HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Checkpoint 5x06: Zen Studios

2019.03.29. 22:19 Stöki

Tök véletlenül jött ki így, hogy az Operencia: The Stolen Sun megjelenésének napján jelenik meg podcastadásunk is a fejlesztőkkel. Amikor a felvétel készült, még nem volt publikus a premier dátuma (csak az, hogy már nagyon közel van), aztán valahogy pont így jött ki a vágás. Ja, igen, mert a játék fejlesztői magyarok: a Zen Studios, ami eddig főleg flipperjátékairól volt ismert, és aminek két tagja is eljött a stúdióba (köszönjük is nekik nagyon).

podcast104.png

Györei Viktor stúdióvezető és Nagy-Szakáll Ferenc vezető fejlesztő mesélte el, hogy miként lett a flipperjáték a Zen főprofilja, illetve hogy miért dolgoztak most egy ízig-vérig retrós műfajban, a dungeon crawlerben, ráadásul kacifántos magyar címmel. Az adás legizgalmasabb része számomra az Amerikából dolgozó, amerikai fejlesztő, aki nem tud magyarul, mégis magyar mesékből építkezve írta az Operencia sztoriját a világ másik felén - de ennél többet nem spoilerezek, hallgassátok meg. Embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt, >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval, hosszabb cikkekért pedig irány a Retro.Land felé.

Shownotes, avagy az adásban előkerülő témák, játékok:

Legközelebb a jövő héten jövünk Checkpoint Minivel, aztán vendéges adás, aztán már nem ússzuk meg a 100. Checkpoint Minit. (Már felvettük!) Arra kérünk benneteket, hogy ha éppen arra jártok, értékeljetek bennünket az iTuneson, akár csillaggal, akár szövegesen (azért jó ez nekünk, mert ennek függvényében sorol feljebb minket az Apple, illetve ajánl másoknak). Egyéb visszajelzések, észrevételek is jöhetnek bátran, és azért is hálásak vagyunk, ha share-elitek a mostani adást (vagy valamelyik korábbit).

Korábbi Checkpoint adások az ötödik évadban:

 

Még korábbi adások:

Ebből a posztból elérhető a teljes első évad, ebből a posztból a teljes második évad, ebből a posztból a teljes harmadik évad, ebből a posztból pedig a teljes negyedik évad.

A vendéges (nem mini) Checkpoint adásokat itt találod, a vendég nélküli Checkpoint Miniket itt találod.

 

Vendégszerepléseink:

A poszt végén pedig következzen Patreon-támogatóink avatár- és névsora:

halloffame_20190302.png

További támogatóink:

Kiss András, kopeszku, Hollósi Dániel, Nagy Gyula, Győri Ferenc, Gortva Gergely, Révész Péter, Huszti András, cue, Senye Dénes, polish, Bojki, Szőke Attila, Zila, jurgen_habermas, RZP, ricsi, abeddon, Varga Bálint Bánk, Koppn, csee, TheLastNinja, GLiSKARD, Ninju, Sándor Tamás, Jezernyiczky Tamás, gilicze, ezven, Bajka Zalán, Szabó Zoltán, kisakos, Varga Balázs, Smiley, Invi, Coeris, Velicsek István Gusztáv, SzLacc, Tutu, Zelenák Zoltán, Glad, Steveboy, HuSkizo, Müller Niki, Tresó Ottó, bigwhite, aboy, Sinus, bordiii, Fanyuvo, Élményborz, Edvárd, Hájas Ákos, Lottsie, CsikosZ, Oli, Udvardy Tamás, Döme, oplenti, Palkó D. István, gyulaur, Neriana, Larten, Arsenic, hadam89, Ergoproxy83, Milo, Csviri, Magyar Kristóf, Kester, HaverDodi, arpadapunk, ArcadeMacho.

(Ha nem látod a listában a nevedet, pedig támogattál vagy ha valami változtatást szeretnél, írj nekünk! Esetleg keress rá, nincs-e megválaszolatlan leveled tőlünk. Illetve bocs, régebbi felvételek miatt pár adást csúszhat a hangos-képes főhajtás.)

 

68 komment

Címkék: retro podcast checkpoint zen studios magyar játékfejlesztők

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr3714727289

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Majdénmegmondom 2019.03.30. 04:40:09

A poklok minden kínját élem át: már fent van a gépemen az Operencia, de egész hétvégén bele sem tudok kóstolni, ráadásul egy haverom, akivel együtt toltuk mindkét Legend of Grimrock-ot, áradozik róla, hogy mennyire zseniális lett. Hú, de hosszú még ez a két nap...

SplitGuy 2019.03.30. 09:49:27

Gogo Zen Studios!!! \0/

Grath 2019.03.30. 11:51:07

És ha esetleg nem tudná mindenki, azóta meg is jelent a játék, Windows Store-ban, Epic Store-ban és Xbox Live-ról letölthető. A GamePassban is benne van.

gerithegreat88 2019.03.30. 12:03:10

Fun fact: az Óperencia szó jelentését máig homány fedi, de az egyik feltételezés szerint a német/osztrák"ober Enns" kifejezésből jön, ami pedig arra utal, hogy a magyar katonákat általában az Enns folyón túli területekre vitte a császári haderő állomásoztatni.

Flankerr 2019.03.30. 15:04:30

köszi, ma is tanultam valamit :)

Majdénmegmondom 2019.03.30. 17:11:58

Egyszer volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, az Üveghegyen is túl, a Kerekerdőn is túl, ott, ahol a kurta farkú malac túr, de még azon is túl, élt egy ember. Ez az ember egy reggel kiállt a háza elé, körülnézett, és felsóhajtott:
-Ej, de k**** messze lakom én mindentől!

Chessterfield 2019.03.30. 22:22:59

@Majdénmegmondom: Ezt a viccet 1994-ben hallottam először.

Bronzon 2019.03.31. 09:24:45

Sziasztok!
Azt lehet esetleg tudni, hogy a GOG-on is fenn lesz?

Grath 2019.03.31. 10:52:24

@Bronzon: Egy évig szerintem más bolton nem lesz. Steamre jön 2020-ban, GOG-ot elfelejtettük megkérdezni.

Osiris_X 2019.04.01. 14:10:29

Na ez az igazán szánalmas post. Ezért nem dobok nektek patreonon. Ezt az igénytelen kutyát nem érdeklő témát... Szégyen. A Golden Axe az sokkal jobb lett volna. HA már akkora ujságírók vagytok: ha fizetett riportot csináltok kéretik az X-et kirakni alája !!!! SZÁNALMAS

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2019.04.01. 14:14:44

@Osiris_X: Az nem gond, ha nem tetszett az adás, de az igen, ha minden konkrétum nélkül azzal vádolsz minket, hogy eladtuk magunkat. Persze konkrétumot nem is tudnál mondani, hiszen egy fillért nem kaptunk az adásért, a Zent évek óta tervezzük elhívni, az Operencia csak apropó volt. Szóval nagyon gyorsan higgadj le.

AarPoe 2019.04.01. 15:16:27

@Osiris_X: Nekem sem tetszett ez az adás, de mégiscsak egy magyar fejlesztőcsapatról van szó, akik igényes munkát végeznek. Arra már nem is térek ki, hogy a konkrét játékok ismeretése a Mini adások dolga, ha nem lennél teljesen süket az oldalhoz (lesz ugye egy 100. mini, ahová szerintem sokan ezt várjuk, de így kérdéses, ha a hasonló beszólások miatt elmegy tőle a srácok kedve).

j.gabi 2019.04.01. 21:50:44

"Ezért nem dobok nektek patreonon." "SZÁNALMAS"

Akartam valamit kommentelni, de majdnem mindent leírtál (magadról).

Evoken 2019.04.02. 11:16:18

Au pairencia miatt már megérte. :) /Taps

kemi242 2019.04.02. 19:24:59

Végre egy magyar mondavilágon alapuló fantasy játék. Lenyomjuk a Witchert, hajrá! :) Egész pofás, meg is fogom venni. Viszont az Epic elmehet az anyja 3,14csájába, hogy megsarcolással tereli a saját platformja felé a fejlesztőket. Franc akar mégegy klienst feltelepíteni. Lassan átláthatatlan az egész PC-s játékpiac, annyi disztribúciós platform van.

svb · http://retrostation.freeblog.hu 2019.04.03. 22:15:39

@kemi242: jobb lenne ha csak 1 allami szoftverbolt lenne:)?

kemi242 2019.04.04. 19:59:22

@svb: Ja, lehetnének Nemzeti Videojátékboltok, meg gamermutyi. :D

svb · http://retrostation.freeblog.hu 2019.04.05. 16:17:31

@Osiris_X: koszonjuk hogy elmondtad a velemenyed. Most vedd be a tabit es alvas :) holnapra minden rendbe jon!

jófejsrác 2019.04.06. 17:56:06

@kemi242: Microsoft gamepass most 300 ft egy hónapra és a Windows store-ból is le tudod tölteni. Én így próbáltam ki a játékot és élveztem amit eddig láttam belőle. Tipikus olyan játék nekem, hogy na még egy kicsit menjünk előre aztán kilépek. Csak e kijelentés óta még eltelik 1-2 óra. A grafika rendben van, a zene hangulat csillagos ötös.
Amint kijön hozzá magyarítás beruházok rá rendesen.

ui.: de ha már lehetne klienst választani én a "gog"-nak örülnék a legjobban :D.

TinmanHU 2019.04.06. 19:56:02

Eskü végighallgatom majd az autóba, de hadd kérdezzem meg, hogy szó esik-e arról a "gerinces" lépésről, hogy Steam-es játékosokkal bétáztatták le a játékot, majd a megjelenés előtt nem sokkal leléceltek xy mennyiségű zöldhasúért az Epic Store-ba 1 évre?

Evoken 2019.04.07. 07:55:57

Azt tudjuk hogy dobozos verzió várható e az Operenciából? Egy igényes, akár collectors szerü spéci kiadványra szivesen beruháznék.

Grath 2019.04.07. 10:06:48

@TinmanHU: beszéltünk erről, de mit értesz bétáztatás alatt? Amennyire nem tudom, nem volt játszható verzió belőle.

inframazsola 2019.04.07. 10:56:25

@TinmanHU: Ha így is van: a steameseket az Epic elzavarja, vagy mi a gond?
Attól, hogy 2019 nem kell folyamatosan rinyálni valamiért...

inframazsola 2019.04.07. 11:01:23

@Osiris_X: Ember, egy rétegjátékról van szó. A FIFÁ-t ugyan megéri lefordítani, de eddig minden magyar játékfejlesztő azt mondta, hogy nem keresett azon, hogy volt magyar verzió, csak becsületből csinálták meg.
Akkor meg minek költenének még PR cikkre is?

TinmanHU 2019.04.07. 11:12:19

@inframazsola: Nem azzal van a gond, ha egy fejlesztő Epicre jelenti be a játékát (bár elég kreténnek kell lenni hozzá, hogy a Steam, GoG platformot kihagyja), hanem azzal, hogy a megjelenés előtt nem sokkal hátrál ki a kliens és annak használói mögül és tolja el ott 1 évvel a megjelenést. Ehhez jön hozzá bónuszként a bétáztatás & kihátrálás kérdésköre.

