HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Checkpoint 2x18: Régi játékzenék nagy komponistái

2016.12.11. 22:20 Stöki

Sok szempontból rendhagyó az eheti podcastadás, például azért, mert televágtam zenékkel, és azért is, mert két vendégünk közül az egyik csak az adás felénél kapcsolódik be a beszélgetésbe. Hogy egész pontosan idézzem őt: az a tetves, nyüves, nyálán nyafott, telibe rakott, félpályásan lezárt, bevásárlóközpontosított pénteki cerebral bore-ral megbaszódott t-rex koponya pixel szarhalom - és ezt a budapesti közlekedésre mondta, ami miatt egyórás késéssel érkezett a felvételre. De minket a kihívások csak pörgetnek: így hoztuk ki az adásból amit csak lehetett, és reményeim szerint teljesen használható lett.

podcast35.png

Szóval megint meghívtuk a SIDrip Alliance két prominensét, Werdyt és NecroPolót, akikkel tavaly volt már egy emlékezetes adás a játékzenékről, de akkor eléggé technikai oldalról dumáltuk végig a játékzene-evolúciót. Most az volt a szándékunk, hogy végigvesszük a legnevesebb komponisták életműveit, de ez elég reménytelen vállalkozás volt (vagyis esélyes a srácokkal jövőre is egy adás). Azért a legfontosabb zeneszerzők közül sokat felemlegettünk, és vagy két tucat zenéből az adásba is bevágtam (meg is döntöttük a rekordot, majdnem kétórás műsor lett). Persze rengeteg minden kimaradt, szóval kommentekben lehet bátran kiegészíteni (például nem nagyon lastninjáztunk, mert azt valszeg mindenki ismeri), és teljesen komolyan gondolom, hogy az urakra egy 2017-es felvételen is számítok. Embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt.

Shownotes, azaz az adásban hivatkozott dolgok (vagy azokról cikkek):

A műsorban elhangzó/felsorolt zenék:

Egyéb linkek:

Legközelebb két hét múlva jövünk az év utolsó vendégével, jövő héten pedig az év utolsó Checkpoint Minije. Visszajelzések, észrevételek továbbra is jöhetnek bátran, és azért is hálásak vagyunk, ha share-elitek a mostani adást (vagy valamelyik korábbit). Ha pedig arra lennél kíváncsi, milyen az, amikor vendégként szerepelünk egy másik podcastben, ide kattints.

Korábbi adások:

2x01 - A magyar játékfejlesztés gyökerei (vendég: Képes Gábor, a műszaki múzeum volt kurátora)
2x02 - Dokumentumfilm a magyar játékfejlesztésről (vendég: Matusik Szilárd, a film rendezője)
2x03 - Azok a régi jó mobiljátékok (vendég: Bodnár Csaba, a Mobilaréna szerkesztője)
2x04 - A Commodore 64 (vendég: Krissz, C64-guru)
2x05 - A Ubisoft játékai (vendég Mazur, member of Team Mazur)
2x06 - Videojátékos filmek (vendég: Klág Dávid filmesztéta)
2x07 - Kézikonzolok (vendég: Edvi Timi)
2x08 - Ecco és a Novotrade (vendég: Szenttornyai László, az Ecco vezető fejlesztője)
2x09 - FPS-ek (vendég: HP a Gamestartól)
2x10 - Magyar játékfejlesztés a szocializmusban (vendég: Kiss Donát, a Novotrade volt CTO-ja)
2x11 - Azok a régi jó E3-ak (és más expók) (vendég: Sasa, volt PC Guru-főszerkesztő, most IGN-es)
2x12 - Digital Reality ,Imperium Galactica (vendég: Masell, volt Guru-alapító és a Digital Reality első vezetője
2x13 - Számítógépes szerepjátékok (vendég: Beregi Tamás játéktörténész)
2x14 - Rátkai átkai (vendég: Rátkai István játékfejlesztő)
2x15 - Játékfejlesztés a szocializmusban II. (vendég: Révbíró Tamás, a Novotrade volt művészeti vezetője)
2x16 - WoW és egyéb MMORPG-k (vendég: Hancu/Hunhancuki of Frostshock)
2x17 - Tomb Raider és követői (vendég: Daev, ex-Gamestar-szerkesztő, most Neocore-os)

 

A Checkpoint teljes első évadja ebből a posztból elérhető.

 

A Checkpoint Miniket pedig itt találod.

