HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

A játékos, aki 1700 éve háborúzik

2012.06.13. 08:00 .wilson

Vannak biztos pontok az ember életében: a Counter-Strike-kal, a Team Fortress-el vagy épp a Quake-kel biztos, hogy páran már a kiadás napja, évtizedek óta játszanak. Vagy alkalmanként, vagy rendszeresen, az viszont kifejezetten ritka, ha valaki folymatosan, éveken át játszik valamit, pláne ha arról a Civilizationról van szó, ahol egy-egy nagyobb térkép meghódítása is maximum egy hetet vesz igénybe. Lycerius egy ilyen fickó: tíz éve küzd egyetlen Civilization II kampányban!

Nehéz bármihez is hasonlítani: képzeljük el azt, hogy Tarr Béla nem fogta vissza magát a vágóasztalon, és nem állt meg a Sátántangó hét órájánál, hanem három éven át mindent felvett az alföldi pusztában, ami csak a lencse elé tévedt, így a filmnek soha se lett vége. Körülbelül ez történt Lycerius Civilization II térképével is, ahol se diplomáciai, se katonai, se tudományos győzelem nem született. Tíz év hosszú idő, pláne, ha a Föld ekkorra már szinte lakhatatlanná vált. És ha a töriórák alatt azt hitted, hogy a százéves háború hosszú volt, akkor képzeld el azt, hogy a 3991. esztendőben járó világon már 1700 éve (!) zajlik a küzdelem.

Azt nem tudni, hogy miért, az eltelt évezredek alatt a Föld ugyanis a pusztulás szélére jutott: eddig hússzor olvadtak fel a jégsapkák a nukleáris háborúnak köszönhetően, így a bolygó minden szabad négyzetcentiméterén (már amit nem öntött el az ár) mocsaras, radioaktív, lakhatatlan terület van, amely nemcsak az élethez szükséges alapvető körülményeket nem tudja biztosítani, de búza sem nagyon terem rajta, így a szerencsétlen emberiség apró települések ezreiben éhezik, hiszen lakott nagyvárosból már egy sincs. No nem azért, mert nem akad aki lakjon benne, csak épp a három szupernagyhatalom (a kelták, a vikingek és az amerikaiak) sportot űznek abból, hogy pár körönként nukleáris bombákat helyeznek el a főtéren (mert a nukleáris rakétákat már nem engedi át az SDI védőrendszer), bár azt nem tudni, hogy mit pusztítanak el vele.

civ.jpg

És hiába az éhezés, Lycaris kommunista rendszere ontja magából a katonákat és a tankokat. Megpróbálkozott ugyan a demokráciával, de az atrocitásokra való gyors reagálást ellehetetlenítette a szenátus, így kénytelen volt egy kézbe rakni a hatalmat. Ennek is megvan a maga hátulütője, pár évtizedenként kitör a polgárháború, de mivel a frontvonal szó szerint ezer éve nem mozdult el egy centit se, százával állnak a katonai egységek minden szabad területen, vagyis van kivel leverni a lázadókat. Valljuk be, már ez is nagy eredmény, hiszen ehhez még Halálcsillag se kellett.

Van-e egyáltalán esély feloldani ezt a patthelyzetet? Nincs túl sok, a Civilization II végjátéka az egyensúly jegyében lett kialakítva: mivel ilyenkor már mindenki rendelkezik minden technológiával, sehogy nem lehet felülkerekedni a másikon. Lycerius ennek ellenére nem adja fel, tervei között szerepel, hogy pár éven belül rendbe hozza a bolygót, visszaállítja a gazdaságot, közben pedig a maradék két népet is leigázza, ahogy az egy hadvezérhez illik. Mi pedig kövessük a kizárólag a térképének szentelt reddites hírfolyamot, ahol minderről be is számol!

132 komment

Címkék: atyaúristen állatság civilization

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr464584720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jofiu 2012.06.13. 12:16:54

@Rihárdó: 16 éve jelent meg a Civ 2.

Baszkurátor 2012.06.13. 12:20:22

@Rihárdó: Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna.

Baszkurátor 2012.06.13. 12:21:12

1996-ban jelent meg PC-re

.wilson · http://w576.tumblr.com 2012.06.13. 12:23:48

@studkell: Köszönöm szépen, teljesen jogos, minden alkalommal kénytelen leszek bocsánatot kérni - mentségemre legyen mondva, én és a magyar nyelv szabályai örökös, soha véget nem érő harcban állunk egymással mióta az eszemet tudom.

Rihárdó · http://rihardo.uw.hu 2012.06.13. 12:28:44

@Jofiu: A Civ 2 1996-ban jelent meg tudomásom szerint, ha a srác 10 éve játszik ezzel az állással, akkor 2002-ben kezdte, azaz, 6 évvel a a játék megjelenése után. Arra akartam rávilágítani, hogy ha hat év után valaki belekezd egy 10 éves maratonba, az tényleg szeretheti a játékot.
Mert ugye valószínű, hogy nem véletlenül alakult így.

