HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

A Ubisoft mindenből filmet csinál

2011.05.16. 22:51 hancu

Videojátékból készült rettentő rossz mozifilmet már nagyon sokat láttunk, jót, vagy legalábbis nézhetőt annál kevesebbet. Ettől függetlenül egyre nagyobb divat játékból csinálni filmet, a tavalyi nyár legnagyobb popcornslágerének például a Prince of Persiát szánta a Disney meg Jerry Bruckheimer - aztán végül elég gagyi lett, és a pénztáraknál sem villantott olyan nagyot.

A Ubisoftnál talán éppen ez adta meg az utolsó lökést a saját filmes cég felépítésére, és januárban el is indult a Ubisoft Motion Pictures, azzal a feltett szándékkal, hogy futószalagon gyártsa a filmeket a Ubi-játékokból, de anélkül, hogy Hollywood szokás szerint szaros gumicsizmával taposná szét a játékok eredeti hangulatát és sztoriját.

És most, ha nem is indult be a futószalag, de világgá kürtölték a menetrendjét: első menetben a Ghost Recon, az Assassins Creed és a Splinter Cell filmek jönnek, meg egy rajzfilmsorozat a Raving Rabbids alcímű Rayman-epizódból, 78 résszel, és persze mind 3D-ben, mert ma hogy néz az már ki, ha valami nem 3D. Még idén kész forgatókönyveket ígérnek, és jövőre lehet is forgatni.

A franc tudja, én valahogy picit szkeptikus vagyok. Attól függetlenül, hogy a Splinter Cellből simán lehetne csinálni egy új Mission Impossible-t (vajon ki lenne az ideális Sam Fisher?), az Assassins Creedben is bőven van mozifilmes potenciál, a Ghost Recon meg lehet hogy játéknak leginkább semmilyen, de standard Tom Clancy alapanyagként nyilván akciófilmnek is elmenne.

Te milyen játékból látnál szívesen filmes feldolgozást?

96 komment

Címkék: film

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr212909762

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kulgar 2011.05.16. 22:58:28

Legszívesebben a WoW-ból, végre valahára:P Az Assassins Creed várós, bár abból is inkább a Brotherhood vs Borgia vonal érdekelne:)Meg a F.E.A.R. is tetszene de nem a 3. rész trailerében látott gagyi megoldásokkal:P

algi 2011.05.16. 23:22:12

Szóval az úgy szokott menni, hogy Móriczka (mondjuk egy képregény- vagy játékkiadó) azt mondja, hogy bénák Hollywoodban (és milyen igazuk van), és hogy jól megmutassák, csinálnak sajátmaguk a játékaikból olyan filmeket, amik még szarabbak, mint a hollywoodi verziók voltak.

Trebron55 2011.05.16. 23:31:45

Sam Fisher: tud valaki jobbat mint Jason Statham?

xstranger 2011.05.16. 23:45:19

Tud valaki egyaltalan mondani olyan jatekbol keszult filmet ami jo?

zyrobs 2011.05.16. 23:45:51

Neverhood film. Természetesen gyurmából. Ha az Earthworm Jimet meg tudták csinálni, akkor ezt is.

Martinus_Ursius 2011.05.16. 23:51:16

Fallout 2-3-New Vegas, F.E.A.R, Stalker: Shadow of Chernobyl, Gothic 1-2 (sorozat), Elder Scrolls: Oblivion (sorozat), Dragon Age I-II, Dead Space I-II, Hitman: Contracts (sorozat), Silent Hill összes, Crysis 1-2, Mass Effect összes. Elsőre ennyi :P

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2011.05.17. 00:22:23

elég gagyi lett, az egyik legjobb adaptáció lett, tény hogy voltak hibái, de azért ne essünk már túlzásokba

idehoo 2011.05.17. 01:07:00

Bruce Willist Sam Fishernek! sztem ő lenne a legjobb rá

DrODP 2011.05.17. 01:28:45

Én szeretnék egy legalább 3000 epizódos teleregényt a The Sims 3-ból...

sikitomi 2011.05.17. 01:32:06

ilyet, hogy a knights of xentar-t es a true love-ot nem irta senki :P:D

amugy egy ac filmet meglesnek. a pop-ra nem ugrottam (erdekes, mert az ac meg tok bejon)...

paraszgyerek 2011.05.17. 01:42:58

Ezt a dolgot egyébként nem értem, annyi jó scifi - és egyéb - ötlet van parlagon, miért nem inkább azokat fogják meg és aztán a film durranása után jöhetne a játékfeldolgozás is.

Talán az van mögötte hogy a jól fogyó FPS-ekre - amik a felsorolásban szerepelnek - tuti megvan a mozit is kifizetni hajlandó célközönség.

A Chessmastert azért gondolom nem fogják megfilmesíteni :-D ( bár arra már ott van az "A bajnok" c. film )

Meggymag81 2011.05.17. 02:22:08

Bár nem Ubisoft termék, a Szakadt Csövesből szívesen látnék filmadaptációt.