Különböző platformok esetében érthető, elfogadhatóbb az exkluzivitás, hiszen a hardvert el kell adni valami édes csalival, de platformon belül? Undorító! És ezt az Epic hozta el nekünk, meg azok a fejlesztők, akik Deep Silver módra megjelenés előtt hátrálnak ki a legnépszerűbb kliens mögül.

Amúgy az is "vicces" a játék kapcsán, hogy egy magyar fejlesztő, magyar játéka nem tartalmaz magyar feliratot. Jah, tudok róla, egy külsős már dolgozik rajta és egy későbbi patch által érkezik majd a kegy. "Muszáj" volt külsősnek adni, mert a fejlesztői körön belül sajnos már mindenki elfelejtett magyarul... pfff.

Ja és azt se felejtsd el, hogy ki vagyok én: mert én vagyok a VEVŐ! Így vastagon van jogom ahhoz, hogy elmondjam mi az amit ellenszenves húzásnak tartok! Oh nem mégse, hiszen az új módi az lett, hogy a kritikát kimoderáljuk, vagy beseperjük a szőnyeg alá. (Lásd Steam review bombing téma.)

/Mondom mindezt úgy, hogy az összes Steam-es Zen játék ott figyel az accomon.

TinmanHU 2019.04.07. 11:16:21

@inframazsola: Senki nem vár magyar szinkront. Az meg, hogy nem keresett azon, hogy volt magyar feliratos verzió az nettó hazugság. Megkérdeztek minden vevőt, hogy ki vette meg a magyar felirat miatt és ki nem? Ezt kimutatni nehéz, de idehaza nyilván nagy vonzereje van a magyar felirattal ellátott játékoknak. Egy magyar fejlesztőnek kutya kötelessége a sajátjainak is kedveskedni, még akkor is, ha emiatt "csak" pár ezer plusz példány fogy. Eleve a saját anyanyelvén megírni a szöveget nem egy agysebészet...

Grath 2019.04.07. 11:27:43

@TinmanHU: én leginkább azért nem értem ezt az iszonyatos felhördülést és színtiszta gyűlöletet, mert játékosként semmivel nem jársz rosszabbul azzal, ha valami az Epic Store-on exkluzív. Jóval kevésbé szívás, mint egy konzolos exkluzív, hisz ahhoz drága hardvert kell venni - itt csak letöltesz egy pici programot. Nekem vagy 20 emulátor és 7 launcher van a cseppet sem erős gépemen, és egyáltalán nem zavar a dolog.

Miért lenne undorító, hogy valaki pénzt költ arra, hogy a saját boltja jobb kínálatot adjon, mint a másiké? Főleg, ha egy olyan piacra akarsz belépni, amit 15 éve egyeduralkodóként irányít egy másik cég. Senki nem szívja meg, aki Steamen rendelte elő a játékot, mert amennyire tudom, azok ott meg is kaptak mindent, még a Metrót is.

A fejlesztők sem "kreténségből" csinálják, egyszerűen az Epic-től sokkal jobb feltételeket kaptak - főleg, ha Unreal-motort használnak. 35% helyett 12%-ot kell csak adózniuk, ami, beláthatod, kolosszális különbség.

Nyilván mindenki elmondhatja a véleményét, de a reviewbombing egy aljas félreértelmezése az amúgy néha hasznos funkciónak. Főleg, amikor egy másik játékot zúznak így meg. Ez a legjobb módja annak, hogy a fejlesztők (még jobban) megutálják a Steamet - miért mennének oda, ahol őrjöngő-fröcsögő gyűlölködők várják őket? Ráadásul semmi nincs kimoderálva, csak a nyilvánvalóan nem-review pontozások nem számítanak bele a kijelzett pontszámba.

A magyar felirat teljesen más kérdés, nem keverném ide. Nyilván arra is rákérdeztünk az adásban, és szerintem sem szerencsés a dolog, de be kell látnod, hogy sok pénzbe kerül a dolog, ami ráadásul egész biztosan nem térül meg, szóval az érthető, hogy megvárják vele a megjelenést, egy kis pénz becsorgását.

Zarbon 2019.04.07. 11:37:02

@Grath: már ne is haragudj de a steam kis túlzással a pc megmentője volt, az epic store meg a fortniteból és kínaiak pénzén vásárolgatja az exclukat 0 értéket teremtve ezzel
az egyeduralkodó steamre kb onnan veszek kulcsot ahonnan akarok, az epic stora persze hogy nem így van, az meg hogy ficsörökben a steam mögött van fényévekkel már fel se hozom

TinmanHU 2019.04.07. 11:46:55

@Grath:

Ha egy játék PS4 exclu azt értjük. Megértjük. Ha egy játék PC-re úgy kliens exclu, hogy NEM azon a kliensen kezdett azt nem értjük és nem fogadjuk el. Ez olyan, mintha én azt mondanám neked, hogy írok ide egy cikket a Westwood kronológia témában, te beharangoznád, sőt át is olvasnád (kvázi bétázás), majd a publikálás előtt közölném veled, hogy 1 év múlva majd kiteheted ide is, de most inkább elviszem a www.riceeater.com-ra, mert ööö... mert nekem az most ebben a pillanatban jobban megéri. Biztos jó képet vágnál hozzá.

