HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Jön a Neverhood utódja, még több pénzt kér Schafer

2013.07.03. 23:35 Stöki

Egy jó és egy kevésbé jó hír a Kickstarter háza tájáról – kezdjük a jóval. Múlt héten összejött a pénz a csodás Neverhood alkotóinak új játékára, az Armikrogra. Akinek kimaradt volna a Neverhood, itt olvashatja róla hosszas ömlengésünket, de a lényeg annyi, hogy kalandjáték gyurmából és sok-sok röhögés. A lenti videót megnézve úgy tűnik, az alkotók nem vesztettek lelkesedésükből.

Kellett kicsit izgulni a végén, mert 900 ezer dollárt kértek, de öt nappal a 30 napos határidő előtt még csak a zsé kétharmada volt meg. Aztán egy szép finissel 974 ezer dollárig ment a számláló, a plusz pénzből pedig Wii U-ra is meg tudják jelentetni a játékot.

Már ha tényleg el tud készülni 974 ezer dollárból – úgy tűnik, ezt hozzá kell tenni már, az említett kevésbé jó hír miatt. A Kickstarter-őrületet elindító (vagy legalábbis azt a kritikus tömegen átlendítő) projekt, Tim Schafer és a Double Fine új kalandjátéka ugyanis anyagi gondokkal küzd. Ami azért furcsa, mert anno 400 ezer dollárt kértek, és 3,3 milliót kaptak, szóval bőven a nyolcszorosát az eredeti igénynek (még viccelődtek is, hogy mi mindent csinálnak majd ennyi pénzzel). És most Schafer mégis azt írja egy szívhez szóló levélben, hogy ez nem elég, a Kotakun el lehet olvasni az egészet.

schafer.jpgRöviden annyi a lényeg, hogy Schafer túlpörgött, túl sok tartalmat talált ki az azóta Broken Age néven emlegetett játékba. Ahhoz, hogy mindezt megvalósítsa, a 3,3 millió nem elég, még akkor sem, ha saját pénzből kipótolják, új Kickstarter-kampányt nincs képük indítani, és nagy kiadóhoz sem mennek, mert az ellentmondana a közösségi finanszírozás szellemiségének. A megoldás a Steam Early Access lesz, vagyis megjelenik a játék első fele januárban, az abból befolyó pénzből kipofozzák a második felét, és az egész megérkezik jövőre április-május magasságában (a Kickstarteren adakozók persze mindent megkapnak az eredeti ígéret szerint). És közben kicsit nyesegetnek a projektből, hogy beleférjenek a büdzsébe. A megjelenési dátum egyébként már nem az első halasztás, eredetileg 2012 végéről volt szó, aztán 2013 első feléről, majd szeptemberről, és most már 2014-nél járunk.

Azt ugye lehetett sejteni már tavaly is, hogy a Kickstarter nem a bölcsek köve, nem a megváltás a játékipar gondjaira, hanem egy eszköz, amit lehet okosan és bután is használni. Mivel a Broken Age kiemelt figyelmet kapott, szerintem illett volna simábban megjelennie (főleg ilyen nagyvonalú rajongói támogatással), mert így nem kelti túl jó hírét a crowdfundingnak. Ezért, bár a Schafer-játékoknak igen lelkes rajongója vagyok, most éppen haragszom kicsit a mesterre.

31 komment

Címkék: neverhood tim schafer kickstarter

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr725389545

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Brosi 2013.07.03. 23:42:48

Legalább a Wasteland 2 szépen készül :D Meg e hónapban kijön a jó kis Shadowrun, az is egy kis átbaszással, de még lenyelem.

Mikka-Makka 2013.07.04. 00:18:10

az a poén Schaferék is pontosan tudják mennyien figyelik a project sorsát, és ha ők elszúrják az egy csomó másik leendő játéknak is betesz

zyrobs 2013.07.04. 00:26:08

Kapcsolódik hozzá hogy nemrég Terry Taylor kiadott egy nagyon baba "Return to the Neverhood" albumot, amiből fogalmam sincs mennyi köze less az Armikorghoz, de állati jó zene.

