiadások is ugyanezt a nem lerágott ujjú borítót kapták, de más okból: ott a brutalitással volt gond, Japánban nyilvánvalóan a burakumin-célzásból.

A végére még egy konteós elmélet: mivel a Nintendo a játékfejlesztői, konzolkiadói korszak előtt illegális szerencsejátékból és "szerelmi fészkek" bérbe adásából gazdagodott meg, sokak szerint erős yakuza-kapcsolatokkal rendelkeznek, így nekik ingyen lehetnek négy ujjú karaktereik (ma már Marionak öt ujja van, egy évtizede ez még nem így volt).

(Plusz megjegyzés: ez a burakumin-gyűlölet tényleg csak egyetlen japán régióban gond, Japán többi részében ugyanúgy nem tudnak erről, mint mondjuk az átlag magyar.)

(via NeoGAF)
 

Hozzávalók: 1 db. bulldog, 1 db Tony Hawk Ride gördeszka-kontrollerrel.

Persze simán lehet hogy fake, a kutya a kikapcsolt kontrollerrel bohóckodik, és a háttérben játszik valaki, de akkor is jópofa. Még vírusreklám is lehet, lévén a a cucc véletlenül éppen a videó feltöltésének napján jelent meg. Aztán a franc tudja, a főszereplő Tillman (ez a kutya neve) gördeszkás trükkjeivel tele van a YouTube, nem ma kezdte az ipart.

A Sony piacra dobta a Playstation 2-t Brazíliában, a gép ára 799 real lesz.

Ennyi a hír, az ember átszalad rajta, vállat von, aztán… aztán visszatolat, és elolvassa még egyszer. Hogy mi van? A Playstation KETTŐT? Most? De hát az a gép kilenc éves! És mennyi is az a 799 real? A mai napi árfolyamon 460 dollár (83 ezer forint). Amikor a PS2 ajánlott árát úgy egyébként idén tavasszal zúzta le a cég 99 dollárra. Plusz infó: PS3 természetesen nincs hivatalosan az országban, de PS3-játékokat mégis árul a brazil Sony, 199 realért (115 dollár, avagy majdnem 21 ezer forint).

És akkor még csodálkozik valaki, hogy warezol a nép Dél-Amerikában?

(via Kotaku)

Princess Peach Toadstool viszonylag kevés játékosnak jut eszébe, ha a csábos pixelcsajok kerülnek szóba, pedig a Super Mario Bros. katalizátora (állandóan őt rabolják el, ugye) megfelel az elvárásoknak: szőke (eredetileg állítólag vörös), kék szemű, bögyös-faros. A Gombakirályság trónörökösének születése körül volt egy kis közjáték: az eredeti rajzot készítő Shigeru Miyamoto nem volt igazán elégedett a saját munkájával, így megkérte Yoichi Kotabét, hogy készítsen ő is egy változatot, ahol a hercegnő szeme egy kicsit macskaszerűbb, az összkép pedig a "makacs, de cuki" vonalat képviseli. Persze abban, hogy a hölgy egyelőre inkább csak megtűrt tagja a számítógépes istennők panteonjának az is erősen közrejátszik, hogy jobbára csak meseszerű ábrázolásokról ismerjük - no, a lapozás után az eddig kevéssé hangsúlyozott oldalt is bemutatjuk (vagyis közepesen munkahelybarát fotók következnek). Mostanában úgyis mindenféle tiszteletre méltó hölgyről derülnek ki durva dolgok (már amennyire durva és meglepő, hogy egy 18 évesnél idősebb nő szexuális életet él), például Peach hercegnő kollégájáról, Miss Kalifornáról, szóval belefér egy kis idolgyalázás, meztelenség, satöbbi.

Pár napja az illinois-i Buffalo Grove-ban a rendőrök hívást kaptak a 911-es segélykérő számon. Ki is mentek a házhoz, ahonnan hívták őket, ahol kiderült, hogy egy 15 éves srác volt a telefonáló, és azért hívta a rend őreit, mert a szülei büntetésből elvették a fiú Xboxát. A rendőrök erre elmagyarázták a srácnak, hogy apunak és anyunak joga van elzárni a konzolodat, kiscsávó, és különben is fogadj szót a szüleidnek, büdös kölök. Arról nem szól a fáma, hogy a szülők miért büntették a gyereket konzolmegvonással, de valószínűleg a fiú a 911-es hívással nem javított a helyzetén.