Baszkurátor 2012.06.13. 12:31:03

@Bobby Newmark: Civilization II was first released in 1996 for the PC and later ported to the Sony PlayStation.

Ennyi.

Baszkurátor 2012.06.13. 12:32:01

@Rihárdó: Így már érthető mit szerettél volna mondani.

moli 2012.06.13. 12:38:07

@Baszkurátor: eredetileg is ertheto volt.

Baszkurátor 2012.06.13. 12:40:38

@moli: Nem baj. Én figyelmetlenül olvastam, most hamut szórtam a fejemre és megtéptem a ruhám.
Oki?

algi 2012.06.13. 12:43:48

Ez most komoly? Nem lehet olyan komoly a játék AI-je, hogy ne lehessen túljárni az eszét. A Futuramát parafrazálva: a játék loopban van, a játékos meg hülye.

Bobby Newmark 2012.06.13. 12:51:22

@algi: Egész jól beszéled a nyelvünket. Mennyi idő alatt sikerült így megtanulnod magyarul?

Terror Dzsoni 2012.06.13. 13:01:20

Az sajna nem derül ki a cikkből, hogy mennyi időt tölt ez az ember az életéből erre az alapvetően érdekes dologra. Már-már azt mondanám, hogy kísérletre.

Hardcorba nyomja napi 1+X órában, vagy bekapcsolja a gépet, és néha ránéz mi a helyzet. Anno így csináltam a Settlers egyben, elmentem havaerokkal, azt hazamentem egy pár óra után, és megnéztem mi történt a vlágban. Azt nem tudom ebben a játékban lehetséges-e, mert nem ismerem a sorozatot.

Bobby Newmark 2012.06.13. 13:04:56

@Terror Dzsoni: Körökre osztott, úgyhogy ha nem nyomod a kör végét, nem történik semmi.

Nem hárdkórba tolja, csak néha játszik vele.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2012.06.13. 13:08:05

Beteeeg :D De reális jövőkép... :D

algi 2012.06.13. 13:14:41

@Bobby Newmark: Anyád mennyi idő alatt tanított meg ilyen jól az illemre?

Jofiu 2012.06.13. 13:37:14

@Rihárdó: Ah, értem. Azt hittem ironizálsz. : )

És igen.
Talán nem véletlen a lelkesedés. Ezek a jó játékok. Amiket nem unnak meg. A Civ (nem a kettes) nálam is fel van installálva most is, bár már jópár hete nem vettem elő.

(mondjuk nem hinném, hogy úgy kezdett bele, hogy, na ez a játék most 10 éves lesz minimum! Civ-nél nem tudod előre mi lesz, ez nem az a ketegória.)

Jofiu 2012.06.13. 13:38:34

@moli: ráadásul többféleképpen is!

neon fux 2012.06.13. 13:49:11

@Bobby Newmark: Előre szólok, hogy nem ismerem a Civ-sorozatot, azt hiszem, annak idején egyszer vagy kétszer játszottam az elsővel, tehát ha hülyeséget mondok, ezért van.

De a srác a fórumban mintha azt írná, hogy ő már győzött, ez nem a végjáték, hanem a 'post-endgame'. Lehetséges ez?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.06.13. 13:52:38

Civ3-ban gyakran én is elhúzom a végét, hogy kiélvezzem a stílus szépségét.

Right of passage, minden városa mellé 3-5 tank, majd a béke felmondása, támadás, és egy körben igáztam le a gépet, aminek cirka 25-30 városa volt.

Varmer 2012.06.13. 13:53:24

Nem lehet, hogy csak élvezi a helyzetet? Nekem volt olyan az Age of Mithology-ban, hogy direkt bezártam egy ellenfelet a városába és onnan elvoltam.

Bobby Newmark 2012.06.13. 14:02:57

@neon fux: De, lehet ilyet csinálni. Mondjuk pont az ilyenek elkerülése miatt én full kiirtós játékmódot szoktam csak játszani, valahogy befejezetlennek érzem, ha él rajtam kívül más nép is a bolygón. De az is meg szokott lenni úgy 2000 környékére.

Szóval ennek ellenére azt az állítást tartom, hogy nem egy prő civ pléjer az illető.

Sarkvideken · http://sarkvideken.blog.hu/ 2012.06.13. 14:06:53

annyira realisztikus játék a civ, hogy kezdek félni a jövőtől. egy szétcseszett bolygón egy végtelen állóháború... drukkolok a srácnak.

Bobby Newmark 2012.06.13. 14:07:06

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Ó, a Civ3... Van benne egy túlcsordulós bug, ritka nagy röhej.
Beszélj egy leaderrel. Kérj tőle körönként annyi aranyat, amennyit be tudsz írni. Kérd el az összes városát (a fővároson kívül, persze). Mint az őrült, kezdd el nyomkodni az "add ide, vagy kiirtalak" lehetőséget.
Kb 40-50 klikk után túlcsordul a viszonyt jelző változó, és a kiengesztelhetetlen ősellenségből átcsap a dolog a világ legjobb puszipajtásába.
És odaad mindent, amit kérsz. :P :D

Sydius 2012.06.13. 14:12:11

@Imiface: @molnibalage: Most komolyan, ez az illető legalább 10 évet beleölt a játékba, és azt hiszitek, ezeket nem próbálta?

