HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Checkpoint 4x21: Peter Molyneux játékai

2018.09.21. 22:33 Stöki

Mind tudtuk, hogy eljön a pillanat, amikor adást készítünk korunk egyik legnagyobb hatású és legnagyobbat bukott játékfejlesztőjéről, Peter Molyneux-ról. Csak azt nem tudtuk, hogy annyit pofázunk majd róla, hogy azzal rekordot döntünk - ugyanis bőven két óra fölött fejeztük be a beszélgetést visszatérő drága vendégünkkel, Daevvel.

podcast88.png

Volt, hogy parázs vitába keveredtünk azt illetően, hogy Molyneux mennyire hibáztatható tragikus sorsáért, és mennyire a körülmények áldozata, de az biztos, hogy voltak igen szuper játékai, és nem csak a korai időszakában (mint a szuper Movies, ami ha csak egy-két évvel később, a YouTube elterjedése után jelenik meg, nem bukás lett volna, hanem gigasiker). Szóval egyik szemünk sírt, másik nevetett, miközben ezt az adást csináltuk. Embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt, >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval, hosszabb cikkekért pedig irány a Retro.Land felé.

Shownotes, azaz az adásban hivatkozott dolgok:

Legközelebb a jövő hét első felében jövünk Checkpoint Minivel. Arra kérünk benneteket, hogy ha éppen arra jártok, értékeljetek bennünket az iTuneson, akár csillaggal, akár szövegesen (azért jó ez nekünk, mert ennek függvényében sorol feljebb minket az Apple, illetve ajánl másoknak). Egyéb visszajelzések, észrevételek is jöhetnek bátran, és azért is hálásak vagyunk, ha share-elitek a mostani adást (vagy valamelyik korábbit).

Korábbi Checkpoint adások a negyedik évadban:

 

Még korábbi adások:

 

Ebből a posztból elérhető a teljes első évad, ebből a posztból a teljes második évad, ebből a posztból pedig a teljes harmadik évad.

A vendéges (nem mini) Checkpoint adásokat itt találod, a vendég nélküli Checkpoint Miniket itt találod.

 

Ezek pedig vendégszerepléseink a Runyai Stúdió podcastjében, A hiányzó darab podcastben és a Fun With Geeks YouTube-csatornán (van már második rész is! sőt, harmadik!), illetve Stöki évekkel ezelőtti vendégeskedése a Konnektor podcastben.

A poszt végén pedig következzen Patreon-támogatóink avatár- és névsora:

halloffame_20180914.png

További támogatóink:

Kiss András, kopeszku, Hollósi Dániel, Mozoka, Nagy Gyula, Győri Ferenc, Kalázdi Tamás, Gortva Gergely, Révész Péter, Szabó Ferenc, polish, Bojki, Szőke Attila, Zila, jurgen_habermas, RZP, Szauer Tibor, ricsi, abeddon, Valis142, Varga Bálint Bánk, Koppn, csee, TheLastNinja, GLiSKARD, Ninju, Sándor Tamás, Jezernyiczky Tamás, gilicze, ezven, Bajka Zalán, Szabó Zoltán, Rudymester, kisakos, Varga Balázs, Smiley, Huszti András, Invi, Coeris, Velicsek István Gusztáv, SzLacc, Tutu, Zelenák Zoltán, Glad, Steveboy, HuSkizo, Müller Niki, Tresó Ottó, bigwhite, aboy, Sinus, bordiii, Fanyuvo, Élményborz, Edvárd, ArcadeMacho, Selmeci Dávid, Hájas Ákos, Lottsie, CsikosZ, Gytb, Oli, Udvardy Tamás, Döme, waces, oplenti, Palkó D. István, gyulaur, Kovács Marcell, Neriana, Larten, Arsenic, rBali, hadam89, Ergoproxy83, Milo, Csviri, Gueszka, Magyar Kristóf.

(Ha nem látod a listában a nevedet, pedig támogattál vagy ha valami változtatást szeretnél, írj nekünk! Esetleg keress rá, nincs-e megválaszolatlan leveled tőlünk. Illetve bocs, régebbi felvételek miatt pár adást csúszhat a hangos-képes főhajtás.)

