HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Tíz játék, amiért hálásak lehetünk a Lucasartsnak

2013.04.04. 14:39 Stöki

Lesújtó hír, hogy vége a Lucasartsnak (született Lucasfilm Games), a Disney bezárja. Nem olyan meglepő ez, régi Monkey Island-osok, Ron Gilbert és Dave Grossman is írják, hogy erre azért lehetett számítani. A stúdió az utóbbi években nem nagyon találta a helyét a piacon, a Disney pedig ésszerűbbnek és olcsóbbnak találta külső fejlesztésbe kiadni a későbbi Star Wars-játékokat. Szóval lesznek még fénykardozós-lépegetős játékok, és lehet, hogy az 1313-at is meg lehet menteni, de azért a hír nagyon szomorú. Bár ritka, hogy egy cég ilyen sokáig meg bír maradni ezen a képlékeny piacon, több mint harminc év után vége egy legendának. Ron Gilbert vigasztalhatatlan, mások twitteres reakcióit itt lehet olvasni, Tim Schafer pedig a lenti, 1993-as videót tette ki a falára. Érdemes végignézni.

Nekrológ helyett hasonló szellemben, a legjobb Lucasarts-játékok felidézésével búcsúztatjuk a céget. Tíz játékot szedtünk össze időrendben, amiért hálásak lehetünk a cégnek – persze tíznél sokkal többet lehetne említeni, a lenti tíz egyrészt szubjektív gyűjtés, másrészt a Lucasarts egy-egy korszakát jelképezik, fontos mérföldkövek voltak a vállalat életében vagy csak baromi jók. Persze azért közben a többi klasszikust is megemlítjük, és a sorozatokat együtt kezeljük. (A lenti képet a Kotakuról loptam.)

lucasarts.jpg

1. Rescue on Fractalus!

George Lucas 1982-ben találta ki, hogy a szórakoztatóipar újabb szegmensén veti meg a lábát, ekkor alakult meg filmes cégén, a Lucasfilmen belül a Games Group csapat. A stúdió 1984-ben szerzett nevet a játékiparban második játékával, a Rescue on Fractalus! című szimulátorral, amiben egy bolygóról kellett embereket kimenteni ellenséges űrlények közül. Ez akkoriban a műfaj egyik leghaladóbb képviselőjének számított: az akkori hardverek korlátaihoz képest aránylag gyors volt, motorjában volt anti-aliasing (persze, akkor még nem volt olyan sok él, amit el kellett simítani), a pályák felépítésénél pedig valós időben generált fraktálokat alkalmazott (a bolygó is innen kapta a nevét). És innentől kezdve a Lucasfilm Games ráállt a – többnyire kiváló és az adott platformból szinte mindent kihozó – szimulátorokra. A Fractalus motorjával született még két játék (Koronis Rift, Eidolon), aztán jött a Strike Fleet, majd 1988-ban elindult egy második világháborús trilógia. Battlehawks 1942, Their Finest Hour: The Battle of Britain és Secret Weapons of the Luftwaffe – csodálatos mindegyik, különösen az utóbbi darab.

2. Maniac Mansion

Az 1986-as Labyrinth kalandjáték volt, de nem képes-szöveges, mint riválisai: a program listába szedte az elérhető tárgyakat és cselekvéseket, így a játékosnak nem kellett begépelnie az utasításait, elég volt kiválasztania a listából. Ezt a megoldást tökéletesítette Ron Gilbert, amikor lista helyett sok kis ikonként helyezte el az egyes tárgyakat és irányítási igéket a képernyőn, és ezekhez írt egy általános szkriptkezelőt. A motor neve Script Creation Utility for Maniac Mansion, azaz a SCUMM lett, amely onnantól kezdve évekre meghatározta nemcsak a Lucasarts fő profilját, de a kalandjátékok fejlődését is. Az ezzel készült első játék az 1987-es Maniac Mansion volt, amiről (és csodálatos folytatásáról, a Day of the Tentacle-ről) volt egy hosszú posztunk korábban, tessék oda kattintani a részletekért. Fontos korai SCUMM-játék még az 1988-as Zak McKracken and the Alien Mindbenders is, hasonlóan humoros volt, mint a Maniac Mansion.

3. Secret of the Monkey Island

Van még persze rengeteg SCUMM-játék, amit említeni kellene, például a Loom, a harmadik Indy-filmet feldolgozó Indiana Jones and the Last Crusade vagy az Indiana Jones and the Fate of Atlantis, ami bárcsak a negyedik film alapja lett volna. A továbbfejlesztett motor pc-s korszakából mégis egy újabb nagyon vicces játékot emelnék ki, az 1991 elején piacra került Secret of the Monkey Islandet, ami új dimenziókat nyitott a röhögés előtt. Guybrush Threepwood, a botcsinálta kalóz a játékipar egyik legjobb komikus karaktere a mai napig, bővebb infókat szintén egy korábbi, részletesebb IDDQD-posztban lehet megtudni. A folytatás, a Monkey Island 2: LeChuck’s Revenge már VGA grafikával jelent meg, aztán a kilencvenes évek közepéig jöttek a SCUMM további, egyre érettebb játékai: a kreténségversenyben erőnyerő Sam & Max Hit the Road, a Steven Spielberg keze nyomát viselő The Dig és a rajzfilm-szerű Full Throttle, amely jövőbeli motoros bandák veszélyes világába kalauzolta el a játékost.

4. X-Wing

1992 vízválasztó volt a cég működésében. A menedzsment ekkor mondta ki, hogy a számítógépes játékok technikai fejlettsége eljutott arra a szintre, amely biztosítja a Star Wars-környezet színvonalas megjelenítését. Az egészen addig csúnyán elhanyagolt Star Wars-téma hirtelen központi cégstratégiává vált, és innentől kezdve szinte nem is készült olyan Lucasarts-program, amelyben ne szerepelt volna valamelyik Skywalker, vagy legalább egy nyamvadt X-Wing. Az első fecske, az 1993-ban megjelent X-Wing nevű akció-szimulátor hatalmas sikert aratott (egy tervezett Star Wars-kalandjátékot hajítottak kukába a kedvéért). A pc-s játékosoknak először adatott meg, hogy beüljenek egy filmbéli űrhajó pilótafülkéjébe, a remek – és technológiailag akkor tényleg csúcsnak számító – motor, a moziból átmentett hangulati elemek és a 256 színű renderelt animációk senkit nem hagytak hidegen. Larry Holland, a projekt agytrösztje korábban a Secret Weapons of the Luftwaffén dolgozott, és miután ilyen szépen összehozta az X-Winget, őt nevezték ki a Lucasarts szimulátor-felelősének. Természetesen csőstül jöttek a folytatások: a B-Wing, a TIE Fighter, az X-Wing vs. TIE-Fighter plusz ezek küldetéslemezei mutatták be a birodalmi és lázadó erők gépparkját. Egyre szépült a grafika, egyre javult a játszhatóság, az 1996-os X-Wing vs. TIE-Fighter pedig elhallgattatta a multiplayert igénylő játékosokat.

5. Super Star Wars

Ahogy magasra szökött a Star Wars-láz, a kalandjátékok kora pedig kezdett leáldozni, úgy kezdte a Lucasarts a szimulátorok és a kalandok mellett más műfajokban is kipróbálni magát. Az egyik kiemelendő példa a hangulatos Super Star Wars-trilógia, ami itthon kevésbé ismerős, mert csak SNES-re jelent meg, viszont a Nintendo konzolján elég nagyot szólt. A játéktermeket idéző, kicsit agyatlan, pusztítós-ugrálós játékmenet, csak éppen Luke-kal, Hannal, a filmbéli helyszínekkel, sőt a filmben nem is látott főszörnyekkel – ezt nem lehetett nem szeretni. Bár bizonyára akadt pár rajongó, aki kiakadt azon, hogy a játék nem feltétlenül követte kottára a Star Wars-kánont.

6. Grim Fandango

A kilencvenes évek közepén a kalandjátékok csillaga leáldozott, az 1997 karácsonyára megjelent Curse of the Monkey Island még megcsillantotta a dicső múltat, a hattyúdal viszont egy gyönyörű Tim Schafer-játék volt, a Grim Fandango. Teljesen elbűvölte a szaklapok ítészeit, viszont csak kínkeservesen hozta vissza a szokatlanul drága előállítási költségeket. Emiatt a formabontó képi világ (a 3D grafika és a rajzfilmszerű megjelenítés összevegyítése) és a mexikói folklórra épülő furcsa háttér volt okolható. Viszont aki egyszer belebújt a főszereplő Manny Calavera bőrébe (vagy inkább csontjaiba, ugyanis Manny a Halál ügynöke volt), és el tudott merülni a program szokatlan világában, az élete egyik legjobb játékélménye elé nézett.

7. Jedi Knight

A Star Wars világában természetesen fps-ek is készültek, például az 1994-es Dark Forces. Ez nem volt sokkal több egy sima Doom-klónnál, de elképesztően jól fogyott, így a Lucasarts egyik legkomolyabb üzleti sikerét köszönhette neki. A Jedi Knight nevű folytatásra három évet kellett várni (közben született egy vadnyugati fps is Outlaws néven, de igen gyorsan megbukott), és inkább ezt emelném ki. A játék már természetesen full 3D nézetet használt, technikailag is kezdte behozni riválisait, és nagyon hangulatos volt. A 2002-es Jedi Knight II: Jedi Outcast aztán még jobban ráérzett arra, hogy miként kellene a Star Wars univerzumát fps-be ültetni, ma is élmény kipróbálni.

8. Gladius

Star Wars-os stratégiákkal már nem volt ilyen szerencséje a cégnek. Mindig próbáltak technikailag valami nagyon izgalmasat csinálni, de úgy, hogy a filmek hangulata se csorbuljon, aztán ebből lett az ősi jedi-mondás: két szék között a padawan. Ezért szégyenszemre egy nem a Star Wars univerzumában játszódó stratégia kerül a listába, az előző konzolgenerációra megjelent, 2003-as Gladius. A programban egy ókori gladiátoriskolát kellett vezetnünk, felszerelni a gladiátorainkat, aztán körökre osztott stratégiai nézetben megküzdeni már iskolákkal. Egyszerű alapokra épült, de szédítően sok fejlesztési és választási lehetőség volt benne, és hónapokat bele lehetett ölni. Imádtam.

9. Star Wars: Knights of the Old Republic

A cég nagyjából tíz éve kezdett ráállni nagyban arra, hogy külsős fejlesztőknek licenszeli a Star Wars univerzumot. Ennek legjobb példája volt ez a hosszú című, magyarul csak Kotorként ismert. 2003-as játék. Az RPG-k koronázatlan királya, a Bioware fejlesztette, amikor még nem voltak olyan csúnya foltok a hírnevén, mint a Dragon Age 2. Szép, hosszú és hangulatos szerepjáték volt, megcsillantva a későbbi Mass Effect legszebb perceit. Nagyon bele lehetett feledkezni a sztorijába, és a játékos döntésein múlt, hogy az Erő melyik oldalán köt ki. A fejlesztőknek talicskával kellett hazahordaniuk a játékshow-kon nyert díjakat, és a Lucasarts egy évvel később a kicsit halványabb, de továbbra is nagyon szórakoztató folytatással duplázott (azt már az Obsidian fejlesztette).

10. Lego Star Wars

Lehet utálni ezt az irányt, de a Lego és a sikerfilmek párosítása telitalálat, és meghatározó trendje volt a Lucasarts elmúlt éveinek (meg persze a Legóénak is). Persze a kiadók kicsit túl is pörgették a sok legózást, de 2005-ben még nagy számnak számított az első Lego Star Wars, és nagyon lehetett élvezni az egyszerű, de azért elég sok felfedeznivalót támogató játékmenetet. Akkortájt nem volt ennél jobb családi játék, muszáj megadni neki a kreditet.

+1. A Lucasarts sötét oldala

Azért a cég történetét gondolva nem tudunk csak a szépre emlékezni, essen szó négy olyan játékról is, amit a visszaemlékezések nem pozitív jelzőkkel szoktak illetni. Az első ilyen a Rebel Assault sorozat, ami ugyan szép volt, de nagyon kötött, ugyanis sok helyszínen csak előre felvett/renderelt filmen lehetett akciózni. Ugyan a grafika akkoriban csodásnak számított ezzel a megoldással, mégis holtvágánynak bizonyult: a játékosok interaktív film helyett igazi játékmenetet akartak. A második cím a Force Commander, ami óriási kihagyott ziccer volt. Amikor a világ RTS-lázban égett, sok rajongó várta, hogy a cég kiad egy valós idejű stratégiát, amiben lázadókat kell a lépegetők ellen kommandírozni. A várakozásokat 2000-ben a bugos, ronda, béna Force Commander döngölte földbe, legyen neki könnyű az uninstall. Hasonló csalódás volt a verekedős játékok műfajában az 1998-as Masters of Teräs Käsi, nyomába nem ért a Tekkennek és Virtua Fighternek. Végül nem lehet szó nélkül elmenni a legutóbbi nagy csalódás, a Kinect Star Wars mellett. A Microsoft egy ideig azt ígérte, hogy a kinectes Star Wars játék a hardcore játékosoknak való finom falat lesz, aztán ez elkopott a vállalati kommunikációban, és tavaly megtudtuk az okát is. A Dance Centralba tévedt Han Solótól minden jó érzésű rajongó sírva omlott a párnája alá.

Persze bizonyára kimaradtak még fontos játékok (hirtelen eszembe is jut a Star Wars Galaxies és a Force Unleashed) és szép emlékek, ezek szokás szerint jöhetnek kommentekben.

