HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

2016 legjobb játékai a magyar szakik szerint

2017.01.04. 16:46 Stöki

Boldog új pixeleket mindenkinek! 2017-ben is itt vagyunk, és szokás szerint az év eleji listapornóval kezdünk. Volt ugye már egy Checkpoint-besztof (aki kihagyta, itt pótolhatja), jön majd még egy keresőszó-válogatás, ez a poszt pedig a szokásos év játékai-gyűjtés. A blogban már hagyomány, hogy megkérjük a magyar játéksajtó egy-egy prominensét, mondjon véleményt az elmúlt év legjobbjairól (korábbi évek itt: 2010, 2011, 2012, 2013, 2014, 2015). Ezúttal öt kiváló férfi osztotta meg velünk meglátásait: Chocho a PC GurutólDino a PlayDome-tól, Grath az IGN.hu-tól, Liquid a Gamer 365-től és Mazur a Gamestartól (ábécésorrend, semmi más). Nagy-nagy köszönet nekik, hogy időt szakítottak erre.

Idén is kérdésenként összesítve dolgoztam fel a válaszokat, és elmaradt megint a platformok szerinti bontás, mert egyre kevésbé van értelme. Hát akkor csapjunk bele.

1-3. A három legjobb játék 2016-ban (platformtól függetlenül)

Chocho:
Dark Souls III - Egyszerűen minden téren odatette magát a From Software. Oké, hogy folytatás meg hogy fejlődni csak apróságokban tudott, de mit tegyek, ha egyszer ez egy ilyen korszak az iparban?
Final Fantasy XV - Egy lassan 30. születésnapját ünneplő széria megújulásának lehettünk tanúi. Gigászi tartalom, pazar technikai megvalósítás, élvezetes játékmenet.
Titanfall 2 - Az első rész multija jó volt, ezé szuper. Szinten minden területen javítottak a játékélményen, sőt kaptunk egy rövid, de intenzív kampányt is.

Dino:
Battlefield 1
Overwatch
Doom

Grath:
Persona 5
Rez Infinite
Forza Horizon 3

Liquid:
Forza Horizon 3
Doom
Uncharted 4: A Thief's End

Mazur:
Doom - Mert pontosan olyan, amilyennek 2016-ban a Doomnak lennie kell
Titanfall 2 - Mert visszaadta a hitemet, hogy lehet még Half-Life 2 erejű sztori kampányt tenni FPS-be
The Last Guardian - Mert a teljesen irreális elvárásokhoz képest sem okozott csalódást

4. És ami még ezeknél is jobb volt, azaz GOTY

Chocho:
Doom - Nehéz nem lelkesedni ezért a játékért. A harcrendszert nem szokás méltatni egy FPS-ben, itt mégis pátoszt érdemel, mert bár önismétlővé válik idővel, az a véres balett, amit a Doomban jársz, páratlan a maga nemében. Ehhez jár egy szokatlanul kiforrott, intelligens narratíva és egy olyan technikai megvalósítás, ami előtt le a kalappal.

Dino:
Uncharted 4: A Thief's End

Grath:
Uncharted 4: A Thief's End

Liquid:
That Dragon, Cancer

Mazur:
Uncharted 4 – Biztos uncsi, de akkor is jelenleg ez a szakma csúcsa.

5. legjobb handheld/mobil játék

Chocho:
Pokémon GO - Ne tessék röhögni, ez a játék milliókat vett rá, hogy letöltsék, olyanokat is, akik azt sem tudták, mi fán terem a Pokémon, vagy úgy általában a videojáték.

Dino:
Passz

Grath:
Fire Emblem Fates

Liquid:
Nightgate

Mazur:
Reigns

6. legjobb multiplayer játék

Chocho:
Titanfall 2 - Kiforrott, gyors, élvezetes. Nagyon gondolkodtam az Overwatchon, de orrhosszal a titánok nyertek.

Dino:
Overwatch

Grath:
Overwatch

Liquid:
Overwatch

Mazur:
Overwatch

7. legjobb játék, amivel senki nem játszott

Chocho:
Shadow Warrior 2 - Remek FPS az oldschool fajtából, mindenkinek ajánlom, aki kedveli a klasszikus shooterek hangulatát.

Dino:
I Expect You to Die (PS VR/Oculus)

Grath:
Trails of Cold Steel II

Liquid:
Titanfall 2 . A "senki" nyilván túlzás, de érdemtelenül hasalt a kasszáknál.

Mazur:
Thumper – nem tudom, hogy voltaképp hányan is játszottak vele, de biztos nem annyian, mint amennyit az utóbbi évek legzseniálisabb ritmusjátéka megérdemelne.