Ezekkel a pici, kliens programokkal csupán annyi a baj, hogy aktív játékosként nekem a gépemen van már vagy tíz. Annyira kellett még egy kezdő store a PC játékiparba, mint hátba a kés.

Emlékezz a Witcher, CDPR-re! Ott van nekik a GoG, mégsem tették GoG excluvá a játékot! A létező legszimpatikusabb játékipari szereplők és nem csak ezért! Eleve a GoG azt mondja, hogy te nem vagy tolvaj, nem kell DRM. Azt is mondja, hogy gyere hozzám DRM mentes játékért, vagy töltsd le a játékom a Steam kliensből, ha úgy tartja kedved... a GoG azt hirdeti, hogy fontos vagy nekik.

Mit hirdet az Epic? Hogyan szabdaljam fel a PC-s piacot még jobban a pénzemmel, egy gagyi klienssel? Azt is nyilatkozták, hogy a fejlesztők és a kiadók a fontosak ebben a témában és nem a játékosok. Súlyos tévedés!
Aztán a Deep Silver egyik arca a Metro kapcsán kvázi megfenyegette a játékosokat, hogy ha a PC-sek review bombingot tolnak, akkor majd nem lesz számukra Metro többé.

A PC-s piacnak szüksége van a Steam mellett konkurenciára, de nem olyan agresszív szarházikra, mint az Epic. A piaci belépést lehet, úgy csinálni ahogy a GoG! A fentieken kívül: GoG Connect! Ismered nyilván: A Steam-en meglevő játékaid közül időről-időre teljesen ingyen a GoG-ra is átkerül egy példány.

Tényleg ennyire nem érzed a különbséget terjeszkedés és terjeszkedés között???

A reviewbombing maradt kb. az egyetlen megoldásnak arra, hogy a játékosok, a VEVŐK tudassák azt, hogy mi az ami nem tetszik nekik! Egészen mostanáig, mert a kiadók/fejlesztők nyomására a Steam kénytelen volt elrejteni ezeket a hozzászólásokat!

Mondok egy példát: Gondom volt a R* egy játékával és abszolút fröcsögésmentes kritikával éltem a fórumokon, jelezve, hogy nekem ez és ez nem tetszik. A szemem előtt tüntették el SOK más hasonló játékostársammal együtt a véleményeket. Ez az aljasság, nem pedig az, hogy a kritikát a szőnyeg alá seprem!

Jelenleg így állunk Steam kliens vs. Epic kliens ügyben, és akkor még kérdezed, hogy milyen hátrány éri a játékost, ha Epic-re veszi? Végül is a Trabi is elvisz A-ból B-be, meg a Ferrari is...

i.imgur.com/fxWWYgx.jpg

Grath 2019.04.07. 11:56:02

@TinmanHU: de hát egy csomó játék - tízezerszám - exkluzív Steamen. Az a ritka, ha egy PC-s játék nem csak ott elérhető digitálisan. (És már a retail jelentős része is Steam tulajdonképpen.) Ez egyáltalán nem zavar?

A GoG teljesen másként lépett be a piacra, mert egy teljesen más piacra lépett be: az első években kizárólag retróval foglalkoztak, ami nem volt a Steamen, mert, mint talán emlékszel, egy jó ideig a Steam nem engedte az ilyesmit. Az, hogy most pár indie játék és elenyészően kevés AAA játék is megjelenik ott, nem jelenti azt, hogy a Steam konkurenciája lenne.

A bevezetődben a példa szerint én a Steam lennék, és a Steam semmit nem reagált, a játékosok azok, akik őrjöngenek.

A review bombing szerintem a lehető legostobább megoldás, mert lényegében arról szól, hogy "imádlak, mindent megtennék érted, dögölj meg, kurva anyád".

Ugyanúgy, ahogy nem érzem gonosz húzásnak az exkluzív játékok létét a konzolokon, nem értem, hogy ezen hogy lehet felháborodni PC-n, mert itt tényleg semmivel nem jár. Amúgy ha a gépeden van 10 launcher, miért zavar egy tizenegyedik? Ez végképp nem tudom megérteni, szinte ingyen van a HDD.

Grath 2019.04.07. 12:03:41

@Zarbon: igen, a PC-s piac megmentője volt 15 éve. Ez azt jelenti, hogy soha nem lehet konkurenciája? És egy ilyen beépült rendszernek csak pénzből lehet konkurenciát építeni.

A fícsörmentességet elhiszem, hogy zavaró lehet valakinek. Én személyesen kizárólag egy dologra használom a Steamet: vásárolok és játszom. (Epicet az ingyenes játékok értelmetlen behalászásán túl még nem használtam, szóval nem óriási rajongóként mondom ezt.) De teljesen elfogadom, hogy aki sokat multizik, azt biztos zavarja, hogy nincs barátlista (vagy lehet, hogy az pont van, de biztos van pár multis hiányzó feature). Azt is elhiszem, hogy pár szerencsétlen esetben a felhőmentések hiánya is szörnyű lehet.

Egy év múlva minden lesz, ami nyilván a problémák félresöprése, csak én annyira durvának azért nem érzem a problémákat.

Igazából, ami engem meglep és zavar az, amilyen elképesztően heves gyűlölettel támadják sokan az Epic Store-t, mintha a Steam egy vallás lenne, és megérkezett volna a reformáció. Soha nem állítanám, hogy van olyan jó (bár rengeteg dologban sokkal jobb) mint a Steam, hisz nincs mögötte 15 év fejlődés - de az, hogy rengetegen fel akarják gyújtani az egészet a fejlesztőkkel együtt, számomra értelmezhetetlen. Tényleg durvább, mint az ősi SNES-MD vagy PS-N64 háborúk.

