HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Checkpoint 3x22: Ron Gilbert játékai

2017.10.07. 21:58 Stöki

Visszatérő vendéggel támad az eheti Checkpoint: Juhász Viktor narratív dizájnerrel beszélgettünk Ron Gilbert játékairól. Viktorral az első évadban már kitárgyaltuk a játéknarratíva szépségeit és buktatóit, és most a történetszövés és a kalandjátékok egyik mesteréről ejtettünk szót.

podcast57.png

Nyilván főleg Gilbert kalandjátékairól - Maniac Mansion, Monkey Island 1-2, stb. - beszéltünk, és nem a gyerekjátékairól, és a Thimbleweed Parkkal varrtuk el a témát. Lehet, hogy volt közben pár szóvicc is. Hallgassátok szeretettel, embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt, >>illetve itt<<RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt.

Shownotes, azaz az adásban hivatkozott dolgok:

Legközelebb szerda-csütörtök magasságában lesz Checpoint Mini, aztán vendéges adásArra kérünk benneteket, hogy ha éppen arra jártok, értékeljetek bennünket az iTuneson, akár csillaggal, akár szövegesen (azért jó ez nekünk, mert ennek függvényében sorol feljebb minket az Apple, illetve ajánl másoknak). Egyéb visszajelzések, észrevételek is jöhetnek bátran, és azért is hálásak vagyunk, ha share-elitek a mostani adást (vagy valamelyik korábbit).

Korábbi adások:

 

Ebből a posztból elérhető a teljes első évad, ebből a posztból pedig a teljes második évad.

A vendég nélküli Checkpoint Miniket itt találod.

 

A harmadik évad korábbi Checkpoint adásai:

 

Ezek pedig vendégszerepléseink A hiányzó darab podcastben és a Fun With Geeks YouTube-csatornán, illetve Stöki évekkel ezelőtti vendégeskedése a Konnektor podcastben.

A poszt végén pedig következzen Patreon-támogatóink avatár- és névsora:

halloffame_20170711.png

További támogatóink:

Kiss András, Kúthy Előd, Molnár Zsolt, Hollósi Dániel, Stang Szabolcs, Barny, Mozoka, Nagy Gyula, Győri Ferenc, A Konnektor csapata, Kalázdi Tamás, Pató Lőrinc, Gortva Gergely, Szigeti Gábor, Zila, tomtech, jurgen_habermas, RZP, waces, crippler, Szauer Tibor, ricsi, abeddon, Valis142, Varga Bálint Bánk, SViktor, Balog Tamás, Koppn, csee, TheLastNinja, GLiSKARD, Ninju, Sándor Tamás, Jezernyiczky Tamás, gilicze, ezven, Bajka Zoltán, Szabó Zoltán, Rudymester, kisakos, Varga Balázs, Smiley, Wraith, Huszti András, Invi, Coeris, Velicsek István Gusztáv, SzLacc, Tutu, Zelenák Zoltán, Glad, Steveboy, HuSkizo, Müller Niki, Tresó Ottó, bigwhite, aboy, Sinus, bordiii, Gabesz, Nagyi, Fanyuvo, Élményborz, Edvárd, ArcadeMacho, Hájas Ákos

(Ha nem látod a listában a nevedet, pedig támogattál vagy ha valami változtatást szeretnél, írj nekünk! Esetleg keress rá, nincs-e megválaszolatlan leveled tőlünk.)

21 komment

Címkék: retro podcast kalandjáték checkpoint maniac mansion ron gilbert

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr7612934011

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

p)ec 2017.10.08. 00:59:56

A Monkey Island - Pirates of the Caribbean párhuzam nem tűnik véletlennek:
en.wikipedia.org/wiki/Monkey_Island_%28series%29#Cancelled_film

Imádnám ezt a filmet:
www.youtube.com/watch?v=_unbVaCe8a4

thinkEdem 2017.10.08. 12:46:04

...a CMI osszes zeneje elerheto a World of Monkey Island oldalan: www.worldofmi.com//features/download/mp3/ (az oldal amugy tele van a jatekokhoz kapcsolodo infokkal es triviakkal).

Ja, es a CMI-ben visszautaltak a fatorzsre (es a viz alatti jelenetre is).
Amit meg nagyon birtam, hogy meg a demoban is voltak olyan poenok, amik nem jelentek meg a teljes

cse' 2017.10.08. 16:19:11

Ez nagyon jo lett, koszi szepen! Ahogy nezem muszaj lesz mostmar befejezni a Tales-t es megvenni a Thimbleweed Parkot :)

ogli dzsí 2017.10.08. 18:34:44

Hát én is csak azt mondhatom, hogy a Monkey Island sorozat ÉLETEM JÁTÉKA, kb. kétévente még most is előveszem megunhatatlan....bár a 3. és azutáni részek gyengébbek lettek szvsz