39 komment

Címkék: retro zene közösség podcast sid checkpoint sidrip alliance

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr3612039445

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jürgen baromartz 2016.12.11. 22:55:16

Köpködő bagoly? Akkor ez biztosan a Százholdasp Agony.

random 2016.12.12. 12:23:10

OOoolof Gustafsson (Pinball Fantasies), o csinalta a Motorhead zenejet is, az meg megaklasszikus. + Az Unreal, meg az UT zeneit is hallgattam cederol evekig.

mf2hd 2016.12.12. 12:33:48

Nem ismertem a Gods jatekot, viszont a zenet igen, mert van egy demo amiben feldolgoztak:

www.youtube.com/watch?v=5NPPPDCJ6R4

Egyebkent Settlersnek Amiga 500-on csak akkor volt zeneje ha volt 1 MB chipramod :) 512-vel csak a hangeffektek voltak, ugyhogy sokaig en se tudtam hogy van zeneje.

random 2016.12.12. 12:44:08

+ @Werdy: F-Zero, ebben a pillanatban is az a cartridge van a GBAban nalam.

larry 2016.12.12. 14:21:43

Jesper Kyd szerintem már elég nagy rocksztár volt 2000 környékén is. De lehet, hogy csak szabályerősítő kivétel.

jürgen baromartz 2016.12.12. 14:39:15

@larry: a kivétel soha nem erősíti a szabályt, hanem gyengíti.

Savior 2016.12.12. 16:13:53

Még el sem olvastam a bevezetőt, rögtön a Last Ninját kerestem Ctrl-F-fel. Hátammeghogyhogymiértnem?! Ugye azért is érdekes a dolog, mert 3 különböző ember szerezte a három játék zenéjét, és persze vérre menő harcokat lehetne vívni arról, hogy kinek melyik tetszik a legjobban. :)

Nekem nagy kedvencem egyébként a Stormlord (www.youtube.com/watch?v=y38KIXcarKo), ráadásul (tudom, szentségtörés, de) nem a Jeroen Tel által írt intro, hanem a játék alatti zene Johannes Bjerregaardtól. Aztán ha Martin Galway, akkor ugye Parallax (www.youtube.com/watch?v=9JScqpJ3XWw).

Vannak ezek a nagyon hosszú SID opuszok, mint a Gordian Tomb (www.youtube.com/watch?v=a6ZfxpWwEVw, bár szerintem ez lopott pl. a Total Eclipse-ből, ami viszont nincs fent Youtube-on...), vagy a Tetris zenéje (www.youtube.com/watch?v=Ny743c32gPg). Utóbbit Wally Beben írta, aki pl. a Dark Side zenéjét is, szintén zseniális (www.youtube.com/watch?v=_JWxbhRify0) -- és hát akkor már ide kívánkozik a Driller is (www.youtube.com/watch?v=1UzJUCPkCjo, Matt Gray).

Ami még nekem nagyon guilty pleasure, azok a Dizzy zenéi, főleg a 2-3. részé (utóbbinak nem a főcíme).

Egyébként Rolf R Bakke-nek van egy nagyon jó Youtube csatornája (www.youtube.com/channel/UC_Dnn29RQCZKUUyYeHalCKQ, sokat innen linkeltem fent), ahol SID zenéket lehet hallgatni és nézni (SW) oszcilloszkópon. Gyűjteménynek is remek, de jojózó szemmel nézve a hullámformákat az igazi. :)

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2016.12.12. 16:15:41

@Savior: Sok dolog volt, amit felírtam, de nem jutott rá adásidő, igen, sajnos a Last Ninja is ilyen. De ez csak azt jelenti, hogy maradt egy elég erős patron a srácok harmadik szerepléséhez is! :)

Gordian Tomb nekem amúgy nagy kedvencem, és a Stormlord is.

Savior 2016.12.12. 17:17:15

Ja, amúgy konzolos zeneszerző pl. Yasunori Mitsuda (utóbbi a vezetékneve, szóval japánul / magyarul 光田康典). Chrono Triggert részben, a Crosst egészében ő írta, utóbbi játéknak bár sz*r, de az intro és az endsequence zene eléggé borzongós, és a kettő közötti rész sem kutya. :)

ergoGnomik 2016.12.12. 17:30:36

Nekem Turrican II főcímzene link kétszer van a fenti listában, de Pinball Fantasies zenéi nullaszor.

Köldök_szösz 2016.12.12. 18:59:57

Duke Nukem 3D és nem említitek a zseniális Mark Knight-ot???????????
Amúgy meg hol marad a Raiden ?

