Valami furcsa előérzet miatt nem néztem meg múlt héten a Sony nagy csinnadrattával bejelentett bejelentését, pedig azt ígérték, hogy megmutatják a jövőt. Kicsit furcsa ez, tekintve, hogy az aktuális konzolgenerációban épp ők voltak azok, akik annyira meg akarták mutatni, hogy alig érték utol, de mindegy, nem ezért nem néztem meg, hanem mert 11-kor fekszem és öt körül kelek fel.
Pedig lett volna mit nézni. Speciel ugye a konzolt nem, de másnap reggel csak a szemem meresztgettem az összefoglalókat olvasva. Közösségi tartalom? Gaikai? Most akkor mi ez, új konzol, vagy közepesen megreformált értékesítési csatorna? Én még nem tudtam eldönteni.
Közösségi WTF
Mielőtt nagyon nekifeszülnétek, ez a poszt nem arról szól, hogy hány teraflopsot présel majd ki magából az AMD-alapokra épített gép, meg hogy szebbek lesznek-e a játékok vagy sem, főleg mert a bejelentés sem erről szólt. Nem, ez a poszt arról szól, hogy ha a játékok jövője a közösségi médiával való egyesülés, akkor én valamit kurvára félreértettem 25 éve, mikor először kuporogtam egy éjszakán át a C64 előtt.
Vegyük például azt, hogy live feeden keresztül nyomathatod, ahogy játszol. Belátom, biztos lesz néhány pro, akit érdemes lesz nézni, miközben leszúrt Rittbergert ugorva szórja a heccsatot az ellennek, de azért carrarai márványból kifaragott fürdőszobai járólap legyek jövő tavasszal a farsangon, ha komoly tömegek remegnek azért, hogy végre ők is rendszeresen megmutathassák a világnak, mi történik, mikor vasárnap ebéd után benyomják a konzolt, és felpörög a fekete masina. Vagy másképp mondom: egy nagy fenét van érdeklődés arra, hogy ezeket a feedeket meg is nézzék az emberek, ne csak csinálják. Persze, van pár jól pörgő youtube-videó, de azért érdemes megnézni, hány feltöltésenként jön egy olyan, amit megnéz a világ pár ezernél többször.
Ugyanennek a lehetőségnek a továbbvitele, hogy beleszólhatsz bárki játékába (nyilván letiltható). Vagyis legyél te az az okostojás, akit mindenki gyűlöl a kéretlen tanácsai miatt, illetve hagyd, hogy mások szóljanak bele abba, amit te csinálsz. Helló, Sony, nincs meg az, hogy az interneten az emberek nem dicsérnek, hanem trollkodnak? És az az ötlet, hogy megkérhetsz másokat, hogy csinálják meg helyetted a feladatot, ahol elakadtál? Most komolyan, ki az az idióta, aki emiatt annyira fellelkesül, hogy vesz egy konzolt? Nem arról szól ez az egész, hogy én játszom, és majd akkor megyek tovább, ha én meg tudom csinálni? Vagy ha már nagyon nem megy, beütöm, hogy IDDQD?
Van jó, de az is reklám
A Gaikairól én egészen eddig hittem azt, hogy valóban a játékvilág jövője lehet. Egy rendszer, aminek segítségével a legújabb játékokat játszhatod, platformtól és géperőtől függetlenül, egy netbookon, na, az a jövő. Egy rendszer, aminek segítségével demókat futtathatsz, az nem más, mint reklám. Ahogy az is csak reklám, hogy tíz másodperces videókat tehetsz fel a netre arról, hogy mekkora király is vagy igazán.
Nyilván nincs ebben semmi új, a Steam közösségi része, sőt még a téli/nyári/halloween/húsvéti vásárok is arra valók, hogy vegyük meg a raktár- és gyártási költség nélkül bármeddig elálló cuccokat, a barátlista meg arra, hogy lássuk, a többiek mit vettek. Azonban amikor egy világcég, aminek amúgy valóban lenne lehetősége arra, hogy kifaragja a jövőt a téridő egy tömbjéből, szóval amikor ez a világcég elkezd arról beszélni, hogy a közösség lesz az, ami miatt én majd újra megtalálom a boldogságomat a játékok világában, akkor azért joggal mondom, hogy hát egy nagy szart.
Van, amikor szeretek multiplayerben játszani, van, hogy napokon keresztül beszélgetek a haverokkal egy-egy játékról, de azért összességében (és itt most az IDDQD szerzői közül többnek a véleményét mondom) a számítógépes játékok menekülési stratégiát jelentenek, nem pedig a szocializáció eszközét. Éppen ezért, amikor egy cég, akinek lehetőségei jóva messzebb mutatnak annál, minthogy saját Facebookot, vagyishát a Sony általános sikerességi rátáját figyelembe véve inkább saját Iwiwet fejlesszen, akkor én átverve érzem magamat.
Még akkor is, ha általánosságban nézve nagy az igény közösségi média jelenlétére. Mármint úgy általában nagy az igény, hiszen a facebookot sokat és sokan használják. Meg a twittert is, meg biztos van még néhány olyan, amit én nem is ismerek. De nézzünk csak messzebb az orrunknál egy pillanatra. Mi van a Google Plusszal? Ja, állítólag szakmai és tudományos körökben baromi népszerű, de a minap azt írta nekem, hogy 6, azaz hat ismerősöm várja, hogy belépjek a profilomba.
Próbálták már, de akkor sem jött össze
Vagy ha már játék, nézzük meg azt, mi lett az ilyen, erőltetetten socialmediáskodó játékok sorsa. Egyrészt az, hogy a nevükre sem emlékszem. A Blur című autós játék például a bejelentés körül még azzal kacérkodott, hogy na, majd a versenyzők saját facebook-szerű platformot kapnak a játékon belül. A vége az lett, hogy kiposztolhattad az eredményeidet, akár twitteren is. Ez ugyanis a legtöbb, amire az embereknek szüksége van. Májerkedni kicsit (teljes joggal) afölött, hogy hoppá, na kié a legjobb idő a tizenhármas pályán, lúzerek, hát nekem!
Nagy szerencse, hogy a gyártóknak és a kiadóknak nagyjából pont ugyanennyi kell, hogy reklámozd a cuccaikat az ismerőseidnek. Nincs hatékonyabb ugyanis annál, mint amikor egy cimborád, akiben bízol, mondja el, hogy bizony az új [akármi] milyen jó. És a Playstation 4 bemutatása egyelőre erről szólt, és semmi másról. Meg arról, hogy az éveken keresztől bő nyállal szopott Cell-architektúra az mégsem volt akkora királyság, és ha lehet, mást választanánk. Nocsak, itt van ez a PC nevű dolog... Legyen az!
Nagyon remélem, hogy az E3-on azért olyat is mutatnak majd a japánok, ami miatt majd azok is elgondolkoznak a vásárláson, akik szerint a játékvilágot a technológiai újítás és az eddig sosem látott megoldások alkalmazása viszi előre, nem pedig egy divathullám, egy buborék. Szerintem például jelen állapotában a mozgásérzékelés is hasonló zsákutca, bár ott legalább lehet azt mondani, hogy a fejlődés egyik lépcsőfokán állunk. De most komolyan, posztolgatni a játékról ahelyett, hogy játszanál, hát tényleg ez lenne a jövő?
Az utolsó 100 komment: