HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Heti retro: Fallout

2013.09.11. 07:41 Stöki

Nnna. Akkor Fallout. Ideje volt már. A múltkori kegyetlen szavazáson magasan nyert, az olvasók fele erre szavazott (a Planescape 19, a Baldur's Gate 31 százalékot kapott), szóval jöjjön minden idők egyik legnépszerűbb szerepjátékának története. Rögtön egy saját sztorival kezdem: 1997 végén, amikor a játék megjelent, megkaptam tesztelni. Akkor éppen a szép emlékű Zednél voltam külsős, és szakmányban toltam a teszteket, ebben a dömpingben pedig egyáltalán nem lehetett sejteni, hogy a Fallout mekkora durranás lesz. Világosan emlékszem, milyen volt, amikor először hallottam az intro elején, hogy „War. War never changes.” Arra gondoltam akkor, hogy atyaúristen, milyen semmitmondó hülyeség ez. Aztán nem kellett sok idő, hogy tűkön ülve várjam a következő játékot, amiben végre elhangzik ez a mondat.

fologo.png

A Fallout történetéhez egészen 1994 végéig kell visszamenni, az egyik legrégibb (sajnos mostanában tetszhalott) amerikai stúdió, az Interplay irodájába. Kilencvenes évek közepe, az fps-láz javában tombol, az rts-lázat is lehet már érezni, az ilyen akciódús műfajok elvonják a játékosokat a kaland- és a szerepjátékoktól. Aminek köszönhetően egy idő után már nem nagyon készül kaland- és szerepjáték (a Diablo nevű klikkverseny pedig még nem látszik a kanyarban). Ekkor határozza el az Interplay, hogy kéne csinálni valami kis szerepjátékocskát, ha már van ez a piaci rés, páran azért csak megveszik. Ezzel a nemes gondolattal indult útnak a Fallout, ami fejlesztése során szinte végig mellékes fontosságú projektként volt kezelve az Interplaynél. Ezt lehet, hogy nem kell sajnálni: talán azért, mert nem gondolták fontos játéknak, a vezetőség gyakorlatilag szabad kezet adott a fejlesztőknek (ami elég fontos volt a fejlesztés több pontján).

fo_cain.pngA kezdeti csapat két emberből állt: Tom Decker producerből és Tim Cain programozóból (képünkön). Decker akkoriban 23 projektet vitt egyszerre, így gyakorlatilag nem volt ideje foglalkozni a készülő szerepjátékkal, nagyon hamar kinevezte Caint kvázi producernek, és onnantól Cain jó ideig egyfős fejlesztőcsapatként végezte el az első kapavágásokat. Ő akkor még ifjú titánnak számított (három éve dolgozott a cégnél, és előtte nem volt jelentős munkahelye), viszont hét éve játszott a GURPS nevű hagyományos asztali szerepjátékkal. A készülő RPG pedig a GURPS rendszerét akarta használni (ez lett volna az első ilyen számítógépes játék), ezért merték az Interplaynél rá bízni a dolgot. A cégnél egyébként a jóval sikeresebb AD&D licencét is megszerezték, ezért is kezelték mostohagyerekként a készülő Falloutot.

fo_boyarsky.jpg fo_taylor.jpgCain össze is dobta a kezdeti játékmotort, amennyire lehet, hűen modellezve az asztali kockadobálós játékot. A GURPS-ot kiadó Steve Jackson Games nagyon elégedett volt az eredménnyel, gyümölcsözőnek indult a kapcsolat. Cain ezután elkezdett csapatot toborozni, a lehető legjobb módszerrel: ingyen pizzával. Brainstormingokat hirdetett meg, amikre bárki beülhetett, kaja-pia volt doszt, csak ötleteket kellett vinni. Ezeken a gyűléseken Cain többek között a játék világát akarta kitalálni kollégái segítségével, mert azt nagyon hamar elvetette, hogy egy szokásos elfes-sárkányos-varázsbuzogányos tucatfantasyvel szerencséltesse a nagyérdeműt. Sok vad ötlet előjött a dinoszauruszos világoktól kezdve a Truman Show-szerű környezetig, végül a posztapokaliptikus atmoszféra győzött. Ebben nem kis szerepe volt egy Leonard Boyarsky nevű grafikusnak, aki a Mad Max filmek híveként lelkesen fel-feldobta ezt a koncepciót. „Elég hangosan beszélek, talán ez is számított” – viccelődött Boyarsky, amikor a Retro Gamer pár éve interjút csinált vele. Cain meggyőzte a főnökeit, hogy – az addig szintén csak kisebb munkákat végző – Boyarsky legyen a játék művészeti vezetője. A játék harmadik pillére egy szintén később csatlakozó fejlesztő, Christopher Taylor volt (aki nem azonos azzal a Chris Taylorral, aki a Gas Powered Gamest alapította és megcsinálta a Dungeon Siege-et). Végül Jason Anderson nevű fejlesztőt is meg kell említeni, oroszlánrésze volt a kezelőfelület és a sztori kitalálásában. (Fent balra Boyarsky, jobbra Taylor, lent Anderson.)

fo_anderson.jpgA kis csapat tovább reszelgette a játékmechanikát, fő céljuk az volt, hogy a lehető legjobban megidézzék az élményt, amit az asztali szerepjátékok nyújtanak. Ennek a törekvésnek egyik fő elve volt a szabadság: azt akarták elérni, hogy a játékos bármerre elindulhasson, küldetéseket szedhessen fel, ezeket többféleképpen megoldhassa, akár harc nélkül, felfedezze a posztapokaliptikus vadont, de azért legyen egy fő cselekményszál, amihez mindig visszatérhet. A végeredmény ismeretében azt hiszem, kijelenthetjük, hogy ezt elég jól sikerült teljesíteni: a Falloutban a városok élnek, összetett kapcsolatrendszereket bolygathatunk meg, akár negyedik-ötödik újrajátszásra is más módon. A fősodor (150 napunk van csipet szerezni szülőbunkerünk vízrendszeréhez) pedig kellemes feszültséget ad az egész játéknak.

fo_pip.jpgfo_pip2.jpg1997 elején, amikor már majdnem kész volt a játék, beütött a mennykő: a Steve Jackson Games és az Interplay felbontotta a szerződést. A cég alapítója, Steve Jackson alapvetően mindennel elégedett volt, csak két apróságot akart kivágatni a játékból: az intro kivégzésjelenetetét és Pipboyt, vagyis a Fallout dizájnjához hozzánőtt rajzolt srácot (akit egyébként Boyarsky talált ki). Cainék elég fontosnak érezték mindkét játékelemet, ezért ragaszkodtak hozzájuk, így mindenki elkezdte bogarászni a szerződést. Kiderült, hogy az ilyen problémás eseteknél a vétójogok nincsenek rendesen tisztázva, ezért a két apróságból olyan komoly jogi vita lett, aminek végül csak szerződésbontással bírtak véget vetni. (Fent balra Pipboy korai dizájnja, jobbra a végleges verzió, lent egy címképernyőterv, ami még a GURPS nevét őrzi, az alatta levő videóban pedig a játék intrója, benne a kifogásolt kivégzésjelenet.)

fo_gurps.jpg

Ez persze mélyütés volt a fejlesztésnek, de azt is jelentette, hogy nincs már olyan külső fél, akivel kompromisszumokat kell kötni. A GURPS helyére Cainék új, saját rendszert írtak pár hét alatt, létrehozva az alaptulajdonságok kezdőbetűiből összeálló SPECIAL szisztémát (eredetileg ACELIPS volt, amíg valaki a homlokára nem csapott, hogy jé, ott egy értelmes anagramma). Új harcrendszer készült, aminek Cain szerint az lett az erőssége, hogy könnyű volt megérteni és használni, de mégis sok választási lehetőséget hagyott a játékosnak (már megint a szabadság). Nagyjából ez volt igaz amúgy a SPECIAL-ra is: első blikkre világos volt, de vagy százezerféle módon lehetett kombinálni a tápolási lehetőségeket (örök dilemmám, hogy energiafegyver vagy nagy puskák).

Az új rendszer szépen épült, közben a környezet is csinosodott: a posztapokaliptikus hangulathoz Boyarskyék hozzácsapták az ötvenes évek idilli Amerikájának nyomait és egy csipetnyi sötét humort. Az ötvenes évekbeli atompara szépen passzolt Posztapokaliptikához, mind tartalomban, mind dizájnban. A Mad Max mellett nyúltak ötleteket többek között a Brazilból, a Szárnyas fejvadászból és Az utolsó partból, a könyvek közül pedig a Hozsánna néked, Leibowitz! és Roger Zelaznytól A fény ura említendő. És persze mindezek előtt egy videojáték, az 1988-as csodás Wasteland, ami szintén posztapokaliptikus játék volt, és biztosan megfordul majd előbb-utóbb majd a Heti retróban. Cainék annyira rajongtak a Wastelandért, hogy sok vonatkozó easter egget eldugtak a Falloutban: a Far Go Traders neve például a Wasteland vezető fejlesztőjére, Brian Fargóra utalt, a Red Ryder BB Gun nevű fegyver pedig a nagy előd egyik fontos karakterére. Sőt, az is felmerült, hogy a Fallout a Wasteland folytatása lesz, de a jogok nem voltak az Interplaynél.

fo_urquhart.jpgAhogy Cainék kezdték kipofozni a játékot, úgy vette egyre komolyabban az Interplay is: 1996 végén hirtelen kiemelt projekt lett a program, annyira, hogy bizonyos Feargus Urquhart vezetésével (lásd kép) köré szerveztek egy RPG-fejlesztő divíziót, a Black Isle Studiost. A finisben a játék elég sok támogatást kapott a cégtől, például büdzsét arra, hogy a szinkronhangokra hollywoodi színészeket béreljenek. Az ominózus háborús narrációt így Ron Perlman mondta fel (a később részekben is), a karaktereket pedig olyan színészek szólaltatták meg, mint a tévében Monkot játszó Tony Shalhoub, A remény rabjainak szadista őrparancsnokát alakító Clancy Brown vagy Richard Dean Anderson, azaz MacGyver személyesen. A szabad szerepjáték koncepciója is szépen csiszolódott még a végső teszteken, a felszedhető npc-k – Dogmeat, ide hozzám! – például az utolsó pillanatokban kerültek be a játékba. A hangulatos zenéhez főcímdalt is vett az Interplay: a The Ink Spots nevű, negyvenes évekbeli együttestől a Maybe-t (hallgassuk is meg a lenti videóban). Cainék eredetileg ugyanettől a bandától akarták az I Don't Want to Set the World on Fire-t, de szerzői jogi okok miatt le kellett mondaniuk róla (a Fallout 3-ba aztán bekerült). A Fallout teljes költségvetése végül hárommillió dollár körül állt meg, ami akkoriban azért nem számított olcsó játéknak.