MEH!

bld 2016.12.12. 19:26:45

Pár év alatt gyűjtöttem elég sok remixet, remaket. Jó hallgatózást!
www.youtube.com/playlist?list=PL75KpiHQgSil2VCdnki6T4dAZpNFVuftM

Who111 2016.12.12. 20:05:54

Myth kimaradt,vagy csak én nem találtam? A főcímzenét még nagyzenekarra is átírták...

hpeter 2016.12.12. 21:31:30

A Ghosts'n Goblins zenéje nálam mindent visz. Ez a játék, aminek a zenéjére jobban emlékszek, mint magára a játékra.
www.youtube.com/watch?v=ENVIoR2f-Qg

2016.12.12. 21:39:38

Én még három játék zenéjét is betettem volna:

Spellbound
The Great Giana Sisters
Delta

Előbbit egy LALA nevű csóka dolgozta fel orchestra műfajban
Középsőt többen is feldolgozták, például RadiuZ, Zodiax
Utóbbit pedig Gustav Taxen, Desco,Rauli, Peppo Nuvielo

A Last Ninja zenéjét meg még többen:
Gerd Jungermann, ICETrooper, Majkol,Jurek Raben, Jon Wells és még sokan mások.

Ezek nekem mind megvannak vagy 14 éve.
Ma már nem találom őket a Neten.
Például a Desco számai konkrétan eltűntek a netről.

Redmond 2016.12.12. 22:40:18

Turrican 2, Jeroen Tel művei mellett még a Hired Guns zenéje volt az, ahol nem akartuk elkezdeni a játékot, csak hogy tovább hallgathassuk az intro zenéjét :)

Hired Guns/amiga

www.youtube.com/watch?v=rXx4Tn-N5U4

larry 2016.12.13. 00:18:31

@Savior: Kösz, Dizzy 3 (nem a főcím), ezer év után újra dallamtapadás. Remélem, holnapra elmúlik.

ergoGnomik 2016.12.13. 08:31:40

Ja, igen. A listában kicsit megtévesztő, hogy a Second Reality-nél csak Purple Motion van megemlítve, mert nem egyedül ő csinálta a soundtracket. Igaz, hogy a SRA csak az általa komponált részt dolgozta fel, de az intrónak, a 3D fly-by jelenetnek és a creditsnek a zenéjét Skaven/FC szerezte.

Savior 2016.12.13. 11:22:45

@larry: Szívesen! :D Nekem azóta időnként előjönnek, mióta pár éve újrajátszottam őket. Egyébként a későbbi Dizzykben is van pár fülbemászó szám, de azokban már több track van, és lusta voltam kiválogatni.

makaii 2016.12.13. 12:35:00

www.youtube.com/watch?v=Bz4INLEmh_I&t=36s
Warcraft II OST a legcsodálatosabb, tökéletes munkához.

Valandil 2016.12.13. 19:44:12

@Savior: Ugyan nem az eredeti, de ez a feldolgozás tetszik nekem legjobban:
www.youtube.com/watch?v=PZ595N9NZVg
(Annyi csalás van, hogy van benne néhány plusz hang, amitől még ütősebb lesz.)

Savior 2016.12.14. 09:02:28

@Valandil: Igen, ez nálam is gyakran forog. :) Egyike azon kevés zenekari feldolgozásoknak, amik tényleg jók.

cse' 2016.12.14. 17:31:25

A Settlers 2 (PC) zenejet hallgattam orakig. Sot begrabbeltem es jatek nelkul is nyomattam :)

blarke 2016.12.15. 23:27:40

En speciel Mark Morgan zeneit imadom (Fallout, Planescape Torment), meg persze Jeremy Soule (Icewind Dale). Mondjuk ezek jocskan nem pruntyogesek es a legidosebb sincs 20 eves, de a shownotes alapjan - ha jol latom - azert mar nem a parbites agyrobbanto (sorrz, ki nem allhatom, kivetel a Machinae Supremacy) pruttyoges volt a fo fokusz :)

blarke 2016.12.15. 23:29:06

@blarke: Wasteland2 kimaradt Mr. Morgan kellemesen blarke-borzongato munkassagi listajabol (meg a Tides-nak is o csinalta a zenejet), de az boven nem retro mondjuk.

murzil 2016.12.20. 17:01:31

Sziasztok!

Nem tudom ismeritek-e ezt az oldalt:

se2a1.bigbox.info/soamc/

Szinte az összes amiga zene modban illetve sztereóra kevert mp3-ban.

ps.: kurva jó volt a műsor :)

Taurusz 2016.12.21. 09:03:46

Nem tud valaki egy olyan oldalt, ahol amiga / c64 zenéket lehet tömegesen mp3-ban tölteni? Mert Murzil kolléga által hivatkozott oldal leginkább Protracker, 2 db mp3-at találtam. Van egy másik oldal, ahol egybe le lehetne szedni játék zenéket, de az egyrészt $20, másrészt minden benne van az adott játékból, pl 10 másodperces zene effekt. Mondjuk azt le lehetne szűrni, de ha valaki mondani egy ilyen oldalt, azért hálás lennék.
Köszi!

