HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

A száz legjobb DOS-os játék

2012.07.18. 08:06 Stöki

Sokan beküldtétek a lenti képet, meg persze magunktól is rátaláltunk, de azt nem sikerült kiderítenem, hogy ki készítette. Mindenesetre az illető elég jól vágja a DOS-os játékokat, ezekből szedte össze a száz legjobbat egy szép listába. Látszik, hogy sok melóval, nagy szeretettel csinálta, külön háromésfeles lemezt szentelve mindegyiknek (és még olyan apróságokra is figyelt, hogy például a Loomnál különböző színű számjegyek legyenek). A listában csak olyan játékok szerepelnek, amiknek megjelenésekor még nem volt windowsos változat (a Red Alert például ezért maradhatott ki). Kattintsatok a lenti képre a teljes listához (vigyázat, elég nagy fájl, majdnem nyolc mega).

dosjatekok.png

Az évszámokból könnyen megfigyelhető, hogy a DOS-játékok aranykora a kilencvenes évek első fele volt. A nyolcvanas évekből csak 12 játék került a százba, de aztán minden évre jut legalább 7 program. (Egész pontosan: 1990: hét; 1991: hét; 1992: kilenc, 1993: tizenhárom, 1994: tizenkilenc, 1995: tizenhat, 1996: tíz, 1997: hét).

Persze egy ilyen lista nem mindig találkozik az ember ízlésével – én például hiányoltam a Discworldöt, a Commanche-ot és az Epicet –, de azért a válogatás nagy részével nemigen lehet vitatkozni. Örültem, hogy néhány, sokak által nem ismert játék is bekerült, mint például a remek Harlan Ellison-novellából készült I Have No Mouth And I Must Scream, minden idők egyik legnyomasztóbb kalandjátéka.

És persze nem én lettem volna, ha nem néztem volna meg, mennyi játék szerepelt a listából a Heti retro rovatban. Meglepődtem, hogy csak tizennyolc darab, egész pontosan: Alone in the Dark, Another World, Betrayal at Krondor, Civilization, Darklands, Day of the Tentacle, Duke Nukem 3D, Dune II, Eye of the Beholder II, Heroes of Might & Magic, Leisure Suit Larry, Lemmings, Populous, Star Control II, The Secret of Monkey Island, UFO: Enemy Unknown, Warcraft II, Wolfenstein 3D. Plusz még két játékot – a Lands of Lore-t és a Where in the World is Carmen Sandiegót – kicsit emlegettem a játékcsajrovatban. Nyolcvanról viszont legfeljebb csak érintőlegesen írtam eddig, szóval még bőven van muníció a rovathoz.

199 komment

Címkék: retro dos

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr84663322

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

zenador 2012.07.18. 15:33:30

100 játék szinte mindegyikével játszottam:)

Elképesztő, mekkora nevek vannak ezen az órási poszteren.

Van mire büszkére lenni. A kilencvenes évek hatalmas korszak volt a PC és a számítógépes játékok történetében.

Egyetértek a cikkíróval, a DOS-os játékok nagy korszaka volt a kilencvenes évek első fele. Annyival azért kiegészíteném, hogy 1996 és még 1997 is nagyon jó év volt a DOS-os játékok szempontjából. Ebben az időszakban is meghatározó és kiváló játékok jelentek meg, igaz a fejlesztők már egyre inkább a Windows felé kacsintottak.

Jackxxx 2012.07.18. 15:34:16

Amit még beletennék:
-Golden Axe (volt aki nem játszotta végig a haverjával párban ezerszer?)
-Space Federation (aka. Star Reach) szintén egy billentyűn több játékos dos multi. Sajnos talán annyira nem ismert, mint amennyire addiktív volt.

Valamint nálam több játékban is inkább az első rész áll előrébb, pl: The Settlers I, Master of Orion I.
Valamint a Dune I is zseniális alkotás volt.

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2012.07.18. 15:40:44

Érdekes, alig ismerek belőlük néhányat. Igaz, hogy azokat jól.

Vannak, akik a repülésszimulátoros játékokat hiányolják, és igazat adok nekik. Az F19 Stealth Fighter, és utódja, a Night Hawk F117A Stealth Fighter esetleg nem mindenkinek volt elég jó, ez rendben van, én rengeteget toltam, de szimulátornak valóban nem volt erős. De kihagyni a Microsoft Flight Simulator 4-et?? Az szimulátornak nagyon is kidolgozott volt, erről profiltáblázatok készítésével meg is győződtem, a térképrajzoló feleségem közreműködésével még térképeket (trigon.web44.net/ekkauherndshjolm/FSIM4.dos.zip) is rajzoltam hozzájuk, és a későbbi szimulátoroktól leginkább csak a környezet kidolgozásában marad el. Lehet, hogy a lista összeállítója nem kedveli a szimulátorokat. De ez igazán komoly és a maga műfajában a csúcson levő program, megérdemli a méltatást.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.07.18. 15:51:17

@Androsz: Én az alig ismert F-14 Fleet Defendert tenném be. Abban láttam olyan először, hogy modellezték a valódi radarüzemmódokat. RWR, TWS, de még a cicus kamerendszer is modellezve volt.

Az F-19 maga korában álomszép vektorgrafikával bírt és a gép repülése sem votl irreális.

