HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Checkpoint 7x10: Újságíróból fejlesztő, fejlesztőből forgalmazó

2021.09.24. 16:03 Stöki

Kevés ember fordult meg annyi helyen a játékipar környékén, mint Daubner "Dauby" Tamás. Azzal kezdte, hogy hobbiszinten, illetve másodállásként játékmagazinokba írt cikkeket, aztán lehúzott hét évet a Digital Realitynél egyre fontosabb pozíciókban, majd jött egy igen neves játékokba bedolgozó grafikai cég, aztán egy teljes évtizedig a forgalmazói lövészárkot járta meg, most pedig egy esportos cégnél találhatjuk meg.

podcast164.png

Minderről bő két órán keresztül beszélgettünk vele, néhol egészen szaftos érdekességeket megtudva a magyar videojátékos piac korábbi helyzetéről és működéséről. Külön köszönet Daubynak, hogy kicsit betegen is vállalta az adást, amit már hallgattok is, remélem. Embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt, >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval, hosszabb cikkekért pedig irány a Retro.Land felé.

Shownotes, avagy az adásban elhangzott mindenféle:

Legközelebb pár nap múlva jövünk Checkpoint Minivel. Arra kérünk benneteket, hogy ha éppen arra jártok, értékeljetek bennünket az iTuneson, akár csillaggal, akár szövegesen (azért jó ez nekünk, mert ennek függvényében sorol feljebb minket az Apple, illetve ajánl másoknak). Egyéb visszajelzések, észrevételek is jöhetnek bátran, és azért is hálásak vagyunk, ha share-elitek a mostani adást (vagy valamelyik korábbit).

Korábbi Checkpoint adások a hetedik évadban:

 

Még korábbi adások:

Ebből a posztból elérhető a teljes első évad, ebből a posztból a teljes második évad, ebből a posztból a teljes harmadik évad, ebből a posztból a teljes negyedik évad, ebből a posztból pedig a teljes ötödik évad.

A vendéges (nem mini) Checkpoint adásokat itt találod, a vendég nélküli Checkpoint Miniket itt találod.

 

Vendégszerepléseink:

A poszt végén pedig következzen Patreon-támogatóink avatár- és névsora:

halloffame_20210621.png

További támogatóink:

Kiss András, kopeszku, Zsiga Bálint, Hollósi Dániel, Huszti András, Peter, AnnieC, Westy, zsovez, Kurucz Ádám, Kecskés János, Dvorszki Dániel, Nagy Gyula, Lidérc, kfgyk kfgyk, Horváth Zoltán, MLM a tét, Kaptás András, Bojki, Szőke Attila, Zila, jurgen_habermas, RZP, ricsi, abeddon, Koppn, TheLastNinja, GLiSKARD, Ninju, Sándor Tamás, Jezernyiczky Tamás, ezven, Bajka Zalán, Szabó Zoltán, kisakos, Varga Balázs, Smiley, Coeris, SzLacc, Zelenák Zoltán, Glad, Steveboy, HuSkizo, Tresó Ottó, aboy, Sinus, bordiii, Fanyuvo, Élményborz, Edvárd, Hájas Ákos, Lottsie, Oli, Udvardy Tamás, oplenti, Palkó D. István, gyulaur, Neriana, Ergoproxy83, Milo, ArcadeMacho, Gergő, Havasi László, Ateela Wrink, kszicsillag, Markó Gábor, Seci, NPanyo, Alien Mindbender, Csíkos János, Tofi, Tamás, KrApN3k, periklesz, pec, Magunsz, Rauminen, Fattykány, Nagy Tamás, Tusák Károly, Krapulax, Peter, Gytb, patex 1987, bosken, RxMikes, Kovács Tamás, Hrubos Mátyás.

(Ha nem látod a listában a nevedet, pedig támogattál vagy ha valami változtatást szeretnél, írj nekünk! Esetleg keress rá, nincs-e megválaszolatlan leveled tőlünk. Illetve bocs, régebbi felvételek miatt pár adást csúszhat a hangsos-képes főhajtás.)

14 komment

Címkék: retro podcast checkpoint

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr6816697898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Generic Jingle 2021.09.24. 18:27:02

Remek adás! És most meg is hallgatom.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2021.09.25. 07:03:08

dinga linkedin linkjéhez egy keresőoldalas linket inkább a rekurzív helyett.

mangrr · http://www.loading.hu 2021.09.25. 15:49:44

A Gray Matterhez idekívánkozik némi kiegészítés.
A játékot 1-1.5 évig itthon fejlesztették Nyíregyházán. A script kb. fele, a grafikának meg úgy harmada lett kész, amikor a fejlesztő és a kiadó összekülönbözött. A vita hevességének eredménye, hogy a komplett csapatot kihagyták a creditsből.

Ezután került a franciákhoz és került képbe a Brigád. Mivel van aki ott folytatta (két emberről tudok), ezért ők végül mégis bekerültek a stáblistába, de már az új színekben. Az engine is saját készítés volt, ha valaki veszi a fáradtságot és belekukkant az exébe, akkor fellelheti a "Csiri 5D" "védjegyet".

