HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Top 10: A legbénább játékbefejezések

2012.04.16. 07:25 Stöki

Azt hiszem, most már nyugodtan ki lehet jelenteni, hogy a Mass Effect 3 vége a játéktörténelem egyik legvitatottabb befejezése. Persze, nem ez volt az első lezárás, ami megosztotta a játékosokat, viszont remek alkalom arra, hogy a régebbi, sokak által rossznak mondott befejezéseket is elővegyük. Lássunk tehát néhány példát a közeli és távoli múltból – eredetileg tíz játékot akartunk összeszedni, de annyit találtunk, hogy inkább típushibákat gyűjtöttünk össze. Kéretik négy dolgot szem előtt tartani a lentiek olvasásakor:
1. Egy játék befejezése egyéni ízlés kérdése, ami egyik embernek tetszik, azt a másik utálhatja. Az alábbiak nem axiomatikusan szar befejezések, csak anno elég sok játékosnak nem tetszettek ahhoz, hogy helyük legyen itt.
2. Egy játék befejezésének minősége nem feltétlenül korrelál a játék minőségével (azaz szuper programnak is lehet béna vége).
3. A típushibák elkövetői között persze lehetnek kivételek. Ahogy Orson Scott Card mondta: „Minden szabályt megszeghetsz, ha képes és hajlandó vagy megfizetni az árát.” A lentiek elkövetői többnyire csak hajlandók voltak, képesek nem.
4. Vigyázat, spoilerek! (Duh.)

I. Nincs befejezés

Egy típushiba, ami nem is számított hibának elég sokáig. A játékipar korai, bitvadász éveiben nem volt egyszerűen elég memória és/vagy tárhely arra, hogy a játék végén látványos mozival jutalmazzák a játékost. Aztán ahogy fejlődött a technika, egyre cikibb lett, ha egy játék egyetlen nyamvadt „Congratulation”-nal ért véget. Az Eye of the Beholder pc-s verziójának tulajdonosai például teljes joggal voltak kiakadva, amikor meglátták, hogy az amigás verzió szép lezárással ér véget – a pc-s változat ugyanis nem kapott ilyet. A közelmúltból is lehet példát mondani: Sniper: Ghost Warrior. Videóba mégis inkább a Ghostbusters NES-verzióját emeltük ki, mert az legendássá vált azzal, hogy még a fenti szót sem bírták helyesen leírni a készítői. CONGLATURATION !!! YOU HAVE COMPLETED A GREAT GAME!

II. A főhős értelmetlen halála

Nem feltétlenül baj az, ha a főhős meghal a játék végén – már amennyiben ez következik a sztoriból, logikus és értelmes fejleménye a cselekménynek. Akadnak azonban játékok, amelyeknél tökéletesen értelmetlen, és ebből következően elég bosszantó ez a fajta befejezés. Ilyen például az Infidel című, nyolcvanas évekbeli szöveges kalandjáték vége: az Indiana Jones-szerű kincsvadász főhős végre megtalálja a kincset, majd megöli egy csapda (gratulálunk, 400 pontot elértél a 400-ból). Vagy a God of War III, aminek a végén Kratos megöli magát (és a dramaturgiát). Vagy a lenti videóban látható Flood befejezése: az aranyos, 1990-ben kiadott amigás platformjáték főhőse csak azért verekszi magát keresztül több labirintuson, hogy aztán... elüsse egy busz. (A videó longplay, szóval a végére kell tekerni – Nyilvánvaló Kapitány)

III. Hiába szívtál, győz a gonosz

Megint csak: ezt is jól el lehet adni. Ha a játék története kellően előkészíti, nem baj az, ha nincs happy end a végén – példa erre sok olyan program, aminek több befejezése van (például a Heavy Rainben egész szomorúakat össze lehet hozni a cselekmény megerőszakolása nélkül). A gond akkor van, ha mindent jól csinálunk, igazából semmi jele annak, hogy valami szörnyű dolog készül, egyik pályát teljesítjük a másik után, végül megöljük az utolsó főszörnyet is... és mindezt hiába. A Darkseed II végén például hiába nyomozzuk ki, ki a gyilkos, ő megöl bennünket, majd szabadon távozik. De a Doom utolsó jelenete is ide kívánkozik (annak ellenére, hogy anno nekem nagyon bejött).

IV. Játék csak rossz befejezésekkel

Az előbbi pont minősített esete, amikor egy játék több befejezést kínál, de mindegyik vég oltári nagy szívás. Ilyen volt a 2008-as Alone in the Dark vége: választhatunk, hogy Lucifer bennünket szálljon meg vagy a barátnőnket - akárhogy is teszünk, a nőről lemondhatunk. De a leggyakrabban emlegetett példa a 11th Hour vége. A játék cselekménye szerint a barátnőnket kell kimentenünk egy kísértetjárta házból, és a sztori végén három nő közül választhatunk. A barátnőnk a hármas számú, és ha őt választjuk, megmenekül, de mi meghalunk. Az egyes számú csajról kiderül, hogy gonosz szellem, és belőlünk is kísértetet csinál. Marad tehát a kettes számú nő, őt választva maradunk életben – viszont a barátnőnket nem sikerül így megmenteni. Valamiért ezt tartják a „jó” befejezésnek, pedig nincs túl jó üzenete annak, hogy egy frissen újított spinével kéz a kézben végignézzük, amint a kísértetház – a barátnőnkkel együtt – porig ég.

V. A teljesen logikátlan fordulat

A játék kialakít a játékosban bizonyos elvárásokat a környezettel és a szereplőkkel szemben. Persze ezek változhatnak is, akár nagyon hirtelen – lásd például azt, ahogy Kerrigan motivációja megváltozik a Starcraftben. De ezeket a fordulatokat is elő lehet adni bénán, a játék belső logikájának teljes felrúgásával. Az az eset ez, amikor a forgatókönyvírók annyira meg akarják lepni a játékost valamivel, hogy a fordulat tökön lövi a sztorit – olyan, mintha Darth Vader közölné, hogy ő Luke anyja. A Diablo vége is ide sorolható: a főhős végig a gonosz ellen harcol, lezúzza a főellenséget... csak azért, hogy saját magából gonoszt csináljon. Vagy a Quest for Glory III befejezése, amiben egyszer csak kiderül, hogy a főhős végig egy sötét varázslat hatása alatt állt (holott ennek korábban semmi, de semmi jele nem volt). Hasonló a Cyber Lip című lövöldözős marhaság fináléja, amiben megtudjuk, hogy végig a rosszfiúknak dolgoztunk. A Phantasmagoria befejezése is ide illik: a főhős férjét megszállja egy démon, mire ő kinyírja a férjét, majd a megjelenő démont könnyedén legyőzi egy varázsigével. Kérdés: miért nem használta a varázslatot, amíg a férje életben volt? A játékosok közül sokan többször végigjátszották a programot, hátha találnak egy másik befejezést. A Sierra pedig csak ennyivel magyarázta a furcsa véget a játék hivatalos végigjátszási segédletében: „Sometimes life's a bummer, isn't it?”