Nincs sok értelme a játékokat a valósághoz mérni, de azért kisülhetnek belőle vicces dolgok. A Kotaku most például kiszúrta, hogy kicsit nagyobbak lettek a szalmakazlak az Assassin’s Creed 2-ben. Elő is vették korábbi roppant tudományos elemzésüket, amiben kifejtik, hogy a Fallout 3 főhőse annyi cuccot bírt elvinni, amennyire ember nem képes, hogy a GTA: San Andreasból Carl Johnson minden atléta világklasszist lefutna, illetve előkerülnek azok a bizonyos szalmakazlak az első Assassin’s Creedből.

Azok kedvéért, akik nem játszottak a játékkal, elmondom, hogy a főhős Altair szédítő magasságokból képes leugrani és megúszni a mutatványt sérülés nélkül (leap of faithnek hívja ezt a játék), ha van alatta egy szalmakazal. A Kotaku kiszámolta, hogy a játékban található szalmakazlak másfél méter magasak, de ez még a legkisebb leap of faithez is kevés. Azt ugyanis 11 méter magasról követi el Altair, és legalább 5,2 méteres szalmakazal kellene ahhoz, hogy felfogja bérgyilkosunk zuhanását. A legmagasabb pont, ahonnan levetődhetünk, az akkoni katedrális teteje, több mint 82 méter magas – a Kotaku fizikához konyító emberei úgy vélik, cirka 40 méter magas szalmakazal kellene ahhoz, hogy kellően tompítsa főhősünk esését. A második részben levő szalmakazlak persze csak picit lettek nagyobbak (kábé kétméteresek), úgyhogy Altair a valóságban palacsintává lapulna. Vagy úgy járna, mint a Fiendish Freddy’s Big Top o’ Fun című amigás klasszikus műugrója. (A második videón ő látható – 5:40-nél kezdődik a lényeg –, az első videón az említett akkoni ugrást lehet megcsodálni).

Kommentekbe jöhetnek még hasonló feltűnő fizikai képtelenségek. Nekem így hirtelen a „testmagasságom sokszorosára tudok felugrani” jelenség jutott eszembe, amivel kismillió platformjátékban lehet találkozni, például gyakorlatilag az összes Marióban. (Még egyszer: nyilvánvalóan játékokban nem nagyon van értelme ilyeneket keresni, de az ember szeret értelmetlen hülyeségekkel is foglalkozni.)

A Montreal International Games Summit nevű konferencián hangzott el a minap egy érdekes előadás, amiben az Electronic Entertainment Design and Research nevű cég (kutatóintézet?) munkatársai adták elő az elméletüket arról, hogy mitől adnak el sokat egy játékból.

A teória és a magyarázat egyszerű: a reklám miatt. Még azt is meghatározták, hogy a reklám éppen háromszor annyit nyom a latba az eladott példányszámnál, mint a magazinok tesztjeinek végkicsengése és értékelései. Az, hogy ezt így ki lehet számolni, hogy pont háromszor, nekem mondjuk ad egy kis brittudósok-mellékízt a dolognak, főleg hogy elég fura példákat hoznak, mint például Bioshock vs. Dead Space, ahol előbbi reklámozására 5,5 millió, utóbbiéra meg 2 millió dodót költöttek Amerikában, és ebből fakadóan a Bioshockból kétszer annyit adtak el. A jóég tudja, hogy a csodaképletbe mit számoltak bele, mondjuk az benne van-e valahogy, hogy a Dead Space tényleg jó kis játék, de a Bioshock azért csak jobb egy klasszissal, és sokkal súlyosabb előzetes hype volt körülötte (E3 legjobb játékai díjak, stb.). Meg ugye több mint egy év küölönbséggel jelent meg a kettő, az egyik nyár végén, a másik októberben, az évvégi szezonra, más-más konkurencia állt velük szemben, és a felvevőpiac is milliókkal nagyobb volt a később megjelent Dead Space számára (mert ugye addigra megvettek még egy csomó PS3/Xbox360-at a népek).