Thresher 2012.06.13. 14:18:06

Én a RA2-ben szórakoztam magam unalmasra: skirmish pálya, sziget, x ellenféllel, az utolsónál hagytam egy erőművet, magyarán nem nyírtam ki, aztán azzal baszakodtam, hogy annyi katonát csináljak, amíg el nem lepik az egész szigetet... ha jól emlékszem ezt tv nézés közben csináltam :)

Értelme 0.

Thresher 2012.06.13. 14:21:25

OFF:
Tényleg, Red Alert 2-ből nem lesz poszt?

dvidd (törölt) 2012.06.13. 14:45:26

Kémek, atombombák, környezetszennyezés, globális felmelegedés... basszus mennyi jó dolgot kihagytak az újabb Civekből!

Bobby Newmark 2012.06.13. 14:46:24

@dvidd: Benne vannak az újabbakban is.

Bobby Newmark 2012.06.13. 14:47:02

@Sydius: Rengetegen játsszák úgy a Civet, hogy nagyjából azt sem tudják, mit csinálnak. Simán lehetséges, hogy tíz év játék ellenére sem ért hozzá.

hazmesterzs 2012.06.13. 14:55:02

Állampolgár aki túl sok szabadidővel rendelkezik, és akkor már azt a poént le se lőném, hogy tíz év alatt akár egy tartósabb villanykörtét is feltalálhatott volna:)

Imiface · http://zenezenezene.blog.hu/ 2012.06.13. 15:14:13

@Sydius: Ezért használtam a "Legalábbis én így csinálnám." kifejezést.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.06.13. 15:14:44

@Sydius: Pedig ennek elvileg működnie kellene. Kell egy város, ami mögött tenger van és max három mező van a szárazföld felé a másik oldalt. Ha 2-2 eng. van, akkor nem tudja átállítani őket, nuke nem megy. Ebből felépítehő egy város.

Erős a gyanúm, hogy tényleg nem ért hozzá a srác. Hazamegyek és letöltök egy civ 2-őt és megnézem, hogy akkor mi a pék van.

A civ első részben én teljsen véletlenül jöttem rá, hogy a földekről beszedett emberből lehet specialistát csinálni. 2 év játék után úgy, hogy 4. szitnen is ütöttem vertem a gépet szanaszét...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.06.13. 15:16:02

@hazmesterzs: A sok wow kockához képst ezt 0. Tíz év alatt ez kb. 10 játéknak megfelelő játékidő. Csak ő nem kezdte újra, hanem eggyel szenved. Ebben 200-250 óránál nem lehet több. Tít év alatt ez röhejsen kevés.

ROTFL Manó 2012.06.13. 15:17:07

Van egy-két olyan játék, ahol a győzelem után a gép felajánlja, hogy folytathatod a játékot x ideig (évig/körig), pld. a Pharaoh is ilyen.

dvidd (törölt) 2012.06.13. 15:18:48

@Bobby Newmark: igen? nem sokat játszottam az új résszel (az ötödik), de tuti nem volt benne kém, hiányoltam a vallásokat is, a wonderek valahogy mintha degradálva lettek volna, globális felmelegedést és szennyezést sem tapasztaltam.

2012.06.13. 15:26:39

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Szintén zenész, pont ezt csináltam én is. A Charton gyönyörűen mutat a vízszintes vonal, amikor kiüt az ember egy nagy civilizációt egy kör alatt.

De a legjobb játékomat a civ3-hoz nem értő barátomnak köszönhetem. Elkezdett játszani vele, eleinte nem értette a lényeget és a középkor elején belekeveredett egy háborúba, ahol mindenki ellene volt. Ekkor vettem át én a mentést és folyamatosan a pengeélen táncolva sikerült mindenkit visszaverni és békét kötni úgy, hogy pár várost is sikerült megszerezni. Mivel a szembenállók szövetségi rendszerekbe tömörültek, többször is volt, hogy a békekötés után azonnal támadott az ellenfél, mert a szövetségesével nem sikerült békét kötnöm. Csodálatos játék volt, kár, hogy a mentés nincs már meg.

Bobby Newmark 2012.06.13. 15:32:28

@dvidd: Ja, hát kell két kiegészítő ahhoz, hogy egy Civ részt "késznek" lehessen tekinteni. Az öt ebből a szempontból még harmatgyenge, most jön az első kiegészítője. A Civ3 már erősen homály az emlékeimben és rendszeresen keverem a néggyel, arról nem nyilatkoznék, de a négyben 1000% tuti, hogy volt kém a Beyond the Sword kiegben.
Atomháború meg mindegyik részben volt.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.06.13. 15:37:39

@Bobby Newmark: Az V-ben ezekből nincs sok vagy csak primitíven... Majd két hét múlva térjünk vissza erre a gods and king addon után.

