Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

2015 legjobb keresőkifejezései (18+)

2016.01.08. 23:01 Stöki

Hatéves hagyomány folytatódik, idén is csokorba gyűjtöttem a legjobb tavalyi keresőkifejezéseket (korábbi évek: 2010, 2011, 2012, 2013, 2014). Sajnos a Google Analytics pár éve bevezette, hogy egy csomó keresőszót nem ad ki, és emiatt soha nem volt olyan keresőszóínség, mint most. A blog 2015-ös keresőkifejezéseinek 93,17 százaléka not provided, azaz a Google adatvédelmi okok miatt nem közli. A maradékból kellett főznöm, ami valamivel több mint kétezer keresőkifejezés volt - jóval kevesebb, mint például két éve, amikor több mint tízezerből mazsolázhattam. Azért így is akadt pár viccesebb.

Toplistát most sem adok, mert a lista elején többnyire a blog neve és különdéle variációi szerepelnek. Annyit azért elárulok, hogy ezeken kívül a top10-be egész meglepő dolgok tudtak bekerülni, például a kazuárszleng és jaden smith (írtunk ugyan a Smith-kölyökről, de nem gondoltam, hogy ekkora rajongótábora van). És ahogy lenni szokott, a korábbi posztok keresőkifejezéseit nem közlöm újra, csak megemlítem, hogy továbbra is belefutni a régi klasszikusokba, van amiben a fekete szörny a hegyen szaladgálfluxuskondenzátor eladó, meg a többi klasszikus (lásd a fent linkelt korábbi posztokat).

Persze megint elég sok trágár, illetve szexuális tartalmú keresés volt. Ezeket nem nagyon lehetett, illetve nem is akartam megkerülni, szóval ahogy a South Park elején mondják, az alábbiakban csúnya szavak hangzanak el, elolvasásukat senkinek nem ajánljuk, illetve kiraktam egy 18+-os karikát. És akkor jöjjenek 2015 legjobb keresőkifejezései kommentárokkal, kategóriába szedve a jobb emészthetőség érdekében.

x1sb6.jpg

Elgépelések, helyesírási hibák:

majkraft letoltese1 87 jatek – A Májkraft valami emésztőszerv-építő játék?

engribörc játékok – Igazából különírva volna helyes: Engri Börc. Ami mellesleg isteni márkanév lenne valamilyen csípős chipsnek.

hegesztö enber – Az oké, hogy nem bírod helyesen leírni, de emberen kívül ugyan mi tudna még hegeszteni?

marihahuana jatekok uzlet – Látom, hat az anyag!

alatokal szekszeles – Ja, semmi különös, csak egy zoofil analfabéta, aki valamiért IDDQD-t olvas. Menjünk is tovább.

jadden smith / jaden smirth / jaden smit / jaden srmit / jaiden smith / jarden smith – Barátom, egyik sem nyert, de dicséretre méltó a kitartásod.

Eltévedt keresések:

a sportolók hogy veszik észre az embereket – Úgynevezett "látás" révén, de ez nagyon megerőltető, évekig edzenek, hogy tökéletesen elsajátítsák. Persze minden taktika más, egy hosszútávlátó tök máshogy vesz észre, mint az, aki 4x100 méteres váltólátásban indul.

comodoor bicikli sebesegmerok – Bocsi, itt nem azzal a komodorral foglalkozunk, amit keresel.

is tea carrera the same person as asia carrera – Nemnem. Egyrészt nem Tea Carrera, hanem Tia Carrere, és ő egy modellperszínésznő (ő volt a Két tűz közöttben a jócsaj). Másrészt ő nem egyezik meg Asia Carrera egykori pornóssal (aki mellesleg nagy gémer).

katana eltétel – Sajnos nem tudok segíteni, nekem nem volt katanai kiképzésem.

lelöki a tévét a macska – Íme, bár kicsit fájdalmas nézni:

hatujjú emberek – Elég súlyos perverziónak hangzik ez, pedig tök releváns a blogban egy ötéves játékcsajposzt óta.

mit jelent ha atszalad rajtam a pok balrol jobbra – Szerepelni fogsz az IDDQD-n egy válogatásposztban.

répából faragott lepke – A közszolgálat jegyében rákerestem, így kell csinálni.

répából mit lehet faragni – Ööö... például lepkét!

mukormosok ausztriaban – Az elszánt kozmetikus, aki rávette magát, hogy szerencsét próbáljon külföldön, és az álláskereséshez még az IDDQD-t is bevetette.

ausztria legerősebb embere a 90-es években – Ahogy ott mondják: Google ist dein Freund. Én úgy látom, hogy bizonyos Manfred Hoeberl volt az illető.

jean-claude van damme a sarkany szeme teljes film magyar szinkronnal – Eltévedt keresések, bronzérem.

valami star wars mesefigura horgolasi mintaja – Eltévedt keresések, ezüstérem. Egyébként tényleg vannak ilyenek, de ne az ágyban csináld - legalábbis a feleségem mindig mérges, ha éjszaka horgolok.