A premier előtt még volt egy komoly csata a brit cenzorokkal, mégpedig a játékban szereplő gyerekek miatt. Az Interplay londoni irodája ugyanis közölte, hogy a szigetországban egy olyan játék, amiben gyerekeket lehet ölni (még ha csak a nagyobb szabadság részeként is) jó eséllyel betiltásra vagy legalábbis megvetésre számíthat. Cainnek engednie kellett, választhatott, hogy a gyerekek vagy legyőzhetetlenek lesznek, vagy kikerülnek a játékból. Ez utóbbit választotta, ezért nem voltak gyerekek a Fallout európai verziójában. Taylor szerint egyébként a gyerekekre az akkoriban történt dunblane-i iskolai mészárlás miatt voltak ennyire érzékenyek a britek.

A Fallout 1997 őszén jelent meg, és rögtön az eladási listák elejére ugrott, a játékosok mellett az újságírók is imádták. A Fallout és az egy évvel később érkező Baldur's Gate elindította az RPG-reneszánszt a játékiparban, és újra az Igazzy Szerepjátékok felé irányították a Diablo nevű rovarcsapda fényétől megtévedt játékosok szeleburdi raját. Sajnos azt nem sikerült megtalálnom, hogy hány példány kelt el a Falloutból, talán azért, mert a mai napig veszik.

fo_avellone.jpgA játékot villámgyorsan követte a folytatás: a Fallout 2 egy évvel később, 1998 végén érkezett. Az eredeti csapat állt neki a fejlesztésnek, de aztán Cain, Boyarsky és Anderson hamar lelépett, mert nem tudtak megegyezni a továbbiakról az Interplayjel. Maradt Taylor és Urquhart, akikhez vezető fejlesztőként Chris Avellone csatlakozott (ez a sármos úriember volna ő a fotón). Őt a készülő Planescape: Torment mellől rángatták át, és rögtön a mélyvízbe dobták, de elég jól megoldotta a feladatot. Neki köszönhető, hogy jobb npc-kezelés került a játékba, az is, hogy már lehetett a főhősnek autója, a humor pedig teljesen elborult véletlengenerált találkozásokban (szakszóval: enkánter) csúcsosodott ki, például a Gyalog galopp pár szereplőjének posztapokaliptikus változatával is össze lehetett futni. Dicsérni illik a Fallout 2-t, mert a kész játék tényleg nagyon jó volt – a gond az, hogy nem készen jelent meg. Bennem élénken él, milyen frusztráló volt játszani a kismillió patch előtti alapverzióval, amit olyan bugok tettek szinte végigjátszhatatlanná, mint a kocsi csomagtartójából el-eltünedező tárgyak. Persze a játéknak ma már készre polírozott változata elérhető, sőt Fallout 2 Restoration Project néven egy olyan kezdeményezés is indult, amelynek célja a játék teljes újraélesztése. Avellone-ék ugyanis a szűk határidő miatt sok mindent kivágtak a végső verzióból, ezek a kimaradt jelenetek, helyszínek, kalandok megtalálhatók a F2RP-ben.

A szintén nagy sikerű Fallout 2 után a Black Isle Avellone vezetésével elkezdte fejleszteni a harmadik részt is, de a Van Buren munkacímű Fallout 3 sosem készülhetett el. Az Interplay 2003 végére igen nehéz anyagi helyzetbe került, aminek az lett a vége, hogy bezárta a Black Isle-t és kirúgta szinte a teljes Fallout-csapatot; rajzok, játékmotor, minden ment a kukába. Pedig elég jó sztorija lett volna, egy háború a Brotherhood of Steel és a New California Republic között, atomháborúra kész őrült tudóssal súlyosbítva. Lent egy kép látható a soha el nem készült játékból.

Fo_vanburen.jpg

Az Interplay vergődését jelzi az is, hogy külsős fejlesztőkkel elkezdte koptatni a brandet. 2001-ben kiadta a Fallout Tactics nevű játékot, ami a Fallout harcrendszerére épülve egy körökre osztott, elég lineáris stratégiai játék volt. Nem volt rossz, de nem szerepjáték volt, és a Fallout 1 és 2 cipőfűzőjét sem köthette be. 2004-ben pedig megtörtént a legnagyobb szégyen, ami a Fallout névvel megtörténhetett: Fallout: Brotherhood of Steel címmel megjelent PS2-re és Xboxra egy Diablo-klón, szembeköpve a Cainék által lefektetett alapokat. Ugyanabban az évben a Bethesda megszerezte a Fallout jogait.

Később az Interplay még megpróbált Fallout Online néven egy MMO-t fejleszteni, 2006-tól dolgozgattak rajta Taylor vezetésével, és egy ideig Andersont is megnyerték az ügynek. Viszont a Bethesda úgy gondolta, hogy ha már megvette a jogokat, az Interplay ne falloutoskodjon itten. Hosszas pereskedés indult, aminek eredményeként a Fallout Online-t 2012 elején elvitte a cancelmanó. Mire ez megtörtént, 2008-ban a Bethesda már kihozta a saját első Fallout-játékát, logikusan Fallout 3 címmel. Igen szép munka volt, sikeresen ültette át 3D-be a Fallout világát és szellemiségét, Cain és Boyarsky is elégedetten nyilatkozott róla. 2010-ben aztán jött a folytatás, a Fallout: New Vegas, ez is elég fasza volt, bár a Fallout 3-nak szerintem nem ért a nyomába. És nagyon csodálkoznék, ha nem jönne következő rész a franchise-hoz, egy következő generációs konzolos Fallout 4 például egészen logikus lépésnek tűnik.

Pár szó essen arról is, hogy mi történt a fejlesztőkkel. Amikor Boyarsky, Cain és Anderson kiléptek az Interplaytől, megalapították a Troika Gamest, ahol olyan, egész jó játékok születtek, mint az Arcanum vagy a Vampire: The Masquerade. Ez utóbbi nem fogyott jól, ezért a Troika 2005-ben bezárt. Sikeresebb volt az Obsidian Entertainment, amit 2003-ban alapítottak azok, akik a Black Isle 2003-as felszámolásakor távozni kényszer ültek az Interplaytől. Az Obsidian főleg sikeres játékok folytatásait fejlesztette, például a Neverwinter Nights 2-t, a Dungeon Siege III-at és – hoppá! – a Fallout: New Vegast. Ma az Obsidiannál dolgozik Feargus Urquhart, Chris Avellone és 2011 óta Tim Cain is. Boyarsky a Troika megszűnése után beleült a tutiba: a Blizzardnál a Diablo III vezető világtervezője lett. Anderson a Wasteland 2 sztoriján dolgozik éppen – azon a Wasteland 2-n, amit kickstarteres segítséggel indított be az eredeti Wasteland atyaúristene, Brian Fargo. (Tudtok még követni?) Chris Taylor se maradjon ki: ő a Black Isle-nál iparkodik még mindig, az Interplay ugyanis tavaly újraélesztette a stúdiót, és megpróbál életet lehelni a Fallout Online-ba (persze nyilván nem ezen a néven). A cég előéletét nézve őszintén szólva sok reményt én nem fűzök ehhez.

Akinek kimaradt volna a Fallout, a GOG.comon tudja pótolni, 10 dollárért az emberhez vágják (ugyanennyi a második rész és a Tactics is). De siessetek, mert az Interplay csak év végéig árulhatja ezeket, nem kizárt, hogy utána eltűnnek a játékok a GOG-ról (ha így lesz, a Bethesdát lehet szidni). Akit pedig a játék világáról érdekelne még több háttérinfó, szorgosan forgassa ezt a remek Fallout Wikit vagy a Fallout Bibliát, amit Avellone hozott össze. Jövő héten meglepetésjáték jön a rovatba, szavazás is akkor lesz. Én pedig most iszom egy whiskey-t, megünnepelve az első IDDQD-posztot, ami 15 ezer karakternél is hosszabb volt.

fo.jpg

fo2.jpg

132 komment

Címkék: retro fallout posztapokaliptikus interplay heti retro jatek black isle

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr795506665

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tahó Sandokan 2013.09.11. 11:23:58

@Verminaard: Hát igen, jogos a szempont, de szerintem amit ebből ki lehetett hozni, javarészt ki is hozták Bethesdáék. Szerintem a tactics nem hozta a színvonalat, hiába hagyták meg az izometrikus nézetet. Nekem ott jobban hiányzott a sok mellékszál, és a barangolás. Ez utóbbiakat azért nyújtja a 3. rész.

2013.09.11. 11:38:31

@Tahó Sandokan:

- nagyjából mindent alárendeltek a "cool de kurvára értelmetlen" faktornak, ld. kapásból Megaton, vámpírok, szuperrobot a végén

- értelmetlen és érdektelen fősztori/világ/karakterek, ehhez mérten remek befejezéssel

- a települések kimerülnek pár budiban meg ténfergő szerencsétlenben

- szupermutánsok átvedlettek agyatlan kannibálokká

Az már szubjektív, hogy herótom van a rehashelt sandbox szerencsétlenkedésektől.

algi 2013.09.11. 11:45:15

A New Vegas nem ért a 3. rész nyomába? Hát, szerintem épp fordított a helyzet. A Fallout szerintem mindig a világ felfedezéséről szólt elsősorban, és csak másodsorban a küldetésről. Pontosabban a küldetés teljesítése mindig arról szólt, hogy fel kell fedezni a világot. 2. újrajátszásra kb. 10 perc alatt végig lehet zúzni a főküldetést, mert az ember már ismeri a világot. És ez igaz volt a különböző részek által bejárható világra: az első részben megismerkedtünk a mutánsokkal és az eredetükkel, a Brotherhood of Steellel, meg persze a bunkerrendszerrel. A második részben bemutatásra került az NCR, a nomád törzsek és az Enclave.

A 3. részben mit kaptunk? Envlace-t Brotherhood of Steelt, a mutánsokat és a mutánsok eredetét, bunkerrendszert. (Még az elnök személyével kapcsolatbani csavart is a 2. részből nyúlták, ott egy másik szervezet vezetőjével játszották el ugyanezt.) Az egyetlen újdonság az óriásrobot volt. Végig olyan érzésem volt, hogy ez olyan, mint egy hollywoodi filmadaptációja az első két résznek. Ráadásul a világ se volt olyan hihető, mint az első két részé. Tényleg higgyem el, hogy egy várost építenek egy fel nem robbant atombombára? Ráadásul: nincs mit enniük:

youtu.be/wvwlt4FqmS0

A főküldetést végigjátszottam, de egyáltalán nem érdekelt, hogy felfedezzem a teljes játékvilágot. Kipróbáltam pár kiegészítőt: a Mothership Zeta nem más, mint egy csőfolyosó, ami másból sem áll, mint abból, hogy menni kell előre, és lőni. És ezt a kieget dícsérték, mint eredeti, meg ötletes. Olyan sokat kellett menni és lőni, hogy a fegyverem és a páncélom simán elkorrodálódott bele.

