HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Checkpoint 4x19: A Terep 2-től a Star Wars: Battlefrontig - Nagymáthé Dénes játékai

2018.08.06. 00:59 Stöki

Régóta levelezünk mostani vendégünkkel, aki nagyon kedvesen válaszolgatott nekünk, de a személyes találkozót folyton halogattuk, ugyanis ő nem Magyarországon él. Végül úgy döntöttünk, távinterjút csinálunk, úgyhogy köszöntsétek szeretettel Nagymáthé Dénest, egyenesen Londonból (illetve Guildfordból)! Egyben ha a hangminőségben kisebb bizonytalanságok akadnak, tessék elnézni, Skype-on készült az interjú (és ahhoz képest szerintem nem lett rossz, amit tudtam, kihoztam belőle)

podcast856png

És Dénes nevét jegyezze meg mindenki, aki valaha próbálgatta a Terep 1 vagy a Terep 2 techdemókat, ezeket ugyanis ő készítette. Később az Invictus Games nevű magyar stúdióban volt fejlesztő (többek között az 1NSANE-en dolgozott), majd volt az NCSoftnál, a Ubisoftnál, Microsoft-közeli cégnél, most pedig a Criterion Gamesnél csiszolgatja például a Star Wars: Battlefrontokat. Végigbeszéltük vele az életpályáját, és persze azt is megpróbáltuk kihúzni belőle, hogy min dolgozik most. Embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt, >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt. És már van Discord-szerverünk is, ha ott bandáznál a többi Checkpoint-rajongóval, hosszabb cikkekért pedig irány a Retro.Land felé.

Shownotes, azaz az adásban hivatkozott dolgok:

Legközelebb a hét közepén jövünk Checkpoint Minivel. Arra kérünk benneteket, hogy ha éppen arra jártok, értékeljetek bennünket az iTuneson, akár csillaggal, akár szövegesen (azért jó ez nekünk, mert ennek függvényében sorol feljebb minket az Apple, illetve ajánl másoknak). Egyéb visszajelzések, észrevételek is jöhetnek bátran, és azért is hálásak vagyunk, ha share-elitek a mostani adást (vagy valamelyik korábbit).

Korábbi Checkpoint adások a negyedik évadban:

 

Még korábbi adások:

 

Ebből a posztból elérhető a teljes első évad, ebből a posztból a teljes második évad, ebből a posztból pedig a teljes harmadik évad.

A vendéges (nem mini) Checkpoint adásokat itt találod, a vendég nélküli Checkpoint Miniket itt találod.

 

Ezek pedig vendégszerepléseink a Runyai Stúdió podcastjében, A hiányzó darab podcastben és a Fun With Geeks YouTube-csatornán (van már második rész is! sőt, harmadik!), illetve Stöki évekkel ezelőtti vendégeskedése a Konnektor podcastben.

A poszt végén pedig következzen Patreon-támogatóink avatár- és névsora:

halloffame_20180806.png

További támogatóink:

Kiss András, Pusztai Zsolt, kopeszku, Hollósi Dániel, Mozoka, Nagy Gyula, Győri Ferenc, A Konnektor csapata, Kalázdi Tamás, Gortva Gergely, Révész Péter, SnakeHB, polish, Bojki, Szőke Attila, Zila, jurgen_habermas, RZP, Szauer Tibor, ricsi, abeddon, Valis142, Varga Bálint Bánk, Balog Tamás, Koppn, csee, TheLastNinja, GLiSKARD, Ninju, Sándor Tamás, Jezernyiczky Tamás, gilicze, ezven, Bajka Zalán, Szabó Zoltán, Rudymester, kisakos, Varga Balázs, Smiley, Huszti András, Invi, Coeris, Velicsek István Gusztáv, SzLacc, Tutu, Zelenák Zoltán, Glad, Steveboy, HuSkizo, Müller Niki, Tresó Ottó, bigwhite, aboy, Sinus, bordiii, Fanyuvo, Élményborz, Edvárd, ArcadeMacho, Selmeci Dávid, Hájas Ákos, Rokborn, Lottsie, Valis142, CsikosZ, Gytb, Oli, Udvardy Tamás, Döme, waces, oplenti, Szabó Ferenc, Palkó D. István, gyulaur, Kovács Marcell, Neriana, Larten, Arsenic, rBali, hadam89, Ergoproxy83, Milo, Csviri.

