HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Játékvadászat: manóféle emberke futószalagon

2013.09.22. 12:33 Stöki

Na, B-Birdnek sikerült olyan játékot feladnia a Játékvadászat rovatnak, amit eddig még senki nem talált ki, itt lehet tovább próbálkozni. Addig is jön az újabb segítségkérés, ezúttal Tamástól, aki szintén egy régi játéktermi gépet akar megtalálni:

Én is felbuzdultam, hogy segítséget kérjek tőletek. Ami engem érdekelne, az kb. 1991-1993 közé tehető, egy kis videotéka játékgépén játszottunk vele. Valami manóféle emberkével voltunk, a végén egy királynőt kellett kiszabadítani úgy, hogy egy sárkánnyal kellett megküzdeni. Amire halványan emlékszem, hogy amikor meghaltál a figurával, akkor hanyatt esett, és csillagok forogtak a feje körül. Valami köpenyt is lehetett szerezni benne, és amire emlékszem, hogy  futószalagos részek is voltak benne.
Az egész játékot kb. fél óra alatt végig lehetett vinni.
Amikor ez sikerült egy húszasból, akkor megszakadt a függőségem. :)))))

Nyilván valami fantasy beat-em up lesz, annak idején volt ebből pár száz, a Capcom még a D&D-t is licenszelte pár verekedős sárkányölésért. Szóval ez sem tűnik könnyűnek.

34 komment

Címkék: közösség játékvadászat

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr685528338

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zyrobs 2013.09.22. 16:24:50

Most hirtelen Ghouls'n'Ghosts-ra gondoltam, de ott egy apró lovaggal mászkáltál, elhalálozás esetén csontvázkupac maradt belőled, és fél óra alatt... végig lehet tolni de ahhoz pixelre kell ismerni a játékot.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2013.09.22. 19:13:28

vagy a ghosts n goblins. vagy a dragon's lair. de ezek sem jöttek ki egy huszasból.

CsabiV8 2013.09.22. 19:46:36

Bocs, elírtam a címet, The King of Dragons.

BTW én egy olyan arcade játékra sem emlékszem, amit egy 20-asból végig lehetett tolni.

Zarbon 2013.09.22. 22:03:59

mortalt letoltam 1 20asból anno, haverom meg a cadillac & dinost

Ironfist 2013.09.23. 00:28:42

Haha, nem, ez az énáltalam is keresett játék volt. Midnight Wanderers, Chariot folytatással a Three Wonders nevű játéktermi gépből, íme:
www.youtube.com/watch?feature=player_detailpage&v=uxClDHEPjGI#t=103

Ironfist 2013.09.23. 00:39:30

Legalábbis azt hiszem. :D

ezek1el 2013.09.23. 11:55:40

@CsabiV8:
amit végigvittem 20asból:
The Punisher, Cadillacs and Dinosaurs, Atomic Robokid, Rygar, D&D:Tower Of Doom-Shadow Over Mystara, Mortal Kombat 1-2-3-Ultimate, Tekken 2-3-Tag Tournament, Time Crisis 1-2, Killer Instinct 1-2, Spinmaster, Black Tiger, Samurai Shodown 1-2-3, Aliens, Alien vs Predator, King Of Dragons, Street Fighter 2-Alpha-EX, Knights of the Round, Virtua Fighter 1-2-3, OutRun, Warriors of Fate, Captain Commando, Soul Calibur,Primal Rage, G.I.Joe, Sunset Riders, Scud Race, Sega Rally 1-2, Jurassic Park, The House Of The Dead, War Gods
most csak ennyi jut eszembe:)

CsabiV8 2013.09.23. 12:02:41

@ezek1el: Oké, akkor én voltam/vagyok béna. :)
A Warriors of Fate mondjuk megvolt párból, de biztos, hogy nem 1-ből.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2013.09.23. 12:08:44

@Burwor: Ez nekem is eszembe jutott, de annak nem volt arcade verziója.

Burwor · http://loot.blog.hu 2013.09.23. 12:13:08

Pedig a köpenyen kívül illene rá :)

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2013.09.23. 18:26:35

@ezek1el: a mortált hogyan? végigjátszottad először easy-n johnny cage-dzsel, majd mediumon és hard-on, majd ugyanígy subzeroval, raidennel és a többivel, egy huszasból?

ezek1el 2013.09.23. 19:23:12

@manson karcsi:
nem, egyszerre természetesen csak eggyel.
Játéktermekben sztem minimum mediumra, de inkább hardra voltak a Mortalok állítva.

ezek1el 2013.09.23. 19:28:01

@CsabiV8:
Pedig az "annyira" ne volt nehéz. Bezzeg az Atomic Robokid, Knights of the Round meg a Rygar... azok kemények voltak. Van bennük pár órám:)

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2013.09.23. 21:51:34

én azon a "geciségen" nem tettem sokáig túl magam, amikor a gyerekkori vidámparki terminator 2 judgement day inokuláció után otthon is kipróbáltam, mit tudok a mamén egérrel, és beléptem a szervízmenüjébe. aszongya: "garantált játékpercek". na nekem 20-25 db huszasból nem sikerült túljutnom a játékteremben a john connort védd meg a hk-k ellen, azaz a második pályán.

