HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Két videojátékos kérdőív, amit tölts ki, lécci

2014.12.10. 23:53 Stöki

Egyrészt pofátlan önreklám: megint van az Indexen videojátékos kérdőív, amit kétévente megcsinálunk. Itt megtaláljátok, öt perc alatt végigkattintható, és jó lenne minél nagyobb minta, szóval

cat.jpg

Igen, tudom, hogy lehetne még részletesebb, meg pár dolog hiányzik belőle (pedig sokat aktualizáltuk a legutóbbi óta), de ebből is elég sok érdekes ki fog derülni. A héten még biztos tölthető, aztán valamikor jövő hét elején lezárom.

És ha már videojátékos kérdőív: egy sokkal komolyabb kutatás is zajlik, még december 22-ig ki lehet tölteni a JátékosLét Kutatóközpont felmérését. Itt megtaláljátok, ez annyival vonzóbb is lehet, mint az enyém, hogy itt még vásárlási utalványokat is kisorsolnak a kitöltők között, cserébe hosszabb (és persze alaposabb), mint az indexes. Izgalmas dolgok fognak kiderülni ebből is, a tavalyi felmérésük eredményét itt csekkolhatjátok. Ilyen eredményekhez úgy tudsz hozzájárulni, ha végigkattintgatod az ideit, szóval

michael.jpg

Az értékes klikkeket nagyon köszönöm az Index és a JátékosLét nevében is!

27 komment

Címkék: közösség felmérés

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr706973881

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TH 2014.12.10. 23:57:28

A zindexeset már kitöltöttem, pedig nem szeretnék hasonlítani Michaelre. :)

TH 2014.12.11. 00:06:41

"egy sokkal komolyabb kutatás is zajlik, még december 22-ig ki lehet tölteni a JátékosLét Kutatóközpont felmérését"
hát lehet, hogy komolyabb, de olyan marhaságokat kérdeznek, hogy feladtam.
pl.: milyen játékkal játszom leggyakrabban...
MIKOR? ha végigjátszok egy játékot, akkor utána esélyes, hogy egy darabig nem nyúlok hozzá újra
meg...ok, beírtam, hogy nem szoktam multiplayereket játszani, ami után 4 oldalnyi kérdéslista következett, hogy miért játszom csapatjátékokat. aki a kérdőívet összerakta, az azt gondolja, hogy mindenki online játszik.
szóval ez a kérdőív max. viccnek jó. bocs, és köszi, hogy kidühönghettem magam a végtelen hülyeség ezen újabb példáján.

Brekicc 2014.12.11. 00:13:17

@TH: Nem igaz, hogy nem látod a perverz vigyort az arcán és a felfelé mutató hüvelykujjat. & akkor képzeld oda ezt az elégedett vigyort, amikor felaplikálja neked! Na sztem erről van itt szó! :D

codorra 2014.12.11. 07:58:01

@TH:
Sajnos így van.
Tényleg állandóan arra volt kiváncsi, hogy mit MMO-zik az ember, mint egy rossz rendőrségi kihallgatáson a gyanusított, hátha elszólja magát egyszer az alany és csak bevallja, hogy MMO-zik.
Egy vicc volt.

Ennyi.

B-Bird 2014.12.11. 09:26:51

Ok, kitöltjük. De miért? Miért kell ilyen sűrűn kitölteni? Indexnek miért kell, miért fontos? Miért nincs olyan opció a kérdőívben a fizetéssel kapcsolatos résznél, hogy "nem kívánom megosztani"? Mennyi egy töketlen fecske maximális repülési sebessége?

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2014.12.11. 09:30:11

@B-Bird: Mert 2 évente már elég sokat változik a piac ahhoz, hogy érdekes folyamatokat figyeljünk meg - olyanokat, amik az olvasónak is érdekesek lehetnek, hiszen nem a magunk kedvéért csináljuk, ebből cikk lesz.
A fizetést nem kell kitölteni, üres válszt is elfogad.

