HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Checkpoint Now 2026/07: Posztapokaliptikus játékpiac

2026.08.12. 21:22 Stöki

Az adás elé jár egy dupla disclaimer (Dupla disclaimer, főszerepben Jean-Claude Van Damme). Egyrészt a nyaralásaink és élő felvételeink miatt kicsit csúszott a havi Now, csak most tudtam élesíteni, elnézést érte. Másrészt elnézést a kisebb hangvágási problémákért is. Bár az adás elején én szorongok, hogy jó lesz-e a felvételem, valahogy Grathnek sikerült rosszul felvennie az ő hangsávját, tippem szerint a laptopja mikrofonjával. Kihoztam belőle, amit lehetett, de amikor egyszerre beszélünk, kicsit visszhangos itt-ott, sorry. Akárhogy is, itt az esedékes Checkpoint Now szomorú és dühítő kurrens és vidám retro hírekkel.

cpnow2607.png

Az előző Now-ban még csak pletykaszinten tudtuk, hogy nagy változások lesznek a Microsoftnál, és júliusban ez be is következett. Ez volt a főtémánk, pedig lehetett volna akár az is, hogy minden drágul, megint, és egyáltalán nem látni a végét. Olyasféle jövő sejlik fel, amiben megvesszünk 2 giga rammal méregdrágán egy kompakt pécét, aztán játszunk vele régi játékokkal meg kis erőforrásigényű indie cuccokkal. Vigaszt legfeljebb a retro blokkban lehet nyerni ezúttal is, benne több magyar projekt, egyik faszább, mint a másik. És persze megint voltak filmes hírek, hónapizéi, a szokásos rovataink. Embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval, hosszabb cikkekért pedig irány a Retro.Land felé.

Shownotes, avagy a műsorban hivatkozott mindenféle:

Legközelebb egy héten belül jövünk új adással. Továbbra is válasszatok bennünket, és visszajelzések, észrevételek jöhetnek bátran (iTunes-ra is, mert akkor jobban észrevesz minket a drága), és azért is hálásak vagyunk, ha share-elitek a mostani adást (vagy valamelyik korábbit).

Korábbi Checkpoint Now adások a tizenkettedik évadban:

 

Még korábbi adások:

 

Ebből a posztból elérhető a teljes első évad, ebből a posztból a teljes második évad, ebből a posztból a teljes harmadik évad, ebből a posztból a teljes negyedik évad, ebből a posztból pedig a teljes ötödik évad. Igen, a 6-7. évadról nincs még összesítő poszt, majd lesz.

A vendéges (nem mini) Checkpoint adásokat itt találod, a vendég nélküli Checkpoint Miniket itt találod.

 

Vendégszerepléseink:

 

 

 

A poszt végén pedig következzen Patreon-támogatóink avatár- és névsora:

halloffame_20251026.png

További támogatóink:

Kiss András, HunterXXL, Zsiga Bálint, Répabácsi, Mágnesfejű, Hollósi Dániel, Huszti András, Peter, AnnieC, Paller, Kecskés János, Tzupi, Laborpati, Sh4mir83, Nagy Ákos, Dirty Dave, Csemniczky Péter, Gas3.14, Kurucz Ádám, Pálfi Tamás, Lidérc, Klisz Gábor, cue, Dreska Szilárd, Oberling Gergő, Döme, Bohner Gergő, cubeshadow, Balfars, Zergeborg, Jocó, Szabó Ferenc, Zila, jurgen_habermas, ricsi, abeddon, Ninju, Sándor Tamás, Jezernyiczky Tamás, ezven, Bajka Zalán, kisakos, Varga Balázs, Smiley, SzLacc, Glad, Tresó Ottó, aboy, Sinus, bordiii, Fanyuvo, Hájas Ákos, Lottsie, Oli, gyulaur, Neriana, Milo, ArcadeMacho, Gergő, Havasi László, Ateela Wrink, kszicsillag, Markó Gábor, Seci, Alien Mindbender, Csíkos János, pec, Nagy Tamás, Krapulax, Peter, Gytb, patex 1987, Hrubos Mátyás, Dundeal, Somi, Gorgil, Febert Zoltán, Bazzs, kalanneni, Solymi81, VinczeI, GSimon, Polben, Tamás, Rules, Pusztai László, Ripburger, Kester, Kavics, thechewieone, MacMaiger, milyenferi, Xlabu, Cece, Dudi, CsikosZ, moerphin, Tade, Bognár Péter, Murek, Jófejsrác, Csanyteleki Lakos, Laska, KssDavid.

(Ha nem látod a listában a nevedet, pedig támogattál vagy ha valami változtatást szeretnél, írj nekünk! Esetleg keress rá, nincs-e megválaszolatlan leveled tőlünk. Illetve bocs, régebbi felvételek miatt pár adást csúszhat a hangos-képes főhajtás.)

61 komment

Címkék: retro podcast xbox checkpoint now

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr9419152129

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2026.08.13. 09:25:40

A preambulumhoz: a régi hardverek még olcsók, és azon autentikusabb játszani, mint valami modern remake-kel.

A háló stúdiót beszánthatná már valaki, ami pocsék szarokat csináltak az utóbbi években. A bungie sem szent, de amit ezek műveltek a frencsájzzal, az valami orbitális.

A lemminges c64-es demót mintha már 1x olvastam volna itt.

