HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Bruce Lee II: a C64-játék pc-s folytatásából készült C64-játék

2015.03.31. 11:36 Stöki

Mindig azt hiszem, hogy a C64 körül gyülekező, ma is nagyon aktív és népes közösség már nem tud meglepni, aztán mindig tévedek. Most olyan történt, amire nem nagyon volt még példa: egy C64-es klasszikus (nem hivatalos) pc-s folytatását visszaportolták C64-re.

A Bruce Lee-ről van szó, az 1984-es alapjáték a platform egyik klasszikusa, itt a blogon is volt róla szó egy hosszú cikkben. Már akkor is említettem, hogy 2013-ban, azaz majdnem 30 évvel az eredeti után egy Bruno M. Marcos nevű indie fejlesztő készített egy nem hivatalos második részt, ami megjelenésében teljesen hű volt az elődhöz. Innen letölthető, a lenti videóban pedig megtekinthető. (7:38-nál Chuck Norris!)

Mivel a folytatás eléggé hasonlít egy C64-es játékra, többekben felmerült, hogy akár rendes C64-verziót is lehetne csinálni a második részből. A svéd Jonas Hulténban nemcsak felmerült, hanem tavaly áprilisban el is kezdett dolgozni rajta, mostanra pedig elkészült vele, innen letölthető a C64-verzió. A port nem százszázalékos, a hardver képességei miatt minimális különbségek, egyszerűsítések vannak látványban, de attól még nyugodtan kijelenthetjük, hogy 31 év elteltével C64-re megjelent a Bruce Lee második része. Ez egy szép nap.

20 komment

Címkék: retro remake c64 bruce lee demake

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr337322834

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rainse · http://bugnews.blog.hu 2015.03.31. 11:57:33

Na ezt nevezem én rajongásnak! :D

Drout 2015.03.31. 12:16:32

Aztamindenit!
A Commando felturbózott változata sem semmi! De ez meglepett

mocor2 2015.03.31. 12:17:13

Chuck Norris és Kareem Abdul-Jabbar. Vicces :)

RTSnip 2015.03.31. 13:06:45

Hatalmas!! Ráadásul a Commando felújított változatáért felelős csapattól hamarosan érkezik a Ghosts N' Goblins hasonlóképpen kibővített, ráncfelvarrott változata!

Rodolfo63 2015.03.31. 13:51:25

hamár egyszer a c64-es feldolgozás a téma:

www.youtube.com/watch?v=yrOATFieUGU

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2015.03.31. 13:52:34

@Rodolfo63: Köszi, ezt valamiért nem találtam meg.

Rodolfo63 2015.03.31. 13:56:02

@Stöki: nincs mit :) amúgy egész jónak tűnik a konverzió

Csiga Apó 2015.03.31. 19:02:49

A lassan leereszkedő "ketrec" utáni képernyőn másnak is lefagy? :( Megjelenik az a piros hátterű terem, és nem tudok mozdulni, se C64, se CPC layouton.

DnP 2015.03.31. 19:05:17

Napokban jött ki az UltimaIV remake is amúgy...
csdb.dk/release/?id=137331

kicsigee 2015.03.31. 20:54:00

Windows-os verzió betöltő képénél a felül lévő főgonosz pedig szerintem A nagy zűr kis Kínában c. filmből van.

static.filmkatalogus.hu/Nagy-zur-kis-Kinaban--44178.jpg

A_G_A 2015.03.31. 22:05:51

A videó a C64 verzióról nem sokáig élt.

Savior 2015.04.01. 18:30:34

Ez zseniális! Azt hiszem tudom, melyik lesz a következő játék, amit végigviszek. :) Nehézségi szint hol van az eredetihez képest?

Savior 2015.04.02. 18:19:30

Na végigvittem, azért jóval nehezebb, mint az eredeti. Több helyen tényleg pixelpontosnak kell lenni, ami azért probléma, mert Bruce kb. 4 pixeles egységekben mozog. :( Easyn még oké, de az originalt egyelőre csak save/load state-tel sikerült végigvinni.

Azért persze király. @Dr.out: köszi az oldalért, vannak itt jó kis dolgok (pl. Ultima IV, ilyenek).

mad marci 2015.04.05. 19:21:47

@Csiga Apó: ugyanaz itt is, ugyanott, megáll és nem lehet tovább menni, kár érte 2 perc van hátra a végéig.

Bobby Newmark 2015.05.11. 00:50:48

@Csiga Apó: Nálam is ez a helyzet.

Egyébként egyrészt tényleg néha szemétparaszt, másrészt meg bizonyos fícsörök hiányoznak belőle a C64 első részhez képest. Nem lehet az ellenségek fejére esni pl. Meg nem tudnak leütni a létráról. Tök gáz.

Zseniális egyébként, CsákNorrisszal, meg minden.

Bobby Newmark 2015.05.11. 13:46:05

@Bobby Newmark: Nem lehet, hogy ez az örökélet miatt egy bünti?
Este kipróbálom, bár az áramos rózsaszín szobának a jó édes anyukáját.

Valahogy C64 emuval az irányítás jobban rendben van. Ugyanúgy pixelezni kell az ugrásokat, de valami fura módon könnyebbnek tűnik. Vagy csak belejöttem a PC verzióval, nemtom.
süti beállítások módosítása