Szóval ez így nekem kicsit sántít, de nézzük tovább. Az EEDR szerint gyakorlatilag mindenről a reklám, annak hiánya, vagy annak elcseszett mivolta tehet, például a PS3 bevezetése nem azért volt olyan nyögvenyelős, mert drága volt, kevés játék volt rá, és azok se voltak túl jók, hanem mert egyszerűen rossz volt a bevezető marketingje. A pár hónappal ezelőtti PS3-feltámadás sem az árcsökkenés miatt van, hanem mert a mostani reklámkampány meg jó.

Bár erős túlzásnak tűnik a dolog, maga a felvetés iránya szerintem jó. A tesztek értékelései senkit nem érdekelnek, és semmit nem befolyásolnak, a nagy trükk az én sejtésem szerint is a marketing - de nem a megjelenés környéki offenzíva tévében, szuperbanneren meg óriásplakáton, hanem az előtte hónapok, akár évek alatt felépített hype. A Game Informer címlap, az előzetes videók (Találós kérdés: hány egymillió feletti nézőszámú előzetese van a Modern Warfare 2-nek a Youtube-on? Kattint, meglepődik. Igen: tizenhat különféle videó.). A fansite-ok, az E3-ok, a lassan csöpögtetett infók, amik miatt lehet újra meg újra foglalkozni a játékkal. Amikor megjelenik, 80-90%-ban már elrendeltetett egy játék sorsa és eladott példányszáma.

De persze az is lehet hogy hülyeségeket beszélek. Szerintetek?

Kilóra vásárolja fel az Ebayről a használt Playstation3-akat (csak a régi, "phat" változat kell nekik) a U.S. Immigration and Customs Enforcement Cyber Crimes Center nevű szervezet, ami - amellett hogy gyönyörű neve van - online bűntények felderítésére szakosodott. A jóembereknek azért kell a használt konzol, mert rájöttek, hogy 1-200 dollárért olyan számítási teljesítményt ad, ami lepipálja az általuk eddig használt, 1000 dollár feletti Dell szerverekét.

És hogy mire kell a C3-nak (ez az elterjedt rövidítése a szervezetnek) a lóerő? Leginkább titkosított állományok feltörésére. Nem hadititkokra kell gondolni, hanem elsősorban gyerekpornóra. A lefülelt pedofilok elkobzott gépein ugyanis az esetek nagy részében titkosítva pihennek a fájlok, a delikvens pedig hirtelen elfelejti a jelszót hozzájuk (és az amerikai alkotmány negyedik kiegészítése szerint nem is kényszeríthetik arra, hogy emlékezzen kicsit jobban), így muszáj kódtörővel rámenni a cuccra.

Brute force jelszópróbálgatásban pedig a PS3 Cell processzora és grafikus egysége is borzasztó erős, a C3-as srácok csak rázúznak egy Linuxot (ezért nem játszik a slim verzió, azon nem megy az oprendszer), beállítják a többi gép mellé, aztán hadd izzadjon a processzor, meg a perverzek az előzetesben.

Kontrollereket a biztonság kedvéért nem kötnek a konzolokra, nehogy véletlenül elkezdjenek játszani az ügynökök.

Veterán játékosok még emlékezhetnek a '97-es Blade Runnerre, sokcédés nyomozós kalandjáték volt, az akkori szemnek döbbenetes grafikával; az igazi nyugdíjasoknak pedig talán még a C64-es verzió is rémlik '85-ből. Akár emlékszünk, akár nem, abban egyetérthetünk, hogy a Szárnyas fejvadász tök jó alapot adhatna egy új, mai szinten összekalapált játékhoz. Engem legalábbis majdnem annyira fel tudna dobni, mint egy Neuromancer-remake.