 

55 komment

Címkék: retro podcast checkpoint lionhead peter molyneux bullfrog

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr8714254737

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flankerr 2018.09.21. 22:50:50

Nekem kimaradtak a játékai (játszásilag), de az adás jó volt :)

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2018.09.22. 07:22:30

a fable-ig megvolt mindegyik játéka. szerintem ő az a jómunkásember, akire hatványozottan igaz, hogy "teher alatt nő a pálma".

AarPoe 2018.09.22. 16:56:40

Még nem hallgattam meg az adást, de hogyan maradhatott ki a shownotes-ból az egyik legjobb hangulatú, legnagyobb hatású játéka, a Theme Hospital? :( Remélem esett róla szó és nem volt nagy molyneuxlás ebből!

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2018.09.22. 17:21:28

@AarPoe: Ahhoz nem volt már köze PM-nek, ezért csak egy mondatban megemlítettük.

Palánta 2018.09.22. 18:03:51

Én csak a későbbi játékaival ismerkedtem meg, igaz a Hi-Octane-t nyomtam még az első PC-men, de nem volt olyan kiemelkedően maradandó a szememben hogy később etalonként, vagy egyediként tekintsek rá.
Syndicate volt az első ami megfogott tőle, és végig is nyomtam, és mai napig is etalonnak tartom, és abban az időben kerestem is a hozzá hasonlókat, amit a furcsa című Gender Wars-ban meg is találtam, de kétség kívül remek volt a Syndicate.
Populous 3 volt a következő ami igazán megfogott és miatta is örültem amikor kiderül hogy újrázza Godus címmel, ami mint kiderült besült.
Black and White-ot is játszottam de annyira nem merültem el benne, talán mert nem volt olyan egzakt az irányítása, mint a Populous 3-é, vagyis hiába tanítottam meg a lényemnek az esőt, csak akkor csinálta ha kedve volt hozzá, majd mikor a lény nélkül kellett volna boldogulni az egyik pályán, abbahagytam. Nem azért öltem bele 30+ órát hogy utána nélküle szenvedjek még jó párat.
Theme Park helyett a Rollercoaster Tycoont nyomtam és nem cslóüdtam abban sem.

Bobby Newmark 2018.09.22. 18:51:58

Kb olyan a csóka, mint George Lucas. Ha van mellette egy jó csapat, akik hozzáteszik az ötleteiket, meg visszafogják a hülyeségeit és a megalomániáját, akkor a világ legjobb szórakoztatását nyújtja.
De amint szabad kezet kap, elszáll a picsába magától, elhiszi magáról, hogy ő az atyaúristen, és amihez csak nyúl, az arannyá válik. Közben meg nem.
Jönnek tőle sorban a túlhájpolt de középszerű játékok, meg a betarthatatlan, megvalósíthatatlan ígéretek, sőt, néha konkrét hazugságok.
Kár, hogy az a produktív felállás a Bullfroggal véget ért. Míg a Bullfrog sorban, szakmányban gyártotta a játékvilág klasszikusait, Lionhead játékai nagyrészt értékelhetetlenek.
Mármint persze, tele vannak tök jó ötletekkel a játékok, de vagy maga a játék egy unalmas fostömlő összességében (Black and White 1-2), vagy éppen korrekt iparosmunka, de befejezetlen, a bereklámozott fícsörök háromnegyede hiányzik, és messze nem az a világrengető dolog, mint aminek beharangozta (Fable sorozat, Godus).

Kéne mellé egy ember, aki így izomból pofán veri, amikor elkezd hülyeséget beszélni, meg előtör belőle az álmodozó.

Rozsgyi 2018.09.23. 01:02:37

Egy szemetlada a pali, nincs mit szépíteni. Amit levágott a Curiosity győztesevel, az több mint bicskanyitogato. Egy peklapattal történő megcsapkodas kijarna neki

www.eurogamer.net/articles/2015-02-11-the-god-who-peter-molyneux-forgot

jürgen baromartz 2018.09.23. 03:00:53

Amikor a Gamestart meg a PC Gurut olvasgattuk kis társaimmal még a régi szép időkben, 2000-2002 tájékán, taknyos általános iskolásként, akkor mi következetesen Péter Mulinexnek hívtuk a pasast. (Mint a porszívót.)

gigabursch 2018.09.23. 08:21:44

Dungeon Keeper I
IMÁDOM
DK II. IMádom.

A DK 1 egyébként életem egyik legnagyobb hatású játéka.