Grath 2019.04.07. 12:06:35

@TinmanHU: még egy apróság: a Witcher 3 azért nem lett GoG exkluzív, mert pénzügyileg nem érte volna meg nekik. Sok játék ma azért vált Epic Store-ra, mert pénzügyileg az éri meg nekik.

Nincs összeesküvés, játékos-gyűlölet/lenézés, gonoszság - szimplán egy 20 ezer forintos játékból a Steam 6-7 ezret von le, az Epic meg 2400-at.

inframazsola 2019.04.07. 13:25:47

@TinmanHU: Kerül bármibe hogy az Epic Store-ba is regisztrálj?

inframazsola 2019.04.07. 13:31:22

@TinmanHU: Nézd meg, mire volt válasz. Osiris-X sz-rdobálására, hogy ez egy PR cikk lenne. Pont ezt mondom, hogy mi azért kapunk szinkront és podcastet, mert a Zen Studios osztozni akar velünk abban amit hozzátettek a közös kultúránkhoz.
Én köszönöm nekik a szinkront is, meg a podcastet is. Javaslom mindenkinek, hogy a jó dolgokat keresse, ne azt, amin fel lehet háborodni.

inframazsola 2019.04.07. 13:39:34

@TinmanHU: Ebből a bétáztatás szóból árad az áldozati póz bűze. Indíts rá egy meetoo kampányt.

Egy fizetett tesztelőt lehet bétáztatni.
A játékos egy önálló akarattal rendelkező beszámítható emberi lény. Őt nem bétáztatják, ő úgy dönt, hogy beszáll a bétatesztbe.

TinmanHU 2019.04.07. 14:30:56

@Grath: De igen, zavar! Írtam már, hogy kell a konkurencia, de nem ilyen aljas húzásokkal, hanem GoG módra!

A GoG nagyon szépen, finoman, fokozatosan, jó kommunikációval, rengeteg rokonszenves lépéssel építette fel magát. A Steam-en érthető okokból nem volt korábban régi játék, hiszen azoknak a futtatását megoldani a modern rendszereken macera, ezt meg nem akarták a vállukra venni.

"Az, hogy most pár indie játék és elenyészően kevés AAA játék is megjelenik ott, nem jelenti azt, hogy a Steam konkurenciája lenne."

Már hogyne lenne konkurenciája? Jó, akkor az Epic Store sem az :-D

A játékosok a legfontosabbak. Nélkülük semmi nincs. Ezt pedig a GoG eddig ezerszer jobban látja, mint az Epic. Az Epic egyelőre csak égeti a pénzt zsákszámra, várom mikorra fogynak ki annyira, hogy a köv. ingyenes játékuk a Sodadrinker Pro lesz.

Hogy kellett volna csinálniuk? Egyszerű: A GoG-hoz hasonlóan lassan építkezni, nem pedig erőszakos, antipatikus húzásokkal hergelni a potenciális vevőket. Egy szavam se lenne, ha ez csak engem zavarna, de a játékosok jelentős része morog. Szerinted nem jogosan, szerinted befetéma van és "minden szép, minden jó, mindennel meg vagyunk elégedve".

A review bombing egy kényszermegoldás, már írtam, hogy miért.

Az a 10 launcher is már röhejes, fogalmam sincs, hogy lehetnek ennyire szűklátókörűek, egyes kiadók, hogy azt gondolják jó ötlet teljesen külön utakon járni. Egy Bnet kliensnek is mi értelme van? Az Origin kliens még mindig ott tart, hogy egy nyomorult basket nincs, így ha 3 játékot vennél meg egyelőre, az 3x checkout-ot igényel. Ezzel szemben a Steam rogyásig van a játékosokat segítő szolgáltatásokkal. A fenti linkelt képen jól látható.

TinmanHU 2019.04.07. 14:33:32

@inframazsola: Mivel én vagyok a vevő, így ha valaki nekem el akar adni valamit, akkor evidens, hogy ő próbál meg hozzám eljutni, lehetőleg vonzó ajánlatokkal. A játékosok, mint vevők az egész játékipar szíve, lelke. Ezt az Epic Store jelenleg nem érti... nagyon nem.

TinmanHU 2019.04.07. 14:40:21

@Grath: A mi érte volna meg, és mi nem, az mindig egy baromi ingoványos terület, mert nem tényszerű. Ezzel az erővel elmélkedhetünk azon is, hogy vajon mennyit bukott el a Deep Silver a Metro Exodus fiaskón. Nem tudjuk. Azt sem tudjuk, hogy mennyivel kellene kompenzálni a Zen-t ahhoz, hogy fedezze az Epic, az 1 éves Steam eladásokból származó bevételkiesést. Főleg egy olyan játéknál, ami rétegjáték. Mondjuk a Grimrock 1-2 elég jól szerepelt, nekem is kedvenceim voltak.

"Nincs összeesküvés, játékos-gyűlölet/lenézés, gonoszság - szimplán egy 20 ezer forintos játékból a Steam 6-7 ezret von le, az Epic meg 2400-at."

Cserébe nem is szolgáltat semmit. Egy fapados járat... pontosabban fogalmazva egy iskolázatlan kínai gyerekmunkás, egy PET palackból tákolt tutajon. De legalább kicsiolcsó'.

TinmanHU 2019.04.07. 14:41:07

@inframazsola: Az Osiris-féle trollokkal nem értem miért kell foglalkozni.

inframazsola 2019.04.07. 14:42:24

@TinmanHU: "Hogy kellett volna csinálniuk? Egyszerű:"

Ezt most gondold végig. Kijelentetted, hogy a világ egyik legnagyobb kreatív és tech iparágába egy új szereplő belépése egyszerű, majd egy mondatban leírtad hogy kell csinálni.

