Üdv minden régijáték-rajongónak, megint itt van 2in1 rovatunk, a Checkpoint Mini, ami cikk és podcast is, attól függően, ki hogyan fogyasztja. Szokás szerint a lejátszó után egy cikkecske is jön a játékról azok kedvéért, akiknek a podcastes formátum annyira nem jön be, de pár bekezdést bármikor elolvasnak. És továbbra is nagyon nagy köszönet mindenkinek, aki támogatta Patreon-kampányunkat! (Támogatóink listáját lásd a poszt végén.)
Most éppen úgy jött ki, hogy kétszer egymás után is olyan játékról csináltunk Minit, amiről már volt poszt itt a blogon még az ősidőkben. Nem lesz ebből rendszer, de azért nem is utoljára történt ilyesmi. Egyrészt a mostani poszt pl. 12 éves, szóval ki emlékszik már arra, másrészt egy Mini mindig bővebb (például most a játék folytatásairól is szó esik), harmadrészt hiába szerepelt már a blogon, nagyon, nagyon, NAGYON sokan kérték, hogy kerítsünk sort rá. A Commandóról van szó, ami a C64 egyik alapjátéka volt, pedig az eredeti verziója játéktermi gép (ez persze nem volt ritkaság akkoriban). Kipróbáltuk 2022-ben az eredetit is, a C64-est is és a második részt is. Ha kíváncsi vagy bővebben élményeinkre, irány a podcast, embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. Ha viszont csak olvasnál egy posztot a játékról, scrollozz a lejátszó utánra (bár teljes élményt a podcast ad). És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval, napi lájtos és alkalomszerű szuperalapos retrós cikkekért pedig fáradj el a Retro.Landre.
A játékról tehát most megspórolom a cikket, aki szöveget akar róla olvasni, kattintson ide a 12 évvel ezelőtti posztért. A Commando NES-verziójáról itt egy videó, a játék igazi folytatása, a Mercs itt megcsodálható, ez pedig az Elite Commando-folytatásnak szánt játéka, a Duet. Akit a táblás játék érdekelne, ide kattintson.
Legközelebb egy héten belül jövünk új adással, vendégessel. Továbbra is válasszatok bennünket, és visszajelzések, észrevételek jöhetnek bátran (iTunes-ra is, mert akkor jobban észrevesz minket a drága), és azért is hálásak vagyunk, ha share-elitek a mostani adást (vagy valamelyik korábbit).
Korábbi Checkpoint Mini adások a nyolcadik évadban:
- Checkpoint Mini #175: Blood & Magic
- Checkpoint Mini #176: Tapper + TOPLISTA: A 10 legjobb videojátékos ital
- Checkpoint Mini #177: A Boy and His Blob
- Checkpoint Mini #178: Atic Atac
- Checkpoint Mini #179: CD-Man + TOPLISTA: A 10 legjobb xxxxMan játék
- Checkpoint Mini #180: Bioforge
- Checkpoint Mini #181: H.E.R.O.
- Checkpoint Mini #182: Head Over Heels + TOPLISTA: A 10 legjobb játék, aminek testrész van a címében
Még korábbi adások:
Ebből a posztból elérhető a teljes első évad, ebből a posztból a teljes második évad, ebből a posztból a teljes harmadik évad, ebből a posztból a teljes negyedik évad, ebből a posztból pedig a teljes ötödik évad. Igen, a 6-7. évadról nincs még összesítő poszt, majd lesz.
A vendéges (nem mini) Checkpoint adásokat itt találod, a vendég nélküli Checkpoint Miniket itt találod.
Vendégszerepléseink:
- Checkpoint a Runyai Stúdió podcastjében
- Checkpoint A hiányzó darab podcastben
- Grath, Stöki és Mazur szereplései a Fun With Geeks YouTube-csatornán: Dixit #1, Dixit #2, Dixit kiegészítő #1, Dixit kiegészítő #2, We Didn't Playtest This at All #1, sőt We Didn't Playtest This at All #2)
- Stöki a Sztereotrip utazási podcastben (a téma Japán, a Tokyo Game Show is előkerül)
- Stöki évekkel ezelőtti vendégeskedése a Konnektor podcastben
- Stöki vendégeskedése Kiss Iminél az Unlimited podcastben
A poszt végén pedig következzen Patreon-támogatóink avatár- és névsora:
További támogatóink:
Kiss András, kopeszku, Zsiga Bálint, Hollósi Dániel, Huszti András, Peter, AnnieC, Westy, zsovez, Bera Nándor, Nagy Alexandra, Kurucz Ádám, Kecskés János, Nagy Gyula, Lidérc, MLM a tét, Csemniczky Péter, Németh Bálint, Lemon Alvarez, Klisz Gábor, cue, Bojki, Szőke Attila, Zila, jurgen_habermas, ricsi, abeddon, Koppn, TheLastNinja, GLiSKARD, Ninju, Sándor Tamás, Jezernyiczky Tamás, ezven, Bajka Zalán, Szabó Zoltán, kisakos, Varga Balázs, Smiley, Coeris, SzLacc, Zelenák Zoltán, Glad, Steveboy, HuSkizo, Tresó Ottó, aboy, Sinus, bordiii, Fanyuvo, Élményborz, Edvárd, Hájas Ákos, Lottsie, Oli, Udvardy Tamás, oplenti, Palkó D. István, gyulaur, Neriana, Ergoproxy83, Milo, ArcadeMacho, Gergő, Havasi László, Ateela Wrink, kszicsillag, Markó Gábor, Seci, NPanyo, Alien Mindbender, Csíkos János, Tofi, Tamás, periklesz, pec, Magunsz, Rauminen, Fattykány, Nagy Tamás, Tusák Károly, Krapulax, Peter, Gytb, patex 1987, bosken, RxMikes, Kovács Tamás, Hrubos Mátyás, Dundeal, Somi, Gorgil, Febert Zoltán, Szabó Ferenc, Antonio Coimbra de la Coronilla y Azevedo, TH1, Signomi, Bazzs.
(Ha nem látod a listában a nevedet, pedig támogattál vagy ha valami változtatást szeretnél, írj nekünk! Esetleg keress rá, nincs-e megválaszolatlan leveled tőlünk. Illetve bocs, régebbi felvételek miatt pár adást csúszhat a hangos-képes főhajtás.)
Utolsó kommentek