HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Checkpoint 3x19: Prince of Persia

2017.09.04. 21:57 Stöki

A Prince of Persiáról ugyan már volt poszt évekkel ezelőtt a blogon, sokan kértétek, hogy podcastet csináljunk róla. Mi meg arra gondoltuk, hogy akkor már végigvesszük a teljes sorozatot a legelső Prince of Persia előtti kezdetektől a nem túl erős filmverzióig.

podcast54.png

Ebben a Gamer365 női szakasza, Simon Klára volt a segítségünkre, aki a sorozat rajongójaként szinte minden részével játszott. Ezt lehetett is érezni azon, amilyen magabiztosan osztotta az észt a PoP-okról. Hallgassátok szeretettel, embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt, >>illetve itt<<RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt.

Shownotes, azaz az adásban hivatkozott dolgok:

Legközelebb a héten lesz Checpoint Mini, aztán jövő hét elején vendéges adás. Arra kérünk benneteket, hogy ha éppen arra jártok, értékeljetek bennünket az iTuneson, akár csillaggal, akár szövegesen (azért jó ez nekünk, mert ennek függvényében sorol feljebb minket az Apple, illetve ajánl másoknak). Egyéb visszajelzések, észrevételek is jöhetnek bátran, és azért is hálásak vagyunk, ha share-elitek a mostani adást (vagy valamelyik korábbit).

Korábbi adások:

 

Ebből a posztból elérhető a teljes első évad, ebből a posztból pedig a teljes második évad.

A vendég nélküli Checkpoint Miniket itt találod.

 

A harmadik évad korábbi Checkpoint adásai:

 

Ezek pedig vendégszerepléseink A hiányzó darab podcastben és a Fun With Geeks YouTube-csatornán, illetve Stöki évekkel ezelőtti vendégeskedése a Konnektor podcastben.

A poszt végén pedig következzen Patreon-támogatóink avatár- és névsora:

halloffame_20170711.png

További támogatóink:

Kiss András, Molnár Zsolt, Hollósi Dániel, Stang Szabolcs, Barny, Mozoka, Nagy Gyula, Győri Ferenc, A Konnektor csapata, Kalázdi Tamás, Pató Lőrinc, Gortva Gergely, Zila, tomtech, jurgen_habermas, RZP, waces, crippler, Szauer Tibor, ricsi, abeddon, Valis142, Varga Bálint Bánk, SViktor, Balog Tamás, Koppn, csee, TheLastNinja, GLiSKARD, Ninju, dabdam, Sándor Tamás, Jezernyiczky Tamás, gilicze, ezven, Bajka Zoltán, Szabó Zoltán, Rudymester, kisakos, Varga Balázs, Smiley, Wraith, Huszti András, Invi, Coeris, Velicsek István Gusztáv, SzLacc, Tutu, Zelenák Zoltán, Glad, Steveboy, HuSkizo, Müller Niki, Tresó Ottó, bigwhite, aboy, Sinus, bordiii, Gabesz, Nagyi

(Ha nem látod a listában a nevedet, pedig támogattál vagy ha valami változtatást szeretnél, írj nekünk! Esetleg keress rá, nincs-e megválaszolatlan leveled tőlünk.)

21 komment

Címkék: retro podcast prince of persia checkpoint

A bejegyzés trackback címe:

http://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr1512800678

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2017.09.05. 15:07:12

pince of persia.
a homokos részek voltak a legtetszetősebbek. volt egy-két idegesítő aspektusuk, de jó volt velük játszani.

Bobby Newmark 2017.09.05. 16:28:41

Az első rész viszonylagos lazasága után a második igazi, mocsadék szemétparaszt. Ahhoz a lószoborhoz vezető rohadék út, meg előtte a rozsdás bökővel leharcolandó medúzafejek elmehetnek a sunyiba.

Nemrég előszedtem az első két részt, az első sikerült is elsőre a 60 perc alatt, de a második résszel vért vizeltem, mire befejeztem.