Korunk egyik legnagyobb gondolkodója · http://magiavali.blog.hu 2018.09.23. 11:36:58

Az átlagjátékost nem nagyon érdekli, kik írták a játékokat, mint ahogy egy átlagkommentelőt sem érdekel, kik vezetnek egy-egy blogot. Az csak akkor válik érdekessé, amikor mondjuk már a második inxdex-blogról tiltják le a kommentjeimet, amihez amúgy joguk van. Ám hogy igazuk is lenne, azt kétlem. Ezzel azt akartam mondani, hogy a játékok is úgy változtatnak meg bennteket szép lassan, ahogy az életben van, hogy észre se veszitek.

Flankerr 2018.09.23. 15:08:48

@Korunk egyik legnagyobb gondolkodója:
pro tipp: ez egy szakblog, nem az átlagembernek szól.

Palánta 2018.09.23. 15:35:17

Átlagjátékost lehet nem érdekli ki milyen játékot készített, pláne a mai nagy bőségben, mert ha valami nem tetszik hagyja a pékbe és ugrik a következőre, de ha belefut egy olyan játékba ami neki személy szerint, örömet okozott, vagy szép emlékeket, akkor óhatatlanul is utánanéz hogy ha lehet ismét ilyen játékot vegyen, és aki már egyszer bizonyított az előnyben van azokkal szemben akik még nem.
Más kérdés hogy ezt az előnyt, nagyon könnyen el is lehet játszani olyan melléfogásokkal mint amilyeneket pl a feni úr is elkövetett vagy a Bioware.

joeperry · http://joeperry.blog.hu/ 2018.09.23. 21:15:28

Előre bocs, ha kretén a kérdés, csak nem nagyon hallgattam eddig az adásokat, szóval a Guru - Gamer szétválásról volt már podcast?

macman507 2018.09.23. 22:20:11

Fable (az első rész) szerintem a legjobb játékok között van. Mai szemmel is megállja a helyét.
A Black & White játékok szintén maradandó alkotások.

Komojtalan 2018.09.24. 09:59:40

@Korunk egyik legnagyobb gondolkodója: Régen más volt a játék készítés, egy ember leült a Spectrum elé és 1 hónap alatt írt egy jó játékot. Ma csak cégeket tudnék megnevezni, egyetlen embert sem. Olyan bonyolultak lettek a játékok, hogy minden team munka, az egyén jelentősége kevesebb, de nem 0. Aki nem abban nőtt fel nem is értheti a dolgot.

Amúgy ha második helyről tiltanak ki akkor nem biztos hogy nem te vagy a hibás, írom ezt úgy hogy nem ismerem mi történt. Nekem csak kommentjeimet törölték valahonnan (szerintem indokolatlanul), nem is mentem azóta sem az adott oldalra.

Zarbon 2018.09.24. 18:11:19

@Komojtalan: ma is ír egy ember jó játékot és szép számmal készülnek is, így hívják indie játékfejlesztés :)

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2018.09.24. 18:22:14

@Komojtalan: ajánlom, hogy nézz rá a rodina-ra. egyemberes fejlesztés.
de a fez is egy emberes volt, a flappy bird is, a battlecruiser ad is. utóbbin meg is látszott.

Bobby Newmark 2018.09.24. 20:39:54

@macman507: Miért?
A beharangozott, viszonylag forradalminak mondható újdonságokból, amiket Molyneux ígért, gyakorlatilag az égvilágon semmi nem valósult meg. A morálrendszert a Bioware egy kicsivel hamarabb tökéletesítette, és nem az a gyökér feket-fehér "mentsd meg az árvákat - GYILKOLD LE MINDET" szinten adja elő, mint a Fable, egyébként meg egy közepes TPS RPG, amiből 12 egy tucat.
Neked mi tetszik benne?