VI. Annyira nyitott befejezés, hogy az már fáj

Nyitva hagyott cselekmény, gyakran erős, drámai feszültséggel teli pillanatban – a filmes/tévésorozatos zsargon ezt nevezi cliffhangernek. Mint amikor Ross rossz nevet mond az oltárnál a Jóbarátok 4. évadjának végén. Általában olcsó, szemétparaszt húzás, ami csak arra szolgál, hogy a nézőt lehetőleg odaültesse a film folytatása vagy a sorozat következő évadja elé, de azért ezt is lehet jól csinálni (erre példa A ravasz, az agy és két füstölgő puskacső befejezése). Nos, a játékiparban többnyire nem sikerül jól csinálni. Lásd a képregényes hangulatú XIII befejezését: a főhős végre rájön, hogy ki akarta kinyírni, erre az illető egyszer csak megjelenik előtte... és vége. Mivel a játék nem fogyott jól, nem készült hozzá második rész, hogy elmesélje, mi történik ezután. Vagy ott a Halo 2 vége, amit igen sokan utáltak a nyitottsága miatt: úgy tűnt, Master Chief egy nagy leszámolás előtt hagyja félbe a harcot, a Halo 3-ra pedig még három évet kellett várni (és venni egy következő generációs Xboxot). A Half-Life 2: Episode 2 kurta-furcsa befejezése is sok játékost felbosszantott, én mégis a Toonstruckot emelném ki. A humoros, kicsit morbid kalandjátékban Christopher Lloyd megjárja a rajzfilmek földjét... hogy aztán rögtön visszakerüljön oda. A készítők ugyanis megjelenés előtt kettévágták a játékot, és a második feléből folytatást akartak készíteni, de mivel a Toonstruck igen nagy bukás volt, Lloyd a rajzfilmvilágban – és a cliffhangerben – rekedt.

VII. W-T-F

Az se túl jó, amikor a játékos csak néz a játék végén, hogy ez a marhaság meg mi volt. Vannak programok, amiknek még ezt is meg lehet bocsátani – ilyen a Monkey Island 2 –, de például az Of Light and Darkness befejezését nehéz megemészteni: a játékban rossz szellemeket kellett összegyűjtögetni a Földön, hogy aztán azt lássuk, amint egy Jupiter-holdon egy cirkuszi mutatványos vegzál egy űrszondát (vagy valami ilyesmi). Az Alan Wake vége is elég zavaros volt, a játékosok nem igazán tudták kibogozni a sok, horrorsztoriba ágyazott horrorsztori szálait, és azt, hogy akkor most mi volt álom és mi nem, ki menekült meg és ki nem. A Conker's Bad Fur Daynek is helye van itt: a játék ugyan nem vette komolyan magát, de amikor a végén az alien (mármint a filmbéli) megdermed a levegőben, a főhős meg elkezd beszélgetni a játékossal, az kicsit sok. Vagy említhetnénk a Drakengard roppant depresszív, lebegő csecsemőit is. De videóba természetesen a Limbo of the Lost végét kell kiemelni – erről a játékról már volt szó a blogban, egy innen-onnan összelopkodott, borzalmas fércmű, és a befejezés sem dob rajta:

VIII. Titkosított befejezés

Az előbbi súlyosbított esete – és lehet, hogy az Alan Wake-et is ide kellett volna sorolni –, amikor a játék mindenféle kétértelmű nyomokat ad, amiket a játékosnak meg kell fejtenie, és ha ez nem sikerül, nemcsak hülyén, de hülyének is érezheti magát. Az Assassin's Creed az állatorvosi ló itt, a játék alkotói ugyanis úgy gondolták, hogy a játékos a program végére érve majd titkosírásokat és rejtélyes szimbólumokat akar dekódolni. A játék környezete ugye valami olyasmi, hogy a főhős ősi bérgyilkosok leszármazottja, és a DNS-ében kódolt emlékeket hívják elő egy géppel. Nos, miután előhívták, a rossz emberek ott hagyják egy szobában, aminek padlóján és falain hősünk misztikus belső látásával mindenféle misztikus írásokat és jeleket fedez fel, misztikus zenére, tényleg nagyon misztikus az egész – és így lesz vége a játéknak. Nincs jobb, mint egy játék végére érve ötoldalas FAQ-t lapozgatni, hogy most akkor mi a bánatos francot is láttunk.

IX. A játékos felesleges szívatása

Azaz olyan feladat vagy feltétel, amiben nem a kihívást látja meg a játékos, hanem az öncélú szívatást. Itt kell megemlíteni a Bubble Bobble NES-verzióját, amivel egyedül játszva csak a rossz befejezést lehet előcsalni, a jó befejezés ugyanis csakis kétszemélyes módban elérhető. Vagy a Karateka, amiben ha rohanva érkeztünk a megmentett hercegnőhöz, minden rendben volt, de ha harci pózban, akkor ez történt. A legdurvább persze az eredeti, játéktermi Ghosts'n Goblins aljassága (amit aztán több konverzió szerencsére nem vett át): miután az utolsó pályára érünk, majd legyőzzük a főellenfelet... visszakerülünk a legelső pályára, és még egyszer végig kell játszani a programot, hogy a tényleges főellenféllel is találkozzunk. A lenti longplay videóban kb. 14:40-től lehet megtekinteni a karóba húzásért kiáltó szemétséget.

X. Az egész csak álom volt

A Dallas elhíresült jelenete, amikor Pamela felébred, és kiderül, hogy az egész előző évad csak az ő álma volt. Kell-e magyarázni, hogy ez miért nevetséges megoldás? Mégis előfordul hasonló több videojátékban. Van olyan, ami ezt már címében is felvállalja (például a Bart's Nightmare), de ha csak a játék legvégén derül ki, hogy minden csak álom volt, az vitán felül nevetséges. Még akkor is, ha csak egy olyan verekedős hülyeségről van szó, mint a Tekken 6, amiben az egyik karakter, Ling Xiayou romantikázik, aztán kiderül, hogy csak egy pandán(!) alszik. Az ősbűnt azonban a Super Mario Bros. 2 követte el:

Persze, mint minden toplistás cikkünkre, erre is áll, hogy kommentekben jöhetnek a kiegészítések: nektek melyik játék befejezése nem jött be?

145 komment

Címkék: toplista bénázás befejezés

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr274448911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sidaries · http://delorean.blog.hu 2012.04.16. 15:08:52

Én a Fallout 3 végén csapkodtam idegemben. Bemegyek a dobozba, beütöm a kódot, halálos dózis sugárzást kapok és meghalok. Mikor ott van mellettem a sugárzásra immúnis mutáns. Ez mekkora ökörség.

Hispan07 2012.04.16. 15:09:13

Emlékszem, mikor végigvittem anno, mocskosul kiakadtam, hogy a RE2 végén Ada meghalt. Aztán szerencsére mégse :) Az RE5 végén pedig Wesker megölése, hát, hazavágta a játék mitológiáját rendesen - átívelő főgeci nem_halhat_meg!

A Dragon Age 2 ótvar szar volt ahogy volt (igen, nekem pl bejött Aveline és felbaszott, hogy szemben az összes kis buzival, vele bezzeg nem lehetett románcolni - csak hogy mindig a csajokat emeljem ki), és erre csak rárakott a vége: óriás füst, csempiön így, csempiön úgy, "a történtekre" utalás ezerszer - és végül kb semmi. NAGYON remélem, a 3 visszatér szépen az Origins ösvényéhez. És persze: szeretlek Morrigan!

A folytatás fájó hiánya rovathoz említeném a Jedi Academyt - én gonosz lettem, elhúztam egy csillagrombolóval, Kyle utánam eredt, és... Nos, igen, kabbe Lukács.

Ha már CSéHá - a Kotor2 vége is legendásan összebarmolt volt, ha jól tudom, kifogytak az időből, kiadatták velük félkészen.

A Deus Ex HR tényleg kirtikán aluli giccsbe fulladt, bár engem már az egyébként fasza játék közben is zavart, hogy az ember nem lehetett igazi badass, a nyál végig ott lopakodott mögöttünk.

Lehetne viszont majd egy JÓ befejezések poszt is. nekem pl a Silent Hill 2 minden depi ellenére mai napig óriás kedvenc.

AlbaZen 2012.04.16. 15:09:42

A lepuffantott Tommy Angelo szavai beleégtek az agyamba a Mafia végén:

"...Cause the guy who wants too much risks losing absolutely everything. Of course, the one who wants too little from life might not get anything at all."