Fausto(tm) 2026.08.13. 09:57:05

Kis hozzáfűzni való a Sony "digital only" híréhez: Grath, a PSN nevet lehet már változtatni, az első alkalom ingyenes, a többi fizetős. Amikor utoljára néztem, egy kilóméteres listát írt, hogy milyen problémák adódhatnak (mentések sérülése, barátlista hibák, trófeák eltűnnek), így nem erőltettem.
Ami viszont tényleg bajos, hogy 2026-ban még mindig nincs régió váltás. Amit 18 éve készítettem profilt, amikor még Angliába éltem, nem lehet Magyarországra "költöztetni", így nem fogad el magyar bankkártyát, bohóckodhatok feltöltőkártyával, a hazai support sem tud segíteni, ha bármi bajom van. A Sony megoldása, hogy használjam így, de ugye ahogy Te is mondtad, ez ellenkezik a felhasználsi feltételekkel...
Azért manapság nem sci-fi ha valaki egyik országból a másikba költözik, igazán megoldhatnák, de valószínűleg az van a háttérbe, amit mondtál, egy 20 éves, még PSP/PS3 idején összegányolt rendszer az alapja és az ennyit tud.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2026.08.13. 11:34:29

@Fausto(tm): Ha ez a SONY, akkor nevetséges. Hogy egy olyan világban, ahol mozog az ember ide oda egy ilyen piszlicsáré problémát nem tudnak / akarnak megoldani.

Szarjanak sünt. Ez lenne a customer based szolgáltatás? Az apjuk faszát azt.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2026.08.13. 12:38:34

@manson karcsi: Igen volt már, most az a nóvum, hogy augusztusban kijön a teljes játék C64-re.

kamiontauri 2026.08.13. 15:56:10

Sziasztok. Egy régi nagy kedvencemhez készült egy felújítás, az előbb jött róla értesítés hogy megjelent Steamen. Ha jól emlékszem volt róla szó egy korábbi adásban.
Defender of the Crown: The Legend Returns

Gulácsi Péter 2026.08.13. 19:44:58

Bautista 198cm magas, úgyhogy minden csak nem alacsony. :)
Szerintem nagyon jó választás Kratosnak, csak kár, hogy lefogyott.

Lóval ne 2026.08.15. 19:52:22

Mondanám, hogy már kicsit indokolatlan az a hisztéria ami a lemezes játékok körül kialakult. De mivel a Sonyra irányul a nép gyűlölete inkább nem mondom.

Nvidia Geforce TCG nem hülyeség. Az idei Karácsonyra úgy sem vesz senki hardvert, mert megfizethetetlen, de jelképesen adhatunk egymásnak kártyákat. Ahogy nézem eBayen már 250$ körül lehet venni egy csomagot. Hülyének is megérné, ha nem ránézésre scam lenne a hirdetések 90%-a.

Az Atari filmes jogokat én úgy értelmezem, hogy nem feltétlen tervezik mindet megfilmesíteni, hanem IP trollkodásból szereztek egy tucat címet. Ha valaki olyasmit rendezne amire rá lehet húzni, hogy a téma megegyezik akkor jól beperelik mondván a jogok náluk vannak.
Az Asteroidsra meg Missile Commandra legalábbis azt írták, hogy egyszer már megszerezték rá a jogokat, de 15 évig csak ültek rajta.

Ha a CoD film Taylor Sheridan esztétikát fog tükrözni akkor az amcsik kajálni fogják és berendelnek a film mellé 3 évadnyi sorozatot is. Mi európaiak meg fintorgunk majd rá.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2026.08.16. 12:26:20

Az AI és fordításhoz. A Google translate nagy általánosságban totálisan elvérzik bármivel szemben. Nagyon, nagyon ritka az, amikor csak akár bulletpontos listát jobban fordít. A technikai szakszavak nagy részéről halvány fingja sincs. Az inegyesen copilot és CGTP is hülyére pofozta bármelyik verzió számban.

(A DeepL-t el is felejtettem, hogy létezik.)

De a két LLM modell is néha eszementen nagy szórással dolgozik. Van, hogy "mesélős" videó szövegeket simán lefordít és bele se kell nyúlni.

Van, hogy meg kb. a mondat alapszerkezete is úgy szar, ahogy van.

Lóval ne 2026.08.16. 19:27:23

@molnibalage: Google Translate angol-magyar 2015-2020 között már egész jó volt, de aztán valamiért lerontották. Vagyis pontosabban talán generálisabbá tették, szűkíthették a szókészletet meg nyelvtani összefüggések feltárását a szövegben. De hát attól még enshittification.

The Vizier 2026.08.16. 21:34:35

Köszönöm a híreket, még ha ilyen borzalmasak is és az ajánlásokat, amik igazán remeknek tűnnek.
Ha már szóba került a .Hack esetleg egy adást vagy egy Checkpoint Minit is megérne márcsak a téma miatt is.
Esetleg egy toplistával ,,Játékok a játékokban" névvel. ?

The Vizier 2026.08.16. 22:26:31

@The Vizier: Jha és igen: az Exit 8 tényleg NAGYON jó!
Ajánlom!??

DnP 2026.08.18. 18:11:27

A cloanto és műmájer suttyó összeborulásával kapcsoltban nem kell annyira örömködni, attól még nem lesz belőle fpga Amiga, mert Gideon nem csinált olyat és nem is tervez(ett). Anélkül meg csak préselgetheti az üres házakat préri gyerek. Max ha bevennék az Apollo csapatot, akik szintén nem ma kezdték az ipart fpga fronton, nekik van működő közel 100%-os Amigájuk. Nekem is van két V2-es itthon (600+1200), de ezeknek kell egy eredeti vas is, hogy menjenek, viszont már kihozták 1-2 éve a V4 szériát, ami egy mindenre is használható táőos standalone Amiga. Na én őket győzném meg a helyükben, hogy társuljanak be. Egyedül ők is iszonyú lassan termelnek,már amikor nem egymást szapulják. Majstorovic sztori pl igen érdekes. Az ő általa eladott vasakat pl letiltották/nem indultak el serial kódok nélkül, amit csak a core teamtől kapottakhoz járt stb... Aztán/közben ki is rúgták a csapatból, kész szappanopera.

A Sideborder sprite lemmingekkel kapcsolatban nem az a lényeg, hogy kimentek a keretre, (alsó felsőre még én is ki tudom pakolni, ha akarom) hanem hogy highres majdnem full kép széles animáció fut a felső keretben. Amit a ghostbyte és megfelelő csak fillezésre használt duplaméretű (y) spriteok kombójából varázsol össze emberünk.

Zolexx 2026.08.20. 10:21:12

@DnP: Valamelyik nap jött fel FB-on egy RetroGames poszt, hogy a készülő legújabb Amiga formájú emulátorukhoz is kötöttek valami megállapodást valamelyik jogtulajdonossal, talán használhatják az Amiga nevet, erről tudsz valamit?

Zolexx 2026.08.20. 10:25:13

Lassan, de biztosan a konzolokat is eléri az a lemez nélküli valóság, amely PC-n már elég régóta uralkodik. Nem mondom, hogy örülök neki, de nem is lepődöm meg rajta.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2026.08.20. 15:27:44

@Zolexx: Ha engem kérdel, csak a fillérbaszó embereket zavarja, azokat, akik igazából a gaminget nem engedhetnék meg maguknak vagy nem annyi játékkal, ahogy most. Akik a használt piacon mozogtak, ami eleve szürkezóna, sőt igazából nem is engedélyezett. A SONY-nál most telt be a pohár.

(A tököm teli van a sok hülyével, aki azzal jön, hogy övé a játék és mindig tudja használni, ha lenne lemez, ami úgy nem igaz, ahogy van.)

PC-sként én ezt értelmezni sem tudom. Tervezetten az utolsó lemzet játék, ami vettem és már azt sem tudom miért lemezesen vettem a Skyrim volt. 2015/16 óta nincs lemez a PC-mben és akkor is azért szedtem ki, mert évek óta nem használtam semmire, de elfogyott a kábel a gépben és kellett az új tárhelynek.

Két kivétel volt, a Risen 2 gyűjtőit megvettem, kaptam hozzá lemezt, de nem arról telepítettem. A Life is Strange-t megvettem gyűjtőiben IS, támogatva a fejlesztőt, mert annyira tetszett. Legalább az asszony is fel tudta tenni a gépére. :)

DnP 2026.08.20. 18:43:25

@molnibalage: Én szeretem kézben fogni a dolgaimat. Egy ps storet nem lehet. A pár PS5 játékomat, amit jászom, megvettem, boltban, nem másodkézből. Igen tudom, hogy lemezes játékot is akár ebben a pillanatban is lelőhet a sony, csak a szerveren egy bitet átbillent és csókolom, de akkor is. Az meg csak hab a tortán, hogy a lemezes játékok rendre olcsóbbak 4-5e HUF-fal, mintha online veszem meg, ami azért nonszensz. Ezek ellenére még sosem sírtam egy post alatt sem hogy óóódemiééé... csak csendben duzzogok :)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2026.08.21. 09:09:52

@DnP: A lemezes játék birtoklásról meg annyit, hogy nekem megvolt az NWN1 teljes kiadása DVD-n a három kieggel. Majd a DVD fogta magát és megfeküdt úgy, hogy EGYSZER Volt meghajtóban. Ez 2007/08 táján volt, Steam és semmilyen más online boltban nem volt elérhető. Tudod mi volt a support válasza? IJ / torrentezd le.

Ennyit a nagy lemez és birtoklás mániáról...

_Atti_ 2026.08.21. 12:24:44

A fizikális másolatok eltűnésével nemcsak a játék mint kézzelfogható tárgy szűnik meg de mint határozott entitás is kap még egy lökést a képlékenység homálya felé.

Engem pl. zavar hogy egy játék store-page-én a megjelenés után x hónappal már csak update-videók, content patchek, dlck promóit látom.
Eredeti promo screenshotok talán a végén valahol.

A dobozon ugy néz ki ahogy akkor rárakták, az a feature lista van ahogy akkor kiadták, és ha az anyag múlékonysága meg a DRM engedi akkor talán az a játék játszható azzal a tartalommal ahogy kiadták akármit is gondol erről a kiadó/fejlesztő/vásárló azóta..

Vannak játékok amiknek nem való a fix kiadás, mert folyamatos változásra építenek de ezekért talán nem is ütötte senki az asztalt hogy lemezen akarná.

+ A fizikális gyártási költségek megszűnésével kétlem hogy a digitális árakat tartósan csökkentenék.
Mit nyer aki nem szereti a lemezeket ha lesznek többé?

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2026.08.21. 16:17:15

@_Atti_: A kérdés hibás. Mit veszít, aki szerette? Semmit. Meséld már el, hogy melyik átlag játék fért el azon a lemezen, amin kiadták? Átlagban egyik sem. Egy installer vót rajta vagy az sem és csá.

Aki meg ki akar valamit rakni a polcra, annak meg senki nem tiltja meg, hogy vegyed egy DVD tokot és nyomtasson neki borítót.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2026.08.21. 16:18:44

@_Atti_: Amúgy halkan kérdem meg, hány ember tartotta meg a fiatalkori CD gyűjteményét? Nekem voltak eredeti CD-im, de azokból se tartottam meg szinte semmit. Minek? Lejátszani sem tudtam őket semmin, most is elvi szinten egy PS4-em tudná lejátszani és semmi más. Régen egy szoba dísze és kelléke volt a CD/DVD tartó. Mikor és hol láttál ilyet utoljára?

Na ugye...

.DnP. 2026.08.21. 17:48:20

@molnibalage: Van nagydobozos DOOM II-m is a 90-es évekből... egyéb kérdés?

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2026.08.21. 18:13:59

legyen már az, hogy elfogadjuk azt, hogy más másként látja.
nagyon kényelmes a digitális média, viszont megszivatnak vele, ha betartod a szabályaikat, és legálban nyomod.
a fizikai média pedig nosztalgikus, befektetés, és a taktilitás miatt longevitásbeli érték.

Cliff Peregrynn 2026.08.21. 18:44:14

@molnibalage: Nekem megvan az összes CD-m, időnként még veszek is hozzá (legutóbb a Sepulturától a Beneath-Arise-Chaos-Roots négyest, valahogy annak idején kimaradtak, de most bepótoltam) és rendszeresen hallgatom is őket. Sőt, pár éve vettem "rendes" lemezjátszót is és néha még bakeliteket is veszek:) Totálisan más érzés, mint a digitális zenehallgatás. Bolond lennék kidobni a teljes Metallica vagy Iron Maiden-gyűjteményem, meg sok más jóságot...

Szóval nem érdemes általánosítani.

Sőt, mondok durvábbat: a legutolsó fizikai formátumban megvett játék (mert néha azt is veszek) nekem az Ace Combat 7: Skies Unknown volt, amitől te valószínűleg vért hánynál, annyira nem szimulátor, de attól még játéknak baromi szórakoztató... :)))

Cliff Peregrynn 2026.08.21. 19:27:24

@manson karcsi: Sok igazság van abban, amit írtál. Megbízni a digitális cégekben, háááát, elég nagy naivitás. Hiszen ők eddig is csak az emberiség javát akarták... és a többség oda is adta, önként és dalolva.

Furcsának tartom, hogy az emberek jó része, elképesztő médiahype mellett úgy várja a GTA VI-ot, mint valami világmegváltó eseményt. Komolyan, már csak ennyi hiányzik a boldogsághoz?

A fizikai média pedig jelenleg valahol nem csak "nosztalgikus, befektetés, és a taktilitás miatt longevitásbeli érték", hanem egész egyszerűen jó érzés, hogy megvan, és nem valami streamingcég diktálja, hogy mit hallgass.

Semmilyen közösségi oldalt nem használok, nem nézek "rendes" tévét, nem hallgatok rádiót, de én így érzem jól magam. Előfizetek egy-egy streamingszolgáltatóra addig, amig megnézem rajta azt a műsort, ami érdekel, és természetesen veszek én is digitálisan játékokat. De maximálisan megértem azokat, akik ragaszkodnak a fizikai adathordozókhoz. Vajon miért nő folyamatosan a bakelitlemezek eladása?

Arról nem is beszélve, hogy van jópár film vagy zene, amiért hiába fizetnék, nem tudom megvenni, mert sehol nem árulják vagy Magyarországról elérhetetlen a TV-csatornákon, hála a zseniális céges műsorpolitikáknak. Ilyenkor marad a szarvas ló az Elden Ringből... :)))

_Atti_ 2026.08.21. 20:52:59

@molnibalage:

Szerintem az benne a hibás hogy elírtam a végét meg a vesszőket :P
de ha amugy nézzük ahogy te kérded, mit veszít aki szerette?
De hiszen ez megválaszolja önmagát - elveszíti amit szeretett.
(ha ez nem elég indok akkor amit írtam - egy megmásithatatlan kézzelfogható tárgyat és digitális tartalmakat - egy pillanatképet, annak minden erényével és hibájával)

Azért kérdem a másik oldalát mert ugye ha nem szereted, akkor nem veszed meg és ezzel rendben is van.

- "Amúgy halkan kérdem meg, hány ember tartotta meg a fiatalkori CD gyűjteményét? "

Hát, Retro blog lévén lehet nem lesz jó mintavételi pont:)
Nekem speciel megvannak az eredeti játékaim, a ZED-es demo lemezeim is megvannak. :)
Amit kidobtam azok abból az érából való cd-irások voltak amikor az internet sebessége még tul lassu, a merevlemez mérete meg tul kicsi volt és az adott dolog különösebb mérlegelés nélkül iródott lemezre.

_Atti_ 2026.08.21. 21:13:56

Lemez téma, de már C64:

Megvan még otthon-otthon a régi C64-esünk.
Amikor az ultimate vásárlásán rágódtam, felvetődött bennem hogy ugyan ez a régi C64 még ment legutóbb szépen meg minden, de mi a helyzet a lemezekkel?
Őszintén szolva elborzasztott hogy lehetséges hogy már az összes floppynk megadta magát az időnek.

Ennek nyomán most nyáriszünetben kábelvadászat, pixelhibás tv, eredeti newcomer elő.. és megy.. aztán pontosan ugyanott ahol huszonharminc éve berregve zakatolva beáll:D

Nemtudom minek örültem jobban, hogy ment, vagy hogy pont ugy volt rossz a lemez ahogy régen.

(amugy nagyon meglepett hogy a kipróbált lemezek szinte mind működtek vagy csak ugyanugy voltak rosszak mint előtte)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2026.08.22. 13:33:01

@Cliff Peregrynn: Nem hányok vért az arcade-től, csak nem játszok vele. Hovatovább repszimmel sem játszok lassan 15 éve. Nincs rá időm.

Lóval ne 2026.08.22. 13:48:26

Addendum, hogy megindult az ötletelés az iparágban, hogy amennyiben egy független kiadó szeretne szembemenni a Sony döntésével és saját költségre lemezen kiadná a játékait (saját maga sokszorosítja, címkézi, dobozolja, értékesíti) az működne-e.
A válasz az, hogy 2028 január 1. előtt kiadott játékokat lehet majd továbbra is gyártani a végtelenségig, de utána megjelenteket már nem fogja kezelni a konzol. Nem fogadja a licenszt a másolásvédelem miatt.
A legtöbb amit rakhatnak a dobozba a Sony engedélye nélkül az mondjuk egy "Így készült..." kisfilm lemezen amiket gyűjtői kiadások mellé szoktak adni.

