HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Atyaúristen: 13 giga egy patch

2014.01.21. 14:51 Stöki

Megjelent a Dead Rising 3 legutóbbi javítócsomagja, azaz patch-e. 13 gigabájt. És ezen a ponton menjünk át kicsit Denis Leary-be.

Tizen-kibaszott-három gigabájt. Egy nyomorult patch. Mi az úristen van, elmulasztottam egy meetinget a patchekről? Egy-két éve még félgigás letöltenivaló is soknak számított, és ha elérte az egy gigát, ordítva anyáztuk az adott játék senkiházi programozóit. Ti-zen-há-rom giga. Az Apollo 11 küldetés programja kilobájtokban volt mérhető, a misszió számítógépének 64 kilobájt volt a ROM-ja, és 2 kilobájt a memóriája. Hé, Capcom Vancouver, a Nasa tizenhárom gigabájtból elvinné a kanadai seggeteket az Andromédáig és vissza. Nagyjából tizenháromszor, baszki.

Dead_Rising_3-600x300.jpg

Hát ilyesmi gondolatai támadnak az embernek (ember, főnév: itt: én), amikor ilyen hírt olvas. Persze van magyarázkodás is: a patch nemcsak pár bugot javít ki, hanem előkészíti a hamarosan érkező dlc-t. Előkészíti, my ass. Tizenhárom gigára egyszerűen nincs mentség, a nextgen grafika sem indokol ennyit (annyira azért nem szép a DR3). Egyszerűen belepakolták a csomagba a dlc egy részét, talán arra számítva, hogy mivel a patch letöltése gyakorlatilag kötelező online játékhoz, az amúgy választható dlc így több konzolon veti meg a lábát, és az aktiválásához már elég egy aprócska impulzusvásárlás (de csak tippelek, próbálok egy marketinges fejével gondolkodni, amitől mindig megszédülök kicsit).

Amúgy ez olyan adatmennyiség, ami már komoly problémákat okozhat az internet-ellátottság szempontjából elmaradottabb vidékeken élő játékosoknál. A Kotaku idéz egy redditort, aki "vidéki térségben" él, és a környezetében a legjobb elérhető netcsomagnak is 20 gigás havi letöltési korlátja van. Aminek ez a patch rögtön el is vinné a 65 százalékát. Röhej. Arról nem is beszélve, hogy ilyen tempóban az Xbox One félterás háttértára hamar meg fog telni.

Oké, a digitális terjesztés jó dolog, töltöttem már le én is egy-két-többgigás teljes játékot. Na de könyörgöm. Tizenhárom. Giga. Egy. Darab. Peccs.

198 komment

Címkék: patch rekord dead rising 3

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr945773545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

xxylon 2014.01.22. 13:02:15

@Bobby Newmark: Te meg irsz DVDt? Nekem szo szerint all benne a por es megijedek a hangjatol ha felzug mert valamelyik gyerek bennefelejtette a Vuk DVDt.

Vádöfák 2014.01.22. 13:02:34

@HUN_Sector: Miért kellene saját adat? Letölt, visszaoszt, legális tartalmat. Nem kell, hogy új legyen, lehet hogy 500MB-t töltenek tőle folyamatosan...

Nem védeni akarom az arcot, de valamennyire rávilágit arra, hogy miért lehetnek trehányok a szakemberek: mert egy civilnek is ilyen lehetőségei vannak, akkor miért ne könnyitsék meg a saját életüket?

Girhes Joe 2014.01.22. 13:12:57

@fraki:

Nyitott ajtókat döngetsz. Nem azt állítottam, hogy az lenne a helyes alak, hogy (valaminek a) patchcse...

Ha megnézed, mire válaszoltam, flea azt állította, hogy a ch-ra végződő szó az a magyarban annyira szokatlan, hogy a 217./a pont szerint minden esetben kötőjellel kell írni a toldalékot hozzá. Erre válaszoltam én azt, hogy nagy túróst, mert a 216./b pont példái között pont van egy ilyen szó (Greenwich), aminél nem a kötőjeles írást preferálja a szabályzat. Ennek marhára semmi köze nem volt ahhoz, hogy hasonuló val/vel volt a toldalék, vagy valami más.

Tehát egy malomban őrölünk, én is azt állítom, hogy a patche, patchet, patchem, patchből, patchről, patchcsé (válik), patchcsel a helyes forma.

A túlszabályozásra vonatkozó megjegyzéssel meg arra utalok, hogy a helyesírási szabályzat (mint általában a magyar törvények) minden speciális eset minden alesetének minden variánsát külön-külön (és persze mindet másképpen) szabályozni akarják, majd a végére odabiggyesztenek egy gumiszabályt, hogy "kivéve akkor, amikor mégsem". Ezek után nem annak lenne inkább értelme, hogy idegen nevek toldalékolása legyen helyes kötőjellel és kötőjel nélkül is, ahogy épp az olvashatóság és az értelmezhetőség megkívánja? Bezzeg a pácsót (pác-só) mind a mai napig tilos kötőjellel írni, hiába félreolvasható az egybeírás, merazmilyenlennemárhogynecsakegyféleírásmódlenneahelyes...?

Got it?

sanyix 2014.01.22. 13:14:20

@tryclops: ebben az a szép hogy léteznek olyan tömörítési eljárások, amik nyilván nem a leghatékonyabbak (de sokkal jobbak mint a semmi), és egy mai processzor gigabájt/sec-es tempóban tudja kicsomagolni, ami többszöröse egy HDD olvasási tempójának, tehát kb semmit nem lassítana a játék futásán ha ezzel tömörítenék.

sanyix 2014.01.22. 13:19:07

@Vádöfák: hát a játékok helyigénye semmiben nem függ a kódtól. A program rész 50 megába belefér szinte minden játékban. Ami sok helyet foglal azok a textúrák, és esetleg az átvezető videok ha van ilyen a játékban, és nem a játék motorjára scriptelték ezeket.
A textúrák pedig azért foglalnak sok helyet, mert 1:4 vagy 1:6 arányú tömörítést használnak (S3TC aka DXT), amit lecserélni hatékonyabbra bajos, mivel ennek a tömörítésnek az a lényege, hogy mivel fix, 1 memória olvasással elérhető, ezért a GPU-k sebességvesztés nélkül tudják használni, ellenben nem túl hatékony.

Bobby Newmark 2014.01.22. 13:25:10

@Borenbukk: Ja, csak mondjuk nem tudom miért képzeli a NERO magáról, hogy ő az egyetlen program a számítógépen, és mindent neki kell csinálnia.

De tényleg, ez trend. Miért? ACDSee volt a kedvenc képnézőm, amíg három mega volt, és képet lehetett vele nézni. Aztán kitalálta magának, hogy csiricsáré hátteret állíthatok be az ablaknak, meg hogy videót is le akar játszani, csak NEM TUD, meg zenét, meg minden fiszemfaszom hülyeséget akart csinálni, amire nekem kurvára semmi szükségem nincs.

Miért? Ha valaki csinál egy kompakt, működő, egyszerű és használható célprogramot, és az sikeres lesz, miért kell tönkrekúrni halálfelesleges funkciókkal?