Gargaj · http://gargaj.umlaut.hu 2011.05.17. 03:22:02

Nicolas Cage mint Super Meat Boy

algi 2011.05.17. 04:41:42

Mondjuk, ha Felicia Day csinálná a WoW filmet, arra befizetnék. :D

AlexWolf 2011.05.17. 07:03:44

Mass Effectből készül a film legjobb tudomásom szerint.
Sam Fischer szerepére Jason Statham +1

szogyenyi · http://jatekblog.blog.hu 2011.05.17. 07:33:50

Szerintem Fisher szerepére inkább George Clooney-t kellene tenni. Fisher nem azt az akciófigura, akit Bruce Willisnek kellene alakítani, ne a Conviction alapján ítéljétek meg a sorozatot.

sirpalee 2011.05.17. 09:04:19

Jason Statham mint sam? Hol eltek ti? Senkinek sem kell egy agyaglan splinter cell, az a ficko mas akciofilmet meg nem tett le az asztalra.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2011.05.17. 09:10:18

Mass Effect. Ütne, mint az ipari áram, még akkor is ha Michael Bay-szerű tuskó készítené.

light 2011.05.17. 09:13:01

Heroes of Might and Magic

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2011.05.17. 09:39:42

@Gargaj: LOL. Hülye, most a monitorra köptem a kávémat :)

hancu 2011.05.17. 10:13:32

@moli: Elnézést, legközelebb ha valamiről leírom a véleményem, előtte feltétlenül megkérdezlek, hogy az tényleg a véleményem-e vagy divatfika.

moli 2011.05.17. 10:16:39

@hancu: pfff, miert erdekel?

SnakeHB 2011.05.17. 10:25:57

@szogyenyi:

Ott a pont. Sam Fisher egy az egyben Clooney fizimiskájú. Már amikor az első részt toltam, akkor mondtam, hogy ebből film kell, és csakis Klúni-val!

Mass Effect lehetne a második Sztárvórz.
Assassin's Creed dícséretes.
Kéne még egy jó kis fosatós Dead Space. Meg egy Mortal remake, de olyan jó, mint a játék reboot!
Teljesség igénye nélkül:
Uncharted, Half-Life, Gears of War, Fallout, Dragon Age, Deus Ex, System Shock, Bioshock, The Dig, Alan Wake, Heavy Rain, Fahrenheit, The Nomad Soul, Outcast, Parasite Eve, Homefront, Far Cry, Crysis, Halo

Rajzfilm: Monkey Island, Grim Fandango, Sam & Max, vagy bármelyik Lucas kaland. :)

SnakeHB 2011.05.17. 10:33:43

@Martinus_Ursius:

Stalker, Hitman és Silent Hill film már van. Az utóbbi nem is lett rossz (és készül a második), az első cím meg előbb volt film, mint a játék (Tarkovszkij), azelőtt meg könyv (Sztrugackij testvérek).
A Hitman jó szar lett, azt kéne remake-elni Jason Statham-mel, no meg a Max Payne-t is valami rátermettebb brigáddal.

bldo 2011.05.17. 10:35:28

A Raving Rabbids szerintem még jó is lehet, ha tudják tartani a promóciós anyagok színvonalát és idióta humorát.

Játékból pedig a két kedvenc franchise-om jönne szóba: Fallout és Bioshock (bár utóbbiból állítólag készül film, legutoljára Gore Verbinsky nevét hallottam a filmmel kapcsolatban emlegetni, ami lehet jó hír is (A kör), vagy rossz is (Karib-tengeres, kalózos marhaságok)).

lokkoLori 2011.05.17. 11:03:59

Rayman Raving Rabbids animációs filmsorozat ??? ... na arra vevő vagyok :D

reconka · http://www.reconka.info 2011.05.17. 11:07:00

Far Cry is milyen szuper szar film lett :D ..
1 jo filmet lattam ami jatekbol keszult, es nagyon megfogott az a Silent Hill

anarch 2011.05.17. 11:27:52

Filmet csináltak a Prince of Persia-ból? Mikó? Emlékszem annó nagyon tetszett, még simán monochromeban ban is élvezhető volt, bár elég nehéz egy játék volt.

www.youtube.com/watch?v=_zyQ_OVyhNE

Bemflenco 2011.05.17. 11:53:32

Csodálom, hogy senki nem említett egy esetleges Super Mario bros. remaket. Mondjuk egy mostanában divatos, sötétebb tónussal átitatott verziót, a kábítószer fogyasztás ártalmaira kihegyezve. : D

Delebriel 2011.05.17. 11:57:04

Nem Ubisoft-os, de a Starcraftból istentelen jó horrorfilmet és/vagy akciófilmet lehetne csinálni kegyetlen látványvilággal.

Amúgy meg az Assassin's Creed jöhet.

Toalettduck 2011.05.17. 12:31:40

@DrODP: Úgyvan!
Amúgy egy Half-life mozira senki nem fzetne be? :S

Laciii 2011.05.17. 13:12:37

Minesweeper :)
www.youtube.com/watch?v=LHY8NKj3RKs

Blizzard csinálhatna filmet, sztori megvan, technika megvan, "csak" az átvezető videókat kellene kibővíteni.

szepi79 2011.05.17. 15:18:22

miből kéne film? Pacman :D

viccet félretéve: PORTAL!!!