8. legszarabb játék, amivel mindenki játszott

Chocho:
No Man's Sky - A játék nem "szar", de ugye sokan többet vártak attól, mint ami lett. Csalódtak, ennek hangot adtak, de közben mégis játszották, csak az a kérdés, hogy minek. Egyébként felfér még ide a Pokémon GO is: mint app, megőrjítette a világot, de mint játék, gyakorlatilag pre-alfaként jelent meg, egy rakás fontos funkció máig hiányzik belőle.

Dino:
Pokémon Go

Grath:
No Man's Sky

Liquid:
Pokémon Go

Mazur:
No Man’s Sky – persze ez igazságtalan, mert annyira nem is volt rossz, inkább csak a marketingesek által túlfújt hype-hoz képest... de hatalmas csalódás volt szinte mindenkinek.

9. az év leginkább wtf játéka

Chocho:
Pony Island - Egy játék, ami felfalja a lelked. Kell ennél több?

Dino:
Inside (az utolsó szakasz)

Grath:
Pony Island

Liquid:
Superhot

Mazur:
Pokemon Go – most komolyan, mi volt ez az egész?

10. kazuár különdíj (az év casual játéka, lehet webes is)

Chocho:
Pokémon GO, megint. Nem kell hozzá hardcore játékosnak lenni, sőt sokan úgy vágnak neki, hogy életükben nem játszottak korábban semmivel.

Dino:
Passz.

Grath:
Pocket Card Jockey

Liquid:
Ez a kategória idén kimaradt, fogalmam sincs, mivel játszanak manapság a kazuárok.

Mazur:
Overwatch – hurr durr, de akkor is: ez a játék vitte le először az egyébként hardcore arcok által dominált műfaj belépési küszöbét a teljesen átlagos halandók szintjére, akiknek – le gasp! – akár még sikerélményeik is lehetnek.

11. az év játékhőse

Chocho:
Doom Slayer - Egy szó nem sok, annyit sem mond, mégis a legmarkánsabb karakter az idei felhozatalban. Gesztusai, tettei kifejezőbbek, mint egy JRPG 100000 soros dialógusai...

Dino:
Nathan Drake (ha már végéhez értek kalandjai).

Grath:
Trico

Liquid:
Doom guy.

Mazur:
Trico

12. az év trendje (jó, biztos mindenki a VR-t írja, de hátha nem)

Chocho:
Felelőtlenség - Bár Stöki azzal viccelt, hogy ide mindenki a VR-t írja majd, az szerintem inkább divathullám, ami nagyon gyorsan elhal (aztán majd ha lesz hozzá hardver meg rendes játék, ismét feltámad, de az nem holnap lesz). Sokkal nagyobb trend volt idén a felelőtlenség: a Steam minden kontroll nélkül polcaira teszi az asset-játékok ezreit; a Hello Games feje orrba-szájba kamuzik a játékukról, csak hogy nagyobb legyen a hype; az előrendelői bónuszok már akkor az egeket verik, amikor az adott játékból még egy deka trailert sem láttunk... ne már. És egyébként a VR is ide tartozik valamilyen szinten: egy technológia, ami LEHET a jövő útja, sőt én hiszem, hogy egy nap az lesz, de egy rakás pénzt beleölve legyömöszölni a vásárlók torkán úgy, hogy közel sem éri el a benne rejlő potenciált, később visszaüthet. És akkor az Early Access-szeméthalmokról még nem beszéltem.

Dino:
VR

Grath:
"games as a service"

Liquid:
Elég nehéz kikerülni, szóval: kicsit nyögvenyelősen, de beindult a VR.

Mazur:
A mára szükségszerűen bugyutának, közhelyesnek és régimódinak elkönyvelt egyjátékos FPS kampányok sorban tudtak meglepetést okozni: a Titanfall 2, a Battlefield 1 vagy a Doom mind bizonyítja, hogy van még kraft a műfajban.

13-14. az év legjobb és legrosszabb híre

Chocho:
Legjobb: A GSC GameWorld kiadta a Cossacks 3-at. Ez azért jó hír, mert ennél a csapatnál vannak a Stalker-jogok, és ha már aktívak, csak idő kérdése, mikor jelenik meg egy új játék a sorozatban.
Legrosszabb: A török kormány menti meg a Cryteket. Vajon mit várnak majd cserébe... ?

Dino:
Legjobb: Egy-egy hazai fejlesztőcsapat is sikerrel járt már közösségi finanszírozás terén (sikeres 2015-ös Kickstarter-kampány után 2016-ban megjelent a Quern: Undying Thoughts; elérte gyűjtésének célját a Fabular: Once Upon a Spacetime).
Legrosszabb: Agresszíven vásárolgat játékcégeket/játékcégekbe a Vivendi (Gameloft, Ubisoft).

