HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Checkpoint 6x07: Az Atari hőskora (Képtelen Checkpoint Live)

2020.04.22. 22:32 Stöki

Szóval aki még nem tudná, kiköltöztem családostul Norvégiába - nem most, jó másfél hónapja már. A Checkpointot is érinti ez, persze, de leginkább technikai oldalról. Mert a podcastet folytatjuk távolról is, a legutóbbi Miniket például már így vettük fel, és konzervadásokkal is jó előre felpakoltunk. Az volt a terv, hogy sűrűn hazajárok, és akkor majd tömbösítve veszünk fel adásokat, de a koronavírus egyelőre eléggé keresztülhúzta számításainkat. De a Checkpointot folytatjuk mindenképpen, erre bizonyíték az is, hogy az elmúlt másfél hónapban is folytattuk. A következő adás pedig egy amolyan jó utat kívánó élőfelvétel, amit még február 21-én vettünk fel. Lesz még ilyen közönséges adás, ha a vírus engedi, idén is (vicces, hogy két hónapja még mennyire naivan beszéltem terveinkről, még nem látszott, mekkora a víruspara).

podcast135.png

A formátum kicsit formabontó volt, nem egy klasszikus vendéges adással van dolgotok. Van ez a másik podcastünk, a történelmi témájú Képtelen Krónika, amiben Mazurral hármasban beszélünk ki egy-egy érdekes sztorit úgy, hogy egyikünk felkészül egy témával, a másik kettő meg fogalmatlanul hallgatja és kommentál. Most megpróbáltuk ezt videojátékos témával, szóval egy ön-crossover következik: Képtelen Checkpoint! A felkészülő Grath volt, a téma pedig az Atari korai évei és az azt megelőző játéktermi számítógépes kezdeményezések. Néha tátott szájjal hallgattuk Grathet, pedig nem volt teljesen ismeretlen előttünk, amiről beszélt. Embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt, >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval, hosszabb cikkekért pedig irány a Retro.Land felé.

Az adáshoz készült egy galéria sok régi ataris és pre-ataris képpel, ezekre a képekre itt-ott reflektál Grath, szóval melegen ajánlott lapozgatni a podcast hallgatása közben/mellett/után:

Képtelen Checkpoint

Sajnos udvari fotósunk, a kiváló Sebesi "Dester" Sanyi nem tudott jelen lenni a felvételen, de azért pár képet készítettem, illetve Németh Bálint nevű törzsvendégünk is küldött (hála neki), ezek jönnek most. Itt a közönség egyik fele, ha valaki meg akarná keresni magát:

kcp01.jpg

Itt meg a másik fele (adáskezdésre már bőven száz fölött voltatok):

kcp02.jpg

Hátulról is van kép, ha valaki tarkókra izgulna:

kcp03.jpg

Korábbi Checkpoint-vendégek közül például Sasa és Juhász Viktor volt ott:

kcp04.jpg

Ez Grath izgulós arca (és nagyjából a többi arca is, amúgy), háttérben pedig Runyai Gábor, aki ezúttal is segített rögzíteni a hangot:

kcp05.jpg

És akkor Grath belecsapott, szó esett az Atari jacuzzis időiről...

kcp08.jpg

...a cégstratégia furcsa kanyarairól...

kcp10.jpg

...és valahol a Breakout körül fejeztük be.

kcp06.jpg

Az Epam új terme még ezt is elbírta:

kcp07.jpg

Szünetben volt pizza és sör is (kösz, Zsófi!), mutatom mi történt annál a résznél, ahol Mazur kicsit elcsendesedik:

kcp09.jpg

Akartam rendes shownotest is iderakni, de nagyon sok linket lehetne, és már így is hosszú a poszt, szóval inkább összefoglaló jellegű linkeket kaptok, és kevesebbet. Tehát:

Legközelebb egy héten belül jövünk Checkpoint Minivel. Arra kérünk benneteket, hogy ha éppen arra jártok, értékeljetek bennünket az iTuneson, akár csillaggal, akár szövegesen (azért jó ez nekünk, mert ennek függvényében sorol feljebb minket az Apple, illetve ajánl másoknak). Egyéb visszajelzések, észrevételek is jöhetnek bátran, és azért is hálásak vagyunk, ha share-elitek a mostani adást (vagy valamelyik korábbit).

Korábbi Checkpoint adások a hatodik évadban:

 

Még korábbi adások:

Ebből a posztból elérhető a teljes első évad, ebből a posztból a teljes második évad, ebből a posztból a teljes harmadik évad, ebből a posztból a teljes negyedik évad, ebből a posztból pedig a teljes ötödik évad.

A vendéges (nem mini) Checkpoint adásokat itt találod, a vendég nélküli Checkpoint Miniket itt találod.