Bambula 2011.05.17. 16:14:34

Hadd perverzkedjek, és mondom a Soul Calibur-t mint jó film alapot - nagymellű nők verekednek, kell ennél több ...

Simán lehetne csinálni sima mozifilmet, meg pornót is belőle.

algi 2011.05.17. 17:34:05

@Bambula: Van olyan pornó DVD, hogy a menüben azt mondod, hogy "Party version", és akkor lemegy a szexjelenetek nélkül.

wilwheaton.typepad.com/wwdnbackup/2011/04/your-move-fan-fiction-writers.html

(Ez állítólag egy safe for work link.)

((És ez amúgy Wil Wheaton blogja.))

TickTickBoom 2011.05.17. 19:36:01

Falloutokban, főleg a New Vegasban sokkal több kraft van, mint amennyi bőven elég lenne egy príma posztapok akcióhoz, természetesen agyondolgozva játékot is átitató zseniális retrofuturizmussal. Én ettől és a sok éve alakuló és a Peter Jacksontól Denzel Washingtonig mindenkivel összepletykított, jelenleg parkolópályán lévő Halo-filmtől spontán élveznék el sikítva. :)

A Mass Effect a Legendary Pictures (Watchmen, Dark Knight) kezében talán nincs szar helyen, a Bioshockból meg Gore Verbinski (nem rendezi, csak producer) horrort akar, kérdés, erre mennyi lóvét kap, mert hát így nyilván nem produkál majd Karib-tengernyi bevételt. :) Ja, és Clooney mint Sam Fisher +1, és kövezzetek meg, de én csíptem a Hitman-filmet... :D

Dolemite 2011.05.17. 20:24:53

starcraft és half-life lenne szerintem a két legütősebb filmje a játékiparnak.Ezeken kívül a White Wolf által kiadott Vampire regényeket (akár játékokat) látnám szivesen. World of darkness, nem tvájlájt basszájba.

Dukefazon 2011.05.17. 21:48:00

Jajaja, a Day of the Tentacle-ből én is szívesen látnék egy rajzfilm sorozatot! Minecraft valaki? :D Én Metal Gear filmet nem szívesen látnék, biztosan szétkúrnák. Jöhetne Vanquish talán. Most végig néztem a polcomon és nem sok filmet tudnék elképzelni a játékaim alapján. Vagy szegényes a fantáziám, vagy nem működnének filmvásznon. Esetleg még a ShadowMan, azt nagyon szerettem.

vargatom 2011.05.17. 22:02:37

Adjanak nekünk zsét aztán csinálunk egészestéset bármelyikből... Végül is van már vagy 5-6 percnyi Assassin CG film, miért ne lehetne több? ;)

Egyébként a Mass Effect jogokat Avi Arad vette meg, ő a Marvel képregényfilmek kapcsán lehet ismerős, egyébként meg mostanában a Ghost in the Shell és az Uncharted feldolgozása is az ő producerkedésével készül.

Afterburner9 2011.05.17. 23:05:00

@SnakeHB: tudom, ízlések és pofonok, de szerintem clooney nagyon 'szépfiús'. arra a szerepre valaki olyat kéne választani, akiről még el is hisszük, hogy sok év NSA meg Third Echelon után van, és már nem tud senki olyat mondani neki, amit nem látott/tapasztalt volna.

(त्वष्टृ) (törölt) 2011.05.17. 23:26:48

Monkey Island 2D rajzfilmet!!!!
Vagy élőszereplős mozit!!!!

Acsabi44 2011.05.18. 00:17:17

KOTOR1. Ha valaki nem ismeri a sztorit, akkor a csattanó üt akkorát, mint az "én vagyok az apád"

algi 2011.05.18. 00:29:52

@Dolemite: Mondjuk ha a Half-life-nak a forgatókönyvét Marc Laidlaw készíti, arra is befizetnék.

algi 2011.05.18. 00:35:27

A Mass Effectet meg írhatná Straczynski.

Na, most, hogy így leosztottam az írókat, jöhetnek mindjárt a rendezők is. :)

algi 2011.05.18. 04:40:05

@Acsabi44: Én őszintén szólva rühellem a KOTOR1-et (a 2-vel meg ezért nyilván nem játszottam), de egyetlen eleme, a csattanó bejött. Annyira, hogy a fordulópontnál bedühödtem, és bár addig a jó utat követtem (szeretem ilyen játékoknál a jó utat követni), mindent és mindenkit el akartam pusztítani, aki az utamba állt, a jediket meg egyszerűen szánnivalónak gondoltam. Csakhogy a döntéseimet a játék jótettek soraként fogta fel, úgyhogy a pozitív befejezést kaptam. :)

(Ellenben azzal, amikor EGY TELJES sötét oldal pontot kaptam azért, amiért hazudtam a sithek gépének. WTF?)