Wertzui 2012.04.16. 15:15:02

Olyan kategória nincs, hogy "Lehet, hogy van vége, de egy bug vagy tervezési hiba miatt kijátszhatatlan"?

vemalsar · http://freealternativegames.blogspot.com/ 2012.04.16. 15:15:56

Nekem "játékos felesleges szivatása" díjat a Force Unleashed is kiérdemelte a PC-s változatban a Star Destroyer elleni erőcsatában.

Kb. még azt se lehet tudni, hogy most jól próbálod-e csinálni és nem sikerül, vagy eleve rossz, az irányítás is elég pocsék...ott töröltem a játékot és eladtam, máig nem ismerem az utána maradt részt.

u.i.: amúgy is nagyon gyenge átirat, még az irányítást sem lehet rendesen beállítani pl. saját kontrollerre, csak X-Boxosra, szégyen

Hispan07 2012.04.16. 15:19:02

ja és Metal Gear Solid - nekem bizony csalódás volt, hogy Liquid szívrohamot kapott. szívesen kivertem volna belőle a szart is. a második rész vége pedig nekem már teljesen szétcsúszott, annyi mindenkivel akartak annyi mindenkit keresztbe kasul átkúrni

kozi001 2012.04.16. 15:26:36

Ha már a Lost-ról volt szó a Twin Peaks-nek is elég kurtán-furcsán összecsapott vége lett...!

algi 2012.04.16. 15:28:57

@Dukefazon: Engem az bosszantott mérhetetlenül a Human Revolution végevideóiban, hogy amolyan hittérítő módon próbálták ráerőltetni a saját mondanivalójukat a játékosra azáltal, hogy megható híradófelvételeket alatt szentimentális dumát nyomnak. Az egész olyan leereszkedően hatásvadász volt. Kifejezetten sértőnek éreztem.

@F.house: A játék kiváló egész végig? Ezt azért vitatnám. Abban a pillanatban, hogy nem őrök közt kell lopakodni, hanem zombiseregekkel küzdeni, játszhatatlanná válik a játék. Fokozatosan megtanította a játék a játékost, hogyan kell a módszeresen, egyesével-kettesével járőröző őröket megkerülni, illetve leszedni őket, aztán beraknak egy megkerülhetetlen folyosóra, ami hemzseg az ostoba zombiktól. Persze, értem, hogy a változatosság kihívás, ezért vannak boss fightok (amik ugye legendásan szarok a HR-ben), de könyörgöm, egy normális játékban vannak gombok minden ellenfél legyőzésére!

Tényleg, a legjobb, amit tehetett a nagy kibernetikai cég biztonsági főnöke a zombik ellen, hogy egyesével-kettesével, a fél energiáját elhasználva, látványos táncmozdulatokkal leszedi őket? Amikor ott jön még száz másik zombi? Ja, persze, megtehettem mindezt csendben, fedezékből előlopózva, nagy segítség, amikor 100 másik zombi áll körbe.

Korábban is leírtam, de újra leírom: ha egy játék irányítása nem rendelkezik egy gombbal, az hallgatólagos megállapodás a játékossal, hogy nem lesz szükség olyan gombra. Tényleg higgyem el, hogy ez a szuper kibercsávó nem lett volna képes mondjuk betörni jó pár zombiorrot pillanatok alatt? Vagy hanyatt lökni a közelébe érő zombikat? Ezekre nem voltak gombok, pedig a legtöbb játékban van ütés, még ha nincs is rá szükség. De itt direkt kihagyták, pedig tudták, hogy nagyon jól jött volna a zombik ellen.

Egyszerűen nem fogadom el, hogy ez benne van a pakliban: a játék az elejétől a kataklizmáig egyre nehezebb lopózós pályákra tanít, kizárólag a lopózós akciókhoz (meg persze a kis létszámban érkező túlképzett szuperkatonák ellen) van irányításom, és erre olyan ellenfeleket dobnak be, amikkel nem tudok mit kezdeni? Ez egyszerűen nem volt benne a pakliban, és kész. A gagyi boss fightok, a kifejezetten sértően gagyi befejezés benne van a pakliban, de az, hogy olyan funkcióra van szükség, amilyen nincs, az nem lehet benne a pakliban.

A Left 4 Deadben sem kell vadászgépek ellen harcolni, mert nincs benne légelhárító-rakéta.

kozi001 2012.04.16. 15:29:25

@Hispan07: A Dragon Age 2 inkább csak egy felvezetés volt az igazi események előtt!
A többi vele szemben alkotott vádra nem tudok mit mondani... :)

OmegaMale 2012.04.16. 15:33:07

@JonC: Akkor kívánhatsz, ha bemásztál a reaktorterembe a monolithoz. Ha ehelyett az épületen belül másfelé mész és az egyik kóddal védett ajtót meghekkeled a Pripjaty-i zárt hotelszobában található dekóderrel (a rácsos ablakok, amiket a melléképület tetejéről lehet megközelíteni) meghekkeled, akkor onnan még egy nagy adag lövöldözés után el lehet jutni két alternatív befejezéshez, ahol megint választhatsz, hogy együttműködsz v. lázadsz.
Ha együttműködsz, akkor vége a lövöldözésnek, outro, függöny.
Ha lázadsz, akkor kint folytatódik a hentelés az reaktor épületen kívül és némi újabb időhúzó-szemétség kategóriába eső hentelés után jön az hunyorítva akár jónak is nevezhető (olyan system shock 2-s 'faszkivan' jellegű) befejezés. Ha érdekel, a youtube-on megnézheted és eldöntöd, hogy csak ezért akarsz-e még egy fél Urál-platónyi lőszert szétosztani a monolit-os arcok között.

OmegaMale 2012.04.16. 15:33:49

@JonC: Akkor kívánhatsz, ha bemásztál a reaktorterembe a monolithoz. Ha ehelyett az épületen belül másfelé mész és az egyik kóddal védett ajtót meghekkeled a Pripjaty-i zárt hotelszobában található dekóderrel (a rácsos ablakok, amiket a melléképület tetejéről lehet megközelíteni) meghekkeled, akkor onnan még egy nagy adag lövöldözés után el lehet jutni két alternatív befejezéshez, ahol megint választhatsz, hogy együttműködsz v. lázadsz.
Ha együttműködsz, akkor vége a lövöldözésnek, outro, függöny.
Ha lázadsz, akkor kint folytatódik a hentelés az reaktor épületen kívül és némi újabb időhúzó-szemétség kategóriába eső hentelés után jön az hunyorítva akár jónak is nevezhető (olyan system shock 2-s 'faszkivan' jellegű) befejezés. Ha érdekel, a youtube-on megnézheted és eldöntöd, hogy csak ezért akarsz-e még egy fél Urál-platónyi lőszert szétosztani a monolit-os arcok között.

Wertzui 2012.04.16. 15:34:08

Szerintem sem béna a Doom vége, inkább poén. Sőt, a Doom II happy endje helyett is jobban tetszett volna, ha Földet is elnyeli a pokol, de a Doomguynak még utoljára sikerülne elérnie, hogy rajta kívül a maradék emberiség elmeneküljön egy űrhajóval (hát ezt kb. a játék közepére tették). Aztán a Final Doomba rakhattak volna olyasmit, hogy az emberiség egy másik bolygón, vagy annak holdján telepedett meg (még sci-fisebb környezetben, nem úgy, ahogy a Final Doom mindenféle újdonság nélkül valójában elkészült), megint invázió, más főhős, de a pokolban találkozik a Doomguy-al, aki halhatatlan lett, de gonosz is, legyőzik, megint jó lesz, végül ő lesz a főnök és megtiltja a pokolfajzatoknak, hogy az embereket bántsák.

Na, túl sokat agyaltam ezen fölöslegesen.

2012.04.16. 15:35:41

tetris game boy verzió.
999 sor és 999999 pont után mikor beoffolod: "PLEASE TRY AGAIN".