Mondjuk azt sem tudtam, hogy van jégsapka olvasdás a II-ben és változhat a térkép emiatt. Így kellett megtudnom. A Civ I-ben is volt global warming.

Mondjuk vicces volt, hogy 0 légszennyezés mellett is megtörténhetett...

the_line 2012.06.13. 15:52:41

En a Knights of honorban foglaltam el fel Europat a maggondoltamnyertem,de gondoltam folytatom, elfoglalom az egeszet. Erre a gep elkezdett cseszegetni, a pàpa folyamatos keresztes haborut hirdetett ellenem, majd ezzel egy idoben dzsihadot is inditottak a muzulmanok a foldemre. Igy is levertem mindenkit, mar vagy 50 teruletem volt,mikor hirtelen 1 kivetelevel minden hadvezerem elarult,es 2 tartomany kivetelevel minden varos fellazadt es elszakadt tolem,tehat kb ott voltam, mint a jatek elejen. Szoval szerintem azt is lehet veg nelkul jatszani :)

hazmesterzs 2012.06.13. 16:34:02

@molnibalage: Már akinek, én örülnék ha egy játékkal ennyi időm lenne foglalkozni.

bucbuc 2012.06.13. 16:56:15

@Baszkurátor: ez a minimum, még gondolkodunk elég-e.

bucbuc 2012.06.13. 17:00:35

@molnibalage: Haha, akkor még nem volt globális háló, amit felfedeztél te vagy a szűkebb környezeted, azt tudtad.
Itt azért más a helyzet.

hebab 2012.06.13. 17:19:34

@nemorino: érdekes, én úgy emlékszem, hogy a 3-ban akinek hadat üzentem, az rögtön kirakott a területéről.

mindenesetre a civ 2 egy fos. a 3 és a 4 a jó, főleg a 4. az 5 sajnos már megint fosra sikerült.

Terror Dzsoni 2012.06.13. 17:28:13

@Bobby Newmark: Körökre osztott, úgyhogy ha nem nyomod a kör végét, nem történik semmi.

Akkor ez a fazon nem normális! :)

Celtic 2012.06.13. 17:50:21

@Rihárdó: Ezt nem ertem, hoyg tud valaki -4 evet jatszani? Hat evvel a megjelenes utan mar letolt 10 evet...

Grabbe · http://www.hirstart.hu/ 2012.06.13. 17:55:27

Huhh, és még én tartottam magamat kockának, amikor...

Anno nem is tudom hány hetet szentelve a Bladur's Gate 2-nek, megcsináltam az összes küldetést, mellékküldetést, az összes karakterrel maximum szintet értem el, kiirtottam a sötételf várost, a lehetséges összes fegyvert megcsináltam és ABC-sorrend szerint a dimenziózsákomban gyűjtöttem össze ÉS csak ezután mentem neki a Throne of Bhaal-ban a főellenségnek :-D

És még nálam is vannak még inkább kocka arcok juhéé :-P

Grabbe · http://www.hirstart.hu/ 2012.06.13. 17:56:59

@Grabbe: Akarom mondani: Baldur's Gate 2. Természetesen =)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.06.13. 17:59:40

Na, megnéztem a save game állást. Lehet, hogy elhamarkodottan ítélkezek, de a srác a totálbéna kategória lehet. Simán látok védhető területeket, ahol sérhetetlen nagyvárosok kialakíthatóak. Onnan szépen lassan felszámolható a világ. Most elkezdem azt meglátom. Most nincs rá időm, de egyszer szerintem bebizonyítom, hogy ez nem egy nagy valami. :)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.06.13. 18:13:17

Az is homályos, hogy az ellen hogyan nem nyert space victoryval...

elkeseredett.polgar 2012.06.13. 18:25:58

@molnibalage: Ja, nem volt egy penge az arc. A Reddit hírfolyamokat átnézve valaki gyorsba' meg is csinálta már a pályát 58 "játékév" alatt. Ez azért gyors győzelemnek nevezhető egy 1700 éves állóháborút követően. Le is írja a technikát a srác, amivel nyert, illetve vannak játék közbeni "save game"-ek és screenshot-ok is.
Ezen a linken van, ha valaki tud angolul:

www.reddit.com/r/theeternalwar/comments/uzm4w/took_58_years_ingame_but_i_pulled_it_off/

Én meg kedvet kaptam egy kis "Colonization" gamerkedéshez. Ha megtalálom a CD-t, akkor is kérdés, hogy le tudom-e futtatni, de este próbát teszek majd vele.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.06.13. 18:29:29

@elkeseredett.polgar: 58 kör (?) alatt biztosan nem nyerném meg, de Yeltsin és környéke jól védhető. Mindehova SDI, gyors eltakarítás, katonai egységekkel és kémekkel körbeállás. Esélye nincs a gépnek. Magvan a stabil alap, onnan bárkit agyoncsapok.

elkeseredett.polgar 2012.06.13. 18:33:38

@molnibalage: Én ha jól értettem a hírfolyamokat gyorsan átfutva, ez már alapból egy taktikai győzelemmel megnyert játékállás volt, amit továbbjátszott a srác a totális győzelemre (mindenki kiirtása) törekedve.

