HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Heti retro: Laser Squad

2010.08.05. 13:00 Stöki

Volt, aki hónapok óta várt erre: a heti retrojáték-szavazások örök második helyezettje, a Laser Squad végre nyert (igaz, sokáig a Barbarian vezetett). Jöjjön akkor erről egy cikk – bár mint látni fogjuk, a Laser Squad kapcsán Laser Squadról nem sokat lehet írni, más játékokról annál inkább. A játék ugyanis csak egy kiforrottabb, pöpecebb verziója volt néhány korábbi programnak.

Mint minden valamirevaló teremtéstörténet, ez is a káosszal kezdődik. Pontosabban a Chaosszal, Julian Gollop 1985-ös, spectrumos klasszikusával. És egy másik játékkal, a Rebelstar Raidersszel, ami nagyjából a Chaosszal egy időben jelent meg. Gollop közgazdaságtudományi egyetemre járt, de valahogy a programozás jobban lekötötte. Iskola mellett, főleg Basicben hozta össze a Rebelstar Raiderst, aztán fokozatosan átállt assemblyre.

Gollop játékait a körökre osztott stratégiák egyik ősforrásának szokás tekinteni, nem véletlenül. A Rebelstar Raiders például jól ösztönözte a játékost átgondolt taktikai döntésekre – már ahhoz képest, hogy 16K-s Speccyre készült program volt. Gollop ugyanis főként Spectrumra programozott, és eleinte 16K-ra (viccelődve mesélte pár éve a RetroGamernek, hogy amikor vett egy 48K-s Spectrumrot, milyen hihetetlen bőségnek élte meg ennek a modellnek a nagyobb memóriáját). A Rebelstar Raidersszel két játékos játszhatott egyszerre (nem volt single player mód), többféle pályán. Az egyik játékos feladata egy bázis védelme, a másiké annak támadása volt. Valahogy így:

A Chaos ezzel szemben nem seregek, hanem egy-egy varázsló harcát dolgozta fel – míg a Rebelstar Raiders makroszinten, a Chaos részletekbe menően mutatott gyilkos 8-bites csatákat. A játékban – amit a Games Workshop egyik táblás társasjátéka ihletett – 2-8 mágus esett egymásnak véletlenszerűen kisorsolt varázslatkészlettel (ebben a játékban már volt gépi ellenfél is). A körökre osztottság egyszerű szabályait két apróság bolondította meg. Egyrészt az, hogy minél erősebb volt egy varázslat, annál nagyobb esély volt arra, hogy nem sikerül (tehát a patkányidézés szinte mindig működött, de egy sárkány megidézése csak tíz esetből egyszer). Másrészt az, hogy a játék három jellemmel (törvény, káosz, semleges) is operált, besorolva a varázslatokat egy-egy jellemhez – és minél több sikeres varázslatot sütött el a játékos egy jellemből, annál jobban nőttek az azonos jellembeli varázslatok sikerének esélyei. El lehet képzelni, milyen félelmetes, esélylatolgatásokkal teli multiplayer partik mentek annak idején. Nézzünk meg ebből is egy részletet:

Gollop következő két játéka a Rebelstar és a Rebelstar II volt 1986-ban és 1988-ban, ezekben ötvözte a két előd erényeit, nagyon ügyesen. A Rebelstar Raidersből átmentette a scifi környezetet és a nagy helyszíneket, a Chaosból pedig némi mikromendzsmentet. A két Rebelstarban nem magányos hőst és nem is nagyobb sereget kellett irányítani, hanem egy néhány fős osztagot, okosan mozgatni az embereket és használva a felszerelésüket a rendelkezésre álló akciópontokból. A két Rebelstarban volt „opportunity fire” is, vagyis ha a játékos tartalékolt némi akciópontot, kapáslövést küldhetett a fedezékből eléje óvatlankodó ellenfélre. Ismerős? Hát persze, hogy ismerős, egy az egyben Laser Squad volt az egész, tessék csak megnézni ezt a Rebelstar II videót:

Hogy akkor miért a Laser Squad lett sikeres és nem a Rebelstar? Hát azért, mert a Laser Squadot 1988/89-ben már nemcsak Spectrumra írta meg Gollop, hanem C64-re, Amstradra és Amigára is (testvére, Nick is segített neki ebben). Ezen kívül a Laser Squad vitán felül jobb volt, mert bár az alapokat tekintve csak apróságokban különbözött a Rebelstartól (például a felszerelésben, illetve volt benne morálrendszer – ha egy katona szeme láttára lőtték le egyik bajtársát, volt rá némi esély, hogy bepánikol), nagyon jól átgondolt és igen emlékezetes küldetéseket kapott a program. Én például most és akár álmomból felkeltve is bármikor ki tudnám nyírni Sterner Regnixet úgy, hogy nem veszítek embert. De a Cyber Hordes pálya harci droidja sem okozna gondot (ha jól rémlik, AP75-ös gránátokat raktam egy kereszteződésbe, oda becsaltam a droidot, aztán fire). A lenti videón az első pálya a C64-verzióból.