Hispan07 2012.04.16. 15:38:20

@kozi001: napestig tudnám sorolni, mi mindent utáltam benne, uh nagyon remélem, az igazi események amiket felvezetett mennek a levesbe - mi meg utazunk szépen vissza Fereldenbe. Esetleg Orlais-be.

Wertzui 2012.04.16. 15:38:22

Már megint szót ejtek a Impossible Mission II WTF végéről. Az első részének a korához hérten jó végződőse van, de úgy hallom, sokaknak az is csalódást okozott.

Adani 2012.04.16. 15:38:39

@thinkEdem: Pont erre gondoltam, Aztech Challenge, visszadob az első pályára és kész. Volt még pár ilyen játék.

Van aztán az a fajta, aminek sosincs vége, pl. a The Sims, vagy a Simcity.

A doom vége viszont nekem is pont azért jött be, mert a hollywoodi filmekben is uncsi ,hogy sosem győz a rossz, itt legalább nem a sablonos a jó győz akkor is sokszoros túlerőben van végkifejlet volt mint a hollywoodi filmekben mikor százan lövik golyószórval a főhőst a végén, de őt egy golyó sem találja el, a végén mégis elkapja a főgonosz, és ráfogja a csőre töltött géppisztolyt, de nem ám azonnal lelőné mint a veszett kutyát, hanem még percekig szónokol, hogy lám lám mégis én nyerte te meg bekaphatod stílusban, és persze az utolsó pillanatban jön valaki (főhős csaja, erősítés stb.), aki lelövi a főgonoszt.

Adani 2012.04.16. 15:41:07

A Doomnál amúgy bevallottan összecsapták a történetet, mert azt vallották (szerintem igazuk is van), hogy FPS játékokban (ahol úgy is az a cél ,hogy mindenre lőni ,ami mozog), a történet pont annyira fontos mint a pornófilmnél. A kutyát sem érdekli.

Wertzui 2012.04.16. 15:47:01

@kozi001: Mikor volt szó a Lostról?

IndaMuncher 2012.04.16. 16:13:35

@algi: Nekem mondjuk tetszett kicsit a sok lopakodás után szabadon ledarálni mindenkit büntetés nélkül. Amiről beszélünk meg egy pálya összvissz.

zZz 2012.04.16. 16:17:19

Szerintem a Karateka rossz endingje mocsok nagy ötlet :D

algi 2012.04.16. 16:21:18

@F.house: Miért? Te egyszerre csak egy játékkal játszol? Mert én pl. megvettem a Left 4 Dead 2-t, úgyhogy amikor zombikat akarok irtani, akkor azzal játszom. Ha kedvem szottyan fedezék alapú lopakodásra, akkor betöltöm a HR-t, és… ott is zombikat kell ölnöm. Úgyhogy vagy előről kezdem, vagy ott is ugyanazt csinálom azzal a különbséggel, hogy nincs hozzá megfelelő eszközöm.

Egyébként nem tudom értelmezni azt, hogy "büntetés nélkül." Azért is volt szemétség, mert van egy olyan achievement, hogy senkit nem ölsz meg a boss fightokon kívül. Ez még el is képzelhető úgy, hogy őröket kerülgetsz. Na, de amikor elözönlenek a zombik, akkor hogyan oldod meg? Én pl. sose éreztem a vágyat, hogy a Left 4 Deadben életben hagyjak zombikat, míg HR-ben igenis igyekeztem életben hagyni az őröket pusztán azért, mert a karakter fejével gondolkoztam.

Nekem ez sehogy nem áll össze.

titan 2012.04.16. 16:28:19

@(त्वष्टृ): abszolúte egyetértek, nekem is az AW jutott eszembe, de szerintem ott a vége nem a főhős értelmetlen halála volt, csupán a főhős halála, ami megesik.

Marcellus_Magnus 2012.04.16. 16:37:17

@JonC: A S.T.A.L.K.E.R.-nek van rendes befejezése is: ha követsz egy bizonyos mellékszálat, akkor az erőműben át tudsz jutni egy titkos ajtón, ott megtudod az igazságot a Zónát létrehozó titkos projektről, aztán dönthetsz, hogy csatlakozol hozzá vagy megpróbálod megállítani.

@Sidaries: Ha fel van telepítve a Broken Steel DLC, akkor az immunis csapattársaidat (ghoul, szupermutáns, robot) is beküldheted, viszont teljesen mindegy, hogy ki csinálja, mert a Broken Steel cselekménye minden esetben azzal kezdődik, hogy két hét múlva magadhoz térsz...

Decsibácsi 2012.04.16. 16:37:40

Red Dead Redemption. én letettem a játékot, mikor azt hittem, hogy miután a főhős meghal, a fiával csak olyan freeride szerűen, bónuszból játszhatunk tovább. ráadásul a főhőst ritka szemét módon nyuvasztják ki. tudtam, hogy ott meg kell halni, de vagy 5x visszatöltöttem azt a pisztolypárbajt.
aztán hallottam, hogy még van egy kis extra kontent, csak hát azt a küldetést nem írják ki a képernyőre... így utólag szégyellem, hogy nem esett le.
miután elégtételt vettem atyám árulóin és gyilkosain rájöttem, hogy igazából ennek a játéknak van a legjobb befejezése.
lesz ilyen poszt is?

(त्वष्टृ) (törölt) 2012.04.16. 17:14:09

@titan: A halála ami megesik? na igen gusztus dolga, hogy minek van értelme. De a vörös professzor halála remek lezárás, drámai, és ha nem is értelmetlen a menekülés, de külső szemlélő számára eléggé meghökkentő egy ilyen vég folyamatos elkeseredett menekülést követően. Na meg ha be sem szálltak volna abba a tankba és kerestek volna valami más kiutat talán túlélik. :)

Na mindegy. Amúgy ha manapság adnák ki a Monkey Island 2-t, akkor a gémerek ma is szétvernék a házat, és követelnék Tim Schafertől, hogy adjanak ki egy patchet amiben megváltoztatják a végét. És a cég nem győzne bocsánatot kérni és nyomban intézkednének.

Észrevettétek már, hogy a legtöbb főgonosznak a játék végén a halála értelmetlen? :)

Unreachable 2012.04.16. 17:18:02

call of cthulhu dark corners of the earth. pedig mennyit szoptam azzal.

nál 2012.04.16. 17:18:56

@Holdsrác:
Nekem úgy rémlik, hogy ha Vault Cityt kiirtottad, akkor a ghoulok békében élhettek tovább.
Oké, nem egy win-win szituáció, ez igaz. :)

titan 2012.04.16. 17:22:08

@(त्वष्टृ): jó, ez a "megesik" tényleg kicsit erős volt, de attól még szerintem rendes befejezése volt az AW-nek ez (merthát mit csinálhatott volna még ott? feleségül vesz egy idegen nőt, gyerekei születnek, és boldogan él, amíg meg nem hal?)
Bár most néztem meg a @Reactor: által bemutatott Heart of Alient, ami ennek a folytatása, és hát kiderül, hogy annyira nem halt még meg a főhős.

Juteszembe, én voltam az egyetlen, aki előszőr franciában ismerte meg az AW-t? :)

bucbuc 2012.04.16. 17:26:46

Picsogás picsogás hátán, kb a flee ezeknek a játkoknak úgy jó ahogy van, a diablo meg zseniális.

Mi a **** van veletek?

Thoras 2012.04.16. 17:32:05

@Marcellus_Magnus: Nekem fel volt töltve az összes dlc (igaz xboxon), de akkor is nekem kellett bemennem. A vicces inkább az volt, hogy felvettem a radiation suit-ot, meg benyomtam egy rad-x-et, bent meg folyamatosan toltam a radaway-eket, így mielőtt beütöttem volna a kódot, a radiation level 25 volt (miközben az enyhe mérgezés 250-nél kezdődik!). Marhára kitalálták.