Mondjuk arra kíváncsi vagyok, hogy ha az új Xboxba raknak lemezmeghajtót az mégis miféle technológia lesz.
A Blu-ray Sony fejlesztés és szabvány, de lassan 25 éves. S maga a Sony sem csak a konzol fronton hátrál meg a lemezektől, hanem úgy általánosságban leépítette a lemezes tevékenységét - nem gyárt már duplikátorokat, archiválókat sem.
Ha a cégek látnának jövőt az lemezekben akkor már jönnie kéne a CD/DVD/BD utáni következő technológiának. Folio Disc néven próbálkozik valamit egy amerikai start-up - $3 körüli áron 1TB-os lemezeket ígérnek. Csak hát a meghajtó költségét már $3000-ra becsülik.
Alapvetően ez a probléma az optikai lemezekkel - az adatsűrűség növelésével fokozatosan drágul az írók/olvasók ára. Olyan 1TB-os lemez kéne amihez $30-ért lehet meghajtót gyártani.

Cliff Peregrynn 2026.08.23. 12:13:23

@molnibalage: Ezt speciel sajnálom, de az élethelyzet fájdalmasan ismerős. Egy DCS-t nekem se lenne időm megtanulni, vagy más komolyabb szimulátort se... (De talán nem is jönnek "komolyabbak".) Azért remélem a Militavia blogot viszed tovább, nagyon jók a cikkeid.

Szekrényszagú néni 2026.08.23. 20:44:04

@molnibalage: Képzeld, pl. én megtartottam, sőt máig veszek lemezeket, mert szeretem támogatni a művészeket ezzel is, akikre a nagy kiadók tesznek, és legfeljebb koncerteken lehet tőlük vásárolni. De ne vegyél autót se, mert lehet, hogy bedöglik, nyugi, majd legfeljebb letöltöd.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2026.08.24. 08:35:18

@Cliff Peregrynn: A BMS4 újdonságainak megtanulására egyszer kéne időt szánni. Elvileg. Csak olyan ritkán repülnék vele, hogy esélyesen lehet, hogy elfelejteném. És akkor sem tanulnám meg az egészet. Mivel a hidegháborús környezet mozgat az összes új fancy benne levő dolgot skippelném. De még erre sincs időkeret. Hovatovább működő joy-om sincs. A meglevő X52 Pro kontakthibás és a videózáshoz készülő anyagok felvétele is necces. Jelenleg polcon levő szobordíszként funkcionál az X52. LOL. 11 éve vettem használtan, mert már akkor is csak annyira volt fontos...

A YT csatorna megy tovább. Pont ezért nincs időm repkedni. Mert az n+1 valaha volt és menő hobbim közül választani kell, hogy mi fér bele és mennyivel kisebb időkeretbe. Mivel a videózás olyan hobbi, ami bevétált is termel, ezért az nyer.

De mivel nemrégiben fater lettem ezért a prioritások szintén változtak egy pöttyet. :)

A repszimtöri befejezése ezért még mindig várat majd magára és az utolsó nagyobb részek csonkolva lesznek. A korábbi 2015-ös változatuk nagyrészt megmaradt és nem frissítem be. Hovatovább vicces, hogy 2019-ben kezdtem írni a felbővített változatát. Azóta több BMS4 változat jött ki, mint előtte. LOL no2.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2026.08.24. 08:36:18

@Szekrényszagú néni: Hát, ez elég balfék hasonlat volt. Mert szoftver és zene tölthető, a kocsi meg nem. Ez kb. olyan, mint egy kalapácsot meg a Photoshop-ot összehasonlítani. Pedig ott még az legalább áll, hogy mindkettővel lehet alkotni.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2026.08.24. 08:46:16

@Lóval ne: Tényleg nem értem ez az optikai adattárolás iránti olthatatlan vágyat. Ennyi erővel kiadhatnák USB-n is a játékokat, mert annyira röhejesen olcsók már azok is. És legalább nem olyan megbízhatatlan, mint az optikai adattároló. Rá lehet tenni a játék logóját és a fiziaki tárgyért olthatatlan vággyal bíró ember elélvezhet attól is. Vagy beteszi egy nagy tokba az USB-t és voila.

Az optikai adattárolást úgy cirka 20+ éve elavult szutyokként tartom számon. Túl sokszor szállt el írt és eredeti korongom is.

Szekrényszagú néni 2026.08.24. 09:05:35

Digitális tartalom is elszállhat bármikor a hordozójával együtt, vagy mert a t. jogtulajdonos úgy dönt, nem is a tied, hiába fizettél érte. Szóval nem értem ezt az olthatatlan nyáladzást iránta. Az internetről jellemzően el is szokott, eléggé unom a digitális öröklét prófétáit, hiszez az nem felejt (nem a lóf@szt, próbálj meg akár 10-15 évvel ezelőtti oldalakat megtalálni, igen, hallom, ott a szipiszuper Wayback Machine meg a többi, amivel pár hiányos maradványt lehet rekonstruálni esetleg, ha szerencséd van, de valószínűbb, hogy nem).

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2026.08.24. 10:36:47

@Szekrényszagú néni: 15 éve van Steam fiókom és legalább 11 éve GoG. Eddig egyetlen játékom sem tűnt el róla.

Továbbra sem vágom, hogy a JELENLEGI lemezezés iránt miért a nagy hozsánna. Melyik részét nem érted meg, hogy attól, mert lemezről induld az installer vagy letöltő, akkor sem jelenti azt, hogy te az idők végezetéig használni tudod? Az esetek nagy többségén a lemezen, amin kapsz még a day 1 patch előtti játék sincs rajta.

* Nincs rajta egyetlen patch sem.

* Tök mindegy, hogy lemezről tetted fel, ha adott esetben szerver oldali ellen csekkolás nélkül el sem indul.

Amúgy meg a GoG-ról tényleg letölthető és menthető minden. A Steam is tud ilyet asszem. De az onnan leszedhető és elmetett játéknál is továbbra is igaz, hogy ha a játék tulaja szerver oldali csekket lő be és a szervert lelövi, akkor IJ.