 

Vendégszerepléseink:

A poszt végén pedig következzen Patreon-támogatóink avatár- és névsora:

halloffame_20200407.png

További támogatóink:

Kiss András, kopeszku, Kiss Balázs, Hollósi Dániel, Huszti András, Peter, Kurucz Ádám, csiko, Krumplifej, Nagy Gyula, Révész Péter, Lidérc, ZolTanGa, polish, Bojki, Szőke Attila, Zila, jurgen_habermas, RZP, ricsi, abeddon, Koppn, TheLastNinja, GLiSKARD, Ninju, Sándor Tamás, Jezernyiczky Tamás, ezven, Bajka Zalán, Szabó Zoltán, kisakos, Varga Balázs, Smiley, Coeris, SzLacc, Tutu, Zelenák Zoltán, Glad, Steveboy, HuSkizo, Tresó Ottó, bigwhite, aboy, Sinus, bordiii, Fanyuvo, Élményborz, Edvárd, Hájas Ákos, Lottsie, Oli, Udvardy Tamás, oplenti, Palkó D. István, gyulaur, Neriana, Larten, Ergoproxy83, Milo, Csviri, HaverDodi, ArcadeMacho, Gabesz Fótról, Gergő, Havasi László, Ateela Wrink, Vidra, kszicsillag, Bakonyi Gergő István, Markó Gábor, Majdénmegmondom, bbandor, Seci, NPanyo, AnnieC, zsovez, Alien Mindbender, Csíkos János, Tofi és Tamás.

(Ha nem látod a listában a nevedet, pedig támogattál vagy ha valami változtatást szeretnél, írj nekünk! Esetleg keress rá, nincs-e megválaszolatlan leveled tőlünk. Illetve bocs, régebbi felvételek miatt pár adást csúszhat a hangsos-képes főhajtás.)

16 komment

Címkék: retro live podcast atari checkpoint

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr9115632712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2020.04.23. 07:02:19

jó a cikk, gratula!
bonts ki egy konzerv lutefisk-et az itthonmaradtak egészségére, stöki!

DeFranco 2020.04.23. 08:05:42

a Norvégiába költözés storyline valahol ki lett már fejtve? kicsit el vagyok maradva a podcastokkal (munkába járás közben szoktam hallgatni az adásokat, az meg most ugye...) a kommentek között pedig nem találtam erről infót.

ha valahol ki lett már fejtve, akkor elég egy hivatkozás, de érdekelnének a részletek.

Generic Jingle 2020.04.23. 09:13:32

@DeFranco: A "vendégszerepléseink" utolsó linkjében hangzik el minden ezzel kapcsolatban.

DeFranco 2020.04.23. 09:17:39

@Generic Jingle: Köszönöm, esetleg időpontot tudsz mondani? (ritkán ülök végig egy óra youtube-ot)

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2020.04.23. 09:27:44

@DeFranco: Röviden annyi, hogy feleségem kapott egy jó állásajánlatot, és szerencsét próbálunk vele. Semmi dráma vagy menekülés, és nem is örökre tervezzük. Persze hoz némi izgalmat a terveinkbe, hogy amint kiértünk, lecsapódtak Európában a karanténkapuk.

DeFranco 2020.04.23. 09:30:44

@Stöki: értem, köszi, és sok sikert :)

Generic Jingle 2020.04.23. 10:48:59

@DeFranco: Valahol a beszélgetés végefelé van, de ahogy látom, Stöki közben már meg is írta. Ott sem hangzik el sokkal több a témában némi, ám teljesen jogos rendszerkritikán túl.

AarPoe 2020.04.23. 19:43:04

Akkor ezentúl a kommunikációs eszköz, amin a Checkpoint fog folyni, az lesz a Jeroen Tel?

....
....
....

Generic Jingle 2020.04.23. 21:39:23

@AarPoe: És ha Stöki sokat eszik, akkor ő lesz a tele nor...

ö...mikó? 2020.04.24. 10:17:45

Sok sikert Norvégiában! Azért remélem Arcadiára hazajössz!

ö...mikó? 2020.04.24. 10:18:45

@Stöki: Sok sikert Norvégiában! Azért remélem Arcadiára hazajössz!

.DnP. 2020.04.24. 17:32:07

@Stöki: Indexes kötődés megmarad? RetroLand könyv megjelenése kb mikorra várható?

Nagyon jó "kis" adás volt, szeretem a történetmesélős részeket, bár Mazur nagyon keveset szerepelt nagy sajnálatomra. Bírom a humorát, azokon szoktam legjobbakata röhögni hazafele melóból. TumorCast-ból is lehetne már friss adás, azzal mik a tervek? :)

Ashley2008 2020.09.09. 16:57:33

Zseniálisan szórakoztató előadás volt. Köszi!
süti beállítások módosítása