21 ezer Ft 2014.12.11. 09:32:54

Bevallom, kb. a felénél érdeklődés hiányában elhalt az indexes kitöltésem tegnap...

JonC 2014.12.11. 09:41:52

a második (nagyobb) teszttel az a bajom, hogy láthatóan régóta multiban játszó emberekre van szabva. folyamatosan az az érzésem volt, hogy a kérdések írója feltételezi hogy valami MMORPG-vel tolom. pont ezért volt pár kérdés, amire nem is tudtam érdemleges választ adni (pl. mi a kedvenc játékod... nekem olyan nincs, folyamatosan cserélődnek), úgy fest nem én vagyok a célközönség.

B-Bird 2014.12.11. 09:58:21

@Stöki: Késő, tegnap éjszaka már kitöltöttem... most már ország-világ tudni fogja, hogy multimilliomos vagyok. ;-)

Kíváncsi leszek milyen érdekes cikk születik belőle.

Komojtalan 2014.12.11. 10:19:57

Az Indexes elmegy, de a másik baromi hosszú és logikátlan is. Mind a kettőt kitöltöttem, de ha tudom a másodikról, hogy 55 kérdés neki sem állok. Felénél elfogyott az érdeklődés, már csak kattintgattam ... Ellenőrzés minek? Kérdés szereted a nőket? Másik oldalon mit nem szeretsz nőket/férfiakat. Ez már az unalmas résznél volt, csak remélni tudom hogy a férfiakat jelöltem be :-).

Yarner · http://androlib.blog.hu 2014.12.11. 12:02:03

Bocs, Stöki, kicsit megkavartam az adatokat, szokás szerint nincs rám felkészülve a rendszer...
Szóval én vagyok az a "gémer", aki vásárolni leginkább csak androidos játékokat vásárol, viszont PC-n csak régi dolgokkal játszik, főleg emulátoron.
Szóval elvben a legfrissebb dolgokat vásárolom, másrészt meg nem veszek új játékot és okosba' letöltött ősrégiekkel játszom. (Ja, nem, újakkal játszom, de mobilon)
It's complicated...

szepi79 2014.12.11. 12:47:48

azért a második kérdőív védelmében, így indul:

"Üdvözöllek!

Te most az ONLINE JÁTÉKOSOK világát..."

még nagy betűvel is van írva az online.

ettől függetlenül nagyon szar kérdőív, felbassza rajta magát az ember, 27%nál feladtam.

Wildhunt 2014.12.11. 13:06:05

Indexes kitöltve, a másik nettó marhaság. Ha nem MMO-zom, nem hálózatizom, akkor konkrétan a harmadik kedvenc játék megnevezése után SEMMI értelme az egésznek. A kérdések feltevése előtt meg legalább egy hatodikost meg lehetett volna kérdezni. Mert pld én paraszt vagyok, és a többszörösen ellentett mondatoktól megfájdul a fejem. Az olyan típusú kérdésekre meg, hogy "nem szeretnéd-e, hogy inkább igen de talán mégsem" hogy a ...-ba lehet Igen-nemmel válaszolni?!?!?!?!? Készítő tanult-e legalább html-t, vagy akármi mást programozni? Rádiógombot ismeri-e? Ha egyik oldalon egy kérdésre válaszoltam, miért kell egy oldallal tovább ugyanannak az ellenkezőjét megkérdezni? Szóval kb a 7-8. oldalnál lelőttem.

madbalee 2014.12.11. 13:31:19

Milyen formában szokott játékért pénzt adni? (több is bejelölhető) :

Ide lehet be lehetett volna tenni, hogy Hardware melle adott jatekok.

Nekem mar több videokartyahoz adtak olyan jatekot, amivel viszonylag sokat jatszottam.

kukatr 2014.12.11. 17:35:58

Kitöltöttem az indexeset, a másikat nem fogom, mert nem játszok online játékokkal.