Tényleg olyan rohadt nehéz felfogni, hogy ez NEM AZ ADATHORDOZÓTÓL FÜGG...? Ja, ha meg tönkremegy a másolhatatlan szutyok optikai adattárolód, akkor mit csinálsz? Nekem volt, hogy elszállt több eredeti DVD-m is és egy hatalmas IJ kártyát kaptam. Persze occók voltak, de akkor is.

Beszarok, de tényleg.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2026.08.24. 10:37:50

@Szekrényszagú néni: Ha meg a pattintott kőkort, a PS2 és akkor XBOX érát sírod vissza, ott tényleg megy ez lemezezés, csak mikor majd meghal a lemez, akkor kinek fogod elsírni a bánatod? És mi lesz a megdoldás, hogy akkor legyen játékod?

Szekrényszagú néni 2026.08.24. 10:48:19

Konzolom sose volt, úgyhogy azt nem sírom vissza (ja de, Atari 2600 úgy 40 éve), viszont a másolhatatlan szutyok optikai tárolóim úgy 20 év után köszönik, működnek. GoG meg a többi addig lesz, amíg a jóisten meg a kapitalisták úgy akarják.

DnP 2026.08.24. 18:27:50

@molnibalage: Téged amúgy a Sony fizet ezért a fellengzős, mindenkit a náthásba elküldő stílusért? :)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2026.08.24. 22:00:40

@DnP: A margóra, rühellem a SONY-t, mert jól átbaszott és kibaszott velem többször is.

De a hülyeség is pont annyira irritál, mint a SONY. Sok egyéb más mellett.

Szekrényszagú néni 2026.08.24. 23:39:19

És mindenki hüjje (helikopter, haha) rajtad kívül, aki nem az überfasza letölthető testetlen digitális csodáktól örül a gatyájába, hogy szinteden maradjunk. Éjjenhurá, ezt is megtudtuk, lapozzunk.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2026.08.25. 09:01:55

@Szekrényszagú néni: Nem sikerült megérteni a kommentjeim tartalmát.

A lényeg az, hogy akik a fizikai lemezért sírnak, mert akkor "övé a játék", a jelek szerint masszív arányban nincsenek tisztában azzal, hogy ez a PS3 korszakkal ért véget...

De az is különösen vicces, hogy a lényegében szürkezónás, de igazából tiltott használt játék kereskedés miatt is megy a rinya. Mintha valaki amiatt sírna, hogy a NAV rálát a Revolut-ra is és nem lehet már adót csalni. Elképesztő, de tényleg...

Sehol nem mondtam, hogy tetszik nekem ez, de mindig is csak licenszet kaptál. Az Net előtt is pusztán illúzió volt, hogy a tied, akkor is volt offline EULA, ami közölte, hogy nem a tied. Csak akkor szükséges volt fizikai adathordozó. Most már van technyika arra, hogy megvalósítsák a hozzáférés megszűntetését.

A probléma meg amúgy túl van tolva. Nagyrészt szutyokszar játékok tűnnek el. Kb. 150 játék lehet GoG és Steam könyvtáramban és 15 év alatt egy sem tűnt el.

Az, hogy bukott live service játékok eltűnnek, mert a kutyának kell, amivel meg soha nem is terveztem játszani, nem tud érdekelni.

A SONY-t meg eddig sem csíptem, ezután sem fogom.

Szekrényszagú néni 2026.08.25. 09:31:00

Én meg még mindig arról beszélek, hogy a PS3 korszak (vagy úgy általában bármilyen PS korszak) nem izgat, mivel nem érintett, ha vettem egy játékot 20 éve, azt szabadjon már eladnom lemezestül, pláne ha a kiadója esélyesen már nem is létezik, így nem esik el semmitől.

anaqer 2026.08.25. 21:24:45

Yo-ho-ho and a bottle of utolsó lemezes jtékom valami PC GURU-s melléklet volt (talán a Fallout Tactics?).

AarPoe 2026.08.27. 22:10:48

@molnibalage: No akkor, ahogy ilyenkor kezdeni szoktam, a stílusbeli dolgoktól eltekintve (amit messze nem értek, mert mind az adásokban, mind a kommentekben eddig egy normális ember benyomását keltetted (dupla zárójel, igérem visszazárom, imádom a repszimeket)):
Azt egyszersmint kijelenteni, hogy a CD-s vagy egyéb korszakoknak vége van, ha hiszed, ha nem, egyenértékű azzal, mint azt kijelenteni, hogy a Steamnek vége van.

Honnan tudod, mennyi üzemképes CD meghajtó van hazánkban, ami üzemel?
Honnan tudod, hogy mennyi teljes CD gyűjtemény tartozik ezekhez?
Honnan tudod, hogy ezek közül mennyit használnak szívesen is, akár napi szinten csak azért, mert valakinek TETSZIK a dolog és SZERETI?

Ezért az állításaidat alátámasztandó, kérlek igazold, hogy mindhárom hogyan-állításra pontosan nulla a válasz - akkor elhiszem és adom, amit mondtál. Jelzem, a stílus, és ahogyan mások nosztalgia szeretetét lenézed, még ekkor sem helyes, de semmi baj at all, végtére is egy retro játékos oldalon vagyunk, ahol még néha van is igazi, velős retro tartalom.

Az érvelésed középpontjában pedig a Steames/GoGos játékok eddigi el nem tűnése áll, ami lehet hogy igaz, de hogy az állítás mennyire erős, ahhoz elég, ha felnézek a polcomra és látom az összes régi játékomat cédén. És ez holnap is jó eséllyel így lesz.
Remélem, nem buksz nagyon sokat azzal, ha időnként visszaolvas ide a Sony...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2026.08.28. 07:24:13

@AarPoe: Nos, nekem is volt régi retro játék gyűjteményem CD-n és DVD-n. Szerinted hány évet éltek túl? Hol érem el ezeket, ha kellene? GoG, Steam és, ha nincs abandonware. Online. Nem szutyok optikai adattárolón... A legstabilabb HDD/SSD 2x backup. Egészen biztonsan nem egy szutyok korongon.