Grath:
Legjobb: Egyelőre jónak tűnik a Switch.
Legrosszabb: Döglődni látszik a kampányorientált AAA játékfejlesztés.

Liquid:
Legjobb: Igazán fantasztikus lesz a No Man's Sky.
Legrosszabb: Végig hazudtak, minimálisan sem fantasztikus a No Man's Sky.

Mazur:
Legjobb: Hogy az óvatosan csavargatott, minimális ötlettel indokolttá tett megúszós folytatások, illetve a botrányos állapotban kiadott játékok végre csak beégtek annyira, hogy a kiadók kénytelenek legyenek elgondolkodni a szükséges változtatásokon.
Legrosszabb: Nézőpont kérdése: egyrészt lehetne az, hogy a túlkompenzált politikai korrektség jegyében mennyire általános már a játékok öncenzúrája – de az se jobb, hogy a t. játékos társadalom miféle kétségbeejtő gyűlölettel képes reagálni ezekre.

15. a következő év(ek) legjobban várt játéka

Chocho:
Cyberpunk 2077

Dino:
God of War (de persze igazából a Loco Roco PS4-es verziója... :-) )

Grath:
Mass Effect: Andromeda

Liquid:
Death Stranding

Mazur:
Red Dead Redemption 2

Mint látszik, az év játéka legtöbbek szerint az Uncharted 4 (négy embernél is a legjobb négy játék közé került, közülük három első helyen emelte ki), második helyre a Doom futott be (négy szavazat, abból egy GOTY), és egynél több szavazatot kapott még a Titanfall 2 és a Forza Horizon 3. Az év multis játéka szinte ellenszavazat nélkül az Overwatch (isten áldja érte a Blizzardot), a leginkább wtf játéknak pedig a Pony Island tűnik, legalábbis csak ezt választották ketten is a kategóriában. A legmegosztóbb játék a Pokémon Go, mert kapott szavazatot a legjobb handheld játék és a kazuár kategóriában, de a wtf-ligába is bejutott, nem is beszélve "a legszarabb játék, amivel mindenki játszott"-ról. Ez utóbbiban mégis a No Man's Sky nyert, ami hát nem túl nagy meglepetés. Az év játékhőse holtversenyben a Doom tengerészgyalogosa és a The Last Guardian Tricója, az utolsó kategóriákban pedig nagyon vegyes válaszok születtek, olvassátok el.

Szokás szerint kommentekbe jöhet a ti toplistátok.

30 komment

Címkék: közösség besztof játéksajtó 2016 izéi

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr3012092675

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nyiri 2017.01.04. 19:17:21

Látszik hogy öreg vagyok (36). Ha nincsenek a videók meg nem is tudom milyen játékokról van szó. Masszív multit már nincs időm tolni így azok felejtősek. Nagyrészt 1-1.5 éves játékokat veszek steamen sale idején. Úgy sincs idom azonnal játszani velük és ha jó akkor ráér :) Elszaladt ez a világ mellettem :D

Grath 2017.01.04. 19:42:41

@Nyiri: Hát, én is 36 vagyok, és szerintem nem a legfiatalabb a szondázottak között :)

Nyiri 2017.01.04. 20:11:51

@Grath: Gondoltam. De nektek munkaköri kötelességeket játszani. Akkor is ha szar a játék :D

facepalm 2017.01.05. 02:01:13

WoW Legion-nek azért lenne hely itt szerintem.

CyberPunK 2017.01.05. 08:08:12

Lássuk be, ez egy szar év volt. Nem baj, idén Elex meg Battletech, de azokról úgyse fogtok írni.

szekőcei 2017.01.05. 09:38:21

Doom.

Ritkán veszek 0-day játékot, ezt megvettem és kurvára nem bántam meg. :D

nagyo78 2017.01.05. 10:50:47

Egyetlen új játékkal játszottam sokat tavaly, bár több nagy címet is megvettem, és az az Ark: Survival Evolved volt. Furcsálom, hogy sehol nem jelent meg, nem gondolom, hogy annyira rétegjáték lenne :) àmbár lehet, nem is 2016-os...

2017.01.05. 12:29:59

World of Tanks-el senki sem játszik?
Az nagyon menő. Pjú-pjú!

larry 2017.01.05. 12:52:57

Az XCom 2 rendben volt, nekem az a lényeg.

axelczar 2017.01.05. 13:19:58

Engem kevésbé pörgős játékok fogtak meg idén:
Stellaris - a Paradox készített egy jó kis IG3-at
Planet Coaster - 12 év ínség után végre egy jó vidámpark szimulátor
Mondjuk a Mafia III-at is nagyon vártam, de végül annyira nem fogott meg. Ha a fentieket meguntam, lehet kap még egy esélyt.

jtrencsenyi 2017.01.06. 15:15:15

Ebből a szavazásból nekem újra az jött le, ami már korábban is, hogy a hazai újságírók nagy részének lövése nincs a casual és a mobil piacról, pedig mondjuk a mobil már két éve nagyobb bevételt generál, mint mondjuk a PC-s piac.