Bobby Newmark 2014.01.22. 13:31:40

@HUN_Sector: Ez éppen igaz, csak ő azt sem mondta, hogy minden, adott napon feltöltött adatot a feltöltés napján hoz létre.

Bobby Newmark 2014.01.22. 13:42:40

@molnibalage: Mondjuk ez olyan dolog, hogy mindig infrastruktúra kérdése volt, hogy tudsz-e peccselni. '90-es években nagyjából azt sem tudtam, mi az a peccs, no nem azért, mert ne lett volna, hanem mert nem kopogott be az ajtón a kiadó kislemezzel a kezében, hogy "nesze, javítócsomag".

Játszottunk az 1.0 verzióval, és mivel nem volt tudomásunk jobbról, vagy épp volt, de lehetetlen volt megszerezni, így hát használtuk peccseletlenül.

Majd így tesznek azok is, akiknél nincs szélessáv. Nem tragédia.

fraki 2014.01.22. 13:55:40

@Girhes Joe: Megkövetlek, ráadásul offenzív is voltam.

flea valóban rosszat írt, mert a szabályzat a nem ejtett betűkre végződő szavakat kötőjelezteti, viszont a ch-t ejtett összetett betűnek értelmezi a szakma, amit a szabályzat példája is mutat, nem pedig külön c és h betűnek. Ezt teljesen logikus is.

Köszi a kiigazítást.

Bobby Newmark 2014.01.22. 14:03:08

@xxylon: Hasonlóképp. Mondom, évekkel ezelőtt töltöttem azt az íróprogramot... :P

De egyébként nem tudok jobb módszert az archiválásra. Azt már számtalanszor benyaltam, hogy úgy gondoltam, hogy ami egyszer könnyen elérhető volt az interneten, az örökre az is marad, úgyhogy igényem van az archiválásra.

A baj az, hogy lusta vagyok hozzá. :D
750 gigányi tárhelyem van a gépemben (tudom, rohadt kevés, 2014-van mit képzelek mire elég, stb), ennek bő kétharmada már csak "halott adat", amit valami módon archiválni kéne. Az istennek nem tudom rászánni magam. :P

De ha a DVDírásnál van jobb tipped, örömmel várom! :)

Exploiter 2014.01.22. 14:16:00

@Bobby Newmark:

Nem tragédia, csak manapság a legtöbb cucc el sem indul, amíg nem up-to-date, úgyhogy baszhatod az 1.0-s verziódat.

flea 2014.01.22. 14:18:17

@Girhes Joe: hmmm, érdekes, eszerint az Akadémia (ill. a Nyelvtud. Intézet valamely munkatársa...) azt gondolja, hogy a cs hang ch-val írása nem "szokatlan".

Vitatom, hogy "jó magyar módra", a helyesírás minden nyelven ilyen. A természetes nyelvek szabályszerűségei elég esetlegesek ahhoz, hogy akárhogy próbálod formalizálni őket, legyen alóluk kivétel. Ilyenkor vagy szubjektív gumiszabályokat alkotsz (mint ez a fenti a "szokatlan" kifejezéssel), vagy elmész abba az irányba, mint az angolok, ahol van, hogy ugyanaz az összetett szó egybe, kötőjellel és külön is írható a szabály szerint... Na, AZ már magyaros, hogy mi szinte mindig az elsőt választjuk, majd mindenféle önjelölt megmondóemberek tényként sulykolják a fejünkbe, hogy az ő szubjektív értelmezésük az egyedül üdvözítő kizárólagos objektív értelmezés. :)

flea 2014.01.22. 14:26:59

@Girhes Joe: viccesek vagytok, míg én itthagytam a félkész kommentet, ezerrel demonstráltátok a tartalmát. :D
Én azt állítottam, hogy SZERINTEM szokatlan a ch, ezért a patch-e a helyes. De közben rájöttem, hogy nektek van igazatok, mert azt, hogy patchel, az életben le nem tudnám írni kötőjellel. Bocs, Stöki...

flea 2014.01.22. 14:27:44

@flea: (tudniillik: patchel, úgymint megpatcheli a cuccot, aminek a patche a szóban forgó patch. egészségünkre)

flea 2014.01.22. 14:32:21

@Stöki: azon nem csodálkozom, hogy szívesebben írsz. Sokszor átjön az írásaidon, hogy élvezettel írtad őket, számomra épp ettől jó olvasni. Mint például amit fentebb említettek már, a "Hé, Capcom" kezdetű mondatot, én is nyerítettem rajta egy jóízűt.

Az viszont ritkaság Magyarországon, hogy valaki rájön, hogy a pénz nem minden. Azon pedig még mindig csodálkozom, hogy újságíróként lehet _eleget_ keresni.

Bobby Newmark 2014.01.22. 14:37:51

@Exploiter: Ha nem játszol számítógépen egyáltalán, még az sem tragédia... :P

Ez az egész téma annyira firstworldproblem, hogy ha ekkora problémának érzed, akkor nem sávszél hiányzik neked, hanem egy pina.

Egyébként eléggé szomorú is, hogy itt tart ma a játékipar, hogy a készként kiadott termék baszik működni...

xxylon 2014.01.22. 14:46:01

@Bobby Newmark: En nem hiszek a cloudos megoldasokban ugyhogy csak offline tarolok dolgokat, bar nehany filet el szoktam magamnak kuldelni emailben.

50fontert vettem egy 1TB disket ami az okostvbe van bekotve es meg regebbrol van egy 250megas azon mar csak fontos dokumentumok es csaladi kepek vannak (ez is kb 50 fontba kerult csak jopar eve).

A kepek meg megvannak a gepemen is, tudom hogy mindharmat egy helyen tartani nem adatbiztonsag de eddig meg nem jutottam el odaig hogy atvigyem a kisebbik disket valami ismerosomhoz.

kisebb dolgok atvitelehez meg ott a telo memoriaja vagy SD card.

Bobby Newmark 2014.01.22. 14:52:45

@xxylon: Eh, igen, én is lassan eljutok ide, hogy ha megtelik egy vinyó, veszek egy másikat, nagyobbat, leszarom a kiírást.

Na ezzel csak az a baj, hogy az előző vinyómat pont azért vettem, mert az akkori aktuális elkezdett kattogni, rángatni az olvasófejet.
Gondoltam benn hagyom a gépben, a rendszert az új vinyóra teszem, a fontos dolgokat áthúzom, de amíg teljesen el nem pusztul, használni fogom.
Ez három éve volt, és a vinyó ugyan kattog továbbra is, de mivel másodlagos, sokkal kevesebbet, és még működik. De már nem bízom benne, olyan dolgot nem tárolnék rajta, amit biztosan szeretnék megtartani.

Továbbá áramszünet miatti áramingadozással is buktam már vinyót egy az egyben.

Szal nem tartom igazán tartós és megbízható megoldásnak a vinyóra archiválást. Csak a lemez marad, de az meg baromi macera.