ShotInTheDark 2017.09.05. 18:46:12

Igen, a Warrior Within sokkal sötétebb (férfiasabb) volt mint a meseszerű The Sands of Time,de ezt a (sötétbe)lépést szerintem meg kellett lépni. Fontos megemlíteni, hogy a W.W. -ben volt a legjobb harcrendszer. A Free Form Fighting System -nél még senki nem alkotott jobbat. Lényegében bármit megtehettél az ellenfeleiddel.(a Two T. -ben csak akkor késelhettem eredményesen ha a játék megengedte; -ez nekem egyáltalán nem jött be.) + a W.W. elején (a tengeri jelenetnél) az ellenséges hajó gyomrából felcsámpázó Shahdee hátsója mindent vitt ! A P.o.P.: The Sands of Time zenéje tetszett, de ami a W.Within-ben volt az döbbenetesen jó volt. Az arab + indiai hatások keveredtek a keményebb rock / gitárzenével ~ Stuart Chatwood -nagyon odatette magát és Inon Zur meg az átvezető zenéknél remekelt. A Godsmack együttest nem túlzottan kedvelem ,de az "I Stand Alone"(+Dahaka) -a játékban nagyon ütős volt. (szerintem)

Savior 2017.09.05. 20:24:53

@ShotInTheDark: A Duna?

Még a podcast meghallgatása előtt: pár éve megvettem az öcsémnek a Sands of Time-ot meg még egyet, és eléggé rühellte. Valahogy a 3D nem jött be neki annyira.

Én meg nemrég vittem végig a C64 verziót, és meg kell vallanom, hogy szebb emlékeket őriztem a játékról. Valahogy ez a végtelen sok egyforma szint a sok-sok idegesítő csapdával, mindenféle sztori nélkül, már nem kötött le annyira, mint régen. Hangulatosnak hangulatos, de nagyon hosszú...

jürgen baromartz 2017.09.05. 20:45:28

A PoP-SoT szerintem egy kurva jó game volt. A többit nem próbáltam a legelsőn kívül, az is tetszett, de akkor még nagyon fiatal voltam és béna, ezért hamar lejöttem róla. Lehet, ideje volna újra elővenni. :)

jack_jack 2017.09.05. 21:48:03

Örülök, hogy a POP játékokat is feldolgoztátok - az Ubi Soft-os és a filmes adásban már esett róluk szó, így nagyon kellemes meglepetés volt.

A Two Thrones kapcsán nem említettétek a Starforce másolásvédelmet (hivatalból kapott tiszteletpéldányok?:) ), ami csak a DVD meghajtó leszerelésével volt kijátszható, ha enélkül indította el valaki a másolt verziót, a játék installáció korruptálta magát és mehetett a reinstall. 2005-ben még rendszeresen használatban volt a DVD meghajtó, így minden játékindítást egy rövidebb bútorpakolás előzött meg:)

A T2T eredeti címe a wiki szerint "Kindred Blades" lett volna és ezen túl a játékmenetet is mélyebbnek tervezték:
- a világos és sötét herceg között szabad váltás lehetőségét,
- a szerelmi szálat nem akarták,
- open-world várost,
- non-lineáris játékmenetet,
- felszabadítandó városnegyedeket.

Ezek a hardware (PS2) hiányosságai, balance okok és az fejlesztés időkorlátai miatt nem valósultak meg. Érezni is a T2T-ben az összecsapott fejlesztést a grafikán és az átvezető animációkon, melyek néhol az eredeti sztorira hivatkoznak. Persze Xbox 360-on az Assassin's Creed-be a feature-ök egy része később bekerült.

princeofpersia.wikia.com/wiki/Prince_of_Persia:_Kindred_Blades

Bobby Newmark 2017.09.05. 22:34:58

@Savior: A C64 verzió egy demake. Az eredeti az 16bites, Apple II. De a DOS és Amiga portok 100%osak. A C64-es nem, már csak a felbontás miatt se.

Nagyon hosszú? 1 óra kb...

Savior 2017.09.05. 23:39:41

@Bobby Newmark: Igen, de nem a 64 miatt írtam, amit -- teljesen jól fut, csak néha lassul be pl. a lehulló padlódarab. Egyszerűen nekem EBBŐL hosszú volt az az 1 óra (vagy 40 perc). Aztán lehet, hogy csak túl nyomasztó a sok csapda és az időlimit. :D

Ami tetszene, az egy kalandjáték / RPG, ahol a dungeonöket lehetne felfedezni ebben a stílusban; mondjuk 2-3 szint / dungeon. De amúgy lenne történet, kellene ide-oda menni, stb.

B-Bird 2017.09.06. 09:29:45

Ahogy hallgatom az adást, és előkerült az AC is:
Prince of Persia és Assassin's Creed közötti kapcsolat csupán csak annyi tudtommal, hogy eredetileg Prince of Persia: Assassins címmel jelent volna meg. Íme korai videó: www.youtube.com/watch?v=z3BEYmvhxx8

Persze a mai világban... lehet egy ügyes fake?