Dester 2011.05.18. 07:37:52

@BazmegaKapa: picsába, én akartam. :D

Egyébként meg Duke Nukem 3D. :)))

WoodrowWilson 2011.05.18. 08:32:31

@algi: Akkor valamit elrontottál, ugyanis a light/dark befejezés jóval a csattanó után dől el, és full light side karakterrel is lehet dark side befejezést választani.

SnakeHB 2011.05.18. 09:36:34

@Delebriel:

Starcraft-ból egy jó kis Starship Troopers szerűséget ki lehetne hozni. Az egy hibátlan film volt. :)

@Afterburner9: Akkor Kiefer Sutherland? :D

@Acsabi44: Én is akartam írni, de szerintem Star Wars filmet még ezret lehetne készíteni (nem csak játékból, ugye no.1 várólistás a Thrawn-trilógia) ezen felül ott a KotOR II, a Force Unleashed sorozat vagy a Shadows of the Empire. Kár, hogy Lucas bácsi vonakodik új mozifilmet csinálni, de túl nagy biznisz ez ahhoz, hogy 6 film maradjon...

Bicikliző medve 2011.05.18. 10:43:04

@Dolemite: En a tvajlajt ota hanyok a vampiros sztoriktol, sajnos valamit orokre elrontottak bennem azzal a tragyakupaccal.

TickTickBoom 2011.05.18. 11:28:14

@Acsabi44:
@SnakeHB: KotOR eszembe se jutott, annyira adja magát. A Star Wars: The Old Republic mindjártkész-mmohoz gyártott két trailer kb. üti az episode I-II-III-at együttvéve. :) Lucas papa még csak arra se hivatkozhatna, mint a Thrawn-trilógiánál, hogy öregek a szereplők, mert ezeket nyilván másoknak kéne játszaniuk. Bár inkább ne is legyen ilyen film, mert a bejelentéstől a megjelenésig háromszor kapok infarktust. :D

Afterburner9 2011.05.18. 11:42:58

@SnakeHB: nekem megfelel, Elisha Cuthbert meg lehetne rögtön Sara :D Lambert-re ötlet?

Ropilógus 2011.05.18. 13:43:18

Legacy of Kain sorozat, egy jó pár évados epic, több szálon futó, fordulatos, rejtélyes történet több ezer éven át, mágiával, sors elleni küzdelemmel, időutazással, karizmatikus karakterekkel. Eszméletlen jó szövegei voltak szerintem és isteni hangulata annak a világnak. Nem a ma annyira elterjedt homoeritukus-vámpír-sztori (elnézést, de közhelyesen akartam fogalmazni, nem mondhatok véleményt olyanról amiről fogalmam sincs, hogy mi, csak a pop-hullámával találkoztam), hanem egy epikus történet jellem-fejlődő karakterekkel. Telis-tele jó sztori elemekkel szerintem, anno a Blood Omen után (amiben Kain a főszereplő és az ő szemszögéből ismerjük meg a világot és megértjük annak törvényeit és ezáltal megértjük szereplőnket is), hatalmas fordulat volt számomra, hogy x ezer évvel később, Raziel-el kezdünk neki a dolognak újra és ismerjük meg újra a pusztulóban lévő világot, amit Kain ítélt kárhozatra... Aztán látványos harci jelenetekkel ezt is agyon lehet tömni, átlehetne írni tv-n emészthető formára.

algi 2011.05.18. 15:37:55

@WoodrowWilson: Mi az, hogy elrontottam valamit? Egy egy szerepjáték. Azt csináltam a karakterrel, amit úgy gondoltam, hogy szeretnék csinálni. Szerintem nem a játékos feladata kellene, hogy kitalálja, hogy mi számít sötét oldalnak, meg mi számít világos oldalnak, hanem a játék feladata lenne helyesen lereagálni a játékosi döntéseket.

SPOILER

Konkrétan a végén az a csaj akart átállítani a sötét oldalra, aki a játék elejétől a végéig hazudott nekem. Hát, őrá voltam a legpipább a történtek után, úgyhogy le akartam nyomni harcban. Aztán a végén még meg is köszönte, hogy legyőztem, én meg kaptam világos oldal pontokat, amiért nem álltam át. Nem, bakker, én eldöntöttem, hogy harcban legyőzöm őt, aztán a főgonoszt, hogy újra én legyek a sith mester. Nem tudom, hogyan gondolták, hogy pont annak fogok behódolni, aki végig átbaszott engem, ráadásul a tanítványom tanítványa volt. Ahhoz eléggé meg kellett volna hunyászkodni, hogy én az ex-tanítványom tanítványa előtt térdet hajtsak.