Szakyster 2014.01.22. 14:56:47

@Bobby Newmark: A CD-re kiírás sem tartós. Nekem legalábbis legalábbis rossz tapasztalatom van ez ügyben, minőségi (TDK) lemezeknél 5-6-7 év után nagyon sok minden sérül, nemegyszer a komplett lemez olvashatatlan.

Bobby Newmark 2014.01.22. 15:53:17

@Szakyster: Ja, igen, nekem is lehámlottak az első, 2500 forintért(!) iratott CD-im belső szektorai...

De ami azt illeti, későbbi lemezek esetében nem találkoztam ilyesmivel. Aminek lehet, hogy az az oka, hogy valójában soha nem veszek elő archivált lemezeket, és akkor a fenti problémám is ugye fiktív... :P

Na nem teljesen, azért filmeket néha szedek elő lemezről, és eddig még mindegyik lemez rendben volt. Pedig van már 10 éves is köztük.

Vádöfák 2014.01.22. 16:15:11

@sanyix: Hali.
Én másképp tudom.

Konkrétan ránéztem és többszáz megás állományok figyelnek és nem feltétlenül res-ek vannak benne, sőt.

Elfogadom, hogy a textura sok helyet foglal, de könyörgöm. Értem én, hogy érdemes feltexturázni a hangya pöcsét is fitymával akkor is, ha takarásban áll és egy 4K-s monitoron is nagyitóval látod csak... de minek? És minek akkora texturával, mintha a fél képernyőt foglalná el?

Számomra az egyik óriási kedvenc játékom a legnagyobb csalódás.
Europa Universalis IV.
HD-ben egy két éve top notebooknak számitó gép ma szenved vele, konkrétan játszhatatlan. Ez nem a texturák, hanem az iszonyatosan borzasztó igénytelen kódolás miatt lehet csak - a össz. cucc egyébként 500 MB körül van, ha jól emlékszem.
Jah, nem egy csoda csilivili cucc, s emelett a Diablo III reccenésmentesen megy ugyanúgy full HD-ban effektekkel.

Tehát itt mondjuk konkrétan a "leszarom, a mai gépek úgyis elviszik" tipusú coder gondolkozás üt be és szerintem még nagyon sok helyen.

Nem foghatod ezt arra, hogy textura igy meg úgy. Pontosan ezért hoztam az ellenpéldát is (Android):
NFS Most Wanted - 2,07 GB
Pocket Rally - 0,026 GB

Tedd meg nekem, nézz rá a két cuccra, ha teheted és tegyél indokot az 100x-os méretkülönbség mellé.
Én nem tudtam.

Bobby Newmark 2014.01.22. 16:25:02

A digitalizált hangokat elfelejtitek. Ritkán van mp3-ba letömörítve, általában odabasszák nyers raw-ban esetleg wav-ban, az meg zabálja a helyet...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.01.22. 16:50:23

@Bobby Newmark: Nem tragédia...? Egy RTW II kiadott változata egy fostaliga volt. A játék alapvető funkció sem működtek, FPS a béka segge alatt. December végén már egész vállalható volt, mikor újra elővette. És ez a trend az általános...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.01.22. 16:53:59

@Szakyster: Az optikai adatárrolás elavult. Meg nem tudom mondani, hogy mikor íram ki bármit CD/DVD-re. Anno az egyetemi munkám backupja is azon volt. Csak éppen szegényt semmi sem olvasta vissza egy vinyóhalál után. Integethettem is annak a félévnek két tárgyból... Azóta inkább amin aktuálisan dolgozom arról napi/heti szinten megy a mentés USB-re.

A kiírt CD/DVD-im kb. 1/3-a úgy ment tönkre, hogy tokban voltak és kb. kétszer vettem őket elő. Az egyik írom olyat is képes volt csinálni, hogy a frissen írt és ellenőrzött lemezt a kivétel után 5 perccel nem olvasta vissza és más meghajtó sem.

Az én szemembe az optikai adattárolás egy rossz vicc ma már...

Szakyster 2014.01.22. 17:57:48

@molnibalage: Ez igaz, de mi van helyette? Ha hosszútávra el akarsz tenni valamit, mondjuk 5 évre, akkor eddig még a legjobb megoldás egy Winyót becseszni a szekrénybe. Ha 15 évre, akkor meg marad a papír...

Bobby Newmark 2014.01.22. 18:11:15

@molnibalage: Mondom, firstworldproblem... Tényleg, akkora túltengés van játékokból, hogy ha valamelyik egy játszhatatlan fostömlő, akkor játszom másikkal, vagy megvárom, míg kijavítják.

Félkész játékot meg csak úgy veszek, hogy ha szólnak, hogy félkész, mint pl a DayZ vagy a Starbound.
Úgy nem, hogy 1.0-nak hívják, de még csak b0.7 és kell még neki fél év fejlesztés... És a Total War sorozattal sajnos ez a helyzet kb a Shogun (az 1) óta. Az tipikusan az a játék, amivel meg kell várni a következő Steam sale-t, aztán addigra talán tényleg elkészül, meg belekerül az összes nép is.

xxylon 2014.01.22. 18:54:35

@Bobby Newmark: Ez nekem mindketto kulso lemez, a kisebbik a szekrenyben pihen egy tokban es csak addig veszem elo amig a kepeket felteszem ra, a masik az ugye fixen bele van dugva a TVbe.

Csaba Sugár 2014.01.22. 19:07:37

Egyszerűen lustulnak a programozók, mivel már nem kell gazdaságosan programozni.

Kiváncsi lennék mennyi redundancia van abban kódban.

Csaba Sugár 2014.01.22. 19:22:38

Egyébként nagyvállalati környezetben megszokott az ilyen nagyméretű patch a verzió követés miatt, csak ez marhára nem az.

Ha tippelnem kéne akkor azt mondanám hogy a frissült fájlok nagyrészében csak a verziószám meg a change log változott.

Komojtalan 2014.01.22. 20:17:42

@Bobby Newmark: Egy jó darabig nem volt CD íróm, de én is megdöbbentem amikor a megszokott@Szakyster: Nerot le akartam szedni: 600M. Anyád. Elég nekem a Burn4free 4 megája. Persze az is elkezdett hízni, múltkor már 30M lett volna, de megvolt a régi verzió, inkább le sem töltöttem.

Nekem az első CD -m kb. 17 éves és 2 éve még működött. Most már persze egyszerűbb leszedni a netről azt a pár megát, mint feltúrni a szekrény alját a dobozért. De a 10+ éves MP3 CD -k most is mennek az autóban. Nem mondom 1-2 -n van track hiba, de nagy része megy.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.01.22. 22:56:53

Nekem a 400 nagyfloppymból több olvashatöbb mint a pár éves 500 dvd-mből.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.01.23. 00:12:53

@Szakyster: Ennyi. A legfontosabb adataim duplikálva vannak vinyón. Az aktuális munkám meg kb. 3-4 helyen van elmentve.

@Bobby Newmark: Én, aki évi 1-2 játékkal játszom, annak bizony nagyon is számítana ilyen bibi...