A játékban egyébként öt nagy pálya volt (a két Rebelstarban csak egy-egy), és egy kiegészítőlemezen kapott még kettőt – a C64-es kalózok rögtön el is kezdték terjeszteni a hétpályás verziót mint Laser Squad II-t. Valójában igazi második részt nem kapott a program, mert Gollop ezután a Chaos folytatását, a Lords of Chaost készítette el (ami a Laser Squad és a Chaos keveréke volt), aztán egy pc-s projekten, bizonyos UFO-n kezdett el dolgozni, ami bizonyára szerepelni fog még ebben a rovatban, szóval nem is mondanék most róla semmit.

A Laser Squadból a Krisalis Software készített 1992-ben egy szép pc-verziót, de Gollopnak nem volt köze ehhez. Az UFO-játékok után (az 1997-es Apocalypse volt az utolsó, amiben részt vett) még kétszer hallhattunk róla: öt éve a Rebelstart dolgozta át Gameboy Advance-ra, 2002-ben pedig a Laser Squad Nemesis készítésében vett részt vezető fejlesztőként. Ez utóbbit – azon túl, hogy egy feltupírozott Laser Squad négy választható fajjal – online és emailben is lehet játszani. A programnak ma is szép rajongótábora van, ami talán még nőni is fog, Gollop ugyanis nemrég belengette, hogy ingyenes lesz a játék. Hogy min dolgozik most az öreg, arról nincsenek hírek – igaz, a körökre osztott stratégia nem éppen slágerműfaj mostanában. Azt talán mondanom sem kell, hogy Gollop nem igazán tartja stratégiának a valós idejű klikkelőversenyeket, bár azt bevallotta a RetroGamernek, hogy a Warcraft III azért tetszett neki.

Aki további érdekességekre kíváncsi, erről a rajongói honlapról induljon el. Fasza linkgyűjteménye van, és böngészőben játszható verzió is található itt a Laser Squadból és a két Rebelstarból. További linkek: Spectrum-verzió (és emulátor), C64-verzió (emulátor egy, kettő), Amiga-verzió (és emulátor), pc-s verzió, a játék kézikönyve, a Laser Squad Nemesis oldala, további rajongói oldalak egy, kettő, három. A szavazásba ezúttal régi DOS-os játékok kerültek be.

71 komment

Címkék: retro laser squad julian gollop heti retro jatek

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr882200664

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

firg_firg 2010.08.05. 13:18:03

Tegnapra vártam, de ma se rossz! :)

glezmen 2010.08.05. 13:38:59

vegre Laser Squad!
mekkora nagy jatek volt, imadtam :)

siz · http://siz.hu 2010.08.05. 13:39:20

Stökinek késik az órája, így a szerdai retro csütörtökre csúszott. ;)

algi 2010.08.05. 13:58:24

Miért Tie Fighter? Miért nem X-Wing?

Burwor · http://loot.blog.hu 2010.08.05. 14:00:51

Laser Squad!
Legjobb Chaos feldolgozás: Chaos Funk www.allegro.cc/depot/ChaosFunk/

idiotapocs 2010.08.05. 14:05:17

@algi: Come to the dark side, we have cookies!

Burwor · http://loot.blog.hu 2010.08.05. 14:10:38

(itt egy hiba: Lorsd of Chaos. Helyesen Lords of...)

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2010.08.05. 14:13:23

@Burwor: köszi, javítottam

@algi: természetesen a Tie Fighter örvén az X-Wingről is írnék

@siz: ja, sorry, nem mindig sikerül a szerda, gondolkodom is, hogy átkeresztelem heti retróra

RaveAir · http://www.magyaritasok.hu 2010.08.05. 14:16:00

A Laser Squad-et én már csak a PC-s verzióból ismertem. Az egyik első játékom volt az akkori 386-osomon.

@algi: Azt én sem értem, hogy miért nem az X-wing. De lehet, hogy csak azért került a Tie Fighter a szavazásba, mert az előzménnyel együtt hosszabb cikk születhet belőle.

a kis lebowski 2010.08.05. 14:16:09

Emlékszem a PC-s verzióban a sorozatlövések hatékonyságát nagyban meg lehetett növelni, ha nem az ellenfélre, hanem közvetlenül a katonánk elé céloztunk, akkor sosem rontotta el. Ez asszem azon a pályán volt hasznos, amikor robotoktól kellett megvédeni egy bázist, az alagútba kilesni és sorozatot elereszteni, hatalmas sebzéseket okozott.

sikitomi 2010.08.05. 14:25:22

Sajnos nem ismertem ezt a gammát, de akkor le is szedem még ma és nekiállok. Kifejetten szeretem a körökre osztott stratégiai játékokat :)

@Stöki: Akkor inkább legyen heti retro, mert tegnap már tűkön ültem, még késő este is, hogy hátha, hátha... :D

Burwor · http://loot.blog.hu 2010.08.05. 14:30:56

@mnmlst: Minden kívánságod ilyen gyorsan teljesüljön :D

mediocris 2010.08.05. 14:34:50

Mi legyen a következő heti játék? Ebben a sorrendben nem lehet kérni :)?

szepi79 2010.08.05. 14:41:14

Creatures hova tűnt? én mindig rá szavaztam... :(

Pretoryan 2010.08.05. 14:51:33

Imádtam a LQ-t órákat ültem a monitor elött gyakran haverokka!