173 komment

Címkék: retro toplista lucasarts

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr835194818

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.04.04. 14:52:40

megmondom úgy ahogy okádni tudnék attól ami felé halad ez a világ, amikor megtörtént a nagy bejelentés, egyből bevillant, hogy a LucasArtsnak harangoztak, csak idő kérdése

manapság mindent a pénz határoz meg, és tudom, hogy régen is kellett a pénz, de valahogy minden más volt (mint a Booogie Nightsban), számított a kreativitás, számított az, hogy ne csak a pénzt sajtolják ki, hanem olyan játékokat alkossanak amikről évtizedek után is beszélnek az emberek, amik mérföldkövek

és egyre másra zárják be a nagy nevű stúdiókat, ahelyett hogy megjavítanák ami rossz a stratégiában, kinyírják az egészet, nem akarnak vele nyűglődni, és ugyanez igaz az egész fogyasztói társadalomra, ha valami elromlik már nem is tudod hova bevinni, vagy adnak helyette újat gariba, vagy vehetsz másikat

pedig úgy örültem amikor a két HD-s Monkey kijött, egy Fate of Atlantisban mindenképpen reménykedtem, talán egy Day of the Tentacleben is

á mindegy, rohagggggyon el a Disney

Merras · http://miyazakijun.hu 2013.04.04. 14:53:16

"a Bioware egy évvel később a kicsit halványabb, de továbbra is nagyon szórakoztató folytatással duplázott."

Hogy haloványabb volt-e, az ízlés dolga, mindenesetre azt nem a Bioware, hanem az Obsidian készítette. Kicsit furcsállom is a KOTOR szereplését a listán, hiszen az már egyértelműen nem LucasArts játék volt, hanem külsős produktum.

vasziljevics 2013.04.04. 15:05:32

DoTT, Sam&Max... legjobb játékok evör. még mostanában is végigkattintgatom őket néha, mert bár ötvenedszerre már jóideje csak rutinból csinálom, még mindig annyit tudok röhögni rajta...

Super Star Wars-t (közelebbről The Empire Strikes Back-et) karácsonyra kaptam valamikor a '90-es évek vége felé (ráadásul használtam), de szerintem a faterom többet játszott vele, mint én.

KoTOR meg szimplán zseniális. még a második rész is, bár azt már az Obsidian csinálta, nem a BioWare. és Lucas-ék nagyon szorongatták őket a határidővel, úgyhogy befejezetlenül jött ki az egész. viszont kevés játékba öltem több időt, mint abba.

és lehet a LEGO játékokon fanyalogni persze, hogy gagyi meg fúj, de ez meg a LEGO Indiana Jones voltak azok, amiknek a kedvéért még a barátnőm is leült velem gombokat nyomogatni (pedig soha máskor nem láttam játszani) és még élvezte is.

Pretoryan 2013.04.04. 15:15:03

Hát az SWG is ilyen licenszelt dolog volt ugye azt a Sony (SOE ugye - phöjj) csinálta! Nagyon fasza játék volt, egy valós sand-box,csak tényleges tartalommal felejtették el feltölteni, de amúgy tényleg nagyon jó volt, csak hát jött a WoW és az SWG NGE (phöjj a köbön)...

thinkEdem 2013.04.04. 15:33:53

@scal: Az utobbi idokben nem a LucasArts csinalta a jo SW jatekokat. Tovabbmegyek, az utobbi idobol nem tudok felhozni emlekezetes jatekot, amit a LucasArts csinalt. Most azert rohaggyon el a dizni, mert inkabb olyan cegeknek akarja a kezebe adni a licenszeket, akik emlekezetes, elvezetes jatekot csinalnak belole? Persze nyilvan azert teszik, mert nekik ebbol lesz profit, de szerintem akkor is win-win.

Reactor 2013.04.04. 15:51:13

Az X-wing és TIE fighter tényleg műfajteremtőek voltak, főleg hogy ott már kezdtek előjönni a modellezés előhirnökei, és még a missziók is jó voltak. Abszolút favorit a feltámadó csillagromboló, amit az előző misszióban szitává lőttem, a következőben meg megint ott van :D X-wing és TIE Fighter abszolút pótolhatatlanok.

A nagy csalódás az X-wing vs. TIE Fighter volt. Mire nagy nehezen beszereztem, kiderült hogy csak és kizárólag joystickkel hajlandó működni, egérrel nem. Vágtam is ki a szemétbe rögvest.

AlexWolf 2013.04.04. 15:53:15

hol van a Full Throttle??? Nekem az volt az egyik kedvencem.

Tarfful 2013.04.04. 15:58:27

Nagyon sokára sikerült egy jó RTS-t összehozniuk, de az Empire at War meg a Forces of Corruption kiegészítő azért nagyon fasza lett.

Savior 2013.04.04. 15:59:06

Semmivel sem játszottam tőlük kb. `95 óta, szóval nem estem depresszióba a hírtől, ami ettől függetlenül szomorú.

Viszont nem is tudtam, hogy a Strike Fleetet ők csinálták! Sokat játszottam vele annak idején, de 8-9 éves fejjel lövésem se volt, hogy a 3. VH-s küldetéseket (6-10) hogy lehetne megcsinálni. Olyan emlékeim vannak, hogy egyszerre kellett volna lelőni 2 repülőt, vagy 10-20 rakétát, és közben harcolni az orosz flottával. Mindezt úgy, hogy az összes hajót a játékos irányította, semmi automatizmus. Hát, nem sok sikerélményem volt :) Szerencsére az argentínok és az arabok könnyebb diónak bizonyultak.

peti papagáj 2013.04.04. 16:07:42

A legjobb C64-es haditengerészeti szimulátor volt a Strike Fleet, szintén tőlük. Kár, hogy mennyire elfelejtődött.

Jester 2013.04.04. 16:07:46

Cöhh.. Republic Commando???! Az egyik legkirályabb fps volt, még ma is szívesen előveszem.

Varbaro 2013.04.04. 16:12:01

Első Sw játékom anno 3/86-oson 6-7 évesen az X-Wing amit nagyon szerettem, de sosem tudtam akkoriban végigvinni :p Lehet most megszerzem azt neki futok mégegyszer.

Akárki akármit mond a Phantom Menace és Racer is nagy kedvenc volt. De a legjobb, és ami első igazi Multi player játékélményt adta aza Jedi Knight (3): Jedi Academy!

Zarbon 2013.04.04. 16:13:40

nagyon jó játékokat csináltak anno, kalandjátékokkal csak a "casual"okkal játszottam, anno nem is volt nagy angol tudásom nemg a stílus se a kedvencem

az én 10es listám

Jedi Knight: Jedi Outcast (mindenképpen fejlődött az elődhöz és a dark forceshez képest is ami nagyon jó volt természetesen)

Rebellion: hibái ellenére nagykedvenc volt

Tie Fighter: sokkal jobban adta mint az x-wing

Xwing - Alliances: kedvenc "űrszimem" azóta is, freespace2 hozta még azt a hangulatot

Rebel Assault 2: teli minőségi fvm mozival

Full Throtle: nagyon jó kis kalandjáték kár hogy rövid volt

The Dig: nagybetűs story és hangulat

Shadow Of The Empire: egyik legjobb konzol akcijáték, tetszett a változatossága, kicsit olyan mint a rebel assault csak itt tényleg mi irányítunk

Rouge Sqadron: jó kis "acrade" lövölde

Kotor: bár itt csak a kiadó volt a lucararts de nagykedvenc ma is, nemrég játszottam újra

lajafix1 2013.04.04. 16:15:28

Lukaek kartonba haraptak... :)

Jester 2013.04.04. 16:16:07

@Varbaro: Jedi Academy is nagy kedvencem volt, de azt a Raven fejlesztette, nem a LucasArts.

seventyfour 2013.04.04. 16:20:35

N64-re volt egy Shadows of Empire nevű játék, amit nálam nem lehet überelni...Azóta PC játékokat próbáltam, de a feelingjük messze elmaradt. Szintén N64 a Rouge Squadron, ami szimulátor szerű volt. Most utólag, létezik, hogy akkoriban az N64 ennyire ellépett a PC játékoktól? Vagy a csalóka nosztalgia miatt tűnnek ennyire jónak?

Llychllyn 2013.04.04. 16:20:35

A DoTT és a Grim Fandango (meg a Full Throttle) már magában is elég ahhoz, hogy sirassam a kiadót, bár egyik se mai darab.

A Black Isle megszűnése volt egy hasonló sokk, igaz, más műfajban.
:(

A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél · http://www.planetside.blog.hu 2013.04.04. 16:22:29

A Strike Fleet nagyon király volt - nekem emlékeim szerint sikerült is végigcsinálni. Emlékeim szerint én a Hormuz-szorosban szívtam rengeteget a rakétáktól.

Tomi from Space · http://bodybuilding.blog.hu 2013.04.04. 16:43:45

Nekem az SW Battlefront II a nagy kedvenc, két évente előveszem és végignyomom még most is.

Kemencés Szittya Buci 2013.04.04. 16:47:12

Nekem még beugrik gyerekkorom két nagyon játszott játéka: The Phantom Menace, meg a Star Wars Racer. Sokat csapattam ezt a kettőt, szerettem is őket. :)
+volt PSX-en még egy phantom menaces játék, lehetett ketten nyomni, oldalnézetes volt. Na az is sok időt elvett tőlünk unokaöcsémmel. Nekem szép emlékeim vannak, na. :)

zzzzzzzz 2013.04.04. 16:53:02

"Secret of the Monkey Island" és "Curse of the Monkey Island" helyesen:

"The Secret of Monkey Island"
"The Curse of Monkey Island"

pingwin · http://pingwin.blog.hu 2013.04.04. 16:53:59

oh igen, azok a mániákus évek :)

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2013.04.04. 16:56:12

@scal: A válasz nagyon egyszerű: ahogy fenn is olvashattad, pl. a Frim Fandango fejlesztése szokatlanul drága volt. Ez az összeg 3 millió USD volt. A mai AAA kategóriás játékok fejlesztési költsége nem ritkán 50-60 millió dollár (a rekorder a GTA IV a maga 100 millás költségével).
Ennyi pénzt senki nem ad ki kockázatos projektekre.
Kockázatos = új, kreatív, ki nem próbált recept.
Erre vannak az indie játékok, illetve a csak letölthető, kis költségvetésű, de ettől függetlenül zseniális projektek. Tessék ott nézelődni, meg fog javulni a megítélésed a "mai világról".

kicsicsuvi 2013.04.04. 17:03:15

Azért az Empire at Wart hiba kihagyni a stratégiák közül, kifejezetten jól sikerült. A Galactic Battlegrounds-szal régen játszottam, de nekem az is tetszett, szarnak semmiképpen nem nevezném. Lődözősből is említést érdemel a Republic Commando és Battlefront, sokkal inkább fps-ek mint a jedi knight-ok (a 2-3 már inkább tps), ráadásul mindkettő nagyon jól sikerült (még ha utóbbi valójában battlefield 1942 sw köntösben).
Az új trilógia első filmjéhez készült 2 játék is nagyon jó lett (a racer a mai napig előkerül időnként, a phantom menace meg gyerekkorom nagy kedvence). A Rogue Squadron kihagyását megint nem értem, ha már az elején millió játékot megemlítettetek 1-1 címnél, ez is elfért volna a x-wingnél.

Sequoyah 2013.04.04. 17:17:45

A Grim Fandango zseniális játék volt. A története és a hangulata (+ a poénok) még ma is magával ragadna.

Daedeloth 2013.04.04. 17:43:01

A Rogue Squadron 3D es a Shadows of the Empire-t annyit jatszotam N64-en, hogy a kazikon a kepek felismerhetetlensegig koptak :D PC-n meg mai napig tolom az X-Wing Alliance-t, az jo kis urszimulator.

Nemozoli 2013.04.04. 17:45:15

Nekem az utolsó alkalom, hogy már felnőttként visszatértem a kalandjátékhoz, a Grim Fandango volt valamikor '99-ben. Azóta is itt van a polcon, időnként újra végignyomom a csontvázzal a 2 CD-t.
Az első valamikor nagyon rég a Loom volt, aztán a Monkey Island-ek... ehh, régi szép idők, régi csúnya grafikák... :-)

Hauptmann74 2013.04.04. 17:51:57

A Lucasarts-ról mindenkinek az SW játékok, illetve a Maniac Mansion és társai jutnak eszébe, pedig volt két nagyon nagy dobásuk szimulátor téren is, a Their Finest Hour, meg a Secret Weapons Of Luftwaffe. Volt minden, hadjárat, előléptetések, kitüntetések.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2013.04.04. 18:15:25

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:

jó a neved :D

az utolsó két ilyen indie játék ami engem megfogott a Machinarium, meg a Trine volt, és azok sem újak voltak hanem régi elfelejtett ötletek leporolása

@thinkEdem: a Disney nagyon sok minden miatt rohaggyon el, a fostalicska filmkoncepciójuk miatt, hogy a PG-13 már szóba se jöhet (többek közt ilyesmi miatt bukott meg a John Carter is), hogy az összes mesével már kiskoruktól manipulálják a gyerkőcöket, nem ritkán torzítva az eredeti alapanyagot, hogy amikor találkozik azzal, nem akarja elhinni, mert a Disney verziót szokta meg, és mert bezárta a LucasArtsot, ahelyett, hogy a nevet hagyta volna, és belső szervezéssel hatékonnyá tette volna

Flankerr 2013.04.04. 18:15:25

Húú, a Strike Fleet..:) A szovjet flottás küldetéseket fogalmam sincs, hogy kellett volna megcsinálni, sokszoros rakétafölényben voltak a ruszkik..:)
Rouge Squadron, Shadow of the empire nekem is tetszettek, bár a listáról nem hiányoltam őket.

Reactor 2013.04.04. 18:25:08

A Csőrületet nem a Lucasfilm készítette anno? Azt kár volt kihagyni a felsorolásból, szerintem van olyan volumenű játék, mint a Tetrisz vagy a Pac-man.