Tulazon 2017.10.08. 18:45:59

bár off, de valamelyik podcast végére zenének, ha még nem volt?
www.youtube.com/watch?v=QaW5K85UDR0

p)ec 2017.10.08. 22:14:51

A MI sorozat és a Sziget ihletése nyomán kezdtem el egy fesztiválon játszódó kalandjátékot.
Egy nagyon kicsi meg is van belőle:
caesarboston.itch.io/ammonia-fesztival

gerithegreat88 2017.10.08. 23:04:30

Nekem a Thimbleweed park egy bug miatt becrashelt. A bohóc második részénel eltűnt a sajt a hűtőből és nem lehet tovább jutni :(

ChopiTzr 2017.10.09. 11:04:48

@Tulazon: Szerintem 10000 megtekintést nekem köszönhet a videó! :D
Igaz nálam a Mega Man II (Rock Man 2) a valaha volt legjobb játék, gyakorlatilag félévente végigjátszom 7 éves korom óta. -most vagyok 26!-
Arról nem is beszélve, hogy a zenéit használom "felpörgésre" húzosabb munkák előtt! :D

ChopiTzr 2017.10.09. 11:05:43

Most nézem van Thimbleweed Park iOS-re, már töltöm is iPad-re! ;)

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2017.10.09. 11:22:13

amit nem értek, hogy tim schafer miért nagyobb sztár, mint ron gilbert? szerintem épp fordítva kellene legyen.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2017.10.09. 15:10:43

@manson karcsi: @thinkEdem:

Egyrészt Gilbert egy évtizedig elég más célcsoportnak csinált játékokat (a gyerekjátékos időszakban valszeg sokan elvesztették őt a radarról).
Másrészt Schafer médiabarátabb, szívesen és vicceseket nyilatkozik, míg ugye Gilbert bevallottan egy grumpy gamer.

Szerintem ez a két fő ok. Amúgy a legjobb megoldás mindkettőt szeretni. :)

larry 2017.10.09. 17:25:23

@manson karcsi: ja, pont ezen gondolkoztam, szerintem kb Lennon/McCartney. A kicsit öntörvényű, makacs, sötétebb humorú Gilbert vs a mainstreamebb, kicsit megalkuvóbb, de színesebb Schaefer. Csak szerencsére Gilbertet nem lőtte le egy elvakult rajongó, Schaefert pedig nem cserélték ki egy dublőrre az eltitkolt baleste után, hogy utána tele legyen a DotT, a Full Throttle vagy a Grim Fandango az erre való utalásokkal, és a közös munkáikat nem értelmezte végzetesen félre egy bosszúszomjas hippi kultvezér (pun intended...). Talán túlgondoltm, de alapvetőan áll a párhuzam :)

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2017.10.10. 17:39:51

köszi a megfejtéseket, egyik jobb, mint a másik. :)

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2017.10.10. 23:46:04

@Stöki: Játékosa válogatja azt az "évtizedes eltűnést", én például 11 évesen a Putt-Putt Goes to the Moont is ugyanúgy imádtam tőle, mint a Monkey Islandet!
:)

Karvaly 2017.10.11. 08:24:20

Hadd legyek Daev: annihilation kiejtése nem "ennihilésön", hanem "ennájálésön"
Ami egyébként nekem nagyon bejött annak idején, tényleg igaz volt az, hogy egy nagyobb csapatnak is meg tudtad mondani, hogy később mit csináljon, így a klikkelési sebesség nem számított annyira, mint a "klasszikus" RTS-ekben. (jut eszembe, nem akartok esetleg az RTS-ekről csinálni egy részt? Megemlítve az ősverziókat mint pl. a Spectrumos Nether earth-et, ahol szintén lehetett "programozni" az egységeket)
A Puttputt és a Fatty bear nekem újkorában is bejött, tetszett az, hogy lényegében bármire rá lehetett klikkelni, minden csinált valamit. Aztán a gyerekeimnek is tetszett, meg is kellett jó pár, akkor más formában máshogy nem elérhető részt rendelni az Államokból CD-n.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2017.10.11. 09:20:00

@Karvaly: "Hadd legyek Daev" :))))
Nagyon örülök, ha ez running gag lesz.

hpeter 2017.10.13. 00:57:53

@Stöki: Szerintem a gyerek játékos korszakot nem kéne annyira mellékvágánynak tekinteni. Igazán szórakoztató, nagyon jól megírt játékok voltak azok, az adott kategóriában egyedülálló, minőségben szerintem a mai napig vállalható szinte mindegyik, amivel mi játszottunk a gyerekekkel.

Karvaly 2017.10.13. 11:28:56

@Yorg: Igaz, szerencsére olyan sok rész volt azóta, hogy ki is ment a fejemből.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2017.10.20. 10:11:23

@Stöki:
Én anno a Simon the Sorcereren is röhögtem annyit, mint a Monkey Islandeken. Aztán a PC-s Discworld jatéknál feltűnt, hogy mindkettőben egy balfácán varázslóval vagyunk, egy fantasy paródiavilágban. Nincs esetleg itt valami összefüggés? Úgy meghallgatnék erről egy pdcastet!
:p
süti beállítások módosítása