Randy Pitchford, a Gearbox vezére mesélte el az OXM-nek, hogy miért is nincs új feldolgozás: ők ráhajtottak a jogokra, osztottak-szoroztak, és arra jutottak, hogy a fejlesztésre kéne 25 millió, a kiadás költségeire még 10-15 (illetve itt úgy fogalmaz Randy, hogy a kiadási folyamat közben felmerülő kockázat, jelentsen ez bármit is), és marketingre megint ugyanennyi. Amit egy Blade Runner játék az életben soha nem hozott volna be. Így hőseink szomorúan sóhajtottak egyet, és megcsinálták a Borderlandset inkább. Amivel nem mondhatnám hogy kifejezetten rosszul jártunk volna.

Az Apple alkalmazásboltja virágzik ugye, százezer alkalmazás, közel húszezer játék, nagy siker - tudjuk. Gyakorlatilag az volt meglepő, hogy az első komolyabb problémára eddig várni kellett. Ez végül a Storm8 játékfejlesztő nevéhez köthető, akik tucatnyi játékot forgalmaznak a hálózaton. Ezek közül kettő verte ki a biztosítékot, az iMobsters és a Vampires Live, amelyek, mint később kiderült, összegyűjtötték a játékosok telefonszámát azok tudomása nélkül. Ez elég hamar kiderült, a felhasználók pert indítottak, az Apple levette a játékokat, a Storm8 pedig elveszítette minden becsületét a játékosok között.

Aztán kiderült, hogy nem tudatos adatszipkázásról van szó (helyesbítek: a cég magyarázata szerint nem erről van szó), egyszerűen a Storm8 legrégebbi két játéka még tartalmazott olyan "ősi" kódrészleteket, amelyek nem a gépek azonosítására kitalált Unique Device ID-t alkalmazták, hanem a telefonszám alapján működtek. Amint valaki szólt nekik - így a Storm8 vezetője -, azaz augusztusban, levették a programokat, és kiadtak egy patch-et, ami kiirtotta az inkriminált kódrészletet a programból. Azóta a megszerzett telefonszámokat - megintcsak: állításuk szerint - megsemmisítették, és kérik a bírótól per megszüntetését, mondván nem csináltak semmi rosszat.

Az ügy tanulsága azonban leginkább az, hogy ha valaki rosszindulatú módon akar adatokat gyűjtögetni iPhone-használóktól, azt egyelőre könnyedén megteheti. A többi kézikonzolon (talán nem sértődik meg senki, ha az iPhone-t is idesorolom) a platformtulajdonos hosszadalmas engedélyezési eljárása után jelenhetnek meg csak programok, ahol megvizsgálnak mindent. Az AppStore-ra viszont egyfajta anarchia jellemző - mindenki azt tölt fel, amit akar, szinte korlátozás nélkül; az Apple csak akkor vizsgál meg egy-egy programot, ha a fejlhasználók szerint azzal gond van.

És ha már iPhone, ne dörgedelemmel fejezzük be: a Settlers 3 átirata (egyszerűen Settlers néven) baromi jó lett!

(via MTV Multiplayer)

Igazából nehéz megfogalmazni, mi is pontosan a Mass: We Pray című játék stílusa - lehet vallásszimulátor, hites platform, esetleg templomi árkád... A Nintendo Wii-t koppintó ötlet lényege, hogy a mozgásérzékelős kontrollereket (és a különböző kiegészítőket, mint például a térdeplő) használva, a templomi tevékenységeket imitálva kell pontokat szereznünk olyan feladatokban, mint szenteltvíz-locsolás, füstölőlóbálás, haranghúzás, adománygyűjtés, keresztelés, a templomkórus vezénylése, esetleg házzasságkötési ceremóniák levezetése. Aki jól szerepel, az egy az oltárhoz közelebb eső padsorban foglalhatja el a jól megérdemelt helyét (mármint a halál előtti életében, a túlvilágon valószínűleg nagyobb glória, tollasabb szárny, esetleg hűvösebb olajos üst vár rá).

A helyzet az, hogy mostanra már annyi wii-fikázó poénvideó született, hogy nem tudom eldönteni, mennyire kamu a Mass: We Pray - a projektnek van profi weboldala, a videó elkészítése sem a szokásos hangvételű -, ettől függetlenül az egész olyan, mintha Eric Cartman a Hit+1 után a Mass: We Pray-jel próbálkozna.

