HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

A Lego megosztja a fejlesztőket

2009.11.09. 11:27 Stöki

Már pár napos a hír, de azért ne menjünk el szó nélkül amellett, hogy a Lego Rock Band fejlesztőinek fele mennyire rühellte a játék koncepcióját. Erről a fejlesztő TT Fusion egyik animátora beszélt egy liverpooli szakmai konferencián, ahol őszintén elmondta, hogy kollégáinak 50 százaléka a játék ellen volt. Mivel a Lego Rock Band két hete megjelent, valahogy csak túltették magukat a viszolygásukon, Palmer szerint azért, mert végül rádöbbentek, mekkora fun a darabos legóemberkék animációjával visszaadni Iggy Pop, Freddie Mercury meg a többi, játékban szereplő rocklegenda színpadi mozgását. „Közülünk többen rájöttek, nem arról van szó, hogy csak lehúzunk egy rókabőrt egy franchise-ról” – fogalmazott Palmer. Valóban nem, hiszen KÉT franchise-ról húznak le rókabőrt. A Lego Rókabőr Band meg elbújhat az alábbi amatőrvideó mellett.

Egyébként a Lego + Ismert Brand kombó az elején (Lego Star Wars) még vicces volt, talán másodszorra is (Lego Star Wars 2), harmadszorra (Lego Indiana Jones) és negyedszerre (Lego Batman) már kezdett kicsit erőltetett lenni a dolog (jövőre pedig jön a Lego Harry Potter). De ez, hogy most már játékbrandet legósítsanak, ráadásul olyan műfajt, ahol a látványban nem lehet annyira kibontakozni a Lego építőkockákkal... Mi lesz a következő? Lego Asteroids? Lego Tetris? Lego Aknakereső?

(via Develop)

14 komment

Címkék: lego fejlesztők ritmusjáték

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr481511133

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mazlee 2009.11.09. 13:29:38

Fura.

Nekem az összes Lego game tetszett. A Batman csak a sötét világképe miatt nem annyira. Remélem a Potter után egy Matrix rész is ki fog jönni.

A Lego Rock Band pedig százalékosan a legtöbb élvezhető zenét tartalmazza az eddigi RB/GH részek mellett.

Úgyhogy a programozó/animátor maradjon csak kocka.
A gondolkodást meg hagyja meg a hozzáértőknek

diktatorikus kleptokrácia 2009.11.09. 13:55:25

lego sakk, go, dáma. bejeweled, esetleg.
amúgy tetszik :)

OrulunkVincent? · http://www.minerva-szki.hu/szakkepzesek/marketing-es-reklamugyintezo.php 2009.11.09. 13:55:25

hát ez tényleg egy baromság...nemcsoda, hogy ellenezték. ez már egyszerűen túlzás és tényleg nagyon "rókabőrszagú"

steelhand 2009.11.09. 13:58:21

Lego pornót akarok!
Lego anal, lego fisting, lego pee, lego prego!

tárhejj · http://atarhely.hu 2009.11.09. 14:12:32

Vannak érdekes elképzelések :)

Rókakoma 2009.11.09. 14:32:16

Megjegyzem, a Lego Harry Potter már évek óta a piacon van. Nekünk pl. megvan a Roxfort Hagridostul, Potterestül... :)

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2009.11.09. 14:33:55

@Rókakoma: Én a videojátékos változatról írtam, az csak jövőre jön:
www.gamespot.com/news/6210603.html

Float 2009.11.09. 15:01:49

Részemről a rock band, sing star, guitar hero stb játékok elmehetnek a búsba, de ettől eltekintve a többi lego-s játék egész jó. Nem mellesleg a tényleges játékset-ek tematikáját használják, ami egyben reklámértékű is.
Ezért gondolom h jó lesz a hp is.

Égbekiáltó 2009.11.09. 15:13:01

Túltették magukat a viszolygásukon, mert rájöttek mennyire fun lehet a játék. Ja, el is higgyem? Rájöttek inkább mekkorát kaszálhatnak vele. Ha valakinek a hobbija lenne a játékírás akkor megértem, hogy funsággal meg lehet győzni, de ezek profi játékfejlesztők. Azok nem a pénzre mennek?

Tomi from the Sky · http://tomifromthesky.blog.hu/ 2009.11.09. 15:14:38

Kéne egy Lego EuroMACC is :D whehehehe, igaz Stöki? :D

Toalettduck 2009.11.09. 15:32:21

@Zanzo: lego sakk már volt a kilencvenes években és harry potter pcre is volt amikor kijött az első szériája a film után, még meg is van valahol a katalógus amiben néztem sztem
süti beállítások módosítása