Régen volt fejlesztői portré és régen volt női vendég, most mindkét szempontból kicsit helyére billen az univerzum egyensúlya: jött Klári a Gamer 365-ből, és mesélt nekünk Warren Spectorról. Klárival ugye már volt több emlékezetes adás, és ez is vidámra sikeredett, ugyanakkor mindannyiunk számára az derült ki, hogy sok olyan játékot is a jó Warrenhez kötünk, amikhez nem volt köze vagy nem úgy volt köze (például a Thief, bocs, Klári).
De mint kiderült, ezzel a gémersajtó nagy része így van, miközben Spector több interjúban is bizonygatja, hogy ő csak háttérember volt. Háttérembernek viszont elég impozáns a játéklista, amiknek a stáblitájában legalább egy special thanks erejéig benne van, miközben nem háttéremberként büszke lehet mindenekelőtt a Deus Exre - arról nem is beszélve, hogy tanácsaival sok-sok fejlesztőre nagy hatással volt, például a Bioshock és a Dishonored alkotóira. Embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt, >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval, hosszabb cikkekért pedig irány a Retro.Land felé.
Shownotes, avagy az adásban hivatkozott mindenféle:
- Korábbi adásaink Klárival: Prince of Persia, Remedy Entertainment, CD Projekt
- Warren Spector oldala a Mobygamesen
- Egy régi Spector-interjú a Gamasutrán
- Ultima VI: The False Prophet (1990)
- Wing Commander (1990)
- Bad Blood (1990)
- Ultima: Worlds of Adventure 2: Martian Dreams (1991)
- Ultima Underworld: The Stygian Abyss (1992)
- Ultima Underworld II: Labyrinth of Worlds (1993)
- Ultima VII Part Two: Serpent Isle (1993)
- System Shock (1994)
- CyberMage: Darklight Awakening (1995)
- Crusader: No Remorse (1995)
- Thief: The Dark Project (1998)
- Deus Ex (2000)
- Deus Ex - a női vécé
- Deus Ex mémek
- Index-cikk a Deus Ex 20. évfordulójára
- Spector nem megvalósult videojátékai, meg a Ravenholm
- Epic Mickey (2010)
- A korai, erősen horroros Epic Mickey koncepció
- Dishonored (2012)
- Underworld Ascendant (2018)
- System Shock 3 (202?)
- Főcímzene: C.r.e.a.t.u.r.e.s., 6. pálya
- Levezető zene: Deus Ex "Siren Synapse" remix by Alexander Brandon, Big Giant Circles
Legközelebb egy héten belül jövünk egy toplistás Checkpoint Minivel. Arra kérünk benneteket, hogy ha éppen arra jártok, értékeljetek bennünket az iTuneson, akár csillaggal, akár szövegesen (azért jó ez nekünk, mert ennek függvényében sorol feljebb minket az Apple, illetve ajánl másoknak). Egyéb visszajelzések, észrevételek is jöhetnek bátran, és azért is hálásak vagyunk, ha share-elitek a mostani adást (vagy valamelyik korábbit).
Korábbi Checkpoint adások a hatodik évadban:
- 6x01 - Mit várunk 2020-tól? (vendégek: Sasa és Mazur)
- 6x02 - Halál a videojátékokban (vendég: Juhász Viktor narratív dizájner)
- 6x03 - A Videoton TVC (vendégek: Bertók Zsolt és Sáránszki Mihály VTC-fejlesztők)
- 6x04 - Mantis Software (vendégek: A Mantis alapítói, Herédi Attila és Gáspár Olivér)
- 6x05 - A magyar GamePro (vendégek: Ender és Mazur, a lap korábbi szerkesztői)
- Meglepetésadás Grath 40. születésnapjára (vendégek: Sasa, Mazur és felvételről sokan mások)
- 6x06 - A Novotrade-től a Borlandig (vendég: Ligeti Gábor, volt novotrade-es)
- 6x07 - Az Atari hőskora (Képtelen Checkpoint Live) (vendég: Mazur)
- 6x08 - Microsoft retro (vendég: Sasa, videojáték-szakértő :))
- 6x09 - Verekedős játékok (vendég: HP, a Gamestar főszerkesztője)
- 6x10 - Az Assassin's Creed sorozat (vendég: Daev, egykori gamestaros, neocore-os)
- 6x11 - Otthoni számítógép-építés Magyarországon (vendég: Képes Gábor muzeológus)
Még korábbi adások:
Ebből a posztból elérhető a teljes első évad, ebből a posztból a teljes második évad, ebből a posztból a teljes harmadik évad, ebből a posztból a teljes negyedik évad, ebből a posztból pedig a teljes ötödik évad.
A vendéges (nem mini) Checkpoint adásokat itt találod, a vendég nélküli Checkpoint Miniket itt találod.
Vendégszerepléseink:
- Checkpoint a Runyai Stúdió podcastjében
- Checkpoint A hiányzó darab podcastben
- Grath, Stöki és Mazur szereplései a Fun With Geeks YouTube-csatornán: Dixit #1, Dixit #2, Dixit kiegészítő #1, Dixit kiegészítő #2, We Didn't Playtest This at All #1, sőt We Didn't Playtest This at All #2)
- Stöki a Sztereotrip utazási podcastben (a téma Japán, a Tokyo Game Show is előkerül)
- Stöki évekkel ezelőtti vendégeskedése a Konnektor podcastben
- Stöki vendégeskedése Kiss Iminél az Unlimited podcastben
A poszt végén pedig következzen Patreon-támogatóink avatár- és névsora:
További támogatóink:
Kiss András, kopeszku, Hollósi Dániel, Huszti András, Peter, Kurucz Ádám, Nagy Gyula, Révész Péter, Lidérc, polish, Bojki, Szőke Attila, Zila, jurgen_habermas, RZP, ricsi, abeddon, Koppn, TheLastNinja, GLiSKARD, Ninju, Sándor Tamás, Jezernyiczky Tamás, ezven, Bajka Zalán, Szabó Zoltán, kisakos, Varga Balázs, Smiley, Coeris, SzLacc, Tutu, Zelenák Zoltán, Glad, Steveboy, HuSkizo, Tresó Ottó, bigwhite, aboy, Sinus, bordiii, Fanyuvo, Élményborz, Edvárd, Hájas Ákos, Lottsie, Oli, Udvardy Tamás, oplenti, Palkó D. István, gyulaur, Neriana, Larten, Ergoproxy83, Milo, Csviri, HaverDodi, ArcadeMacho, Gabesz Fótról, Gergő, Havasi László, Ateela Wrink, Vidra, kszicsillag, Bakonyi Gergő István, Markó Gábor, bbandor, Seci, NPanyo, AnnieC, zsovez, Alien Mindbender, Csíkos János, Tofi, Tamás, Bencsik Gábor, periklesz és Tök Inger.
(Ha nem látod a listában a nevedet, pedig támogattál vagy ha valami változtatást szeretnél, írj nekünk! Esetleg keress rá, nincs-e megválaszolatlan leveled tőlünk. Illetve bocs, régebbi felvételek miatt pár adást csúszhat a hangsos-képes főhajtás.)
Utolsó kommentek