 (via Destructoid)

A válság jó hívószó, kattintják a népek, jól lehet vele magyarázni, meg ellenpontozni a dolgokat. Ebből kifolyólag minden egyes cikk, ami a játékipari pénzügyi helyzetéről szól, már hosszú hónapok óta vagy arra van felfűzve, hogy a játékpiac ellenáll a válságnak, vagy arra, hogy na most ütött be a válság a játékiparnak.

Most a Gamasutra hozott le egy szép hosszú elemzést arról, hogy mi is a valós helyzet, az október végéig összeszámolt eladási adatok alapján. Csak amerikai adatok, onnan is NPD-gyűjtés, ami mint tudjuk, a konzolos piacot nézi, és kb. 70%-ban fedi le, mert a Wal-Mart, meg pár hasonló teszkógazdaságos áruházlánc nem ad nekik infót. Akinek van egy kis ideje, böngéssze végig az ötoldalas eredetit, én csak pár érdekességet meg ábrát emelek ki.

Oké, kicsit én is unom már a MW2 körüli hype-ot, de ez megint olyan érdekes sztori, amiről nem lehet nem tudomást venni. Szóval kijött a játék, megvették csilliómillióan, és megérkeztek az első tesztek (és most a pécés verzióról beszélünk, majd kiderül, miért), a Gamerankings statisztikája szerint 88% az eddigi átlagértékelés, amivel mondjuk lehet vitatkozni, de olyan rettenetesen azért valószínűleg nem lő mellé.

Csakhogy. Nézzük meg mondjuk a Gamespot olvasói átlagértékelését: bumm, 58%. IGN, a másik nagy: puff, 20%. Amazon vásárlói kritikák: másfél csillag az ötből. Na most akkor mi van? Globális összeesküvés, az tuti, de vajon az újságírók, vagy a játékosok részéről? Kivételesen az utóbbi: népi mozgalom indult, hogy a dedikált szerverek támogatásának hiánya miatt büntessék a játékosok ott a kiadót, ahol érik; és hát itt érik. Ha már az online petíció nem ért célt.

A kérdés kettős. Egy: vajon van-e értelme az ilyen lázadásnak, visszariaszt-e bárkit a vásárlástól pusztán az, hogy látja a lesújtó játékosi értékeléseket? (Sosem fogjuk megtudni természetesen.) Kettő: vajon mekkora részben jogos a felháborodás, és mekkora belőle a warezolók elég szánalmas hőbörgése (mert ugye ők vannak a legjobban megszivatva ezzel)?

A játékvilág éppen olyan, mint bármelyik másik iparág: tele van elborult, magukat zseninek képzelő marketingesekkel. És amikor ez tengernyi pénzzel találkozik, akkor születnek meg az igazán ciki reklámhadjáratok, marketing-pofáraesések, vagy néha a bulvár által felkapott műbalhék. Ezek közül mazsoláztuk ki a legjobbakat. Kattintás után műtüntetés, kecskebelsőségek és Turok nevű csecsemők!

Hogy a Pac-Man milyen monumentum a játéktörténelemben, azt jelzi, hogy a játék 29 évvel megjelenése után is rendre megihleti a tudósokat, művészeket, mérnököket. Az ELTE-n például mesterségesintelligencia-kutatásokat végeznek a Pac-Mannel, nemrég mi is beszámoltunk a robotporszívós mutációról, de a neten találni Pac-Man tortát és Pac-Man muffinokat is. Most pedig itt a konzervdobozokból épített giga-Pac-Man. (Pontosabban nem most, mert 2008-as fotókról van szó, de a gamerblogok valamiért csak a napokban bukkantak rá.)

Szóval minden évben rendeznek több világvárosban egy Canstruction nevű versenyt, ahol a résztvevőknek üdítős fémdobozokból és konzervdobozokból kell építeniük bármit, ami eszükbe jut. A versenynek egyre több támogatója van, a bevételek jótékony célra mennek. A fenti két kép a tavalyi verseny alkotásait bemutató kiállításon készült, a második ritka lesifotó arról, hogy Pac-Man hogyan táplálkozik. További, nem játékos témájú Canstruction-fotókat itt lehet megtekinteni.

(via Walyou)