@Wildhunt: Ellenőrző kérdések. Szűrik a véletlenszerűen kitöltőket.

Thoras 2014.12.11. 18:09:07

A második kérdőív jelzi, hogy online játékokkal foglalkozik, meg hogy 50 körüli a kérdések száma, szóval itt csak azt ért meglepetés, aki nem olvasta el a bevezető szöveget. Viszont a kérdőív akkor is szar, unalmas, fárasztó, tele van idióta kérdésekkel, és baromira idegesít, hogy minden mondatban leírják, hogy "digitális játék". Tudom, én vagyok a hülye, meg a tájékozatlan, de eddig még soha nem hallottam, olvastam még soha, hogy "digitális" játék. Ez valami tudományos elnevezése a videojátékoknak?

Wildhunt 2014.12.11. 19:10:07

@kukatr: Aki meg nem véletlenszerűen tölt, hanem mer' jópontot hozna a blognak (még ha képletesen is), az meg agyfrászt kap. Ezeknél még a Larry 1 elején feltett korellenőrző kérdések is jobbak voltak.

Bobby Newmark 2014.12.12. 10:38:34

Na most már annyit szidtátok, hogy megnézem én is. :P

Bobby Newmark 2014.12.12. 11:56:09

@Bobby Newmark: Na jó, én is hülyét kaptam tőle. :D

Acsabi44 2014.12.12. 13:24:53

a második mért úgy van megírva, mintha egy kilencéves fogalmazta volna?

Bobby Newmark 2014.12.12. 15:07:49

@Acsabi44: Mert vagy úgy is történt, vagy ilyen a magyarországi könyvtár-büfé szakos felsőoktatás színvonala.

Arsenic 2014.12.13. 14:16:04

Indexeshez: a hogyan tájékozódik a játékokról részhez nagyon odafért volna a "youtube-os let's play videókat nézek az adott játékról" vagy egy "twitch-en nézek vkit aki tolja" válasz opció.

4lln4m3zw3r374k3n 2014.12.13. 21:59:58

A másodikat én is becsuktam pár oldal után. Ha már hülye kérdések vannak legalább lehessen üresen hagyni rubrikákat ha nem akarok hülye választ adni.
Kérdés ismétlésig el se jutottam, de az a másik amit utálok ezekben, ha most Bélának hívnak akkor 3 oldallal később se leszek Józsi. Ha már rászánnám az időt hogy válaszolgassak legalább ne rabolja tök fölöslegesen.

Az indexeshez: bizonyos kérdéseknél a humble és egyéb bulde-k szerintem torzítják kicsit a képet. A "hány játékot veszek"-be ezeket nem is számoltam bele, de a "hány játékot tolok végig"-ben nagyban rontja az arányomat hogy 80%ukat el se indítom, vagy max kipróbálom.

Moria 2014.12.14. 17:18:54

Na, megnéztem ezt a tudományosnak mondott kérdőívet.

KI ÍRTA EZT?

Hihetetlenül ostoba, rosszul fogalmazott kérdések vannak benne, amelyekből nem fogják felmérni, hogy milyen a magyar játékos-társadalom.

Úgy kellett volna kezdeni, hogy milyen játékokkal játszol?

RPG, FPS...

Milyen digitális játékkal játszol leggyakrabban?

Milyen digitális játékkal játszol második leggyakrabban?

Milyen digitális játékkal játszol harmadik leggyakrabban?

Azért játszom, hogy kiélhessem fantáziáimat? És nem, nem szeretek játékban csajozni, pasizni...

Itt hagytam abba. Én tudományosabb közvélemnény-kutatási kérdőívet az egyetemen 22 évesen, de erre nem találok szavakat.

Takács Sándor hentes és mészáros (Hatvan) 2014.12.15. 14:25:17

Igen, én is abbahagytam a második kitöltését. Mások már leírták, hogy miért :)
süti beállítások módosítása