A sima X-wing azért jó, mert nincs agyonbonyolítva, nagyon jók a bejátszások benne, az űrhajónak fantasztikus jó az irányítása (ezerszer jobb mint a Battlefield-sorozat repülőgép-irányítás, az egy katasztrófa), és még a történetvonalat is követi. Ráadásul lehet benne trükközni, pl. a csillagrombolók seggében nincs lézer torony, beálltál oda, oszt lőhetted amíg szét nem esik (aztán persze a második misszióra már feltámadt), és még pályát is lehetett benne szerkeszteni. Össze is hoztam egy Dűnés missziósorozatot benne, csakhát sajnos a halálcsillagos pályára nem lehet akármilyen hajókat rakosgatni, mert lefullad a játék...

TIE Fighterrel az a legnagyobb baj, hogy elképesztően nehéz játék. Például ugye a birodalmi gépeknek nincs pajzsuk, és hipervezérlésük. Azaz bekapsz 2 találatot és függöny. És még menekülni se lehetett. Ráadásul ott már a nagy hajók is rakétával lőttek rád, volt amelyik kettővel is egyszerre, ezenkívül némelyik misszióban irreális elvárások voltak veled szemben, különösen a "Sepan Civil war" küldetéssorozatban, amikor egy kalamári cirkálót kellett (volna) szétlőnöd lézerekkel kemény 4 perc alatt, vagy amikor az összes Dimok és Ripoblus űrhajót le kellett volna lőnöd, mindezt persze pajzs-rakéta nélküli TIE Fighterrel...hát hogyne. Becsületesen bevallom, hogy végigcsaltam a missziókat, mert egyszerűen nem lehet teljesíteni, amit az a játék elvár. Örök kedvenc a "Mineclearing" misszió, amikor TIE Interceptorral repülsz, és kb. 70-80 áruló TIE Advaneceddel kellene megküzdened, akiknek pajzsuk van, és rakétákat is lőnek feléd, és te még menekülni se tudsz, mert nincs hova. Azon még úgyis meghal az ember, ha csal...tapasztalat.
A másik dolog, ami nemtetszett, hogy jópár ellenséges hajó sebezhetetlen volt. Lőhetted napestig, akkor se csökkent a pajzsa. Ezek után valahogy nem éreztem lelkiismeretfurdalást csalás után (nagyonjó példa erre a CRL Margaret, FRG Akaga, és STD Protector).

Mindenesetre aki gyűri még a régi X-winget,annak tudok küldeni plusz missziókat (B-wing kiegészítés kell hozzájuk). DosBox emulátorral remekül fut, de CD kell hozzá.

Saga 2013.04.04. 18:26:42

Nekem az Outlaws nagyon bejött. Imádtam. Sajnáltam, hogy nem volt folytatása.

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2013.04.04. 18:37:38

a point and click már 15 éve döglődik, csökken a célközönség IQja :)

sztem egyszerűen rájöttek, hogy szélesíteni kell a vásárlói kört, és egy totál hülyegyerek ugyan nem érti az ilyen játékokat, de tele vannak a szülők pénzzel, úgyhogy...

csak azért sajnálom a lucasartsot, mert nagyon minőségi humorral építették ezeket a játékokat, úgy látszik, másnak ez nem megy. tim schafer, persze, de akkor is.

zyrobs 2013.04.04. 19:03:41

Az X-Wing sorozat ultimate darabját, az X-Wing Alliance-t kihagyni a cikkből azért elég csúnya hiba.

A Star Wars Kinect egyetlen baja meg csak az hogy monoton... egyébként meg haláli mulatságos, főleg társaságban. Azon játékok egyike ami annyira nevetséges hogy az már jó. Csak lehetne változatosabb. Pl. lehetett volna benne ilyen:
www.youtube.com/watch?v=ZsPgp_1j0fc

zyrobs 2013.04.04. 19:08:36

@Parmezanidész: Point n Click ma is van, sőt, manapság minden játék az! Nyomd meg az X gombot az ajtónyitáshoz, ugye. Rámutatsz a célra, klikkelsz, és megnyerted a játékot...

Ami nincs, az okosan megtervezett játék. Mert hát ugye hódít az idiokrácia, gyorsabban szaporodnak a hülyék mint az okosak, a játékok meg nem az okosabb geek rétegnek készülnek mert az egy demográfiailag kisebb réteg ergo nem kifizetődő nekik fejleszteni. Inkább a hülyéknek, mert azok millióan vannak, könnyebb nekik eladni a szart.

Bobby Newmark 2013.04.04. 19:14:04

@seventyfour: Ez mindkettő megjelent PC-re is, a Rouge Squadronra konkrétan emlékszem, hogy érettségire tanulás helyett az utolsó három napban is inkább az RS-ben kellett minden pályát aranymedálosra csinálnom... :P

Bobby Newmark 2013.04.04. 19:15:32

@Bobby Newmark: Lehet, hogy összekevertem a kettőt ám, és a Shadow volt ez igazából... :)

Csore60 2013.04.04. 19:23:57

Jó kis játékok, néha még most is előveszem a Jedi Outcastot... De a KOTOR is nagyon bejött.

Csore60 2013.04.04. 19:28:18

@zyrobs:
Sajna igaz, manapság a piacot az olyan játékok uralják, amikben az ifjúság egymást lövöldözi online.

É2I 2013.04.04. 19:29:18

Pont ma vettem észre, hogy lejött a Cloud City a Angry Birds Star Wars-hoz :S

Grega 2013.04.04. 19:32:23

@Parmezanidész: a point n click pár éve pont hogy feltámadni látszik, lásd Telltale Games és Wadjet Eye Games. persze mindketten budget kategórában adják ki a kalandjátékaikat, de attól még totál színvonalas mindegyik, és úgy tűnik, sikeres is.

+ idén valszeg lesz Broken Sword 5 is.

2013.04.04. 19:32:42

@zzzzzzzz: Stöki: Igen, és a hivatkozott poszt címében és törzsében is rosszul vannak. Javítást kérünk!

Inimma 2013.04.04. 19:39:40

Outlaws. Király egy játék volt!

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2013.04.04. 19:42:38

@zyrobs: sőt, a windows egy pont and click játék :)

@Grega: én játszottam velük. hááát... a monkey islandek nagyon szépek voltak, de hiányzott valami belőlük, az a csintalan humor. ugyanez van a sam and maxnél is, hogy max őrült, de nem igazán... nem fordítja ki kismacskák belét. még a puzzle agent volt a legötletesebb

Grega 2013.04.04. 19:53:01

ezt David Fox (a Zak McKracken írója) írta tegnap Ron Gilbertnek (Monkey 1-2 szerzője) az utóbbi blogján. Sok minden kiderül, főleg hogy milyen érzéseik vannak/voltak a LucasArts-szal szemben:

"Ron, I think Lucasfilm Games definitely vanished (as we knew it) around the time the name was changed. Big difference in working with a couple of dozen creative people vs. hundreds. Glad I left before it got that large. And working with you there was definitely a highlight."

Grega 2013.04.04. 20:00:46

@Parmezanidész: azért ne avasd szentté a Sam & Max hit the road-ot, nem volt az akkora cucc. Még kb. 1993 végén játszottam vele, egyből éreztem, hogy sokkal a DoTT és a Monkey2 alatt van.
aztán még jött 3 közepes dobás (the dig, full throttle, monkey 3), és egy nagyon jó (grim fandango).

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2013.04.04. 20:03:06

@Grega: Ízlések és pofonok, ismerek olyant, akinek a Full Throttle a kedvenc kalandjátéka, meg olyat is, akinek a Monkey 3. (Utóbbi szerintem is a sorozat legjobbja mellesleg.)

Fodri · http://aprochef.blog.hu/ 2013.04.04. 20:03:18

Kár értük, nagyon sok kellemes percet okoztak a produktumaikkal...

Grega 2013.04.04. 20:11:18

@Stöki: Ron Gilbert amúgy messze nem "vígasztalhatatlan", nemtom, miért írtad azt. És a Monkey3-hoz a világon semmi köze nem volt már, ami szerintem meg is látszik rajta.

www.mobygames.com/game/windows/curse-of-monkey-island/reviews/reviewerId,5546/

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2013.04.04. 20:13:38

@Grega: Azért a linkelt posztból árad a szomorúság.

Tudom, hogy nem volt köze a Monkey 3-hoz - ettől még lehet az a véleményem, hogy ez a legjobb Monkey Island-játék, nem?

Cifu78 2013.04.04. 20:17:43

Azért a felsorolásból is látszik, hogy az első 20 évben voltak emlékezetes játékaik. Az elmúlt 10 évben már egyre kevesebb, sőt, inkább ritkaság volt. Érdekes, hogy csak megemlítés szintjén került elő a Star Wars: Galaxies (pedig kevés MMORPG vállalta/vállalja be a skill (és nem szint) alapú fejlődést, sajnos) és a KotOR: The Old Republic (ami az egyik legvaskosabb bukás az MMO piacon).

Szintén említést érdemel az Outlaws, ami a maga időszakában iszonyú hangulatos FPS volt.

De ismét csak ott tartunk, hogy bizony a Disney megérdemelten zárta be a Lucasarts-ot, mert mostanság kreativitás terén a zéró szinten mozogtak.

Hegyirablo 2013.04.04. 20:23:45

Nem tudja valaki, hogyan tudnám megszerezni, a legfontosabb, hogyan tudnám futtatni az X-winget?

Még most is imádnám!

Grega 2013.04.04. 20:31:37

@Hegyirablo: D-Fend Reloaded.

@Stöki: lehet az a véleményed, csak az szentségtörés. ;D

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2013.04.04. 20:35:12

@Grega: Nem, a szentségtörés az lenne, ha a Monkey 4-et mondanám. :)

Reactor 2013.04.04. 20:41:18

@Hegyirablo: X-wingből két verzió van. A floppys és a Collector's CD-ROM edition. Én az utóbbit javaslom, mert abban van benne a B-wing, és egy rakat új misszió is. Viszont azt ki kell írni CD-re, és úgy kell indítani a játékot. Kelleni fog hozzá egy XCD nevű kiegészítés is, de az is fent van a neten. 1993-ban ugye a CD-s játék még eléggé gyerekcipőbe járt, és töménytelen mennyiségű szarozás után volt csak hajlandó lefutni a drágalátos játék...

Ja és készülj fel rá, hogy az X-wing másként működik angol és magyar billentyűzetkiosztással (totál felcserélődnek a gombok). Azért mondom, hogy ne érjen meglepetésként majd, ha pajzs-építés közben nem történik semmi...

Hegyirablo 2013.04.04. 21:09:34

@Reactor: Ez a CD-s lenne a legjobb. Megvolt ez nekem valamikor 20 évvel ezelőtt, és tényleg nehéz volt indítani. Viszont előnye volt, ha jól emlékszem, hogy Windows 95 kompatibilis volt. De azt nem tudom, hogy Win 7 64-en futna-e?!

Zarbon 2013.04.04. 21:44:36

@seventyfour: van/volt pcre is mind2ő, főleg nagyfelbontásban

Zarbon 2013.04.04. 21:47:04

@Reactor: én a kiegészítőjével együtt nyomtam végig a tie fightert mindenféle csalás nélkül, nagyon tetszett, sokat kellett játszani az energiával és figyelni kellett mindig ki támad rád, volt egy gomb amivel azokat fogtad be akik rád támadtak

21 ezer Ft 2013.04.04. 21:47:22

@zyrobs: www.youtube.com/watch?v=BWM4R5JsakE Nagyon kíváncsi leszek milyen lesz, jó érzés ott lenni a 90e barát között :) Nekem az alapötlet is tetszik, a backer tartalmak is csak erősítik bennem, hogy valami jó dolog van készülőben.

21 ezer Ft 2013.04.04. 21:51:52

@Stöki: Tényleg ízlések és pofonok, én mindent imádom, a Monkey Island 1-2-t a legjobban talán, de ha ki kell mondani, melyik a top mindent összevetve, az akkor talán a Dig.

Savior 2013.04.04. 21:57:21

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:
"Ez az összeg 3 millió USD volt....
Ennyi pénzt senki nem ad ki kockázatos projektekre."

Akkor most elégtétel lehet azért Schafernek a 3 milka, amit a Kickstarterből szedett össze. :)

@scal: Ha a kalandjátékokat szereted, a Sword and Sworceryt imho érdemes kipróbálnod.

Zarbon 2013.04.04. 21:59:20

@Stöki: +1
3al semmi gond nem volt

UnrealFCY 2013.04.04. 22:07:16

Huhh ja Full Throttle , Amigan toltam vegig Mac emulator - Shapeshifter - alatt, + a Day of the Tentaclet is :)

A nép fia 2013.04.04. 22:14:35

TOP 3, sorrend nincs:
- Rouge Squadron 3D
- Jedi Outcast
- Lego Star Wars

Meg persze van még fél tucat szuper jó SW játék.

bolek 2013.04.04. 22:17:55

a kalandjátékaiknak olyan besz*rás kifinomult és abszurd, jó humora volt, hogy két képernyőnként henteregtem a röhögéstől. a Monkey Island 1-et németül toltam végig először, szótárral a kezemben (Amigán úgy volt meg), a többit angolul - Zak McCracken, Maniac Mansion, és az amerikai történelemre utalgató Days of Tentacles megaqrvajó volt.

köszi LucasArts, más ember lennék nélkületek...
imádtam a játékaikat.

Reactor 2013.04.04. 22:26:00

@Hegyirablo: Windows 7 alatt sajnos csak emulátorral fut...Én is DosBoxon játszom mái napig az X-winget. Igazából csak egyszer kell sokat szőrözni vele hogy elinduljon, onnantól már csak begépeled az indítóját oszt fut gyönyörűségesen...

