HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Checkpoint 11x01 - Mit várunk 2025-től?

2025.01.19. 21:35 Stöki

Így jár, aki sokáig tologatja év elején a felvételt: miután felvettük ezt az adást, másnap bejelentette a Nintendo a Switch 2-t, mi pedig ezzel máris veszítettünk pár pontot a tippjátékunkban. Mert hát régi hagyományunk, hogy az évet kristálygömbös adással kezdjük, de sajnos idén ez is kicsit megcsúszott betegségek, utazások miatt. Végül csak összejött: a szokott felállásban megnéztük, mi várható az újévben, tippelgetünk és szembesülünk előző évi tippjeinkkel. Indul a tizenegyedik évad, annak is az első vendéges adása (a tavalyi jóslatokat ebben az adásban lehet meghallgatni teljes egészében).

podcast219.png

Az adás kedvéért összeállt a dinamikus négyes, szokás szerint Sasa és Mazur volt társunk a tippelgetésben és az okoskodásban. Mit fog tudni az új Switch? Megjelenik a GTA 6? Mit várunk az új Doomtól és a Minecraft-filmtől? Milyen játékokról sejtjük úgy, hogy év végéig értékelhetjük? Ilyenekről és hasonlókról beszélgettünk több mint két órát. Embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt, >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval, hosszabb cikkekért pedig irány a Retro.Land felé.

Shownotes, avagy a műsorban hivatkozott mindenféle:

Az adásban elhangzott két tavalyi tippjáték összesítése: 

 

TIPPJÁTÉK #1: Eldöntendő kérdések

SASA

MAZUR

GRATH

STÖKI

Valóság

Megjelenik 2024-ben a Nintendo új konzolja?

Ha igen, benne lesz a nevében a Switch?

Megjelenik 2024-ben az erősebb PlayStation 5

Megjelenik-e február 16-án a Skull and Bones?

Megjelenik 2024-ben a Star Wars Outlaws?

Megjelenik 2024-ben a Hellblade 2?

Megjelenik 2024-ben a Vampire: Bloodlines 2?

Megjelenik 2024-ben az Assassin’s Creed Red?

Megjelenik 2024-ben az EA-nél legalább egy saját játék (nem sportjáték, nem EA Origins)?

Megjelenik 2024-ben a Call of Dutyn és a WoW-kiegészítőn kívül más játék az Activision Blizzardtól?

Összes pont:

IGEN

IGEN

IGEN

NEM

IGEN

IGEN

IGEN

NEM

NEM

 

IGEN

 5

IGEN

IGEN

IGEN

NEM

NEM

IGEN

IGEN

NEM

IGEN

 

IGEN

 5

IGEN

IGEN

IGEN

NEM

IGEN

IGEN

NEM

NEM

NEM

 

NEM

 5

IGEN

IGEN

IGEN

IGEN

NEM

IGEN

NEM

IGEN

NEM

 

IGEN

 5

NEM

N/A

IGEN

IGEN

IGEN

IGEN

NEM

NEM

IGEN

 

IGEN

  

 

TIPPJÁTÉK #2: Metaciritc / Rotten Tomatoes-átlag 2024 végén

SASA

MAZUR

GRATH

STÖKI

Valóság

Final Fantasy 7 Rebirth

S.T.A.L.K.E.R. 2

Princess Peach: Showtime!

Alone in the Dark

Dragon’s Dogma 2

Suicide Squad: K.t.J.L.

Star Wars Outlaws

Skull and Bones

P.o.P: The Lost Crown

Warhammer 40K: SM 2

Összes eltérés

- - - - FILMEK - - - -

Fallout S01 (sorozat)

Borderlands (film)

Sonic 3 (film)

Összes eltérés

90%

79%

78%

82%

88%

70%

90%

61%

87%

78%

 64

-----

85%

50%

63%

73

91%

79%

83%

81%

86%

86%

88%

64%

82%

84%

 83

-----

75%

55%

62%

89

90%

75%

80%

85%

85%

60%

91%

50%

85%

75%

 65

-----

70%

25%

60%

66

90%

83%

85%

85%

84%

70%

90%

60%

87%

79%

 76

-----

80%

25%

55%

61

92%(PS5)

74%(XBOX)

74%(NS)

63%(PS5)

86%(PS5)

60%(PS5)