Hópihém, ennyire még te sem vagy különleges.

TinmanHU 2019.04.07. 14:48:17

@inframazsola: A játékos azzal, hogy bétában vesz részt egyrészt a saját kíváncsiságát is kielégíti, de ami sokkal fontosabb, hogy ingyen munkát végez, hiszen az értelmesebbje a felmerülő hibákról vagy a fórumon, vagy közvetlenül bejelentést tesz.

Erre pedig nem az a normális reakció, hogy aztán elviszem a platformról máshová a játékot!

(Az én metoo mozgalmam, attól tartok már nem férne el a te, Ferenc Jóska mozgalmad mellett.)

TinmanHU 2019.04.07. 14:50:33

@inframazsola: Könnyen leírhattam, ugyanis a GoG megcsinálta már és folyamatosan építi is renoméját.

A személyeskedő maszatolásaid, meg sürgősen fejezd be, a kutya nem kíváncsi rá.

p)ec 2019.04.07. 14:54:43

@TinmanHU: A Himalaját is egyszerű megmászni mert valaki már megcsinálta?

Ne haragudj, nem akartalak traumatizálni, legközelebb dobok egy trigger warningot.

TinmanHU 2019.04.07. 14:59:09

@p)ec: Remek példa, hiszen több ezren mászták már meg... olyan 7e körül állunk jelenleg, vagy már több? :-/

Egy akadályt legyőzni mindig könnyebb, hiszen az elődök tapasztalatait felhasználjuk. De most ezt komolyan le kellett írnom? Jöhet, még közhely? :-D

p)ec 2019.04.07. 15:41:47

@TinmanHU: Csúsztatsz. Arról volt szó, hogy egyszerű-e, amit valaki megcsinált már valaki, nem arról, hogy könnyebb-e.

Egyszerű megmászni a Himaláját? Igen vagy nem?

Zarbon 2019.04.07. 17:06:34

@p)ec: biztos nem könnyű (főleg az időjárás függvénye) bár van akinek 13 évesen is sikerült

TinmanHU 2019.04.07. 17:33:26

@p)ec: Nyilván én csúsztatok, amikor egy nagyon szűk réteget érintő sportteljesítményt hasonlítasz össze egy mezei kereskedelmi platformhoz, amiből mennyi is van jelenleg PC-re kb. 40? (Ebben az ilyen Fanatical, GMG, Gamestore, és társai is benne vannak.)

A Himaláját amúgy egyszerű megmászni, cirka 1.5-2 milláért bármikor felvisznek téged is. Már ott tart a "sport", hogy még a nyomorult babkonzvered is serpák cipelik utánad. Néha tömött sorok alakulnak ki a feljutáskor. (De szerintem ennyi, bőven elég is volt a durva OFF-ból.)

p)ec 2019.04.07. 18:03:52

@TinmanHU: Azt állítottad, hogy amit valaki már megcsinált az egyszerű.

Tehát a Himalája megmászása is egyszerű.
Tehát a holdraszállás is egyszerű.

Ha valamihez több havi magyar átlagkereskedelem árán több megszállott profit kell felbérelni, az nem egyszerű. :)

TinmanHU 2019.04.07. 21:17:20

@p)ec: Nem. Valójában ezt állítottam, idézek: "Egy akadályt legyőzni mindig könnyeBB, hiszen az elődök tapasztalatait felhasználjuk."

Az tök jó, hogy te beszélsz csúsztatásról, majd folyamatosan csúsztatsz.

A Himalája megmászása a fentieken kívül még azért egyszerűbb, mert kitaposott útvonalon haladhatsz, végig a sziklába vert kötélpálya segíti az utad, amit előtted hagytak ott mások... kb. úgy, mint ahogy a GoG is megmutatta, hogy kell úgy a piacon terjeszkedni, hogy még közben jófiúnak is tartsanak.

A Himalája után, most bedobtad a Holdra szállást... lesz még valami random generált off, vagy ezzel kifújt?

Az utolsó mondatod nehezen sikerül értelmezni, de ha jól sikerült dekódolnom, akkor arról írhatsz, hogy több havi hazai átlagbér szükséges a csúcs meghódításához. Az ég kék, a fű meg zöld, a távoli hegyek megmászása meg költséges. Wow.

cue 2019.04.07. 22:20:16

@TinmanHU: a GOG nagyon szimpatikus valóban - viszont anyagilag nem állnak túl jól. Sajnos úgy tűnik, hogy nem az ő stratégiájuk a nyerő.

Grath 2019.04.08. 01:10:27

@TinmanHU: Sokat filóztam a dolgon, hogy hogy tudnám jobban átadni, hogy mi a bajom ezzel az egész vitával, és a következőkre jutottam. Az egyáltalán nem zavar, hogy sokak szerint az Epic Store kevesebbet tud, mint a Steam. Ez tény. Ami engem zavar az az, hogy jóval hevesebb az a gyűlölet, ami egy csomó embertől árad rá, mint amit pár hiányzó feature érdemelne, főleg úgy, hogy 1) a funkciók jó része senkit nem érdekel (pl. achievementek, kártyák) 2) be van jelentve, hogy mikor jönnek a fontos funkciók 3) millió olyan funkció van, ami egy csomó, ezekben a hozzászólásokban sokszor feldicsért oldalon sem léteznek.