Az F-29 Retaliator gafika és LAN miatt nagy szám, de inkább volt arcade. A gép gyorsulása és már paramétere totál röhejes volt. Egérrel olyan manővereket csinált a gép, hogy ehaj... :)

Chomy 2012.07.18. 15:55:04

@Jackxxx: a Golden Axe konzolos/játéktermi port, de én is imádtam.

Warlords II-vel mélységesen egyetértek, itt volna a helye!

(Amúgy hbáz! Magam is meglepődtem, mennyi címmel játszottam a fenti listáról. Ezek vitték el a tinédzseréveim nagy részét, és nem bántam meg! :))

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.07.18. 16:07:13

@Chomy: A WII volt az, amit mindig elkezdtem, de annyire noob voltam, hogy nem értettem, hogy mi törtlénik. Volt, hogy egy egész nap csak toltam, toltam. Soha végetnemérő állóháború volt a gamma. Mi volt olyan nagy szám benne?

atila68 (törölt) 2012.07.18. 16:23:43

ööö NFS I. ?
Amúgy egész pofás válogatás.

Rafael Jiménez Valéra (barátoknak csak Rafi) 2012.07.18. 16:36:28

A Top10 nálam valahogy így nézne ki:

1. Hexen
2. Heretic
3. Need For Speed I.
4. Impossible Mission II.
5. Test Drive I.
6. J-Bird
7. Street Rod
8. Prince Of Persia I.
9. Aladdin
10. Diablo I.

De nehéz a rangsorolás a különböző korszakok miatt. Pl. a MI2-vel 1989 körül annyit játszottam (tehát reggeltől estig), mint a Hexennel 1999 körül és ugyanúgy is szerettem.

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2012.07.18. 16:40:05

@Ríl: ez a játék a Genesia volt, imádtam, csak mikor gyorsabb gépre váltottam, a játék sebessége is felgyorsult, nem lehetett vele játszani. ezt a hibát kiküszöbölte az Ultimate Domain, amiben a játék egy az egyben maradt, csak a grafikát cserélték le. nekem a Genesiáé jobban tetszett.
az Ultimateet elő is szedem, és megnézem, win7 alatt fut-e :-))

nekem a listából még nagyon hiányzott a Fantasy General. szerintem jobb volt, mint a Panzer, valamint a 7th Guest sem került bele, pedig megérdemelte volna...

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2012.07.18. 16:40:50

@molnibalage: Stimmel, az F-19 szerintem is szép játék volt, az anyahajó is, a HUD is dögös volt, és az amcsik már akkor is az arabokra vadásztak, úgy látszik. :-) Az útvonalnavigátora és az üzemanykalkulátora, de főleg a célpontokról adott közelképei szintén nagyon ütések. A kissé túlzó stabilitást pedig azzal magyaráztam, már amennyire ez fontos volt, hogy a lopakodókat a lehetetlen felépítése miatt a valóságban is erős számítógépes rásegítéssel repülik, egyébként öt percen belül lezuhanna.

Tulajdonképpen ahogy végiggondolom, még egy csomó jó dolgot lehet találni bennük. Ma játszom velük egy kört, úgy érzem. :-))

Ha már ilyen jó étvágyat csináltunk hozzájuk, hát felkutattam a neten ezeket is. ;-) trigon.web44.net/ekkauherndshjolm/F19SF.435.02.dos.zip és trigon.web44.net/ekkauherndshjolm/F117A.473.03.dos.zip Az elsőben elég komoly magyar leírás is van. Az F117A-ban a belépéshez azonosítani kell a mutatott repülőgépet, ami másolásvédelemnek elég érdekes ötlet, a képgyűjtemény szintén ott van a csomagban.

Chomy 2012.07.18. 16:44:24

@molnibalage: tyű! Sorolom:
- Szuper volt a hangulata, a mai napig hallgatom néha a zenéjét
- Az útjelző táblán elhelyezett megjegyzések meg a háttér sejtelmessége annyira beindították a fantáziámat, hogy az "Isle-kingdoms of Erythea"-n AD&D kalandot is meséltem
- Elég komplex rendszere volt... variálni lehetett az egységek sorrendjét, vectoringgal áthelyezni a gyártott egységeket a startégiailag lényeges városokba, odafigyelni a fenntartási költségre, a kül. egységek erősségeire és gyengéire, stb.
- Imádtam az RPG-elemeket, így pl. a hősökkel questeket megoldani és varázstárgyakat halmozni. Ha egy-egy quest végén jutalomból kaptál 3-4 sárkányt, az konkrétan megfordíthatta egy játék kimenetelét, főleg az elején-közepén
- Hot seat opció; rommávertük benne egymást a haverokkal
- Volt hozzá térkép- és egységrajzoló, gyártottunk egymásnak a scenariókat (bár utóbbi lehet, hogy már csak a deluxe kiadáshoz volt)
- Igazi sikerélmény volt, mikor egyedüli (emberi) játékosként 7 warlord szintű, karakterjellemzőkkel ellátott ellenfelet hidden map-en, több napos hadjáratban (és hát ja, állóháború után) sikerült elpáholni :)

Androsz · http://migransozo.blog.hu 2012.07.18. 16:50:33

@Androsz: Valószínűleg szükségtelen itt megjegyeznem, hogy a Dosboxnak a windowsos indításhoz közvetlenül elérhetőnek kell lennie. Aki a PATH parancsra már nem emlékszik, az tegye a Dosboxot a program mappájába; azt hiszem, az megoldja a problémát.

