HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

18 évvel azután, hogy elkaszálták, játszható a Warcraft-kalandjáték!

2016.09.11. 16:50 Stöki

Valamikor 1996 második felében a Blizzard úgy döntött, felül a kalandjátékvonatra, és elkezdtek dolgozni egy Warcraft Adventures nevű játékon. Rajzfilmes grafikája lett volna, és az animációk nagy részén egy orosz gyökerű stúdió, az Animation Magic dolgozott. 1997-ben akarták kiadni, de a projekt csúszott technikai problémák miatt. Ennek ellenére a játékosok nagyon várták, mert az állóképek igen meggyőzők voltak. A Blizzard azonban 1998 tavaszán, több mint egy év fejlesztés után elkaszálta a szinte teljesen kész állapotban levő játékot. Ezt azzal indokolták, hogy nagyon szuper lett volna a játék, ha három évvel korábban tudják kiadni, viszont a műfajjal szembeni elvárások azóta változtak (Schafer éppen a Grim Fandangón dolgozott), és nem akarnak egy idejétmúlt cuccot piacra dobni. Ez volt az első komoly áldozata annak a szemléletnek, hogy ha a Blizzard nem érez nyerő lapokat a kezében, inkább nem száll be a partiba (később aztán voltak még ilyen áldozatok, ugye - Starcraft: Ghost, Titan).

A rajongók azóta várták, hogy a szinte kész Warcraft Adventures: Lord of the Clans valahogyan kiszivárog majd - most nem kell tovább várniuk. Egy Reidor nevű orosz júzer (aki állítólag annak idején a játék egyik tesztelője volt) feltett egy linket a Scrolls of Lore nevű rajongói fórumra, és erről a linkről végre letölthető a Warcraft Adventures (már amíg a Blizzard le nem tiltja, szóval nem árt sietni - legalábbis a konkrét linkkel, mert nyilván ezután már megállíthatatlan lesz a terjedése). Reidor szerint a játék majdnem százszázalékos készültségű, bár azért érezni, hogy apróságok hiányoznak.

Gyorsan kipróbáltam, hogy működik-e, és úgy tűnik, igen. Ahogy Reidor írja a játékhoz mellékelt angol nyelvű instrukciókban, két .ini fájlban át kell írni a mentéseket tartalmazó könyvtár nevét, aztán ha XP fölötti Windowsod van, az .exe fájl tulajdonságaiban beállítani, hogy Windows 2000 kompatibilitási módban fusson (nekem Windows 10 alatt nem volt ilyen választható, XP-t állítottam be). Így gond nélkül futott, és a színek is helyükön voltak, de ha valakinek még problémái vannak, a Redditen még talál tippeket. Nagyon furcsa játszani vele; egyrészt azt is megértem, miért lelkesedtünk ezért annak idején olyan nagyon, másrészt azt is, hogy a Blizzard miért kaszálta el a programot.

11 komment

Címkék: warcraft blizzard kalandjáték

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr7311694931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tojásos Nokedli Fejes Salátával 2016.09.11. 17:00:21

Nagyon kellemes kis játék! A sztori is aranyos, sokat változott a Warcraft lore azóta :-)

MrD · http://gagyifaktor.blog.hu 2016.09.11. 21:09:12

Wow! Mindig is imádtam ezt a stílusú grafikát. :)

NicolettaxX 2016.09.12. 09:08:20

Tuti kipróbálom. :) Köszi a postot.

AgyRagya 2016.09.13. 04:26:58

@Tojásos Nokedli Fejes Salátával:

Hali!

Mire megtaláltam már leszedték, valahogy meg tudnád osztani valami nagy file megosztóval?

az email címem adamszegedi881126@gmail.com
előre is köszönöm ha tudsz segíteni!

Üdv, Ádám

Tojásos Nokedli Fejes Salátával 2016.09.13. 08:23:18

@AgyRagya:

Már nekem sincs meg :-(
Állítólag ezen a linken valahogyan hozzáférhető, de nekem fura:
https://mega.nz/#!y0RUFTAT!chc7fhhbh7SS1lVc7YtoNeJ5FTIPqA_CRDK_4GIlwWs

Laslo_ 2016.09.13. 18:19:02

p2p is jó?
Mert akkor Cephun hozzászólása alatt ott a link:
www.pcgamer.com/warcraft-adventures-download/

oplenti 2016.09.17. 19:59:59

...és nem is baj, hogy nem adták ki végül. a wc 3 és wow sztori után elég hiteltelen, hogy ez a Thrall karakter lesz végül a Guardian...

natS 2016.09.17. 21:12:55

@Akkari: Ha meg kiadják, akkor többi lenne hiteltelen. :D

Nem is baj, hogy Lucas nem csinálta meg a harmadik trilógiát, mi lenne akkor Kylo Rennel? :O :O :O

oplenti 2016.09.18. 07:42:37

@natS: az arcába növesztett hajjal, feketére sminkelt szemhéjjal énekelne monoto hangon a halálról

Trailblazer 2016.09.28. 14:13:42

@Tojásos Nokedli Fejes Salátával: Ráadásul jelszót kér a rar, tehát kuka.
süti beállítások módosítása