леди гага в детстве – Azaz "Lady Gaga gyerekkorában", oroszul. Az abszolút győztes ebben a kategóriában.

Videojátékos közszolgálat:

amiga kosir attila – Semmit nem mondott nekem a neve, rákerestem és kincset találtam. Attila 1991-ben volt 19 éves, egy Amiga-játékon dolgozott, és a kor legjobb gyerekműsorában, a Kölyökidőben mesélt a videojáték-programozás csodáiról. Folyékony arany az egész. Esetleg tudja valaki, mi lett vele azóta? A videóban plusz cukiság a gyerek Szekeres Nóra és Acél Réka. Rékába A világ legrosszabb gyereke című 1987-es film óta szerelmes voltam - persze én is gyerek voltam akkor -, sőt egy picit még most is szerelmes vagyok. De ez már nem tartozik ide, lényeg, hogy írjatok nekünk! Címünk: Szabadság tér 17., Budapest, 1810. A borítékra írjátok rá: Kölyökidő - Kamaszodó kamaszadó. Sziasztoook!

aki vegigvitte a tetrist – Csakis Chuck Norris lehetett.

ember dobálós játékok pc-re – Sorry, én ezt a műfajt a C64-es Ugh-lympicsnél abbahagytam, de abban volt például asszonyhajigálás. (És innen csókoltatjuk Anita Sarkeesiant.)

soltész gőgy commodore világ – Ha esetleg valaki nem ismerné: G(y)ö(r)gy a Commodore Világ 4. számában megjelent, nagyon emlékezetes olvasói levelet írta, itt megtekinthető. Elmorzsoltam egy könnycseppet.

a lolba miért van ennyi béna játékos – Az hagyján, de egy ilyen játékban, mint a LoL, miért van egyáltalán játékos?

a quake 1 se megy ezen a szar gépen – Á, heló, te írtad tavaly, hogy nem megy a Doom 1 a gépeden, ugye? Látom, azóta hardvert frissítettél.

barkács balázs pc játék – Tessék, itt van egy macskamentős cucc. Egyébként a Barkács Balázs szuper név egy pc-s játéknak.

cigi csavaros jatekok download – Gondolom, ez megint valami indie hipszterség lesz, Cigarette Rolling Simulator 2015 vagy ilyesmi.

doom 2-nél jobb játékok – Sokat gondolkodtam, de nincs ilyen.

gamereknek mért vannak jó csajaik? – Sokat gondolkodtam, de nincs ilyen. (Bocs, ezt nem bírtam kihagyni.)

hogy a gecibe tudom letölteni a kurva gta-t? – Ráklikkolsz a Steamen a geci letöltés ikonra, baszod. Ja, fizetni is kell majd érte.

letöltős internet nélküli játékok – Letöltős, internet nélkül? Az nehéz lesz.

melyik ellenfél nyakàba szarik bele duke nukem? – Overlord, a Duke Nukem 3D második főszörnye. Duke már a pálya elején megígéri, hogy letépi a monszta fejét és aztán kotlik egyet a helyén, és ő olyan ember, aki megtartja a szavát:

nincs értelme wowozni – Akkor írj megint posztokat ide, Hancu!

röviden azt akartam mondani hogy ugyanúgy rakták össze a készítők a küldetéseket mint a swat 4 ben. az így re és a most ra meg rá – Itt ez lett a kategóriagyőztes. Amúgy egy magyar gémer Counter Strike: Condition Zero-videójára visz az első találat, idézem a tételmondatot: "Mimimi hol, mi? Mi van?" Mintha magamat hallanám egy bármilyen CS-meccsen.