Szakyster 2014.01.23. 06:39:11

@Komojtalan: Jójó, de ami MP3-ban egykét trackhiba, az mondjuk egy ködbázisnál, szakdolgozatnál KürtKft, vagy kuka.

flea 2014.01.23. 08:24:24

@molnibalage: azért a leírt eset jó eséllyel az íród hibája.

Egyszer a közelében voltam egy audio cd kiadásának, a gyártó kérdezte, hogy tudunk hozni mastert, vagy írjon ő. Mondtuk, jó írónk van nekünk, hozunk szívesen, az arc meg ingatta a fejét, hogy csak úgy egy számítógépbe berakott CD-íróval az nemigen fog menni, de üsse kő, próbáljuk meg.

Megírtuk egy (akkoriban tényleg jó névnek számító, a konkrét márkára nem emlékszem) íróval, elvittük, arc betette a saját ipari cuccába, és lefuttatott rajta valami ellenőrzést, ami azt mutatta ki, hogy kb. 250 helyen nem felel meg a szabványnak, ahogy meg lett írva a lemez. Úgy képzeld el, mintha egy bakelitlemezen a barázda nem majdnem kör alakú menetekből álló spirál lenne, hanem eleve ovális, és azon belül még csalinkázna.

Azt mondta egyébként, hogy tényleg jobbfajta CD-írónk van, mert ilyen hibák ezerszám szoktak lenni, a CD-írók nagy része úgy ír, hogy egy másik eszközbe betéve 50%, hogy olvasható, ez meg azért inkább 95%. Persze egy CD-t kiadni nyilván nem lehet úgy, hogy minden 20 vásárlóból 1 nem tudja egyszer sem meghallgatni.

(A vége nyilván az lett, hogy ő írta meg a mastert és arról ment utána a gyártás.)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.01.23. 10:15:38

@flea: Két eltérő író is előadta ezt a mutatványt és úgy, hogy egyik íróval sem írtam 50 lemeznél többet. Ennyi után be is adták a kulcsot, mert akkor még olvasni azért kellett.

2008 van ugynaz a DVD író/olvasóm. Azért húzza eddig, mert gyakorlatilag nincs használva...

Ha 30-ször tettem bele lemezt, akkor lehet, hogy még felül is becsültem a dolgot. Kétszer lett feltéve a Civ V, kétszer a Skyrim, kétszer a TES IV, egyszer a Risen és Risen 2, kétszer a Gothic 3 és még egy-két játék egy egy alkalommal meg volt egyszer Win8 isntall és driver DVD. Kb. ennyi.

Komojtalan 2014.01.23. 10:34:35

@Szakyster: De egy fontos anyag nekem pl. 3 helyen van meg: 2 HDD + USB. Csak azért írtam, hogy aki minőségibb alapanyagra dolgozott, az még akár 20 év múlva is visszanyerheti az adatait. Nekem eleinte Philips CD -im voltak, egy agyon nyúzott Maxell CD -n van kb. 50 megányi rész amit egyáltalán nem tudok beolvasni, azt 13 éve írtam, most néztem meg a Catfishben. De gondolhatod, hogy a kocsiban mit kapott: hideg-meleg, kosz, stb ... Ha már bent voltam a Catfishben a legelső CD -m 1995.05.28 -ai, erről olvastam be 2 éve egy filet amit nem találtam a neten. 17 év után ...

Szakyster 2014.01.23. 10:43:31

@Komojtalan: Én mindig a legjobb kapható TDK-kat használtam. KB 500, csak tokban tartott lemez, maximális életkor 10 év, és fél éve kb 5%-ot le kellett selejtezni.

Persze vannak kifejezetten archiválásra optimalizált lemezek is, nagyjából 10szeres áron.

Nyilván sokmindentől függ a dolog, de tényleg a legjobb mód a terítés, minél több helyre elrakni az adatot.

De azért felhívnám a figyelmedet arra is, hogy technológiai okai is lehetnek annak, hogy nem tudod elolvasni a lemez tartalmát: pl nekem most komoly utánjárást jelentene egy IDE-s lemezmeghajtót életre kelteni...

Bobby Newmark 2014.01.23. 15:32:40

@molnibalage: Ha évi két-három játékkal játszol, akkor viszont pont ki tudod várni azt a fél évet, amíg megjavítják annyira, hogy érdemes legyen megvenni. Addig játszol az előző résszel. Ha ennyire ritkán játszol, akkor nem lehet olyan sürgős egy új játék.

Mint írtam, én sem szeretem, hogy ha valamit kiadnak készként, ami még nincs kész. De igazából ezt nem tartom nagy "bűnnek", csak annyira, hogy ne vegyem meg.

Ennél szerintem sokkal nagyobbakat is hibáznak, olyanokat, amiket nem, vagy sokkal nehezebben tudok megbocsájtani. Pl jól menő frencsájzok kiherélése és földbe állítása, hazugsággokal túlhájpolás, konzolok faszának fényesre szopása, stb.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.01.23. 16:54:00

@Bobby Newmark: Attól, hogy kevés játékall játszom, attól még simán lehetne az, hogy olyan netem van, amivel hetes nagyságrend leszedni a GB-os patcheket vagy olyan drágán, amiből kis túlzással elutazok az első városba és megvenném fizikai adathordozón, ha árulnák a patchet. Ez a baj.

jürgen baromartz 2014.01.24. 01:03:50

@Johnfive: @Celtic:

látom sikerült megérteni a lényeget.

egy 64k-s demo kódjába érdekes módon belefér egy 8-10 perces "videó" hd felbontásban, zenével együtt.

és akkor itt van egy patch (patch bazmeg, nem is komplett program), aminek kell 13 gigabájt.

ezen gondolkozzunk már el, legyetek szívesek.

False_GOD 2014.01.24. 09:12:32

Na pont emiatt van létjogosultsága a wareznak, és ezért is lesz. ha ők basznak dolgozni, vagy szarul, akkor inkább letöltöm. De ilyen szar munkáért nem adunk pénzt.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.01.24. 09:14:43

@False_GOD: az érvelésed azért hamis, mert akkor ne is játsz vele egyáltalán, úgyis szar, és nem adtál érte pénzt. Akkor tölts le ingyenes játékot.

Celtic 2014.01.24. 10:43:57

@jürgen baromartz: Latom, sikerult atugrani az ertelmezo keziszotarban az "i" betut, legalabbis az "ironia" szot.

algi80 2014.01.24. 12:17:38

@False_GOD: Mondjuk azt nem értem, miért jó ingyen lefoglalni ugyanazt a 13 gigát rosszul megírt kóddal.

Vádöfák 2014.01.24. 13:21:50

@Edrik: Igen, ilyesmiről beszéltem, pontosan ezért nem értem hogyan hizhat bármilyen rém egyszerű játék 9-10 GBs-re.

Bobby Newmark 2014.01.24. 14:22:01

@Edrik: Ebben éppen nulla textúra van, a játék gyártja le őket az induláskor. Vagy ha úgy vesszük, akkor a textúra tárolt mérete az az algoritmus, ami legyártja.
De ha természetes jellegű, matematikailag egzakt módon nem leírható textúrát akarsz, akkor hagyományos módon adatként tárolni a gazdaságosabb, nem így. Embert ezzel a módszerrel nem textúrázol be normálisan...

