HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

BRÉKING: Időrégész Androidon!

2016.11.20. 23:22 Stöki

Érdi Gergő a nap hőse. Tavaly nyáron már kezdtem így posztot, amikor arról írtam, hogy a Szingapúrban élő, amúgy banki programozóként dolgozó Gergő elképesztő munkával, Vice emulátorból dumpolgatva visszafejtette az Időrégész kódját, és csinált belőle egy pc-s, sőt böngészős verziót szöveges kalandjátékokhoz passzoló Glulx virtuális gépre. (Aki esetleg nem tudná, hogy mi fán terem az Időrégész, illetve Rátkai István többi C64-es szöveges kalandjátéka, az sürgősen olvassa el korábbi posztunkat, esetleg hallgassa meg a podcastadást, amit Rátkai mesterrel készítettünk).

Gergő nem nyugodott, még egy platformra is portolta az egyik legismertebb magyar játékot: mostantól Androidon is elérhető az Időrégész, ide kell kattintani, és már telepítheted is, ha megfelelő telefonról olvasod ezt a posztot. Apró különbségek persze vannak az eredeti és az okostelós verzió között, a szöveg például rágördül a képekre, és a szövegértelmezés is kicsit másként működik, de a játék szövege és fejtörői természetesen változatlanok maradtak.

irshot.png

Azt érdemes még hozzátenni, hogy Gergő az IDDQD Facebook-oldalának oszlopos tagja, és onnan is kapott némi segítséget, a végeredményre pedig maga Rátkai is rábólintott. De inkább meséljen az egészről az alkotó, hardcore technikai részletekkel:

A terv az volt, hogy a múltkori visszafejtés eredményeképpen kapott Glulx gépet futtatom telefonon. Ha jól emlékszem, idén januárban kezdtem el írni egy Glulx interpretert, akkor még Clojure-ben, hogy aztán majd Androidon fusson. Abból nem lett semmi, mert mire elkészültem vele, addigra összedőlt a saját súlya alatt: egyrészt baromi lassú volt, másrészt kiderült, hogy igazából a Clojure elég nagy szopás Androidon, meg még Lispnek se olyan jó, mint reméltem. Egyébként kicsit előre volt vetítve hogy zsákutca lesz, mert létezett már előttem egy másik "Glulx interpreter Androidra" projekt, amiből szintén azért nem lett semmi, mert állati lassú volt - de gondoltam majd én. :)

Úgyhogy ez kuka.

És akkor jött az ötlet, hogy mi lenne, ha nem interpretert írnék, hanem lefordítanám a Glulx kódot JVM-re. Végül emiatt kicsit olyan lett, mint a Tom & Jerry-ben a Rube Goldberg-gépek, mert a végeredmény úgy néz ki, hogy van az Inform 6-ban írt Időrégész, amit lefordítok Glulx-ra, amire írtam Haskellben egy fordítót, ami lefordítja JVM assemblyre, amihez van egy Krakatau nevű assembler, ami mellé megírtam Kotlinban a UI-t, és ezeket így összelinkelem, és kijön a másik végén az Időrégész. :)

Dobos Bence IDDQD-csoporttag vállalkozott a bétatesztelésre, rengeteg olyan hibát talált, amit én sose találtam volna meg, mert nem ültem le végigjátszani. Az ő őtlete volt aztán, hogy a szöveg gördüljön rá a képre - mivel a billentyűzet rengeteg helyet elvesz a képernyőből, meg felül a kép is, így alig maradna látható szöveg, márpedig a szöveg elég fontos egy szöveges kalandjátéknál. :) Bence csinált Gimpben egy mockupot hogy mi lenne, ha így nézne ki, úgyhogy akkor megint tanulhattam egy kis Androidot  hogy azt meg tujdam csinálni.

Most amúgy nem fogom bánni, ha egy darabig nem látok Androidot, nem lopta be magát a szivembe. De egyébként az a terv, hogy megpróbálom szakmányban ontani a modern szöveges kalandjátékok Androidos portjait. Ha találok olyat, ami Glulxra van (ebből nem lesz hiány), és a licensze megengedi (ez már nemtom mennyire lesz könnyű). Akkor elvileg csak betolom azokat is a compilerbe és kiesik egy új Android csomag (persze ez nem teljesen igaz, mert a Glulx speciből csak annyit írtam meg, ami az Időrégészhez kellett).

Külön köszönet Gergőnek, hogy mindezt leírta nekünk, és mint látjuk, ígéretes a jövő. Azt androidos verzió kapcsán azt még kiemelném, hogy míg a legtöbb mobiljáték swipe-os irányítása eléggé lebuktatja a júzert, hogy játszik, egy szöveges kalandjátékkal pötyögni mobilon egészen olyan, mintha fontos emailt írna az ember. :) Szóval DOB MUNKA, JÁTSZIK IDŐRÉGÉSZ TELEFON. (Ha valakinek végigjátszás kell, itt találja.)