Reactor 2012.04.16. 17:45:12

A szar befejezések általában a fejlesztői lustaságnak és nem akarásnak tudhatóak be. A nem akarásnak pedig, mint tudjuk, nyögés a vége.

Rengeteg játékkal játszottam pályafutásom alatt - több ezerrel, és hát sok olyannal találkoztam, aminek a befejezése egyszerűen kritikán aluli volt. Mostanság viszont sok játékot igaztalanul vádolnak meg...jó a Doom, a Heart of Darkness és a Limbo befejezése is. Amelyik játék befejezését szándékosan hagyták nyitva, annak pedig bizonyára megvan a maga oka.

Szóval mik is azok a játékok, amelyeknek egyszerűen kritikán aluli szar a befejezésük? Csak hogy egy párat említsek...

- Impossible Mission 2. Hosszú évekig próbáltam végigjátszani a játékot, mire rájöttem, hogy mit hogyan, és kemény ÖT másodperces befejezést kapunk. Ennél még a Commodore-os első epizód is jobb volt...

- Airball. A PC-s verzió végigjátszhatatlan, de az Amigás verzió végigvihető (meg lett buherálva és így kivihetőek a lehetetlen termek is). Vissza se változtatják a golyót emberré, csak kiírják, aztán a többit meg kéBzeld oda, hülyegyerek...pfffff....
Most már kezditek érteni, miért kapott a játék negatívat.

- Patriots: A Nation under fire. A befejezés egyszerűen szánalmas. Fekete háttér, valami kis szöveg, blablabla, kész. Passzol az egész játékhoz.

- Frontline Berlin 1945. Egy nyomorult high score lista a befejezése. 'Nuff said.

- Terminator 3: Rise of the Machines. Az egész játék tiszta röhej, a befejezés pedig ehhez mérten elképesztően béna: "Time is up, the humans/machines have won".

- Battlefield 1942 náci hadjárat: Függetlenül attól, megnyered-e az összes csatát, a nácik ígyis-úgyis kikapnak. Ökörség. Ha a Red Alert-ben győzhettek az oroszok, itt miért nem győzhettek a nácik?

- Imperium Galactica 2 shinari hadjárat: Semmi extra, összevagdostak mindenféle jelenetet a játék filmbetéteiből, a végére aztán 5 másodpercig van egy külön videó valami tüzijátékról. Az emberi szövetségnek van saját külön befejezése, a Shinariknak miért nincs?
(Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az Imperium Galactica 2 CD-n ott van a Shinari befejezés, mármint a rendes, de a játék ezt nem használja, hanem egyszerűen ledarálja szöveges üzenetként).

- Mars Taxi: Ugyanaz mint a Frontline Berlinnél - high score lista.

- Streets Racer, Traktor Racer, Bug Mania: ZS-kategóriás, selejtes versenyzős játékok, nulla befejezéssel. Visszadob a főmenübe.

De a legszarabb egyértelműen az Action 52. A játékok 95%-ának nincs befejezése, visszadob az első pályára.

(त्वष्टृ) (törölt) 2012.04.16. 18:05:25

@titan: Barátom nincs is köztünk vita! Teljesen egyetértek veled, csak a kommentelő-felület tökéletlensége okán tűnt válaszom nézeteltérésnek.

Franciaországban ismerted meg, vagy franciául az Another World-ot? Van más nyelven? :)

frikazojd · http://kocs.ma 2012.04.16. 18:12:05

@Dukefazon: pontosan. a koben van fogvatartva Diablo lelke, de o annyira gonosz, hogy "kihat" belole, es megzavarja az emberi elmet. Diablo kuzd erosen, de ha megis legyozod, az csak neki jo, mert igy egy meg erosebb/tehetsegesebb testhez jut. Mig harcolsz vele, osszeszarja az elmedet, hogy a vegen onfejedbe dofod a soulstone-t.

(त्वष्टृ) (törölt) 2012.04.16. 18:15:44

@Reactor: Az Imperium Galactica 2-ben engem annyira idegesített a shinari faj szinkronja, hogy képtelen voltam velük játszani. Úgy látszik jól tettem.

FeroxX88 2012.04.16. 18:19:15

tényleg lehetne egy top10 lista a legjobb befejezésekről is :)

Adani 2012.04.16. 18:20:06

A Postal 2-t nem említette senki. Annak a befejezése zseniális :)

Az IG2-ben van rendes Shinari befejezés, de ritkán adja be. Akkor ha az Emberek oldalára állsz a végén és ők is győznek. Akkor jön az ,hogy most aztán jön a világbéke, mert a főgonoszt kinyírták mindenki mást kiírtott vagy szövetséges. A Shinariknak meg kell a háború, mert akkor dől a lé, ezért feltámasztják az emberiség diktárorát, aki lefagyasztotta magát, hogy olvasszák fel mikor a könnyeket megtalálják.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2012.04.16. 18:22:16

@FeroxX88: Jöhetnek ahhoz is tippek!

Kezdem: Duke Nukem 3D :)

Thresher 2012.04.16. 18:24:27

Beyond Good @ Evil, gyors és latymatag befejezés, kurva nagy cliff a végén, és azóta húzzák a mézesmadzagot a második résszel...

meglivorn 2012.04.16. 18:24:34

Hehe, korábbanra vártam ezt a postot :D

Thresher 2012.04.16. 18:33:53

@FeroxX88: Érdekes befejezésekhez az egyik a Portal 2... állítólag annyira szürreális az egész, hogy elvileg mi álmodjuk csak az egészet. Vagy meg is haltunk.

Hispan07 2012.04.16. 19:06:56

@Stöki: Silent Hill 2 (bármelyik a sokból), Half-Life 1, SC Brood War

filmcomm 2012.04.16. 19:24:25

FireAnt

www.youtube.com/watch?v=J7QNYx9XLYE

Aki ennek örül, mindennek örül :-)

Reactor 2012.04.16. 19:25:08

@Adani: Épp ez a gond. MINDIG az emberek oldalára álltam a Shinari köztársasággal (a Kra'hen fajt annyira utáltam hogy egyszer se játszottak velük), és sose kaptam meg azt a befejezést ami a jewtube-n fent van rendesen (hogy a legfagyasztott diktátort kiolvasztják). Mindig csak a natúr, összeollózott befejezést kaptam, a "hivatalosat" sose, hiába van rajta a CD-n.

Egyébként rendes bolti CD-s változat volt, nem feltört, meg torrentes.

kukatr 2012.04.16. 19:36:29

@algi: Akkor mégis minek van gépfegyver, Typhoon, rakétavető a Deus Ex-ben? Csak tán nem azért, mert lehet benne az ellent lemészárolva továbbhaladni?
Ha meg annyira kell az achievement, akkor fussál el mellettük, még kihívást is ad. Amúgy ebbe beleszámít a gépek által lelőtt emberek vagy sem? Ha nem, akkor lövesd le őket a robotokkal.

bahahaha 2012.04.16. 19:39:56

Braid. Mondjuk a sztori része amúgy is eléggé bölcsészesre sikeredett, de a befejezés felteszi rá a koronát.
Mondjuk simán el tudom képzelni, hogy valakinek meg direkt ez tetszik.

bbandi 2012.04.16. 19:49:30

Rossz befejezés:
II. Fallout 3: Miért menjek be a sugárkamrába, ha ott áll mellettem egy szupermutáns (esetleg Ghoul), akit megkérhetnék?
III. Kicsit ilyen az Oblivion. Oké az oblivion kapuk bezáródtak, de kihalt a Septim ház, látszik, hogy a birodalom hanyatlása jön. Mondjuk ilyen a Morrowind is, meghal Dagoth Ur, de Vivec is elveszti a hatalmát. Belegondolva a TES játékok ilyenek.

