HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Alkalmas játékra az iPad?

2010.04.04. 17:57 Stöki

Az Apple-nek sosem volt elsődleges szempont, hogy játékokra optimalizálja a cuccait, de az utóbbi években azért érezhetően törekedett arra, hogy kihasítson egy szeletet a játékpiaci tortából. És bár attól nem válik játékplatformmá a Mac, hogy a Steam is elérhető rajta (pc-n már hét éve elérhető, ugye), azt pedig az Apple is elismerte, hogy az érintőkijelzős bigyóin nehéz játszani, azért ügyesen hasítgatják azt a szeletet. Most éppen a tegnap óta árult iPaddel, ami beindította a játékkiadók fantáziáját – annak ellenére, hogy ahogy az iPhone-t, ezt sem játékra optimalizálta az Apple.

Legalábbis ez derül ki a Kotaku tesztjéből. A portál egyik újságírója nagyon rákattant az iPadre, kritikátlan rajongói posztokkal várta a premiert, ehhez képest kicsit csalódottnak tűnt, miután kipróbálta a kütyüt. Az előnyök között elsősorban a kijelzőt említi, ami állítólag gyönyörű, és méretével alkalmas arra, hogy osztott képernyőn lehessen multizni vele. Illetve minden kritika kiemeli, hogy gyors a kütyü, de játékoknál ugye ez alapkövetelmény. Szűk keresztmetszet lehetne a játékfelhozatal, de ezzel biztos nem lesz probléma: az EA, az Activison, a Capcom, a Sega és a 2K Games – hogy csak a nagyobbakat említsem – máris ráálltak az iPad-játékokra is.

Ami pedig nem tetszett az amerikai kollégának: nincs alapban sztereo hangszóró, nehéz sokáig kézben tartani a kütyüt, és a Home gomb – ami álló helyzetben az iPad alján van – éppen a júzer ujjához kerül, ha vízszintesen tartja a gépet (márpedig szinte mindegyik játéknál így kell tartani), és emiatt könnyű rányomni játék közben. Azt már én teszem hozzá, hogy a nem létező Flash-támogatás is nagy hiányosság, ha játékokról van szó. Rengeteg jó flashjáték van a neten (és ezek egyre inkább beszivárognak a közösségi oldalakra is), és nyilván nem fognak mindent átírni iPadre – márpedig valós igény, hogy a júzer a táblagépen tolhassa a Gemcraftot vagy a Konga napi játékait.

A kotakus szerző amúgy egy kisebb válogatást is közölt a kipróbált játékokból. Ezt végignézve nekem nagyon úgy tűnik, hogy az iPad még mindig nem az a kütyü, amivel az Apple jelentősen befolyásolhatná a játékipari trendeket (a hangsúly a „jelentősen” szón), inkább csak a többiek után lohol. A játékok jelentős része olyan cucc átirata, amit már évek óta tolhatunk pc-n (Worms, NFS Shift, Geometry Wars, Plants vs. Zombies) vagy akár iPhone-on (Zen Bound, Flight Control), csak egy MMO városépítő stratégia, a CastleCraft keltette fel valamennyire a figyelmem. És hogy a fentiek után egy választ is adjak a címben feltett kérdésre: alkalmas, de játékgépnek messze nem ideális. De ezzel nem mondtam nagyot, nyilván nem is hardcore gamerek fogják megvenni.

26 komment

Címkék: apple érintőkijelző ipad piacelemzés szektások

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr231894263

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

brlv24 2010.04.04. 19:03:07

"Alkalmas játékra az iPad?"

Nem.

mukinyúl 2010.04.04. 19:30:53

mármint milyen játékra? mert kvékezésre nyilván tök alkalmatlan. stratégiára viszont akár jó is lehet.

Alfaboy 2010.04.04. 19:38:23

Transport tycoon tuti lesz rajta. :P

HRes 2010.04.04. 19:51:35

... mire alkalmas?!?

troll · http://picsogo.blog.hu/ 2010.04.04. 20:02:28

@HRes: Rlsősőrban a pénzt pumpálni steve jobs-hoz. Másodsorban idióták kivagyi gépe lehet.