Aztán ott volt a másik kiegészítő, ami érdekesebbnek tűnt (ahova hajóval kellett menni), de ott kitalálták, hogy a nyüzüge törzsi emberekbe többet kell sebezni, mint a szupermutánsokba. Arról nem is beszélve, hogy a főküldetés végén, ha nincs telepítve a kiegészítő, akkor (SPOILER ALERT!!!!!!!!444) a sugárzásra immunis szupermutáns nem hajlandó bemenni a sugárfertőzött területre.(SPOILER VÉGE!!!!!!!!)

Ezzel szemben a New Vegasban ahelyett, hogy az első rész eredettörténetét csinálnák újra megint bunkerlakóval, újabb karaktert mutatnak be, ráadásul a világból is egy új factiont, a Legion of Caesart. Végre érdemes felfedezni a világot, nemcsak végigzúzni a főküldetésen. Ráadásul nem a világ túlvégén kell játszani, hanem ugyanannyira kapcsolódik a sztori és a világ az első két részhez, ahogy a második kapcsolódott az első részhez. Még a 2. részben lezuhant Enclave vertibird pilótáját is meg lehet találni. És végre odáig terjed a játékos szabadsága (már-már a játékosi képességeket feszegetve), hogy nemcsak kis területek sorsát döntheti el, hanem az egész játékvilágét. Nincs egyértelmű győzelmi feltétel, bármelyik oldalon lehet küzdeni.

Arról nem is beszélve, hogy ahogy a Fallout 2 megkönnyítette pár dologban a játék kezelését az 1. részhez képest, ugyanezt megtette a NV a 3. részhez képest. Egyrészt az NPC-k kezelésében, másrészt kibővítette a tárgykészítés lehetőségét.

A hardcore módról nem is beszélve, ami igazi sivatagi túlélő játékot csinált belőle. A játék egyik fénypontja az volt, amikor az országúton rám támadt pár fosztogató, és miután sikerült megölnöm őket egy kétségbeesett, öldöklő összecsapásban, az egyiküknél találtam vizet. Na, az ilyen pillanatokért szerintem megéri hardcore-ban játszani. Persze magasabb szinten már annyira nem befolyásol, de a játék elejét nagyon hangulatossá teszi.

bunkocska 2013.09.11. 11:47:06

Imádtam a játékot, mindet végigvittem, A New Vegasig, nagyon várom a 4.ik részt, az egyik kedvencem. Bár sajnos manapság már kevesebb időm van:(

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2013.09.11. 11:47:48

A Fallout 1-2 a legeslegjobban kedvenc játékom, amit a trónról soha semmi nem fog letaszítani. amikor haver mutatta 2000 környékén, az alapkoncepció nem tetszett, de nagyon hamar megfogott. A hangulata, főleg a zene/hangok miatt nekem nagyon bejött. Ó, boldog nosztalgia, köszi!

algi 2013.09.11. 11:49:00

@Verminaard: Próbáld ki a New Vegast, az igazi folytatás. (Tudtommal azt a 2. rész fejlesztői csinálták, és csak a kiadó volt azonos a 3-kal.) És szerintem nézd meg a fent linkelt videót! Én a 3. részt két kiegészítővel együtt végigtoltam 38 óra alatt. A New Vegas főküldetéséhez 3 kiegészítővel együtt 115 óra kellett.

adsr 2013.09.11. 11:55:45

@Stöki: Már kezdtem örülni, hogy náluk van az időgép leírása. Épp írni akartam nekik, hogy megoszthatnák velem, hogy én is építhessek egyet ;-).

És mivel mélre nagyon ritkán reagálsz, itt megkérdem, ha nem haragszol: olvastad amit írtam?

The Drunken Master (a.k.a. Eltiron) 2013.09.11. 12:04:25

Grat a poszthoz.
Elég vén csóka vagyok, de nekem nincsenek emlékeim a Fallout 1-2-ről (amikor megjelentek ezek, az élet nevű szerepjátékot toltam), viszont a 3 az egyik legjobb játék ever. Megszámlálhatatlan sokszor toltam végig (most is fenn van a gépemen) megrázó, fantasztikus nagy alkotás. A New Vegas viszont nekem is hatalmas csalódás volt, sokszor belekezdtem, de mindig beleuntam.
Amikor először belekezdtem a Fallout 3-ba, először volt olyan érzésem, hogy TÉNYLEG szerepjátékot játszok számítógépen, addig csak fintorogtam, hogy az RPG csak igazi emberekkel, kockákkal és papír karakterlapokkal lehetséges.
Megvettem persze azt a Gurut, amiben ott volt DVD mellékleten az első 2 rész, és biztos istencsászárság ez a két játék, de nekem akkor is a 3 marad az etalon.
Jöhetnek a kövek.
(Én csak azt mondtam, hogy ilyen vacsorát még Jehova sem evett!)

bldo 2013.09.11. 12:32:45

@algi:

"A főküldetést végigjátszottam, de egyáltalán nem érdekelt, hogy felfedezzem a teljes játékvilágot." vs "Én a 3. részt két kiegészítővel együtt végigtoltam 38 óra alatt." Így nyilván kijön a matek a F:NV javára. :)

A Fallout 3-nál a Bethesda szerintem nagyon jól nyúlt a játékhoz. Az urbánus környezet is érdekes volt, én nagyon szerettem a gyárakban kolbászolni. Most éppen sokadjára játszom végig újra, jelenleg tartok 120 körüli játékóránál, még a főküldetésnek sincsen vége, és egyedül az ufós DLC-t csináltam meg, a többi azokból is hátravan. Én baromira élvezem mindenhol elolvasgatni a számtalan terminál bejegyzést (pl. a Vaultokban hátborzongató végigkövetni a kísérletek dokumentálását), csinálgatni a mellékküldetéseket, barangolni fel-alá a wastelanden meg a metróalagutakban, kotorászni a romok között. És amikor először kiléptem a Vault 101 ajtaján, és megláttam a wastelandet... hát az a momentum örökre emlékezetes marad.

A F:NV sztoriban és játékmechanikában veri a F3-at, de a környezet szerintem (habár szintén nagyon hangulatos) sokkal unalmasabb. Kicsik és valahogy sivárak a települések, bár a térkép tele van szórva helyszínekkel. Nekem hiányoznak a gyárak meg az épületek - de nyilván a sivatagban ezek nem valóak. Az Obsidianos srácoknak volt idejük a játékmechanikát meg a sztorit csiszolgatni meg fényesíteni, hiszen az assetek már megvoltak a F3-ból. Én mindkét részt nagyon szeretem, de máshogy. Lehet, hogy játszom is egy kicsit a NV-szal. :)

GrenAbla 2013.09.11. 12:41:29

@Tahó Sandokan: plusz én Win7/8 alatt nem tudtam stabil install-t elérni, ami bosszantó. Random CTD-k nem vidámak. Hangulat felülmúlhatatlan Galaxy News Radio-val. :)

lojzi1 2013.09.11. 12:50:30

Nekem is Gurus CD melléklet volt meg, a Fallout 2-t kezdtem és az utolsó játék amit végigjátszottam. Elképesztően magával ragadó hangulat, zene, szereplők, környezet, szokszor tényleg mintha egy elégett világ romjain élnénk a hétköznapokat, találkoznák emberekkel a napi ügyeik közepette.
Az egész valahogy nagyon ütött és egy valós világ volt, ahol semmi nem fekete vagy fehér, néha nincs jó döntés, csak rossz és máshogy rossz.
Nekem is a valaha készült Top5 játék között van, filmen látnám viszont szívesen vagy inkább sorozatban.

Savior 2013.09.11. 12:51:19

Amennyire emlékeim nem csalnak (márpedig valószínűleg nem, mert kb. 2 éve szereztem meg és vittem végig :)), az 1 is eléggé bugos volt, még patch-csel is. Beakadások, stb, ráadásul ha jól emlékszem, akkor az utolsó mentést is tönkrevágta ilyenkor. Ha ezt és a felszereléspakolgatást leszámítjuk, akkor viszont tényleg alapmű.

Cikkből: "Ekkor határozza el az Interplay, hogy kéne csinálni valami kis szerepjátékocskát": de hát egész életükben kb. csak azt csináltak! :) Bard's Tale, Dragon Wars (ez is van olyan jó, mint a Wasteland imho), ...

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2013.09.11. 13:01:16

@Savior: Ja, persze, nagy múltjuk van RPG-ben, nem is állítottam, hogy nem. ;)

2013.09.11. 13:01:28

Kiváló cikk! Mindig eszembe jut, amikor cimborámmal leültünk a celeronom elé, és olyan lassú volt az utazás, hogy félkockánként megálltunk és mentettünk, mert kb. 10 másodpercenként megtámadtak. Ez P4-esen már tízszeres sebességgel való utazás volt, Den-Vault City kb. 15 másodperc, a korábbi 20 perc helyett (az ottani megállásokkal).

Egy kiegészítéssel élnék: A pcgurus teljes játék változatban voltak gyerekek. Soha nem felejtem el, egyik első utam Klamathban balhéval végződött, amelynek során a tömeg közepébe hajított az egyik gyerek egy gránátot. No meg az újracsomagolt 1-2-tacticsot tartalmazó változatban is voltak kölykök, élénken él bennem az akkori végigjátszásnál a Vault City Courtyardos gyerek mackókeresése.

komplikato 2013.09.11. 13:04:04

Nekem is a második rész volt a kedvencem. De azért a kötelezően utált TA nem volt annyira csőszerű és lineáris, ahogy a leírásban van.
Volt sztorija, de kevesebb lehetőség volt, kisebb szabadság az igaz.
Nekem volt benne egy mexikói arc, aki cipőtalp IQ-val rendelkezett (a legdurvább fegyverrel is ütött, vagy magát bokán rakétázta), ellenben egy sima vascsővel kettécsapot egy szupermutáánst is ... a teljes csapat összes cuccát ő cipelte.

A Von Buren (FO3) kiszivárgott techdemoja meg éveig megvolt, de aztán letörőltem, mert szép volt, jó volt, de csak egy kis bunkerben lehetet mászkálgatni benne. Én sajnálom, hogy nem jött ki vele a harmadik rész, mert az első két résznél sokkal sokkal szebb volt.