És azt még mindig nem értem, miért jár sötét oldal pont azért, ha a sithek gépének hazudok. (A többi gépnél már tapasztaltam, hogy ha elrontom a gép által adott próbát, akkor csapdát fog aktiválni. A kérdése pedig valami olyasmi volt, hogy lemészárolnék-e ártatlanokat. Én meg naná, hogy azt hazudtam neki, hogy igen. Erre kaptam egy sötét oldal pontot, mintha tényleg ártatlanokat mészároltam volna le. Tényleg nem fér bele, hogy egy ősi sith gépnek hazudjak?)

algi 2011.05.18. 15:51:21

@WoodrowWilson: Egyébként ugyanezt pl. a Mass Effectben már jobban oldották meg. Ott nem a karakter belső moralitását figyeli a gép, nem az abszolút jó-gonosz szerint próbálja kategorizálni a játékos motivációját, hanem azt figyeli, hogy a kívülállók milyennek látják a főhős tetteit. Szerintem ez sokkal elfogadhatóbb, mert simán előfordulhat, hogy indokolt felháborodásomban csinálok valami durvát, és azt ugyanúgy rossz szemmel fogják nézni, míg a Kotorban a gép azt próbálta kitalálni, hogy mire gondolt, mit érzett a játékos, amikor ezt vagy azt tett, ami lehetetlen.

Mondjuk a probléma abban a játékban is fennáll, hogy megpróbálja a gondolkodását ráerőltetni a játékosra, és úgy tesz, mintha előre tudná, mit akar majd a játékos. Nem tudja, a játékosok sokkal ötletesebbek, és szabadabban gondolkoznak, minthogy előre meg lehessen azt írni.

SnakeHB 2011.05.18. 16:19:40

@Afterburner9:

Hát nem is tudom... Kicsit változott a külseje a játékok során. Esetleg Denzel Washington? Sámuel Dzsekszon most úgyis Nick Fury szerpével van elfoglalva (bár nem tudom miért kellett az Ultimate univerzumot a "rendessel" keverni). Esetleg Thom Barry a Döglött Atkákból?

@TickTickBoom:
MMO helyett inkább csináltak volna tisztességes KotOR 3-at! Annyira hányok ettől a multi-mániától. A COD utóbbi részeinek lesínylett, 5 percre rövidített egyjátékos részei kikergetnek a világból.

WoodrowWilson 2011.05.18. 16:26:51

@algi: Aha, tehát azt hitted, hogy ha "behódolsz" neki, és átállsz a sötét oldalra, akkor fogsz light side pontokat kapni? Egyébként nem behódolásról volt szó, Bastila nem akart a mestered lenni.
A gép nem sith volt, hanem rakata. És szerintem nem, egy full light side jedi-nek nem fér bele a hazugság. De mire odáig eljutottál, észrevehetted volna, hogy milyen logika alapján osztja a játék a pontokat. Mondjuk talán pont ezért vezették be a Mass Effectben, hogy még gondolkozni se kelljen rajta, hogy mi a jó, és mi a rossz, jobb felső és kék jó, jobb alsó és piros rossz, aztán olvasni se kell.

Persze, hogy nem tudja, hogy mit akar a játékos, de mégis hogyan képzeled el akkor a játékot? Valami alapján el kell dönteni, hogy milyen utat választottál. Vagy úgy gondolod, hogy így vagy úgy eljutsz a játék végéig, és akkor kiválasztod a neked tetsző befejezést?
Kicsit sokat vársz egy játéktól, azt hiszem.

Hogy a témához is szóljak, legszívesebben én is a KotOR-t látnám filmen. Életem legnagyobb játéka, miatta szerettem bele az rpg-be (nem mellesleg vagy 15-ször végig is vittem ezidáig).

báró Leopold 2011.05.18. 17:01:35

Sam Fisher csakis Kiefer Sutherland lehetne. Bár arcra nem különösképpen hasonlít rá, de 8 évad 24 után mást el sem tudnék képzelni.

De ha ő nem, akkor persze Jason Statham, de akkor Kiefernek kell játszania a Couriert a Fallout: New Vegas filmben. Olcsóért megveszik a Mad Max és a Gladiátor jelmezeit, kimennek a sivatagba, easy-peasy elkészíteni.Bennyt meg játszhatná Steve Buscemi.

báró Leopold 2011.05.18. 17:03:47

Meg ha már Ubisoft, a Silent Huntert egész olcsón megúszhatják, ha megveszik a Das Bootot és átcímkézik. Viszont a Settlersből milyen ruhadt unalmas film lenne...

algi 2011.05.18. 17:19:53

SPOILER

@WoodrowWilson: Már bocs, de nem én írtam a Kotort, a szerzők találták ki azt a hülyeséget, hogy a játékos behódolhat Battistának, ami egy nagyon valószínűtlen eshetőség. A játék írói találták ki, hogy a főhős eredetileg egy nagy hatalmú sith volt, majd azt is megírták, hogy a játék csúcspontján dönthet úgy, hogy egy kis senkinek behódol. Mivégre tenne ilyesmit? Sokkal egyértelműbbnek kellene lennie a választásnak. Ráadásul az is megtévesztő, hogy ez esetben a harc volt a jedi út, a beszélgetés meg a sith út. Miféle fordított logika ez? Én mindenkit meg akartam ölni (vagy legalábbis harcban legyőzni). Ennél sithebb motiváció nem létezik, és kiderült, hogy ez a jedi út. :) (És nem, nem érdekelt, hogy mi a világos út, azt várod el tőlem, hogy kitaláljam, mit akartak a szerzők, miközben én épphogy teljesen karakterhűen cselekedtem, a játék meg félreértette.)