@Zarbon: Igen,arról én is tudtam. A gondok ott kezdődtek, amikor neked nincs pajzsod, és egyszerre 8-10 ellenséget küld rád a játék, akiknek pajzsuk van, és rakétájuk. 8 rakétát ki sem lehet kerülni...a nagy hajókkal meg nemigen tudsz mit tenni. Meghallod az "incoming missile" riasztást, és pont annyi időd van, hogy káromkodj egy jót, mielőtt szétesik a vadászgéped :D
Egyébként az angol gombleírás TIE Fighterhez sem jó, mert magyar billentyűzeten ott is megcserélődik az irányítás...

flippant 2013.04.04. 22:28:42

Én ezeken a játékokon nőttem fel. X-Wing, T-Fighter, Grim Fandango. Monkey Island. Nagyon jó a mix, igazi nosztalgiázás. A pénzéhes Disney meg fulladjon bele a részvényosztalékba.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2013.04.04. 22:58:12

tie fighterből én nem a collector's edition-t ajánlom, mert noha cd-s a zenéje, egy mt32-es imuse hangzást semmilyen hangsáv sem pótol.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2013.04.04. 23:18:27

www.youtube.com/watch?v=kKHDwdeYuQE

Ez az első rész remakje? Ideje akkor végignéznem a Longplayt. Végigjátszás helyett ez sem rossz. A Runaway első részével is ezt csináltam. Jobb volt, mint sok film.

(A Heavy Rain is rajta van a listámon.)

algi 2013.04.04. 23:58:50

@manson karcsi: Viszont a Collector's Edition tartalmazza a kiegészítő kampányokat, amelyek megmentik a játékot a totál agyament utolsó küldetések szégyene után. Komolyan, legszívesebben tökön rúgnám azt, aki kitalálta a TIE Defendert. A két kiegészítőben megint hangulatos, "Star Wars"-os feelingű küldetések vannak.

Szerintem egyébként a CD-s Collector's Editionöknek egy óriási hibájuk van: lecserélték a menüket és az átvezetővideókat 3D-sre. Így már nem találkozhatunk Marilyn Monroe-val, meg a Mikulással, és az eredeti videók szerintem szebbek is ovltak.

Ja, arról nem is beszélve, hogy a játék grafikája is sokkal jobb: van textúra, a lézerlövedékek megvilágítják a környezetüket stb. Csak egy gond van, hogy nem tudom az X-Wing Collector's Editiont futtatni XP alatt. :(

Zarbon 2013.04.05. 00:03:27

@Reactor: angol billem van most is :D
pedig sikerült végigtolnom, emlékszem a kieg az jóval nehezebb volt

Reactor 2013.04.05. 01:26:15

@Zarbon: Akkor nem lesz nehéz dolgod. A DosBox nem ismeri a magyar billentyűzetet, a D-Fend viszont igen (azt kezeli amit a Windows), ezért nem mindegy az emulátor.

@algi: Nem lehetetlen a dolog. DosBox alatt nekem fut rendesen, viszont CD-re ki kell írni, és szükség van egy XCD nevű járulékos vacakra is. A saját küldetéseimet is így raktam össze.
A TIE Fighter utolsó küldetéssorozata tényleg eszméletlen béna volt. Az utolsó küldetésben megmented a Császárt, és utána? Mintha elvágták volna...nem lett befejezve.
Csak most, jóval később tudtam meg, hogy van egy kiegészítő csomag hozzá. Ha a TIE Defendert utálod, a Missile Boat-hoz mit szólnál? Na azokat legyőzni tényleg egy rémálom. Az Assault Gunboatokkal is van éppen elég baj. Aranyos dolog amikor 120 Assault Gunboat támad rád sorozatban (30 Mu, 30 Nu, 30 Rho, 30 Tau), és győzd le őket. Ez még erős pajzsú hajóval is majdnem lehetetlen. Na meg azok a hülye nevek, amiket a kiegészítőkben a hajóknak adtak! Csillagrombolónak "Badi Dea" a neve, fregattnak "Kimik" meg hasonló baromságok...

rognork 2013.04.05. 07:11:13

a jk2 szerintem is ueberfasza volt, bár a végén nem tudtam lenyomni a főgennyet. meg a szorosban is sokat szívtam a szadomazo ruhás fekete nindzsákkal.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2013.04.05. 08:07:19

@algi: mea culpa, kevertem az x-wing collector series-zel. az az x-wing vs tie engine-jére épül, és benne van a tie collectors is. hangsávos borzalom, és csak joyjal lehet irányítani.

brainoiz 2013.04.05. 08:34:53

+1 a Monkey Island 3-hoz

sohasem értettem a harmadik rész iránti gyűlöletet. pláne azt nem, miért is lenne szentségtörés kedvelni. a rajzfilmes stílussal megtalálták a legjobban passzoló megjelenítést, a zene és a szinkron zseniális, és sem a történet, sem a poénok nem maradtak el az előző kettőhöz képest. (nyilván szvsz meg minden)

Hispan07 2013.04.05. 08:57:21

nah, tegnap nem engedett be a drága blog.hu, ma tudom csak ideírni:

érdekes, én úgy emlékeztem, hogy a jedi knight (dark forces 2 néven is ment) hatalmas csalódás volt az isteni dark forces után (fénykard és jedizés ellenére is) és még egy roppant lehúzó 576 ismertetőt is olvastam akkoriban. aztán most nézem, hogy csupa 90% körüli értékelése van és dicsérik. fura

Hispan07 2013.04.05. 09:04:05

ja és tán már írta vki: a Jedi Knight 2 és a Jedi Academy (amik még ma is simán élvezhető cuccok, utóbbi sohanemfolytatása komoly hiányérzet, pedig én olyan szépen elsithesedtem, hogy csak na) már Raven fejlesztés, nem LukácsMűvészek munka

Komojtalan 2013.04.05. 09:58:00

@zyrobs: Tévedsz, csak ma nem így hívják, hanem: HOG. Hetente 2-3 darabot jelentet meg a Big Fish Game, nem véletlenül főleg orosz/kelet európai programozóktól, talán ők még megpróbálnak játékot írni és a kevesebb költség miatt kevesebbet is kérnek. Ezek jellemzően 1-2 estés játékok, vannak benne keresős részek, de általában a kaland a fő irány. Méretük változó: 100M-1G között, ahogy a minőségük is mivel a Big Fish csak megveszi a játékokat terjesztésre (10$/darab ha valakit legálásin is érdekel), de rengeteg csapat csinálja. Én régen kalandjáték mániás voltam és mivel nem tudtam angolul olvastam a SPV/CoV újságokat, amiből megértettem a storyt. Lucasnak is csak a kalandjátékai hagytak bennem nyomot, a többit ismerem de nem hagytak bennem mély nyomot. Azért az is érdekes mikori a legutolsó "sikeres" játékuk. 10 év nagy idő, nyugodtan mondhatjuk hogy nem kár értük.

Grega 2013.04.05. 10:58:38

@brainoiz: ha nem érted, kár magyarázni, mert nem vagy ínyenc, bocs. :) a Monkey 1-2 Ron Gilbert gyermeke, akinek nagyon sajátos, "weird" stílusa és humora volt és van. Aztán otthagyta a Lucasfilmet, a Monkey 3-at már mások csinálták meg helyette, próbálták emulálni az ő stílusát.
Ez olyan, mintha valaki csinálna egy Ponyvaregény 2-t Tarantinotól teljesen függetlenül, leutánozva a stílusát.

Ha nem éreztél rá Ron Gilbert kifinomult, egyedi stílusára, az se baj, de akkor nincs min vitatkozni.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2013.04.05. 11:08:16

@Grega: Egy baráti tanács: a tiédtől eltérő vélemény tiszteletben tartása ezen a blogon sokkal követendőbb evolúciós stratégia, mint a lekezelő ex katedra kijelentések.

Brainoiz szerint és szerintem (meg biztos még csomó ember szerint) a Monkey 3 jobb volt, mint az 1-2, annal ellenére, hogy azok is kiváló játékok voltak. Szerinted (és szintén csomó másik ember szerint) meg a 3 nem ér az 1-2 nyomába. Ennyi. Egyik vélemény sem győzi le a másikat.

Grega 2013.04.05. 11:12:36

@Stöki: nekem is és neked is igazad van. :) Erre mondják, hogy let's agree to disagree.

Bobby Newmark 2013.04.05. 11:35:09

@Reactor: Nem kell kiírni CDre, elég mountolni ISO-ként, aztán DosBOXban az emulált meghajtót mountolni kell CD meghajtóvá változtató paraméterrel. Duplán emulálva a CD-t működik frankón kiírás nélkül.

21 ezer Ft 2013.04.05. 12:27:36

@Tarsoly: És ha már megemlítettük, akkor ne feledjük a ResidualVM-et sem, Grim Fandangohoz jól jöhet. Egye fene, még a Monkey Island 4-hez is :D

residualvm.org/

Bobby Newmark 2013.04.05. 12:45:12

Ha már így retróproblémák...

Azt nem tudjátok, hogy 16bites windowsos cuccot hogy indítok el 64biten? Jelenleg az rá a megoldásom, hogy felrakom laptopra, azon csak 32bites XP van, azon még megy.

rognork 2013.04.05. 12:51:08

@Bobby Newmark: van xp mode x64-hez, felrakod, azon belül feltelepíted és jó eséllyel megy. csak annyi baj van hogy be szokott lassulni, meg a telepítés néha (doson edződött egyedeknek is) szopóka, meg összeomlik, meg lefagy. de amúgy jó.

brainoiz 2013.04.05. 13:00:01

@Grega: hű, te nagyon sokat tudsz, kérlek, mesélj még nekem a Monkey Island történetéről, és ha már ott vagy, távkiértékelj még az ízlésemről. Ne feledkezz meg a lekezelő, paraszt stílusról se!

De ha már így csevegünk, barátian, képzeld, nagyon kedvelem az első részt, mert űttörő volt rengeteg mindenben, de attól még harmadik a kedvencem. Most pedig megyek sírni a sarokba.

Bobby Newmark 2013.04.05. 13:51:07

@rognork: Aha, köszi.

Hát, akkor marad a laptop, bármilyen kényelmetlen is.

Loler 2013.04.05. 14:00:11

Igaz, hogy a SW:Galactic Battlegrounds szintén csak egy AoE2 koppints volt, kissgyerekkorom egyik leghangulatosabb játéka volt.

Grega 2013.04.05. 14:01:07

@brainoiz: a lekezelő stílustól azért távolállt, amit írtam, de elnézést. :)
szerintem inkább jó dolog, hogy vannak még Ron Gilbertnek ilyen elvetemült fanjai, mint én. ha a fentieket egy amcsi retro-geek blogon fejtenéd ki, valszeg tényleg szétszednének.

nekem hatalmas erőltetett emulálásnak tűnt a Monkey 3, ennyi.

anarch 2013.04.05. 14:27:10

@Grega: Szerintem a Monkey 3 még jó, ma is teljesen játszható és vicces. Márcsak a Banjo-párbaj vagy a barbershop kvartett szivatása miatt megéri újra meg újra végigjátszani :P. YouTube videokra rákeresel akkor pl. most is teljesen vállalható ez a rajzolt grafika. Kicsit alacsony a felbontás, de nem gáz. A poénok pedig nagyon ott vannak.

A 4-ben áttértek erre a gázos 3D-s kockás izére a rajzolt cuccokról, ha most egymás mellé teszel egy screenshot-ot a 3-ból és a 4-ből, a hármas egyértelműen jobban néz ki. De mindegy, a 4 még fogyasztható, néhol erőltetett, de ok... aztán sok év várakozás után kijön a tales... es broáf. Legalábbis számomra. Igazából a Grim Fandango is ezért nem tetszik, rakás pénzt beletoltak a 3D-be és a fix kameranézetbe... és az ember csak letérdel, két kezébe fogja a fejét... és az kérdezi... de hát miééééért. A 3-t elővenni felüdülés ezek után :).

rognork 2013.04.05. 14:29:25

@Bobby Newmark: próbáld ki hátha én voltama béna a könyvelő programokkal.

anarch 2013.04.05. 14:39:52

Jah,

szerintem a Vampyre's Story-t is be lehetne venni a sorba, mint "Lucasarts" game. A kiadóhoz nem sok köze van, de a stílus, a grafikai elemek, a mesélés, maga az egész nagyon-nagyon közel van a "klasszik" Lucasarts vonalhoz. Ami persze nem véletlen :)).

anarch 2013.04.05. 14:58:13

@Jester: Update:
A Raven áttette GPLv2-re a Jedi Academy és a Jedi Outcast forrását. Igaz, csak a single player-t.

www.kotaku.com.au/2013/04/in-tribute-to-lucasarts-raven-releases-the-source-code-for-jedi-knight-ii/

“We loved and appreciated the experience of getting to make Jedi Knight II: Jedi Outcast and Jedi Academy for LucasArts. As a gift to the persistently loyal fanbase for our Jedi games and in memory of LucasArts, we are releasing the source code for both games for people to enjoy and play with."

taleskenis 2013.04.05. 19:11:00

@algi: A Tie Defender nem volt benne az alapjátékban, ha jól emlékszem. Csak a későbbi bővített változatban. Mission pack, korabeli DLC, vagy nem tudom mi volt.

bahahaha 2013.04.05. 20:47:46

Akkor ezek szerint már soha nem fejezik be a Loomot?... :)

Llew 2013.04.05. 21:10:03

Elég későn lettem játékos, akkor sem túl nagy, így a listából egyedül a LEGO SW-vel játszottam. Akkor első LEGO játékként jópofa volt. A KOTOR-ral megpróbálkoztam, de nem jött be.
Ugyan akkor a meg sem említett Emmpire at War egy egészen jó stratégiai játék volt.
A Republic Commando pedig egy nagyon hangulatos és jó FPS. Nem vagyok a műfaj rajongója igazán, de ez az egyik kedvencem.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2013.04.06. 00:17:33

@Grega: @Stöki: Inkább ne. Tarantino "stílusa" olyan számomra, hogy iknább ne erőltessük, mert kínozni lehet vele...