Ráadásul szabályokat is felállított magának. A legfontosabb szabálya az volt, hogy megtartja a kommunista rendszert, nem áll át fundamentalizmusra, amivel állítása szerint ő is végig tudta volna vinni.

Egy másik srác (nem az előző hozzászólásomban említett) végigtolta és megnyerte, azt hiszem 10 játékév alatt, de ő forradalmat csinálva fundamentalizmusra váltott, ezt pedig a "gamer közönség" nem fogadta el megoldásként.

Az előbbi hozzászólásomban bemutatott megoldás 58 játékév alatt úgy született meg, hogy a srác megtartotta a kommunizmust, így a győzelemmel létrehozva a kommunista világhatalmat. :))

silverwol 2012.06.13. 18:33:52

A sok megmondó ember miért nem tölti le a mentett állást és viszi végig a játékot? :o

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.06.13. 18:37:07

@silverwol: Éppen azt csinálom. Abból szűrtem le, azt amit.

Az államforma meg éppenséggel a mentett állásban köztársaság.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.06.13. 18:50:12

Külön jópofaság a sok elfoglalt város. Építek bennük engineert 0 kör alatt és none lesz. Csak vigyzáni kell. A "rush" módszer nem megy, de ha az éghajlat nem kavar be drasztikusan akkor simán felhúzható egy életképes birodalom. A távoli városok hadd vesszenek. Bombázókkal egységekkel és képmekkel védett város + SDI mellett a szigeten levő városok ellen semmi esélye a gépnek. 5-6 nagyváros kész oszt hent.

Milyen nehézségi szint ez egyáltán...?

közlekedési bűnöző (törölt) 2012.06.13. 18:54:32

Hozok Heroes 4-ből egy "company" fekete sárkányt és legyalulok mindenkit! :-)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.06.13. 19:45:58

Aha, megvan a bibi. A dzsungel mindenhova visszanő...

kukatr 2012.06.13. 21:56:07

Hát én csak 2600 valahányig jutottam el egyszer, egy idő után bármit csináltam a program magától kilépett. Az amerikaiakkal állandóan harcban álltam, mert pár körönként megfenyegetett, hogy neki atomja van és adjak neki ezért pénzt. Persze nálam ilyen visszazsarolási opció nem volt (az összes civből hiányolom, hogy atomom van fizess számítógép!), ezért amikor megépítettem a sajátomat, egy ilyen ultimátum után azonnal megszórtam vele Washingtont. Örült neki.:) A köcsög babilóniaiak (akik a legerősebbek voltak a térképen), meg az én területemen védekeztek az amerikaiak elleni háborúban. Hogy miért nem gyakták le egymást, az rejtély maradt. Persze közbe néha heccból elfoglalták egy-két városomat is, csak hogy érezzem a törődést. Szerencsére egy idő után volt elég hadseregem bevédeni ezeket a helyeket. Az amcsik állandóan próbálkoztak partra szállni nálam, de vagy a vízen a bombázóim, vagy a földön a babilón tankok darálták le őket. Sajnos a fentebb említett bug miatt nem tudtam meg, mi lesz a végeredmény. Pedig már épült a hadseregem az USA ellen.:( Amúgy lehet, hogy négyen voltunk és én kettővel háborúztam állandóan, erre már nem emlékszem.
Régi kocka idők...:D

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.06.13. 21:59:58

@kukatr: Az első két részbeb a zsarolás úgy zajlott, hogy egyes felajánlásokra reject-et nyomtál és akkor néha adott ezt-azt az MI. Az első részben a játék elején anno két találmányt zsaroltam ki.

Dester 2012.06.14. 07:42:58

@molnibalage: ó hogy mennyire ismerős ez... Csak én nem 2, hanem 10 évvel később jöttem rá. Igaz, amikor a Civ1 még "új" volt, én is lehettem vagy 10 éves és halvány segéd fingom sem volt még a politikáról, gazdaság működéséről és egyebekről. De azért jól szórakoztam vele. És pont ugyanezért szórakoztam remekül a Theme Hospitallal is - NÉMET nyelven. (A kitalált betegségeknek szép rövid nevük volt, de nem zavart különösebben, imádtam azt a játékot is.)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.06.14. 08:24:38

@Dester: a Theme Hospitallal

Létezhet, hogy én Hospital Tycoon-ként ismerem, vagy az más tészta.