Ahol az egész játék történetét hülyeségnek éreztem: Mass Effect 2 főküldetés, kivéve a vége. Az első részt végigjátszva, látva, hogy TIM szolgálatába szegődtem, végig arra gondoltam, hogy ha igazi döntési lehetőségem lenne, most összeszedném a régi társakat és fellázítanám a hajót TIM ellen (ezt leszámítva jó játék persze, de a leggyengébb a sorozatban, mondom ezt úgy, hogy a 3-nak utálom a végét).

Egy érdekes befejezés: Gothic 3 (innen spoilerek):
Ez volt az első Gothic amivel játszottam, és marhára nem értettem, miért akarnám kinyírni a királyt, meg miért lenne jó a semleges befejezés, amiben az Orkok leigázzák az embereket. Meg miért olyan szürnyű, ha kiiktatok egy-két vízmágust. Aztán végigjátszottam az 1-2-t (igazából a 3-mat máig nem fejeztem be, csak a döntési pontig jutottam el), és teljesen más megvilágításba kerültek a dolgok.

Remek befejezések: Mafia 1, Mass Effect 1, The longest journey

Adani 2012.04.16. 20:24:11

@Reactor:

Nekem többször beadta, igaz én általában a Krahenek mellé álltam, mert szinte mindig ők az erősebbek pláne, ha elhúzódik a játék. Ráadásul egyszerűbb is a játékmenet odaadod nekik a pénzed egy részét és csá, nem kell idiótaságokat művelni mint az embereknél és ők tényleg ledarálják a bolygókat az emberke meg teszetoszáskodnak pláne könnyű fokozaton. Egyszer poénból nem avatkoztam be hagytam had menjen a maga idejében. Több száz év állóháború után az Emberek 200%-os előnyből kikaptak.

Sanosuke 2012.04.16. 20:41:24

@moli: mág nem értem mit akartak elérni ilyen szarkavarásokkal.

RowiwClub (törölt) 2012.04.16. 20:53:13

Hát, nekem az volt a legrosszabb játék vége, mikor a RE4-ben (WII) nem tudtam lenyomni késpárbajban az oroszt és ezzel befejeződött a játék számomra.

G_Norton 2012.04.16. 21:14:42

@Victoorius: Én a Keresztapa, meg más nagy gengszterfilmek után kifejezetten vártam azt a befejezést, de nagyon fasza az egész játék.:) "At the end your best friend kills you", örök darab.

@Reactor: Ha jól emlékszek, a németekkel sem veszítetted el a háborút, hanem megvédted Berlint, és valami olyasmi szöveg volt utána, hogy ezután bármilyen támadást visszaverünk a Vaterlandról. De az tényleg érdekes, hogy minden fontos csatát megnyersz, és mégis Berlinig jutnak a szövetségesek...:)

Sőt, ugyanez volt valamelyik Blitzkrieg játékban is, a németekkel minden csatát megnyertél, aztán a legvégén mégis Berlint kellett védeni. Arra több időt is ráfordíthattak volna, úgy kevésbé lett volna gagyi az egész.

G_Norton 2012.04.16. 21:24:39

Vagy akár CoD: United Offensive. Rohadt nehezen elfoglalod a kurszki vasútállomást, Rambóként lövöd az állandóan osztódó németeket, panzereket, hernyótalpasokat, szóval kiirtod a fél német hadsereget, erre bead egy kis videót, hogy harcoljatok tovább, elvtársak, a győzelem már közel van. Ilyenkor átérzem egy szovjet kiskatona kétségbeesését, hisz hol van még Berlin?! Anyád.

Adani 2012.04.16. 21:28:51

@G_Norton:

Én a MOHAA-ban kaptam anno főleg nehéz fokozaton szívbajt, mikor van az rész, hogy ki kell a SAS ügynököt szabadítani, és persze vigyázni is kell rá. Az a hülye meg mint a hülye megy be a tűzvonalba állandóan, ahol persze szitává lövik és buktad a missiont. És nem lehet neki megmondani ,hogy maradj a seggeden majd én megyek előre, csak én nem ész nélkül.

Reactor 2012.04.16. 21:39:55

@G_Norton: Na, erről beszélek. A Westwood gyönyörűen megcsinálta ezt a Red Alert-nél. Legyőzhettük a szövetségeseket, partra szállhattunk Angliában, a másik oldallal meg elfoglalhattuk Moszkvát és Sztálin bátyó is meghalt a végén.
A Battlefield 1942 náci befejezése pont ezért volt ilyen silány - hiába győztél a háborúban, a német birodalom azért elesett. Ez különösen azért cuki, mert a Battlefield-nek van kismillió folytatása ugye (a Vietnám nem tartozik ide), titkos fegyverek, meg az út Rómáig stb. Na ezekben a folytatásokban is benne vannak a tengelyhatalmak. Na most, ha az első részben megnyertem a háborút a naccikkal, lehetett volna a Battlefield 2-ben az, hogy tovább nyomulhatunk a nácikkal onnan, ahol az első rész végén megállt a hódítás.

De neeeeeeem, a náciknak ki KELL kapniuk.

A Medal of Honorban meg egyértelműen hiba, hogy nem lehet a seggére leültetni a SAS ügynököt. A Quake 3 Arenában működött ez a dolog, ha azt mondtam a társamnak hogy ottmaradsz, akkor ottmaradt. Itt bezzeg nem...

G_Norton 2012.04.16. 21:44:57

@Adani: Jaja, tapasztaltam én is.:D A Mafiában volt még pár olyan rész, amikor hülyét kaptam. Pl amikor néhány gizdát kellett elverni baseball-ütőkkel Paulie-val, csak az meg állandóan útban volt, vagy én ütöttem le őt, vagy ő csapott le engem hátulról. Ja, persze nem szabad meghalnia.

Egy másik küldetésnél meg a mackós Salvatore idegesített fel, amikor egy tucatnyi fegyveres elől kellett kimenekülni egy villából, mert a fickó állandóan beragadt egyes helyeken. Volt hogy csak állt a falnál, pedig azt mondtam neki, hogy kövessen. Aztán persze hátulról tarkónlőtték, game over, kezdhetem elölről.

@Reactor: Ezért is lehetett szeretni a Red Alertet, meg a második részét is, meg persze a sok kreténségért. Különben nagyon megnéznék egy ilyen játékot, ahol nem a szövetségesekkel kell a gonosz németeket halomra lőni, hanem pl Lengyelországot elfoglalni, vagy harcolni Észak-Afrikában az angolok ellen. A Codename: Panzerben bírtam az ilyen ötleteket.

G_Norton 2012.04.16. 21:48:09

Ja, meg volt egy alkalom, ahol a béna befejezés egész vicces volt: a GTA SA-ban meghal Tenpenny, CJ reakciója: oké, menjünk kajálni.:D

powerage 2012.04.16. 22:47:42

Fene tudja, nekem nagyon bejön az eredeti Fallout 3 befejezés + Ron Perlman narráció. Most komolyan, ezt nem szeretni? www.youtube.com/watch?v=gYI92lbZQN4

Ezen kívül Portal 1-2, Bioshock amik még így hirtelen eszembe jutnak, mint nagyon állat befejezések...

jari 2012.04.17. 02:25:09

Clive Barker's Jericho: remek játék, de semmilyen szinten nem sikerült lezárni. Talán a hatodik kategóriába lehetne sorolni.

Majdénmegmondom 2012.04.17. 10:04:44

"Tekken 6, amiben az egyik karakter, Ling Xiayou romantikázik, aztán kiderül, hogy csak egy pandán(!) alszik..."