Fórumromboló Troll 2010.04.04. 20:50:00

Druszámmal kell egyetértenem.
És sok marha még sorba is áll érte.
Ha az apple árusítani kezdene egy literes befőttesüveget SJ híg fosával, sok elvakult ott kiáltozna, hogy erre vágytak.

Szürkemedve · http://www.medveutja.hu 2010.04.04. 20:52:16

@troll: Az iphone-ról is így gondoltam anno. Tévedtem. Most az ipad esetében még nagyobb az ellenállás, de talán a második vagy harmadik verzió itt is bebizonyítja, hogy tévedünk.

Certificate_of_Words · http://certificateofwords.com/word/Certificate%20of%20Words/ 2010.04.04. 20:53:28

azért szeretjük mert Apple. mert brand. jó kézbe fogni mert, mert szép eszköz. Mint általában az Apple cuccok. A világ ilyen és az emberek is szeretik ha szépek és jó tapintásúak a cuccok amit használnak. Akkor is ha tagadják. Ha nem engedheted meg magadnak a Apple cuccot akkor ár érték arányra hivatkozol. Tudod mit és ez is bejön. De azért inkább elviselnéd hogy hülyének néznek a ki..ba drága értelmetlen Apple miatt...

szcsongor 2010.04.04. 21:26:28

@Certificate_of_Words: Én pl hál istennek megengedhetném magamnak az Apple cuccokat, mégis "ár/érték arányra hivatkozok".
Az Apple egyre inkább a szcientológia egyházra emlékeztet a sok agymosott sznobbal, akik tényleg egy üveg iFos-ért is képesek lennének sorba állni...
(oké, nyilván nem lehet általánosítani, vannak akiknek munkához kell kifejezetten egy Mac, de akkor is a hyperól szól már az egész)

Fórumromboló Troll 2010.04.04. 21:32:05

@Certificate_of_Words: "jó kézbe fogni mert, mert szép eszköz"

Ez akár a farkam jellemzése is lehetne.

Miből gondolod, hogy aki nem almát vesz, az csóró, aki pedig kritizálja az elborultokat, irigy?

Vannak, akik dolgoznak a számítógéppel, és nem fogdozzák, és nyalogatják.
Az, ha felültetek egy marketinggépezetnek, csak a ti bajotok.

szcsongor 2010.04.04. 21:35:09

@Fórumromboló Troll: :D

egyébk ajánlom megtekintésre Apple tulajoknak is az alábbi Simpsons jeleneteket (ha még valaki nem látta volna). kb erről van szó...
www.youtube.com/watch#v=7L2fsubA2-c
www.youtube.com/watch#v=CZGIn9bpALo

HRes 2010.04.04. 21:36:44

@troll: Értem... Amúgy még mielőtt valaki lehurrogna, a kérdés tényleg komoly volt. A helyzet ugyanis az, hogy elolvastam pár "tesztet" és kommentet, de nem derült ki számomra, mit kezdenék egy ilyennel, ha a kezembe kerülne. Senki ne értse félre, nem nézek rossz szemmel arra, aki megvesz egy olyan terméket, ami valamilyen rétegnek szól és nem is szeretnék senkit lebeszélni arról, hogy iPad-et vegyen. És nem azért nem áradozok erről a termékről, vagy emlegetem az ár/érték arányát, mert esetleg nem tudnék venni belőle, mert tudnék... De. Továbbra sem látom mért jó, ha van nekem ilyen, pedig állítólag a célközönségébe tartoznék (28 éves vagyok). Tényleg szép, meg érintő képernyő, meg minden, de mi az, hogy nem tudok egyszerre egy prezentációt összedobni és közben netezni vele? Mi az, hogy a 3D-s grafikont csak síkban jeleníti meg? Nincs USB, kamera, stb...? Minden esetre érdekes.

thomee84 · http://indafoto.hu/itomi 2010.04.04. 21:52:45

@HRes: amúgy valóban nem nagy szám, főleg a multitask hiánya..és sorolhatnám még. Így pedig bizony gyenge... mindenesetre imádom az apple cuccait, akármilyen brutális szédítő marketinggépezetnek is dőltem be meg a hasonló dumák:D de azért ennyit bemutatni, nem sok.. ráfért volna még pár hónap fejlesztés. na ennyi véleményt/választ nem kérek:) üdv!