Szexuális perverziók (18+):

vetkoztetos jatekok 18 even felulieknek – Például az ajánlott tüdőszűrés.

magyar minecraft csunya szeksz – Jézusom, már a családi játékok királyának kikiáltott Minecraftben is itt tartunk?

szerepjátékos dugások +18 – Megtámadod a suckubust a félkezes pallossal, dobj a húszoldalúval. Oké, sikerült, de most mentődobás jön az Egészséged módosítójával. Remek, nem lettél tripperes, kapsz 50 SeXP-t. (Ilyesmire gondoltál?)

szexes játékok amihez nem kell plug_in – Olyan kevés lesz, már ha érted, mire gondolok.

állomási csajok baszása videó – Ebben a pillanatban értettem meg, hogy Demjén Rózsi a Szerelemvonat című számában miről énekelte azt, hogy "Néha egymás mellé kerültünk egy állomáson / S néha helyet kellett cserélnünk, hogy más beszálljon".

gyűrűkúrás játékok – Lehet, hogy nem jó kategóriába tettem ezt, de majd megtanulod helyesen leírni, ha Frodo kalandjaira vagy kíváncsi. Addig is itt a Velvet péniszgyűrűtesztje.

nagyi nagyon gonosz sex – Na jó, erre nem merek rákeresni.

csoki fasz minecraft skin – Na most ezt hogy érted? A Minecraftbe kell skin? Vagy...

faszverés módok – Próbáld cséplőgéppel, feledhetetlen élményben lesz részed.

fiatal tini baszás közbe rágyujt – Úgy látszik, már szivarérett volt.

fanszőrzetbe kapaszkodik a csaj – Hú, ez elég fájdalmas lehet, de mind tudjuk, hogy az igazi fanok sok mindenre képesek.

szex turbo pinak baszasa mozgo gif kepek – A kategóriagyőztes, leginkább a turbo miatt. Ez így, ahogy van egy kortárs szabadvers.

Vegyes hülyeségek:

demotiváló inkább leszek sztriptíztáncos – Nem tudom, miért nálunk kerested, de parancsolj:

1322919704_2012-baby-f.jpg

amalgám tömés retro – A retro tömés akár előző kategória is lehetne, de az amalgámmal elrontottad. Tényleg tud valaki jó játékot Amalgám 500-ra?

iddqd north – Igen, tervezzük, hogy a Blizzardhoz hasonlóan nyitunk egy kaliforniai divíziót, de honnan tudtad meg?

periódusos rendszer poszter mekkora stréber – Egy Gyakori kérdések-poszt a megfejtés. Egyébként van egy ismerősöm, akinek a legnagyobb ismert prímszámból van poszter a szobája falán. Gyakorlatilag egy szürke téglalap, mert annyi szám van benne, hogy csak nagyon kicsiben fértek rá a poszterre, így nagyon közel kell menni, hogy látszódjanak. Messziről meg egy szürke téglalap. Ehhez képest egy periódusos rendszer műalkotás.

beszólások oltások – Örülök, hogy olvasóim a jelek szerint nem tagjai az oltásellenes mozgalomnak.

mozgo hust vett eszre kinaban a no – Nem tudom, Kínában hogy hívják az ilyet, de mifelénk élőlénynek.

a commodore 64 már szar – Ki vagy??? KIMODERÁLLAK MOST AZONNAL!!!

13évig nem vettékészre hogy halott – Úristen, mekkora LAN-parti lehetett!

az èletem öt szoban vicces vàlaszok – Legyen az egyik fentebbi találat: vetkoztetos jatekok 18 even felulieknek. Egyébként még volt az ősidőkben egy Játékkritikák öt szóban posztunk, biztos azért találtál ide.

zenehalgatas kozben elfelejtete hogy nyitva a poloja – És mire eszébe jutott, és lerohant az utcára, már ellopták. Pedig nagyon szerette azt a Volkswagent.

fsb 333mhz 400 veszélyes? – Az nagyon veszélyes. Főleg, ha hordában támad, egyszer láttam róluk egy dokut a Spektrumon.

hogy haljak meg alvas kozben – Aludj sínen, bakker.

leg bizarrabb dolgok szules kozben – Hidd el nekem, a szülés már önmagában elég bizarr. De tökre megéri, mert aztán ha kicsit nagyobb a gyerek, lesz kivel koopban tolni a játékokat.

38 komment

Címkék: közösség keresőkifejezések 18+ 2015 izéi

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr188246272

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Flankerr 2016.01.08. 23:29:24

"fanszőrzetbe kapaszkodik a csaj – Hú, ez elég fájdalmas lehet, de mind tudjuk, hogy az igazi fanok sok mindenre képesek."
ÁÁÁ :D

Taurusz 2016.01.08. 23:43:33

" láttam róluk egy dokut a Spektrumon."

