HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

A Super Mario kockáspapíron készült

2015.06.22. 12:11 Stöki

Gondolom, nem én vagyok az egyetlen itt, aki a nyolcvanas években próbált soha meg nem valósult béna BASIC-játékokat készíteni C64-re, és ehhez sprite-okat rajzolgatott kockásfüzetbe (Kopik tanár úr most csapna a kezemre, hogy az nem kockás, mert a kocka térbeli test, a füzetem meg valójában négyzethálós, de reméljük, Kopik tanár úr nem olvassa a blogot). Sőt, valami féléves programhoz a fősulin is még milliméterpapírra rajzoltam címképernyőt (az megvalósult, mert kellett a gyakjegy).

Persze nem én találtam ki ezt; a játékipar hajnalán (és délelőttjén) nem annyira voltak még mindenféle ingyenes tervezőszoftverek, illetve a játékok sem voltak képileg olyan bonyolultak, hogy ne lehetett volna kockáspapíron dizájnolni. Ez derült ki abból a videóból is, amit múlt héten adott ki a Nintendo a Super Mario Maker apropóján, és amiben Mijamoto Sigeru és Tezuka Takasi beszélnek arról, milyen volt 30 évvel ezelőtt fejleszteni a Super Mario Brost.

Anno a Nintendónál is kézzel rajzolgatták meg a pályákat kockáspapíron, erről a cég több screenshotot is kiadott. A későbbiekben aztán, ahogy egyre több scrollozós platformjátékot csináltak, mindenféle toolokat is gyártottak, és onnantól kezdve nem kellett papírozni. De a Super Mario Bros rajzolt pályái még ma is megvannak, és jó rájuk nézni:

screen-shot-2015-06-16-at-11_50_32-am.png

screen-shot-2015-06-16-at-11_10_35-am.png

Az egyik legnagyobb gond az volt a kockáspapírral, hogy nehézkes volt utólag javítani valamit, ha valamit már leprogramoztak. Szép példák vannak erre is a Nintendo archívumában, például a zsírpapír alkalmazása, amin átlátszott a pálya, de rá lehetett rajzolni a módosításokat.

screen-shot-2015-06-16-at-11_12_00-am.png

Vagy a lenti, hibajavítóval kombinált, nyilacskás-magyarázószöveges megoldás - fejlesztő legyen a talpán, aki kiigazodik rajta.

screen-shot-2015-06-16-at-11_10_57-am.png

További képek a BoingBoingon és a Kotakun, meg persze a fenti videóban.

23 komment

Címkék: retro nintendo mario kockáspapír

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr947563858

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sunsetjoy · http://retemu.blog.hu 2015.06.22. 13:00:30

Pláne, hogy a képeken szereplő hálós beosztás még csak nem is szabályos négyzetekből (speciális téglalap) áll, hanem egyik irányba nagyobbakból :)

De azért látszik a képeken a NES 256x240 pixel felbontása hexában :)

Geril 2015.06.22. 13:22:36

Passz, a pályaterveket én még mindig négyzetrácsosba szeretem rajzolni. Egyet oldalról egyet fentről.
És sok, sok, sok magyarázatot minden irányba.

Fejlődnöm kéne a korral tudom, de pályaötletek csak vonaton meg buszon jönnek na.

Flankerr 2015.06.22. 13:46:56

Én anno fiatlaon kresz táblákat próbáltam hasonló módszerrel. Nagybátyámtól (pincér volt ekkoriban Vecsésen a Gesztenyében) örököltem egy jó nagy füzetet, abban jó pár terv elkészült, talán még megvan valahol.

zyrobs 2015.06.22. 13:50:42

Nem meglepő, anno szinte minden ilyen játékot négyzetrácsos füzetben terveztek - tökéletesen be lehetett osztani benne a képernyőn megjelenő grafikát, a gép képességeihez méltóan. A zsírpapír viszont érdekes megoldás.

Érdekesség: a Capcom játéktermi gépei (Street Fighter 2-3, Darkstalkers, Marvel vs Capcom 1, stb) olyan felbontást használtak, ami nem négyzet alakú pixeleket használt, 384x224 módban futott, álló téglalap formájú volt egy-egy pixel.
A tervezők hogyan hidalták át a problémát? Franciakockás füzetben dolgoztak.

darkmore82 2015.06.22. 15:40:49

Bárcsak meglennének még a füzeteim..., legalább a játékok megmaradtak! :-)

Szaktanár 2015.06.22. 18:20:08

nincs ebben semmi meglepő, a mai napig így programozunk:

en.wikipedia.org/wiki/Paper_prototyping

Keresztény szellemiségű luxuskurva 2015.06.22. 18:37:42

A dungeonokat máig kockás papírra rajzolom, gondolom más is.

csaLogÁNY 2015.06.22. 19:38:18

Az a zsírpapír amúgy pauszpapír...

krcsirke 2015.06.22. 19:47:25

@Stöki: Franciakockás?