Az a panda (becsületes nevén Panda) ugyebár a játék egyik karaktere, Xiaoyu háziállata.

titan 2012.04.17. 10:11:57

@(त्वष्टृ): Magyarországon, csak épp francia nyelvű volt. Akkor (elég régen) tudtam meg, hogy a Oui franciául igent jelent :) ugyanis az intróban ezzel válaszolt a prof. a számítógép kérdésére, miszerint kezdődhet-e a kísérlet.

algi 2012.04.17. 11:58:49

@kukatr: Nem azt mondom, hogy nem lehetséges, hisz végigcsináltam úgy is, hogy nem volt lőszerem. (Hisz a zombik fegyvertelen civilek, ergó lőszert már nem találok, amivel lemészárolhatnám őket, ha nem számítottam erre előre.) Azt mondom, hogy nincs értelme. Aki pénzt ad ki egy fedezék alapú, hekkelős játékra, az nem zombikat akar irtani benne. Ez nem egy váratlanul meglepő fordulat, hanem átverés. Mivelhogy így nem kellett annyit dolgozniuk a pályákkal, hisz úgy sincs értelme a fedezékeknek.

(त्वष्टृ) (törölt) 2012.04.17. 12:12:21

@titan: Szegény professzor biztosan összekeverte az Oui-t a Quit-el...

Jaqen 2012.04.17. 18:47:43

Szar befejezés a közelmúltból a gears of war 3-ban volt. Tudom, hogy az elsó rész csak egy izomagy szimulátor, de a második rohadt nagy fun, és egész jól meg volt írva. A harmadik végén találnak egy csodagépet a semmiből, ami gombnyomásra kinyír minden szörnyet a világon egy rádiósugárral. Még csak nem is próbálkoztak.

zenador 2012.04.17. 22:08:59

Az Ecstaticának (az 1994-es, kicsit hasonlít az Alone in the 3D-re) is idétlen befejezése volt, ha a csajjal játszottuk végig.

Mivel a történet végén ki kell szabadítani a varázsló lányát és ha jól emlékszem, akkor elég "furcsa" volt, ahogy átölelte a két lány egymást.

Egyébként volt egy alternatív befejezés is. A gonosz démonnak odaadtuk a csontot, cserébe élvezhettük a vendégszeretetét és az udvarhölgyeit...

Persze, ha csajjal játszottuk végig, akkor ez is elég furcsán vette ki magát.

Ezt az apróságot leszámítva nagyon jó volt az Ecstatica. Abban az időkben még voltak eredeti játékok.

VT 135 2012.04.18. 23:40:39

@Adani:
Ez egészen az Unreal, Sin, de mindenekelőtt a Half-Life megjelenéséig így volt, innentől kezdve viszont már egyáltalán nem. És mivel az ID Software ezt nem igazán volt hajlandó elfogadni, így a későbbi játékai (pl. Doom 3) is csak mérsékelt sikert értek el.
A Half-Life 2 meg a maga állandó gondolkodásra késztetésével ismét csak új standardot állított: azóta, ha egy FPS-ben, amelynek van története, világa (pl. Metro 2033), de "csak" lőni kell, már hiányzik az a plusz, amit a HL2 adott.

VT 135 2012.04.18. 23:43:18

Amúgy a HL2:EP 2 végét egyáltalán nem éreztem zavarónak. Valójában ott lett vége, hogy sikerült megsemmisíteni a portált, a további rész már csak az EP3 felvezetése volt. Na igen, így is lehet egy folytatásra a játékost felcsigázni: megadjuk neki a jutalmat egy normális befejezés képében, ugyanakkor felizgatjuk a folytatásra is.
Mondjuk, ha az EP1 után nem jön az EP2, az tényleg lezáratlan lett volna némileg.

Gerilgfx 2012.04.19. 01:21:06

A Freespace2 befejezése annyira rossz volt, hogy azt hittem, elrontottam a cselekményt.

Brushy 2012.04.19. 09:11:38

Az egész csak álom volt befejezések közül talán a Heart of Darkness ütött be a legjobban. Akkor komolyan mérges voltam, még a legutolsó jelenet sem enyhített semmit a mérgemen. Ez egyszerűen csapnivaló így, pedig a játék az egyik legjobb, ami valaha készült. A Beyond Good & Evil is hasonló módon csapott arcul, amikor is a röfiről kiderül, hogy...

Ami kicsit WTF befejezés volt, az a Witcher első része. Valahogy az egész nem állt össze. Kicsit kilógott a történetből a főgonosz felvezetése, az egész karaktere, motivációja. Lehet csak azért mondom, mert nem olvastam a regényeket és nem ismerem a világot, de a játék alapján nekem nem tűnt annyira logikusnak a végső fejezet. Persze az is egy remek játék volt.

A Deus Ex első részét még senki nem írta, tulajdonképpen a három befejezésből az egyikre sem mondhatjuk igazán, hogy jó volna.

Kedvenc befejezések, amik így gyorsan:
Baldur's Gate 2: Throne of Bhaal
Fallout
Max Payne 1
Doom 1

algi 2012.04.19. 15:58:08

@VT 135: Most értesültem először, hogy a HL2:ep2 befejezése állítólag rossz volt. Talán azért, mert nem úgy végződött, hogy a helikopteren ülnek, ahogy vonul alattuk a táj? Valaki nem képes elviselni, hogy nem vonatozással kezdődik vagy végződik egy HL-játék? Ráadásul még nem láttam olyan játékot, aminek monumentálisabb csata lenne a végén, mint az autózós lépegetőirtás.

Zozosoft 2012.04.20. 10:44:44

Kimaradt egy kategória: nem írták meg a program végét.
Pl. az Airwolf Enterpise és CPC verziója, ahol amikor az utolsó képernyőn, az utolsó kapcsolót átkapcsolod, lefagy a program (önmagára ugró JP utasítás), lehet resetet nyomni...
Gondolom úgy voltak vele a programozók, hogy mivel úgyis játszhatatlanul nehéz a program, ide úgyse jut el soha senki, minek megírni a program végét... (örökélet nélkül tényleg esélytelen)

Sanz 2012.04.20. 10:50:42

A cliffhanger befejezések kapcsán ne felejtsük ki a Shenmue-t sem, ahol a második rész végén gyakorlatilag nem tudni, hogy mi lesz a folytatás (mivel azóta sem csinálták meg a 3. részt).
És ennek már 10 éve...

ritka, de értékes komment 2012.04.20. 11:12:03

@algi: Te milyen béna vagy! Én bezzeg észrevettem, hogy a zombik mellett is el lehet menni. Az igazán szűk részen kétoldalt van kis szervizút, amin nem vesznek észre. Talán összesen 3 zombit kellett ártalmatlanná tennem, a többit simán elkerültem.

Mad Mind 2012.04.20. 11:50:10

A quest for glory III végén nem varázslat alatt áll, csak elteleportálja egy gonosz erő. Amúgy ez a megoldás sokszor szerepel a sorozatban.
Amúgy ami vicces, hogy a quest for Glory II végén a későbbi negyedik részt reklámozzák, a harmadik helyett.

algi 2012.04.20. 12:10:02

@ritka, de értékes komment: Ezt nehezemre esik elhinni. Tudod, miért? Mert olyan nem volt, hogy négynél kevesebb zombi magában ácsorgott. Ha leszedtél egyet vagy kettőt, akkor jött a többi.

bioLarzen 2012.04.20. 12:42:47

@light: Jaja, a Far Cry 2 vége nekem sem volt épp kedvencem... Pláne, hogy...

SPOILER!!!!!!!!!!