75% (PS5)

59%(PS5)

86%(PS5)

82%(PS5)

 

  

94%

10%

87%

 

 

Mint látszik, most nem remekeltünk, az eldöntendő kérdéseknél konkrétan egy véletlengenerátor teljesítményét hoztuk, ami a legrosszabb eredményünk a Checkpoint történetében. :) A százalékosdinál is elég nagyokat lőttünk mellé, a játékiknál Sasa és Grath teljesített a legjobban, a filmeknél én. És idén is volt/lesz két összevont hasonló tippjátékunk, mutatom:

 

TIPPJÁTÉK #1: Eldöntendő kérdések

SASA

MAZUR

GRATH

STÖKI

Megjelennek-e 2025-ben az alábbi játékok?

Grand Theft Auto 6

Ghost of Yotei

Death Stranding 2: On the Beach

Fable

Metroid Prime 4: Beyond

Vampire: The Masquerade – Bloodlines 2

Firebreak

Marvel 1943: Rise of Hydra

Judas

The Wolf Among Us 2

+ Switch-rovat, amit máris csúnyán elbuktunk:

Switch 2 lesz az új gép neve?

Lesz benne valami nagy hardveres újítás?

Lesz megjelenéskor új Mario Kart?

Lesz megjelenéskor új 3D-s Mario-játék?

 

NEM

IGEN

IGEN

NEM

IGEN

NEM

IGEN

NEM

NEM

NEM

 ---

NEM

IGEN

IGEN

NEM

 

NEM

IGEN

IGEN

IGEN

IGEN

IGEN

IGEN

IGEN

IGEN   

IGEN

 ---

NEM

IGEN

NEM

NEM

 

IGEN

IGEN

IGEN

NEM

IGEN

NEM

IGEN

NEM

NEM

IGEN

 ---

NEM

NEM

NEM

IGEN

 

NEM

IGEN

NEM

NEM

NEM

NEM

IGEN

NEM

IGEN 

IGEN

 ---

NEM

IGEN

NEM

IGEN

 

TIPPJÁTÉK #2: Meta/Rotten-átlag 2025 végén

SASA

MAZUR

GRATH

STÖKI

Játékok:

Kingdom Come: Deliverance II

Civilization VII

Avowed

Monster Hunter Wilds

Assassin's Creed Shadows

Mafia: The Old Country

Doom: The Dark Ages

Elden Ring Nightreign

Borderlands 4

Pokémon Legends Z-A

Filmek:

Minecraft (film)

Bónusz: Kaszál-e egymilliárd dollárt?

Until Dawn (film)

Bónusz: Kaszál-e 200 millió dollárt?

Mortal Kombat 2 (film)

Last of Us Season 2 (sorozat)

 

86%

89%

81%

91%

85%

76%

86%

89%

78%

82%

-----

65%

NEM

50%

NEM

40%

98%

 

82%

88%

86%

91%

81%

84%

88%

89%

75%

83%

-----

62%

NEM

70%

IGEN

52%

95%

 

84%

90%

75%

91%

84%

87%

89%

85%

74%

75%

-----

35%

IGEN

45%

NEM

55%

92%

 

87%

89%

84%

87%

83%

83%

91%

90%

79%

80%

-----

70%

IGEN

55%

IGEN

45%

90%

 

Kommentekben idén is jöhetnek a ti tippjeitek. A kérdések adottak, lásd a fenti két táblázatot - mi máris buktunk kérdéseket a Switch 2-vel kapcsolatban. :) Legközelebb jövő héten jövünk, és egymás után több Checkpoint Mini következik most. Arra kérünk benneteket, hogy ha éppen arra jártok, értékeljetek bennünket az iTuneson, akár csillaggal, akár szövegesen (azért jó ez nekünk, mert ennek függvényében sorol feljebb minket az Apple, illetve ajánl másoknak). Egyéb visszajelzések, észrevételek is jöhetnek bátran, és azért is hálásak vagyunk, ha share-elitek a mostani adást (vagy valamelyik korábbit).

A Checkpoint tizedik évadának adásai:

 

Még korábbi adások:

Ebből a posztból elérhető a teljes első évad, ebből a posztból a teljes második évad, ebből a posztból a teljes harmadik évad, ebből a posztból a teljes negyedik évad, ebből a posztból pedig a teljes ötödik évad. Igen, a 6-7. évadról nincs még összesítő poszt, majd lesz.