Bobby Newmark 2018.09.24. 20:45:54

@Zarbon: @manson karcsi:
Oké, de azért a kidolgozottságban van néhány nagyságrend különbség.
Én is imádom az indie játékok ötleteit és bátorságát, de összehasonlítani őket az AAA játékokkal eléggé felesleges.
Ezeken az egy ember fejlesztésű játékokon pont ugyanúgy meglátszik ez, mit a Battlecruiser sorozaton. Csak Derek még egy gyökér is, önkritika nélkül.

tzoil 2018.09.25. 11:21:48

Erintolegesen: bar biztos rengeteg probalkozas szuletett a Populous nyomdokain de szerintem a Reprisal universe (?) talan egy eleg jo alternativa ha mai szinben akarunk regi Populous hagyatekot jatszani:

www.youtube.com/watch?v=PUZ0yzh3u_Q

www.reprisaluniverse.com/

Zarbon 2018.09.25. 12:33:41

@Bobby Newmark: AAAról szó nem volt, erre reagáltam
"Régen más volt a játék készítés, egy ember leült a Spectrum elé és 1 hónap alatt írt egy jó játékot."

Bobby Newmark 2018.09.25. 12:46:46

@Zarbon: Na de régen az volt az AAA, zamek! :D

DeFranco 2018.09.25. 14:10:09

@Bobby Newmark:

"A morálrendszert a Bioware egy kicsivel hamarabb tökéletesítette, és nem az a gyökér feket-fehér "mentsd meg az árvákat - GYILKOLD LE MINDET" szinten adja elő, mint a Fable, egyébként meg egy közepes TPS RPG, amiből 12 egy tucat."

A fable szerintem eleve nem egy igggazzy RPG dns lánc hosszúságú skillfával meg a xx. századi orosz szépirodalom összes jellemrajzát felvonultató karakterfejlődéssel, hanem egy gyermeki, darabos, szándékosan elnagyolt és egyszerű mese.

Ettől lesz sajátosan emberközeli mert a gyerekkorban hallott mesék egyszerű történetvezetésű, fekete-fehér jó-gonosz, alapállásból induló történeteit idézik meg. A látványvilág is ilyen, gyermekrajz szerű nagy fej nagy kéz nagy láb, elnagyolt görbe formák, élénk szinek.

Ez nem egy vicser vagy egy tes, ez egy habkönnyű, egyszerű, szórakoztató mese, azoknak akik szeretnének a játék közben még egy kicsit újra gyerekké válni.

Emellett egész szépen él a világ, tele van gegekkel, kikacsintásokkal, aranyosan bárgyú, de ez szándékolt.

Bobby Newmark 2018.09.25. 18:20:27

@DeFranco: Ez így már érthető. A "legjobb játékok közt van" volt nekem sarkos, mert ahhoz szerintem meg túl középszerű. Nem konkrétan rossz, de nem is túl jó igazából. Jó akkor lett volna, ha meg is csinálják azt, amiről Molyneux hadovált.

Nekem a kedvencem az volt, hogy be lett harangozva, hogy a karakterednek fel kell nőnie, és hogy a gyerekkora döntései majd komolyan befolyásolják, milyen ember lesz belőle.
Játék valójában: gyerekkor=10 perc tutorial az elején, végén egyetlen döntési helyzettel, amiből kapsz kb 1 karma pontot pluszba vagy mínuszba. A játék végére meg lesz kb 1000 karmapontod (nem emlékszem pontos számokra).

natS 2018.09.26. 00:16:07

Amekkora hype lengte körül anno a játékait, ugyanakkora divat ma szidni emberünket, pedig szinte minden játéka vagy anyagilag és/vagy kritikailag sikeres lett.

Molyneux elhiteltelenedése a Curiosity/Godus projectnek köszönhető, egészen addig mindenki ha nem is hitt neki, mert magában mondjuk elosztotta kettővel amit emberünk mondott, de akart hinni neki, mert jó játékokat készített.

Úgy lépett le a Lionheadtől, hogy Fable egy frankó játék, frankó brand. Ezért nem nagyon értem Daevnek azon értekezéseit, amelyek Molyneux korábbi időszakára vonatkoztak, hogy már akkor hiteltelen volt, meg nem engedhette volna meg magának, meg ehhez hasonlók. Molyneux csak a Godusszal lett hiteltelen, előtte egy olyan fejlesztő volt, aki még akkor is jobb játékokat csinált, mint a konkurencia nagyja, amikor mindenki a programjait ekézte. Nyilván mindig is vágta maga alatt a fát nyilatkozataival, de manapság az emberek annyira nem tudnak elvonatkoztatni az utóbbi pár évtől, hogy ezzel a szemüveggel nézik a teljes pályafutását. Pedig a Microsoft éra alatt senki nem gondolta Molyneuxt viccnek. Viccesnek talán, viccnek aligha.

