Először is nyilván adja magát a kérdés: kicsoda-micsoda az a Game Informer? Röviden: a világ első számú gamer magazinja, 3,5 millió olvasóval havonta. Ami mocskosul sok, több mint a Playboy, a Sports Illustrated, a Newsweek vagy a Cosmopolitan amerikai kiadásáé. Persze van a dologban egy kis trükk: a lapot a GameStop, a legnagyobb amerikai játékbolt-hálózat adja ki, és ajándék előfizetést ad gyakorlatilag mindenkinek, aki betéved a lánc valamelyik boltjába, és vesz valamit (ebből van a 3 milliós előfizetői tábor).
Akárhogy is, a GI komoly tényező a játékiparban, minden egyes címlapjukon ott a world exclusive plecsni vagy három-négy cím mellett, és szinte minden nagyobb játékról egy hónappal az egész világ előtt írnak. És ez most nem hasraütés volt, az Oblivion producere mesélte egyszer nekem, hogy ez a több hetes hírzárlat és exkluzivitás az ára a címlapsztorinak, és kimondhatatlanul boldog volt, hogy a játéka címlapot kapott. (Egyébként az is érdekes, hogy a review-szekció, vagyis a tesztek és értékelések rész szinte alig létezik, az előzeteseken és helyszíni riportokon van a hangsúly - de erről a trendről talán majd egyszer egy másik postban értekezünk inkább.)
No, a lényeg, hogy a magazinnak most jelent meg a 200. száma, és ennek alkalmából egy rövid (dehogy rövid, 20 perces) videóban beleshetünk a raktárukba, ahol az 1991 óta felgyűlt összes videojátékot tartják. Mit mondjak, elég impresszív egy gyűjtemény, összesen 11719 játék 35 platformra.
(Érdemes kivárni, míg betölti a teljes videót, mert HD meg minden más baja is van, és hajlamos szaggatni. Vagy elfáradni ide, ha sehogy nem akarna menni a beágyazott verzió.)


A hét aktuális játékcsaja kilóg kicsit a sorból: történetesen egy élő személyről lesz szó. Jade Raymond producerként dolgozott a Ubisoft Assassin's Creed című játékán, és mivel minden szempontból jobban nézett ki, mint azok, akik nagy általánosságban elő szoktak fordulni egy játék készítése kapcsán, elég rövid idő alatt az említett játék arcává vált. Megoszlanak a vélemények, hogy a nagy kiadó mennyire készakarva tolta előtérbe az átlagos játékosok nőideálját (ami nagyjából a "van melle" és a "játszik" szavakkal írható kötbe) tökéletesen megtestesítő lányt, az mindenesetre tény, hogy a bérgyilkosos középkorszimulátor - leginkább a monoton játékmenet okán - kritikai szinten nagy bukás volt, és a
Persze a játékosok között is akadnak olyanok, akiknél a Ubi alaposan elrúgta a pöttyöst a barna szépség erőltetésével, lett is balhé, amit viszont csak a hajtás után írnék le, mivel a pornóképregény stílusa nem igazán megtűrt látvány a munkahelyeken (legalábbis az átlag magyar munkahelyen semmiképpen sem az).
Nemrég
Van az úgy, hogy egy játék nemcsak simán sikeres lesz, de bődületesen, elképesztően nagy találatnak, igazi mindent járó malmocskának bizonyul. Ilyen volt a Guitar Hero is, főleg annak második része, valamikor 2006 végén - nem pusztán sok pénzt hozott a konyhára, de tulajdonképpen új stílust is teremtett a ritmusjátékok terén (na jó, nem igazán "teremtett", hiszen egy csomó próbálkozás volt már évekkel ezelőtt, de az átütő sikert a GH II hozta meg). Lett aztán a programból popkulturális jelenség meg South Park epizód, és pár év múlva egy elemző talán azt is bebizonyítja majd, hogy ez a játék mentette meg a zeneipart - ismert adat, hogy a Guitar Hero: Aerosmith 
Utolsó kommentek