Most a felújított FO2 miatt gondolkodom rajta meg kéne tanulni jól angolul, mert nem akarok 5-6 évet várni egy teljes magyarításra. :D

21 ezer Ft 2013.09.11. 13:28:58

Kicsit off, de valamennyire retro is és itt még nem láttam:

www.kickstarter.com/projects/mightyno9/mighty-no-9

Mega Man :)

Gukker 2013.09.11. 13:31:29

Én is egyetértek azokkal akiknek nem igazán tetszett a harmadik rész. Bár a NV szerintem is jobb volt.
Azon kívül, amiket még előttem is elmondtak számomra nagyon lehangoló volt a könnyűsége. Emlékszem, a 3-ashoz még külön modot is felraktam, amivel nehezíteni lehetett, de még úgy is röhejesen könnyű volt. A másik pedig a fejlődés. Kijöttem a vaultból, lerendeztem az iskolát és a karakterem máris a maximum levelen volt. A hajamat téptem. Na erre is felraktam egy modot amivel lassítani lehetett a fejlődésen, de a leglassabbnál is Megatonba már szuperhíróként mentem.
Ugyanez volt a bajom a Skyrimmel is. 4 óra játék után már nem volt hová fejlődni.

algi 2013.09.11. 13:48:36

@bldo: Nézd, nem áll szándékomban senkitől sem elvenni az örömöt, amit a 3-as rész okozott neki. És elismerésem, hogy kidolgozták az engine-t, és újraalkottak mindent, amit az első két részben volt, és nyilván újra be kellett mutatni az eredeti világot azoknak, akik nem játszottak vele, mert nyilván lesznek olyan sznobok, akik az elavult grafika miatt nem hajlandóak végigjátszani az első kettőt, csak a harmadikat, meg különben is micsoda dolog, hogy nem a legújabb játékkal játszik az ember? De számomra, aki az első és a második résztől is rengeteg élményt kapott, a 3. rész egyszerűen nem adott annyi új élményt.

És egy idő után ráuntam, és azt vártam, hogy mikor érek a végére.

Sidaries · http://delorean.blog.hu 2013.09.11. 13:50:18

Hát ezzel a cikkel már jó napom lett. A játék, amiből megtanultam angolul. Persze a Baldur's Gate mellett. Nekem tetszett a Fallout 3 és a NV is, talán az NV kicsit jobban. Főleg mert a Fallout 3 vége az rettenetes.
Spoiler alert!
Ott van mellettem a sugárzásra totál immúnis mutáns, de nekem kell bemennem megnyomkodni a hülye gombokat és megdögleni a sugárzásban. Ehhh.

@DinnyeTM: A Dead Moneyvel csak egyet érteni tudok. Nyeljen horgonyt aki kitalálta.

@lojzi1: Kívánságod teljesült. :) Van egy pár részes Nuka Break nevű minisorozat. Szerintem tetszeni fog.

Wilson11 2013.09.11. 13:50:39

Eljött az idő!

Főzök kávét, befűtök a wc-be és feltöltöm a laptopot, hogy méltó helyen ünnepeljem a cikket!

Végre!

qwertzu 2013.09.11. 13:58:13

@Gukker: "Ugyanez volt a bajom a Skyrimmel is. 4 óra játék után már nem volt hová fejlődni."

Azt hogy? Mert én kb. 55. szintnél kezdtem érezni, hogy mostmár terminátor módban vagyok, az meg nagyon nem 4 óra?

Wilson11 2013.09.11. 14:08:22

@Verminaard: Szerintem ha a Stalker jön ki Fallout 3 néven jobban örültem volna.

K0vasz 2013.09.11. 14:14:17

Nekem a kedvenc jelenetem a 2-ben: öreg csöves, aszondja elmondja, h hol van az elásott kincse, ha hozok neki egy üveg viszkit. Szerzek neki egyet, aszondja oké, de kéne még egy pornómagazin is neki. Megszerzem, mondja, jól van, már csak egy guminő kell, és akkor tényleg elárulja, hol a kincs. Megszerzem a guminőt is, mondja, a kincs a kút mélyén van. Kötél leereszt, lemászok... és mi van ott? 10000 kupak! :D (ugye, a 2-ben már rendes pénz volt, az 1-ben viszont még kupak volt a fizetőeszköz :))
És rengeteg ilyen poén van az egész játékban, például fel lehet csapni pornószínésznek (akció előtt mindig formába kellett hoznom magam egy kis buffouttal), random encounter: becsapódik egy bálna (galaxis útikalauz stopposoknak), random enconter: Doctor Who-s telefonfülke...
Szóval egyszerűen hatalmas ez a játék úgy, ahogy van :)

ki vagyok találva 2013.09.11. 14:15:34

2001-ben hallottam először róla, zóta is a kedvencem a sorozat!
Unalomból falvakat kiírtani.... áh imádom:D
De komolyra fordítva a szót, zseniális volt az 1-2 és a Tactics sem volt rossz, csak kevéske. Aztán átváltott 3D-be, furcsa volt, de az is felülmúlhatatlan, a bugok ellenére is!
Sokkal kevesebb figyelmet kap a sorozat mint amennyi járna neki.

Fredddy 2013.09.11. 14:19:02

Én nagyon szeretem az egész sorozatot, az újakat is, a régiekkel is sokat játszottam. Kicsit szíven is üt, hogy már az özönvíz előtti 8 bites pötyögdék közé került,a retró-polcra:) Egyébként pont ez volt benne anno a bátor húzás, a kilencvenes évek második felében mindenki mindent 3D-ben akart csinálni, még a passziánszt meg az aknakeresőt is, és fél évente lehetett az új gépet venni a grafika gyorsabban-messzebbre-magasabbra fejlődése miatt. És akkor ők úgy gondolták, hogy kiadnak egy sima izometrikus szerepjátékot:) És bejött nekik, mert ezt a részletességet akkoriban még csak előre rajzoltban lehetett hozni, textúrás 3D-modellekben nem.

A legjobb a Gauss Rifle volt, körönként két embert simán ki lehetett vele nyírni, egész New Renot lerendeztem vele, (miután éveket vártam, hogy az egyetlen helyről, ahol venni lehet, bespájzolhassak elég lőszert)

A 2-höz mai napig rengeteg mod készül, sőt, van multiplayer-változat is. Oroszok csinálták, és borzalmasan kegyetlen: tulajdonképpen egy MMORPG korlátozások nélküli PvP-vel, ahol mindenki a nulláról kezd, és meghalás esetén a nullára kerül vissza- órák, napok munkáját lehet lenullázni azzal, ha az ember rossz sarkon fordul be. Egyelőre erősen béta.

A Van Burent sajnálom, de a dokumentációját elolvasva nekem úgy tűnt, rengeteg ötletet átmentettek belőle a NV-ba.

Nekem tetszett a Tactics is, nem szerepjáték volt, de nem is annak készült, egyszerűen olyan jól sikerült a harcrendszer, hogy változások nélkül fel lehetett használni egy körökre osztott taktikai játékhoz. És rengeteg hangulatos helyszínt lehetett bejárni.

A 3-at és a NV-t is szeretem, szerintem méltó folytatás mindkettő- persze, régen minden jobb volt, de a Fallout 1-2 idejében az ember is fiatalabb volt, a standardok is mások voltak, és persze az idő is sokmindent megszépít. A 3-ban kicsit soknak érzem a Wahingtonhoz kapcsolódó dolgokat, egy washingtoninak biztos poén, de aki nem jár arra minden nap, annak kevésbé jön át. A New Vegas szinte egy-az-egyben hozza a Fallout2 hangulatát, nekem ezért is tetszik jobban, viszont abban valahogy sokkal kevésbé van meg a sandbox-jelleg, van sok felfedezhető terület, de szinte mindegyikhez van valami küldetés, a 3 ebből a szempontból jobb volt. Az nem tetszik bennük, ami a Skyrimnek is hátránya szerintem, hogy hiába lehet sok helyre elmenni, ezeket nem mindig sikerült tartalommal megtölteni, minden ugyanúgy néz ki, van háromfajta dungeon (barlang, vault és iroda) meg ötfajta szörny, és szinte csak ezekkel találkozol, a Történeti Múzeum takarítószertára ugyanúgy néz ki, mint a robotgyár igazgatójának a titkos biliárdszobája, és kb ugyanazt lehet találni mindkettőben. Néhány helyre legalább kis easter eggeket beraktak (Crognakos lapozgatós játék, vagy a Nuka Cola Quantum kjsérleti dokumentációja), de még ezt se mindenhova.
Szerintem jönni fog a négy, 3-hoz hasonlóan az aktuális Elder Scrolls motorjával- és egy Skyrim-stílusú és minőségű Fallout egyszerűen nem lehet szar:)

@Gukker: biztos nem lehettél a maximum levelen. Nem a szinted fejlődik gyorsan, hanem az ellenfeleket igazítja a szintedhez. A Skyrimben is így van. Ezzel lesz igazi sandbox a világ, mert nem úgy van, mint pl a WoW-ban, hogy hiába nagy a világ, a fun kb két tartományban van a harmincból, mert a többi 28-ban egyszerű koronglövészet van (szinttől függően játszod vagy a lövész, vagy a korong szerepét), hátránya egyrészt, hogy a szintrendszer tkp értelmetlenné válik, másrészt, hogy átlagnál kicsivel jobb játéktudással bárkit simán leversz, mert ugye minden ellenfél szintedtől függetlenül pont közepes nehézségű.

Verminaard 2013.09.11. 14:27:30

@Tahó Sandokan: Alapvetően az a helyzet, hogy a Fallout 3 egy jó játék, de nem jó Fallout játék.

@Wilson11: Nekem a fallout-hoz idegen az FPS nézet, de mint írtam én RPG-ben isometric náci vagyok :D Viszont a Stalker pont egy olyan gyöngyszem volt, amitől nem vártam sokat és nagyon sok kellemes csalódást és percet szerzett.

Gukker 2013.09.11. 14:28:29

@Fredddy: "biztos nem lehettél a maximum levelen. Nem a szinted fejlődik gyorsan, hanem az ellenfeleket igazítja a szintedhez. A Skyrimben is így van."
Akkor ott valamit piszok rosszul mérhettek fel, mert nevetségesen könnyű volt bárkit megölni.
Kábé a varázslók fellegvárába mikor értem (nem tudom mi a neve) már úgy ki voltam maxolva, hogy full sárkány páncélom volt, üveg nyílvesszők (archerre gyúrtam), amiből kb. öt darab elég volt egy sárkányhoz. Unalmamban fejlesztettem kétkezes mágussá is magam utána.
Biztos max levelen voltam (talán 30 vagy 40?), mert nem engedett tovább fejlődni. És szinte sehol nem voltam a sztoriban. A sárkányos kiáltásokból (ami tök fölösleges és haszontalan, mert azon a szinten bárkit simán le lehet nyomni), vagy miből talán ha hátmar kanalaztam össze. És nem azért mert béna vagyok :), hanem mert el sem jutottam odáig a sztoriban.

Fredddy 2013.09.11. 14:43:20

@Gukker: én pöcsölős játékos vagyok, de nekem heteket kellett skyrimeznem egy normális cuccért, és, bár legyőzhetetlen ellenféllel tényleg nem találkoztam (mint a Fallout2-ben, mikor idő előtt enklávésokba vagy szupermutánsokba fut az ember), de azért röhejesen könnyűnek se mondanám. Lehet, hogy ráfutottál valami bugra vagy kiegyensúlyozatlanságra. Crackelt játék volt, vagy eredeti?
Sárkányból van egy kisebb fajta, amit tényleg nem nehéz letolni, a max szint szerintem 100. A sárkányos kiáltás néha jól jön, de alapetően tényleg jól el lehet lenni nélküle, nekem még sose volt csatadöntő.

qwertzu 2013.09.11. 14:47:17

@Gukker: Egész biztosan nem lötted novice-ra a fokozatot? Mert akkor tényleg GOD mode, gyors fejlődés.