Gixx 2012.07.18. 16:56:41

Egy csomót ezek közül nem is ismertem. Viszont hiányolom a Screamer, Screamer II és a Screamer Rally-t (www.youtube.com/watch?v=C7W4bmVgzwE) játékokat.

Esetleg még a Motorhead-et, de az lehet már Windowsos.

ork1234 2012.07.18. 16:56:43

@Ríl:

Szerintem a Genesia volt.

Jamal Jamal 2012.07.18. 17:29:34

Nekem a TOP 10:

Descent 1-2
Red Alert (alias Command and Conquer)
Mortal Combat
Prince of Persia
Duke Nukem
Doom
Wolfenstein
Pinball3D(Gravis Ultrasound kártyával 16bites hang!)
Lemmings
Super Mario

Wertzui 2012.07.18. 17:40:13

Nem is gondoltam bele, hogy ilyen sok, eredetileg DOS-alá íródott kiváló játék van! Bár az Another Worldnél elfelejtették jelölni, hogy az egy port.

Wertzui 2012.07.18. 17:41:03

Úgy látom nincs Golden Axe, oké hogy főleg játéktermi/konzolos klasszikus, de PC-n is büntetett rendesen!

Wertzui 2012.07.18. 17:46:37

Én is készítettem listát nemrég, a nyolcvanas, kilencvenes, és kilencvenöt utáni DOS játékokról külön-külön, meg letöltögettem utána a játékot vagy a demóját, úgyhogy nem csodálkozom, hogy nagy részük ismerős volt, bár az olyan műfajokban, amelyekben nem nagyon vagyok járatos (pl repcsiszimulátorok) csak egyet-kettőt választottam ki, amelyeket a legtöbbször emlegették, RPG-k ből pedig sokat mellőztem, mert rengeteg jó van (plusz rengeteg kézikönyvet, térképet letölteni) Mindjárt összeszámolom, hogy mennyi ismerős ebből a listából

Egyébként nagyon színvonalas a kép, grat annak aki ez elkészítette!

Wertzui 2012.07.18. 17:51:58

Az baj ha én nem igazán tekintem a 95 utáni DOS-os játékokat igazi DOS-os játékoknak? Mert ezek már nem igazán futnak el egy DOS-nak szánt 386/486-oson, a pixeles grafikát felváltotta a 3D és az Adlib/csipogó hangot a digitalizált hang, valamint ilyenkor már a Pentium egy volt az elterjedt, amire már érdemesebb volt Windows 95-öt telepíteni és legtöbbször abból futottak.

Wertzui 2012.07.18. 17:55:28

Egyébként a Prince of Persiát is megtaláltam a képen, ott van a "How many games can you identify?" floppin.

Mindegy, fogjuk rá, hogy a PoP inkább Amigás.

Tényleg, nincs Impossible Mission II!

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2012.07.18. 18:01:44

legalább három helyesírási hibát találtam a képen.

Wertzui 2012.07.18. 18:04:43

HAA! A 100-ból 65 az én listámon is rajta van!

Legközelebb lehetne az a téma, hogy ki hány C64 játékot tud fejből felsorolni, műfajra lebontva.

Reactor 2012.07.18. 18:09:26

@Van_mikrohullámú_sütőtök?: Nem. A Scorched Earth hamarabb jött ki, a Tank Wars csak egy eléggé silány kópia volt. Nekem megvan mindkettő, és ott van a megjelenés dátuma rajtuk.

@Bobby Newmark: Az X-Wing sok szempontból jobb volt a TIE Fighternél. A birodalmiaknál keservesen hiányoltam a pajzsok hiányát, idegesítőek voltak a sebezhetetlen ellenségek, és jópár misszióban elérhetetlenek voltak a célok. Például a Sepan Civil War fejezetben úgy kaphattad meg az összes plecsnit, ha minden Ripoblus és Dimok ellenséget lelősz. TIE vadásszal persze, ami 2 találat után szétesik. Hát kösz szépen LukasArts...

Az abszolút DOS-os favoritom egyértelműen a Doom sorozat mindegyik része - ezt vittem végig legtöbbször.

Homeoffice 2012.07.18. 18:11:13

Mond az a játék valamit, hogy
Secret Weapon of The Luftwaffe,?

Wertzui 2012.07.18. 18:13:06

@Wertzui: Úgy tűnhet ellentmondásba kerültem magammal, szóval abba nem gondoltam bele, hogy ezek EREDETILEG DOS-RA íródtak, tisztázásképpen

mennyi?husz! 2012.07.18. 18:57:49

Na, megszenvedtem es csinaltam egy short gameplay-t a Darklight Conflict-bol mert pont PC-en nezett ki a legjobban tube-on meg olyan videot nem talaltam. Sajnos vmiert "kifagy" es nem ertek Dos box-hoz es annyira nem is erdekel a hiba mert nyilvan nem kezdek el vele ujra jatszani de lathato azert milyen:

www.youtube.com/watch?v=LwlR18gu7No

rognork 2012.07.18. 19:12:10

Én komolyan 9-cel játszottam, de a nagy részét elértem az evtsz4-en, vagy a vpszk szerveren. Szembetűnő, hogy nagyon szépen kidolgozott, részletes grafikák voltak már akkor, konkrétan teszvesz város szinten lehetett nézelődni a képeken. Akkoriban kellett az angol tudás, én emiatt nem nyomtam egy csomó gémet.

Külön örülök, hogy benne van a heretic, azt nagyon szerettem, meg a blood3d is, ami istenelenül kibaszottul véres gamma hírében állt, és előre röhögtünk már indításkor is...