Wertzui 2013.04.06. 01:41:33

@dabadab: Bazz, most már nem bírtam ki spoilerezés nélkül. (Épp elkeztem tolni a Loomot.)

Wertzui 2013.04.06. 01:44:06

Miért ekézi a Monkey 3-at mindenki?

Grega 2013.04.06. 09:26:30

Félelmetesen jó a belinkelt Ron Gilbert-blogpost, lassan játéktörténeti jelentősége lesz, mert már 3 ex-LucasArts-os nagyágyú is hozzászólt: David Fox, Noah Falstein és Tami Borowick.

Thom Yerk 2013.04.06. 14:13:45

Shadows Of The Empire igen igen, Full Throttle sem volt rossz!
viszont a republic commando pl szintén elég hulladékra sikeredett sztem

algi 2013.04.06. 14:24:45

@Thom Yerk: Pedig a Republic Commando sztem tipikusan olyan játék lett volna, amit nehéz elrontani. Aztán letöltöttem a demóját, és rögtön elment a kedvem tőle.

Ellentétben az Empire at Warral, amit tök könnyű lett volna elszúrni (gyakorlatilag az összes Star Wars RTS-t elszúrták), aztán mégse lett borzalmas.

Scagnetti 2013.04.06. 20:23:34

Nálam egyértelműen a SW játékaik voltak nagy kedvencek. A teljes X-Wing sorozatot végigvittem, sokat közülük többször is, és bár sok anyázás is kötődik hozzá (főleg a Tie Fighterhez), azért kellemes emlék mind. (Igaz, ma már nem lennék képes megint egér-billentyűzet kombóval nekikezdeni, mint a TF idején. Joystickkal sokkal jobb.) Kár, hogy az Alliance után nem jött több folytatás, pedig messze a legjobb játékuk volt.

Jó volt még a Jedi Knight sorozat is, főleg az Academy, melyben végre a kardozásé volt a főszerep. Talán ez az egyetlen játékuk, melynek jót tett az új trilógia megjelenése, mert a különféle kardozási stílusok feldobták a játékot, és mindez a régi trilógia hangulatával együtt ütött.

És bár nem durrant nagyot, és vannak is hibái, de én nagyon szerettem a Rebelliont. Az űrharc része néha vicces volt, de hatalmas flottákat lehetett építeni, és itt végre érezhető volt, hogy az egész galaxis sorsa a kezünkben van.

algi 2013.04.07. 01:15:34

Aki egyébként nem ismerné az Empire at War című játékot, annak két szót mondok: "öngyilkos-merénylő ewok."

Circus 2013.04.07. 13:09:39

Strike Fleet...

Star Wars / Lukasarc:

1,
Rebellion II, picit bonyolultabban, mondjuk Europa Universalis-ba oltva....

2,
Star Wars Univerzum az X-Beyond the Frontierbe oltva - azaz kereskedsz, építesz, felfedezel, hajót fejlesztesz...

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2013.04.07. 17:52:11

@AlexWolf: +1 A Full Throttle mellett! A mai napig vigyorognom kell, ha meghallom a Valkűrök Belovaglását!

Scagnetti 2013.04.07. 20:11:53

@algi: Ez érdekesen hangzik. :)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.04.07. 23:39:50

@Reactor:

"Abszolút favorit a feltámadó csillagromboló, amit az előző misszióban szitává lőttem, a következőben meg megint ott van :D X-wing és TIE Fighter abszolút pótolhatatlanok."

- A TIE-Fighterben voltak fontos hajók ('KEY-Ship'), amikre szükség volt következő missziókhoz, mert szerepeltek benne. Ha ezeket kilőttem, akkor nekem a TIE-Fighter nem ismerte el a küldetést sikeresnek.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.04.07. 23:55:22

Rengeteg SW játék került megemlítésre.

Vagy egy posztot kérnék róluk, ahol az összes SW játékot megemlítjük, esetleg a folytatásokat is felsorolva,
Vagy ha ilyen valahol már van, akkor a linkjét.

Köszönöm.

Reactor 2013.04.08. 01:48:45

@Scagnetti: Na én meg pont joystickkel nem tudtam megszokni az X-winget és a TIE Fightert, főleg azért mert az űrhajó irányítása a teljes billentyűzetet igénybe vette, főleg pajzsos hajóknál. Ugye mikor telibe találtak 1-2 rakétával, sebesen kellett visszaépíteni a pajzsokat, miközben növelni kellett az űrhajó sebességét, aztán mikor üldöztél egy kedves ellenséget, akkor visszalassítani (pl. így kényelmesen bemászhattál egy csillagromboló mögé, és szétlőhetted, ő meg nem tudott eltalálni), aztán a lézer-energiát növelni hogy tudjál lövöldözni...rengeteget kellett a billentyűzetet használni harc közben is, joystickkal ez nagyon kényelmetlen volt, mivel fognod kellett, hacsak nem szögelted le az asztalra. Egy igazán kellemes űrharcnál (nyolcszoros birodalmi túlerő) ezt mind egyszerre kellett, a tapadókorongok semmit nem értek. Egérrel sokkal jobban meg lehetett oldani, ráadásul így még orsót is tudtál csinálni, ami azért a nagy hajóknál jól jött.
Vagy ott volt a kedvenc módszer - odamentél a nagy hajó hangárjához, és amint kijött belőle egy csoport vadászgép, rögtön leszedhettél négyet-ötöt is, közben persze lőtt rád a nagy hajó, és állandóan élesztgetni kellett a pajzsaidat, közben egy kis dugóhúzó. Ez még egérrel is elég kihívó.

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Erre emlékszem, igen. M/FRG Shamus, M/FRG Ludwick, INT Harpax és a társai. A TIE Fighterben már alapkövetelmény volt minden missziónál, hogy az anyahajód maradjon "életben". Ellenséges anyahajóra ezt nem lehetett alkalmazni, mert hogy néz már ki, hogy ilyen parancsot kapsz a felettesedtől, hogy "de az ellenséges anyahajót ne lődd szét".

Nemtudom rájöttetek-e, de a pontokkal simán lehet csalni. Minden sikeres lézer-találat 3 pontot ér (minden mellélőtt lézer 1 pont levonás), a torpedós/rakétás telitalálat meg +100 pont minden alkalommal. Ha másfél hónapig kergetsz egy pajzsos hajót, és lövöldözöd, simán kiütheted a pontszámlálóját a játéknak, a TIE Fighterben már nincs semmiféle időkorlát a misszióknál.

TIE Bombernél láttam ezt a hibát: X-wingben a TIE Bombázóknak egyszerre lehettek torpedóik és rakétáik (Concussion missiles). TIE Fighterben viszont vagy az egyik,vagy a másik lehet csak. Úúú de boldog voltam mikor ezt megtudtam... :/

Bobby Newmark 2013.04.08. 10:19:04

@Reactor: "Egérrel egérrel jobban meg lehetett oldani"?! Hát ízlések és pofonok, de ezerszer inkább szögelem a joyt az asztalhoz. Azt a vasalás, amit egérrel xwingezéshez művelni kell egy hajszál választja el a játszhatatlantól.

Orsózni meg úgy tudtál joyyal, hogy nyomva tarottad a joy kettes gombját (alapból az a gomb a targeting), és úgy kanyar jobbra vagy balra.

Ami még érdekes egy trükk volt X-Wingben (TF-ben asszem ez már nem volt benne), hogy a Top Ace szintet elérve a pilóta fájlját szét lehetett másolni 8-10 felé más-más névvel, és onnantól kezdve lehetett bepakolni top ace wingmaneket. Sokat nem számított, de egy kicsit talán tovább maradtak életben...

Pontok meg... én is hasonlóképp csináltam, mint a kollega, harmadik végigjátszásra X-Wingben már azzal szórakoztam, hogy a kampány alatt mennyi csillagrombolót tudok szétszedni s.k. Azt a csillagrombolót, amiről az egész első chapter szól, azt vagy 6-7-szer ki lehet lőni... :)

Tie Fighter viszont nekem nem jött be annyira. Azt csak egyszer játszottam végig. Nem tudom miért, talán a hangulat miatt, ami számomra sokat zuhant azzal, hogy a birodalmiakkal vagyunk. Feszt birodalmiakat kell ölni, meg a küldetéseknek sem sok köze volt a filmekhez, ha jól rémlik.

Bobby Newmark 2013.04.08. 10:24:48

@Circus: Ja, csempészős, nyílt világos SW űrhajós jó lenne, csak NE az X-sorozat nyomdokain! Bármit, csak X sorozatot ne! Borzalom szektoros rendszer, iszonyat gagyi és unalmas űrharc, indokolatlanul brutális gépigény... Ne! Semmiképp! Akkor inkább Frontier: First Encounters legyen a modell, hiperhajtóművel, naprendszerekkel, bolygókkal, amire le lehet szállni, stb.

TommyGun77 2013.04.08. 13:54:17

Szerintem a rebellion sem volt rossz, kicsit IMP Galactica bár nem volt annyira összetett, de korrekt volt, mai napig előfveszem!
en.wikipedia.org/wiki/Star_Wars:_Rebellion

Reactor 2013.04.08. 14:27:59

@Bobby Newmark: Ebben igazad van, látod. Heti 1 egeremet megette az X-wing (akkor hol voltak még infrás egerek), úgyhogy egy húzósabb küldetés után lehetett új egérért menni a boltba. Vagy egérpadért. Most már, ezzel a Magic Magnetism egérrel gyerekjáték az egész, és tudom mellette kezelni a billentyűzetet.

Ez pontosan az a játéktípus, ahol a trackballnak helye lenne. Azt jobban meg lehetne szokni mint a joystickot (tényleg nem tudtam egy kézzel orsózni soha joystickkal). A pilótáimat meg én is lemásoltam vagy 200 példányban, és beraktam a baráti vadászgépekbe. Túl sokat tényleg nem ért, de nagy hajók elleni támadásnál hasznos volt, főleg ha nem voltak ionágyúid, és nem tudtad leállíani a birodalmi hajókat. Ilyenkor +2 torpedó találat aranyat ért.

Csillagrombolók és nagy hajók kilövése: A találati listámon szerepel összesen vagy 70 csillagromboló és 95 Nebulon B Fregatt. Azok kevesebbet érnek, pedig nehezebb őket szétlőni mert nincs vakfoltjuk, és gyenge pontjuk se nagyon.

Egy érdekesség még így a végére: X-wingben csak és kizárólag a vörös osztagban szolgálhattál. Nem lehettél soha Gold 1 vagy Blue 1. Nem olyan jelentős, csak feltűnt...

Scagnetti 2013.04.08. 18:36:36

@Reactor: Én is egérrel játszottam végig a TF-t, de utána megváltás volt a joy. Sokkal jobban lehet manőverezni vele, és kényelmesebb az egész. Egyedül talán a távoli, pontos lövéseknél jobb az egér, ami jellemzően akkor történik, ha szembe megy egymással a két ellenséges gép. Csakhogy ilyet egy pajzsnélküli Tie Figterrel épeszű ember nem csinál, vagyis ez is ugrott. Egyszerűen semmi sem szól az egér mellett, minden szempontból jobb a joy.

Valóban sok billentyű kell a játékhoz, de csata közben kb. ötöt használok sűrűbben. A két tűzgomb, a fegyver energiájának átnyomása a pajzsba, az ellenséges jármű sebességének felvétele. Esetleg még a full gáz és az 1/3 sebesség a fordulások segítése miatt. Ez 6 gomb, egy jobb joyon ennél több is van. (vagy tolóerő kar, ami kiváltja az utóbbiakat.) Tehát jellemzően a billentyűzethez nem nyúlok sokat. Ha meg néha mégis, annyi belefér. De én nagyjából az összes gombot rátettem a joyra, csak a legritkábban használtakat nem.

Ja és sosem rögzítettem a joyt. Megpróbáltam, de kényelmesebb volt, ha ölbe vettem, ezért nem erőltettem a rögzítést.

Sajnálhatod, ha kihagytad az XW vs TIE-t. És főleg az Alliance-t, az volt a legjobb mind közül. Utóbbi egyetlen hiányossága, hogy nem lehetett birodalmiakkal játszani, de erre volt a küldetésszerkesztő.
Az Alliance-ban különösen vicces volt a hangárnál (vagy hiperűr belépési pontnál) várni az újabb és újabb hullámokat, mivel ott a rakéták, torpedók már nem csak a célpontot sebezték, hanem egy bizonyos távolságon belül mindent. Így elég volt megcélozni egy csoportban a középső hajót, beleereszteni egy erősebb rakétát/torpedót (advanced torpedo leginkább, mert az erős, és aránylag gyors), és egyszerre robbant az egész csapat. Még pajzzsal szerelt hajóknál is bevált, mert bár azok általában túlélték, de mivel tölteni kezdték a pajzsot lassabbak lettek, és könnyebb volt őket levadászni, ill. könnyebb volt előlük kitérni.

Az egyetlen, amit utáltam, hogy a nagy hajók kilőtték az ellenük indított rakétákat/torpedókat/bombákat. De ezt is ki lehetett kerülni, ha befogás nélkül, szemmel célozva indítottad őket.

Reactor 2013.04.08. 18:58:22

@Scagnetti: Na! Nem is hittem volna, hogy ennyi jó pilóta akad még a neten, akik játszották ezeket a játékokat. Anno 93-ban mindenki a Mortal Kombatot nyomatta, rendszeresen leugattak hogy "Höööö, X-wing, az meg micsoda", de akkor ezekszerint nem voltam egyedül azzal hogy igen jó játékok voltak.

Távoli pontos lövések - igen, ez X-wingben nagyon fontos volt, amikor hat TIE vadászgép jött egy csoportban feléd, és ha a közepébe ágyúztál, ott 2-3 birodalminak annyi volt. Pajzs nélküli hajóval ez valóban öngyilkosság, sajnos a birodalmi "szovjet" taktika kegyetlenül visszaütött TIE Fighternél (értsd: Rázúditani rossz minőségű vadászgép-tömegeket az ellenségre azzal a tézissel, hogy "úgyse tudnak mindenkit megölni), de már annak is örültem, hogy egyáltalán rakétákat tudtak ott már lőni a mezei TIE vadászgépek is. A pajzs és a hypervezérlés hiányát viszont nagyon éreztem. A szembefordulásos módszer TIE Fighternél nem is igen működött már, mert ugye az ellenfelek főként jól pajzsozott lázadó vadászgépek voltak, akikből nem lehetett kicsipegetni egyet-kettőt még az összecsapás előtt. Viszont a Z-95 Headhuntereknél és az áruló birodalmiaknál bevált ez a módszer, ha Assault Gunboattal voltam. Azoknak igen jó a pajzsa, a Z-95 meg olyan hihetetlen gyönge, hogy 4-5 pontos találattal szétlőhetted (ennyit bír ki egy TIE Bomber is).

Én rengeteget használtam a billentyűzetet, tényleg nem tudtam meglenni nélküle, főleg energia-pakolgatásnál. Ha visszatuningoltad a pajzsokat, akkor rögtön egyenlíteni kellett ugye, aztán közelharcnál mindent a lézerre és a pajzsra, ott a sebesség nem számított sokat.
Amit nagyon rühelltem X-wingben, hogy sehol nem volt gombleírás hozzá...a TIE Fighterben már volt beépített gombleírás,de X-wingben semmi. Sokáig nem is tudtam, hogy a pajzsokat lehet erősítgetni a lézer-energiával, hanem minden roham után neki kellett állni negyedórákat körözni, hogy visszaerősödjön a pajzsom. És ez nem vicc sajnos...

X-Wing vs. TIE Fighter - ezt nem játszható trackballal esetleg? Muszáj a joystick? A trackball az összes többi játékfajtához egy kalap szar, viszont itt kifejezett előny lenne, nem kéne "vasalni" az egérrel, és egy kézzel is lehetne kezelni. Mert akkor újra beszerzem, és kipróbálom.
Látom te is szerettél "pontocskázni" (hangárból elindulásnál kilőni a hajókat), ez rengeteg esetben mentett már meg, így rakétákat se tudtak lőni rám. X-Wingben a rakéták kikerülése egy rémálom volt, örökké eltaláltak, és szétlőni se lehetett őket...hiába céloztad be, zöld a célkereszt, a lézer átment rajta. Ami a nagy hajókat illeti, csak akkor használtam direkt célzást rájuk mikor messze voltam, közelről igen zavart hogy a rakéták mindig elkanyarodnak az érzékeny pont felé, nem csapódnak be oda ahová kilőttem. Csillagrombolóknál ez külön idegesítő volt, nem a torony tetején lévő generátorokra célzott, hanem állandóan elkanyarodtak...úgyhogy tűzvető kompjúter kikapcs, és szabadkézzel protontorpedót nekije :)))

Scagnetti 2013.04.08. 21:28:32

@Reactor: Nem rajongtam a Mortal Kombatért, de valóban, nagy sláger volt, és sosem értettem, miért. :)

Eleinte az XW sem tetszett, mert nem tudtam, hogy vissza is lehet tölteni a pajzsot és a lézert. :) Mikor ezt elárulták, mindjárt jobb lett a játék, és végre végig is tudtam vinni pár pályát. :)

A birodalmi vadászokkal nem is igazán a számuk volt a baj, hanem az, hogy ha tűzerőben nem is, manőverezőképességben jobbak voltak a lázadó gépeknél. (Leszámítva az A-Winget). És az a sok kis gyors gép együtt pillanatok alatt szét tudott kapni bárkit. (jellemző, hogy a TIE-Fighterben ez a számbeli fölény már sokkal ritkább volt.)

Ráadásul valahogy nehezebb volt őket eltalálni. Szerintem a pajzs miatt lehetett, mert mind a lázadó gépek, mind a pajzzsal szerelt birodalmi vadászok nagyobb célpontot adtak, könnyebben beléjük lehetett lőni.

A pajzsot általában nem töltöttem, hanem a lézert raktam full visszatöltésre, és annak az energiájából töltögettem vissza a pajzs veszteségeit. Ez nekem bevált, mert a lézert úgyis tölteni kellett, viszont így nem kellett külön a pajzsra is energiát elvonni a hajtóműtől.

Nem volt rossz a Gunboat, bár egy gyorsabb hajónak jobban örültem volna. De még így is sokkal jobb volt a rémálom csigalassú Y-Winghez képest. Aztán a Defender képében eljött a csodagép. Az már talán túlzás volt, de akkor is piszkosul élveztem irtani vele a népet. :)

Trackballról nem tudok nyilatkozni. Most egyik sincs feltelepítve, és sosem próbáltam.

A rakétakerülés és szétlövés az újabb verziókban működik, persze csak 1-2 rakéta ellen lehet megcsinálni. Van viszont flare, ami kivédi a rakétát, az elég jól használható. Megmondom őszintén, nem szerettem a lázadó gépeket, mert akkora seggük volt, hogy egy vak is eltalálhatta őket. Főleg a rakéta volt rájuk nagyon veszélyes. Negatív kedvenc a Z-95, mert bár aránylag jól fordult, ennek is nagy volt a segge, a pajzs meg csak azért volt rajta, hogy ott legyen. Z-95-ben ülve sokszor inkább a pajzs energiáját is belenyomtam a hajtóműbe, mert úgy legalább a plusz sebesség védelmet adott. A pajzsot úgyis pár lövéssel le lehetett kapni róla.

Jó poén volt beállni egy nagy hajó mögé, hogy az köztem és a támadó vadászok között legyen. Sokszor simán felkenődtek a hajóra, mert azt nem nézték, hogy van-e az útban valami, csak azt, hogy felém jöjjenek. És ha még lőttek is közben, az volt a legnagyobb poén. :)

Szerintem már az X-Wingben is ki lehetett jelölni, hogy a nagyobb hajók melyik részét akarod becélozni. (. vagy a , gomb) És akkor nem volt probléma, a rakéta odament, ahova akartad. Ha a pajzsgenerátor volt a cél, akkor oda, és mindezt biztonságos távolságból.
Az Alliance-ban sajnos ez már nem működött, mert a becélzott hajó szétlőtte a rakétát. Ott sajnos közel kellett menni, és kézzel célozni. Persze ha valami oknál fogva nem tudta szétlőni, akkor ott is lehetett alkalmazni.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2013.04.08. 21:49:43

reactor anno '93-ban: imgur.com/Qfdgb1Y.jpg
ikszving ikszving!

SnakeHB 2013.04.09. 07:03:58

@Stöki:

Az The Secret of Monkey Island és nem Secret of the Monkey Island, egészen véletlenül?

Tudod, klasszikust csak pontosan, szépen... Valamint halottról csak az igazat... :)

Sorry for trolling.

algi 2013.04.09. 07:24:25

@Bobby Newmark: Nyilván azért nem vagyok sikeres üzletember, mert én úgy látom, hogy egy újabb X-Wing folytatás óriási siker lenne, míg az okos cégvezetők tudják, hogy hiába öntenék belé a pénzt. Nyilván kiszámolták, hogy az alig érdekelne bárkit is. Vagy mégsem?

2013.04.09. 08:25:35

Már a nickem okán is meg kell említsem, hogy 1992 óta vagyok Star Wars fanatikus... :) Kár a Lucasarts-ért.

Nagyszerű (SW) játékokat köszönhettem nekik: az örök karácsonyi játékom, a Dark Forces, a "félkézzel-kikapcsoltmonitorral-berúgva" is végigjátszós Jedi Academy, a baromi nehéz Rebellion, a sokak által nem szeretett, de általam imádott Galactic Battlegrounds, Jedi Knight, na és a top játékok: Empire At War, KotOR 1-2, Republic Commando, Battlefront 1-2, no és a TIE Fighter!

@Reactor:
Nekem valamiért nagyon ment a TIE Fighter, egérrel toltam végig, anyáztam is sokat a joy hiánya miatt (nomeg három billentyűzetem bánta... :)). Viszont annyira belejöttem, hogy hard-on (!) és sikerült végigtolnom - a titok a gyorsaság! Assault Gunboat.... ÁÁÁÁÁ, maga a retek szar! Iszonyat LLAAASSSSÚÚÚÚÚ, manőverezési képessége erősen konvergál a nullához - kegyetlen sokat szívtam vele (Bomberrel dettó). Folyton leszedtem az energiát a pajzsról és rátöltöttem a hajtóműre, csak végre mennyé' má', te retek! :) A TIE Advanced és Defender szinte megváltásként hatott.

És nem SW: Nem tudom, de valamiért iszonyatosan rühellem a Monkey Island-játékokat, nem a kalandjátékokkal van bajom (akkor a KotOR-ral sem játszottam volna), egyszerűen csak ellenszenvesnek tűnnek. Day Of The Tentacle-t viszont végigtoltam és király volt!

Bobby Newmark 2013.04.09. 10:42:41

@algi: Értettem gondolatrendőr komisszár uram! Ígérem, a jövőben csak tömegigény-kompatibilis véleményt fogok megfogalmazni! Engedélyt kérek lelépni!

Reactor 2013.04.09. 13:40:16

@Scagnetti: Ej de ismerős :) Akkor neked is betett a gombleírás hiánya. Ezt egyetlen játéknál se nézem el, az a minimum hogy leírja, hogyan kell használni ezt a játékot. Hosszú évekig nem jöttem rá a pajzs-töltésre lézerekből, no persze ebben az is benne volt hogy akkor váltottunk magyar billentyűzetre (852-es kódlap a 437-ről), és teljesen megvariálódott az irányítás.

A birodalmi vadászgépeknek ez volt az egyetlen erős pontjuk: a sebesség. Kétszer-háromszor gyorsabbak voltak a lázadó vadászgépeknél, kellett is, mert se pajzs, se hiper-hajtómű. Érdekesség, hogyha ionágyúval lőtted ki őket, nem lézerrel, a program nem írta jóvá neked, és mission failed lett...hányszor megszívtam ezt, mire rájöttem a hibára. Ez is igaz hogy nehezebb volt őket eltalálni, mert borzasztó vékonyak (a filmben is volt ilyen jelenet, a Millenium Falcon vs. három TIE Fighter), kivéve az Assault Gunboat, meg esetleg a Defender, ami azért jó nagy lett.

Hú, hát a rakéták kikerülése...ez főleg az Assault Gunboatos pályákon volt probléma, ahol hatosával jöttek, jó messziről, úgyhogy tudtak rakétát lőni (összesen hármat lőttek), TIE Fighterben már a nagy hajók is lőttek rakétát, sőt voltak olyan aknák is, amik rakétát tudtak lőni, asszem a "Type C" aknák. Ezeknél is volt kidobható rakéta-elterelő flare?

@Selkath - Nightwish rulez!: Én is Hard-on vittem végig sokadjára a TIE Fightert. Hatalmas segítség volt a fedélzeti kompjúter ami kiírta, mit csinál az adott hajó és meddig...TIE Fighternél már rendszeres volt, hogy ha sokat lőtted a kedves ellenséget, próbált menekülni hyperspace-be, és gyorsnak kellett lenned, ha ki akartad lőni.
Én is sokat anyáztam az Assault Gunboat miatt, tényleg nagyon lassú...az egyetlen erénye a szuperjó pajzsok, úgy már volt esélyem az áruló birodalmiak ellen is. Harkov admirálisnak csak TIE Advanced vadászgépei voltak, natúr birodalmi gépek esélytelenek voltak velük szemben.
Volt a játék vége felé egy speckó eszköz is, a Tractor Beam. Elvileg ez valami vonósugár lett volna. Ezt mire lehetett használni? Sosem jöttem rá, miért jó ez a vonósugár nekem...

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2013.04.09. 14:14:19

@Reactor: ikszving!
a traktorsugár arra volt jó, hogy az advanced és defender tie fighterhez képest csökkent (2/3 throttle-n is) fordulási sebességét kompenzálja: ha a sügért alig tudtad befogni a célkeresztbe, némi reaktorengeriáért cserébe megdelejezhetted a nálad fürgébb gépeket, így ha egyszer elkapta őket a traktorsugár, akkor csak lassítással vagy gyorsítással tudtak szabadulni (ez ellen meg az enter védett), kimanőverezéssel nem. de addigra már mindegy volt nekik, mert kaptak a seggükbe zöld lézert.

Scagnetti 2013.04.09. 14:29:56

@Reactor: Szerencsére volt, aki már előrébb járt nálam a játékban, és a főbb gombokat elmondta. És közben tudományos módszerrel (végignyomogattam mindet) sikerült megismernem a fontosabbakat. :)

Nem is annyira a végsebesség, mert abban nem voltak jobbak (kivéve az Advanced és a Defender), hanem a fordulékonyság. Lázadó oldalon egyedül az A-Wing volt igazán jó vadászatra, mert gyors is volt, fordult is rendesen, és bár csak két lézere volt, a pajzsnélküli gépek ellen az is elég volt. E mellett még volt egy egész jó pajzsa is. De pl. a mindenki által sztárolt X-Winget nem szerettem, az Y-Wing meg katasztrófa volt. A B-Wing egy fokkal jobb. A Z-95 meg...

Az Alliance-ban nagyon tetszett, hogy össze lehetett kapcsolni a lézert és az ionágyút, így egyszerre 5 (Defender esetében 6) ágyúval lőni az ellenfelet. Az még a keményebb gépekről is hamar lekapta a pajzsot.

Ionágyúval önmagában szerintem nem lehetett kinyírni hajót. Az csak bénította, ha már nem volt rajta pajzs. Inkább az lehetett, hogy ionágyúval lebénítottad, amitől azonnal megállt, és mivel te meg teljes sebességgel mentél, egyszerűen átgázoltál rajta, amitől megsemmisült. Lehet, hogy ezt tényleg nem írta fel killnek. Ilyen "baleset" velem sokszor előfordult, ezért általában a pajzs leszedése után már csak lézerrel lőttem, mert nem akartam az ütközés miatt pajzsot veszíteni.