20 komment

Címkék: közösség remake időrégész rátkai istván magyar játékfejlesztők

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr1311978254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kádas Péter 2016.11.21. 00:52:52

pedig már megörültem, hogy Checkpoint lesz :( azért kipróbálom majd

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2016.11.21. 06:10:42

majd játszok vele andy alól.

Lángharcos 2016.11.21. 10:53:11

Gyerekként a kedvencem az Időlabirintus volt, ezt nem ismertem. Na de most :3

Csapee 2016.11.21. 12:26:00

Betegek vagytok, már a két éves telefonra sincs support. Erre egy 25+ játékra van. :))

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.11.21. 12:46:13

IOS-re is kéne, bár nekem van eredeti gépem is erre.

oszkar00 2016.11.21. 13:15:21

Bosszú, Új vadnyugat?

Komojtalan 2016.11.21. 13:44:09

Lehet népszerűtlen leszek, de nekem sosem jöttek be a szöveges kalandjátékok. Eleinte lehetett azzal magyarázni, hogy nem tudtam angolul, de a magyarokra ez sem mentség. A COV -os leírások jók voltak, de 1-2 rövidebbet eltekintve nem játszottam egyel sem, persze azokat az "izgalmas" leírás alapján (D, nyit, K, stb ...), ami a COV -ban volt.

Gazz 2016.11.21. 14:06:37

Amikor az Időrégész kijött, az Inform 6 még nem is létezett.

_Cactus_ · http://gergo.erdi.hu/ 2016.11.21. 14:13:02

@Gazz: Ez kétségtelen. De ha megnézed a linkelt cikket tavalyról, akkor láthatod hogy visszafejtettem az eredeti C64 verziót, aztán újraírtam Inform 6-ban az örökkévalóságnak.

Gazz 2016.11.21. 14:13:51

@_Cactus_: Oké, így már világos.

Burwor · http://loot.blog.hu 2016.11.21. 14:35:22

Nyamm... Nyumm...
Ezen az androidos verzión pörgettem ki elösször a játékot! Köszönet a portért!

mbm 2016.11.21. 18:41:46

Nekem szöveges kalandjátékokból csak tomcat alkotásai voltak meg, de azok khmm, vadhajtásoknak számítanak.

AtomCamel 2016.11.22. 08:10:50

Nem semmi munka! Gratulálok!!!!
Kipróbálom én is, de sajna engem - Komojtalan -hoz hasonlóan - soha nem tudott lekötni 10-20 percnél tovább egy szöveges kaland játék (pedig olvasni imádok). :-(

Hátha most változik a helyzet. :-)

Celtic 2016.11.23. 16:14:16

Hogyan lehet ekezetet gepelni ?
Remlik, hogy az osidokben C= billentyuvel lehetett, de az nincs Androdion :(

fátum 2016.11.24. 14:24:09

Az elég kreténség, ha Windows alatt játszom vele Bluestacksben?

fátum 2016.11.24. 14:24:46

Eddig 3-szor haltam meg. Farkas, rabló, csavargó. :-) Mint a régi szép időkben.

Savior 2016.12.09. 12:15:40

Nem is emlékeztem, hogy ez ennyire egy r*hadék játék volt. Az evés-ivás csak egy dolog, de hogy pl. nincs beszél, kérdez ige, amire a karakterek elmondanák, hogy mi kell nekik, azt elfelejtettem. Meg hogy tényleg MINDENt meg kell vizsgálni, különben pl. a lóhere sose lesz meg. A segítség is gyakorlatilag minden helyszínen kell, mert a szöveg egyszerűen nem tartalmaz elég infót (lásd a leírás által sárkánynak nevezett szörnyet, vagy a folyópartot). Aztán ezt még fűszerezik olyan logikátlanságok, hogy pl. a rugás "keményebb", mint a ütés, még akkor is, ha mondjuk balta/kard van az embernél, vagy hogy majd minden épületből a ki-vel kell kijönni, kivéve egyet.

Na, ezt is kiírtam magamból. :) Az Android verzió nem rossz, de azért lehetne fejleszteni. A képek haloványak (gondolom, hogy olvasható maradjon a szöveg), de így túl kilúgozottak lettek, nem volt meg teljesen a feeling. Aztán nem tudom, meg lehet-e oldani, hogy a billentyűzetek automatikus kiegészítés-szótárát lecseréli a program a sajátjára, de az sokat segítene az érintőképernyőn nem túl élvezetes pötyögésben. Ja, meg az se lenne rossz, bár ez már játékfüggő hackelés lenne, ha pl. az eszik parancs 10 egységet adna vissza nem sacc per kb. 0.8-at. :)
süti beállítások módosítása