Amúgy az X-Wing a Tie Fighter alfája, ráadásul a Birodalom szent és sérthetetlen, nem lövünk rájuk csak úgy heccből! :-D

Pretoryan 2010.08.05. 14:53:00

LS-t akartam írni ofc... amúgy a szavazás gáz... én hármat akarok megjelölni, Doom, Civ, TF nem ér hogy nem lehet!

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2010.08.05. 15:01:25

@Stöki: Azt írod: "Gollop ugyanis főként Spectrumra programozott, és eleinte 16K-ra (viccelődve mesélte pár éve a RetroGamernek, hogy amikor 48K-s Spectrumra váltott, milyen hihetetlen bőségnek élte meg az új gép nagyobb memóriáját)."

Ez picit félreérthető. Gyanítom a 48K-s csak Gollopnak volt újdonság, mert a Speccy már eleve két verzióban létezett. A 16K RAM-mal szerelt változatot 125 fonttért, a 48K-sat 175 fontrét kínálták. Az olcsóbbikhoz pedig 60 fonttért kínáltak 32 kilobájtos belső memóriabővítést. (Amúgy ez a belső bővítő az egyik legritkább Sinclair hardware.)

"A játékban egyébként öt nagy pálya volt (a két Rebelstarban csak egy-egy), és egy kiegészítőlemezen kapott még kettőt – a C64-es kalózok rögtön el is kezdték terjeszteni a hétpályás verziót mint Laser Squad II-t."
Nem tudom, hogy más platformon ez hogy volt, Speccyn ez a kiegészítő a Laser Squad Expansion Kit One volt és Speccy 128-ra ennek is volt egybefésült kalózverziója, Laser Squad - Remix néven.

Amúgy a játék óriási kedvencem volt. Egészen döbbenetes, hogy mit ki tudtak hozni a nyolcbites vasból akkor. Elképesztő szabadságot kapott a játékos. Például az általad is említett első pályán teljesen működő stratégia volt, hogy csak rakétavetővel szerelted fel 1-1 embered, a többieknek rakétákat adtál míg volt kredit és csak lőszerfeltöltésre használtad őket. Kívülről, fedezékből le lehetett bontani az egész bázist, mert a bent lévő cuccok - képernyők, meg valami mosógépszerű izék, amikre már nem is igazán emlékszem, hogy mik voltak - másodlagos robbanásai szétkapták az egészet pár lövésből. Regnix meg 4-5 lövés után belekerült a szórásba. Érdemes kipróbálni emulátorral bármelyik platformon, mind a mai napig kihívást jelent.

Off: Küldtem neked emilt pár napja, ajánlottam valamit és kértem vissza ami nálad van. Gyanítom nem kaptad meg.

algi 2010.08.05. 15:02:40

@Stöki: Meg az Alliance-ról is? :)

algi 2010.08.05. 15:04:16

Egyébként tudtok valamit a Magic and Mayhemről (szintén Gollop)? Az alapötlet jópofának tűnik, de még nem játszottam vele.

sikitomi 2010.08.05. 15:05:43

@szepi79 - Harciteknős idomár: Én is mindig... reménykedjünk, hogy a legközelebbi c64-es listában is benne lesz (és hogy nyerni is fog végre :D)

@Burwor: akkor azt kívánom még, hogy... ;)

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2010.08.05. 15:41:52

@Sam. Joe: jogos, javítottam

és levél ment

banyek 2010.08.05. 16:12:18

Esetleg érdemes lett volna itt megemlíteni a Jagged Alliance 1&2-t, mert elég jó kis játékok voltak, és le sem tagadhatnák a laser squad hatását.
Jó kis cikk.

blacklord 2010.08.05. 16:33:45

@algi: én is ezen agyaltam... Főleg, hogy az X-Wing jobb játék volt, mint a jobb grafikájú TF. Más kérdés mondjuk, hogy az X-Wing Alliance lett aztán az igazán nagy dobás a sztorijával, csak kár, hogy olyan fura vége lett (azóta is azon agyalok, hogy akkor most Uncle Antan miért tette azt, amit, és hogy akkor fater és legidősebb tesó élnek-e vagy sem).

blacklord 2010.08.05. 16:34:42

(nagy tockos) Ouch! Már megint azelőtt írtam, hogy végigolvastam volna a kommenteket...

Hob Gadling 2010.08.05. 16:37:13

Bocs, de ez a cikk elég uncsira és rövidre sikerült.