Egyéb hírekben meg az eredeti Rare programozók leültek Rendezői Kommentárt késziteni a Conker's Bad Fur Day-hez itt www.youtube.com/channel/UCbRUl7dkRVPKlYiUq4TmEaQ
szerintem ez megérne egy posztot.

xylon 2013.07.04. 01:13:10

@Mikka-Makka: Akkor tesznek be igazan ha szar lesz a jatek. Mert erre meg nem biztos hogy emlekezni fognak de ha bukas lesz arra tuti.

Dain 2013.07.04. 02:22:44

15 dollárt fizettem be a Broken Age-re és egy kicsit sem érzem magam becsapva vagy átverve jelenleg. Ugyanis a játék készítésével/ készítéséről párhuzamosan forgatnak egy dokusorozatot, ez most tart a tizedik résznél.

Ez annyira érdekes és inspiratív számomra,(pláne mert a teljes folyamata kendőzetlenül szerepel ennak a kialakult szituációnak)olyannyira lenyűgöz, hogy bőven megérte nekem már most a két mozijegy ára.

Simán adnék ugyanennyit egy angol feliratért, hogy a finomságokat is értsem, ne csak a lényeget.

Remélem megcsinálja valaki, mert amit a (számítógépes)játéktervezésről, kreatív munkáról, az usákos munkakultúráról tudni érdemes geekkörökben azt szerintem rengeteg embernek lenne érdemes látnia.

Komojtalan 2013.07.04. 07:41:35

Hogy nem lehet kihozni valamit 8x -os pénzből? Gondolom volt valami elképzelése: Trabant. Mondjuk erre már eleve pofátlanság pénzt kérni, de ha feljebb viszem a szintet akkor már nem jön ki. Aztán ahogy gyűlt a pénz legyen inkább Ferrari. De a Ferrari ára ismert, akkor nem ezt célzom meg. Pont most olvastam, hogy a szegények nem azért szegények mert nem dolgoznak, hanem mert nem tudnak bánni a pénzzel. Átlagosan 7 évig tart a legnagyobb lottó nyeremény, pedig valljuk be még 1 milliárdot sem tudnánk elkölteni gondolatban. Na ezért játék író Schafer és nem cégtulajdonos. És ezért nem adnék egy fillért sem a Kickstarterre.

TrishtanAG · tudfan.blog.hu 2013.07.04. 08:05:14

Az Armikrog WiiU-s verziójának fejlesztése valójában nem a plusz pénznek köszönhető, hanem hogy az E3 után a fejlesztőbácsik aláírtak egy szerződést a nagy N-el, hogy ha sikeresen zárul a Kickstarter, akkor nekikezdenek a konzolos verzió összebütykölésének is. Gondolom, amikor látták, hogy a számláló megugrotta a kíván pénzmennyiséget, gyorsan hozzáadták ezt a kitűzött célok közé :)
Amúgy nem is tudom, mikor izgultam valamiért ennyire: amikor alig 30 óra volt hátra a gyűjtés zárásáig, még jó 60 ezer pénz hiányzott. Leizzadtam pár kilót, amíg végül összejött!

Desrix 2013.07.04. 08:32:36

@Brosi: Kíváncsivá tettél, milyen átbaszással?

Brosi 2013.07.04. 08:52:48

@Desrix: Ha figyelted az alap kickstarter kampányt hozzá akkor nyílvánvaló. DRM mentes, moddolható, használható editorral, minden nyalánksággal ami egy mai világba kellhet. Na ezt végül úgy valósították meg miután a kikcstarter befizetős projectnek vége lett, meglett a pénz, több is mint ami kell, hogy leszerződtek a Valve-val, hogy megjelennyen ott is a game. Na de ennek az lett az ára, hogy telibeszarták a kickstarterre befizetőket. Megkapjuk a játékot, de eldönthetjük, hogy a drm mentes vagy a steames kell. A drm mentes verzió nem lesz fejlesztve tovább, semmit sem adnak ki hozzá, nulla patch, nulla moddolhatóság, nulla editor. A steames verzió meg megkap mindent. Azt is hozzátéve, hogy a kettő nem lesz kompatibilis egymással. Nálam ez annak ellenére, hogy mire raktad le a pénzt egy erős átbaszás. Nem mintha nem kedvelném a steamet, használom is, de nem erről volt szó.

