Az elmúlt időszak legdurvább casual sikerének mondható ritmusjáték-piacra kezdi szórni a földet az Activision: tegnap bejelentették, hogy nincs több Guitar Hero játék, annak ellenére, hogy az elmúlt 5 évben a sorozat bámulatos mennyiségű pénzt hozott nekik (és nem csak nekik, hiszen sokan csak azért vettek játékkonzolt, hogy gitárhősök lehessenek).
Persze ez a lépés korántsem meglepő azoknak, akik esetleg figyelemmel kísérték a széria alakulását: az Activision (a "pénzéhes szemétláda multi" játékipari megfelelője) a második rész hatalmas sikere után vásárolta fel az eredeti kiadó RedOctane-t, és mivel az addigi fejlesztő Harmonix egyéb elfoglaltságai miatt (épp kitalálták a saját játékuk konkurenciáját, a Rock Bandet) nem vett részt a történetben, a Neversoft nevű csapat vette át a stafétát. A harmadik rész pénzügyileg siker volt, azonban már látszott a tökéletes ötlettelenség, hiszen a Harmonix Rock Bandjében sikerült túllépni a csakgitár-koncepción, a GH meg ragaszkodott az első részben is látott szereplőkhöz és lehetőségekhez. Később ugyan az Activision zenés sorozatában is megjelent a dob és az ének, de tulajdonképp semmit nem tettek hozzá a Harmonix által sikerre vitt játékmenethez, kivéve ha ideszámítjuk a DJ Hero keverőpult-kontrollerét. A hivatalos magyarázat miatt persze nem a zuhanórepülést imitáló szakmai és pénzügyi mutatók miatt kapott kaszát a sorozat, hanem a "jogi és licencelési költségek emelkedtek olyan magasra, hogy már nem éri meg foglalkozni a branddel". A jogi költségek emelkedésében nagyban közrejátszhat az, hogy a az elmúlt pár évben megsokasodtak a perek, Kurt Cobain özvegye, Yoko Ono Courtney Love például nagyjából száz twitterüzeneten keresztül akadt ki azon, hogy a Nirvana énekesének játékbeli avatárja minden szart elénekelhet, amit csak a játékos a szájába ad, de Gwen Stefani is döccent egyet azon, hogy digitális mása férfihangon énekli a Honkey tonk womant a Band Heróban.
Az Activision amúgy a bejelentésben azt is közzétette, hogy nem fejezik be a játékok forgalmazását (naná, majd hülyék lennének), de a februári DLC-k kiadása után új tartalom már nem érkezik majd. Érdekes egybeesés, hogy az eredeti Guitar Herót fejlesztő Harmonix is épp a napokban adott hírt arról, hogy megválik néhány munkatársától - szóval, aki eddig sikítófrászt és idegbajt kapott attól, hogy az emberek inkább műanyag gombokat nyomogatnak ahelyett, hogy vennének ugyanennyiért igazi gitárt, és megtanulnának IRL zenélni, azok lehúzhatnak egy dolgot a listáról: a ma ismert ritmusjátékoknak befellegzett.
Utolsó kommentek