A játékban egyébként az ősi gép próbája kb. az egyetlen lehetőség a hazugságra, és addig csak és kizárólag kirívó gonosztettekért kaptam sötét oldal pontokat (pl. ártatlanok tényleges lemészárlása). Egyébként ha Obi-wan Kenobi mondhatta azt egy kötelességét végző embernek, hogy "Nem ezeket a robotokat keresi" (kíváncsi vagyok, hogy Darth Vader milyen büntetést rótt ki a Mos Eisley-ben járőröző rohamosztagosoknak, miután kiderült, hogy ott voltak a robotok, miközben jelentették, hogy mindenkit átvizsgáltak, és senkinél sem voltak azok a robotok), akkor én miért ne hazudhattam volna egy automata gépnek (amiket a Star Warsban nem igazán vesznek emberszámba) azért, hogy a társaim ne kerüljenek veszélybe. (A csapda nagyon durva harcot jelentene, ami könnyen a halálunkat is okozhatja.) Szerintem felelősségteljes döntést hoztam. (És újfent: a jedi út a nyílt harc lett volna. Esküszöm, ha tudom, hogy ilyen válaszokat vár a gép, sith-ként azt hazudnám neki, hogy nem mészárolnék le ártatlanokat, hogy részem legyen egy jó kis bunyóban. :)

Szóval nekem ne próbáld elmagyarázni, hogy én hoztam rossz döntést, mert addig 0 sötét oldal pontom volt, pedig csináltam furcsa dolgokat, amiket helyesnek tartottam. (És, hogy övön alul is támadjam a játékot egy kicsit: a boss fightok a bolygók végén számomra olyan kemények voltak, hogy muszáj voltam minden ládát és szekrényt feltörnöm, minden hullát kirabolnom, hogy minél jobb felszereléshez jussak. Ez nem zavart senkit.)

Az, hogy a Mass Effectben jobb felül jó van, jobb alul meg rossz, nagyon egyszerű gondolkodásmód. A kettő között kb. annyi a különbség, mint a Halálos fegyver két főszereplője közt. Aki mindig a jobb alsót választja, azt is simán lehet jó fejnek nézni. (És hadd jegyezzem meg, ami szintén fontos: úgyanígy, aki meg mindig a jobb felsőt választja, azt is lehet egy manipulatív szemétládának tekinteni.)

Épp ez az előnye a Kotorhoz képest, hogy nem akar gondolatolvasó lenni. Amit nem én várok el, hanem a Kotor találta ki, hogy motivációk alapján osztogatja a sötét és világos oldal pontokat, miközben fogalma sincs se a karakter, se a játékos valós motivációiról. (Pl. mi van, ha azért vagyok mindenkivel kedves, hogy a bizalmukba férkőzzek? Talán ismerős, egy bizonyos Palpatine nevű sith is megtette. Nyilván belefér egy sith-nek is, hogy segítsen 300 kredittel egy öregembernek, ha cserébe azt hiszik a társai, hogy becsületes jedi. (Apropó: Volt az a vicces eset, amikor valami figurából 300 kredit tartozást akartak kisajtolni keményfiúk. Nekem meg nem volt 300 kreditem, úgyhogy megöltem őket. Erre találok náluk 300 kreditet, az öreg meg elszelel hálálkodva, mielőtt neki adhattam volna, hogy kifizesse a tartozását. lol))

Egyébként nem tudom, miért gondolod erénynek, hogy a korábbi rpg-kben, meg kalandjátékokban mindig úgy ment a beszélgetés, hogy
1.) Végig kell hallgatnom az NJK-t,
2.) végig kell olvasnom elejétől a végéig az összes válaszlehetőségemet,
3.) újra végighallgatnom azt a választási lehetőséget, amit kiválasztottam.

Az olvasás önmagában nem erény, csak akkor az, ha az ember értelmes dolgokat olvas. A számítógépes rpg-kben pedig korántsincs szerepe minden egyes szónak a párbeszédben. Nincs jelentősége a megfogalmazásnak, csak annak, hogy milyen hatása van a játékban. Bőven elég a tartalma és a töltete alapján kiválasztani a karakterem mondandóját, és teljesen felesleges ponyva színvonalú párbeszédek kétszeri elolvasásával szívatni a játékost. Igen, ha mondjuk irodalmi értékű szöveges kalandjáték lenne, ahol az NJK emlékszik minden egyes szavamra, amit mondok neki, és később visszautal rá, és az NJK-knak olyan bonyolult motivációjuk van, amit meg kell fejteni, és hatni a számtalan különböző érzelmeikre, akkor elfogadom, de egy ilyen nézd-a-hátam lövöldözős rpg-ben, ahol van egy filmes jellegű sztori, semmi értelme kisregényekkel untatni a játékost. A Mass Effect volt az első olyan rpg, amiben már azelőtt ki tudtam választani, hogy mit reagálok, mielőtt a másik befejezte volna, mit mond, és nem azzal kellett volna fáradnom, hogy már megint ki kell bogoznom a válaszlehetőségeim udvariassági körei közül, hogy melyiknek mi a tartalma. (És szeretném hangsúlyozni, itt nem önmagában az olvasással van a problémám, hanem azzal, hogy feleslegesen fárasztják a játékost üres frázisokkal.)

algi 2011.05.18. 17:28:03

@WoodrowWilson: Egyébként a kedvenc játékaimban is rengeteg hibát tudok találni, a Half-life 2 az egyik nagy szerelmem, és gyűlölöm, hogy nem reagálnak rendesen az NJK-k, ha pl. a fejükhöz vágok egy féltéglát. Az ilyesmit szerintem már rég meg kellett volna oldani ugyanúgy, ahogy a Kotort is úgy kellett volna megírni, hogy én ne "ronthassam el."