Bobby Newmark 2014.01.24. 14:25:50

@enpera: Ez meg azért hamis, mert ha nem nézem meg, nem tudhatom, hogy szar.

Úgyhogy a helyes sorrend:
1. Warez letölt
2. Csekkol
3. Dönt hogy szar vagy nem
4. Ha nem szar, vásárol

Persze le lehet térdelni a kiadóknak, de szerintem meg szarjanak sünt, a saját érdekeim fontosabbak, mint az övéik.

Bobby Newmark 2014.01.24. 14:30:52

@jürgen baromartz: Azt kéne megérteni, hogy a 64k-s demókban gyakorlatilag SEMMI adat nincs. Az meg, hogy egy videót le lehet programozni úgy is, hogy kézzel tologatod koordináták alapján a vertexeket, nem jelenti azt, hogy ez épeszű dolog lenne a gyakorlatban. Ugyanis nem mindegy, hogy egy grafikusnak 1 óra, vagy egy programozónak 10...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2014.01.24. 14:42:39

@jürgen baromartz: Azért ez így nem igaz, mert a DirectX-et is hasznlja, ami a gépen van. Az meg hány száz mega is?

Bobby Newmark 2014.01.24. 15:11:37

@molnibalage: Azt mondjuk kissé szőrszálhasogatás beleszámolni, ennyi erővel a Windowst is beleszámolhatnád, mert az is kell hozzá.

De mondjuk a DOS-os játékoknál sem számoljuk a játék méretéhez a rendszerfájlokat, meg mondjuk a VESA vezérlőt, vagy a konzoloknál a ROMokat...

flea 2014.01.24. 15:13:30

@Bobby Newmark: szigorúan véve mindent bele kellene számolni. Egy C=64-es demo _tényleg_ fizikailag nem tudott többet használni, ha nem is 64K-nál, de mondjuk 80-90-nél.

xxylon 2014.01.24. 15:17:35

A jatekok 99%a media vagy valami egyeb adat. A kod nagyresze se specifikusan a jatekhoz keszul hanem valami engine amit keszen vesznek es parameterezni lehet a gep erejenek fuggvenyeben. A jateklogika leprogramozasat nyilvan lehet rosszul is megcsinalni de nem hiszem hogy ez lenne a legnagyobb oka annak hogy "lassu a 2 eves notebookomon". Allits a felbontason, vazz.

Johnfive 2014.01.24. 20:08:09

@jürgen baromartz: látom fogalmad sincs róla, hogy a kettőnek semi köze egymáshoz...

Johnfive 2014.01.24. 20:21:13

@Shopping: no de így már bővült a lista egy trollal is. :)

Johnfive 2014.01.24. 20:26:35

@Vádöfák: Egy komolyabb munkahelyről páros lábbal rúgnák ki azt a programozót, aki elkezdeni low-level optimalizációval baxakodni ahelyett, hogy amunkáját végezné.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.01.24. 20:46:28

@Bobby Newmark: akkor én meg elmegyek tankolni, és nem fizetek. Mert én vagyok a fontos.

Vádöfák 2014.01.24. 22:14:40

@Johnfive: Hm.
Egy normális munkahelyen van ember a low level optimalizációra is.
Ez olyan, mintha azt mondanád egy autószerelő esetében, hogy ott kitennék azt, aki azzal foglalkozik, hogy kopog a motor, ameddig gurul az autó.

Példa:
volt amikor egy teljesen triviálisnak tűnő probléma megoldása során a gc egy dokumentált hibájába futottunk bele. Persze hagyhattuk volna a francba az egészet, hogy a munkánkkal foglalkozzunk... aztán mégse.

Egyszóval igen, ha problémába ütközöm, jelzem. Itt az is probléma, ha nagy a res, vagy spagettikóddá vált az egész. Ha pedig valaki ezt leszarja, akkor igénytelen és igénytelen munka fog kikerülni tőle.

Vádöfák 2014.01.24. 22:27:01

@xxylon: nem lenne baj, ha olvasnál is.
2 éves noti, anno csúcskategória. MOST a D3 röccenés nélkül fut rajta FULL felbontásban és részletességgel, az EU4 640x480-ban, minimál részletességgel is akad. Nvidia 550M chip, anno nem volt olyan szar. Nekem ez semmi más, mint igénytelenség.

tamareaf 2014.01.25. 01:32:19

@Vádöfák: öcsém, azért te sem vagy semmi. Igazán kételkedek benne, hogy tényleg programozó vagy.
13 GB-s patchre, azt írod, hogy a programozóknak kellene tudniuk fejleszteni, amikor a patch nagy része kontent, nem kód, de még csak nem is szkript.

És erre jössz ezzel a hülye példával, összeveted a D3-at, ami feltételezem a Diablo 3, és összeveted az EU4-el. És írod, hogy még minimumon is hogy szaggat. Most te ferdítesz, vagy nem értesz te itt semmit.

Az eszedben sem volt, hogy húzhatod te fel-le a grafikai beállítást, amikor nem azért szaggat???

Ezután meg bólogatsz a 64k-s demóra, hogy íme, miket lehet csinálni, és fel sem fogod, hogy az hogy működik, meg egy tényleges több óra hosszúságú játék.

Ez kérem csak szimpla trollkodás. EU4 vs D3 öcsém...

Celtic 2014.01.25. 09:47:38

@Narancskommunista: Igy van. Vagyis a kod most sem nagyon lehet tobb 5%-nal. De inkabb kevesebb, mint 1%. Tehat ha normal, kodot patchelo cucc lett volna,
akkor 1,3 T-s programnak kellene lennie, vagy ha feltetelezetm a 10% kodot, akkor 130G program...

Szoval ebben a patchben nem a kodot javitottak, hanem valami mast...

Celtic 2014.01.25. 09:50:05

@HUN_Sector: Tomoritetlen video egy forgalmas utcarol? Bar ha tomoritetlen, akkor tokmindegy, milyen valtozasok vannak a mozgokepen.

Vádöfák 2014.01.25. 09:50:25

@feamatar: Szia.
1. Semmi baj nem lesz. :)
2. A stílusodból ítélve kb. annyi programozói múlt van mögöttem, amennyi idős lehetsz (olyan 25 év),
3. Lehetséges, hogy eddig nem volt világos, de értem a kontent a kód közötti különbséget,
4. Kérlek fejtsd ki miért ferdítés a D3 vs. EU4 összevetés ugyanazon a vason. A méretük is szignifikánsan eltér (több GB vs. 600MB), tehát valószínűtlen, hogy az EU4 a kontent miatt szaggasson,
5. Én azt mondom, hogy amelyik csapat 13 GBs patchet ad ki, az igénytelen. Te másképp látod?