Amikor Daev azt mondja, hogy a Godus alatt zuhant a lehető legmélyebbre nincs igaza, mert előtte nem zuhant sehova, voltak hullámvölgyei meg hullámhegyei, mint bárki másnak, meg nyilatkozott sokszor balgaságokat, de alapvetően egy sikeres, befolyásos és hiteles (oké, osztva kettő) ember volt.

Keresztény szellemiségű luxuskurva 2018.09.26. 10:01:04

Én azért bármikor elcserélném a tragikus sorsát mondjuk az enyémre.

DeFranco 2018.09.26. 13:39:41

@Bobby Newmark: A jóság elég szubjektív dolog, inkább hívnám különlegesnek a fentebb írtak miatt. Ebbe is bele lehet kötni mert ugyanúgy szubjektív hogy mi a különleges, de ezt a hangulatot kevés játékban tapasztaltam.

Az meg hogy mi lett beharangozva, egy dolog, biztosan Te is ismersz olyan egyébként jó képességű és egyébként értéket teremtő embereket akiket amúgy el kell osztani kettővel mert kicsit mosott náluk a képzelet meg a valóság közötti határ. Molyneux-szal is így vagyok, cool story bro, majd ha megjelenik akkor játszunk keresd a különbséget játékot az elmeséltek meg a látottak között.

Bobby Newmark 2018.09.26. 18:32:25

@natS: Hát ez fura, hogy így látod, mert nekem meg a Godus csak feltette az i-re a pontot. Nem meglepő volt, hanem nagyjából elkerülhetetlen.
Pont az, hogy el kellett osztani kettővel, amit mond, tette vicc kategóriába. Azon a szinten ahol ő volt, már nem megengedhető ez.

Bobby Newmark 2018.09.26. 18:41:46

@DeFranco: Oké, persze, hogy a jóság szubjektív, a véleményemet írtam csak én is, nem az Abszolút Igazságot. :)

"Te is ismersz olyan egyébként jó képességű és egyébként értéket teremtő embereket akiket amúgy el kell osztani kettővel mert kicsit mosott náluk a képzelet meg a valóság közötti határ."

Heh, hát ilyen kombinációban nem nagyon. :D Nem kétlem, hogy vannak, de akik ilyen vetítőgépek, azok általában valami más formában is simlisek, a tapasztalataim szerint.

natS 2018.09.26. 20:57:57

@Bobby Newmark: Én akkor ezt nem így láttam, ő volt a játékfejlesztő zseni, akinek mindent elnéznek (többek között az iparágon belül is, mert mégiscsak megtették a Microsoft Gamesnél Creative Directornak).

Az meg, hogy a PR-esek rémálma volt, vagy hogy a gamerek elhitték neki, amit mondott egy olyan iparágban, ahol a Daikatanától a Duke Foreveren át a No Man's Sky-ig folyamatos a parasztvakítás. Hát, van ilyen. Láthatóan ezen a szinten is. Elég csak megnézni mit kommunikál és közben mit tesz az EA Games úgy bármilyen tetszőleges adott időpillanatban.

Bobby Newmark 2018.09.26. 21:58:18

@natS: Valószínű, hogy a véleményem kialakításában sokat számított, hogy az ilyesmiről (ki hová nevezte ki őt) nem is igazán vettem tudomást, és egyébként sem érdekelt (és máig nem érdekel). Nekem csak egy fejlesztő celeb volt, aki régen jó játékokat dizájnolt, de amikor szabad kezet kapott, onnantól csak középszerű _játékot_ gyártott, rengeteg jó, de máshol soha nem adaptált ötlettel.

Pl imádtam a Black&White mindkét részének UIját. Mozdulatokkal előhozni a varázslatokat; spline jelleggel húzni a falat, egér sebességétől függő ívsugárral, visszafelé vezetve az egeret törölve a letett dolgot; cuccok pakolgatása az isteni kezemmel; "tamagocsi" lény, amit meg lehet tanítani dolgokra; seregek irányítása úgy, hogy leteszed a kézzel a zászlót oda, ahová küldeni akarod... Mind nagyon fasza dolog. De soha senki nem használta fel aztán a kidolgozott megoldásokat, és a játékok, amik használták őket (B&W 1-2) meg elképesztően unalmasak, lassúak, közel játszhatatlanok voltak.
Persze, imádtam, hogy a játék indításakor a Lionhead logót az egérrel basztathattad játékonként eltérő módon... de ha a játék egy unalmas fos volt, akkor mindez a rengeteg innováció ment a levesbe.
És a játékok unalmas fosok voltak, legalábbis számomra.