10+ éve a környezetemben senki PC-jében nem láttam optikai meghajtót, a laptopokba se teszik bele már.

Dedikált, a pattintott kőkorban készült audio CD lejátszókat látni még.

AarPoe 2026.08.28. 09:11:48

@molnibalage: Sejtettem, hogy egyik sem lesz igazoltan 0. Írok magamnak egy nyugodt éjszakát mára, talán még egy sört is bontok. Éljen forever minden CD és DVD.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2026.08.28. 10:15:30

@AarPoe: Továbbra sem értelek. Ha mindent csak igazoltan 0 és nem marginális felhasználás mellett építenél le, akkor a BKK-nak ma is lovaskocsit kéne járatnia, mert van még ló a Földön?

Beszarok.
Tényleg.

Nekem a szutyok optikai adattárolás egy fél egyetemi féléve tett tönkre még 2005/06 tája án. Nekem azóta az optikai adattárolás nagyjából egy viccel ér fel. De gyakran hallgatott audio CD-ket sem játsztotta le hiba nélkül sokszor a lejátszóm, alig 8 év után.

Miről beszélünk? A kommersz optikai adattárolás egy átmeneti technológia volt. Lehet, hogy az HDD és SSD is az lesz 100 év múlva, de a CD/DVD ennyi vót. Régen halott, egy fanatikus marginális kisebbség használja. Ők meg nem fogyasztók a nagy halanak.

Ennyi a rohadt nagy megjfetés. Bakelit lemezeket is gyártanak még. Láttam az árukat. 20 ezer HUF azért, ami online fillérekért van veszeségmenetesen is. Kinek mi a hobbija.

Az meg, hogy a használtpiacért sírnak egyesek, amikor lényegében az ELUE megszegése volt, az eészen vicces.

AarPoe 2026.08.28. 10:23:05

@molnibalage: Bármilyen retro tartalom, vagy akármilyen kis kisebbség nyilvános sértegetéséről majd Stökiék döntenek - bármennyire is rám akarod kényszeríteni ezt a role-t, hidd el, hogy ez nem az én tisztem.
Arról, hogy jól dolgozol-e, majd dönt a Sony és/vagy a Steam, de ezt is kifejtettem már korábban.

A szintúgy fröcsögött bakelit lemezek audio minősége messze meghaladja a legjobb digitális hangminőséget, amit eddig sikerült rögzíteni, mert analóg elven működik, ergo végtelen mintavétellel. Népszerűségük pedig újra egyre nő.
A CD/DVD retro közösség pedig annál nyugodtabb, amennyivel Te idegesebb vagy. 2 esti sörnél tartok, kérlek, ne vigyél legalább alkoholizmusba, ha már amúgy is ennyire igazad van.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2026.08.28. 11:07:05

@AarPoe: 1. Nem sértegetek semnkit, te hallucinálsz.

2. Amikor a retro repszim cikksorozatnál repültem a retro szimekkel, akkor szerinted az korongról, 3.5 lemezről vagy online leszedett tartalommal készült? Na ugye. Akkor ennek fényében picit gondolkodjunk már el, hogy a fizikai formátumhoz ragaszkodás hova vezet. Konkrétan azon repszimek, amivel anno kiadásakor nem is tudtam játszani, azok ma elérhetetlen offline adathordozón. Online meg kető klikkelés volt és saját adathordozóra ott és akkor mented le, amikor akarod. Igazi retro módon a saját HDD-re vagy DVD vagy CD-re. De felőlem 3,5-ös lemezre is teheted.

3. Nem én vagyok ideges, hanem a retro és mittomén milyen közösség tagja, ami nem fogjadja el, hogy az ÚJ KIADOTT játék nem lesz lemezes a PSV és VI-on. Csak meséld el, mi köze is van a retrohoz? Semmi. Te is a Checkpont kurrens témát lazán összemostad a retroval.

Eszemfaszom megáll, de tényleg. A jövőbeli lemezes elhagyás semmiben nem befolyásolja a retrogaminget. Még PS-en sem a PS3-ig.

Szekrényszagú néni 2026.08.29. 09:27:02

Szólhatnál szegény hülye CD/DVD-kiadóknak is erről (az egyetemi traumáidról nem ők tehetnek, nem másoltad le időben egy piramisoknál maradandóbb vinyóra, pech), akik a mai napig gyártják a fogyasztóiknak, nyilván nem annyinak, ahányan megnézik a legújabb Gumibugyis Kapitányt, de azért piaci léptékkel is értelmezhető mennyiségben. Unalmas lehet ennyire érteni mindenhez.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2026.08.29. 11:32:29

@Szekrényszagú néni: Egyik pontra sem sikerült válaszolni az összemosás kapcsán.

A 3,5" floppy-t is jó sokáig gyártották, de csak a kritikus infra és egyes országok és szervezetek speciális igényei miatt. Jó sokba is került.

Nagyjából ezen a szinten van ma a fizikai formátumért rinyálók tábora, aminek megismétlen SEMMI KÖZE nincs a retro gaminghez. Az, hogy tudok-e Panzer General 1-gyel játszani, az nem attól függ, hogy a PSV és VI játék lemezen jön-e vagy sem. Soha nem attól függöt.

Nem értek mindenhez, csak azért a kretén szintű logikát könnyű meghaladnom.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2026.08.30. 19:10:29

@Cliff Peregrynn: van egy fekete, üvegajtós CD állványom, meg egy csomó CD-m amit én már nem tartogatnék, nem kell? komolyan kérdezem :) írj itt v emailt! :)

AarPoe 2026.08.31. 10:06:59

@Szekrényszagú néni: Igazán szégyellhetjük magunkat, úgy érzem. El kell kezdenünk utakat keresni, hogy mi okoz nekünk örömöt az életben ... neki legalább az okoz, hogy ilyen könnyen meghaladja a kretén szintű logikát. Nehéz dolgunk lesz. Ja, nem.