A flare-nek mindegy, milyen rakéta jön, kivédi. Csak sajnos túl sokat nem lehetett belőle vinni, hamar elfogyott. A mennyisége függött a hajótól is. Kisebb vadászokon csak 2-3 darab fért el, a nagyokon is max. 10 körül. Volt egy másik verziója, a chaff, ami meg egy minirakétát küldött a rád repülő rakétára vagy vadászgépre, ami nem sebzett sokat (egy rakétának az a kevés is elég volt), de megpörgette. Ilyenkor könnyen a hátába lehetett kerülni, és szétlőni.
(Lehet, hogy ez volt a flare, és az előbbi a chaff. Mindegy.)

Sugárból nem is egy volt. A tractor beam arra volt jó, hogy ha bekapcsoltad, akkor a célkeresztben levő vadászgépet megbénította, nem tudott fordulni. Így igen könnyen szét lehetett lőni. Hátránya, hogy hamar elfogyasztotta az energiát.

Tractor beam helyett vihettél még Jamming Beam nevű cuccot, ez az ellenséges gép fegyvereit bénította. Vicces volt, mikor szembe repülve egymással, te tudtál lőni, ő viszont nem. Még nagyobb gépek (pl. Corellian Transport) ellen is működött. (És sajnos a rombolókra is szereltek belőlük, így közel repülve a mi fegyvereinket is bénították.) Hátrányai ugyanazok, mint az előzőnek, hamar lemerül, sokat fogyaszt.

És volt még a Decoy, ez álcázó volt, ha bekapcsoltad, nem tudtak célba venni. (Persze szemmel még látható voltál.) Sajnos ez is hamar lemerült.

Én szinte sosem használtam egyiket sem, de mindig vittem, ha lehetett, mert rögtön az elején átküldtem a hajtóműre az energiáját, ezzel is sebességet nyerve. Egy Tie Defender így még fullra állított lézerrel és középre állított pajzsgenerátorral is 150 feletti tempót tudott elérni, ami azért nem rossz. De bármilyen hajónak jól tudott jönni egy kis plusz sebesség.

Ha jól emlékszem, nem minden hajóra lehetett felrakni sugarat.

Bobby Newmark 2013.04.09. 15:14:21

@Scagnetti: Oh, igen, ezt hogy utáltam a TF-ben, hogy sima fighterrel hiába nyomtam a 'teljes' energiát a motorba, az csak 75%-ra rakta a motorteljesítményt, nem százra, mert hogy ugye ott a pajzs is, ami 50% töltésen megy, pedig nincs is a gépen.

Reactor 2013.04.09. 17:38:53

@manson karcsi: Akkor nem ért túl sokat. Azt hittem anno, arra jó, hogy a vonósugár miatt nem tudnak hipersebességre kapcsolni és elfutni...de nem jött be, mindig meglógtak. Végülis akkor nem olyan "csodafegyver" amit a kis videóban magyarázott Zaarin (?) admirális.

@Scagnetti: Ebbe egyetértek, az A-Wing rákfenéje a borzasztó gyenge pajzsok voltak...egy dupla rakéta mindig kilőtte. Az Y-wing egész addig megváltás volt az ion-ágyúk miatt amíg nem jött a B-wing. Onnantól a B-wing lett a sztár. Kicsit érdekes, hogy az Y-wing hajtóművei akkorák majdnem mint egy külön űrhajó, és mégis milyen lassú. A Z-95 meg egy erősebb szellentéstől is darabokra hullott...

X-wingben lehetett ionágyúval kinyírni hajót, de csak pajzsnélküli TIE vadászgépet (TIE Advancedet már bénította). A szövegmezőben az tűnt fel hogy "TIE Fighter Alpha 2 has been disabled" ahelyett hogy "destroyed", ezért nem írta jóvá az ölést. Elég szarvas hiba volt. Érdekesmód ha átgázolsz egy vadászgépen (és túléled), azt neked ítéli a játék.

Jamming Beam és a Decoy viszont már hasznosnak tűnik, főleg 9-10 rakétázó hajónál. Ha nem tudnak bemérni, rakétát se tudnak lőni rád, a lézereket meg könnyű kikerülni, mert sosem eléd céloztak hanem mindig oda ahol épp vagy...néhány orsó, és találat nélkül is le tudsz szedni 10-12 gépet.

@Bobby Newmark: Na akkor nemcsak nekem van ez a hiba! Azt hittem, ez valami bug, hogy nem enged több energiát, de ezekszerint nem. Vicces, hogy a nemlétező pajzs is fogyaszt energiát :DDD

Scagnetti 2013.04.09. 17:47:32

@Bobby Newmark: És még így is messze maguk mögött tudták sebességben a lázadó gépeket. Emlékszem egy küldetésre egy B-Wing pilótafülkéjében, mikor mindent a hajtóműbe tolva is csak kb. 130-cal tudtam menni. Egy hajszállal ugyan gyorsabb voltam az üldözőimnél, de ha belegondoltam, hogy ők mindezt alaphelyzetbe állított hajtóművel tették, akkor szinte láttam a pilóták arcát, ahogy röhögnek rajtam.
Közben meg egy Defenderből 270-et ki lehetett hozni. Gyakorlatilag az advanced missile kivételével még a rakéták sem érték utol. De sokszor az sem, mert nem volt ideje utolérni és felrobbant.

Szinte mindenben jobbak voltak a birodalmi gépek a lázadóknál. Utóbbiak mellett csak az szólt, hogy mindegyiken volt pajzs és hiperhajtómű. Meg az, hogy a piros lézer erősebb volt, mint a zöld, de ennek is inkább nagyobb hajók támadásakor volt jelentősége.

Scagnetti 2013.04.09. 18:06:12

@Reactor: Gyenge az A-Wing pajzsa, mégis abban érzem leginkább biztonságban magam, ha lázadó gépekről van szó. Az legalább ki tud térni az ellenfél elől, és a hátába tud kerülni. És viszonylag kicsi a segge is, nehezebb eltalálni. A többivel, ha jók az ellenfelek, nem sok esélyed van.

Most, hogy mondod, tényleg mintha az XW-ben még az ion is kinyírta volna a TF-t. Az újakban már nincs így, ott csak bénít, illetve amíg a pajzs fent van, addig azt is bontja. És azt is megoldották, hogy a pajzsát vesztett rombolót ne lehessen pár lövéssel bénítani. Ott azért lőni kell egy ideig ionnal, hogy elcsendesedjen.

Sok ellenfél esetén legfeljebb a Decoy jó valamire, mert egy kis időt nyersz vele. De nem sokat. A Jamming (és a Tractor is) csak azt bénítja, aki a célkeresztben van. A többiek addig vígan szétlőnek. Inkább bele a motorba, az többet segít. :)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2013.04.09. 20:30:22

Én úgy emlékszem, a TIE-Fighterhez volt billentyűleírás. Bár lehet utólag írták hozzá, már nem emlékszem.

algi 2013.04.09. 21:07:23

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Tie Fighterben Z gomb volt a billentyűkiosztás. Aztán egyszer véletlenül X-Wingben is kiadtam egy parancsot (támadd a kiválasztott célpontot, ha jól emlékszem Ctrl-A), és legnagyobb megdöbbenésemre már ott is működtek a parancsok.

algi 2013.04.09. 21:09:25

Egyébként X-Wingben az egyik jópofa lehetőség az volt, hogy más játékosokat lehetett beültetni szövetséges vadászgépekbe. Ha lelőtték őket, ugyanúgy meghaltak, mintha játszottak volna, de ha az emlékeim nem csalnak, a besorolásuk szerint (rookie, ace stb.) viselkedtek. A Collector's Editionben ez már sajnos nem működik.

Reactor 2013.04.09. 21:52:53

@Scagnetti: Ez tényleg így van? A lázadó lézer erősebb mint a birodalmi lézer? Erre tényleg nem jöttem rá.
A birodalmi gépek jórésze tényleg szupergyors, nem lehetett őket megfogni normálisan. A Defender volt a leggyorsabb, őket rakétával se lehetett elcsípni, közelharcban kellett egyesével lelőni őket. Ez már az Advanced-nél is nehéz volt, hát még a Defendernél...huhh,vasaltam rendesen az egérrel.

Billentyű leírás az a TIE Fighterhez már volt szerencsére, az X-wingnél nem volt, anyáztam is rendesen, mikor jó 1 év késéssel jöttem rá az energia-pakolgatásra.

A parancs-osztogatás is bevált, bár az X-wingben jobban működött, ott még a transzportoknak meg a kompoknak is lehetett dirigálni. TIE Fighterben szinte csak a saját szakaszod fogadott el tőled utasítást, a többi meg "not responding to order".

Scagnetti 2013.04.09. 23:37:52

@Reactor: A régi játékokban nem lehetett észrevenni, mert ott nem lehetett egy játékon belül birodalmi és lázadó gépet is vezetni. De az újabbakban lehetett, és ott úgy tapasztaltam, hogy a piros kb. másfélszer akkorát üt, mint a zöld. Mondjuk sokat nem számít, mert pirossal jellemzően pajzs nélküli gépeket lősz, azok meg a zöld pár találatától is szétesnének. De pl. a B-Wing ezért tudja piszok gyorsan lebontani egy nagyobb hajó pajzsát is, mert a 3 lézer plusz a két ion (az XW vs TIE-től már csak két ion van a B-Wingen, nem három) együtt a legnagyobb tűzerő a repülhető hajókon. És jól is néz ki, mikor az 5 ágyú egyszerre lő. :)

Parancsokat osztogatni sajnos a későbbiekben is csak a saját szakaszodnak tudsz. Vicces, hogy mikor már Jedi Master rangban vagy, akkor sem hallgat rád senki, ha nem a te csapatodban van. :S Ezt sajnálom, hogy kihagyták, jó poén lett volna, ha a ranggal együtt a parancsnoki lehetőségeink is bővülnek.

Reactor 2013.04.10. 01:08:09

@Scagnetti: X-wingben pont ez volt valószerű. Megkaptad a létező legmagasabb kitüntetést, tábornok lettél, kézenfekvő, hogy ezek után egy egész haditerv felett basáskodsz, és a hajók kötelesek engedelmeskedni neked (oké, "Kadét" rendfokozaton is engedelmeskednek, de ezt meg lehetett volna oldani). Így a rendfokozatoknak is lett volna értelme, minél nagyobb rangban szolgálsz, annál több baráti űrhajó hallgatna rád. Persze X-wingben se tudtál a nagy hajóknak parancsolni, nemigen fért volna össze a küldetéssel, hogy mondjuk az FRG Tribulation fontos transzportokat vár, te meg hazaküldöd :D De például a haverokat rendszeresen hazazavartam, néhány misszió meg kifejezetten egyszerűbb, ha megmondod a kompnak, hogy várjon egy kicsit, majd ha kilőtted a csillagrombolót, majd utána ügyködjön a korvettel (így nem kellett 6 Gunboat ellenében védelmezni, ami egyenlő a lehetetlennel). A haverok hazamentek, és magam lőhettem le az összes birodalmit. Vagy ráuszítottam az összes szakasztársam a birodalmi fregattra...persze meghaltak, viszont leszedték a pajzsát, és volt időm szétlőni, mielőtt még meglógott volna. Egyetlen parancs értelmére nem jöttem rá: Az "Evasive action!" mire jó? (Shift+E). Se az X-wingben, se a TIE Fighterben nem találtam különösebben hasznosnak...volt valami konkrétabb értelme?

Amit a TIE Fighterből még hiányoltam, azok az aszteroidák voltak. X-wingben sem fordultak elő sűrűn,de tök hangulatosak, és jól beleillenek a sztoriba is. Na meg a TIE Fighterben nem volt planetáris pálya (az X-wingben ott volt a Halálcsillag), lehetett volna egy bolygófelszíni űrállomás, vagy ilyesmi, lézer tornyokkal meg épületekkel, ha már a TIE Fighterbe ennyi új hajó került be.
Volt ezenkívül a TIE Fighterben egy érdekes hiba, főleg a "Sepan polgárháború" küldetéseknél, hogy néha ha ellenséget lőttem szét, veszteségnek írta le a pálya végén, és levont pontokat. Ugyanez volt az áruló birodalmiaknál is, máskor viszont pont fordítva volt, hogy ha szétlőttem egy kompot, amire külön megmondták, hogy ne bántsam, jutalom pontokat kaptam. Ki érti ezt...

Scagnetti 2013.04.10. 20:32:09

@Reactor: A baj mindig akkor volt, mikor valakit meg kellett védeni. Mivel utasítást nem adhattál neki és az intelligenciája egy marék lepkéével ért fel, kénytelen voltál őrült módra rohanni mindenkire, aki a közelbe jött. Minden játékban, legyen az szimulátor, FPS, RTS, ezek a "védd meg" küldetések a legidegesítőbbek. Az utolsó részben annyi könnyítés van, hogy a nagyobb hajók szétlövik a rájuk repülő rakétákat, így legalább azoktól nem kell félteni őket. Hacsak nem túl sok repül rájuk egyszerre.

Aszteroidák az Alliance küldetésszerkesztőjében beállíthatók, és volt is egy-két ilyen küldetés a játékban. De nem sok. Én is szerettem köztük röpködni. Főleg egy gyors géppel egy nagyobb csata közepén durva. Még az aknamező, ami hasonlóan jó.

Felszíni küldetés tényleg nincs, habár mikor az Executort kell szétlőni, az majdnem akkorának látszik, mint egy bolygó. :) És a végén berepülhetsz a Halálcsillag belsejébe. Az vicces, főleg, ha eltévedsz benne. :)

Circus 2013.04.12. 07:39:36

@Scagnetti:
ez be szép már:
"Szinte mindenben jobbak voltak a birodalmi gépek a lázadóknál. Utóbbiak mellett csak az szólt, hogy mindegyiken volt pajzs és hiperhajtómű. Meg az, hogy a piros lézer erősebb volt, mint a zöld..."