A vendéges (nem mini) Checkpoint adásokat itt találod, a vendég nélküli Checkpoint Miniket itt találod.

 

Vendégszerepléseink:

A poszt végén pedig következzen Patreon-támogatóink avatár- és névsora:

halloffame_20240704.png

További támogatóink:

Kiss András, HunterXXL, adam1224, kopeszku, Zsiga Bálint, Hollósi Dániel, Huszti András, Peter, AnnieC, Bera Nándor, Paller, Tóth Balázs Aladár, Kecskés János, Tzupi, Laborpati, Adam007, PeterB, Sh4mir83, Nagy Ákos, Bognár Helka, Nagy Gyula, Lidérc, Csemniczky Péter, Németh Bálint, Klisz Gábor, cue, Dreska Szilárd, Csicó, Oberling Gergő, Demeter Zsolt, Döme, Fattykány, Bohner Gergő, cubeshadow, Balfars, Karasz Edit, Dirty_ Dave, Zergeborg, Bojki, Szőke Attila, Zila, jurgen_habermas, ricsi, abeddon, TheLastNinja, Ninju, Sándor Tamás, Jezernyiczky Tamás, ezven, Bajka Zalán, Szabó Zoltán, kisakos, Varga Balázs, Smiley, Coeris, SzLacc, Zelenák Zoltán, Glad, Steveboy, HuSkizo, Tresó Ottó, aboy, Sinus, bordiii, Fanyuvo, Edvárd, Hájas Ákos, Lottsie, Oli, Udvardy Tamás, oplenti, Palkó D. István, gyulaur, Neriana, Ergoproxy83, Milo, ArcadeMacho, Gergő, Havasi László, Ateela Wrink, kszicsillag, Markó Gábor, Seci, NPanyo, Alien Mindbender, Csíkos János, Tamás, pec, Magunsz, Nagy Tamás, Krapulax, Peter, Gytb, patex 1987, RxMikes, Hrubos Mátyás, Dundeal, Somi, Gorgil, Febert Zoltán, TH1, Signomi, Bazzs, PsyZed, gandalf, polipropilén, kalanneni, Solymi81, ÁjmekszGera, VinczeI, GSimon, casualplayfair, Polben, Nagy Krisztián, Tamás, Rules, Pusztai László, Ripburger, Kester, Szabó Ferenc, Salat Csaba, Pálfi Tamás, Kavics, thechewieone, MacMaiger, Antonio Coimbra de la Coronilla y Azevedo, milyenferi, Xlabu.

(Ha nem látod a listában a nevedet, pedig támogattál vagy ha valami változtatást szeretnél, írj nekünk! Esetleg keress rá, nincs-e megválaszolatlan leveled tőlünk. Illetve bocs, régebbi felvételek miatt pár adást csúszhat a hangsos-képes főhajtás.)

17 komment

Címkék: retro podcast jóslat checkpoint

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr3418778594

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ripburger 2025.01.20. 06:32:27

(Pár helyen 2024 van 2025 helyett. Princess peach biztos PS5?)

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2025.01.20. 07:09:45

hát az a minecraft film hónaljszagúbb, mint a ronda sonic.

LnB 2025.01.20. 11:16:20

Meglepődtem, hogy az Arcane sorozatot nem tippeltétek idénre.
Most visszahallgattam a novemberi now-t, és hallom, hogy Stöki te még nem nezted meg az első évadot sem.

Én nagyon ajánlom Stöki. Kiemelkedő animációs mű. (Rotten pontszámokra kukkants rá.) És sajnos a két évaddal vége is a készítési költségei miatt. Komolyan, nézd meg! ;)

elektronikus 2025.01.20. 15:42:50

30:58

A Mario Kart nálunk, felnőtteknél is előkerül még és pont olyan jókat tudunk anyázni, mint a gyerekeim... Egy sörözéssel egybekötött FIFA "party" (tudom, tudom... mentségemre legyen mondva, hogy ritka...) gyakran békésebben lezajlik. Fantasztikus játék.

larry 2025.01.20. 17:36:42

Tökjó ez így, meg minden, de úgy érzem, hogy egy kis frissítés azért ráférne a formátumra. Mindenféle indoklás meg kontextus nélkül az egész tippelés úgy jön le, mintha minden résztvevő csak túl akarna lenni rajta, és max egy kognitív pénzfeldobással száll be a tartalomba, ami így nem olyan hatalmas fun. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy legalább tűkön ülve várom az év végét, amikor kiderül, hogy ki találta el jobban, hogy megjelenik-e új Mario Kart launchra az új Switch mellé, de biztos csak én vagyok túl savanyú, ami egyébként kétség kívül igaz.