Kassian 2010.04.04. 23:41:47

Ez az iPad tulajdonképpen mire jó??

Fleaflu 2010.04.04. 23:44:16

Mondjuk a Need for Speed Shift úgy néz ki rajta mintha visszamentünk volna 10 évet az időben. Sakkozni mondjuk lehet rajta, csak kell egy kockás háttérkép.

Toalettduck 2010.04.05. 04:58:11

@Kassian: tablet pc az apple tálalásában

Toalettduck 2010.04.05. 05:04:01

Hiába brand az Apple, ha a 4-5. generációs ipodom ami kb 5-6 éves nagyjából hiba nélkül üzemel mióta megvan. És ha az ember át tudja hidalni az eu-s volume limiet meg rárak egy rockbox-ot, hogy le tudjon játszani lossless .falc cuccokat még a 60gigás hdd is ki van használva :)))(nem fehér fülesekkel nyomulok;) Ráadásul úgynézki mint egy 8 kilós fémtégla szóval önvédelemre is jó. Volt ájfónom de elkúródott a frimeware valahogy nem tudom újra jailbreakelni, de alapból full szar volt, van jó kis nokiám jóaz.

atila68 (törölt) 2010.04.05. 08:05:20

Mikor lesz már egy olyan használható Apple kütyü ami nem az irreális árkategóriában fekszik?
Teccikérteni?

Látványpékség 2010.04.05. 08:14:14

@Certificate_of_Words:
Ha ennyire Apple fan vagy légyszíves vegyél egy iPad-ot és csináld végig a következőket:

1. Nyiss meg egyszerre több alkalmazást
2. Írd le: árvíztűrőtükörfúrógép
3. Próbálj megnyitni egy Flashes oldalt.
4. Játsz le egy Divx, Xvid videot vagy egy ogg file-t
5. Nyiss meg egy .doc file-t és szerkeszd és mensd el
6. Nyiss meg egy excel táblázatot szerkeszd és mensd el
7. csatlakoztass hozzá bármilyen egyszerű USB-s eszközt mondjuk egy billentyűzetet
8. Mentsd el az aznapi munkádat mondjuk egy pendrive-re
9. Magyarázd el annak a több mint 300 millió facebookos farmville játékosnak miért nem jók a flahses játékok
10.Kérlek magyarázd el miért nem fognak minden videot átkonvertálni a youtubon h.264 formátumra hogy néhány ezer iPad felhasználó megtudja nézni

Gondolkozz el azon miért dobtál ki ennyi pénzt egy félig kész termékre.

Látványpékség 2010.04.05. 08:15:52

@Certificate_of_Words:
Jah igen azt elfejetettem odaírni a végére hogy egyiket sem fogod tudni megcsinálni de a lényeg hogy akard és higgy benne biztos sikerülni fog

Szedrencs 2010.04.06. 10:41:22

Ez el is mond mindent: :)

s3.amazonaws.com/the_brads/the_brads_ihype.png

@Látványpékség: De tényleg, az árérzékeny vásárlóréteg már nem bírta volna, ha még rátesznek egy USB-t? (Ez olyan mint a Wii-n az Ethernet port hiánya.)

moli 2010.04.06. 11:23:12

@Szedrencs: tudtommal a wii-ben nem csak ethernet port nincs, hanem ethernet vezerlo sem. ugy viszont mar ertheto a koltsegtakarekossag.
süti beállítások módosítása