@Fredddy: Alapból 81 szint a maximum.

action12 2013.09.11. 14:59:47

Tetszett a cikk :)
Nálam nagy kedvenc a Fallout, kb a megjelenéskor játszottam vele először, imádtam. A 2. rész is jó volt (a bugok ellenére), és meglepetésemre a 3. rész is nagyon bejött, szerintem egyszerre volt modern és hagyománytisztelő (sok küldetés, jó sztori, nyílt világ). Azért nem lennék szomorú, ha lenne még körökre osztott Fallout (talán a Wasteland 2 pótolni fogja ezt a hiányt).

kukatr 2013.09.11. 14:59:50

Köszönöm a cikket, Stöki! Rengeteg emlékem van a sorozattal kapcsolatban, azonnal magával ragadott a hangulata. Az 1-2-Tactics-ot sokszor végigvittem, ellentétben az újakkal, melyeket soha nem fejeztem be.

Először egy technikai kérdés: A Restoration Project működik a GOG.com-os verzióval? Mindig is sajnáltam, hogy nem mehettem vertibird-del az olajkútra.

Az első részben sokáig azt hittem a pénzre, hogy valamiféle hosszú szavatosságú keksz, a kaja pedig fontos, ezért mindig 'keksz'-re cseréltem dolgaim. Ezt alá támasztotta az is, hogy ahogy mászkáltam a térképen, egyre fogyott. Később jöttem rá, hogy a barter-en kívül is meg lehet szabadulni a pénztől. :)
Vagy amikor feltápoltan a .223-as pisztollyal teljes mutánsjárőrosztagokat lyuggattam ki egy-egy lövéssel. (Bloody Mess :))
Arról nem is beszélve, hogy egyszer rátaláltam egy lezuhant UFO-ra, ahol szereztem egy napelemes energiafegyvert. Irány a katedrális, Stealth boy fel, ajtó kinyit, közelbe lopózás, és 1 őr/lövés sebességgel elolvadt az őrség.
Az is nagyon tetszett, amikor visszajöttem a Glow-ból egy holodisk-kel, az őrök meg köpni nyelni nem tudtak. :D (először mintaszerűen meghaltam a radioaktivitástól, másodjára ez hazaúton történt meg)
Dogmeat a sztorinak megfelelően halt meg (erőtér), Ian viszont sajnáltam a mutánsok elleni harcba vinni, mindig élő pajzsként állt elém.

A második részből emlékezetes volt Super Sledgehammer 'watcha you need?' Sulik, aki kiütötte a térképről akár az Enclave tagokat is. Tetszett a Wamamingo bánya nehézsége(ó, hogy utáltam azokat a dögöket). Ne feledkezzünk meg az idegesítő és használhatatlan Myron-ról, Harold az faArc-ról, vagy épp Bishop feleségéről :). Egyszer még egy házasságba is belekényszerítettek, szegény pára nem bírta a sivatagi gyűrődést, valami kósza szörny vagy bandita végzett vele. :D

A Tactics meg sivatagi száguldozás Hummerrel a drogos másnapos fej kiszellőztetésére, Browning M2-re táncoló katonák (főleg Stoma a szerencsétlen), robotirtás Sunbeam Gattling Laser-rel, és közben mindenki folyamatosan 'overbandaged'. Annyira bejött a játék, hogy végigvittem ironman módban. Nos, a JA2-t ezután már nem merem. :D

A 3 vs NV vitába nem mélyülnék bele, a rádió nagyon bejött, emiatt nem untam meg korán az egészet. De sajnos volt egy-két igen idegesítő megoldás mindkettőben. :(

dzsingiszbatukan 2013.09.11. 15:05:50

es bevegeztetett...

- megint eltunt a kocsim, ja varj, elloptak

- beszelo patkanykiraly

- golgota

- mi a kedvenc szined?

folyamatos mentes, de a bugoktol nincs menekves :)

Tahó Sandokan 2013.09.11. 15:26:27

@Fredddy: Én úgy érzem a Skyrimben a sárkányos üvöltések inkább Fluff volt, mint igazán hasznos dolog (kivéve egyet, ami a sztoriban előre vitt a hegy tetejére). Nekem az tetszett. A Bethesda nem rossz az ilyen félértelmes extrákban, amiknek lehet örülni, mert hangulatteremtő. A Fallout alapvetően félkomoly sorozat. Emlékezzünk az eredeti két részbe rejtett húsvéti tojásokra, amelyek nagyon nem rombolták széjjel a játékot, pedig rendesen kizökkentettek :)

Fredddy 2013.09.11. 15:26:31

@kukatr: ha valamit, akkor a rádiót nagyon utáltam a 3-ban, Three Dog idióta jopofizásával a világból ki lehet kergetni. Valahogy túl modern és túl ripacs ehhez az alternatív ötvenes évek-hangulathoz- én mindenképpen valami karcos hangú öreg bluesénekest raktam volna be bemondónak, aki bölcs nagyfater stílusban nyomhatná a tutit a régi jó világról. Az Enklávéé jobb, de az meg kicsit egysíkú.

A Wanamingokra Gauss rifle kellett, máshogy tényleg esélytelen volt.

A Military base volt még örökké emlékezetes- napokat gondolkoztam, és bejártam minden pixelt, mire rájöttem, hogy fel kell venni azt a kurva vasrudat+kell rá egy bomba.

Tahó Sandokan 2013.09.11. 15:30:17

@Verminaard: Jaja, de mondjuk innentől van egy adag "gusztus kérdése" is a csevegésben. Úgy gondolom viszont, hogy amennyire hű tudott lenni az eredeti két részhez a F3, annyira az volt. Más fejlesztők, más főnök... Igazad van, hogy nem ugyanaz, de szerintem valamilyen szinten méltó a folytatásra ellenben a bukott BoS-sal, vagy a tacticssal, amely utóbbival azért pedig elvoltam egy darabig.

Zarbon 2013.09.11. 15:32:04

jó cikk
a nagy elődöket nem lehet túlszárnyalni főleg úgy hogy dúl a dicső múlt sivár jele szindróma az emberekben
de azért a bethesdánál (nameg obsidiannál) nem tudom kire lehetett volna nyugodtabban rábízni a sorozatot
az f3 már nem az a fallout de a hangulat az hál istennek megmaradt minden hibájával együtt
nekem a NV jobban tetszett, de mind2őbe beletoltam 100 órát

Zarbon 2013.09.11. 15:33:31

jah meg a mai napig emlékszem a magyar irodalom egyesre amit azét kaptam mert inkább fallout 2őztem egy vers megtanulása helyett
de szép emlék :D

Fredddy 2013.09.11. 15:35:26

@Tahó Sandokan: én igazából a varázslatokat se használom (még a gyógyítást se: a pontokat másra teszem, kaja, meg varázsital meg van elég), egy jól megválasztott buzogánnyal végig lehet verni az egész kontinenst. Tömegoszlatáshoz szoktam használni a sárkányüvöltést, mikor egy jól behatárolható helyen, pl egy folyosón összegyűlt tömegen végigcserdítesz, hogy ,,úúúmmmmbbaaaaassSZÁTOKMEG!!!", és mindenki lángolva elrepül, az azért epic.

devDavid · http://blog.hu 2013.09.11. 15:46:15

Tudjátok mi hiányzott egyedül nekem F3 és NV-ból? A fekete humor.
Imádom mindet. 3-400 órákat toltam bele 2-3-NV-be. És nem sajnálom :)

üdv,
D.

Tahó Sandokan 2013.09.11. 15:50:16

@Fredddy: Abszolút. Én poénból tyúkokra ordibáltam :D

Nyomoronc 2013.09.11. 16:20:59

FO2: Power Armor megszerzése játék elején San Francisco-bol csalás nélkül kb. egy óra alatt lopkodással és némi save/load-dal? :) Bár utána eléggé könnyű lett a játék :)

"Bozar" nevű fasza puska megszerzése a sugárzó barlangból? :)

Minden 3. vagy 4. szintlépés előtt mentés (vagy elfelejtés) és NPC-k figyelése szintet léptek-e? Ha nem reload :)

Ghost farm elképesztő hangulata :)

Játék közbeni zenék letöltése mp3-ban:
www.archive.org/download/AURAL01/AURAL01-Mark_Morgan_-_Vault_Archives.zip

algi 2013.09.11. 16:31:56

@devDavid: Talán érdemes felvenned a Wild Wasteland perköt.

Amúgy szerintem az Old World Blues egész vicces volt. Ráadásul, ha az ember megszerezte az álcaruhát (Veronica Belmont adja a hangját), azt végig meg lehetett tartani, és végigkommentálja a lopakodásaidat.

De ott van még az elnök érdekes beszéde, vagy Lily, a szupermutáns.

Mikka-Makka 2013.09.11. 16:32:21

fallout 3 csak addig tetszett amíg ki nem jött NV
amúgy jó cikk, köszi!

Tahó Sandokan 2013.09.11. 16:36:44

@Gukker: Hmm, igaz amit mondasz, a Bethesda játékok általában könnyűek. Csak akkor nem, ha elkezded magadat szívatni (pl csak közelharcolsz vagy nem tápolod magad széjjel, vagy nem veszel fel brutál páncélokat stb...). Ja és nem használod ki a röhelyesen hülye AI-t. Az elején is ki tudsz csinálni egy Death Clawt. Csak vigyél elég lőszert, és mássz fel egy ház tetejére.

De a mellékszálak gyakran jól kidolgozottak. Elder Scrollsban mindig nagyon elvoltam a Dark Brotherhooddal. Roppant hangulatos és megszerkesztett részek vannak itt-ott elásva.

Bár azzal egyet értek, amit @Rakoncátlan Oedipus: mondott, hogy a F3-ban a főszál is rossz lett. Meglehetősen lapos. Szerencsére ezt NV-ban kompenzálták valamennyire, de a főszálak tekintetében még mindig van hova fejlődni. Kicsit furának is tartom, mert egyébként jók a mellékküldetések.

Walter Hartwell White 2013.09.11. 16:48:20

Érdemes egyébként YouTube-on a "fallout fan film" szóösszetételre rákeresni; fantasztikusan vérprofi rajongói kisfilmeket csináltak egyes fanatikusok.

BBird 2013.09.11. 17:55:06

Bad Blood (1990)

www.youtube.com/watch?v=5GGX95QP0gE

Hát senki nem emlékszik erre? :-)

kukatr 2013.09.11. 18:09:43

@Fredddy: Különösebb bajom nem volt Three Dog-gal, mondjuk miután megszereztem a hegedűt az öreg nőnek, utána ha lehetett, az ő rádióját hallgattam. Az NV-ben meg egész korrekt választék volt.