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2021.09.26. 13:04:09

A gyereksírást, kutyaugatást, krákogást, papírlapon filctollal firkálást(?!?), golyóstollgomb-pattogtatást és a furcsa zsebhokihangokat nem számítva tök jó adás volt!

RaveAir · http://www.magyaritasok.hu 2021.09.27. 11:20:43

Igazán remek adás volt, a furcsa hanghatások ellenére is. Jó volt visszaemlékezni olyan címekre, aminek a fordításában részt vett. A Sacred 2-t érdekes volt látni és tesztelni, hogy gyakorlatilag csak a főküldetés szövegei voltak bent és semmi más. :)

Emori Spike 2021.09.27. 13:18:07

Mostanában feltűnő nagyon az egérkattintgatás meg más zajok, meg mintha Stöki többször türelmetlenül közbeszólna más beszédébe, Grath meg sokkal passzívabb, kevésbé szól hozzá egy vendéges adáshoz.

izellajos 2021.09.28. 17:44:09

tetszett az adás, különösösen a speciális effektek, mint: izomból gépelés, kés élezés, sodródeszka tisztítás. köszönöm.

bonsaicane 2021.09.30. 21:46:30

Az ilyen adasok alatt gondolok bele ujra es ujra mi penz, ido, energia kifejleszteni egyaltalan egy jatekot. Hat meg egy jo jatekot. Es ezek miatt gyakorlatilag nullara csokkentettem a warezt, es (bar akciokat lesve, de) veszem a software-eket.
Aztan meg sajnalkozom a bukott projekteken es (magyar) cegeken. Meg hogy a vegen a akkor is a penz beszel, a jatekos meg max.ugathat:(

SKY 2021.10.01. 11:27:21

Sokan írják a speciális effekteket amik kísérik az adást. Ezek valóban vannak, de szvsz csak fülesben tud zavaró lenni. Hangfalon, kocsiban hallgatva alig vehető észre.

Generic Jingle 2021.10.01. 13:14:55

@Emori Spike: Szerintem nem belevág, hanem a delay miatt a szünetre azt hiszi, hogy vége a másik mondókájának.

Emori Spike 2021.10.01. 19:47:12

Értem, hogy esetleg nem belevág, és van delay, de még ez is orvosalható még Audacityben is utólag. Nem tudom, hogy sávonként veszik-e fel az adást, vagy egyben, de szerintem még akkor is létezik olyan megoldás, hogy a megakadás ki legyen vágva. Persze ez szöszmötölős munka, de szerintem minden podcaster ezt csinálja.

Azt is értem, hogy ha a daciamban 100 km/h-val hajtva (mármint tényleg az van nekem), vagy mosogatás közben Sokol rádión kapcsolnám be az epizódot, akkor nem zavarnának a háttérzajok, de hadd legyen olyan privilégiumom, hogy fülhallgatóval, éjszaka hallgassak podcastokat, és hidd el, fülesen keresztül eszméletlenül idegesítő volt. Az összes zaj közül a hangos karistolás volt a legjobb, tán a macska nekiállt elpusztítani a mikrofont, vagy mi az isten történhetett?

amit főleg nem értek, így utolsóként: nem egy ember jelezte ezt a problémát itt, de nem jött rá szerkesztői reakció. lehet, hogy mondjuk discordon ez már ki lett tárgyalva? azt meg nem tudhatom, hiszen ide kommentelek, és nincs kedvem discordozni. így jártam.

GépBalta 2021.10.02. 00:01:10

A World War III fordításért ezúton is gratulálok. Olyan hangulatosra sikerült, hogy még anyám is odajárt a géphez, csak hogy röhögjön az egységhangokon. Nekem (nem csak a szinkron miatt) nagyon tetszett a játék, úgyhogy szomorúan hallom, hogy nem lett nagy siker. Persze valamennyire én is hozzájárultam ehhez, merthát valószínűleg egy VERBATIM feliratú lila cédén volt meg. :D Utólag aztán már megvettem amikor már egy doboz sör áráért adták Steamen, de abban meg sajnos nincs benne a magyar lokalizáció.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2021.10.06. 21:55:17

@Emori Spike: Bocs, ritkábban olvasom a kommenteket itt, FB-n és Discordon már reagáltam. Nyugodtan írhatsz ide, fogok reagálni előbb-utóbb.

Egyrészt van valóban delay, és valóban a sávok el- meg visszatologatásával lehetne ezeket mikromenedzselni, de véges időm van egy adás megvágására, és ez aztán nagyon vinné az időt. Ha nagyon zavarónak ítélem, persze megcsinálom, de olyan soha nem lesz, hogy minden egyes közbevágást megszerelek, mert akkor nem hetente, hanem kéthetente lenne adás.

Másrészt vannak a hattérzajok, ez a nagyobb probléma, sajnos nagyon hiányzik a stúdió. Ezúttal a vendég volt nagyon zajos, tényleg extrém volt a szitu. A gond az, hogy felvételkor ez nem tűnt fel (nyilván szóltam volna neki), csak amikor már átküldte a hangsávját. Amennyire tudtam, szűrtem, meg ahol nem beszél, ott fullra lehalkítottam, de amikor érdemi infót mond, és közben megy a zaj, azzal nem tudtam mit kezdeni.
süti beállítások módosítása