A No Man's Sky jó példa, mert ott egy Molyneux jellemű fejlesztőt a gémer világ az _első_ játékánál az anyjába elküldte, mikor kiadta a játékot az ígéretek 10%-os implementálása szintjén. Molyneux ha megkapta volna ugyanezt a kezdetektől, akkor nincs Godus bukta.

Bobby Newmark 2018.09.26. 22:08:07

@Palánta: "vagyis hiába tanítottam meg a lényemnek az esőt, csak akkor csinálta ha kedve volt hozzá"

Ez fura, mert nekem a meteorzuhatagos pályáig az volt a sztenderd módszerem, hogy a lény tudott esőt, én felgyújtottam az ellenséges falut tűzgolyóval(1 egység beszarnaktőlem), a lényem meg eloltotta esővel (10 egység beszarnaktőlem ÉS szeretnek).
Aztán jött az a map, és abbahagytam az egészet a francba.

Bobby Newmark 2018.09.26. 22:10:58

@Palánta: Ja, ha a második részről beszélsz, akkor nem szóltam, azt kb azonnal untam meg, nem volt időm arra, hogy a lény AIját teszteljem.

Void Bunkoid 2018.09.27. 13:39:35

@DeFranco: a Fablekben a sírkövek feliratai voltak mindig a legviccesebbek, rengeteg filmre-könyvre-más műalkotásra kikacsintgatásokkal :)

DeFranco 2018.09.27. 14:00:48

@Bobby Newmark: beszélgetünk, ez belefér :)

embertípusból meg rengeteg van tényleg van ilyen is, ismerek is néhányat személyesen, aki egyébként egy lánglelkű (ha nem is zseni, de...) újító csak éppen a saját ötletei által saját magában generált személyes hypeban azt is elhiszi ami fizikailag lehetetlen. ettől még nem simlis, mert ő is őszintén elhiszi amit mond, csak nem veszi észre, hogy már centikre elemelkedett a földtől. van ilyen.

DeFranco 2018.09.27. 14:03:26

@Void Bunkoid: a chicken chaser már eleve ilyen volt, azt a nevet nem a csirkerugdalásért kaptad, ahogy Daev említette, hanem ez volt a default amit (pénzért) megváltoztathattál.

kiszaladt egy kunc amikor fejben lefordítottam, hogy ez magyarul csirkefogó :D

lásd még macskafogó: giovanni gatto aka. macska jános aka. macskajancsi :)

DeFranco 2018.09.27. 15:04:32

@manson karcsi: na látod, EZÉRT kellene a magyar francia és spanyol nyelvű leirat a podcastokról, hogy ne kelljen percekig keresgélni, hol hangzott el az idézett rész :D

egyébként 1:43:35-től meséli Daev és itt a chicken chaser "igazoló" link:

gamefaqs.gamespot.com/boards/929075-fable-the-lost-chapters/41925315

p)ec 2018.09.27. 15:13:32

Nagyon igazságtalan, hogy Molyneux-ról pont egy ilyen előnytelen képet raktatok a borítóképre.

natS 2018.09.27. 18:03:46

@Bobby Newmark: "A No Man's Sky jó példa, mert ott egy Molyneux jellemű fejlesztőt a gémer világ az _első_ játékánál az anyjába elküldte, mikor kiadta a játékot az ígéretek 10%-os implementálása szintjén. Molyneux ha megkapta volna ugyanezt a kezdetektől, akkor nincs Godus bukta."

Ebben nyilván igazad van, ha nem ő a Popolus és Dungeon Keeper alkotója, nyilván nem nézik el hülyeségeit. De ő volt. És hát ugye amit szabd Jupiternek...

(Illetve az még a jövő zenéje, hogy a No Man's Sky alkotóiból lesz-e még valami/valaki a játékiparban.)