kukatr 2012.06.14. 09:44:58

@molnibalage: Most ezt a néhát hogy értsem? Megpróbáltad nem jött be, pár év múlva megint próbáltad satöbbi, vagy addig próbáltad egy körben míg bejött. Az előbbit az újabb részekben nem vettem még észre (régiekkel már nem játszok), az utóbbi meg egy egyszerű randomglitch. Amik csak rontani tudják a játékélményt.
Egyszer egy normális diplomáciát is hegeszthetnének már. Mert ez egyik részben sem működik jól. Igen bosszantó, hogy teljesen nonszensz kérések elutasításán besértődnek, és utána akár egy nekik kedvező üzletet se hajlandóak elfogadni. Egy mondatban az MI egy csaló, emberrasszista, hisztis picsa.:D

Dester 2012.06.14. 10:32:59

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: ha kérdés volt, szerintem nem, én a Bullfrog játékára gondoltam:
en.wikipedia.org/wiki/Theme_Hospital

Moli linkjéből úgy látom, hogy a Hospital Tycoon 10 évvel frissebb.

Bobby Newmark 2012.06.14. 10:56:20

@kukatr: De közben meg igen durván le lehet húzni az AIkat.

1. Kifejlesztesz egy technológiát.
2. Megkeresed az egyik AIt.
3. Eladod neki annyi pénzért körönként, amennyit hajlandó fizetni.
4. Goto 2, végig az összes AIn.
5. ???
6. Profit!

A gép egy körben csak egyszer diplomáciázik, úgyhogy lehet úgy csinálni, hogy hagyni őket az őskorban, elfejlődni a francba a rengeteg pénzből, amit adnak, és csak akkor csepegtetni nekik technológiákat, amikor már valamelyik eljutott arra a szintre. Gyorsan beelőzni, és mielőtt ő szépen, lassan, körönként elterjesztené a többiek közt, eladni a többinek egyszerre, egy kör alatt.

Persze ez csak bizonyos nehézségi szintig működik, a három legnehezebb fokozaton örülhet az ember, ha lépést tud velük tartani.
Viszont azokon a fokozatokon már annyira csal a gép, hogy szerintem értelmetlen játszani úgy.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.06.14. 11:32:40

@kukatr: Első találkozás és a "welcome in peace" helyett a másikra nyomtál. Néha nem adott, néha egyből háború volt, egyszer sikerült zsarolni.

kukatr 2012.06.14. 12:31:59

@Bobby Newmark: Ezt szoktam csinálni, főleg kicsit nehezebb szinteken. Az, hogy egy körben egy diplomáciai lépést tesz, az nekem új információ, nehéz elhinnem. Van rá valami linked?
@molnibalage: Értem. Hát akkor ez túl nagy lutri, ahhoz hogy jó taktika legyen.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.06.14. 13:00:13

Tegnap játszogattam úgy 3 órát kb. 50 kört. Több városnál már 3-4 mezőt farmlanddé toltam át, de a global warming egy kör alatt megette és újra swamp lett minden. Mivel van jó sok eng, ezért ezek viszonylag hamar helyreállíthatónak tűnnek, tehát a legnagyobb városok kicsit tápolhatóak, mert két ilyen esemény között eltelik elég sok idő.

A nukleáris szennyeződést a saját és jenki területeken teljesen felszámoltam, ez érezhetően lassította a felmelegedést. Kérdés, hogy a dzsungelek összfelülete számít -e a sebesség kiszámolásánál. Ha igen, akkor soha nem lehet helyreállítani a helyzetet, mert nem tudod az egész bolygó érezhető felületén kinyírni őket és lehet, hogy más változó is hat a felmelegedésre. A Vikingek területén értelemszerűen elég nehéz takarítani, de erre is van egy tervem. Pusztán kíváncsi vagyok, hogy mi tudok

A távoli városokat saját kezűleg számoltam fel, persze előtte eladtam minden épületet. (Teli van felesleges épületekkel a fél világ.)

A városok egy részét hagytam elesni, de lehetőleg úgy, hogy semmisüljenek meg a vikingek által vagy visszafoglalás után szépen elérték a 0-ás szintet. A védekezés alatt 8-10 egység elveszésével kinyírtam vagy 80-100-at. Marha módon minden körben a viking 2-3 stealth bombert szétcsapott a SAM site-os városon meg egy rakás más egységet.

Egyetlenegy kémes bombatelepítés sem volt, nuki támadásból is összevissze egy volt, mert egyik városban elfelejtettem megvenni az SDI-t.

Mostanra van legalább 3 olyan városom, ami 40-60-as ipari termeléssel bír. Superhighway szinte mindenhol. Megvan a stabil alap.

Tehát a lassú hagyományos módon is simán meg lehet nyerni a játékot. Ha nem számít semm, akkor nukival és kisebb támadóerővel pikk-pakk lenyomnám őket. Egy körben leatomozok 3-4 várost, a mardékot meg kicsinálja a légierő és a minimális földi támadóerő.

(Normál játékben soha nem használok atomfegyvert. Minden Civ-ben gyszer próbálom ki - save game + load opcióval - hogy mit tudnak, meg érdekel az animáció.)

Szóval nem tudom, hogy milyen belső szabályokkal kötötte meg magát a fickó, de pitiáner nehézségű a helyzet. A verseny arra mehet a GotM-nél, hogy mennyi idő alatt és atomfegyverrel vagy sem...

Évek óta nem toltam sem Civ II-őt, de Civ-et sem komolyan és mégis ujjgyakorlat. Ennyire nem lehetek jó, szóval a gyanúm az, hogy a fickó volt totálbéna.

bucbuc 2012.06.14. 13:03:10

@elkeseredett.polgar: Minek ahhoz cd? Kiadta a gog.com.

Bobby Newmark 2012.06.14. 13:19:37

@kukatr: Nincs, csak saját tapasztalat. Ha minden körben minden AIval beszélsz, látni. Egyik körben látod, hogy az új tech meglett egy AInak. Következő körben még mindig csak kettőnek van meg. A rákövetkezőben még kettőnek, aztán mindenkinek.

Egymásnak az AI-k szaré'-húgyé' adják a technológiákat, csak azok maradnak le, akik sokáig el vannak szigetelődve, illetve teljes államcsőd állapotában vannak. Ennek ellenére idő, amíg elterjed egy új tech.

Egyébként az AI képes annyi pénzt fizetni körönként, amennyit nem termel ki a gazdasága.
Iszonyat mértékben csal a gép, egyáltalán nem azt a játékot játssza, amit a pléjer.

bucbuc 2012.06.14. 13:35:34

@Bobby Newmark: Hogy fusson normálisan win7 64 biten.

Bobby Newmark 2012.06.14. 13:52:25

@bucbuc: Egyébként van a Firaxisos Civ4engine-es Colonization is, bár abban van pár olyan újítás, ami szerintem visszalépés az eredetihez képest. De ennek ellenére azért elég jó még úgy is.

xylon 2012.06.14. 13:56:34

Ebbol kellene MMO.

Bobby Newmark 2012.06.14. 14:06:51

@xylon: Van, faszbúkon, jó szar.

wowerman 2012.06.14. 14:14:28

@Bobby Newmark: az nem rendes MMO, csak egy civ-es farmville

Bobby Newmark 2012.06.14. 14:26:53

@wowerman: Nem látom egyébként, hogy hogyan lehetne Civből 'rendes' MMO-t csinálni.

bucbuc 2012.06.14. 14:55:36

@Bobby Newmark: Az sajnos rém gagyi lett, az eredeti sokkal jobb. :/

Bobby Newmark 2012.06.14. 15:06:10

@bucbuc: Azért a rém gagyi az túlzás. Vagy mire gondolsz?

Ami különbséget én láttam:
Nem lehet felszedni várost. Az eredetiben a stockade volt a határ, az újban egyáltalán nem lehet.
Az ágyúk nem sérülnek le, hanem egyből tönkremennek.
A colonial leaderek kissé máshogy vásárolódnak meg, de jobban lehet válogatni köztük.
Ha jól rémlik, a hajók sem tudnak egy vesztes csata után elmenekülni szárazdokkba, hanem elsüllyednek.
Viszont bejöttek a civ leaderek, ami plusz egy tulajdonság a népi bónusz mellé.
Az iskolákba nem a tanítót kell berakni, aki megtanít egy free colonistot a földeken, hanem fordítva, a tanulót kell betenni, aztán ha kész, választani a városban dolgozó professönök közül.
A tanulás egyre tovább tart, az első embert kiképezni sokkal gyorsabb, mint a huszadikat.

Ezen felül tudsz még változásról?

Én is jobban szeretem az eredetit, de szerintem az új sem rossz.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2012.06.14. 15:44:33

@Bobby Newmark:

Egyébként az AI képes annyi pénzt fizetni körönként, amennyit nem termel ki a gazdasága.

Ez a 3-ban nem tűnt fel.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.06.14. 15:54:54

@Bobby Newmark: A Colonizationnal egy baj van. Ha az ember rájön, hogy a cél a függetlenség és ahhoz mi kell, akkor nem kell kereskedni. Semmi másról nem szól a gamma, mint legyártani elég katonát a függetlenséghez és sok sok harangot, hogy jöjjön a felmentő sereg. Ennyi. Mi kell ehhez? Hát pénz nemigen.

Miden pénz, ami a királynak adsz a sereget növeli. Csak addig kell pénz, amíg megveszed a szakembereket, akik lehetővé teszik a megfelelő katona kitermelését.

Ehhez kell egy veterán katona, egy bölcs államférfi, egy kovács, egy ore bányász, egy fegyverkovács és egy prédikátor. Ezek után annyit tanítasz meg ezekből, amennyit akarsz, csak a sulit kell felzúni.

Ezután semmi más dolgod nincs, mint fegyert gyártani - emberek jönnek ingyért a prédikátorok matt, de ha nem akkor bárki megteszi, mert a szakember = free colonist - és függetlenségpárti katonát gyártani, szükséges esetén a többieket leverni.

Játszottam nehezebb szinten is. Pillanatok alatt le lehetett verni bárkit. A többi európai nemzet sosem zavart, indiánok nem rúgtag labdába. Az elején is velük kereskedtem, mert abból a kirány nem kap egy vasat sem...

Kb. 3-4 kolónia kell maxra húzva sok-sok katonával. Ennyi a gamma, a többi csak a cukormáz.

Bobby Newmark 2012.06.14. 16:07:17

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Pedig a fentebb említett világot elkérős trükkel ez elég egyértelműen kiderül... Egy várossal is simán fizet körönként ezer aranyat.

Csak nagyon nem akarnak. De tudnak. Egy darabig azt hittem, hogy csak lejjebb veszik a kutatást és úgy köhögik ki a zsetont, de miután megtaláltuk ezt a bugot, elég egyértelművé vált, hogy az AIknak egész egyszerűen NINCS gazdaságuk, minden egyes részletét összecsalják a játéknak. Az egyetlen talán, ami valós, az az épületek építése, ott annyi pajzs/kalapács nő körönként, amennyit a város termel. Ezt ellensúlyozandó, nagyon nehéz fokozaton csak feleannyi pajzs kell egy épülethez mint a játékosnak, deityn (vagy Sid-en) meg harmadannyi.

Bobby Newmark 2012.06.14. 16:21:49

@molnibalage: Persze, ez így van, de attól még jó csinálni.

Viszont hogy "csak" ennyi pénz kell... Hát azért nem kevés az, amit össze kell kaparni. A tanítás nerfelése után már nem olyan egyszerű mindenkit kiképezni, érdemesebb tartogatni a tier3as egységekre, a halászokat és bányászokat meg megvenni kilóra. Ágyút is érdemes vásárolni egy darabig, meg még puskát is.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.06.14. 17:30:21

@Bobby Newmark: Ha minden szakember megveszel, akkor 10k arany. Inka vagy azték legyakása és jó híres ember / nemzet = meg is van. Ennyit pillanatok alatt össze tudtam szedni mindig.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.06.14. 19:53:35

Kicsit vicces, hogy most jöttem rá egy civ bugra.

Freighter legyárt ---> food supply --> másik városba vasúton ingyért mozogva elmegyegy ---> support innen ---> vissza a gyártó városba ---> kaja

Iparral "bármennyi" engineer fenntarható. Az egész bolygó terraformálható. :)

Bobby Newmark 2012.06.15. 00:47:20

@molnibalage: Igen, csak 2000 arany egy elder statesman, de ha 20+ kör kiképezni már a saját iskoláidban, mert elbasztad a korai tanításokat fishermanre, akkor már nagyon nem éri meg.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2012.06.15. 08:18:30

@Bobby Newmark: Én az eredeti Colonizationról beszélek. Az újat nem ismerem. A tanítási idő ott állandó volt. Szabad kolonistából asszem 7-8 alatt lett szakember.

A fent felsorolt szakemberekből átlag 50% jött ingyért vagy olcsóbban a kivándorló pénztelenekből, tehát nem kellett megfizetni őket az "bolti áron". Lehet, hogy egyszer előveszem és megnézem, hogy ma mennyire gyorsan menne a dolog.

Közben megnéztem, csak alig 35 kört toltam tegnapig nem 50-et. Most vagyok ott. A jenki megtámadott, de hagyom elesni - jó drágán a távoli városokat. A globális felmelegedés úgy tűnik, hogy kezd befékeződni, már 5-6 mezőt is képes vagyok több város körül kitakarítani és még mindig nem jött vissza a dzsungel. No meg freigtherekkel gyak minden máros el tud tartani egy csomó mérnököt, nem halnak éhen.

Egyszer atomoztam, a jenkik tizenix hajós flottájának nem tudtam ellenállni és pollution sem nagyon volt utána. :)

A jenki is sorba csapja szét a stealth bombereit a SAM-es városkon. Majd összekapok egy haderőt és jól seggberúgom. Vikingekkel tartós fegyverszüntet van már vagy 10 kör óta.

Ironfist 2012.06.16. 12:54:37

@neon fux:

Van post-endgame, igen. És ha nem játszottál civvel, akkor pótold, sürgősen. Nekem is kimaradt sokáig, de az nagyon jó cucc.

iPedro 2012.06.18. 12:37:56

Érdekes, hogy ez a post-endgame dolog megegyezik az 1984 című regényben leírt disztópiával, ahol a három diktatórikus szuperhatalom háborúzik egymással egy rövid frontvonalon, és senki nem tud felülkerekedni a másik kettőn. Ha valaki el is foglalja az adott területet, hamarosan ki is veri őket onnan a másik kettő.

Kíváncsi lennék hogy a könyv alapján írták-e meg a befejezést, vagy egyszerűen így "alakul" a játék a saját logikája mentén :)

Donjon 2015.03.02. 14:41:00

@iPedro: A kérdésre nem tudom a választ, de regényből nekem az szűrődött le, hogy nem lehet tudni, hogy ténylegesen van-e háború. Mindenesetre tetszik a párhuzam. :)
süti beállítások módosítása