Gatts 2013.09.24. 09:26:54

MK3 emlékeim szerint ha végigvitted egy karakterrel, akkor adott egy ingyen játékot másik karakterrel )elehet, hogy már az 1-2 is ilyen volt, azokat nem játszottam arcade gépen). Én nagyon béna voltam, emlékeim szerint talán egyszer tudtam megcsinálni Cyrax-el, de akkor nagyon büszke voltam magamra )nem voltam egy sztár MK játékos, a combok nem sok karakterrel mentek). Viszont egy haverom kb. addig tudott így játszani, amíg akart, szóval leginkább néztem, hogy ő mit csinál és melyik karakterrel mi a vége a játéknak. :)

hegeszto 2013.09.25. 13:19:18

Gondolkodtam rajta érdemes-e ilyen kevás infóval vadászatra buzdítanom Titeket, de hátha :)
- DOS-os játék
- 90-es évek közepe
- CD Guru egyik lemezén volt demo
- űrhajószimulátor (vagy arcade lövöldözős, nem emlékszem, de űrhajó, belső nézettel)
- kiabálós kemény metál zene!! (ez nagyon megmaradt, kb. 1 mp-nyi :) )

Tudom, hogy kevés info, de bízok bennetek! _o_

Sunsetjoy · http://retemu.blog.hu 2013.10.04. 20:34:27

@báró Leopold: Elite 2-ben nem volt metál zene. Részben Musszorgszkij, Strauss, Greig művei szerepelnek benne a készítő 2-3 száma mellett.

hegeszto 2013.10.08. 19:54:04

@báró Leopold: @Elmeboy:
Egyik sem... egy csomó gameplay videot néztem róluk és nem. :(

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2013.10.18. 20:24:33

@a$: foreskin? kicsi kaftános emberke...

hegeszto 2013.10.21. 18:36:38

@a$: 3D gyorsítók előtti időszakban volt és a demóban űrcsata volt. Már a pálya is az űrben kezdődött, cockpitre nem emlékszem, HUD-ra igen. Az egész emlék kb. 2 mp, szerintem elég reménytelen visszakövetni ez alapján, de köszönöm, hogy segítetek találgatni :)

nál 2013.10.22. 10:44:29

@hegeszto:
Az én tippem a Descent FreeSpace.

hegeszto 2013.10.22. 20:31:30

@nál: Nem nem, a Freespaceben nincs zúzós zene. A II. részét épp most tolom :)

nál 2013.10.23. 14:00:52

@hegeszto:
Sajna a zenéjére már nem emlékeztem, de úgy tűnt, minden más stimmel...
Valami pedig nekem is rémlik, de annyira nem voltam soha a műfaj rajongója, hogy be tudjam azonosítani. Ha valami még eszembe jut, szólok! ;)

CSomi 2013.10.29. 12:55:47

Elsőként szeretném megköszönni azoknak, akik pár poszttal ezelőtt kisegítettek pár sárgakazettás játék megtalálásában. Haverokkal azóta többször is tartottunk retropartikat és nyomtuk a régi klasszikusokat, amikkel még anno elkezdtük a gamerkedést. Namármost, a legutóbbi ilyen összejövetelen felmerült egy újabb játék kérdése, amit szintén nem tudunk cím szerint, remélem ki tudtok kicsit segíteni :D
A játék lövöldözős, kismaki korunkban csak helikopteres játékként emlegettük, mert a pályák elején és végén (vagy legalábbis az elsőn) egy helikopter tett le illetve vett fel minket. Az első pálya dzsungeles volt, a végén egy másik repülő volt a boss ha minden igaz. Sajnos kb ennyi maradt meg, de remélem elég lesz, erre felénk még mikor a koppincsnintendo volt a divat elég népszerű játék volt.
Egy másik kérdés: A két másik nagy partijáték a "kosaras" és a "jégkorongos", teljes nevükön
Nekketsu! Street Basket - Ganbare Dunk Heroes és Ike Ike! Nekketsu Hockey Bu - Subette Koronde Dai Rantou . Szóval ezek jelenleg is rongyosra vannak játszva, de érdekelne, hogy készült-e angol verzió is ezekből valami más néven, vagy csak az eredeti nyelven élvezhetjük ezt a játékot? ( Unokaöcsémet is be akarom avatni abba a korszakba, ahol én töltöttem a gyerekkorom és szeretném megmutatni ezt a játékot, de az idegen nyelve lehet elriasztaná, angollal már eléggé megvan barátkozva, ezért is érdekelne, hogy van-e olyan verziója)

Sunsetjoy · http://retemu.blog.hu 2013.10.30. 09:09:33

@CSomi: Van angol verziója, bár nem hardveres cartridge, hanem ROM formátumban...

Ike Ike! Nekketsu Hockey-bu: Subette Koronde Dairantou
www.romhacking.net/translations/224/

Nekketsu Street Basket - Ganbare Dunk Heroes
www.romhacking.net/translations/1548/

kanálwarrior 2014.02.09. 19:59:13

@zooltek: Nekem is az ugrott be, mondjuk a zene talán nem kifejezetten metál, de...
Hogy ez mekkora játék volt!
süti beállítások módosítása