Dester 2010.08.05. 16:48:41

@Stöki: Ne kereszteld át, szerdán mindig nagy a várakozás, aztán legfeljebb csütörtökön sikerül, na bumm. Ha nem lesz fix nap, akkor nem lesz "határidő" sem, és esetleg sok-sok csúszással együtt nem sikerül majd a HETI retró. A programozással is van ez így... Ahogy szokták mondani: "ha nem lenne az az utolsó 5 perc, soha semmi sem készülne el." :)))

A játékhoz: ez az első a retro rovatban, amelyet nem ismerek, nem is láttam szerintem. Node otthon a C64, a játékgyűjteményben benne van ez is, ideje beizzítani...

zeneigéniusz 2010.08.05. 17:10:39

@Dester: hehe nekem is ez az első, amivel nem gamoltam eddig, pedig retrózok énis :)

Civ-et nagyon várom - emlékszem emiatt baxtam el annó fősulimon pár vizsgát :)

jozsi_az_infomunkas · http://socialworker.blog.hu 2010.08.05. 17:13:36

Szomorú vagyok, hogy a cikk uncsi volt és velőtlen.
Pedig erre vártam kb. a retro sorozat indulása óta.

jozsi_az_infomunkas · http://socialworker.blog.hu 2010.08.05. 17:14:40

BTW Gollop Ubisoftnál van és Szófiában fejleszt :)

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2010.08.05. 17:19:35

@jozsi_az_infomunkas: Senki nem akadályoz meg, hogy kommentekben kiegészítsd sok-sok szellemességgel és infóval.

Égbekiáltó 2010.08.05. 17:45:37

A Chaosszal még pár éve is játszottam Spectrum emulátorral. Szerintem az inkább az Archon és Archon Ultra elődje, mintsem a Laser Squadé. A Laser Squadnak ha jól emlékszem csak 3 pályája volt Spectrumon. Egyébként a Krisalis által készített PC-s játéknak nagyon jó volt a zenéje, és pár Star Wars-os beütéssel rendelkezett. Pl. A Moonbase pályán Lobot és társai is megjelennek, a Paradise Valleyben pedig lázadó pilóták.
Sterner Regnixet egy kör alatt ki lehet lőni PC-n. Minden embernek a kezébe rakétavető, azzal kilőni a falakat egészen Regnixig. Aztán bele is lehet rakétát lőni. (Most nézem, hogy ezt a módszert már leírták, na mindegy). A PC változatban sajnos bennmaradt egy bug. Ha magad elé célzol nyílegyenesen megy a lövedék, így egyenes folyosókon a legbénább fegyverrel sem művészet eredményesnek lenni.
Mikor az UFO megjelent csak ócska másolatnak gondoltam, de most kiderült, hogy azt is Julian Gollop írta, így megbocsátok neki, magától lopni nem szégyen.
Az viszont totál gáz amit a Laser Squad Nemesis-szel művelt. Nincs egy játékos mód benne! Hogy képesek így kiadni egy ilyen játékot? Azóta is ott porosodik a polcomon.

Dirk (Könyvtáros) · http://k-ter.blog.hu/ 2010.08.05. 17:47:24

Nekem azért csak műfajteremtő marad az előzmények ellenére is, ha tökélyre szerintem a Jagged Alliance játékok vitték később a receptet.

Ha már stratégia, a Blue Byte Battle Isle (+mellékhajtások) vagy Settlers sorozata várható, hogy a közeljövőben kap egy szerdai posztot? :)

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2010.08.05. 17:53:33

@Dirk (Könyvtáros): tényleg, Jagged Alliance-ról is lehetne retró poszt!

de ez is jó volt, köszönjük, Stöki!

Lacc78 2010.08.05. 18:24:18

@Égbekiáltó: Az UFO-t Gollop eredetileg egy kibővített, izometrikus grafikájú Laser Squadnak szánta, a többi elem (a bázisok menedzselése, a földtérkép, a sztori, stb.) a MicroProse javaslatára került bele. Jól tették, hogy belerakták, nem ismerek más játékot, ahol ennyire jól sikerült volna ennyire különböző elemeket egy játékba "integrálni". Az UFO (az első rész) szerintem máig az akciópontos stratégiák királya. A királynő természetesen a Jagged Alliance 2 ("Elliot, you idiot!!!" :)).

Burwor · http://loot.blog.hu 2010.08.05. 18:27:11

Ha már Blue Byte és Battle Isle, akkor INCUBATION!

báró Leopold 2010.08.05. 18:42:33

Bár a Civre szavaztam, de nem lenne jobb szept 20. körülig várni vele?

Delebriel 2010.08.05. 18:54:33

Star Wars - Tie Fighter mindenki szavazzon rá !! :D Ecsém azt szarrájátszottam annó :) Hihetetlen, hogy az X-Wing Alliance óta egyetlen Star Wars-os űrszimulátort se készítettek. Komolyan mondom azok voltak a kedvenceim az összes közül. Simán megnéznék egy mostani grafikai motorral egy Star Warsos űrcsatát.

Hóember 2010.08.05. 18:58:41

Imádtam. A pályák tényleg szuperek voltak, rengetegszer újrajátszhatóak. A legjobb volt az utolsó küldetés, ahol folyamatosan jött az utánpótlás egy szál puskás emberek formájában, és volt egy gecidurva robot az ellenben.