Hoild 2016.12.25. 00:06:29

@Taurusz: Nem "tömegesen mp3-ban", hanem válogatott darabokat veszteségmentes formátumban (PCM WAV) a Waveophile-féle Project Hubbardról lehet letölteni:
soundcloud.com/zerozillion/sets/project-hubbard

Waveophile mindegyik itt megosztott zenét egy átépített kimenőáramkörös hangcsipjű valódi C64-ről rögzítette. Súlyosan otakuk felfigyelhetnek az egyes számok jobb/bal hangcsatornájának hangzása közötti eltérésre is.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2019.10.12. 14:20:06

Érdekes említés volt játékzenének, ami hosszú és sokszor játszódik le, mint a Settlers.

Nálam az AoE I zenéje ilyen. A játékkal nem játszottam túl sokat, de a zenéjét mind a mai napig hallgatom. Anno a CiV IV és V alatt is sokszor inkább azt hallgattam.

A másik örök szerelem a Gothic II és III egyes zenéi. Szintén mai napig hallgatom.

killerbee 2020.10.11. 17:49:30

A Monkey Island-et Chris Hülsbeck es Rudolf Stember kovertalta Amigara. Es kurva idegesek voltak Michael Land-re, mert sokat szenvedtek vele:)

youtu.be/itNcZsTKk9A

Tim Simenon (Nation12) pedig eleg ismert producer, pl ö segedkezett a Depech Mode - Ultra c. albumanal, de Amigan is volt meg par jatekhoz köze:

Xenon 2 (Megablast)
Speedball 2

Ezeket a zeneket amugy szinten nem kisebb nevek konvertaltak 4 csatornara:
pl Richard Joseph vagy David Whitaker, mindket arc letett ezt-azt mar C64-en is (de ugye a Cannon Foddert is ismeri mindenki)

killerbee 2020.10.11. 17:53:54

A Fake Electronic Lightshow / Ephidrena pedig sima 4 csatornás mod:
ftp://ftp.modland.com/pub/modules/Protracker/Zixaq/fake%20electronic%20lightshow.mod

Dukefazon 2022.04.17. 14:06:14

Nekem a Turrican 2 kimaradt, viszont a Turrican 3-at nagyon szerettem Amigán, később Wii Virtual Console-on is megvettem a MegaDrive verziót. Nagyon jó zenéje van, és ahogy hallgattam a Turrican 2 nyitó zenéjét, vártam, hogy mikor csendül fel a jó ismerős dallam, mert valahogy mindkettő eleje nagyon hasonló.

A Shadow of the Beast 1 zenéjét én is szeretem (C64 és Amiga is), de nekem sokkal jobban beragadt a Shadow of the Beast 3 zenéje, elképesztően passzol és kiegészíti a játék pályáit és 1 dalon belül vannak különböző szituációkra részek, szóval egyfajta dinamikus zenét gyártottak hozzá. Nagyon jó, bár kicsit borús a hangulata.

C64 időkből nekem abszolút kedvencem játékom és játék zeném a Creatures sorozat (játék szempontból a 2), nagyon jellegzetes és nagyon hangulatos számokat rakott össze Steve Rowlands, mai napig szoktam hallgatni játékon kívül is.

Nagy játék komponista kedvencem, aki a játék fejlesztő stúdióval volt sokáig (azt hiszem nem rég viszont lelépett, de bedolgozik még nekik), ő Shoji Meguro, aki az Atlus-nál a Shin Megami Tensei sorozat, Catherine és a Trauma Center játékok zenéit írta, nagyon-nagyon jó hallgatni azokat játékon kívül is, azonnal visszavágysz a játék világába (éppen ezért munka mellett csak limitáltan tudom hallgatni sajnos).

Másik nagy kedvencem a Nier sorozat zenékért felelős Keichi Okabe, fantasztuk, hogy hogyan bánik a hangulatokkal. Ha a játékon kívül hallgatod a zenéket, azok is "jók", de a játékban sokkal dinamikusabban van használva, ott is vannak verziók nyugira, harcra, drámára ugyanabból a számból. És a dalszöveg, amit Emi Evans nyújt, hát az valami fantasztikus, nem csak a hangja, hanem a "szöveg" is bámulatos, érdemes utána nézni, hogy mi a háttere a furcsa vokálnak.

Utolsóként kiemelném még Masafumi Takada és Jun Fukuda a No More Heroes és God Hand játékok zenéi kapcsán, szintén imádom mindkét játékot.
süti beállítások módosítása