(Ha nem látod a listában a nevedet, pedig támogattál vagy ha valami változtatást szeretnél, írj nekünk! Esetleg keress rá, nincs-e megválaszolatlan leveled tőlünk. Illetve bocs, régebbi felvételek miatt pár adást csúszhat a hangos-képes főhajtás.)

 

50 komment

Címkék: retro podcast terep2 checkpoint magyar játékfejlesztők

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr9614133035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flankerr 2018.08.06. 07:10:13

Végre tudom hogy miért "atomic" vehicle simulation :)

Kiváló adás volt, és nagyon jó látni hogy azóta is töretlen a pályafutása abból a szempontból hogy végig a szakmánál maradt.

Gatts 2018.08.06. 11:01:12

Nagyon érdekes adás volt! Nem gondoltam, hogy ez akkoriban ilyen előremutató techdemo volt. Mi csak ökörködtünk vele a számtech teremben a 90-es évek végén és röhögtünk, hogy konkrétan egy galacsinná lehetett gyűrni a kocsit.
Volt benne egy bug is. Ha a két recovery gombot egyszerre használta az ember, akkor az autó elkezdett lebegni és fel lehetett repíteni az égig, aztán onnan leejtve még jobban összegyűrni. :)

Winter is coming 2018.08.06. 12:00:23

BME-n is nagy sikert aratott, alapmű volt a terep2.
Amikor új PC rakott össze az ember, akkor a Winamp és NC mellett a terep2 került először felmásolásra :)

paráznabillegető 2018.08.06. 16:31:54

zseniális a terep.
még mai szemmel is.

dinazsolti 2018.08.06. 18:56:12

Tényleg jó volt. De azért 10 év alatt nem felejtesz el angolul, you know..

dinazsolti 2018.08.06. 18:57:47

Mármint úgy értem magyarul.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2018.08.06. 19:07:58

@dinazsolti: De hát nem is felejtett el. Néha egy-egy szó nem jutott eszébe, ami tök természetes, ha egy évtizede nem használod aktívan a nyelvet. Ez nem póz, hanem az emberi agy tökéletlensége.

dinazsolti 2018.08.06. 19:31:26

@Stöki: elhiszem h van ilyen, csak nem gondolnám , hogy 9-10 év alatt. Nekem is van kint (sajnos) sok barátom , náluk nem tapasztaltam ilyet. De mindegy, ez nem lényeg. Az adás szokás szerint jó volt, a többi mindegy :).

p)ec 2018.08.06. 20:57:26

@dinazsolti: Velem ez Magyarországon élve is megesik. Van az úgy, hogy az ember agya az angol szót hozza fel a magyar helyett. Vagy hogy az "angol" szót hozza fel a "magyar" helyett. :P

FeroxX 2018.08.06. 22:19:16

Semmi szóvicc? Nemáá, azért járok ide:))

Király adás volt amúgy! Imádtam a Terep2-t, jó tudni, hogy nem kallódott el a tehetség!

Bobby Newmark 2018.08.06. 23:32:37

@Gatts: A fícsör volt, nem bug! :) És az nem a terep1 volt egyébként, gyufásdoboz autóval, bénább textúrákkal?

Gatts 2018.08.07. 02:00:16

@Bobby Newmark: Terep2 kellett, hogy legyen, mert mindig így emlegettük és nem is értettük, hogy miért 2. Terep1-et nem is hiszem, hogy láttam valaha. Hogy bug, vagy fícsör volt, arra gondolom, az alkotó tudna válaszolni. :)

@dinazsolti: Ez a nyelv dolog nagyon furcsa, néha velem is előfordul, hogy észre sem veszem és bekerülnek angol szavak a mondandómba, különösen, ha munkáról van szó. Bár informatikusként ott alapból nem meglepő, de olyan szavakról van szó néha, amiknek van magyar megfelelője. De fordítva is előfordult, hogy angolul kérdeztek és hirtelen magyarul válaszoltam.
Nagyon számít a szituáció is. Ha fejben elkalandozom valamin és éppen a másik nyelven "gondolkodom", akkor esélyes, hogy jön a keveredés.
A legmeredekebb ilyen helyzet, amit máig nem tudok hova tenni, egy spanyol kiküldetésnél volt, ahol a helyi kolléganő mondott nekem valamit angolul, én meg kapásból rávágtam, hogy "hai, arigato". Mindketten eléggé meglepődtünk és fogalmam sincs, hogy az agyam épp melyik zugából ugrott elő, hogy japánul válaszoljak, főleg, hogy a nyelvet csak kicsit értem/beszélem, de van némi kötődésem hozzá (nem anime).