RTSnip 2010.08.05. 19:16:58

Végre Laser Squad! :) Egyik legnagyobb C64-es élményem/emlékem ez a játék. Azon kevesek egyike, amivel a mai napig is bármikor le tudok ülni elütni 1-X órát. Régen masszívan beleéltem magam, hosszú háttértörténeteket és egyéb eseményeket (pl lehetséges párbeszédek:))) képzeltem bele játék közben. Szinte hasonló feelinggel éltem meg a játékot, mint most egy modern warfare 2-t :), már ami a csatajeleneteket illeti. Igaz anno nem volt olyan nagy kontraszt a játékok grafikái között mint manapság, mégis számomra a mai napig többek között a Laser Squad is bizonyíték arra, hogy a látványnak vajmi kevés köze van a játékélményhez. Oké ez nem újdonság, többek szájából elhangzott már itt más postok kommentjeként ha jól emlékszem. Visszatérve a játékra különösen emlékezetes volt nekem a Cyber Hordes pálya, ami a mumusa volt az összes küldetésnek. Az unokatestvéremmel folyamatosan versenyeztünk, hogy ki melyik pályát milyen erősség mellett tudja végigvinni. Nekem évek kellettek a Cyber Hordest 7-esen megcsinálni, annál nagyobb volt az örömmámor amikor sikerült. :) Az emberek elhelyezése, a fegyverek, eszközök kiválasztása, a harci mozzanatok megtervezése, aztán az összecsapás izgalma annyira összetett élményt nyújtott, ami számomra teljesen egyedülálló volt. Teljesen kikapcsolta a világot, ezért nekem ez volt minden játékok alfája és omegája. (Talán egyetlen játékot tudnék még ehhez az élményhez hasonlítani, az pedig Amigán a K240 scifi stratégia, ami szerintem szintén megérne egy postot.) A Laser Platoon pálya Armoury Droidja is egy legenda volt, mivel csak a legerősebb gránáttal (AP100?)lehetett hátulról megrongálni, vagy egy ütős MS Auto Cannon sorozattal :D Ez utóbbi általában öngyilkos küldetés is volt egyben... Fanatizmusom odáig fajult, hogy készítettem egy füzetet amiben feljegyeztem az összes játékban szereplő karaktert tulajdonságaikkal, az összes fegyvert, áraikkal feltüntetve, lerajzoltam a térképeket, illetve tulajdonképpen komplett leírást írtam az egész játékhoz melyet rajtam kívül ugyan senki sem használt. :)) Aztán még egy komolyabb élményem fűződött a Laser Squadhoz. Jóval később, 2000 környékén végeztem egy programozó suliban és akkoriban pascalban kreálgattam mindenféle algoritmusokat gyakorlásként. Aztán kitaláltam egy eljárást, amivel a játékból előre emulátorban képernyőnként kiscreenshotolt, majd bmp-ként összeállított és eltárolt térképeket lehetett felolvasni képpontonként, beazonosítani az elemeket melyekből az adott pálya épült, ezeket az elemeket grafikusan eltárolni, majd tulajdonképpen később ugyanígy összerakni. Évekig terveztem ugyanis, hogy rimékelem a játékot, hogy aztán írhassak hozzá fasza kis saját küldetéseket :) Ennek az alapozása lett volna a dolog, de aztán a lelkesedés elhalványult sajnos. Viszont ahogy látom találni a neten ilyen projektet melyet sikerre is vittek. Hát így dióhéjban ennyit tudnék mesélni "a Laser Squad és én" témakörben. :) Persze annak idején egy-egy komolyabb küldetés lenyomása után a spanokkal hasonló harsány élménybeszámolókat tartottunk mint manapság egy paintball meccs után. :) Ááááh, a végtelenségig lehetne erről a játékról beszélni. Zseniális. Aki nem ismeri feltétlen próbálja ki.

Égbekiáltó 2010.08.05. 20:24:23

@Lacc78: Az UFO természetesen egy nagyon jó játék volt, bár az előd nagyon érezhető rajta. Egyetértek, hogy a menedzselési rész jót tett neki. Legjobban a felboncolt UFO-król közölt leírások tetszettek:) A második rész ugyanaz volt csak más színekkel. A Jagged Alliance 2 viszont nem jött be, pedig eredetiben megvettem.

crazygenius (törölt) 2010.08.05. 20:29:04

következőnek mindenképp a Doom legyen!! van vele kapcsolatban egy post-om is a blogon, ha érdekel valaki :)

crazygenius (törölt) 2010.08.05. 20:29:44

@crazygenius: elnézést, nem ezen, hanem egy másik blogon XD

2010.08.05. 20:35:18

@crazygenius: te idióta, mondtam a múltkor is, hogy nem kell reklámozni engem -.-" majd én megoldom

Stöki, elnézést kérek a haverom miatt :) itt van egy post a Doom-mal kapcsolatban, ez már tényleg tőlem:

katamori.blog.hu/2010/07/21/doom_2_hell_to_pay

Celtic 2010.08.05. 20:42:24

Uh, imadtam en is. A Lords of Chaos is nagy kedvenc volt, bar ott a palyak egymasra epultek es sajnos csak egyszer lehetett mindet vegigjatszani :( Szoval az jo volt benne, hoyg a megszerzett XP-bol a kovetkezo palyara fejlodott a magus, de az nem, hogy ugyanazt a palyat ketszer nem jatszhattam vegig, csak ujrakezdve.