A színes ruhás, turbános Prince első része pedig egy '92 -es Mac portnál jelent meg. Azt követően 1995-ben adtak ki egy Prince of Persia CD Collection -t, ott már volt a DOS-ban is turbán.

A kisegér meg fontos szereplő ugye a 8. pálya végén(?). Ő nyitja ki az egyik rácsot nekünk.

Nekem is amúgy első komolyabb élmény vele a Prince animációja az iskolai gépen. Tanári gép, hercules monitor. Addig ilyen szép futásanimációt nemigen láttam. Hasonló élvezetek, amikor végre az otthoni első PC-n, XT, amber hercules.
A 2. mobiltelefonom pedig direkt azért lett egy Siemens C55, mert ahhoz alapból adták rá a Prince of Persia-t. Külön öröm volt, hogy a kijelző hasonlóan sárga-fekete volt.
Azóta van Gameboy -ra, DS -re...

mash/the collective 2017.09.07. 10:36:06

Ha már szóba került a C64 verzió a podcastben is, akkor említsük meg, hogy a dolog magyar vonatkozású: MrSID kövtette el. Itt olvasható a fejlesztés menete:
popc64.blogspot.hu

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2017.09.07. 10:38:25

@mash/the collective: Aztamindenit! Ezt nem tudtam. Köszi, bekötöm a posztba.

larry 2017.09.07. 13:15:44

Szintén magyar vonatkozású, de Plus/4: plus4world.powweb.com/software/Prince_Of_Persia

Elég korai stádiumban maradt abba a fejlesztés, inkább tech demo, vagy inkább érdekesség, mint játék, nincs hangja, nem lehet meghalni, de az jól látszik, hogy a plus/4-es kompromisszumokból a legjobbat hozza ki.

defaultXEX 2017.09.08. 12:03:35

Nagyon jól sikerült ez a popcast adás, még kérek sok ilyet! A maga korában óriási kedvencem volt a Ubi trilógia, mostanában persze az "unoka" (AC) a favorit.
Azon gondolkodtam, hogy az utóbbi két Assassin's Creed játékban volt egy kis kitekintés egy másik korba, és milyen jó lenne ha az Origins-ben is lenne valami igazán különleges. Mondjuk a hosszú utazások során összefutnánk egy taggal, aki valami hercegnek mondaná magát, és megkérne, hogy hajózzunk el vele Perzsiába és segítsünk visszaszerezni a kis bicskáját...
Még az "Origins" alcímre is reflektálna, hiszen valamilyen szinten a PoP sorozatból nőtt ki.

feamatar 2017.09.09. 00:02:21

@Bobby Newmark: Én inkább megkésett portnak hívnám mint demakenek. Jobban is sikerült mint némely Ocean port a korszakból :D
Btw, Apple II is 8 bites, tehát az eredeti game is.

Vatanen 2017.09.09. 21:53:43

Night Trap 1988 körül jelent meg VHS-re, talán akkor lehetett siker a korszakalkotó párhuzamos jelenetek miatt.

grungi · http://grungirpg.blog.hu 2017.09.14. 08:48:54

A Grimoire éktelenül rossz. Nem tudom, hogy ki az aki őszintén élvezni tudja?

zevilaga 2017.09.19. 23:17:55

Javasolnék egy játékot tesztre: Jazz Jackrabbit (és JJ 2.). Tudtommal ezt is a Titus követte el, és nekem annak idején (2000 körül) tetszett. Egy kis figyelmet talán megérdemel.

Az eredeti PoP idején én még a Plus4-et gyűrtem, és amikor találkoztam a DOS-os változattal, akkor is csak a mozgás folyamatossága tetszett, de már a 2. képernyőt is gyűlöltem. Ez a játék a szopatásra született, és ezt a mocskos báját én nem értékeltem. Az Assasin's creedet meg lenyűgözőnek tartom a kinézete miatt, de hogy valójában megkkora egy foskupac az egész... Kezdjük ott, hogy az Assasinek erődjében élnek. Érted, a bérgyilkosoknak van egy erődjük. Tudod, a Bérgyilkos utca 17 alatt a zöldségestől 3 háznyira. Az AC3-at megkaptam ingyé az Ubisoft 30 éves osztogatásában, de 20 perc után hörögve nyomtam az efnyócat, hogy takarodjon a vinyómról. A Multiban bérgyilkosokat kellett megbérgyilkodni, miközben rám is vadásztak bérgyilkosok.

Really, Ubisoft? REALLY?