Egyébként különösen vicces volt úgy hallgatni ezt az adást, hogy én is Guildfordban vagyok most több mint egy hónapot. :) Nyitott szemmel fogok járni, hátha látom az úriembert.

Zee' 2018.08.07. 11:30:27

Terep IOS-t mindenkinek! :)

thief 2018.08.07. 12:29:14

Ez egy nagy kamu a magyar nyelv elfelejtése. Emlékszem Vajna is néha ezt csinálta. Tökéletesen beszélt velünk magyarul és ha jött a tv stb elkezdte ezt a nevetséges magyar angol vakerálást...

mbm 2018.08.07. 13:29:55

@thief: Ha Vajna pózörködik akkor nyilván mindenki más is.

AarPoe 2018.08.07. 15:16:28

Nagyon jó adás volt, de ez az elfelejtem a magyar nyelvet-dolog tényleg kamu és roppantul idegesítő. Nem értettem soha, ettől miért több az ember...

utax 2018.08.07. 17:25:58

Komolyan, interjú készül a legendás terep2 készítőjével és ti a kiejtésén vagytok leakadva?! Aki ráadásul 10 éve Angliában él?
Én elégedett vagyok vele mert hallatszik, hogy nagyon igyekszik amit pedig mond az rettentő érdekes! Köszi az adást, szuper volt!

GépBalta 2018.08.07. 21:24:02

Volt egy haverom, aki itt fejezte be az általános iskolát, de a középiskolát már angol nyelvterületen csinálta. Nála lehetett megfigyelni, hogy bár egyébként normálisan beszélt magyarul (ahogy az interjúalany is), de ha valami olyan kifejezéssel került szembe amit egyébként először angolul hallott, angolul tanult meg, de korábban magyarul nem használt akkor annak nem nagyon tudta a magyar megfelelőjét. Simán eldumált 5 percen át valamiről, aztán pont ugyanígy megakadt egy-egy szónál. Gondolom aki vagy 20 éve dolgozik angliában, vagy angol partnerekkel, az megtanul egy csomó angol kifejezést ami egyébként nem képzi részét a magyar szókincsének.

Bobby Newmark 2018.08.07. 22:14:29

@Zee': Hehe, ez egy nagy tévedés. Amit kijavítanak, az bug. Ami örökre benne marad, az feature. Így lehet megkülönböztetni a kettőt. :D

lefty 2018.08.07. 23:44:45

A terep2 pályáit 2 db pcx file írja le. Az egyik a felület minőségét (föld, fű, aszfalt, stb.), a másik a domborzatot tartalmazza. Így egy képszerkesztővel könnyű új pályákat csinálni. Be is indult nálunk a map gyártás, úgyhogy az egyik évfolyamtárs készített egy launchert, amiben volt pálya és talán autó választási lehetőség is. Aztán így be is került valamelyik magazin mellékletébe. A gond csak az volt, hogy sikerült a terep2 tört! változatával kiadni. Hát ciki...

FeroxX 2018.08.08. 09:33:51

Én szimplán baromi sok komplekszebb szintű angol nyelvű youtube kontentet nézek (tudományos, filozófiai, politikai), és már csak ennek hatására is nem egyszer fordul elő, hogy bizonyos kifejezések előbb jutnak eszembe angolul, mint magyarul.. Nincs ebben semmi extra. Van egy haverom aki szintén sok angol kontentet fogyaszt, vele gyakorlatilag néha átmegyünk ilyen "hunglish"-be beszélgetés közben.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2018.08.08. 11:09:37

az astroneer jópofa early access játék, de kár, hogy olyan drága - még sale-kor is.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2018.08.08. 13:35:13

Jó kis adás volt, nagy forma ez a Nagymáthé!
Mondjuk látszik, hogy az idősebb gémer korosztály képviselője, mert már 10 éve is simán megértettem a keverék hunglish nyelvet, és tudtam, mit jelent, ha a WoW-os haver azt mondja: "Az instában magamra agrózom Onyxiát, te meg nyomjad a buffokat!".