... a két választható vég nem egyformán győztes/vesztes, mert míg az egyik halállal végződik, a másikban meglépsz a bőrönd gyémánttal...

bio

bioLarzen 2012.04.20. 12:47:18

A Blue Ice valamikor a 90-es évek közepéről megvan valakinek? Oltári elvont és szürrealisztikus cuccgyűjtögetős-puzzlemegoldós játék, aminek én a páradik pályáján elakadtam (és akkor még nem volt tele a net walkthroughkkal, mint ma...), és csak utólag tudtam meg, hogy állítólag annyira művészi a játék, hogy a végén nem is tudod, hogy nyertél-e vagy sem, hanem írni kell a fejlesztőnek, és ő árulja el... A játék wiki-odala szerint:

"The game has earned a reputation for being very hard or even impossible to solve, gaining quasi-mythical status and leading many players and reviewers wondering whether there was an ending at all, a doubt which was not completely unfounded.
In fact, even though an author-aided walkthrough to the game exists, which apparently leads to the game's "Ultimate Solution", Blue Ice had the peculiarity of never treating the player any sort of real "ending screen" or even any progress confirmation or feedback.
The purported reason is that a cash-prize competition was originally to be held involving the solution to the game, which explains why a lot of the later puzzles were apparently irrational, intentionally clueless or even incomplete, and why the game didn't actually include any progress indicators, any form of feedback or even a true "ending screen" confirming having reached the final solution or at least being on the right path. The authors' intention was to prevent hacking into a final screen and making illegitimate claims to the proposed prize, so instead players were expected to post a complete progress report. The competition, however, was never held."

Szerintem mindenképp idevaló játék ;)

bio

btomi1980a 2012.04.20. 12:48:28

Monkey Island 2. befejezése!

Nem tudod eldönteni, hogy sírjál vagy nevessél!!!

bioLarzen 2012.04.20. 12:51:52

@G_Norton: Én meglepően jó játéknak tartom a Fahrenheitet, ami híresebbé kellett volna, hogy váljon. Nekem a mai napig az a játék az etalon a voice acting és az élethű mozgás-renderelés terén. Szerintem a történet is remek volt, az irányítással voltak csak kisebb bajok.

A vége tényleg kicsit letdown volt, de szerintem ott terveztek egy folytatást, amiből nem lett semmi...

bio

bioLarzen 2012.04.20. 12:56:15

@Cherrx: Ó francba, ponból be akartam dobni a tetrist, merthogy csak rossz vége van - de megelőztél :D

bio

bioLarzen 2012.04.20. 12:58:22

@Wertzui:

"Olyan kategória nincs, hogy "Lehet, hogy van vége, de egy bug vagy tervezési hiba miatt kijátszhatatlan"?"

Mint a RPCJ-féle Diary of a Vampire Hunter? :)

bio

bioLarzen 2012.04.20. 13:10:19

@Stöki: Apropó, a Duke Nukem 3D valóban az egyik legkirályabb befejezész - viszont eszembe jutatta a Duke Nukem Forevert, ami ebbe a cikkbe tartozik - oltárira nincs vége ugyanis, egy eszeveszetten bugos fő-fő bossfight után egy kb. fél perces végvideo, amiben felcsörlőzik Duke-ot egy helikopterbe, aztán egy radar-szerű képen mutatják, hogy agy tó partján nyaral...

Kösz.

bio

Szakyster 2012.04.21. 14:16:42

Azért a borderlands vége is megér egy misét...

light 2012.04.21. 14:47:41

@bioLarzen: én valamelyik végigjátszásban olvastam, hogy két hősi halál közül lehet választani. A bőrönd gyémántot emlékeim szerint a határőrnek kellett odaadni, és még egy pisztolylövést is lehet hallani ezután.

2012.04.21. 17:44:40

@The Drunken Master (a.k.a. Eltiron): Fú, az Empire Earth...remek játék, éveket kellett várnom mire befejeztem az általam roppantul érdekelt orosz sci-fi hadjáratot, és erre tessék, semmi lezárás. Nagyszerű...

@Szakyster: A Borderlands befejezése szerintem oké volt. Fura kissé, de az odavezető út minden perce merő mámor!

2012.04.21. 17:46:12

@krystian: Iiigen, meg Sims meg Spore...

2012.04.21. 18:04:30

Na eskü ez az uccsó koomentem.

@Brushy: Szerintem az Illuminati Ending az a szódával elmegy típus. Elvégre, ha belegondolsz, JC Denton-nak ki volt végig a fő-fő-fő-főellensége? Hát Bob Page, és a Majestic 12! Az Illuminati ellenük segített, és ugye: "ellenségem ellensége a barátom", ilyen alapon ezzel semmi komolyabb probléma nincs szerintem.

A Szürke Halálért sem az Illuminati volt a felelős. =)

Szakyster 2012.04.21. 19:35:38

@Katamori: Hát, engem pont az zavart, hogy az odaút zseniális volt, erre kapok egy ilyen semmilyen véget...

bioLarzen 2012.04.21. 21:39:26

@light: Amennyire én emlékszem, miután odaadtam a gyémántot, (a végső videóban) átengedett...

De lehet, hogy rosszul emlékszem, nem ma játszottam vele :)

bio

2012.04.22. 00:20:32

@Szakyster: Az odaúthoz képest tényleg az. Mindenesetre, én nem éreztem ürességet vagy bármi rosszat miután lepergett a credits.

Celtic 2012.04.23. 19:52:17

@algi: AUTOZOS???? Hat ezert nem tudok azon a kurva palyan vegigjutni, mert gyalog probalom irtani oket, azzal a "gombot a fejreloni, aztan szetloni" modszerrel. HOL AZ AUTO? Most mar idegesit a vege.
(Attol fuggetlenul, hoyg a HL2-t a HL1-hez kepest egy darab izenek tartom...)

algi 2012.04.23. 20:20:00

@Celtic: Ő… izé… ki se tudsz jutni anélkül, hogy el ne menj a kocsi mellett, és a csávó el ne magyarázná, hogy megszerelte.

youtu.be/5B62ukEB5rU

Remélem, ez a videó segít.

moli 2012.04.23. 21:25:40

@Celtic: :D
amugy szerintem is mar annyira konnyu/handhelding a hl2, hogy kifejezetten rossz lett tole a jatek.

algi 2012.04.24. 07:06:42

@moli: Jó, hát én agyfaszt kaptam, amikor a Force Unleashedben azért nem jutok negyed órán át egy pályán, mert nem találom, hogy melyik részén lehet továbbjutni. El kell dönteni, hogy miről szól a játék, aztán a többit elfelejtheted. Arról nem is beszélve, hogy éppen az ep2 tért el ettől azzal, hogy egy nem-lineáris arénát raktak a játék végére.

Pitypalatty úrfi · http://proletarokkozt.blog.hu 2012.04.24. 14:51:54

@zenador: "Ezt az apróságot leszámítva nagyon jó volt az Ecstatica. Abban az időkben még voltak eredeti játékok. "

Baromi jó volt, általánosban kultjáték volt nálunk :D Ez az első alkalom, hogy valaki megemlíti, mióta olvasom ezt a blogot, pedig azt hittem, gyakran felmerül.

Foxhound 2012.05.03. 23:41:08

Overclocked: history of violence
Összecsapták, mint rutinus háziasszony a lecsót. Gondolom elfogyott a lové, aztán úgy voltak vele, hogy gyorsan dobjuk piacra...

WinG 2012.05.07. 20:27:04

X. Az egész csak álom volt

Heart of Darkness. Ugyanakkor ott valahogy sejteni lehetett, csak a kissrác (Andy, höh, még emlékszem rá) álmodta.

Talán a legjobb platformjáték volt a HoD, nagyon szerettem.

Celtic 2012.05.08. 07:44:42

@algi: Basszus....koszi. En meg gyalog szaladgalok es rohadtul nem tudom kinyirni az osszes dogot :(
Na, majd megprobalom igy.

flugi_ · http://fundi.blog.hu/ 2012.05.13. 00:47:49

ennyi hozzászólás, és még senki sem fikázta a might and magic 6-7 lézerfegyvereit? :)
süti beállítások módosítása