Talán azzal tudom megvilágítani, amit te írtál:
"Ez olyan, mintha én azt mondanám neked, hogy írok ide egy cikket a Westwood kronológia témában, te beharangoznád, sőt át is olvasnád (kvázi bétázás), majd a publikálás előtt közölném veled, hogy 1 év múlva majd kiteheted ide is, de most inkább elviszem a www.riceeater.com-ra, mert ööö... mert nekem az most ebben a pillanatban jobban megéri."

Ebben a hasonlatban én ugye a Steam vagyok, te a játékkiadó/játék, a másik weboldal meg az Epic. Teljesen egyetértek veled, hogy én nem lennék ettől boldog - viszont az olvasónak tökmindegy, hogy hol találja meg a cikket. Egy kattintás egy másik oldalra körülbelül annyi erőfeszítés, mint egy extra launchert telepíteni. Az, hogy a Steam nem örül, engem, mint olvasót egyáltalán nem hat meg. A tartalmat (cikk vagy játék) akarom, és oda megyek, ahol megkapom azt. A weboldalak pont azért fizetnek híresebb/tehetségesebb cikkírók cikkeiért, mert az azok által biztosított tartalom odacsalja az olvasókat - és pontosan ezért csinálja ugyanezt az Epic is.

A GoG-ot én egyáltalán nem venném ide, ők más ligában játszanak, más táborra lőnek. Csak azért, mert játékot digitálisan árulnak, még nem lesz ugyanaz a helyzet. Plusz, ne felejtsd el, a GoG azért népszerű ezekben a körökben, mert csomó olyan játékot találsz meg rajta, ami máshol nincs. Vagyis exkluzív játékok vannak, amik jókora részéért fizettek, azért nincsenek fent Steamen. Mégis pozitív példának hozod.

A másik kérdés pedig, hogy szerinted 15 év Steam egyeduralom után hogyan tudna egy rivális bolt elindulni, ha nem azzal, hogy olyan tartalmakat ad, ami nincs Steamen. Nyilván nem volt elegáns dolog a Metro-ügy, de hát az csak azért volt, mert pár hónapja indultak el - hidd el, a jövőben sokkal több lesz az olyan játék, amit eleve Epic Store-ra jelentenek be, és nincs"bétáztatás", ahogy te fogalmaztál. Ez semmi különbséget nem jelent, a sok barom a Borderlands 3 miatt ekézi az előző három részt, pedig ez a játék sosem volt Steamre bejelentve.

Nagyon röviden: nekem úgy tűnik, mintha az emberek elképesztő érzelmi kötődéssel lennének a Steam felé, ami számomra érthetetlen. Részben azért, mert az egy szimpla bolt, részben azért, mert szerintem ráadásul egy borzalmasan menedzselt, sok esetben nem a felhasználókat szem előtt tartó rendszerrel.

Grath 2019.04.08. 01:11:37

@TinmanHU:
"Nincs összeesküvés, játékos-gyűlölet/lenézés, gonoszság - szimplán egy 20 ezer forintos játékból a Steam 6-7 ezret von le, az Epic meg 2400-at."

Cserébe nem is szolgáltat semmit. Egy fapados járat... pontosabban fogalmazva egy iskolázatlan kínai gyerekmunkás, egy PET palackból tákolt tutajon. De legalább kicsiolcsó'.

Mit akarsz egy bolttól? Meg tudod venni a játékot, és tudsz játszani vele. Mire lenne szükséged még egy Operenciához hasonló singleplayer játékban? Mi az a szolgáltatás, amit ebben a Steam jobban tudna?

Fausto(tm) 2019.04.08. 08:06:19

@TinmanHU: Igazából te nem vevő vagy. Megvetted a játékot? Nem.
Egyébként kurva egyszerű: ha együtt tudsz élni vele, akkor vedd meg az Epic Store-on. Ha nem, nem játszol vele. Vagy majd egy év múlva. Minden más vergődés tök fölösleges

TinmanHU 2019.04.08. 08:44:46

@Grath: Na ez az! Bolt vagy kliens?! Ha az Epic Store olyan lenne, mint a Fanatical, vagy éppen a Greenmangaming, a fenét nem zavarná. De nem olyan, mert már nem egy játékot tett kliens excluvá! Ráadásul közösségi finanszírozásban készülő projektekre is ráteszi a kezét.

Lehet a Steam-nek konkurenciát teremteni és kell is! De nem így! Ezek úgy jöttek be a PC piacra, mint egy újgazdag mordori a Rózsadombra.

De, hogy a többi kérdésedre is válaszoljak: Minden egyéb, amit a Steam nyújt. Kezdve achik, user rivjúk', family sharing, etc. 2019-et írunk.

Ismét beteszem ide: i.imgur.com/fxWWYgx.jpg

Egyébként az árak kérdésében én nem látok olyan nagy durranást. A Metro Exodus 59$ volt Steam-en US régióban, az Epic Store-ban most meg valami 57$ körül van. A másik pedig, hogy nagyon hamar szokott a Steam-en is akciós árat kapni szinte minden.

p)ec 2019.04.08. 08:51:57

@TinmanHU: Idézet tőled:
"Hogy kellett volna csinálniuk? Egyszerű:"

További jó világmegváltást!

TinmanHU 2019.04.08. 08:53:29

@Fausto(tm): Nálamnál nagyobb vevő itt ezen a fórumon úgy gondolom nincs. 4k+ játék Steam-en, 300 körül GoG-on, Origin-en 100 körül, Uplay-en 50 körül, több 100 dobozos, de szívesen folytatom még, ha a "vásárlói hitelességem" kell tisztázni.