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2018.08.08. 13:50:17

Szóval azt akartam ezzel írni, hogy szerintem nem kellett volna lefagynia, ha a custom angolul jut eszébe, mert azt mi is használjuk, pl. customizált Star Wars akciófigura. A gémer dolgokról nem is beszélve, ahol a főboss, a monc vagy a hílelj már bazmeg! kifejezés ma már teljesen természetes.
:)

inframazsola 2018.08.08. 19:22:23

Mindenki, aki valamit nem úgy csinál, mint én, az a felsőbbrendűségét akarja az arcomba dörgölni? A pofám leszakad ettől a hülye korszellemtől...

@dinazsolti: @thief: @AarPoe: Soha nem történt veletek olyan, hogy nem jutott eszetekbe egy szó? Kérlek válaszoljatok egyértelműen, igennel, vagy nemmel.

inframazsola 2018.08.08. 19:23:45

Az adás pedig szenzációsan érdekes volt, imádtam és még sokszor fogom meghallgatni!

sporovits 2018.08.09. 08:05:49

Ha már Terep 2 és valós fizikát lemodellezni próbáló játék, akkor ne feledkezzünk meg a másik, hasonló magyar fejlesztésű alkotásról, az Elasto Maniáról sem. Személy szerint én rengeteg órát beleöltem.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2018.08.09. 09:28:35

@sporovits: Annyira nem feledkeztem meg róla, hogy megkerestem a fejlesztőjét, mert vele is akartam csinálni egy ilyen adást. Sajnos nem akar podcastben szerepelni. :(

utax 2018.08.09. 10:22:25

@sporovits: Hoppá tényleg, én dettó! Persze munkaidőben :) Követelünk egy Elasto Mánia minicp-t!

Funci · http://ertemhogymiertnemerti.freeblog.hu/ 2018.08.09. 10:28:59

Hatalmasat ment az elmúlt egy évben a checkpoint! Nem számítottam erre az adásra, így sorban Hrutka Pál, Nagymáthé Dénes....
Tényleg csak Rózsa Balázs hiányzik.
Mármint ,,Copiright (c) Balázs Rózsa,

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2018.08.09. 11:37:22

@Funci: Lásd fent, sajnos esélytelen. :( Ha valaki esetleg ismeri, próbáljon hatni rá. :)

sporovits 2018.08.09. 20:26:37

@Stöki: Sajnálattal olvasom! Számomra ezek a legérdekesebb adások, amelyekben egykor, vagy jelenleg is a szakmában dolgozó játékfejlesztőkkel beszélgettek.

4lln4m3zw3r374k3n 2018.08.09. 22:29:49

Szerintem a nyelv felejtést ostorozók majd akkor térjenek vissza erre a témára ha ők maguk tizen+ éve kint élnek anélkül hogy napi szinten lenne kivel magyarul kommunikálniuk és ennek ellenére nem fordul elő velük hogy 1-1 szó nem jut eszükbe.
Mert addig nem tudják miről beszélnek.

Cold Heart 2018.08.09. 23:25:52

@dinazsolti:

rengeteg dolgon múlik ez, én el sem tudom képzelni, milyen lehet 10 éve kint lenni, nekem 3 országban jutott rendre 8 hónap, 6 hónap, 15 hónap, utóbbi folyamatban. Legutóbbi helyen külön súlyos, hogy a helyi nyelv intenzív tanulása miatt 3 nyelvet használok, néha este egészen egyszerű dolgokat nem bírok hirtelen megfogalmazni, csak némi gondolkodás után. Persze ez pont javulhat az idővel, de nem könnyű ez az ugrálás. még nem hallgattam meg, csak a hétvégén fogom, de ha szakmai dolgokban nem ugrott be neki a magyar szó, ez hatványozottan indokolt

trtr 2018.08.12. 08:41:12

Ez tényleg jó volt, csak olyan kurtán köszöntetek el, mintha ha még 1 percet kellene beszélgetni, akkor kifutnátok a műsoridőből.

thief 2018.08.12. 13:35:58

Beszél ő magyarokkal, teli a facebook profilja is beszélgetésekkel....

inframazsola 2018.08.13. 11:57:26

@thief: Milyen lelkület kell ahhoz, hogy egy tehetséges, sikeres ember szemében lévő szálkát hetekig piszkáld?