WoodrowWilson 2011.05.18. 17:51:04

@algi: Valamilyen szinten igazad van, de ilyen bonyolultságot nem lehet elvárni egy játéktól.
A droidnál meg onnan kellett volna tudni, hogy a válaszokat nem hazugságként kell értelmezni, hogy nem egy olyan párbeszéd van, ahol valóban lehet hazudni, és ki van írva a mondatod elé zárójelbe, hogy hazudsz (sőt, olyan is van, amikor kétszer szerepel szóról szóra ugyanaz a mondat, csak az egyik előtt ott van, hogy hazugság), és az aktuális esetben nem volt ilyen.

algi 2011.05.18. 18:09:56

@WoodrowWilson: Látod, erre pl. nem emlékeztem. Derengett, hogy valamelyik játékban volt ilyen, de az nem, hogy pont ebben.

TickTickBoom 2011.05.18. 18:34:45

SPOILER
@algi: A csajt, akit le akartál nyomni, Bastilának hívták, és nem a mestered, hanem ellenkezőleg, a tanítványod akart lenni, és amikor a beszélgetős opció van, akkor ezt zsírozzátok le. (Ha férfi karakterrel nyomtad, ekkorra már jó eséllyel kavartatok is, ha külön rámetél erre a szálra, van egy szerelemvallós csókjelenet is.)
Te leszel a mester, ketten lenyomjátok az ezt ellenző companionokat, és megy tovább a játék. Ha light side ending, akkor párbeszéd, megpróbálod visszahozni a világos oldalra, ő ezt nem hagyja, fight, kikap, elmenekül. Kb. 675347 lehentelt sith-tel és harci robottal később újra párbeszéd, és ekkor már visszaáll a világos oldalra.

Értem én, hogy ki akartad nyírni, de erre ott pont nem volt lehetőség. :) És egyébként nem is az elejétől kamuzott, a volt tanítványod, Malak ellen beáldozta magát, hogy téged mentsen. Malak magával vitte, és akkor állt át a sötét oldalra, van is egy jelenet, hogy megkínozza Malak, hogy így döntsön. Abban az időben kicsit szerelmes voltam Bastilába, úgyhogy emiatt most ki kellett állnom mellette... :D :D
SPOILER OFF

algi 2011.05.18. 18:51:58

SPOILER

@TickTickBoom: Én csak addig jutottam el a beszélgetésben, hogy ő meg akart győzni engem, hogy álljak át a sötét oldalra, csatlakozzak hozzá vagy valami hasonló. Hát, amikor kiderült az igazság, kb. Battista lett a legnagyobb ellenségem az egész játékban, úgyhogy semmi kedvem nem volt csatlakozni hozzá ha sötét, ha nem. A romantikus szálig valahogy nem jutottam el, de ha akkor se mondja el az igazat, akkor nemcsak gőz fütyült volna a fülemből, mint így, hanem a fejem is felrobbant volna. :)

Afterburner9 2011.05.18. 19:49:31

@SnakeHB: A három közül nekem Thom Barry jönne be leginkább, de lehetne például Danny Glover is.

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2011.05.18. 22:14:37

@sirpalee: és a Bank Job? vagy az Olasz Meló? egyébként ez a Mestergyilkos egyértelműen megmutatta milyen lett volna Stathammal egy Hitman film, Hitman fanoknak külön öröm lesz a film első tíz perce

scal · http://filmbook.blog.hu/ 2011.05.18. 22:34:42

@hancu: @hancu: akkor most legalább láthattad hogy véleményünknek mindig lesz egy megfelelő site hogy azt alátámaszthassuk, hogy kicsit tovább kötözködjek, az RT elég érdekesen értékel, tekintve, hogy leginkább kritikusok véleményét tükrözi, akiknek sokszor a sz@r well-done sem jó, az imdb szerintem sokkal korrektebb, épp úgy leadhatja szavazatát az utolsó ellendrukker, mint az elvakult fan, és egy 6,7 ott minden csak nem éppen rossz

ezzel ugyan nem azt mondom, hogy a PoP film lenne a videojáték adaptációk magnum opusa, de azért hasonlítsuk már össze bármelyik Tomb Raider, Kaptár, vagy az iszonyatosan elcseszett Max Payne-el, az meg, hogy nem teljesített jól a kaszáknál? mihez képest? az Avatarhoz képest tényleg nem, de több mint 300 milla azért ekkora budgetnél egész fasza

de minthogy ez a Te egyéni véleményed, s nem általános igazság azt hiszem probléma meg is oldva

hancu 2011.05.18. 23:12:18

@scal: Ó, azzal az égvilágon semmi gond nincs, ha valami szerintem gagyi, szerinted viszont ez a jelző túlzás. Más a véleményünk, na bumm. A félreértések elkerülése végett: nem azért írtam a gagyit, mert a rottentomatoes azt mondta, hanem mert láttam a filmet.