LAser Squadban talan a Paradise Valley volt a kedvencem, orakat tokoltem azon, hogy optimalisan vigyem vegig, megtalaljam minden ajto zarjat, minel kevesebb serules/halal legyen meg stb.

röntgenszeműlány 2010.08.05. 20:58:00

Szavazás előtt arra is gondoljatok, hogy a Doom és a Civ teremtéstörténetéről már annyi mindent össze lehetett olvasni, hogy nem annyira lenne érdekes, mint a Tie Fighter.

Laser Squad nekem totál kimaradt, az UFO volt a nagy kedvenc (plusz Jagged Alliance, Syndicate). Most nézegetve a videókat, lényegében egy kutya.

Égbekiáltó 2010.08.05. 21:14:18

Azon csodálkozok, hogy a szavazáson a kedvencem a Star Control 2 csak 5%-ot kapott. Persze az túl értelmiségi játék:))

röntgenszeműlány 2010.08.05. 21:56:48

@Égbekiáltó: Jaj, tudtam, hogy előjön a hagyományos Star Control - Laser Squad szembenállás! Durva lökdösődések tárgya volt a 90-es évek legelején a Csili előtt Pesterzsébeten.

Égbekiáltó 2010.08.05. 22:08:06

@röntgenszeműlány: Én mindkettőt imádtam, és fogalmam sem volt, hogy létezett régen szembenállás. Csak csodáltam, hogy egy ilyen játék ilyen kevés szavazatot kapott.

algi 2010.08.05. 23:32:04

Én PC-n játszottam, és borzasztó idegesítő volt, hogy minden klikkelés után lassan elsötétült a kép.

Amúgy az megvan, hogy a Laser Squadban volt egy Corporal Jonlan, akinek az arca úgy nézett ki mint John Lennon? És az a vicces, hogy a vezetéknév bekerült az UFO névtárába is, úgyhogy van, hogy fel lehet bérelni. (Amúgy az a tippem, hogy a többi név is átkerült, csak nem emlékszem mindre. Bár nem hiszem, hogy Sterner Regnixszel lehet találkozni az X-Com játékokban, bár az Apocalypse-ban simán irányíthatna egy alvilági szervezetet.)

@blacklord: Számomra sarkalatos kérdés a Star Wars játékoknál a Star Wars hangulat. Az X-Wingnél átjött, a Tie Fighter alapjátékának későbbi küldetéseinél (Tie Defenderek, meg Advencedek) egyáltalán nem, de az Alliance-nál megint átjött - érdekes módon azoknál a küldetéseknél a legjobban, ahol olyan űrhajók szerepeltek, amik nem is voltak a filmekben.

Amúgy az Alliance-ban a dinamikus zeneváltozás mindent vitt: megjelent a romboló, és megszólalt a birodalmi induló.

fraki 2010.08.06. 00:34:41

Akkoriban általában minden játékot a bátyám háta mögül néztem csak, nem tudtam őket kezelni. Ez is ez a kategória volt, de a tízes éveim derekán (a c64 leáldozása idején, ekkor már enyém volt a gép) még belemerészkedtem. Ez még az a fajta játék volt, amit nem az angoltudásom miatt értettem meg (bár feltehetőleg alapszinten tudtam), hanem kitapasztaltam a parancsokat.

Egykébként viszonylag keveset játszottam vele, merészség is volt belevágnom, és csak a híres első pályával játszottam teljes küldetést, mégis emlékezetes maradt a játék. A játékmenet teljesen kiegyensúlyozott, a menüben lépkedés kicsit fárasztó volt már akkor is.

A bátyám játszott a lords of chaos-szal is, az nekem már teljesen magas volt.

Az UFO viszont szintén őrületesen jó. Nem is tudtam, hogy az LS alkotójának munkája, Gollop tudott valamit. Iszonyatosan jó a hangulata, az íve, a technológiai fejlődés, az X-akták szerű fílingje.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.08.06. 06:00:54

én imádom a körökre osztott stratégia játékokat a "lezser" squad óta! PC az Incubation megvolt vkinek? a magyar nyelvű Gorky17? jók voltak ezek is. szerencsére playstation2-re is el vagyok látva: FF tactics, Gladius, Front Mission...
nekem ez a kapkodós klikkelős-építős dolog nem jön be.

rrroka · http://hosszutav.blog.hu 2010.08.06. 06:02:57

@rrroka: sőt c64-re és amigára volt egy warhammer40K körökre osztott játék is. az is rohadt jó volt.

wpet 2010.08.06. 09:13:05

Nekem a LaserQ. teljesen kimaradt, amit azért sem értek, mert az UFO-t, meg a Jagged Alliance 1-2 nyomtam éjjel-nappal!
A Gorky17-t megvettem de nekem olyan összecsapottnak tűnt, a grafikai és egyéb hiányosságok miatt sosem adott akkora hangulatot és játékélményt, mint a JA 1-2. meg az UFO.
Stöki, szívesen látnám őket a Retróban!

jozsi_az_infomunkas · http://socialworker.blog.hu 2010.08.06. 09:34:13

Stöki, nem akartam fikázni a cikket, de az nem tetszett benne, hogy úgy állítottad be a Laser Squad-ot, mintha semmi újat nem hozott volna a korábbi játékokhoz képest. Tény, hogy a Julian Gollop korábbi programjai már bevezették a 'fog of war', láthatóság, morál koncepcióját, de ami a Laser Squadban újdonság volt, az a kezdetleges AI.