Celtic 2014.01.25. 09:55:12

@Bobby Newmark: Errol irt eccer regebben Fisher is:
www.f99.hu/blog/index.php?lap=2012feb.html

"
Ez már a sokadik ilyen, amit látok, és szerintem ebbe fog megdögölni a kapitalizmus, ebbe a muszájfejlesztésbe. Mert van valami használható kis program, könnyű, ügyes, okos, pici, azt csinálja, amit kell, de azt kurva jól. Hirtelen pl. a Nero jut az eszembe, az a CD-író program volt ilyen (de állítólag a winamp is ezt az utat futotta be). Aztán van egy felpörgős időszak, amikor tesznek bele kényelmi dolgokat, például nem kézzel kell beleütni a pít 32 számjegyig, hanem kiszámolja maga, na akkor kurva jó a program, ez a zenit. De erre már felvettek fejlesztőt, alapítottak kis céget, esetleg valami nagyobb cég megvette a fejlesztőt vagy kis céget.
És innen már csak lefelé vezet az út, ettől kezdve már muszáj fejleszteni, a fejlesztőknek munkát adni, meg pénz kell jöjjön belőle, és hát ugye pl. egy CD-írás nem valami túbonyolítható dolog, akkorööötegyünk bele/mellé hangeditort, borítószerkesztőt, húsvéti nyulat, mittudoménmit, legyen külön kezelőfelület felület a butáknak, az okosoknak, az átlagnak, azoknak, akik okosabbak, mint az átlag, de nem annyira okosak, mint az igazi okosak stb. Tegyünk bele skineket, közösségi baszt, hogy mindenki tudja, mit írunk éppen satöbbi, a vége az, hogy egy pár megás program egy egész CD-t elfoglaló nagy böszme konglomerátummá válik, amire valójában senkinek nincs szüksége.

"

tamareaf 2014.01.25. 10:35:57

@Vádöfák: Kedves Vádöfák, azon nem vitatkozok, hogy a 13GB-os patch nonsensz. Azt, hogy ez a kódereken múlna, azonban tömény ostobaság. Textúrákat, modelleket és pályákat tartalmaz főképp egy ilyen update. Én elfogadnám indoklásnak azt, hogy újratömörített textúrákat kapunk, a gyorsabb betöltés érdekében, vagy optimalizáltak a modelleken. Illetve a pályákon is optimalizálhattak. A hírek egy része persze azt állítja, hogy a patch tartalmazza a DLC contentjének egy részét.

Ami meg az EU4-et illeti, tekintve hogy olyan jó laptopod van, én valami kompatibilitási hibára gyanakodnék, tekintve az én 6 éves vasamon egész jól fut. Viszont, és itt jössz megint egy ostobasággal. Azt állítod van egy jó laptopod, és hogy a játék szaggat, akár még minimumon is. A helyedben én már gyanakodnék, hogy talán nem is a grafika miatt szaggat.. De ha amiatt szaggat, akkor biza valami inkompatibilitás miatt, mert a 7 éves vasamon éppen jól fut 1080p-ben. Jó, persze a vidkari az csak egy 4 éves gt220, ami elméletileg gyengébb mint a tied.

Persze akkor mondom, hogy nem szaggat, amikor meg van állítva a játék. Mert ha elindítom az időt, főleg maximum gyorsaságra állítva a szimulációt, hát, no, döcög. De a D3-mal ellentétben, itt kérlek 2025 provinciát kell updatelni havonta, és minden ország AI-ján is végig kell szaladnia. Ezért nem vetném össze a kettőt. És igen, az EU4-ben több a kontent, csak az a kontent nem a képekből és modellekből áll, hanem textfileokból.

Továbbra sem tudom elhinni, hogy programoztál valaha is egy komolyan vehető cégnél.

Bobby Newmark 2014.01.25. 13:54:18

@enpera: Nyugodtan. Ha meg tudod oldani, tiéd. Van egy tippem, hogy nem fog olyan flottul és következmények nélkül menni, mint nekem a warezolás.

De egyébként legyél csak birka, tartsd mindig szemed előtt mások érdekeit a sajátod helyett, főleg és különösen akkor, ha erre semmi sem kényszerít, és biztosan sokra viszed még. De lehet, hogy nem...

tamareaf 2014.01.25. 13:58:17

@enpera: már maga a játék, vagy a betöltése?

Azért akkor tájt jó volt, hogy ebéd előtt beraktam tölteni a játékot, hogy ebéd után játszhassak vele :D

tamareaf 2014.01.25. 14:08:20

@Celtic: azért másképp is lehet erre tekinteni. Anno a Nerot is warezolni kellett, mivel a CD író magában is fizetős volt, esetleg shareware. És épp azért kellettek az extra funkciók, mert az ingyenes író szoftvereek korszakában teljesen jelentéktelenné vált a termékük.

Vagy el tudjuk ma képzelni, hogy egy böngészőért pénzt adjunk ki? Netán egy cd képet mountoló software-ért? Vagy akár egy vírusírtóért?

Bobby Newmark 2014.01.25. 15:04:58

@feamatar: "És épp azért kellettek az extra funkciók, mert az ingyenes író szoftvereek korszakában teljesen jelentéktelenné vált a termékük."

És az extra funkciók miatt viszont használhatatlanná is vált, ami még tovább erősítette a jelentéktelenségét.

Ez egy spirál, csőddel a végén. Ebből csak úgy lehet kijönni, ha finanszírozási modellt váltanak.

Összességében a tanulság az, hogy nem árt felismerni, hogy egy adott szolgáltatásért meddig lehet pénzt kérni. Ha már nem lehet, akkor nem is szabad...

tamareaf 2014.01.25. 17:16:40

@Bobby Newmark: Sokan ezért is adják el a cégüket, nem?

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.01.25. 17:47:07

@Bobby Newmark: ja értem, tehát ha nem lopok, csalok, gyilkolok, birka vagyok. Értem.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.01.25. 17:48:03

@feamatar: a betöltése szempillantás, mint mondottam SD kártya olvasó van a c64-re kötve:)

Bobby Newmark 2014.01.25. 18:13:20

@enpera: Nem, azért vagy birka, mert agy nélküli szolgalelkű szar vagy.

Letölteni saját használatra filmet vagy programot a magyar törvények szerint legális. Akkor is, ha ez egy amerikai cég anyagi érdekei ellen is megy, akkor is, ha esetleg morálisan ez elítélhető, és akkor is, ha máshol ez illegális.

Tehát halálnyugodtan megtehetem. Nincs retorzió, nincs semmi következmény. Valakinek az érdekeivel ellentétes, amit nem tudott érvényesíteni, de nekem meg jól felfogott érdekem. Úgyhogy eszerint cselekszem.

Innentől viszont az a kérdés, hogy tényleg egy agyatlan birka módjára azt csinálod amit kiszabtak neked olyanok, akinek nincs is hatalma feletted, vagy a saját érdekeid szerint cselekszel? Te lemész kutyába úgy is, hogy nem vagy rákényszerítve.
Én nem.

flea 2014.01.25. 19:28:05

@feamatar: @Vádöfák: szerintem komolyan vehető cégnél az az előírás a programozók számára, hogy olyasmivel töltsék az idejüket, aminek értelme van.