Mármint ZX80-on?

(Bocs ez minimum a postért)

zyrobs 2016.01.08. 23:48:21

"hegesztö enber – Az oké, hogy nem bírod helyesen leírni, de emberen kívül ugyan mi tudna még hegeszteni?"

Ebben pedig van logika, ha az elírást figyelmen kívül vesszük. Köznyelvben hegesztőnek a munkaeszközt hívják, nem a hegesztést végző embert. Ha az utóbbi érdekel, akkor nem feltétlen butaság arra keresni hogy "hegesztő ember".

Tehát a helyesírás-tudatlan delikvensünk egy hegesztést végző munkásra gondolt, és nem a hegesztőt kezelő nem-emberi-lényeket próbálta kiszűrni a találatok közül.

sz0gi 2016.01.08. 23:50:09

megkönnyeztem! :)

PixelDrake · http://ludens.blog.hu 2016.01.09. 00:10:16

zseniális, ezeket minden évben megkönnyezem. én a kislanyszexnél durvábbat még nem kaptam, bár tény, hogy a "csáp" szó elhelyezése az oldalon tud még érdekességeket hozni :)

Hunter Thompson 2016.01.09. 00:30:16

"emberen kívül ugyan mi tudna még hegeszteni?"

www.kuka-robotics.com/hungary/hu/

:)

Sunsetjoy · http://retemu.blog.hu 2016.01.09. 00:56:41

Über a poszt! :D

@Hunter Thompson: vagy a C64 is tud kezelni hegesztőgépet:)
youtu.be/cQ9KGh_WGYY

Adani 2016.01.09. 09:57:32

Periódusos rendszerre a Vedelejev félét ajánlanám:
vegyesz84.uw.hu/Kepek/Mengyelejev.jpg

"állomási csajok baszása videó – Ebben a pillanatban értettem meg, hogy Demjén Rózsi a Szerelemvonat című számában miről énekelte azt, hogy "Néha egymás mellé kerültünk egy állomáson / S néha helyet kellett cserélnünk, hogy más beszálljon".
"
Ez kész

prokee · http://prokee.blog.hu 2016.01.09. 10:25:17

"Semmit nem mondott nekem a neve"
Ide sem jövök többet.
Üdvözlettel:
Egy Volt Olvasójuk :)

A_G_A 2016.01.09. 10:53:49

@prokee: Nekem sem, pedig ez volt itt fent a legérdekesebb. Te tudsz róla valamit? Netán te lennél az? Pl. mekkora lenne már meghívni egy checkpoint adásba! (Mármint ha egyáltalán Attiláról/Madről beszélünk.)

Komojtalan 2016.01.09. 11:04:05

A LoL nem volt jó példa, én már vagy 10 éve nem játszom offline játékkal. Jó volt egy egy éves periódusom amikor rengeteget HoG -oztam, de 10 év alatt ezeken kívül csak a Legend of Grimrockkal játszottam, meg persze a régi emulátorokkal. Kíváncsi kennék mit nem akar kiírni a Google, ha ilyeneket kiír amiket írtál.

flea 2016.01.09. 11:05:41

Szivarérett mindent visz. :)

prokee · http://prokee.blog.hu 2016.01.09. 11:14:55

@A_G_A:
Felszívódott a kommentem asszem, de akkor mégegyszer:
plus4world.powweb.com/members/The_Mad

Nem kell egyébként sokáig keresni, fent van a Facebookon. Nem ismerem személyesen egyébként, csak második lépcsőben.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2016.01.09. 11:53:38

@prokee: Gyanús, hogy Puli Space konzulensei között is ő szerepel: www.pulispace.com/hu/kik-vagyunk/a-csapat
És Google+ profilja is van.

A_G_A 2016.01.09. 11:59:07

@prokee: Nyugi, csak a bloghu kommentgépe kivár a linkekkel. Node legalább megvan a srác. :) Persze ismerek (ismertem) én is olyan srácokat akik nagyon keményen tolták akkoriban, viszont senki nem ismerte őket a környezetükön kívül. Vagy csak simán elhúztak szilícium völgybe :)

BitPork 2016.01.09. 12:23:24

"hogy haljak meg alvas kozben – Aludj sínen, bakker"

Ezt talán kicsit erős volt poénra venni.

load error 2016.01.09. 12:24:45

"gyűrűkúrás játékok "

A Gyűrűkúra (eredetileg Bored of the rings, két fordításban is megjelent magyarul) egy paródiakönyv.

De ennél is jobbat tudok:
en.wikipedia.org/wiki/Bored_of_the_Rings_%28video_game%29

Luighi 2016.01.09. 12:27:28

Stöki, az első képen te vagy?!

:-DDD

prokee · http://prokee.blog.hu 2016.01.09. 12:46:47

@A_G_A: Most nagyot akarok szólni, de lehet, hogy tévedek. Volt anno egy Trombi és a Tűzmanók címmel futó, mérsékelt sikerű rajzfilmsorozat a tévében. A részek után (előtt?) mindig volt egy trombiésatűzmanós videójáték, betelefonálva lehetett játszani.
Na ha jól rémlik, az is Kosir Attila műve.
Meg úgy egyébként bedolgozott anno a Novotrade-nek is (emlékeim szerint), ezért találkozhattak nagyon sokan akkoriban a nevével.

qwertzu 2016.01.09. 14:29:27

Ááá pedig mindig elhatározom, hogy megpróbálok rákerülni a listára. Majd jövőre.

fidesz a mutyipárt 2016.01.09. 15:13:12

"katana eltétel – Sajnos nem tudok segíteni, nekem nem volt katanai kiképzésem."

Viccesnek hiszed magad, de inkább tudatlan vagy.
Ez a két szó így tökéletes, jelentése is van, csak lövésed nincs róla mi az.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2016.01.09. 15:20:27

@fidesz a mutyipárt: Vagy tudom, hogy mit jelent, csak éppen direkt elviccelem, hm?

Akárhogy is, lazíts kicsit.

Division 2016.01.09. 15:21:30

"aki vegigvitte a tetrist"
Szerintem ezt keresi: www.youtube.com/watch?v=jwC544Z37qo

titan 2016.01.09. 15:31:45

Duke honnan kapott elő egy újságot?

Attila 2016.01.09. 16:14:06

Kosír Attilával én is el tudnék képzelni egy Checkpointot.

rognork 2016.01.09. 16:36:33

Minden évben írom a hülye kereséseket és egyszer sem kerülök bele a top10-be. Mostmár kezd elegem lenni.

BéLóg 2016.01.09. 16:37:06

Bekopogtak most a szállodai szobába hogy bajom van-e, annyira röhögtem!

0motig0 2016.01.09. 17:56:39

"doom 2-nél jobb játékok – Sokat gondolkodtam, de nincs ilyen." Na azért mintha lenne egy Quake nevű játék. Bár ok egyszinten vannak de azért mégis csak!

2016.01.10. 15:13:45

@rognork: Írd őket ide kommentbe :)

Burwor · http://loot.blog.hu 2016.01.11. 12:51:31

Stöki, aggódom, hogy nem jut szóvicc a Checkpointba, ha itt elszórod mindet. Amúgy nagyon nagy, némelyikről CoVboy jutott eszembe.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2016.01.11. 12:53:48

@Burwor: Azt hiszem, ennél nagyobb dicséretet nem kaphattam volna, köszi.

Szóvicc meg jut is, marad is - az eheti vendéges adásban még a vendég is beszállt kicsit. :)

Celtic 2016.01.11. 14:04:06

@BitPork: AAAA, most kapcsolok. Ez itt fent kerdes, nem ohajtas....

Bar a fene tudja, kerdes eseten a "hogyan" jobb lett volna.

Keresztény szellemiségű luxuskurva 2016.01.12. 17:52:17

A suckubus az gondolom freudi elírás, helyesen succubus.

Kosir Attila 1988 táján a Számalk Plus 4-es klubjában menőzött a magamfajta tátott szájú gyerekek előtt vmi godzillás játékának a parallax-scrollozásával, további sorsáról nem tudok.

zyrobs 2016.01.13. 21:18:58

@0motig0: Ha már ott tartunk akkor van Quake 3 és Heroes of Might & Magic 3 is.

0motig0 2016.01.14. 16:17:11

@zyrobs: Q3 jogos H3 azért tanakodok vele.

Puskás Ferenc 2016.10.16. 17:51:32

"13évig nem vettékészre hogy halott – Úristen, mekkora LAN-parti lehetett!"

itt estem el székestül. Hihetetlen jó :'D
süti beállítások módosítása