HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

A System 3 góréja a Last Ninja-lopásról

2016.02.29. 21:43 Stöki

Újabb hétfő, újabb Vakondok 4-werkfilm. (Tudjátok, ez az a dokumentumfilm, ami a magyar videojáték-fejlesztés hőskorát fogja feldolgozni, és aminek rendezőjével nemrég beszélgettünk). Az eheti interjúalany nagy ember, a System 3 vezetője, Mark Cale, és olyan dolgokat mond, amiket eddig nem nagyon hallhattunk tőle. Ugyebár a System 3 adta ki a The Last Ninját, ami a magyar játékfejlesztés egy komoly tüskéje, erről beszélgettünk Beregi Tamással is. Anno a System 3 a Novotrade-nek dolgozó egyik magyar csapatot bízta meg a játék fejlesztésével, és a magyarok meg is csinálták az Intergrator nevű motort, a játék lelkét. Csak kicsit lassan haladtak, ezért a britek végül házon belül oldották meg az egészet, a magyarokat kifizették, viszont a stáblistába nem került be a nevük és a későbbi jogdíjakból sem részesültek - ezen a résztvevők közül többen könnyen túlléptek, de van, aki mai napig azt mondja, hogy a britek ellopták a magyaroktól a Last Ninját. Az biztos, hogy a stáblistából kihagyás csúnya dolog volt, mert Cale a lenti werkfilmben elismeri, hogy a magyarok nélkül. Nem. Lett. Volna. Last. Ninja. Az meg végképp prosztóság, hogy Cale teljesen másokat nyilatkozgatott a Games That Weren't oldalnak tavaly, nagyon lesajnálva a magyarok teljesítményét. Szóval akármilyen szépeket mond most, nekem nem lett egy szimpatikus figura. És a Vakondok 4-nek biztosan a Last Ninja-sztori lesz az egyik legizgibb része. (Korábbi werkfilmek: Kiss Donát, Ian Livingstone, Fodor Tamás, Nagy Csaba, Szenttornyai László, Stein Róbert, Vámosi Zsolt, Rátkai István).

Így készült a Vakondok 4 - 09 - Mark Cale from Moleman on Vimeo.

11 komment

Címkék: werkfilm last ninja vakondok

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr758430720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rodolfo63 2016.02.29. 23:34:25

mi ez a vakondok, aminek a készítéséről vannak videók?

keer_eye (törölt) 2016.03.01. 06:53:40

@Rodolfo63: "Tudjátok, ez az a dokumentumfilm, ami a magyar videojáték-fejlesztés hőskorát fogja feldolgozni..."

Terézágyú 2016.03.01. 08:05:16

megint videó vagy podcast... cikk már alig van... :(

Sy 2016.03.01. 11:24:53

@Terézágyú: Igazán nem kötekedésnek szánom, de eddig sem volt egyetlen cikk sem. Ez nem egy hírportál vagy újság. Itt maximum blogbejegyzés van - cikk sosem (az más kérdés, hogy ezt is újságíró írja).

OkoskaTo:rp 2016.03.01. 12:41:05

@Terézágyú: Az átlag közönség olvasni már nem tud, legfeljebb 20 karakteres üziket.

theus 2016.03.01. 13:12:35

Kár, hogy vakondok a címe.A Magyarországon van egy pejoratív felhangja.

rept_ai 2016.03.01. 14:21:01

Bár nem egy szimpatikus figura, én nem látom az ellentmondást a két nyilatkozat közt. Valószínűleg (és az eddigi infokból leszűrhetően) itt arról volt szó, hogy a magyarok kitalálták/megcsinálták az Integratort (az editort), de a final game nem fért be/nem futott rendesen, és az idő teltével ebből elegük lett az angoloknak, és befejezték. A credit elhagyás nyilván taplóság.

B-Bird 2016.03.01. 15:30:39

@Terézágyú: Beragadt a lemez cumpedlimókusvirágbögyörő? :-)

(Terézágyú 2016.02.15. 09:26:37
Most már akkor csupa podkaszt, meg videó minden blogbejegyzés????)

Attila 2016.03.04. 08:10:43

Ezt nem lehetne elküldeni a Games That Weren't oldalnak?

Holnap Kapitány · http://iloveyouso.blog.hu 2016.03.04. 12:49:22

@Attila: lehet kommentelni a cikket, én meg is tettem.

DocBulywood 2016.03.11. 07:52:33

Látszik, hogyan fejezték be. Ugye ott van Kunitoki S(h)o(w)gun a végén, egy monokróm és gnóm sprite. Az animációja még elmegy, de hogy ilyen bénán legyen megrajzolva...

Tekintve, h a ninja és az ellen-ninják animációja nem rossz.

És ugye ez a lenyúlás is tehet arról, miért nincs meg a The Last Ninja Spectrum-ra. (Csak a második része.)
süti beállítások módosítása