Ja, szinte mindenben, de közelharcban kb ezek a legfontosabbak, nem? :)

Amúgy meg bombázókat és nehézvadászokat (kvázi-bombázók) én azért nem fikáznék a sebessége miatt, lásd még II VH...

Scagnetti 2013.04.12. 14:34:49

@Circus:

"Ja, szinte mindenben, de közelharcban kb ezek a legfontosabbak, nem? :)"

Hát nem.

Közelharcban a fordulékonyság, a sebesség és a gyorsulás a lényeg. A hiperhajtómű lényegtelen, harc közben nem használod, a pajzs hiányát meg (részben) kompenzálja az, ha nem tudnak mögéd kerülni, és egyébként is kisebb célt adsz az ellenfélnek. Interceptortól felfelé már a tűzerő is elfogadható, ha nem is a legjobb.

"Amúgy meg bombázókat és nehézvadászokat (kvázi-bombázók) én azért nem fikáznék a sebessége miatt, lásd még II VH..."

Nekem az Y-Wing akkor is rémálom marad. Hiába a nagy pajzsa, a sok rárakható torpedó, ha egy sima TIE Fighter elől sem tud meglógni. (feltételezve persze, hogy az ellenfelet nem a legkönnyebbre állítjuk, hanem olyanra, amely ki is használja a gépe képességeit.)

algi 2013.04.12. 15:22:19

@Scagnetti: Y-szárnyúval nem illik közelharcba keveredni. Különösen nem Interceptorok ellen, mert arra rámegy a fél nap. Emlékszem, volt az eltérített X-szárnyúak küldetés, ami egy rémálom volt. Csak úgy lehetett megoldani, ha még mielőtt közelharcba keveredett az ember, szemtől szemben lőtte szét őket. Na, ahhoz viszont kellett a pajzs rendesen. Egynél több Interceptorral szemberepülni nem egy életbiztosítás pajzs ide vagy oda.

Scagnetti 2013.04.12. 16:17:05

@algi: Persze, hogy nem. Nagy hajók ellen van kitalálva, és azok ellen jó is. Csak sajnos sok küldetésben kénytelen vagy magad levadászni az ellenséges gépeket, mert hülyék a fedezetet nyújtó társaid és/vagy nincsenek elegen. Külön kedvencem, ha rakétát is lőnek, az még egy gyors géppel is kellemetlen, de ezzel még annyi időm sincs, hogy szembeforduljak, és szétlőjem, mielőtt eltalál.

Egy az egy elleni meccsben tényleg nem ügy, szembefordulsz vele, és amilyen hülye a gép, ő is ezt teszi. A fél pajzsod odalesz, de szétlövöd. Ha viszont értelmes az ellenfél, vagy több van belőle, jönnek a problémák.

Annak idején multiban nyomtuk sokat, a végére valahogy mindenki a birodalmi gépeket használta. A Y-Wing beceneve meg annyi lett, hogy a kacsa.

Reactor 2013.04.12. 16:40:35

A "védd meg" küldetések közt vannak nagyon nehezek, ez így igaz (ezeket kellett rendszeresen újrakezdeni). Főleg amikor korvettet kellett megvédeni, a játék meg HAT bombázót küld ki rá. HATOT. Ez 2 torpedó per kopf, azaz 12...egy korvett pedig 6 torpedótól felrobban. Hát köszi. A pálya egy nagy ide-ode rohangászás lett, lehetőleg még 4 km távolság előtt elkapni őket. Ha nem jött össze, lőttek a küldetésnek (és a korvettnek is). És ezek rendszeresek ám...

TIE Interceptor vs. Y-Wing nem volt ANNYIRA rémes, de hosszú ideig tart, ez tény. Ami igazán cuki, az TIE Advanced vagy Defender az Y-Wing ellen!!! És 60 darab! Y-wingben az a legjobb, hogy a lézerei sokkal pontosabbak, mindkettő egyből az orrnál van, nem kell sokat finomkodni a célzással.

A zenét viszont egyszerűen imádom,fel is vettem a játékból jópár zenét, többek közt a birodalmi "mission complited" győzelmi indulót is.

algi 2013.04.12. 17:33:59

@Scagnetti: De hát, ugye, ez a lényeg. Ha a lázadóknak birodalmi gépeik lettek volna, akkor nem lett volna kihívás legyőzni a Birodalmat.

Bobby Newmark 2013.04.14. 19:08:00

@Reactor: Én úgy tudom, hogy az "overcharge" lézer erősebb másfélszer, mint a sima. Tehát nem a színétől függ, hanem hogy az első vagy a második sorban jár a töltöttség. A lövedéken is látszik egyébként, a sima lézer csak szimplán piros, a túltöltöttben meg van egy világosabb piros csík. Meg ha jól rémlik, a hangja is más.

Circus 2013.04.16. 08:02:12

@Scagnetti:
"Közelharcban a fordulékonyság, a sebesség és a gyorsulás a lényeg."
Nem vagyok repülőmérnök, de ezzel is egyetértek, viszont:
"...HA nem tudnak..."
na és hányszor tudnak, főleg az elején, főleg sokszoros túlerőnél? Inkább nyeljek be pár találatot, de repüljek tovább. Nyilván, eze gy más filozófia, mint amit Te mondasz, de nekem sem a Y-Wing a kedvencem, de érdekes és értékes jellemfejlesztő eszköz :)

algi 2013.04.17. 04:11:39

@Bobby Newmark: Jól mondod, sőt, már az X-Wingben volt különbség sima laser és turbo laser között. Ha jól emlékszem, az Alliance-ban már jóval bonyolultabb volt a helyzet (talán tűzgyorsaság is változott).

Scagnetti 2013.04.17. 14:00:38

@Circus: Nyersz vele egy kis időt. Nem az első rohammal nyírnak ki, hanem utána. :)

Az biztos, hogy jellemfejlesztő. Türelemre nevel, mert lassú. Alázatra, mert egy gyengébb, de gyorsabb gép is megszivathat. És nem utolsó sorban nyugalomra, hiszen igen nehéz anyázás nélkül játszani vele. :)

Circus 2013.04.17. 18:07:51

@Scagnetti: meg némi tiszteletre a bombázópilóták irányába ;)

Celtic 2013.04.17. 22:33:56

@Savior: En egyszer nekialltam a kuldetesnek (vagyis sokszor, de miutan egyszer sikerult, tobbszor nem :)

Kozel lehetetlen volt 100%-ra megcsinalni a kuldetes elso palyajat (es ott volt, hogy csak egy mentes lehetett egy lemezen....), viszont mindenkeppen kellett, ha a kovetkezon normalis hajokkal akartal indulni.

Asszem, eloszor nagyreszt vedekezes volt (es ima, hoyg semmi se talaljon be, mert eleg volt, ha egy raketa 75%-ra vitte le az egyik hajot, mar nem tudtad a palyat 100%-ra teljesiteni), aztan a tamadok kilovese es vegul a partraszallo egysegek megsemmisitese. Tobboras kuzdelem volt valos idoben...

(De ezek csak az en emlekeim, lehet, hoyg messze nem volt ilyen, vagy husz eve tortent ez a csata :)

De az teny, hogy neha ma is a Strike Fleet-tel almodok :) bar elovenni nincs erom.

Celtic 2013.04.17. 22:36:13

@A Lesből Támadó Ruhaszárítókötél: Sztem ott ket kuldetes is volt, egy nehezebb meg egy konnyebb.

De a nehezebben a part menti telepitett raketa-kilovoket is ki lehetett szedni :)

Istenem, mekkora program volt...

Celtic 2013.04.17. 22:39:59

Afterlife valaki? Nekem sajna nem votl PC-m, amikor megjelent, aztan joval kesobb mar nem vettem elo.

Affele tulvilagi Sim City volt, ha jol tudom.

Savior 2013.04.17. 22:53:48

@Celtic: Na, én még csak nem is így gondoltam, hiszen a küldetéseket külön-külön is meg lehetett csinálni -- ez még brutálisabban hangzik. Mondjuk nem tudom, lehet, hogy több/jobb hajót adott, ha a teljes campaignnek állsz neki.

Volt valamelyik CoVban is egy Amigás hajószimulátorról leírás, én azt szívesen kipróbálnám -- egy hajót csak könnyebb irányítani, mint huszat. A másik, amivel adós maradtam magamnak, az egy tengeralattjáró-szimulátor. Lehet, hogy ideje lenne leporolni az emulátort... :)

Celtic 2013.04.17. 23:00:13

@Savior: Rosszul mondtam, volt Kampany is. Asszem, a 6. vagy 7. kuldetessel kezdodott. Megcsinalhattad kulon kuldetesnkent is, de az igazi a Kampany volt (ha az elsot tulelted, sot 100%-ra teljesitetted), mert annyi pontot adott, amibol a tobbi palya mar setagalopp volt. Anelkul a 7-8-9-10 eleg nehez volt.

Egyebkent 1001/5-ben volt leirasa meg vmelyik CoV-ban par oldalnyi kiegeszites hozza (asszem, nyari kulonszam). Sztem azt olvasva tudtam megcsinalni.

Egen, tengeralattjaro szimulator nekem is var par eve, hogy kiprobaljam. Silent Hunter 1-2-3. Majd idovel...

Amugy eddig csak az Aces of deep volt, amivel jatszottam tengeralattjarot (ja, es a Subwar 2050, az csucs volt). Majd idovel...(nahat, szeretem magam ismetelni :)

Savior 2013.04.18. 09:47:31

@Celtic: 1001/5 alapján játszottam én is, de szerintem akkor még nem jött ki a különszám.

Kösz a Subwar tippet, nem ismertem, de nem néz ki rosszul! Igazából az lenne a jó, ha Androidra kijönne egy normális C64 emulátor, mert a Frodo használhatatlan, viszont munkába utazás közben jól lehetne "pótolni". Mondjuk a szimulátorok pont nem az a kategória, ami telefonon játszható, max fizikai keyboarddal...

Bobby Newmark 2013.04.19. 11:29:59

@Celtic: Silent Hunter 3-at javasolnám, modokkal. Van pl egy Grey Wolves mod pack, az elég szimpatikus volt, bár mélységében nem ismerem. Nekem ez a harmadik rész jött be a legjobban, szerintem ott volt a legjobb a szimuláció és a hangulat.

Bobby Newmark 2013.04.19. 11:31:47

@algi: Na baszki... Tényleg ezt jelenti a "turbólézer"? És valóban, teljesen logikus, a lézer meg van egy kicsit turbózva.

Köszi, egy 24 éves dilemmára tettél most pontot. :D :P

Celtic 2013.04.19. 15:49:31

@Bobby Newmark: Koszi. Hat addi gmeg be kellene fejeznem a Starcraft: Brood Warst, meg a Baldur's gate 2-t. Plusz itt a Jagged Alliance 1-2, amivel sztem megint par eve eltoltok. De remelhetoleg meg ebben az evtizedben megnezem a Silent Huntereket es kitalalom, melyik tetszik legjobban :)

Celtic 2013.04.19. 15:53:57

@Savior: Biztos, hoyg nem, az 1005 sorozat a CoV kiadasa elott keszult. Vagy legfeljebb a CoV elso evfolyama idejen jelent meg a 1001/5, ez a kulonszam meg kb. a 4-5 evfolyam korul. Viszont nagyon sokat segitett akkoriban, par dolgot helyrerakott, ami az 1001/5-ben marhasag volt (chaff = viziakna es hasonlok meg a keszultsegi allapotok a hajon) es igy mar azert joval konnyebb volt jatszani.

Subwar: en anno CD32-n jatszottam vele, kicsit repulogepszim-szeru (merthogy egy normalis tengeralattjarotol elteroen rendesen latni a tajat magad elott), meg a tortenetben erosen atjon a divatos cyberpunk-erzes. (Zsoldosok egyszemelyes engeralattjaroval, gigavallalatok ellen). PC-n egy kisse nehezkes jatszani, mert azert a CD32 kontrollere pont jo volt ennyi gombhoz :)

Bobby Newmark 2013.04.22. 13:08:36

@Celtic: Eheh, Brood Wars és Baldur's Gate 2 nekem is kimaradt és tervben volt, de a Brood Wars már nem is kifejezetten érdekel. BG2 majd talán, egyszer. Most Might and Magic 6-7-8 van betárazva, a hatos rész legvégén járok. :)

Jagged Alliance viszont annyira kedvencem volt, hogy mindkét részt többször is végigjátszottam. Ne is beszéljünk róla túl sokat, mert még a végén nekiülök megint... :P

Scagnetti 2013.04.27. 20:17:32

@Bobby Newmark: JA2-höz vannak nagyon jó kis modok. Szinte új játékot csinálnak a régiből. Átrajzolt pályák, új fegyverek, zsoldosok és városok, milíciák irányítása, stb.

Reactor 2020.08.04. 03:30:18

Beszereztem az X-Wing floppys verzióját, és nekiálltam végigtolni újra a küldetéseket. Érdekes módon ebben sokkal könnyebb kilőni a rád küldött rakétákat, a CD-s változatban annyi esély sincs rá, mint a lottóötösre.
Az EmuParadise oldalán letölthető a floppys verzió, ha érdekel valakit. Ha csak a küldetés teljesítésére mégy rá, elég egyszerű játék. Ha maximalista vagy, és minden pontot magadnak akarsz, akkor...nos, a Dark Souls limonádé ehhez képest.

Reactor 2021.07.25. 16:22:37

X-Wing modern remake készül VR támogatással, ha valakit érdekel.

www.moddb.com/mods/xwvm

Itt egy szemléltető misszió belőle:

www.youtube.com/watch?v=E_XURopswY4&t=180s
süti beállítások módosítása