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2018.09.27. 19:54:29

@DeFranco: szerintem én vagyok az egyetlen, aki podcastos poszt alatt úgy kommentel, hogy nem hallgatta végig azt. ;)

Bobby Newmark 2018.09.27. 21:11:48

@natS: Úgy hallom, hogy NMS eléggé kikupálódott, sorban rakják bele az ígért dolgokat.
Igazából így utólag csak annyit cseszett el a fejlesztő, hogy nem early accessként adta ki, hanem 1.0 "kész" játékként. Gondolom kellett a pénz...

cpt_syph · http://golt.blog.hu/ 2018.09.28. 06:28:39

Azt egyébként lehet tudni, hogy miért nem jelent meg a Fable 2 pc-re?
Amúgy egy dolgot azért megjegyeznék Peter munkásságával szemben, hogy elképesztően stílusos volt szinte mindegyik játéka amin dolgozott. Ránéztél és már akkor tudtad, hogy ebben benne van a keze még akkor is, ha egy havernál láttad, hogy éppen játszik valamivel.

Bobby Newmark 2018.09.28. 11:59:46

@cpt_syph: Szokásos konzolgyártó gyökérség. Hogy eladják az új konzolt az exkluzív játékaikkal.

Azt hittem, ez egyébként kezd már kipusztulni, egyrészt a platform-exkluzív dolgok, másrészt a játékos hozzáállás, hogy egyetlen játékért vegyen valaki konzolt. Ennek ellenére két haverom is tervezi, hogy vesz PS4et az RDR2 miatt.
Hát... nem mondanám, hogy túl okos döntésnek tartom a dolgot.

Bobby Newmark 2018.09.28. 12:10:56

@cpt_syph: Gondolod, hogy az az ő érdeme, nem a Bullfrog és a Lionhead grafikusaié?

cpt_syph · http://golt.blog.hu/ 2018.09.28. 13:06:25

@Bobby Newmark: úgy gondolom hogy azért ő is előadta a saját koncepcióját, hogy milyennek is kellene kinéznie a játéknak és a grafikusok is előhozakodtak azzal, hogy akkor mi meg ilyenre gondoltuk és akkor bumm. Csak felismertem egy sémát ami kb előfordult a játékai nagyobb hányadánál.

Bobby Newmark 2018.09.28. 13:25:48

@cpt_syph: Persze, lehet. Én meg abból indultam ki, hogy a cégek továbbra is vitték ezt a felismerhető stílusukat, miután ő lelépett, olyan játékokkal is, amiken már nem dolgozott.

De közben így utánanézegetve meg kiderül, hogy kissé el is vagyok tájolva...
Pl a Genewars ugrott be, hogy az jól felismerhetően Bullfrog volt, csakhogy az még Molyneux.
Molyneux után meg pillanatok alatt be lett darálva a Bullfrog, jött még egy DK2, ami nyilván vitte tovább a DK vizuális dizájnját, meg három Theme..., amik meg szintén már egészen kialakult megjelenésük volt.
Lionhead kb ugyanez.
Szóval... franctudja.

Bobby Newmark 2018.09.29. 00:51:32

@cpt_syph: Mark Healey.
en.wikipedia.org/wiki/Mark_Healey
Szerintem leginkább neki köszönhetjük ezt. Legalábbis a Bullfrog esetében.

B-Bird 2018.10.03. 09:57:55

Fülem még nem ért a végére, de BC volt említve? Arról már videók is mentek ki, meg nagy várakozás előzte meg. Ha nem csal emlékezetem az is "úúú Peter Molyneux újabb nagy dobbantása lesz" kategóriában hírezték... vagy nem!?

Rozsgyi 2018.10.07. 10:48:11

Vége a checkpointoknak?

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2018.10.07. 22:14:44

24 órán belül lesz új adás.

Rozsgyi 2018.10.08. 10:55:06

@Stöki: Szuper! Tetszett a Fujis videó is

mindbender2 2018.10.19. 20:04:48

Anno a theme hospitalnál elég fiatal voltam, de már akkor is feltűnt, hogy fura dolgokról beszél, nagyzol.
Nekem így jött le. Emlékszem olyanokat ígért, hogy majd a csecsemők bemászhatnak a műtősszoába a szülészetről meg hasonló baromságokat.
Neme tudtam hová tenni. Aztán ez valóban eszkalálódott, de régen is ilyen volt.
Mindenesetre kva jó játékokat csinált és a legjobbak azok lettek, amiket az alap szenvedésből továbbfejlesztettek.