Mögöttem nincs 25 éves programozói múlt, hacsak a kisiskolás kori C=64-ezést is bele nem számítjuk :), de már dolgoztam olyan helyen, ahol nagyon csúnyán néztek volna, ha nekiállok optimalizálgatni, és olyan helyen is, ahol az ellenkezőjéért néztek volna csúnyán.

És lássuk be, a jelen posztban érintett szoftverről születik egy-két viccesen kiakadt blogposzt, de a júzerek túlnyomó többsége így vagy úgy letölti és felpakolja. Felmerül a kérdés: megérné egy embert felvenni arra, hogy kisebb legyen a patch? (Ha ugyan ez lehetséges... mert nem tudjuk, nem az van-e, hogy tényleg az idióta marketingesek toltak bele ennyi kontentot, és a fejére is állhat akárhány programozó, akkor se lenne szignifikánsan kisebb.)

flea 2014.01.25. 19:33:20

@Bobby Newmark: vannak, akiknek az erkölcsi érzéke nem merül ki annyiban, hogy amiért nem kapnak büntetést, az erkölcsös.

Például vannak olyan, a te szavaiddal élve "agy nélküli szolgalelkű szar" emberek, akik akkor is lyukasztanak jegyet a buszon, ha tudják, hogy nem jár arra ellenőr (és/vagy el tudják küldeni a ****ba, ha mégis).

Olyanok is vannak, akik a megtalált pénztárcáról először megpróbálják kideríteni, hogy kié, és ha sikerül, visszaadják neki.

Az ilyen embereket közkeletűen csak úgy szokták nevezni, hogy "becsületes".

(És ezzel nem azt akarom mondani, hogy pl. aki potyázik, az feltétlenül becstelen, mert ez nincs mindig így... De ahogy te fogalmaztál, az konkrétan nevetséges.)

Celtic 2014.01.25. 21:34:19

@feamatar: Csomo irohoz ingyen adtak a Nero Expresst. Opera meg par eve is fizetos volt. Asszem, a daemon-toolsnak is van fizetos verzioja (de nem tudom, mivel tud tobbet, MagicDisket hasznalak, aminek a parja, a MagisIso fizetos)
Aki meg virusirtot warezol, az magara vessen. Speciel a Norton/Kaspersky ha ingyen adjak, sem kell, megy a kukaba a vasarolt geprol.

Egyebkent ha pl. a vlc nem lenne ingyen, fizetnek is erte. Vagy az IrfanView-ert (esszeru arat persze). Ahogy a Total Commandert is megvettem. De nem orulnek, ha a fenti harom kozul barmelyikbe pl. raknanak egy DVD iro funkciot....

tamareaf 2014.01.26. 11:09:47

@flea: hogy lehet-e kisebb az annak függvényében lenne tudható, ha pontosabban lehetne tudni mi van benne. Amennyit tudok eddig, hogy a játék méretét csak 1.5GB-ájttal növeli meg.
Én nem is azt vitatom Vádöfák állításában, hogy mennyire kell optimalizálni egy programot, hanem azon állítását, hogy ez egyáltalán a fejlesztőn múlik, nem mondjuk a tömörítési technológián amit használtak. Illetve, hogy állításai alapján gyanús, hogy nem ért annyira ahhoz, amit mond, mint amennyire szeretné feltüntetni.

tamareaf 2014.01.26. 11:13:57

@enpera: na igen, így nem is jöhet át úgy a poén.

De azért az jó volt, amikor még fastloaderrel is percekig töltött a játék :D
Volt vagy 20 kazettám C64-re, és egy példány a TurboTape-ből. Túl kicsi voltam, és nem gondolkodtam eléggé előrelátóan. S mikor a TurboTape tönkrement, soha többet nem tudtam semmit se betölteni.

tamareaf 2014.01.26. 11:18:39

@Celtic: Én évek óta ingyenes vírusírtót használók. S lekopogom, több mint 10 éve nem volt kártevővel gondom.

Amennyire emlékszek a Nero Express nem tartalmazta azokat a funkciókat, amiket a full verzió igen.

És szerintem állításaid nem mondanak ellent annak, hogy az egyre másra megjelenő olcsóbb/ingyenes alternatívák sarkallják arra a fejlesztőket, hogy mindennel telepakolják a szoftvereket vagy épp olcsóbbá tegyék őket. Nem hinném, hogy az Opera is csak jószívűségből vált volna ingyenessé.

Celtic 2014.01.26. 12:00:21

@feamatar:
1. Vagy nem vetted eszre :) (De ez ugyanugy vonatkozik a fizetosre is)

2. Nem tudom, en tudtam vele cd/dvd-t irni, mast meg nem akartam. Jelenleg meg ecceruen a growisofs-szel irok, teljesen jo (kiveve a ketretegure, ott hibazik)

3. nem tudom, miert pakoljak tele. Egy kis fejlesztes meg oke, de neha olyan marhasagok kerulnek bele, hogy ihaj. Pl. nem tudom minek egy cd/dvd iro programba filmkodolas/filmvagas. Vannak arra nagyon jol hasznalhato celprogramok.
De ennyibol rakhatnanak bele pl. spamszurot is, az is ugyanannyira illeszkedik bele.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.01.26. 12:44:25

@Bobby Newmark: a mocskos kurva anyáddal személyeskedj te tolvaj féreg

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.01.26. 12:46:05

@feamatar: én kazettát csak c16-tal használtam, ott még is vicces volt, főleg ha máshonnan kapott kazettával kellett fejet állítanom:) aztán jött a negyedórás töltés, és a load error :)

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2014.01.26. 12:46:50

@feamatar: látod, én még vírusírtót sem használok :) c64-re meg ipadra minek:)

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2014.01.26. 12:59:41

@Bobby Newmark: @enpera:
Kérném normális stílusban folytatni a vitát, különben mindkettőtöknek megy egy figyelmeztető lövés.

Vádöfák 2014.01.26. 18:54:42

@feamatar: Örvendek, hogy sikerült személyskedni.
Az "ennyire ért hozzá" nagyon nem érdekel, elég jól megfizetnek érte, hogy ne ezen rágódjak.

Ami kicsit jobban zavar, hogy teljesen legitimnek tűnik számodra (is) pl. a Bard's Tale 3,5 GB-ja Androidon, vagy akár egy 13 GB-s patch egy PC játékkal kapcsolatban, akár hogy egy egyébként rohadtul nem grafikára kihegyezett játék használhatatlan egy 2 éves felsőkategóriás gépen. Nekem nem, s ez lassan hitvita lesz, lehet én vagyok őskövület.

Mindenesetre kapok olyan visszajelzéseket a munkám során, hogy nem gondolom rosszul és amíg én fogadom el egy coder munkáját, addig rosszul jár, ha ilyesmit tesz elém, bármi is legyen az oka. Nekem mindegy, hogy engine-re hivatkozik, vagy a res-ek óriási méretére. Amíg más meg tudja oldani, hogy valami elfogadható méretű, vagy elég gyors legyen, addig ezek csak kifogások, a szarabbik fajtából.
Ugyanez igaz minden szinten, tehát egy architect se okolhat meg semmit ilyesmivel.