Lóval ne 2025.01.21. 07:10:16

Középkori gyarmatszimulátorból 2025-ben jön a Farthest Frontier és valószínűleg a Manor Lords is. Mindkettő közönségkedvenc lehet.

Ez a formátum kicsit megvadítva a Dino Lords és a Kingmakers is, amik az év mémjátéka címre lehetnek esélyesek.

Path of Exile 2 felmossa a padlót a Diablo 4-el, de csúszásveszélyes.

Titan Quest 2 év végén megjelenik és jó is lesz, csak mindenki egy másik ARPG-vel fog játszani.

Yes, Your Grace: Snowfall is idénre van bejelentve. A varázsa lehet, hogy nem lesz olyan már, mint az elsőnek, de ha a játékmenet élvezetesebb lesz akkor lehet 80+-os.

Wreckfest 2 kötelező vétel, szerintem nem tudják elrontani.

Broken Arrowra nagyon kíváncsi vagyok, hogy megtalálják-e a középutat a mil-sim és RTS között, de eddig rajta van a kívánságlistán.

The Forever Winter tavaly nyár végén lett early access és hatalmas népszerűség övezi a Terminátor-feeling miatt, de még csak v0.2-nél tartanak, szóval szinte esélytelen a megjelenés.

Computer Tycoon - ennek viszont már tényleg meg kell jelennie. Magyar fejlesztő játéka, látszik is hogy kalapálja és láthatáron a célvonal, de mindig halasztja.

Kaiserpunk - szerintem ezt el fogják baszni, pedig van benne fantázia. Horvát stúdió játéka, s látszik, hogy akarnak egy első nagyot gurítást amiért kb. mindent beígértek. Ha mégis jó lesz akkor viszont Rise of Nations utód lehet.

The Precinct - erről még nem derült ki sokminden, de a zsarujáték téma érdekes.

Civ7 szinte biztos, hogy rossz lesz. Az újságírók lehet, hogy meadnak rá 80%-ot, de a rajongóknak nem fog tetszeni a játék.

Szekrényszagú néni 2025.01.21. 16:46:12

Semmit, szerencsés esetben kihúzom élve a végéig.

bonsaicane 2025.01.21. 21:03:16

Kb.masodszor hallgattam vegig a szponzornevsort, a Kitaposottkacskaringokantalastkimondottankoncentrikuskorokreterveztuk helyett javasolnam a ~korokre _keszitettuk_ valtozatot, mert az alliteral es hosszabb is.

Gulácsi Péter 2025.01.23. 18:04:13

2025-ben jön az új Silent Hill film is. Kár, hogy kihagytátok a listából.

Flankerr 2025.01.24. 19:05:44

@bonsaicane: ez esetben érdemes a Képtelen Krónika végét is meghallgatnod, ott is vannak gyöngyszemek :)

bonsaicane 2025.01.25. 09:47:02

@Flankerr: a "Robin Hugy" megcsapta a fulem. Oriasi! :)

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2025.01.25. 13:10:16

@Flankerr: a stargate, a star wars és a star trek is elbújhat a red dwarf mögött.

Flankerr 2025.01.26. 11:22:55

@manson karcsi: Csakis a Pirx Kapitány! Alfa Holdbázis! Orion űrhajó!

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2025.01.26. 14:35:20

@Flankerr: a hard sci-fi hiányzik nagyon. lem tele volt ilyen sztorikkal. az invincible játék - hibái ellenére - jól hozta az érát és ezt a vonalat.

Ironfist 2025.02.02. 13:11:17

Mi az, hogy "Nem tudom, mennyire kiváló"? :D Igenis az, legyél csak magabiztos!

Zolexx 2025.02.07. 19:28:21

Én 2025-től leginkább az Indy Jones játék megjelenését várom PS5-re.
süti beállítások módosítása