Míg a Chaosban koncepció nélkül vagdalkozott a gép (legnagyobb káosz közepén gyártotta az illúzió aranysárkányokat...) A Laser Saquadban már alkalmazkodott a játékos taktikájához. Egyes pályákon erőből játszott a gép (Pl. cyber hordes) vagy ugyanazt a taktikát próbálta előadni (pl. stardrive, assasins), a Moonbase c. pályán alkalmazkodott a játékos erejéhez. Ha túl sok védő meghalt, akkor elkezdett döntetlenre játszani.

A kétjátékos üzemmód teljesen új szintre emelte a játékot, és ez annak volt köszönhető, hogy a Moonbase assault rendkívül jól ki volt egyensúlyzva.

Az egész játék szabályrendszerén látszott, hogy Julian Gollop RPG fanatikus, és a táblás játékok nagy megszállotja. A Chaos-t eredetileg szintén táblás/kártyás játéknak tervezte, utólag jött a gondolat, hogy számítógépre is meg lehet csinálni. Az első gagyi verzió a Warlock nevet kapta, de ezt gyorsan elvetették.

Kézenfekvő volt, hogy első játékainak kiadója a Games Workshop volt, akikkel hobbijából adódóan rengeteg időt eltöltött. A Games Workshop akkoriban táblás játékokkal és Livingston-Jackson lapozgatós könyvekkel foglalkozott.

Julian-ék korábbi játékai is jó fogytak, de a sikert a kitunő értékelések hozták meg a Your Sincrlair magazinban, ami felkapott játékká tette a Laser Squad-ot. A készítők szerencséjére a magazin teszteloi nem vették észre a durva hibákat:
- Sinclair-en ha a katona egy kockányit maga elé célzott, akkor 100% pontossággal egyenesen ment a lövés minden lövésmód esetében.
- A kézigránát robbanásakor az elvileg nem látható ellenfelek is megjelentek a képernyőn
- Az időzített gránát újraidőzíthető volt
- Tüzelő nézetben megjelentek a nem látható ellenfelek a felülnézeti térképen

A hibákat a következő kiadásba gyorsan kijavították, így az újabb (Spectrum 128-as, és expanzióval készült, un. Remix) verzió már normálisan muködött.

A sikert követően nem is a Gallop testvérek írták át a játékot a többi mikroszámítógépre (C64 kivételével), hanem outsourceolták más programozóknak. A Plus4-es verzió természetesen itthon készült TGMS által, aki akkoriban a legjobb konvertálónak számított.

A játék C64-es megjelenésekor még kevesek engedhették meg maguknak a lemezmeghajtót, ezért a Pecsában 'utántöltős' verzióban lehetett megvásárolni. A sikert meglovagolva egyébként Balogh (később 576 mogul) Zsoltnál is kiemelt áron 200 ft-ért lehett kapni...

Julian Gollop szeretett ugyanazokkal a karakterekkel dolgozni, akik egyre nagyobb rangfokozatot kaptak a játék során, Andersonból már tábornok lett a játék végére. Corporal Jonlan több játékban is szerepelt, akár csak a Marsec gyártója a Mars Security company.

A játékkal még mindig sok oldal és fanatikus foglalkozik, egy rövid fan-fiction is készült az Assasins pálya kapcsán, amely itt olvasható: www.oocities.com/tsca.geo/laser.html

A Krisalis Laser Squad PC-s játéka szerintem minden volt csak nem szép. A Birodalom Visszavágból szúrtak be képeket és teljesen megölték a játék hangulatát. Nem is lett belőle siker, talán azért is, mert sima átirat készült, de nem lett modernebb a játék.

A Gollop testvéreknek ekkor nagyon jól ment a szekér. Az irodájukban kupacokban álltak a Laser Squad kiegészítő csomagok, de a cég menedzselése miatt semmi idejük nem maradt programozni. 1991-ben végül a Laser Squad 2 kezdetleges AI nélküli kétjátékos demójával házalni kezdtek a Krisalis, Domark majd a MicroProse vezetoinél. Ehhez a játékhoz már a Popolous által népszerüvé tett izonometrikus (jól írtam?) megjelenítést alkalmazták.
(Az UFO cikk gondolom majd szépen leírja a továbbiakat :) )

A játékhoz editor és újabb küldetések is letölthetok a blogbejegyzésben található linkek egyikén. Az editor sajnos nem tudja kiküszöbölni az AI által megszabott viselkedést, így néha falnak futnaK a számítógép egységei :)

Az extra küldetések egyébként meglepően igényesek, új grafikai elemeket is tartalmaznak.