_Andrew_ 2017.01.06. 21:07:29

@Nyiri: :)
Ó, akkor még nincs semmi veszve. Így volt velem is amkor 36 voltam. Most 42 vagyok, és már képben vagyok az aktualitásokból, mert a gyerek itt tobzódik, hogy kellene egy kis pénzt utalni a Steam fiókra :)
Aztán néha én is odaülhetek a gép elé egy kicsit játszani :)

dandartabornok 2017.01.07. 12:27:35

a 7-es kategóriát úgy néz ki nyeri a shadow tactics: blades of the shogun mert még a szakik se ismerik :D

Zarbon 2017.01.07. 16:30:13

szagma is megáll nagyrészt az 1 gombos játékoknál, pedig jöttek ki idén jó mély, gondolkodásra ösztönző játékok

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.01.08. 15:52:46

@larry: Egy remake gigamodjának szintjén volt..

Nekem az a véleményem, hogy 2016 iszonyatosan gyenge év volt 2015-höz képest főleg, ha PC-s vagy...

random 2017.01.11. 08:25:48

@mash/the collective: Nezd, a Bartok Radio eves besztofjaba sem fog bekerulni Drake, de talan meg Aphex Twin sem, pedig biztos mindketto több albumot adott el, mint mondjuk a Lyoni Fesztivalzenekar.
+ Az is lehet hogy mobiljatekot nem annyira review/szaksajto alapjan valasztanak az emberek, hanem inkabb hype/kozossegi ajanlas es google play/apple store(?) mainpage alapjan, es talan a folhozatal is sokkal nagyobb, ezert a konzol/pc ujsagiroknak lehet hogy nem is kellene ilyesmikkel tul sokat foglalkozni. imho ofc.

jtrencsenyi 2017.01.11. 11:15:19

@random: Lehet, csak akkor inkább hagyják ki ezt a kategóriát, hogy ne süssön messziről, hogy lövésük nincs a dologhoz!
Imho ofc! ;)

Holnap Kapitány · http://iloveyouso.blog.hu 2017.01.15. 18:58:35

Ha egy rimékölt Doom, egy negyedik (ötödik) Uncharted meg a megszámlálhatatlanul sokadik multiplayer lövölde tud az év játéka lenni, az mindent elmond 2016-ról, sajnos. Átnézegetvén, én milyen új játékokkal játszottam, az Abzû és az Inside egy "honorary mention"-t megérdemel, azt hiszem. Re: No Man's Sky -- akit a procedurálisan generált univerzum nagyszerűségével be lehetett hülyíteni, az meg is érdemelte.

Atisz 2017.01.16. 14:34:52

:)

Felmondták a tipikus viva mainstream leckét, de azt hiszem nem is nagyon lehet őket hibáztatni ezért, mégiscsak újságírókról van szó.

Tény, hogy sok bukta volt és a 2015-ös termés közelébe nem értek az idei címek, de azért OW és Doom, mint az év legjobbjai... háát, lelkük rajta.

21 ezer Ft 2017.01.16. 15:57:41

Mi történt a FB csoporttal?

21 ezer Ft 2017.01.16. 22:30:53

@Stöki: Nekem ezt írja: "Sorry, this content isn't available at the moment".

21 ezer Ft 2017.01.16. 23:09:33

@Stöki: Bejelentkezve nem látom, így megy, ezt nem értem :( Lehet ez mondjuk véletlen kitiltás miatt? Mert nem hiszem, hogy valósra okot adtam volna, én nyomtam mindig a linkeket a Thimbleweed Parkról, /fradi.peti a profilom.

21 ezer Ft 2017.01.18. 09:42:16

@Stöki: keer_eye kollégával megbeszéltem, megoldódott :)

Holnap Kapitány · http://iloveyouso.blog.hu 2017.01.28. 23:47:21

Elkezdtem játszani a The Last Guardiannel, és számomra ez az első játék 2016-ból, ami végre olyat mutat, amit soha korábban nem láthatott az ember. Nehéz érvelni az ellen, hogy ez az év játéka -- ahogy olvasom, az Edge-ben oda is ítélték a díjat.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2017.01.29. 09:22:10

@Holnap Kapitány: Csodás játék, igen, Trico beszarás, de szerintem szörnyű az irányítása (Colossussal is ez volt a gondom).

Illetve többeknek komoly gondja volt az fps-sel is (nekem még nem, nem tudom, min múlik).

www.youtube.com/watch?v=QQINg_uAGzE
süti beállítások módosítása