A wamamingo-khoz elég volt a combat shotgun, vagy egy .223-es fegyver, csak Sulik kellett és megfelelő páncélzat mellé. Mondjuk a Military Base-ből az erőpáncél. Csak figyelni kellett, hogy mindig téged támadjanak, mert Vic-et mindig gyorsan szétszedték. Persze először gyengébb páncélzattal álltam neki, úgy kínszenvedés volt. :)

Gukker 2013.09.11. 19:44:49

@kukatr: wanamingo ellen Myron needler pistolja volt a legjobb. A hatalmas kritikus sebzése a földbe passzírozta őket. :)

ripők · http://kigondoltam.blog.hu/ 2013.09.11. 20:20:20

Bocs, ha valaki már írt hasonlót, nekigyürkőztem a kommenteknek is, de kábé a felétől áttekertem.
Végigjátszottam a Falloutot, a második részt is. A Harmadikat és a NV-t is imádtam.
Kurvajó a hangulatuk, zseniálisak a zenék, a játékélmény semmivel össze nem hasonlítható.
Én mindig jógyerek akartam lenni, magas karmára gyúrtam, persze hard fokozaton, csakis.
Ami zavaró, hogy végül úgyis kutya világ jön befejezésképp, bármennyire Gandhi is voltam. Nevezzetek bár idealistának, nekem hiányzott a hepiend mindegyik befejezésnél.

BBird 2013.09.11. 20:48:57

@manson karcsi: Úúú, ebből csak egy screenshotot láttam mindig, emlékeim szerint valamelyik újságban. A szakállas ürge középről rémlett. Kimaradt.
De ami késik, nem múlik. Lassan már mindenféle retró masinát begyűjtök... :-)
(Viszont a Bad Blood 3évvel fiatalabb, és hát az a brutál egyedi ui, amit adtak hozzá (tv, sörösüveg mint életerő jelző...) briliáns.) :-)

Chessterfield 2013.09.11. 22:08:42

10 perces Fallout végigjátszás (speedrun) exploitok nélkül:

www.youtube.com/watch?v=tlxRCi9OvZo

Ez is a játékról szól, ne gyertek légyszi a "ennek semmi értelme, pont a lényeg veszik el" kommentekkel :-)

Sunsetjoy · http://retemu.blog.hu 2013.09.11. 22:20:17

@B-Bird: Ezt ismertem, de nem voltam annyira rpg-s a Dragonlance gold-silver box játékokon túl, hogy értékeljem:D

Az újabb játékok zenéjére reflektálva: negyedik-ötödik végigjátszásra már inkább kicseréltem moddal a zenéket, némi ambient mászkálós zenére (overcoat music replacer). Az FO3 helyzettől függő zeneválasztása jól jött.

Stenonis 2013.09.11. 22:35:11

@Verminaard:
Grat, hogy végig tudtad játszani.
Én kb. 2 óra után töröltem azt a szutykot és soha nem játszottam végig.
A barátaim, akik végigtolták, hőbörögtek is jócskán a végén...

2013.09.11. 23:41:09

Sorban kell játszani a részeket, kötelező! SPOILER: Pl. találkozni 1-ben Harolddal. 2-ben látni, hogy kis faág nő a fejéből. 3-ban látni, hogy egy beszélő fa lett szegény ghoulból, a belső szervei meg a föld alá kerültek és egy oázis imádó tribe isteníti. PRICELESS!

Ironfist 2013.09.11. 23:47:37

Csak egy kérdés: planescape/BG is lesz? Vagy az csak a szavazás részeként volt? :)

kukatr 2013.09.11. 23:59:53

@Gukker: Hmm, akkor még jó, hogy mindig elvettem tőle. Állandóan hátba talált a kis kétbalkezes.:)

zse 2013.09.12. 00:00:30

Én játszottam régen a 2-essel. Nagyon tetszett.
Aztán sok év eltelt, valaki kölcsönadta a 3-ast. Kipróbáltam. Fura volt, viszont szintén nagyon tetszett.
Persze teljesen más, más benne a jó, de mindkettő klassz.
A hármasban az nem tetszik, hogy túl könnyű. Elég hamar el lehet érni olyan szintre, hogy utána már kvázi bárkit le lehet nyomni. Mindegy, hogy kicsoda és honnan jött, amikor meglátom, VATS, fejre cél, feje szétrobban. Ha többen voltak, célzom a következőt, amíg el nem fogynak..
Ha véletlenül kifogyott az akciópont, akkor csak várok az árnyékban guggolva, amíg visszatöltődik, addigra a többiek is abbahagyják a keresésemet. Így amikor hidden vagyok, megint rögtön az első golyó halálos.
Ez a harcrendszer jó, mert az FPS-eket nem szeretem.
Viszont nem jó, mert csak én lépek VATS-be, csak én rejtőzöm el, mindenki más lassított filmben él. Nem kiegyenlített.

v150r · http://soundcloud.com/v150r 2013.09.12. 00:40:48

A Fallout első része a legmeghatározóbb játékélményem volt a Mass Effect 2 megjelenéséig, az "sajnos" a második "helyre" tolta.
De a világért és minden apró részletéért azóta is rajongok, ennyiszer én játékot nem játszottam végig azóta se, mint a Fallout 1-et.
Nekem is a Gurus melléklet kapcsán volt az első találkozásom vele. Vicces amúgy, mert amikor először felraktam, a barlangban azt mondtam, hogy mi ez a szar, és eldobtam (2 gigás vinyóm volt akkoriban, valami nevetséges tizen-akárhány MHz-el (!), egy élmény volt rászenvedni). Aztán odaadtam havernak, circa 2 hét alatt kitanulta, és mondta, hogy te figyelj már, ez egy baromi jó játék. Mondom eh, oké nézzük meg... Engem akkor szerintem nem látott senki heteken keresztül :D A GoG-os free akció után végigtoltam megint, s meglepődtem, hogy még mindig tudom, hogy melyik szekrényben mi van, mit hol és hogyan lehet legkönnyebben megszerezni...

Stöki: a big gun vs. energiafegyverhez annyit tennék hozzá, hogy a Hub-ban van egy tent a búzamezők mellett, ahol ha elég magas szintű vagy, akkor ad egy küldit. Le kell verni néhány huligánt a farmjáról, a jutalom pedig egy magas kaliberű Magnum lesz (amit sehol máshol nem lehet megszerezni a játékban), és onnantól felesleges a big gunra pontokat rakni, már ha nem használnád másra persze.

A Fallout 2 nekem nem volt csalódás, de tényleg eszméletlenül bugos volt - nekem pl. a mai napig nem volt autóm szerintem, annyira szétesett a játék. Meg nekem nem hozta azt a hangulatot, tényleg félkész feeling volt. Sajnáltam (sajnálom), hogy a Vertibird nem kapott nagyobb szerepet, meg az Enclave tech. úgy en bloc.

A Fallout 3 viszont óriási csalódás volt, nagy szenvedések árán vittem végig (amiben közrejátszottak a bogarak az alagutakban, hát megőrültem tőlük - kinézetre legalábbis, undorítóak voltak - teljesen elvették a kedvemet a játéktól). A másik dolog ami nagyon zavart, az a VATS idiotizmusa, illetve az, hogy FPS-sként nem is működött annyira a játék a VATS nélkül, mint bármi más. Tisztára, mintha nem tudták volna eldönteni, hogy milyen játékot is akarnak csinálni. S persze az Oblivionból átvett "morálrendszer", hogy nem vehetsz el akármit, mert meg lesz "bélyegezve" az item, és csak a szarakodás megy vele - értem én, hogy így reálisabb, de ez az eredeti Falloutokban nem volt, és ez a szabadság nekem baromira hiányzott.

A cikk annyiban szolgált plusz infoval, hogy nem tudtam, hogy az Obsidian magja exFalloutosokból áll... Mindig is úgy gondoltam, hogy az Obsidian csak elbacni tudja a játékok folytatásait, nagyon kevés kivételtől eltekintve mindig csalódás volt az általuk készített gamma (a KOTOR 2 talán kivétel). De ettől függetlenül a NV szerintem sokkal közelebb áll a Fallouthoz, mint a 3. Szerettem is egészen addig a pontig, ameddig a main küldi egyszerűen nem engedett tovább, a google is magamra hagyott, úgyhogy fel is függesztettem.

Kíváncsian várom, hogy a Fallout 4-gyel mi lesz... Már elég ritkán játszom akármivel is, de erre kíváncsi leszek. A Diablo 3 és a Borderlands 2 preorder óriási csalódásai után úgy döntöttem, hogy felhagyok ezen szórakozási formával :D

Limrasson 2013.09.12. 00:50:30

@nemecsek ernő áruló: @thinkEdem:
Hogy a pálpusztai rézbödönbe mákot faragó sármányos bús levegősfejű mócsingos bálványimádó ödönkébe lehet feladni a fallout 3-at azért mert nehéz?

Egyrészt van nehézség állítás, másrészt ha csak kicsit is beleéled magad a szerepedbe és úgy is viselkedsz, bár elkerülöd a hglaálesetek jó részét.
Másrészt már mondták kommentekben de tele van a játék glitchekkel, felállsz egy szikla tetejére vagy akármi és megölsz onnan mnident, akkor ott a vats, ha nem látod hogy merre kéne lőni ÉS ha odafigyelsz mi ellen harcolsz akkor szintén egy rakás előnyhöz jutsz. Még a Diabloba nis, amit itt ebben a posztban nem naogny dicsértek pedig én szerettem, használni lehetet különböző stratégiákat (sok ellenfél van? beálslz az ajtóba).

Annyi igazat mindenképp adnom kell, hogy a Bethesda játékok (Elder Scrolls és Fallouttal van tapasztalatom) nehézségi szintje szánalmas, pár nappa lezelőtt Skyrimben indítottam melee orientált karaktert legendaryn, és ugyan meg kel lhagynom, hogy elég élvezetes volt néha, tényleges kihívással. (30 perces duelek egy-egy barbárral ahol ha elkapott a nagy csatabárddal tényleg annyi volt neked? Vagy bunyó a kocsmában aho lnem csak annyiból állt hogy álltál és spammoltad a bal egérgombot? Tényleg mozognod kelett ahhoz, hogy ne verjenek péppé? Vagy az, hogy egész realisztikusan egy friss kalandor nem sok eséllyel bír egy ökör méretű pók, vagy kardfogú tigris ellen, és használnia kell a fejét hozzá? IGen, ez tényleg jó volt) VISZONT. Minden ilyen élmény alatt kb 300-szor haltam meg, a legsokatmondóbb eset az volt, hogy mikor említett barbár rámrontott, mindeki másra fittyet hányva, én arcon vágta ma pajzsommal, aztán a fejszémmel is, mire az hátralépett defenzív pozícióban...és azonnal kivégzett 100% hp-ról, minden előző siekres támadás nélkül. (Aki nemtudná, skyrimben a kivégzések scripteltek, ha a gép úgy dönt hogy mehet akkro megy és te csak nézni tudod).