Saelmaethor 2013.07.04. 09:07:35

Brosi: Emlékeim szerint végül a Shadowrun licenc miatt kénytelenek DRM-esen kiadni. Ettől függetlenül megkapod a Steam kódot és a DRM mentes játékot is (szerkesztővel), de utóbbihoz nem készül el a DLC. Patchelni viszont fogják, tehát a bugvadászat eredménye eljut oda is. Meg ugye nincs Steam workshop szóval manuálisan kell másolgatnod a közösségi küldetéseket. Persze ettől még kellemetlen a dolog, de talán egy fokkal szebb így a helyzet.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2013.07.04. 09:32:11

@Brosi: figyeld a számat: kickstarter. mit is jelent ez a szó magyarul?

Brosi 2013.07.04. 09:48:50

Nagy a szád karcsi de ez itt senkit sem érdekel. Mindenki tudja mi a kickstarter aki hozzányúl, menny játsz máshova.

jtrencsenyi 2013.07.04. 10:08:50

@Brosi: pedig teljesen igaza van!

NorbiGO 2013.07.04. 10:42:58

Kiváncsi lennék, hogy ha csak 400 ezer gyűlt volna össze akkor mi történt volna a "játékkal" (amiről másfél év elteltével se tud senki semmi konkrétat). Mert az nem konkrét, hogy lesz benne egy kisfiú meg egy kislány. Meg az sem konkrét, hogy megy a bullshit egy hatszáz részes dokumentum videóban. Meg ez a szívhez szóló levél sem az, max. annyiban, hogy két részletben fog megjelenni a játék. Túl sokat dizájnolt az anyagba, és akkor mivan? Ezt akkor úgy kell elképzelni, hogy azért a melóért felvette a raklapnyi pénzt, aztán mivel kukázták az "ötleteket" ezért a semmivel vált egyenlővé a dolog? Ugye ez csak valami vicc? Illetve korántsem az, mert többtízezer embertől kérték el előre a pénzt egy olyan dologra amivel még maguk a készítők sem voltak tisztában. Nem beszélve a bizalomról ami most szerintem nem 1-2 emberben szállt el Tim Schafer nagy akciója miatt... több mint 20 évnyi játékfejlesztői tapasztalattal ekkora blamázst nem csak Tim nem engedhet meg magának, hanem senki az égvilágon. És felesleges a dolgokat szépíteni, a tények magukért beszélnek.

kokoro 2013.07.04. 11:02:43

"ha csak 400 ezer gyűlt volna össze"

a dílert és a striciket hamarabb ki kellene fizetnie :-)

Viccet félretéve valóban jó kérdés mire költötte el a tervezettnek a sokszorosát. Igaza lesz annak az írásnak (talán itt olvastam) hogy a KS-en kampányolók jó része nem igazán tud mit kezdeni a sikerrel.

21 ezer Ft 2013.07.04. 12:52:21

Támogatóként megpróbálom egy kicsit más irányból is felvezetni a témát.

A 3,3 millió $ nem teljes egészében fordítható a fejlesztésre. Ha jól rémlik, akkor majd fél milla volt csak az, hogy a magasabb támogatási szintekkel járó cuccokat legyártsák és elpostázzák.

A fejlesztésről professzionális dokumentumfilm készül, nem tudom az mi pénzbe fáj, de amúgy fantasztikus, amit kapunk.

Az igazi problémát az jelentette, hogy a nulláról készítettek az elején fejlesztőeszközöket, játékmotort, mindent, ez sok pénzt felemésztett.

Viszont ami jó hír (ezt nem említették meg a cikkekben), hogy nagyjából minden letisztult design / technikai fronton, így már "csak" össze kell állítani a játékot.

Nyilván úttörők, így a buktatók is előjönnek elég könnyen.

Ami egyedül zavar, hogy előbb lenyomtak még egy Kickstarter kampányt a Massive Chalice miatt és addig visszatartották az új Broken Age epizódot :)

Azt még hozzátenném, hogy én már messze több élményt kaptam, mint amit a támogatásként felajánlott 30 dollárért bárhol másutt szerezhetnék.

Hajrá Tim, meglesz ez!