És én nem a vevő vagyok? Legközelebb ismeretlenül inkább ne alkoss véleményt, mert csúnyán mellélőhetsz vele... mint pl. most is.

Szerinted tolnám itt az Epic store, Zen kritikát, ha nem vettem volna meg Steam-en? Ráadásul fentebb már írtam, hogy a Grimrock 1-2-t mennyire kedveltem.

TinmanHU 2019.04.08. 08:55:17

@p)ec: További jó bólogatást olyan játékipari folyamatokra, melyek során egyre nagyobb és nagyobb kolbászt dugnak le a torkodon, miközben te még jó képet is vágsz hozzá. ^^

inframazsola 2019.04.08. 09:47:22

Ha mindent áldozati pózból nézel, áldozat leszel.
Akkor a játék is ingyen munka.

Talán az embert nem uralják a játékipari folyamtok, ha nem veti magát alá nekik.
Ha napi 2-nél több launchert kell elindítanod, talán túltolod a dolgot.
Ha emiatt frusztrált vagy, talán olyan hiányzik, amit a játékipar soha nem fog tudni megadni.
A Checkpoint s04e02 tanulságos, ha elég őszinte az ember önmagával...

TinmanHU 2019.04.08. 11:53:32

@inframazsola: Na de vannak jó, sőt remek példák is... hoztam is: CDPR/GoG.

34 éve az egyik hobbim a gaming, 6 éves korom óta nyakig benne vagyok... nekem még volt ff Junoszty meg rákötött Videoton Pong gép.

Na de van itt téma bőven, teljesen felesleges ebbe a személyem belevinni, mert nem egyetlen ember álláspontját képviselem, hanem sokakét.

Viszont ennél többet ehhez a témához, már nem tudok hozzátenni, így részemről átmegyek read only-ba, mint ahogy eddig. Most sem akartam hozzászólni, de hihetetlennek tartottam, hogy a negatívumokról senki nem akar, nem mer beszélni.

Fausto(tm) 2019.04.08. 12:42:04

@TinmanHU: Az Operencia szempontjából írtam, hogy nem vagy vásárló, ne állítsd be magad annak. Szerencsére van választási lehetőséged:
a, megveszed az Epic Store-ba és együtt élsz a bolt hiányosságaival
b, vársz egy évet és megveszed Steam-en
c, nem játszol vele

Adsr 2019.04.11. 06:50:42

Csodálom, hogy Stöki nem csapta le a 43:15 után kétszer is elhangzó "váza" szóra az ókori kínai váza poént...

GalaHU 2019.04.15. 11:02:53

@TinmanHU: Hát gratulálok, az ész nélküli vásárló mintaképe vagy! Közel 5000 játékod van, 40 évesen. Mégis mennyi időt tudsz eltölteni velük? Az elmúlt 15 évben átlagosan évi kb. 300 új játékod lett, ami ha tényleg (!) kihasználtad volna az istenített Steam lehetőségeit, teljes 36 órán keresztül élvezhetted volna az egyes játékokhoz tartozó szolgáltatásokat... Ezek után milyen acsi-jellegű szolgáltatás hiányzik??? :)

Ehhez az 5000-hez marhára hiányozhat a Metro meg az Operencia, nyilván rengeteg időt töltenél velük...

Szimplán fröcsögsz, mert fröcsögni akarsz, ha valódi gyűjtő lennél, akkor nem osztana sem szorozna, hogy a meglévő platformok mellé még egy ikont meg kéne tűrni a desktopon...

Másrészt meg a steam-felhasználók sem bújnak könyékig a lehetőségekbe, sokan csak a játék ikonjára kattintanak és ámen, lehet küldeni a cuccot, pont leszarják a listákat/fícsöröket...

Hovatovább ha már ennyire okos vagy egy telített és más által dominált piacra történő termékbevezetéssel kapcsolatban, akkor tudhatnád hogy a szépen, csendben beállunk a sarokba és udvariasan noszogatjuk a vásárlókat hogy lécci-lécci, az soha sehol nem működik. Odavágsz a piacnak hogy legyen visszhangja, a lehető legdurvábban és legnagyobb hangerőn bevezeted a terméket, hogy mindenki rólad beszéljen, különben véged!

sien 2019.04.29. 18:52:36

@GalaHU: szerintem ez az értelmetlen személyeskedés nem hiányzott innen.

sien 2019.04.29. 18:59:04

@Fausto(tm): fura, mintha egy kicsit fordítva gondolkodnál. Attól ő még POTENCIÁLIS vásárló lehet, vagyis lehetett volna, aki nem fogja megvenni. A te gondolatmeneted alapján csak az számít, aki MÁR megvette. Pedig az a fura helyzet, hogy az ő pénzük már a zsebben van, az a fontos, aki MÉG nem vette meg, de valahogy el kell érni, hogy megtegye. Akár hiszed, akár nem, ha bemégy a tesco-ba vásrálási szándékkal, te vásárló vagy. Akár vettél valamit, akár nem.

GalaHU 2019.04.30. 09:44:21

@sien: Szerintem meg ezt döntse el Stöki, ha úgy érzi nem idevaló, szíve-joga törölni. Addig meg a vélemény szabad...

sien 2019.05.15. 09:18:05

@GalaHU: ahogy az én véleményem is. jó mi? de teljesen fel lennél háborodva, ha a te stílusodban válaszolna valaki arra, amit írtál. mert ez mindig ilyen. csak egy irányban szoktak a hasonló stílusú kommentelők megengedőek lenni, amikor ők írnak így. de egyáltalán nem baj, ha itt marad a szegénységi bizonyítványod.