Viszont általánosan jellemző hogy későbbiekben meg triviális lesz a nehézség.
Szóval ha tényleg probléma bármiylen Bethesda játék nehézsége, csak vedd le amíg hozzá ne mszoksz és/vagy a karaktered erősebb nem lesz, akkro pedig vedd fel mert amúgy halálra unod magad.

thinkEdem 2013.09.12. 01:37:30

@Limrasson: *sohaj* akkor neked is elmagyarazom, ha mar nem probalkoztal az elozo hozzaszolasaim maradektalan elolvasasaval. Nem a jatek NEHEZSEGEVEL van gondom, hanem az IRANYITASAVAL. Nem szeretem az FPS iranyitast. Nem, a VATS nem egyenlo a korokre osztot jatekmenettel. Nem, akkor sem egyenlo. nem, meg a god mode/iddqd bekapcsolasaval sem.
Megkockaztatom, hogy nem (vagy nem sokat) jatszottal az elso ket resszel, mert akkor lenne nemi halvany fogalmad arrol, hogy mirol beszelek.

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2013.09.12. 08:49:53

A 2-ből amire emlékszem poén (és még nem írták). New Renoban valami csávó tud egy kincset, ami egy sírban va nelásva. Kimegyünk, mondja hogy ássunk mindketten, mire én:
"Kétféle ember van. Az egyiknél fegyver van. A másik ás." Csak sok év múlva láttam a filmet, amiből idéztek, de az ilyenek miatt is nagyon tetszett.
A 3-mal kb. másfél órát játszottam, akkor az alaplap, a processzor, a videókártya, vagy ők mindannyian közösen úgy döntöttek, hogy elég volt és a gép kikapcsolt. Ezt utána már kb. 10 perc után megismételték. Akkor úgy döntöttem, ez a játék meghaladja a PC-m képességeit. Később nem éreztem igényt, hogy újra próbálkozzak szóval olyan mély nyomott nem hagyott bennem az a másfél óra. Persze aki szerti, az sem baj. De egy "hagyományos" 3. résznek tudnék örülni. Szebb grafikával, de ugyanazzal a játékmenettel és történetvezetéssel.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2013.09.12. 11:32:10

Win7 alatt futtatható változata van? Soha nem kerültem kapcsolatba egyik Fallouttal sem, ideje lenne kipróbálni.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2013.09.12. 11:38:29

@molnibalage: A GOG.comos fut Win 7 alatt, hétvégén játszottam vele kicsit.

Bobby Newmark 2013.09.12. 11:39:48

Yay, Fallout poszt. Faja.

Akkor...ööö...mi legyen a következő, amiért rinyálunk, mondjuk Jagged Alliance? :P

DinnyeTM 2013.09.12. 11:42:00

@thinkEdem: ahogy a klasszikus is mondja: your loss.

Moddolás meg egy rédekes dolog. Cimborám hozott 1 liter modot, majd felszenvedtük, mire az FPS konkrétan gyökölődött. Kérdeztem, hogy és akkro most miafasz. Mondta, hogy kezdjem el a sorrendet rendezgetni és ha megvan, akkor nagyn szép lesz. Olyan 2-3 nap és addigra kitalálod. Uninstall kb 5 percre rá.

Tactics: az a bug megvolt, hogy ha megáltál valahol, hagyott 1 markert, majd tettél 1 kört és találkoztál a csapatoddal, akiket tudtál vinni onnantól. Szóval amikor 16an mentünk kb gunline-ban, nemigen jelentett már kihívást a játék.

Akinek meg az a baja, hogy a 3 és az NV nem fallout, az meg játszon vele úgy, mintha egy független játék lenne és nem Fallout.

Fredddy 2013.09.12. 12:38:47

@Yooha: New Renoban érdemes volt beszélgetni az emberekkel, az én kedvencem a kurva, aki bemutatkozott, mint (a Spice Girls új tagja,) Slutty Spice.

Ha minőségi posztapo FPS kell, arra én se a Fallout 3-NV-t ajánlanám, hanem a Stalkerek mellett a Metro 2033-at/Metro Last Lightot. 8-10 óra csőben menős lövöldözés, de az a 8 óra tényleg olyan, hogy eszem-faszom megáll:)

Karvaly 2013.09.12. 13:14:36

Milyen véletlen egybeesések vannak: atombunker Las Vegas alatt a '70-es évekből eladó -
homes.yahoo.com/blogs/spaces/underground-vegas-estate-lets-weather-apocalypse-235937555.html

Kaleb 2013.09.12. 13:36:09

Nálam a sorrend:
1. Fallout 2
2. New Vegas
3. Fallout 1
4. Fallout 3

Mint látszik, nekem csalódás volt a Fallout 3. Már sokan elmondták elöttem (máshol), azért elismétlem: a Fallout 3ban nem lehetett érezni h már régesrég túl vagyunk a világégésen plusz hangulatba se hozta a szintet. Ellenben a New Vegas mindkét ponton hibátlanul teljesít, a mai napig nem értem h 9 hónap alatt hogyan "dobták össze" azt a játékot Obsidianék.

Még egy kis New Vegas érdekesség: a Bethesda nagy nyomást tett az Obsidianra, nagyon sürgették őket plusz beígértek egy hatalmas bónuszt ha 85pontos metacriticet elérnek. A hajtás miatt nagyon bugos lett a játék(ezt később hivatalos+nem hivatalos patchek orvosokták) és ezt a kritikusok se hagyták figyelmen kívül így 84pontos metacriticet értek csak el...

Én Steamen vettem meg 2dolcsiért az 1-et meg a 2-t (együtt) nyári leértékelésen.

Köszönet az alapos cikkért. Nagyon jó lett, csak így tovább. Várom a Planescapet :)

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2013.09.12. 15:29:52

Az első részben - főleg az elején - nagyon jót tett a beleélésnek, hogy a játékos sem tudott semmit a világról, tehát tényleg olyan hülye volt a kinti viszonyokat illetően, mint a karaktere.

2-3-NV-stb idején már tudtuk, mi lesz, posztapo, 50-es évek beli reklámok, szupermutánsok, vaultok, BoS... nehéz ebbe az univerzumba olyat tenni, aminek a létezése kellőképpen logikus, hogy ne lógjon ki, de eddig mégsem volt benne...

Így viszont elmarad a felfedezés öröme. Mert újabb helyszíneket lehet kreálni, meg is lesz a történetük (naplók, terminálok, bekattant túlélők, furcsa tárgyak - ezekből összeáll a kép), de rendszerszinten újat mutatni ebben már nem lesz könnyű.

Ezért várom én kicsit szkeptikusan a negyedik részt. Igaz, legalább várom... De akkor is félek, hogy szólóban már kimerítette a lehetőségeit a brand. Egy multi meg működhetne jól egy ilyen világban, de hát a multis játékok sehol nem a kifinomult szerepjátékról szólnak, és ami eddig felépült a Falloutban, az sem igazán "táp-ellenes".

Ironfist 2013.09.12. 18:21:05

Egyébként egy "az vesse rám az első követ" jellegű bevallás következik: soha a büdös életben nem játszottam egyik fallouttal sem, leszámítva a gog.com-os elsőt, abban is sikerült eljutnom nagyjából az első nagyobb városig. :D

Thoras 2013.09.12. 19:28:00

Nekem a BoT volt az első találkozásom a fallout-tal , mint PcGuru melléklet. Aztán szépen végigjátszottam az 1-2-t, majd később a 3-at és az NV-t. Nekem az utóbbi a nagy kedvenc.
A 3 kissé elszakadt az univerzum alapjaitól, és helyenként konkrét hülyeségeket raktak bele (lásd: nyolc emelet magas szupermutánsok, óriásrobot, meg társaik). Az pedig egyenesen felháborító, hogy a játék igazi befejezését egy dlc-be rakták. És ha már dlc: a Point Lookout és a Mothership Zeta úgy rossz, ahogy vannak. Mindezek ellenére élvezetes a játék.
Na de a New Vegas! Minden ami rossz volt a 3-ban, azt kijavította, és még rápakolt egy lapáttal. A történet, a frakciók, a sokféle befejezés, a finomított companion rendszer, a zenék,és még sorolhatnám. Rengetegszer végignyomtam, persze kizárólag hc módban, és a gyors utazás szigorú mellőzésével. A dlc-k is példaértékűek, mert még a leggyengébb (Lonesome Road) is bőven az élvezhető kategória, az Old World Blues pedig az egyik legjobb dlc ami valaha készült.

Amúgy az 1-2-Bot kollekció a Steamen 17 font (én akcióban vettem 4-ért).

@Ironfist: Vetem a köveket, ha learatom őket, véged!:D

tarkabirka 2013.09.13. 08:29:52

3 millió dollár, az már bizony jó sok pizza :)
Egyébként grat, jó cikk, elő is veszem megint, ott vár a gog-on...

Laciii 2013.09.13. 12:22:08

Nem olvastam végig, ha valaki már írta bocsi:
Nekem jó az FPS is, akinek nem az a Fallout*nexus-on keressen vats/turn base modot.
Nagy kár emiatt kihagyni.
(a többi moddal meg hónapokig lehet játszani)

Limrasson 2013.09.13. 16:04:07

@thinkEdem:
Mi bajod van az FPS irányítással? LEhet TPS-ben is nézni a játékot.
Mész amerre akarsz, nézel amerre akarsz, lősz amerre akarsz, enné legyszerűbb nem igen lehet.
Az acceleration bug is csak a menüben van jelen, és van rá mod.
Azt írtad, hogy nem szereted az FPS irányítást, de ez nem mnod semmit. Általában nem? Ha igen, akkor miért nem? Csak a falloutnál? Ha igen akkor miért roszabb a fallout mint más FPS irányítás?

Mert lehet preferálni a régi nézetet/irányítást, ami ha jól látom egy felülnézetes irányítás volt, körökre osztott harcrendszerrel. A körökre osztott játékok jók, de a TES és Fallout3-ban eszközölt nézet és irányítás sokkal hangulatosabbá teszi a játékot. Nem látok igazán veszteséget egy körköre osztott harcrendszerhez képest. MEg tudod állítani a játékot, nem csak vatsal hanem ha menübe lépsz, itemeket nézni, etc akkor is. Nem egyszer előfordult már, hogy a menüben töltöttem jó pár percet, egy-egy nehezebb szituációban, tervezve hogy jövök ki bleőle. (használom ezt, meg azt az itemet, megpróbálok ide ugrani, oda dobni egy gránátot, etc etc.)