Akarjon a legjobb lenni, nyűgözzön le mindenkit, ne elégedjen meg egy átlagos szarral, főleg ne egy átlagnál szarabbal. Az említett példák vagy a méretüknél, vagy a minőségüknél fogva az átlagnál szarabbak, soha nem adtam volna ki ilyet a kezemből, de ha megtettem volna, akkor már nem kiraktak volna.

tamareaf 2014.01.26. 20:24:41

@Vádöfák: Nem tudom feltünt-e, de a Bard's Tale az fully voiced + a mozik.

És komolyan mondom, ha 12GB textúrát+modelleket updatelnek, te, mint fejlesztő milyen alternatívát látsz? Gondolom, valamit nagyon elrontottak, hogy ennyit kell kicserélniük. Viszont ennek a játék kódjához semmi köze.

Az EU4 kapcsán meg nem tudom supportot megkérdezted-e, mert mondom, 6 éves vason fut kisebb döccenőkkel maxon. Tehát valami inkompatibilis nálad, de akkor jelezz vissza nekik, válaszolni fognak. Meg driver frissítés+meg patch meg ami ilyenkor szokásos.

Vádöfák 2014.01.27. 11:25:13

@feamatar:
fully voiced - nem tudom értelmezni.
Mobilon 64kbit/sec körüli a maximális ráta, amit használnak (de ami ennél mmagasabb, azt már prémiumként is definiálják, lásd T-Com és az sem éri el a 128 kbit/sec-t). Ez bőven elég beszédhanghoz, egy játékban is. Ha 128kbit-el számolok, akkor is kb. 100 perc 100MB. Csodálkoznék, ha netto 100 perc duma lenne benne...
mozik: scriptelt cuccok az engine-el generálva. Mást nem láttam benne, de lehet benéztem.
SEMMI nem indokolja ezt a méretet.

Az eredeti témához pedig annyit, hogy nem csak itt, hanem mindenhol az "enormous, gigantic" jelzőket használják, nem pozitiv értelemben. Sehol nem láttam jó indokot, hogy miért ekkora a cucc, csak bullshit-elést. Az, hogy a DLC benne van (ha igy is van, de sehol nem erősitették meg) egy baromság, az meg a másik, hogy az ahhoz való kompatibilitáshoz kell. Ha ahhoz kell, nem teszem bele egy patch-be, hanem adom azzal...

Az EU4-es témát szerintem kimeritettem. Igen, volt support, driver, DirectX, patch update (Steam játék). Semmi értelmes válasz vagy megoldás, a cucc ugyanúgy szar. Ha inkompatibilitásról van szó, z is gáz, nem egy dzsunka notiról van szó, szerintem az Asus 2 éves csúcsgépe, Win7-el Steam-en, nem az a kategória, amire ne lehetne tesztelni, felkészülni - vagy a bejelentés után (ami megvolt) megoldani a problémát.

Egyelőre semmi olyat nem mondtál, amivel okolhatóak ezek a méretek, problémák - már persze azon túl, hogy hülye vagyok hozzá. :)
Más?

nál 2014.01.27. 13:16:51

@Bobby Newmark:

Nem feladatom, hogy a nagy arcodat helyre tegyem, kedvem sincs hozzá, de jobb, ha tudod, hogy szoftver megosztása és letöltése még Magyarországon sem legális.
Audiovizuális tartalmak igen, szoftver nem.

Reactor 2014.01.28. 12:48:30

13 gigás javítás? ZOMG,akkor az eredeti vagy iszonyatosan szar, vagy valami mögöttes ganéjságot akar a gépedre telepíteni. Ööö, 13 gigából konkrétan egy egész hajórakomány spyware, DRM-cuccos és egyéb nyalánkság belefér. Lehet tippelgetni.

@Bobby Newmark: Egyetértek, ugyanez figyelhető meg kb. minden második elektromos kütyünél, lásd okostelefonok. Lehet vele telefonálni, SMS-t küldeni, de hát ez kevés, legyen mellé játékplatform, fényképező, HD-kamera, gyümölcscentrifuga, Chrono-sphere, Iron Curtain, meg Missile Siló is. Megjegyzem az ilyen túlpumpált vackokról, hogy a funkciók 90%-a nagyon gyengén,vagy egyáltalán nem működik, és csak arra való hogy megdobja jól az árat. Ha egy szoftvernél is elkezdődik ez a "mindenrejóakaroklenni" kurvulás, na akkor kell otthagyni, és keríteni másikat helyette, me' előbb-utóbb eljő az a pont, amikor a nagyot fingani akarásból beszarás lesz.

Külsö adatok archiválására hatékony a hordozható vinyó, csak hát jó mélyen a zsebbe köll nyúlni érte.

@Vádöfák: A mai játékipar szellemisége. Kakast, kacsát...még tyúkot is. A gamer úgyis kikönyörgi a másfél százezres videókártyát apukától karácsonyra...

13 gigás patch...vattafák...ebből kitelik 4-5 teljes verziós játék...

Macropus Rufus 2014.01.29. 16:35:39

13GB patch. Szép.

Anno a PS3-nál a GT5-ben futottam bele egy érdekes helyzetbe: amíg nem volt a vas a netre bigyesztve minden okés volt. Amint megkapta a netet, rendszerfrissítést akart a gép. Megkapta. Indítom a GT5-öt, és mivel új rendszer van a gépen, lehúzható a fenetudja melyik frissítés. Mondom most nem. Akkor nem is játszól, szólt a gép és kilépett a programból. Ez egy ördögi kőr. Ui. ha nem hagyom a frissítés települését csak késöbb, akkor is már bejegyezte valahová a rendszer az infót, tehát mindeféleképpen frissítenem kell.
Ezzel nem tudok kibékűlni, gy.k. a gép felülbírál engem. Mind régi pc-s ezt nehéz megszoknom.

De 13GB esetén padlót fognék az fix. Nem hinném, hogy a játék 85GB lenne. Szerintem olyan 50-60körál lehet, tehát a patch simán több mint a játék telepített méretének az 1/6. Ez rengetek. Gy.k. ha ez javítás akkor a gém majd 1/6-át cserélték, javították. Ez azért megérne egy misét.
Amennyiben csak dlc előkészítés van akkor is menjenek már a fenébe. Ez egy átlagos elérés mellett is több óra (és most a letőltő lovagok kímáljenek a 100Mb/s elérésükkel, az átlagos elérés valahol 5-10Mb között van). Arról nem is beszélve, hogy más is van a neten és ő pl. filmet streamel, akkor máris még több óra.
Szánalom, de az MS cuccok esetén már megszokhatuk, hogy bizonyos esetekben a szervíz pak, komplet új rendszer jelent (lásd: Win95-Win98 és/vagy Win8->Win8.1)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2020.03.11. 15:15:32

Érdekes visszaolvasni ezt a posztot úgy, hogy most 170 GB feletti tartományt is átléptük játékban.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2020.03.12. 15:03:06

@molnibalage: kösz a cikket, tanulságos volt.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2021.11.26. 20:17:45

@molnibalage: lassan létjogosultságát érzem a streamen keresztül játszott játékoknak.
süti beállítások módosítása