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2018.08.13. 15:56:21

furcsa, de a growing home kapcsán egy kósza gondolat fogalmazódott meg bennem bob részeges lábtempója és a terep 2 autóinak kereke kapcsolatáról. ezek szerint helyesen kapisgáltam.

thief 2018.08.14. 08:07:52

Inframazsola. Ha gondolod élőben letárgyalhatjuk..Akkor majd meglátjuk kinek milyen a lelkülete. ne itt okoskodj....

inframazsola 2018.08.14. 09:18:31

@thief: Köszönöm, ezzel választ is kaptam. ^^

thief 2018.08.14. 09:43:52

@inframazsola: Figyelj. Azt mondták 10 éve nem beszél magyarul. Beszél magyarul. Ennyi. Nagyon jó interjú volt és egy tehetséges ember.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2018.08.14. 09:47:02

Játsszuk azt, hogy megjött a csősz, és mindenkit kizavart az erdőből.

Borisz 2018.08.15. 13:44:50

Lehet az én fülem a hibás, de tisztára mintha Révbíró Tamást hallanám

Sam8888 2018.08.18. 16:21:49

SL
SLR:R
Monster Garage
CRC 2005
PT/LevelR
Ezeken játék közben mind érződött egy közös nevező, de fogalmam sem volt, hogy a Terep atyja lesz az. :D
Imádtam ezeket a játékokat, SLR:R és a Terep 2 mai napig fent van a gépen.
LevelR-nél találkoztam először a pay2win felállással.

kemi242 2018.08.21. 11:26:01

A raliversenyző srác aki fuvarozta őket a Codemastersnél Ken Block lehetett? Ha jól tudom ő dolgozott a DiRT sorozaton szakértőként.

Nyiri 2018.08.24. 12:30:58

@kemi242: Ő biztos nem, mert nem lehet többször megpróbálni ha az utcán eldobod a vasat :D Ő abban menő, hogy megvágják a videót :P

Karvaly 2018.08.31. 16:38:34

Ezt már biztos írtam korábban, de volt szerencsém közelebbről ismerni Dénest, amikor még a Terep2 elődjén dolgozott, egy vektorgrafikás autószimulátoron ('30-as évekbeli Bugattik voltak benne, mert azok nagyon bejöttek neki, megelőzték a korukat, nagyon könnyűek voltak meg minden). Emellett kezdett dolgozni a fizikai szimulátoron, ami tényleg csak egy engine volt, minimális grafikával (stilizált felülnézeti volt), változott a kerék színe, ha kipörgött a kerék, aztán a fizikai modell bekerült a szimulátorba, hirtelen reális lett a gyorsulás és a tapadás - és közben megírta a szakdolgozatát is, különböző képformátumokról és képjavító algoritmusokról, ami közel teljesen lefedte az akkori kor összes formátumát, szóval kb. öt lusta végzős szakdolgozatára elegendő anyag volt benne...
Hihetetlenül jó programozóként ismertem meg, hatalmas szakmai alázattal, és szerénységgel, a riportból átjött, hogy ez azóta sem változott.

Bobby Newmark 2018.09.30. 01:17:37

@Sam8888: Hm, Street Legal.
Lehet tudni egyébként, hogy az milyen dizájneri döntés eredménye, hogy az egész játék összes gyorsulási versenyét (ami nagyjából az egész "sztorimód") végig lehet nyerni a legolcsóbb kezdő autóval? New Game spammelése addig, míg be nem adja a kezdőpénzből megvehető nagyobb motorral rendelkező Golfot, kiszedni az összes súlyt belőle (ülés, ablakok, minden), aztán padlógáz. Nincs autó a játékban, ami annál jobban gyorsulna, pedig végigpróbáltam az összessel.
"Kicsit" így játéknak kevés volt...

Cooper911 2019.01.11. 21:44:45

Ez nagyon jó adás volt! Innen is köszönöm Dénes és az Invictus munkáját! Nektek is köszi, hogy megcsináltátok ezt a részt.
A terep2.exe-vel rengeteget toltuk. Az 1nsane a LAN partyk királya volt, rengeteg plusz jármúvel (Wartburg, Lada, hordágy, gnu, traktor). Nekem az eredeti dobozos verziója a mai napig ott a polcon. A CRC is megvolt, ahoz még bögrét is kaptam ami sokáig megvolt. A CRC-t már kormányal nyomtam és volt benne néhány nehéz feladat. LA street racingel is játszottam, nagyon street rod-os volt amikor a kihivók beálltak a kocsid mellé :)
süti beállítások módosítása