HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Így nem lett új Blade Runner játék

2009.11.18. 15:02 hancu

Veterán játékosok még emlékezhetnek a '97-es Blade Runnerre, sokcédés nyomozós kalandjáték volt, az akkori szemnek döbbenetes grafikával; az igazi nyugdíjasoknak pedig talán még a C64-es verzió is rémlik '85-ből. Akár emlékszünk, akár nem, abban egyetérthetünk, hogy a Szárnyas fejvadász tök jó alapot adhatna egy új, mai szinten összekalapált játékhoz. Engem legalábbis majdnem annyira fel tudna dobni, mint egy Neuromancer-remake.

Randy Pitchford, a Gearbox vezére mesélte el az OXM-nek, hogy miért is nincs új feldolgozás: ők ráhajtottak a jogokra, osztottak-szoroztak, és arra jutottak, hogy a fejlesztésre kéne 25 millió, a kiadás költségeire még 10-15 (illetve itt úgy fogalmaz Randy, hogy a kiadási folyamat közben felmerülő kockázat, jelentsen ez bármit is), és marketingre megint ugyanennyi. Amit egy Blade Runner játék az életben soha nem hozott volna be. Így hőseink szomorúan sóhajtottak egyet, és megcsinálták a Borderlandset inkább. Amivel nem mondhatnám hogy kifejezetten rosszul jártunk volna.

16 komment

Címkék: pénz fejlesztők cancel

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr511534392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

SnakeHB 2009.11.18. 15:49:50

Hmm, Blade Runner, ...de rég is volt...
Manapság (pl. a Monkey Island, Sam & Max, Prince of Persia) a folyatások/remake-ek eléggé mennek. Látszik, hogy ezek voltak az igazán eredeti, nem 12egytucatkaptafa játékok, időnként csak visszanyúlnak a fejlesztők a gyökerekhez.
Jöhetne még mondjuk Omikron folytatás, esetleg egy új Full Throttle (Brütal Legend lett az? :D), Wing Commander vagy X-Wing.
De a legnagyobb kérdés: MIÉRT NINCS ÚJ INTERSTATE?!!! (Legjobb autós játék evör.)

Lokki5 2009.11.18. 15:50:32

Hú pedig ez tényleg jó lett volna. Én csak a C64-es verzióval játszottam (nem vagyok igazi nyugdíjas, még 95-ben játszottam vele, nem 85-ben), de le tudott kötni rendesen, kaptam miatta néhány nap commodore-elvonást apától :D

Ronee 2009.11.18. 16:14:31

Én kifejezetten örülök, hogy a Borderlandset csinálták meg. Ritka jó játék és még jogok se kellettek hozzá :)

gorgon gollob 2009.11.18. 17:05:23

INTERSTATE! INTERSTATE!

gorgon gollob 2009.11.18. 17:19:32

ölni tudnék egy új mechwarriorért vagy elite-ért is, azok állítólag készülnek.

Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer 2009.11.19. 09:32:44

@SnakeHB: Az Omikorn folytatás speciel készül. Hurrá, hurrá. Remélem, megint lesz benne Bowie mester.

Illéri 2009.11.19. 10:21:15

Amikor megtudta, hogy az Alliance volt az utolsó x-wing játék, a szívem hasadt meg. Az ugrálós, fénykardozós jedik sem rosszak, de sehol sincsenek egy a-wing pilótafülkéjétől.

idiotapocs 2009.11.19. 10:56:42

@gorgon gollob: új Mechwarrior-ra is van remény.

Pilgram (törölt) 2009.11.19. 10:56:59

főleg ha nem lennye ennyire durván bugos a borderlands.

@gorgon gollob: az elite-re már várhatunk jó esetbe 5-10 évet. folyamatosan követem hogy David Braben éppen mit mível és most egy MMORPG-n dolgozik, és ha az kész, akkor kezdi el az új elite-ot. bele se merek gondolni, mekkora kibaszott jó játékot kerekíthetnének a mai technikával egy Elite remakeből, multival megdobva. az tuti hogy képes lennék egy ilyenért éjfélkor ott állni a bolt előtt, hogy megvehessem az első példányt.

SnakeHB 2009.11.19. 11:05:56

@Illéri: Bizony! Vagy egy jó kis TIE Advanced-étól. :D
Apropó SW, a Republic Commandos-t miért nem folytatják?
DotT 2, yess. Szerintem az is az epizódos kalandjátékok sorsára jut, mint Sam, Max, és Mr. Threepwood.

@Dr. Otto Von Schnitzelpusskrankengescheitmeyer:
Ha jól látom, csak PS3-ra. :( Remélem lesz port.

Szegény Duke is kimúlt, pedig vártuk nagyon, forevör. RIP

Vissza a Szárnyas Fejvadászhoz: Az milyen már, hogy magyarul beszél a faszi az elején a Herizonfordhoz? :D Csak a szinkronban vmi német halandzsát raktak rá, és csak az eredeti angol verzióhoz hozzájutva hallottam meg:
"Azonnal kövessen engem, bitte!"
"Lófaszt, nehogymá'! Te vagy a Blade,... Blade Runner!" :DDD

stoppos76 2009.11.20. 12:55:41

Igen a jó kis Elite nekem is hiányzik. Főleg multiban... Elképzeltem, ahogy menekülök a kettővel gyorsuló teherűrhajómmal a kalóztársak elől. Nagy királyság lenne, én mondom. :)

Magon_ 2009.11.20. 14:12:33

Én mondjuk kifejezetten agyfaszt kapok a nosztalgiálástól, de Hancu által említett Neuromancer remake bejelentése esetén akár egy meztelen, ujjongással egybekötött Hősök Tere körbefutást is elképzelhetőnek gondolnék.

Tyl3r 2009.11.22. 12:00:34

A Blade Runner jatek-atirata szamomra adaptacios etalon; a '97-es Westwood-jatekot megjelenes utan vettem meg (magyar kezikonyv es doboz, holy crap!), a jatekos vitrinemben pedig ove a legfelso polc a DVD-vel es a soundtrack CD-vel egyutt. Mar csak a bakelit EP-t, a VHS kiadast (nem a rendezoi valtozatot, az eredetit) es a korabeli moziplakatot kene megszerezni - bar nem lenne rossz a jatekbol egy amerikai kiadas sem, mert a magyar lemez csak haromszinnyomasos, az USA release pedig szines CD-kkel kerult forgalomba. A Commodore valtozatot regota keresem (bar a Spectrum / Amstrad CPC portnak is orulnek), de az eBayen sem nagyon talalni belole - ha valaki tud belole elado kopiat, sikitson!

A Neuromancer-feldolgozas szinten jo otlet, igaz, ha elnezem az Apple II-es jatek osszetettseget, felmerul a kerdes, hogy az a fajta komplexitas manapsag mennyire lenne mukodokepes? Mar csak azert is, mert regen hajlamosabbak voltak a feldolgozott mu szellemiseget megragadva uj koncepciot kitalalni, de manapsag az atiratok inkabb az A alapsztori B jatekstilushoz illeszteset jelentik. Es ennek sem kene feltetlenul igy lennie: a Westwood-fele Blade Runner tortenete egyszerre meritett a filmbol es a Philip K. Dick-regenybol, es CSAK azutan vette at a point & click jatekok iranyitasat. A jatekmenetet nem, sokan pont emiatt fanyalogtak; meg az elso ZED-ben olvastam egy "kulonvelemenyt", ahol a kritikus azt serelmezte, hogy nincsenek felhasznalhato targyak, meg ez nem igazi kalandjatek - ugye, Hancu? :)
süti beállítások módosítása