Gond azzal van, ha én azt mondom, hogy szerintem gagyi, és akkor jön a random ember, és kijelenti hogy ez divatfikázás; na azt nagyon nem csípem, ha valaki jobban tudja nálam, hogy mit gondolok.

De hogy ne csak ízlésről vitázzunk. "több mint 300 milla azért ekkora budgetnél egész fasza" Dehogy az. Egyrészt ez a bruttó árbevétel, ennek 55-60%-a jut el a stúdióhoz. Másrészt a 200m csak a produkciós költség, ennek a felét még simán hozzáadhatod marketingköltségnek. Vagyis masszívan, 100m közelében mínuszos volt a film a mozikban (amit aztán a tévéjogok eladása, meg a dvd/bluray/itunes/merchandising persze akár be is hozhatott)

algi 2011.05.19. 02:37:39

@hancu: @scal: De a legfaszább bevételeket akkor is az Asylum filmek produkálják. Még sosem volt veszteséges filmjük. :)

moli 2011.05.19. 10:35:47

@hancu: hidd el, hogy csak azert fikazod, mert divat. ha sokmindenki mas nem fikazna, akkor te sem igy irnal rola, hanem szelidebben, tisztelettudobban.

hancu 2011.05.19. 10:39:54

@moli: Szerintem ne provokálj.

peterszky 2011.05.19. 20:22:12

@SnakeHB: Szerintem jó lett a Hitman :) Nyilván nem Elefánt volt a legjobb választás, de azért egész jól megoldotta, sokkal jobban, mint vártam.

G46 2011.05.20. 15:13:03

Üdv!
Starcraft, half-life és warhammer 40k! Utóbbit nem ám animációs filmen, hanem rendes színészekkel!

TheProNerd 2011.05.20. 19:21:58

Minecraft filmet a népnek:D

nemecsek ernő áruló 2011.05.21. 17:16:17

Fallout és Deus Ex. Első csak akkor igazi, ha Ron Pearlman kezdi a "War never changes..." monológgal, utóbbi meg lehet, hogy egy szerializált sorozatnak jobb lenne.

SnakeHB 2011.05.25. 12:11:31

@G46: Sajnos a WH 40k nem videojáték volt eredetileg, hanem egy 30 éves fantasy-rpg-terepmodell-stratégia. De ettől függetlenül jó lenne filmen, valóban.

---

Az a gond a játékfilmekkel, hogy sokszor csak a névre mennek rá, hogy az majd behozza az embereket a vászon elé. Szerintem csak olyan játékból lehet filmet csinálni, aminek alapból jó a sztorija és/vagy van valami mondanivalója. Igaz, ezeket is el tudják cseszni olyan elemekkel, vagy átírásokkal, amik teljesen idegenek a játéktól. Pl. a Sands of Time-nak az volt a vége, hogy a hercegnő az idő visszatekerése folyamán nem ismeri a herceget, és így nem jönnek össze. A filmben persze hálivúdira kellet venni a figurát...

Vagy, amikor az alapötletből kiindulva teljesen másik sztorit generálnak, karaktereket változtatnak meg: pl. Resident Evil, Silent Hill, Final Fantasy, Tomb Raider, Max Payne.

A legelcseszettebb az, amikor egy full akció-ügyességi játékra próbálnak valami történetet ráhúzni, mint a Super Mario, Double Dragon, Street Fighter, Tekken, Doom filmek.

Persze, manapság mindegyik hasonló játéknak van egy (kánon) történetvezetése, amit fel lehetne használni, de ezt sokszor nem teszik.

A játék-filmeket leginkább a rajongók nézik meg, és ők nem szeretik, ha nem hű az eredetihez vagy nem illik bele a játék által megjelenített univerzumba.

Én simán meg lennék elégedve, ha egy szervesen illeszkedő háttér/kiegészítő/előzmény/utózmány mozit készítenének mondjuk a Mass Effect vagy az AC világáról.

Az is nagy hiba, hogy próbálnak alacsonyabb korhatár-karikát elérni, mert az a tévhit tartja magát, hogy leginkább 18 alattiak játszanak ezekkel a játékokkal. Pedig milyen jó lett volna/lenne egy überbrutál, vérfröcsögős, kivégzős Mortal!

Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2011.05.27. 09:16:15

Fallout:
A Mester - -Michael Emerson
A Hadnagy – Micheal Clarke Duncan (zöldben persze)

Fallout 2:
Marcus – The Rock
Frank Horrigan – CGI, hangja Micheal Dorn
Myron – Jim Parsons
süti beállítások módosítása