Szerintme inkább más, nem frusztráló az irányítás. Ha meg ne mbírod irányítani a karaktert, nem tudod megszokni az ilyen tipusú irányítást, hát az sajnálatos, mert amúgy elég fasza a játék, de az meg nem a játék hibája, ugye?

Morgan kapitány (törölt) 2013.09.13. 17:18:01

@Limrasson: Én már öreg vagyok és szeretem, ha egy bal egérgombbal végig lehet vinni egy játékot. Az F3-ba beletekintve még szinte az orrfújásra is külön billentyű volt, hanyagolós.

Limrasson 2013.09.13. 20:44:07

@Morgan kapitány:

Na, így már mindjárt más a helyzet, nem?
Önmagában véve TES+Falloutnak megszokható az irányítása, BÁR az hogy alapjáraton konzolra készítik elég sok kivánnivalót hagy amga után (amit modokkal megoldanak valamilyen szinten)

Legalábbis olyan játékokhoz képest egyszerű az irányítása mint pl mechwarrior, vagy GTA:SA repülők, vagy mondjuk WoW Feral druid WotLK elején-közepén (amiatt vettem Razer Nagát)

És ebbő la szempontból teljesen egyértelmű: nem lehet nyugodtan végigvinni a játékot.
Fallout 1-2-t lehet nyugisan végig lehetett kattintgatni, és semmivel nem kelett törődni csak azzal hogy mindent rendesen eltervezz és beállíts.
Fallout 3-ban ez egyértelműen nincs meg.

Walter Hartwell White 2013.09.15. 15:42:49

Volt egy német nyelvű Fallout 1-2 hangulatú játék is (annak mondom, aki nem ismerné és érdekli a stílus), The Fall: Last Days of Gaia címmel. Angolosítás létezett hozzá, elég decens, bár bugos game, egyszer majdnem kijátszottam, aztán hd crash következtében elveszett az állásom.

Video róla (többet is lehet lelni YT-on):

www.youtube.com/watch?v=WVBlcGc0Tt0

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.09.16. 07:57:01

Mi az, hogy a New Vegas nem ért a Fallout 3 nyomába? Fordítva.
A 3 mezei FPS-sé silányította a Falloutot, jóformán sehol nem kapcsolódott az eredeti világhoz, a szerencsétlen fává vált ghoult leszámítva. Minden szinten új perk, nincs súlya a lőszernek, nem kell enni, inni, aludni.
A New Vegas viszont tele van visszautalással a múltra, van hard-core mód. Ja, és ami kimaradt, hogy itt használták fel a halva született Van Buren-ből az ötleteket.

Mark____ 2013.09.16. 08:50:38

Lehet, hogy volt a cikkben vagy írta már más: a tavalyi GDC-n Tim Cain tartott egy érdekes előadást a Falloutról: www.gdcvault.com/play/1015843/Classic-Game-Postmortem

IdomitottFoka 2013.09.16. 10:47:46

@Lord_Valdez: Sehol nem kapcsolódott? Miért, nem egy Vaultból kellett kimászni? De. Amerikában játszódott? De. Lövöldözhettél raiderek-re? De. Az NCR fura lett volna Washingtonban? De. Jót szórakoztál rajta? De.

Szintenként új perk, jajaj. Az 1-2-ben sem kellett enni-inni, aludni, az mind NV újítás, mellesleg a Nexusról letölthető mod, hogy kelljen, még jobb is mint az NV sajátja.

SztupY · http://sztupy.hu 2013.09.16. 16:22:32

Anno, még az évezred elején készült a IanOut nevű paródia-engineünk, amiben az alap sztori az az, hogy Kamarás Iván szelleme meg akarja támadny Shady Sands-t de Aradesh felkéri Ian-t, hoy segítsen, akinek meg nincs más váalsztása. A játék annyira nehéz volt, hogy sokan még arra se jöttek rá hogyan kell megölni az első főellenséget (ami egy egyszerű Mantis volt). Sajnos sose volt idő rendesen befejezni, de az első 3 fejezet működik, le is tölthető még valahonnan.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.09.16. 21:05:48

@IdomitottFoka:
Na jó, tényleg nem kellett enni, inni, aludni. Ennek ellenére tényleg nem volt sok köze a sorozathoz. Az NV viszont tényleg kapcsolódott a sztorihoz: ott volt Bishopok elől menekülő énekes, az enclave maradéka, Marcus, Doc Henry, stb.

Ysengrin 2013.09.19. 14:18:48

Egyet kell értenem Lord_Valdez-al, a Fallout 3 úgy viszonyul a New Vegashoz, mint a nagymellű szőke az okos nagymellű szőkéhez. Az NW kiválóan illeszkedik a Fallout univerzumba és annyi quest van, hogy szinte lehetetlen 100%-ra kipörgetni ha nem vagy iszonyatosan megszállott.

IdomitottFoka 2013.09.19. 15:29:38

@Ysengrin: Éppen csak nincs miért hasonlítgatni egymáshoz őket. A 3 is és az NV is megjelent.
A Van Burenhez képest lehetne hasonlítgatni, uis ahelyett adták inkább a Fallout 3-at. Persze az nehezebb dió lenne, hiszen a Van Buren egy zéta állapotban lévő befejezetlen torzó.

És egyébként is, a Fallout 3 nem egy koncepciótlan játék, és ha nincs is annyi kifutása mint az NV-nek, szögegyszerűnek sem mondható. Nekem jó kis kaland volt az is.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.09.19. 16:03:30

@IdomitottFoka:
A Van Buren-t a NV-be rakták bele.

Nem arról van szó, hogy a FO3 koncepciótlan, csak épp egy kicsit eretnekség. Olyan, mint az Indiana Jones 4. Nem rossz, nem rossz, de azért mégse indy.

IdomitottFoka 2013.09.19. 16:12:32

@Lord_Valdez: Tévedsz. A Van Buren-ből átvettek dolgokat, pl. a Legion-t, de teljesen más a sztori és a helyszín. Amúgy a legutolsó verziója (tech demo) letölthető és játszható.

www.atomicgamer.com/files/61672/fallout-3-van-buren-tech-demo

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.09.19. 22:13:28

@IdomitottFoka:
Jó, oké, de a lényeg, hogy inkább a NV örökölte a Fallout sorozatot, mint az, ami ténylegesen Fallout 3 lett.

megapull 2013.09.20. 10:53:06

a legdurvább fellelhető fallout-lexikon Jorner tollából került ki a netre:

user.tninet.se/~jyg699a/fallout2.html

minden, azaz MINDEN benne van...

Bobby Newmark 2013.09.20. 16:41:08

Annyit áradoztok erről a New Vegasról, hogy lehet, hogy adok neki még egy esélyt.

Én körülbelül a harmadik "howdy" és a tizedik "cowboy" magasságában sugárban elhánytam magam(átvitt értelemben), és többet a játék felé sem néztem.

Állítólag van ember, aki az első két részből is kiérezte ezt az elbaszott vadnyugati fílinget, ami nekem totálisan nem jött át, és nem jön be.
Ha valamit, akkor ezt éreztem totál Fallout-idegennek, nem Washington környékét...

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2013.09.20. 18:38:26

@Bobby Newmark:
Nyugi, csak az eleje ilyen, és ott inkább csak Victor. Ő az egyetlen securitron, ami ilyen B-filmes kovbojra van programozva.

Sunsetjoy · http://retemu.blog.hu 2013.09.20. 20:20:22

Ezt tanúsítom, hogy azért tényleg csak Victor ilyen tanyasi tahó:D átvitt értelemben persze.

doomguard 2013.09.23. 10:15:33

Anno végigpörgettem az első kettőt többször is. haverokkal éjszakákat töltöttünk a képernyő előtt, hogy az akkor "kezdetleges" angoltudásunkkal kiszenvedjük a dialógusok értelmét...hát mit ne mondjak nem jártunk sikerrel...:)

A F3 és a NW viszont kimaradt, mert felfordult tőle a gyomrom, szó szerint mert a szemem nem bírja ezeket a vibrálós FPSeket, és megfájdul a szemem, felfordul a gyomrom, meg ilyesmi.
Ezért is vártam a The Fall szerű, Falloutot, de sajnos csalódnom kellett. A Fall amúgy baromi jó játék(Followers Of Railway God, és a Kids Gang rulz...), csak tényleg eszméletlen bugos.
Aki meg leírja a klasszikus turnd based izometrikus RPG-ket, annak ajánlom a Shadowrun Returnst.....

Sance · http://freakcinema.blog.hu/ 2013.10.17. 04:25:28

Tök jó a cikk, csak kár, hogy sikerült egyet szentségtörni: nem szabad olyat leírni, hogy a F3-at jobbnak tartod a New Vegasnál, mert a két játéknak már az összehasonlítása is elég problémás. A megegyező motort és kezelőfelületet leszámítva ég és föld a kettő, teljesen máshol vannak a prioritások, totálisan eltérően épülnek fel szerkezetileg, sőt, szigorúan véve még a műfaj is más: a F3 a Bethesda legjobb felfedezgetős akció-RPG-je nyomatékosítva az akciót, a New Vegas pedig egy jóval komolyabb és kiegyensúlyozottabb, párbeszéd- és döntésközpontú klasszikus RPG.

Az első két rész rajongóinak egyébként inkább a New Vegas szokott jobban bejönni, mivel az történetében és játékmechanikájában is jóval közelebb áll az első két részhez, tulajdonképpen azok rendszerét ötvözi a Fallout 3 "komoly RPG" szempontból is megtartható elemeivel. Mélységét, történetét és komplexitását tekintve a cikkból lenyúlt kifejezéssel élve a F3 a cipőfűzőjét sem kötheti be. A F3-ban ezzel szemben sokkal jobban sikerült a felfedezés és bár ez elég szubjektív, de általános prezentációban és atmoszférában is erősebb. Én az ősidők óta szeretem a szériát és inkább a komplexebb játékélmény híve vagyok, szóval a F3-ból bőven elég volt 100 óra is, a New Vegasnál viszont csak 300 után voltam képes leállni, és egyszer még biztosan végig fogom vinni Legion karakterrel is. :D

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2015.12.28. 22:13:33

Kövezettek meg, de nálam besült a Fallout. 5-6 órája játszok vele és csak szenvedés az egész... :(

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2019.07.08. 10:10:17

@algi: Az NV survivor módja 0 nehézséget vitt a játékba. Soha nem kellett kajtatnom se vízért, se élelemért. Egyszer volt, hogy 200 fölé ment az alvás, a RAD meg soha. Kb. kellett 10 tömegegység víznek és kajának. Ennyivel tette nehezebbé a játékot.

Az igazi HC survival módot pont azért nem merik bevállalni, mint az időlimitet. Mert borzasztóan bekorlátozza a játékost egy open world játékban, ha végesek és szűkösek az erőforrások. Hiába ad a survivor mode igényeket hozzá a játékhoz, ha olyan erőforrás bőség van, hogy "kit érdekel" nehézsége van annak biztosításának...
süti beállítások módosítása