Scagnetti 2012.07.18. 19:40:13

Ezek közül kereken 40 azon játékok száma, melyekkel többet vagy kevesebbet, de játszottam. Hihetetlen, mennyire rám tud törni ilyenkor a nosztalgia.

Ahogy másoknak is, nekem is hiányoznak a szimulátorok. Valamelyik Novalogic játék csak befért volna ide. Pl. F22 Lightning II vagy a Commanche.

Vagy akár az F29 Retaliator. És még az Elite. Jó, az lehet inkább commodore-os, de volt DOS alá is, és az egyik legnagyobb játék, amit valaha írtak.

Ezt leszámítva a lista nagyon jó, tele igazi klasszikusokkal.

Joaquin 2012.07.18. 19:42:35

Goblins, prince of persia? Ha jól emlékszem ezek dososak voltak.

Scagnetti 2012.07.18. 19:44:14

@Reactor: A TIE Fighter tényleg piszok nehéz tudott lenni. Főleg a kiegészítőkben lévő küldetések. Sokszor nem is azért, mert engem lőttek le, ezt általában el tudtam kerülni, hanem a megvédendő célpontot szedték szét mielőtt annyit mondhattam volna, sith.

Ha viszont az ember kapott a segge alá egy TIE Advenced vagy Defender vadászt, akkor semmi meg nem állíthatta. :)

A sorozat legjobbja nekem az Alliance. Kár, hogy a Lucasarts leállt a folytatásokkal.

Scagnetti 2012.07.18. 19:46:31

@molnibalage: Nekem az tetszett az F29-ben, hogy a kifutópályára merőlegesen is le lehetett szállni. Voltak problémák a hitelességgel. :) Viszont játékélmény szempontjából nagyon jó volt, és hát a multi is sokat dobott rajta.

mennyi?husz! 2012.07.18. 20:15:59

@Joaquin: Mind2 rajta volt nem? Amugy nalam a `92-98 vitt mindent PC jatekok teren. DuneII, Lotus Ultimate Challenge, Doom 1-2, C&C, Red Alert, Quake, Warcraft I-II, NFS, Street road, Half-Life! amit meg anno 3Dfx kartya nelkul DOS -on vittem vegig es stb.

fd 2012.07.18. 20:54:19

@Gunther: mennyit eladtam belőle :)

Bobby Newmark 2012.07.18. 21:20:15

@mennyi?husz!: Az elég valószínűtlen, hogy a HL-t te DOSban toltad, mert az már csak Windowsra jelent meg. Szoftver render, amire te gondolsz, de annak meg nincs köze az oprendszerhez.

Norris74 2012.07.18. 21:34:26

Good old times. :) Néha még előveszem én is a Civilizationt, a Panzer Generalt, a Mad TV-t (hiányoltam a listából kicsit), olykor a Master of Orion II-t (a feleségem is szereti), vagy a Transport Tycoont, esetleg a EOB 1-2-őt...basszus...lassan kiderül, hogy több ősi játékkal játszom, mint újjal? :D

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.07.18. 21:59:16

@Reactor: A TIE Figter röhejesen könnyű volt az X-Winghez képest. Hiába volt sebezhető a TIE vadász, ha olyan túlerőben voltunk és olyan béna az MI, mint a seggem.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.07.18. 22:01:37

@Gunther: Ja.

@Scagnetti: Hú, ezeket szimulátoroknak nevezni? Ajjaj... :)

@Norris74: PG-ből számomra a tökély az lenne, hogy PGI méretű térkép és egységszám, de PG II szabályokkal. A PGI-ben totál nevetséges volt, hogy a kifáradás nem volt modellezve. Az adott körben a 6- támadást is pont olyan jól verte vissza az egység, mint az elsőt. ---> Egy szem Tiger halomra mészárolt mindent.

horee6 2012.07.18. 22:04:06

Jó kis lista, bár számomra cseppet komolytalanná teszi, a Wizardry 7 hiánya.
UFO-t, Darklands-ot, Master of Magic-et, Master of Orion-t néha még ma is játszom.

horee6 2012.07.18. 22:06:26

@molnibalage: na, a Tigris 2-ekkel mészárolni tényleg jó poén volt. Öt csillagos, 15-ös, ebből vagy 10, és vége volt a Szövetségeseknek. Régi szép idők!

mennyi?husz! 2012.07.18. 22:10:00

@Bobby Newmark: Igaz, emlekszem megszereztem vmi nem hivatolos demot belole meg 97 vegen talan de lehet 98 eleje volt mar es persze softver render mode -ban probaltam, igazad van.

Scagnetti 2012.07.18. 22:21:38

@molnibalage: Ha csak a megtévesztően valósághű programokat neveznénk szimulátornak, nem sok férne bele a kategóriába.

Gsnake 2012.07.18. 22:48:53

Huhh... végigvinni csak keveset tudtam közülük (akkor még messze nem volt saját gépem, az egyik koleszos társunk 486 DX2-esén osztoztunk), a Wizardry 7-et pl. soha nem sikerült, pedig iszonyat sok időt eltöltöttem vele, a fénymásolt végigjátszása mai napig a szekrényemben pihen. A Zork-ot hiányolom a listából (vagy csak vak voltam és nem találtam?), ahogyan a Zed-et is, bár igaz abból már volt Win 95-ös verzió is... akkoriban marhára nem akartam feltenni a 95-öt a gépemre, aztán végül is a Diablo miatt feltenni "kényszerültem" bár még évekig fent volt a DOS is mellette (első megvásárolt programom épp emiatt a MrBooter nevű magyar bootmanager program volt :) ).

Osztálytársam függősége miatt rühelltem a Panzer Generalt, állandóan versengenünk kellett a "gépidőért", ő PG-zett ezerrel én meg Wizardry-zni próbáltam :)

Estatica-t is hiányolom innen, azt kivételesen volt lehetőségem végigjátszani.

S most elmorzsoltam egy könnycseppet a szemem sarkában :D

Ken Adams79 2012.07.18. 23:51:41

Sziasztok!

sok-sok régiség :-)
Hiányolom a Sensible Soccer-t és a Fifa '94-et is.

Bobby Newmark 2012.07.19. 00:15:00

@molnibalage: Viszont az X-wingben meg ha elérted a top ace rangot, és leklónoztad a pilótádat, be lehetett őket pakolni wingmannek. Ami elég sokat segített, megnövelte az élettartamukat.

Reactor 2012.07.19. 02:38:17

@molnibalage: Persze,de akkor nem a te listádon írták jóvá a légigyőzelmet, ha a társaid szedték szét a célpontot. Ráadásul mivel elég bugyuta volt a gép által irányított vadász/űrhajó, gyakran hagyták meglógni az ellenséget a hiperűrbe. És persze pontlevonás...

A TIE Fighter egyébként csal is...X-Wingben a TIE bombázóknak volt egyszerre Concussion rakétájuk és proton torpedójuk is. Itt meg csak az egyik lehet.

X-wingben azt utáltam, hogy kivédhetetlenek a rakéták...ha rámlőttek egyet, még túlélem,de két rakéta után garantált halál. Becélozni se tudom, mert teljesen pontatlan a célzórendszer. Így tuti nem csűrték volna szét a Halálcsillagot...

asd123321dsa 2012.07.19. 02:45:27

Ebben a listában van vagy 10 játék amivel nem játszottam :D Az egyetlen számomra érthetetlen dolog, hogy a Mortal Kombat hogy maradhatott ki?

asd123321dsa 2012.07.19. 02:53:06

Saját toplista:

1, Quake
2, Prince of Persia 2
3, Carmageddon
4, Blood
5, Another World
6, UFO
7, Doom
8, Shadow Warrior
9, Duke Nukem 3D
10, Abuse

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.07.19. 08:25:51

@Bobby Newmark: Én úgy emlékszem, hogy mindig be lehetett rakni logbookból pilótát. Csak akkor keződként kezdte. Tehát érdeme volt a játék elejétől vigyázni rá, mert ő is fejlődött.

Bobby Newmark 2012.07.19. 09:38:05

@Reactor: Én háromszor azért szétlőttem azt a nagy fémgolyót. :) Harmadik végigjátszásra már úgy nyomtam, hogy direkt csillagrombolókra mentem. Rögtön a harmadik küldetésben ki lehet nyírni azt a hajót, aminek a kilövéséről az egész kampány szól. :P

A rakétát az X-Wingben nem a célzórendszer miatt nem tudod eltalálni, hanem mert nem lehet. A TFről nincs tippem, hogy abban lehet-e már.

DrBala 2012.07.19. 09:48:31

Micsoda retrocunami:)

Igen, W7 hiányzik, meg Lost Vikings, meg persze még egy pár. Bár szerintem a kép készítője a saját élményeit, emlékeit vitte bele, szóval meg lehet neki bocsájtani, hogyha valamit kihagyott. Big Respect neki.

Szerintem érdemes lenne csinálni egy DOS TOP 10 játék szavazást. Mivel már egy páran el is kezdték. Talán egy külön postot is megérne a dolog.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.07.19. 10:56:45

@DrBala: Nagyon nehéz tizet választani. A 2000-es években meg összesen nem tudok tíz játékot, amit meg tundék említeni, hogy hú, ez kafa volt. Iszonyatos kontraszt...

Jackxxx 2012.07.19. 11:45:07

Kicsit off, de muszáj megkérdeznem, mert nem jut eszembe a játék címe.

Fantasy környezet.
Mezőkre osztott pálya volt, és körökre osztott játékmenet.
Az elején valamennyi pénzből kellett egységeket venni, rengeteg féle volt varázslók, szörnyek... stb
Rengeteg varázstárgyat is lehetett rájukk aggatni.
És ha egy mezőre léptek, akkor real time harc ment a győzelemért.

Volt egy ehhez hasonló sakktáblán játszódó game is, sötétek és világosak, a csata ott is real time volt.

Tippek?

Jackxxx 2012.07.19. 12:07:19

@molnibalage: ok, köszi, csak nem frissítettem az oldalt és közben én is ráakadtam :)

Nemesis The Warlock 2012.07.19. 12:11:37

Nem volt még időm végignézni ezt a listát, de ha nincs rajta a Stunt Island, akkor annyit sem ér mint egy zsák csipás mókus.

További kötelező darabok: Moonstone, Frontier, Superfrog, Indy 4, Pinball Fantasies...

Bobby Newmark 2012.07.19. 12:23:03

@Nemesis The Warlock: Ezek mind Amiga játékok eredetileg, a PC csak port.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.07.19. 12:52:29

@Nemesis The Warlock: A PF speakeren olyan zenélt, hogy ma napig seggreülök rajta.

zenador 2012.07.19. 18:19:40

Na, akkor a személyes TOP 10 DOS-os játékok:

1. Prince of Persia 2
2. Another World
3. Broken Sword
4. Prince of Persia
5. Tomb Raider
6 Quake
7. Descent
8. Doom 2
9. Screamer 2
10. Warcraft 2

Azt hittem könnyen összeállítom a top 10-et, de rá kell jönnöm, hogy annyi jó játék van még, amit végignyomtam, szóval nem volt könnyű összeállítani...

Egyébként nálam a leg-leg-leg PC-s játék a TOMB RAIDER 2. Ruleeeeeeeeeeez:):):):):):)

Ezt a játékot nem tudtam beírni a top 10-es listába, hisz ezt már anno Windows alatt nyomattam, de a szívembe leginkább ezt a játékot zártam!

De, most a szó a DOS-os játékoké. Szóval paraszthajszállal a Prince of Persia 2 győzött. Ez volt az első DOS-os játék, amelyet először végigjátszottam, a C-64-es korszakom után.

1993-ban kaptam az első PC-met, ami egy csalódás volt a C-64 után (40 MByte-os ESDI vinyó, ami nem mindig indult el, mert rossz volt a mechanikája, zöld Hercules monitor, PC speaker hang, AT 286 16 MHz CPU, 1 MByte RAM, 1,2 MByte FDD), így Prince of Persia első részét még csak Hercules emulátorral nyomtam. De jött a felvilágosodás! Fél év múlva kaptam SZÍNES SVGA monitort és Trident 512 KByte-os VGA videókártyát! Mekkora minőségi ugrás volt! Nem véletlen, hogy a nyolcvanas években még nem pörgött annyira a DOS-os játékipar, mert igazán nagy áttörés a PC-nél a VGA elterjedésével indulhatott meg. A Prince 2-őt már VGA-án nyomtam végig. Akkoriban a baráti/ismeretségi körben még nagy szám volt a SZÍNES VGA monitor, az SVGA főleg! Igaz, hangkártyát több mint 1 év múlva tudtam beszerezni, így a "csodás" PC Speakerrel küzdöttem végig a Prince of Persia 2-őt, de így is nagy élmény volt.

K0vasz 2012.07.19. 19:30:23

Áá, csak 62-vel játszottam ezek közül? Többre számítottam... persze van egy csomó olyan, amit ismertem, de vmiért kimaradt (már pentium kell neki, túl nagy volt etc.)
Egyébként durva, hogy úgy '94 körül mekkora klasszikusok jelentek meg, melyeket az ember még manapság is elő-elővesz:)

Reactor 2012.07.19. 20:16:20

Na! Nem hittem volna, hogy vannak ennyien, akik szerették az X-winget és a TIE fightert! Na akkor megosztom veletek a tapasztalataimat :)

@Bobby Newmark: Szét lehet lőni a rakétát, máskülönben nem kínálná fel a fedélzeti kompjúter hogy becélozza-e a rád kilőtt rakétát. Nagyon nagyon NAGYON ritkán lehet szétlőni...a TIE fighterben már könnyebb, ott rendesen engedi hogy becélozd, és könnyebb is kilőni a rakétákat, viszont bődületesen sokat lőnek rád. TIE Fighterben az anyahajó is képes rakétákat lőni rád, ami aztán már tényleg a pofátlanság csúcsa. Ha meg szétlövöd, máris jön a következő, hisz az anyahajónak még csak célozni se kell, az ő rakétái egyből hőkövetőek! De jó poén...

X-Wingben egyszerű volt a pontszerzés - aminek te adtad meg az utolsó lövést, azt nálad írták jóvá (anyahajók egymás közti csatájánál viszont rémálom volt az utolsó lövést NEKED megadni, kezdhetted előlről), viszont X-Wingben meg a rakéták gyakorlatilag kivédhetetlenek. Van ugyan egy "tekknika", hogyha már csak 40 méterre van tőled, gyorsan lebuksz, de az esetek 90%-ában így is eltalál. Ha meg a megvédendő hajókra lőttek ki proton torpedókat, kezdhetted a küldetést előlről...képtelen voltál kilőni őket. Állandóan oda kellett menned, ahol a birodalmi anyahajó megjelent, és kirakta a TIE Bombázókat, hogy még azelőtt elcsípd őket, mielőtt kilövik a torpedóikat (egy Korvettet 6 torpedó már ízekre szed, és minden bombázó kettőt lő ki). Ilyenkor meg persze a játék szépen becsalt, és a MÁSIK oldalt bukkant fel a birodalmi anyahajó! Persze, érjek is oda, mi? Pffffff....utálom az ilyet, utálomutálomutálommmmm!!!

Az X-wing értékelési rendszere is furcsa. Ha kilövik alólad a gépet, 5000 pont büntetést kapsz. Bezzeg ha egy anyahajót lőnek ki, akkor semmi gond nincs! Úristen, ki találta ezt ki?
(azt se árt tudni, hogy minden mellément lézer 1 pont levonás, és minden mellément raketta 100 pont levonás). Viszont így csalni is simán lehetett a pontokkal...ha minden találatod 5 pontot ér, akkor gyakorlatilag ha pár óráig üldözöl egy pajzsos hajót, akkor végtelen pontod is lehet...rögtön első pálya után generálisi rendfokozat :D

A gyakorlópályát végig tudta csinálni valamelyiktek? Roppant aranyos hogy elveszi a célzóberendezésedet, és teljesen vaktában, célzás nélkül kell a szürke dobozokat eltalálnod.

Lord_M_ 2012.07.19. 20:37:25

nahh ide is :)
Supaplex
Electro man :)

nemecsek ernő áruló 2012.07.19. 20:45:40

Ejnyehát. Úgy tűnik, a Slipstream 5000 csak engem varázsolt el ennyire! :D

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.07.19. 21:01:38

@Reactor: A 2. hadjárat 4. küldetése pontosan erről szólt. Rohangálva rommá lőni a Tie Bombereket. A 10. misszióban kaptad szét az Intrepid ISD-t.

Modjuk mai napig szégyellem, hogy toltam ilyen röhejes játékkal.

Scagnetti 2012.07.19. 21:02:38

@Reactor: Nekem is úgy rémlik, hogy már az XWingben is szét lehetett lőni a rakétát. De biztos nem vagyok benne, ezer éve játszottam vele. Mióta az Alliance kijött, a régebbieket kissé elhanyagoltam.

A legnehezebbek egyértelműen a védj meg valamit küldetések voltak.

A gyakorlópályát végigcsináltam, de rekordot dönteni nem tudtam.

Ergil 2012.07.19. 21:24:24

Ehh én 72-őt számoltam össze.

Én egy játékot hiányoltam, az a Lords of Chaos.
Egész nyarakat "multiplayereztünk" az akkora székcsere üzemmódban körökre osztva

Chomy 2012.07.19. 22:36:09

@nemecsek ernő áruló: nem, a Slipstream marha jó játék volt, toltuk egy csomót splitscreenben a szomszéddal. :)

Chomy 2012.07.19. 22:48:36

Ja, én 68-nál álltam meg, amit legalább pár alkalommal játszottam, ha nem is toltam végig.

Amúgy: Knights of Xentar eléggé hiányzik még a listáról. :)

markusbird 2012.07.20. 00:13:10

vicces, hogy csomónak csak a DOS karakter korlátozása miatt adott nevére emlékszem, illetve anno úgy emlegettük őket.

markusbird 2012.07.20. 00:14:25

van egyébként valami megfogalmazhatatlan egységes hangulata ezeknek a játékoknak. mintha egy külön konzolról beszélnénk (pl a super nintendo játékoknak van ilyen viszonylag egységes hangulata)

Jackxxx 2012.07.20. 10:27:32

@Chomy: Szuper, azaz! Köszi :) Meg is van a hétvégi program ;)

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2012.07.20. 13:15:43

Tudjatok miert szereti mindenki a regi jatekokat? Mert akkor nehez volt hozzajutni. Ugye jatekot ha eredetiben akartal, akkor 576kbyte a Pozsonyi uton (gyerekfejjel felfoghatatlan osszegekert), masolni nehezen lehett oket (3-4-5 floppys jateknal az egyik floppy mindig szar lett mire hazaertel) es emlekeim szerint a HDD kiszereles-atvives a szomszedhoz-ott szerencsetlenkedes a mode0,1,2-baromsagokkal sem volt tul jo dolog.

Emlekszem, az elso cd irashoz berelni kellett egy napra 850megabajtos HDD-t jo dragan, mert az otthoni az tudott 420megabytet... Kispestre utaztunk ki kiirni lemezre 96 korul.

Igy amihez hozzajutottal olcson (mert a jatekert feketen fizetni kellett, nem sokat, de ingyen nem nagyon adtak anno semmit) azokat megbecsultek, tobbszor vegigjatszottad. Ezert is szoktam ra a Transport tycoonra vagy pl az Ascendancy-re, mert rengetegszert ujra lehetett jatszani es nem volt oriasi gepigeny (az ascendancy a maga 40-60 megajaval rengeteg floppyra fert volna fel, az volt az elso jatek, amiert fizettek majdnem 4000 forintot, 3 honapot sporoltam ra, vittem vissza az uvegeket, ilyesmik).

Ellenben ha a Fifa94-l szerettem volna 95-ben jatszani, akkor elotte el kellett inditani a memmaker.exe-t es mindent amit lehetett feltolni hi-ba, mert a 4mb memoria keves volt hozza. Ugyhogy nem jatszottunk focisat az 486sx33-n. Amikor mar dx40 lett, akkor mar igen :)

gergo · www.indafoto.hu/ppgergo 2012.07.20. 13:19:18

Meg egy gondolat: tavaly kijott a TDU2, elorendelest leadtam ra, aznap amikor lehetett kapni, rogton megvettem, 1xxxx forintert talan, hazavittem, jatszottam vele egy kicsit es azota se semmit. Nem kellett sporolni ra, nem volt gond kifizetni az osszeget a dobozos verzioert.

Azota ott porosodik a polcon. Pedig szep meg minden, de hianyolom azokat az elmenyeket, amiert odaszegez a gep ele hetekre-honapokra, mint regen (bar szazadannyi idom nincs ezekre, mint regen, de ha van, akkor viccen kivul dosboxozok, mint tegnap a settlers 2 golddal)

Reactor 2012.07.20. 16:34:08

@molnibalage: @Scagnetti: A csillagrombolót ötéves óvodás feladat volt széjjellőni...volt a hajtóművei közt egy sebezhető pont. Ha ott megálltál a hajóddal, nem tudott célbavenni, és szanaszét lőhetted :DD

Nem árt tudni, hogy X-Wingből és TIE Fighterből is két verzió volt: Floppys és Collector's CD-ROM Edition. Nekem megvolt mind a négy, szerintem a Collector's CD-ROM nehezebb, viszont több pontot is be lehet vasalni benne. Emlékszem a legdurvább küldetésre...a "Red Wind" nevű birodalmi fregattot kellett szétlőni, aztán jött 120 (!) Assault Gunboat (30 Mu, 30 Nu, 30 Rho, 30 Tau), akik rakétákkal is lődöztek, meg állandóan nekemjöttek...na ezt a missziót azóta se tudtam végigcsinálni.

Igazából nekem a TIE Fighterrel ért véget az űrszimulátoros korszakom...mikor megjelent az X-Wing vs. TIE Fighter, meg az összes többi, nem volt hajlandó joystick nélkül elindulni, én meg mindig egérrel nyomattam őket...úgyhogy mondtam: köszönöm szépen, ha nincs egér, nincs játék se.

Van egyébként küldetésszerkesztőm mindkét játékhoz, össze is hoztam a magam hadjáratát azóta :D még Dűnés küldetéseket is sikerült csinálnom X-Wingben...

Rihárdó · http://rihardo.uw.hu 2012.07.22. 12:58:49

A Cannon Foddert nem láttam a listában, a Worms-t se, (jó a schorched earth oké), és a Fifa valamely részét sem. Egyébként "majdnem" teljes.

Reactor 2012.07.23. 15:35:26

@Rihárdó: A Worms gyakorlatilag Scorched Earth koppintás, ráadásul van egy nagyon komoly hibája, ami azért elég sokat levont az értékéből: nem lehet korrigálni célzás után! Ha beállítottad a lövés energiáját, kénytelen voltál lőni, nem lehetett igazítani, és túl gyors volt ez a méricskélés is. A szél meg persze körönként változott, szóval ha kínkeservesen be is sikerült állítanod, mennyi energia, mekkora dőlésszög stb. kellett egy direct találathoz, a következő körben úgy ahogy volt, el is felejthetted az egészet.

Bezzeg a gépi játékosok! Ők a legnagyobb szélben is mindig azonnal elsőre telibe találtak! Nekik bezzeg sose volt ilyen problémájuk! Ezt nevezik csalásnak.

Sance · http://freakcinema.blog.hu/ 2012.07.23. 17:39:14

A Rise of the Triad nem értem mit keres itt, egy bugos, egyáltalán nem élvezetes, unalmas cucc.

Gsnake 2012.07.23. 21:25:41

@Rihárdó: A Cannon Fodder gondolom azért nincs - ahogyan még sok más játék, mint már említették páran korábban - a listában, mert eredetileg nem PC-s játék volt, a CF pl. Amiga-n jelent meg először.

kukatr 2012.07.23. 23:21:00

@Reactor: Száz meccs után én is 80-90%-os találati aránnyal bírtam. Amúgy meg lehetett benne mozogni, fúrni, tereptárgyat lehelyezni és teleportálni, volt lehetőség trükközni. Három: akár te is csalhattál az 500-as életerőre beállítással.

Gsnake 2012.07.31. 22:55:52

@Gsnake: közben rájöttem, hogy a Zork eredetileg Apple II-re jelent meg, így már érthető miért nincs rajta a listán.

-=Flatline=- 2012.08.07. 13:29:44

Ez egy kibaszottul jo find Stoki! Thumbsup! <3

Bogoj · http://bogoj.blog.hu/ 2012.09.06. 09:11:44

a listából 54-gyel játszottam, de majd' mindegyiket ismertem/ismerem :-)

ALIAS75 2012.12.28. 17:05:21

Sziasztok!Nem tudja valaki,hogy mi annak a játéknak a cime,ami a 90-es évek elején volt megtalálható a játéktermekben?A lényeg:-Egy fickóval kellett több pályán menve fegyvereket összeszedni,és minden pálya végén egy szörnyet kellett legyőzni...Sajnos csak a fegyverek maradtak meg belőle/Tűzkarika-több méretben/-/Láncos buzogány-több méretben,és mennyiségben pl.1-2-3águ/.Már mindent megpróbáltam,hogy megtaláljam,de erdménytelen a keresésem... :((((

ALIAS75 2012.12.28. 23:24:45

@Meggymag81: Nagyon hasonló,de sajnos nem... :(( A figura is vékonyabb volt,és tudott olyant is csinálni,hogy ugráskor pörgött,miközben tüzelt...Sajnos Manson Karcsi sem találta el,pedig igen-igen hasonlit...Ezzel a játékkal legelőször a XIV.ker-ben játszottam 90-ben,mikor koleszos voltam a Mogyoródi uton.A Tábornok ut-Mexikoi ut sarkán volt anno egy játékterem,még ott lett a kedvencem. :) Ezután legközelebb már csak 93-ban láttam Siófokon,mikor a sulival az üdülöben voltunk...Minden régi játék megvan,ezt kivéve,mert a cimét nem tudom...

féldisznó 2012.12.29. 02:32:03

@ALIAS75: Atomic Runner.
A Megadrive verzió pedig még jobb lett mint az arcade szerintem.

ALIAS75 2013.01.06. 20:32:59

@féldisznó: :D Igeeeeen!!! :D Ezzzaz!!!Ezer köszönet!!!Már fent is van a gépen!!Talátam belőle 4fajtát,bár a Megadrive nekem nem jött be valamiért...De attól megtartom!Ezennel minden jelentős játék itt van a gépemen!VÉGRE!! :D
süti beállítások módosítása