Eddig Wii U-ra legjobban várt játék lesz, az biztos, kár hogy Android felé nem nyitnak egy hasonlót.

Ravenor 2015.06.23. 08:45:12

Ezt értem, hogy mért, de azt sose értettem, mért papíron tanítottak programozni balfasz tanárok mindig is, mikor a ott a gép előtted.

Szaktanár 2015.06.23. 08:51:04

@Ravenor: nem a programozáshoz kell a papír, hanem a tervezéshez - ld a feljebb posztolt linkem.

Ravenor 2015.06.23. 10:51:39

@Szaktanár: Ez tiszta sor. Értem, és köszönöm a választ. Azt is értem, olyankor, hogy blokkokba megtervezed papíron. De mért tanítják úgy, hogy programozz papíron? Vagy ez csak a magyar, magas szintű oktatási sajátosság?

Szaktanár 2015.06.23. 11:24:24

@Ravenor: h mo-n hogyan tanítják, azt nem tudom - én nem ott dolgozom a CS diplomámért. az első félév végén mi is programoztunk papíron vizsgaként egy matuzsálemi korú tanárnál, mi sem láttuk semmi értelmét. Ő azzal indokolt, h tudnunk kell hibátlanul programozni, ami persze hülyeség, mert az évtizedes tapasztalattal rendelkező programozó sem ír meg egy 100 sornál hosszabb kódot egyetlen (syntax) hiba nélkül.

Geril 2015.06.23. 12:56:41

@krcsirke: A Wii U ra több "legjobban várt" játék van, és volt. Jelenleg a Zelda új verzióját várják (elég Elder Scrolls szerű eddig) a legjobban.
És nem... Nintendo a begyökösödött egyirányúsága miatt van még mindig életben. Ha minden platformra kiadná a játékait (amik jobbára kritikailag elismertek) akkor egyszerűen elkezdene csökkenni a cég értéke, és szétesne.

Az öreg N. olyan mint egy vén fa-játék készítő aki nem hajlandó alkalmazkodni a változásokhoz. Viszont amit csinál azt azért jól csinálja.

krcsirke 2015.06.23. 21:24:32

@Geril: www.theverge.com/2015/5/7/8571827/nintendo-smartphone-games-release-schedule

Öt játékkal nyitnak majd, karcsú, de ha remekek lesznek akkor megfelel. Amiatt mondtam, hogy kár hogy nem nyitnak egy hasonlót, mert egy ideig az volt a pletyka, hogy az új konzolon Android lesz, de ezt hamar cáfolták( www.techradar.com/news/gaming/consoles/could-the-nintendo-nx-console-be-an-android-tablet--1295451 ). Lehet hogy én vagyok picit előrehaladott, vagy túl jót akarok a Nintendonak, de ha egy mesteri appot kidobnának, ami telefonon emulálja mondják a 100 legjobb NES játékát(beépítve, extra keresgélés és letöltés nélkül), nem mondanám azt, hogy kutya se venné meg.

Geril 2015.06.24. 03:39:48

@krcsirke: Tény, IOS -re is terveznek játékokat. Viszont ez is az egyik legnagyobb és legváratlanabb döntésük volt az utóbbi években.
Viszont új speciális IP-ket terveznek rájuk alkotni. Mármint megvan az ő saját kis kézi-konzoljuk (ami a mostani generáció legeladottabb konzolja humoros módon) tehát nem akarnak saját maguknak konkurenciát csinálni, emiatt más címeket adnak ki.
Mesteri appot... hát, nem tudom van e Nintendo konzolod az utóbbi kettő, három generációból, de az ősöreg Mario Bros. vagy Punch-out! -ot is képesek 4 Fontra árazni, azaz nem fognak kiadni NES gyüjteményt egyben.
(Lásd NES Remix a mostani generációra -nem az aminek elsőre tűnik)

Holnap Kapitány · http://iloveyouso.blog.hu 2015.07.08. 00:42:52

Jól néznek ki a Mario tervek! De hát persze mindenki kockás papíron tervezett abban az időben, ez teljesen megszokott volt... Pályatervezéshez ma már nyilván nem használják, de első koncepciókhoz valószínűleg ugyanúgy.

Kopik tanár úrnak innen üzenem, hogy a kocka szó a magyar nyelvben négyzetet is jelent, az értelmező kéziszótár és Kosztolányi Dezső szerint egyaránt.

Holnap Kapitány · http://iloveyouso.blog.hu 2015.07.08. 00:44:16

(Kosztolányi-ügyben: mek.oszk.hu/04500/04538/04538.htm
És itt rákeresni a kockás szóra.)