Repile 2026.09.01. 10:20:02

@molnibalage: 1.: Ezzel nyitottad te magad a témát: "Ha engem kérdel, csak a fillérbaszó embereket zavarja, azokat, akik igazából a gaminget nem engedhetnék meg maguknak vagy nem annyi játékkal, ahogy most. Akik a használt piacon mozogtak, ami eleve szürkezóna, sőt igazából nem is engedélyezett. A SONY-nál most telt be a pohár." Lehet az én kultúrám fura, de a fillérbaszó felénk önmagában nem egy kedveskedő jelző...
2: vissza az előző idézetre, azt mondod, hogy te magad is szürkezónában mozogtál? Így értékítéletet mondani? (Ráadásul nem zsebben turkálva, de ha neadjisten mondjuk még monetizálva is lett valahogy a megalkotott tartalmad...)
3. Megint az első idézeted, te sem a retro-kurens témát kezdted elemezgetni. De akkor... Ha van egy fizikai példányom, és összerakok egy megfelelő környezetet, tudom használni. Ha nincs semmim, akkor legjobb esetben is csak a szürkezónás fillérbaszó megoldások maradnak. Pl valahogy magamnak megőrzöm, ami szintén nem feltétlen eula barát. (Jut eszembe, ugye sose puskáztál az egyetemen? Nem csináltattál a házban semmit számla nélkül? Ésígytovább, kis hazai hétköznapos fillérbaszások.)
És a kretén szintű logika meghaladása: Ne ragaszkodj a régi módszeréhez az adathordozásnak, mert azt úgysem fogod tudni használni a jövőben. Válaszd a jelen módszerét, mert azt majd fogod tudni használni a jövőben. Lottószámokat is látsz előre? Meg a szerverleállítások online játékoknál, vagy nyomtalan adatelvesztések céges rendszereknél, vagy egyéb hírek és/vagy tapasztalatok téged még sosem értek el? A felhő örök és sebezhetetlen? A kapitalizmus meg sosem élne vissza a helyzetével? Te még nem vesztettél fontos játékot, nekem meg még (öt éve ugyan) a 96-os Independece Day-em futott. Most akkor melyikünk egyéni és szűk tapasztalata üti a másikét?

Kit Fisto 2026.09.01. 19:38:51

@molnibalage: Lehet, nem csináltad jól. Nekem sosem volt semmi bajom vele. Máig jók a még win 98 korában írt cd-im is. Nincs az optikai adattárolással semmi baj, csak nem kell azt hinni, hogy amit megtehetsz elméletileg, azt gyakorlatilag is megteheted. Sosem írtam semmit 4x sebességnél gyorsabban + jó minőségű adathordozó és író kellett. Nekem mindig Sony volt és TDk lemezeket vettem. Némi türelem is kellett, de cserébe jók lettek az írások.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2026.09.01. 20:02:59

@Kit Fisto: nyers lemezben csak Taiyo Yuden. Sajnos 2016 óta már nem gyártanak ilyet.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2026.09.03. 14:37:52

@Repile: 2. Hogyan mozogtam volna? 2020 vagy 21 táján vettem használt PS4-t, mert érdekelt volna pár PS cím, amit soha nem adtak ki PC-re. Majd nem sokkal később kiadták PC-re a címeket. Jól átbaszott a SONY. A PS IV be sincs kapcsolva majd 3 éve. Tényleg jól jártam a konzolosdival. Ja. Nem.

3. A Retro játékaim egy része elveszett, de annyira nem érdekelt, hogy valaha is újra beszerezzem őket. Illetve az NWN1-et megvettem újra a Tortured Hearts 2 és más MOD miatt. 13+ éve nincs időm rá...

A régi CD gyűjteményem 1000 éve halott a 90-es évek DOS játékaival. GOG és abandonware elérhető. Panzer Generaltól a Civ 2-ig stb.

A 90-es évek legvégi repszimek nagy része el sem indul már Win7 alatt sem. De azok is mind abandonware, és elérhetőek. Meg egy fanatik repszim múzeumos embernek leírás gyűjteménye van, hogy hogyan futtasd őket.

So? Hogyan érinti ezeket, hogy a PSV és VI-hpz nem lesz lemez? Sehogy. Mégis megy a sírás, hogy ez még a retro-t is érinti. WUT...?

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2026.09.03. 14:40:58

@Kit Fisto: Mit nem csináltam jól?

1. Mindent min. sebességen írtam.
2. Minőségi lemezre.
3. Szökőévente használtam az írót és olvasót.
4. A lemezek tokban, kontrollál szobahőmérsékleten, fény nem érte őket.

Ehhez képest előadott SONY és BASF DVD-vel is, hogy megírtam min sebességen, lement az ellenőrzés, hogy ok...

... majd SOHA TÖBBÉ nem olvasta be semmi a lemezt. Se a saját író, ami írta se a bátyusé, se a haveré.

Bocs, az optikai adattárolás egy vicc az én szememben. Egy szükséges rossz volt, amíg nem lett jobb. Ezért sírni vicc. 10+ éve azt kérdezgetem, a méregdrága szutyok BR lemezek korában, hogy miért nem USB kulcson adják ki a játékot? Olcsóbb és időtállóbb. Ja, meg kisebb és csendesebb, mint egy mozgó alkatrészes szutyok olvasó.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2026.09.03. 14:43:45

@molnibalage: De eredeti audio CD-t és NWN1 CD-t sem olvasott vissza egy olyan berendezés, amiben talán 50-szer sem járt lemez.
Tényleg fantasztikus egy technika.
süti beállítások módosítása