4 extra infó (bár hardcore fan-oknak talán nem is extra)
* A kézigránátot el tudták kapni az üres kézzel ácsorgó játékosok
* Hullákból átjárhatatlan falat lehet építeni
* 4 csapással, hátulról meg lehet ölni lézerkarddal a Battle Droid-ot a Laser Platoon pályán
* A Cyber Hordes pályán egy ládában 2 csapat-nak is elég lőszer és felszerelés van elrejtve
* Ha szétlősz egy ajtót, akkor nincs 'opportunity fire' a mögötte álló lesipuskásnak

Sunsetjoy · http://retemu.blog.hu 2010.08.06. 09:46:34

Jaj de jó, Laser Squad, a zenéje is jó volt, a játék nagyságához illő:)
Anno azért kukkantottam meg a Laser Squad Nemesist, mert PC-n is meg akartam ismerni, erre kiderült, hogy milyen is... nem annyira rossz, gondolom tényleg van valamilyen fan-tábora is. De ha már ott jártam, lefordítottam a játékot magyarra:))

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2010.08.06. 10:03:23

@jozsi_az_infomunkas: Ezt jó volt olvasni, köszi a terjedelmes kiegészítést.

Amúgy nem akartam kissebbíteni a játék érdemeit, egyik nagy kedvencem. De tény, hogy kb. annyira volt új a Rebelstar után, mint a Doom a Wolfenstein után - viszont nem véletlen, hogy a Doom sokkal sikeresebb volt a Wolfensteinnél, és az sem, hogy a Laser Squad is jobban elterjedt spectrumos körökben is, mint a Rebelstar. A Laser Squad legnagyobb érdeme szerintem a kiforrottság, az, hogy Gollop rengeteget csiszolt saját korábbi dolgain, kiegészítgette azokat.

Yarner · http://androlib.blog.hu 2010.08.06. 10:13:35

Az LS nekem kimaradt, akkoriban túl komplex volt az ízlésemnek, de a Chaost rengeteget nyomtam, máig ott figyel az emulátoron.
Örültem nagyon, hogy így fű alatt előkerült ebben a cikkben.

labi 2010.08.06. 14:22:08

Szavazósdiban a Tie Fighter... sose tudtam hogy lehet-e beljebb kerülni a császárnál az inner circle "rangnál", az is csak egyszer sikerült nekem... :)
Asszem megnézem, hogy sikerül-e összegyógyítani a mostani gépemmel, jó lenne megint tolni egy kicsit. :)

Archenemy 2010.08.06. 17:09:52

ha nem a star control 2 lesz a következő retró, felrobbantom a szerkesztőséget egy ur-quan dreadnoughttal

pixelpiréz plüssvitéz · http://kigondoltam.blog.hu 2010.08.06. 19:15:54

@eszpee:

Ehehe, azt mondták már, hogy tiszta Gordon Freeman fejed van?
(Vagy Gordonnak van eszpee feje, nemtom.)

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2010.08.07. 15:15:00

@Burwor: Azaz, Incubation. Nagyon-nagyon jó játék volt. Imádtam.

algi 2010.08.07. 22:41:03

@labi: Ha jól emlékszem, a kiegészítőkkel együtt (Defender of the Empire és Enemies of the Empire) járnak további fokozatok.

Dukefazon 2010.08.08. 12:12:57

Épp 64 hozzászólás van, nem szívesen rontom el ezt a szép számot, de muszáj. Kellemes olvasni az elődökről, és ez a mágia esély növelősdi elég jól hangzik, főleg a 80-as évekből. Ezekről a vibrant színekről az Antiriad jutott eszembe. Kedves blog szerkesztők! Szeretnék olvasni egyszer az Antiriadról!!! Kösziii!

storm · http://napirokk.blog.hu 2010.08.09. 21:43:21

@Delebriel: en konkretan tonkretettem egy gorgos egeret tie fighterezes kozben:) volt egy gyakorlo kuldetes, ahol droneokba love hullamokban erkezo egyre erosebb ellenfeleket kaptal, osszesen vagy 200at. nem volt joystickem, igy az eger kapta az ivet... :)

storm · http://napirokk.blog.hu 2010.08.09. 21:52:33

es akkor mar csak az ufora varunk... :) epp most tolom ujra az egyest, nemsoka lenyomtam a rohadekokat, utana jon a kettes:)

algi 2010.08.09. 23:34:49

@storm: Azt a küldetést én egyszer full végigvittem. :) Már nem emlékszem, hány órán át tartott.

algi 2010.08.09. 23:35:33

Illetve attól függ. Ha a legelső küldetésre gondolsz, azt sose vittem végig, a TIE defenderesről beszélek.

Burwor · http://loot.blog.hu 2011.04.26. 14:19:02

úgy hallottam ingyenessé akarják tenni a Laser Squad Nemesis multi részét is. Rákerestem de a honlap eltűnt a netről :(

A szerelgető 2017.05.27. 16:49:54

Kár, hogy eltűnnek a linkek. Semmi sem örök :)
süti beállítások módosítása