21 ezer Ft 2013.07.04. 12:53:54

@21 ezer Ft: Pontosítanék, a motort nem nulláról, mivel az adott volt (MOAI), de azon is sokat barkácsoltak.

21 ezer Ft 2013.07.04. 12:58:14

@NorbiGO: Tény az, hogy a felhőváros és az űrhajó működik, előbbit egy online újság már hónapokkal ezelőtt ki is próbálta.

A bizalom elszállása szintén tény, ebben igazat adok neked, folyik a fostenger rendesen a fórumon :)

NorbiGO 2013.07.04. 13:23:02

@21 ezer Ft: Nem lepne meg ez az egész ha nem egy olyan ember égisze alatt menne a dolog aki évtizedek óta van a szakmában. Timnek nem ez az első kalandjátéka (bár most már ebben sem vagyok biztos :D ) szóval ilyen mértékű tökölés sajnos magával vonja azt, hogy elkezdik szarral dobálni őt, és lehet, hogy a végén tényleg többet veszít ezzel az egésszel mint nyer. Mások ezred ennyi pénzből hoznak tető alá szintén kreatív produktumokat, így a közel 300 ezres havi büdzsébe belegondolva enyhén szólva is feláll az ember hátán a szőr.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.07.04. 16:29:34

Én szeretnék egy ipad verziót is.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2013.07.05. 12:33:10

@NorbiGO: És mikor vett részt utoljára egy nagy projektben...?

NorbiGO 2013.07.05. 13:40:56

@molnibalage: Az utolsó kettő a Brütal Legend és a Once Upon a Monster volt ami relatíve nagynak nevezhető. De ott volt még a Stacking is az utóbbi időből. Mondjuk azt nem értem, hogy ennek mi a jelentősége.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2013.07.05. 14:08:27

@NorbiGO: Az, hogy lehet, hogy n+1 éve csinált valamit, de azóta a világ, a költségek és sokminden más változott és nagyon elszámolta magát. Azon felül, hogy kiváló játék készítő szakember, attól még a pénzügyekhez nem feltétlen ért...

NorbiGO 2013.07.05. 15:30:06

@molnibalage: n+1 éve? Ez a három játék 2008- napjainkig készültek. Ennyi idő alatt csak nem változott akkorát a világ, hogy valaki ennyire elszámolja magát, nem? Azzal együtt, hogy itt nem "elszámolásról" (jó vicc) van szó. Egyébként meg ha annyira érdekel a téma akkor kérdezz meg nyugodtan (akár egy hazai) játékdizájnert, hogy mennyire kell tisztában lennie egy projekt költségvetésével. Én tudom, de te ezek szerint meg fogsz lepődni a válaszon. No offense bro, de elég naiv ez a hozzáállás.

RegularZombie 2013.07.05. 16:20:51

@NorbiGO: Nagyon felcsigáztál, de nincs játékfejlesztő ismerősöm. Viszont ha már tudod, akkor akár meg is oszthatnád a kíváncsi kommentelőkkel.

Szóval akkor egy játékdizájnernek mennire kell tisztában lennie egy projekt költségvetésével?

kaqxar 2013.07.08. 12:05:49

@NorbiGO: Én is kíváncsi vagyok, ne fogd vissza magad bro. :)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2013.07.09. 14:09:15

@NorbiGO: Ennél azért bővebb válaszra számítottam...

Bluemotion 2013.07.10. 17:06:39

@molnibalage: Ezt én is el tudom mondani Norbi style-ban: Nagyon-nagyon. :D

Savior 2013.07.20. 11:34:04

Talán erre válaszul a legújabb Wasteland 2 update-ben (www.kickstarter.com/projects/inxile/wasteland-2/posts/544063) Brian Fargoék nagyon bizonygatják, hogy ők milyen jól kezelik a büdzsét, és még mennyi pénzük van. :)

thinkEdem 2013.08.11. 00:10:53

@manson karcsi: @jtrencsenyi: Kickstart, avagy kick start az a mozdulat, amikor a labaddal beinditod a motort. Projektvezetesi ertelemben kickstart a projekt inditasa, az alap igenyek lefektetese az ugyfellel. Szoval mit kell leolvasni a szadrol?
süti beállítások módosítása