HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Checkpoint 2x12: Digital Reality, Imperium Galactica

2016.07.28. 13:48 Stöki

Hat hétig nem jelentkeztünk podcasttel, pedig nagyon akartunk az E3-ról készíteni egy régiségeket bemutató adást, de sajnos az eddig megszokott retrosarok idén nem települt ki az expóra. Így a nyári szünet kicsit hosszúra nyúlt, de most vége: vendéges adással térünk vissza, méghozzá olyan vendéggel, aki az egyik legsikeresebb magyar játéksorozatról és legnevesebb játékfejlesztő stúdióról mesélt sokat, hiszen azt évekig vezette.

podcast29.png

Ő Fehér Gábor alias Masell, aki ott volt a lemezes Guru felfutásakor, majd Guru papírújság egyik szerkesztője lett, onnan pedig a játékfejlesztsésre nyergelt át. Ő volt a Digital Reality első vezetője, az ő irányítása alatt készült a két Imperium Galactica (de azért említsük meg a többi kulcsembert is: Fodor Tamás, Gyarmati Csaba, Kiss István, Kistamás János, Kreiner Tamás, Rózsa Károly Szabó Ferenc - remélem, senkit nem hagytam ki). Masell beszélt az IG-k fejlesztéséről, de szó esett a Reunionról, a soha el nem készült Walkerről és Star Trek játékról, illetve az Imperium Galactica III körüli balhéról. Embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt.

Shownotes, azaz az adásban hivatkozott dolgok:

Legközelebb két hét múlva jövünk vendéggel, jövő héten pedig Mini, szóval visszaállunk a heti egy podcastadásra. Visszajelzések, észrevételek továbbra is jöhetnek bátran, és azért is hálásak vagyunk, ha share-elitek a mostani adást (vagy valamelyik korábbit). Ha pedig arra lennél kíváncsi, milyen az, amikor vendégként szerepelünk egy másik podcastben, ide kattints.

Korábbi adások:

2x01 - A magyar játékfejlesztés gyökerei (vendég: Képes Gábor, a műszaki múzeum volt kurátora)
2x02 - Dokumentumfilm a magyar játékfejlesztésről (vendég: Matusik Szilárd, a film rendezője)
2x03 - Azok a régi jó mobiljátékok (vendég: Bodnár Csaba, a Mobilaréna szerkesztője)
2x04 - A Commodore 64 (vendég: Krissz, C64-guru)
2x05 - A Ubisoft játékai (vendég: Mazur, member of Team Mazur)
2x06 - Videojátékos filmek (vendég: Klág Dávid filmesztéta)
2x07 - Kézikonzolok (vendég: Edvi Timi)
2x08 - Ecco és a Novotrade (vendég: Szenttornyai László, az Ecco vezető fejlesztője)
2x09 - FPS-ek (vendég: HP a Gamestartól)
2x10 - Magyar játékfejlesztés a szocializmusban (vendég: Kiss Donát, a Novotrade volt CTO-ja)
2x11 - Azok a régi jó E3-ak (és más expók) (vendég: Sasa, volt PC Guru-főszerkesztő, most IGN-es)

 

A Checkpoint teljes első évadja ebből a posztból elérhető.

 

A Checkpoint Miniket pedig itt találod.

27 komment

Címkék: retro közösség podcast checkpoint imperium galactica digital reality

A bejegyzés trackback címe:

http://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr398919204

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

molnibalage 2016.07.28. 15:03:56

A MOD említése érdekes, de akkor had említek meg egy hasonlót.
g3csp.de/en/

Ez is a végén talán 10 évig fog készülni.

A Falcon 4 leszármazottakat meg 13 éve fejlesztik, töretlenül.

Venyercsán Dávid 2016.07.28. 20:02:12

Az egyik legjobb adás lett szerintem. :)

Spidy.hu 2016.07.29. 13:21:22

A producer a trabantot tényleg jól megnézte, tetszett neki, hogy ugyanolyan a kilincse mint a Porsche kilincs... :-)

Spidy.hu 2016.07.29. 13:34:38

És igen, a Whiskys elkapása tényleg ott volt, az irodával szemben.
Lezárták az egész környéket a rendőrök, mielött bementek.

Drax Graphics 2016.07.29. 14:13:04

Nem tudom mennyien ismerték fel, de az elején a zene zseniális, Creatures 2 Torture Trouble C64 játék, nagy kedvenc volt kölyök koromban!

Keresztény szellemiségű luxuskurva 2016.07.29. 14:30:56

Oda van írva fent, úgyhogy én felismertem.

tzoil 2016.07.29. 15:04:57

A podcast elejen checkpoint minit emlegettek! mpfff.
Jo volt amugy.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2016.07.29. 15:15:55

@tzoil: kicsit csikorgunk még :) előtte két cp minit vettünk fel, a nyelvemen maradt

Drax Graphics 2016.07.29. 15:28:15

@Keresztény szellemiségű luxuskurva: Azt nem is vettem észre, vaksi vagyok! :D De amint meghallottam, gyermekkorom emlékei özönleni kezdtek, néztem is egy long gameplayt gyorsan! :)

ppxxww 2016.07.29. 16:00:38

a régi sikerek! a magyar játékfejlesztés 6:3-ja :D

koppa 2016.07.30. 18:00:53

Az Amigás lemezújságokat hogyan lehetne PC-n megtekinteni?

gerithegreat88 2016.07.30. 18:36:17

Feljövök és ez fogad! Oh yeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeah!

nokedlee 2016.07.31. 08:53:36

Engem az érdekelne, hogy mikor fognak megjelenni az IG játékok (vagy legalábbis a II. rész) Steam-en vagy GOG-on. Nem is értem eddig hogyhogy nem lettek újra kiadva. Ok, telefonra megcsinálták, de azon nem szeretek ilyen komplex dolgokkal játszani. Na mindegy, marad addig a Haegemonia, az is nagy kedvenc. Bár azt nagyon nem értem, hogy ebből meg miért hiányzik a magyar nyelv? Mikor "felújították" azon dolgoztak, hogy kiszedjék belőle? :'(

bigwhite 2016.08.04. 20:12:05

Ez a levezető zene szenzációs volt. Engem Mike Oldfield, Songs of distant earth lemezére emlékeztetett.
Az Imperum Galactica II soundtrack ez egy létező lemez ? Meg lehet szerezni valahonnan ?

Veder1 2016.08.10. 00:30:02

@nokedlee: jaja, GOG-ra fel!

Én megvennék 20 dodoért egy IG1-2 Haegemonia packet! Persze csak ha pöccre indulna win7-en vagy 10-en, az meg gondolom már melós. Egyáltalán akinél a jogok vannak létezik még?

György Hegedüs 2016.08.10. 00:58:36

Drága kenyér! Az Imperium Galactica 2 az az a játék amit rongyosra játszottam de sose vittem végig. És egyszerűen csak szeretnék köszönetet mondani érte minden másodpercet élveztem benne és még ma is emlékszem arra az üzenetre hogy: " A népességed hány százalékát kívánod feláldozni az Istencsászárnak? 25% 50% 75%". Ha csak egy játékkal játszhatnék életem hátralévő részében akkor ez vagy X-COM lenne az. Tudom túlárad bennem a nosztalgia de ha már itt vagyok szeretném megköszönni a Guru-t is igaz én csak másodkézből kaptam őket egy takarítás során mentettem meg őket a kidobástól anno (92 óta kb 2000-ig elég sok szám van még meg otthon) de a legmenőbb
dolognak tartottam azt hogy ti így cikkeket írtok játékokról és általános iskolásként az álmom volt hogy egyszer majd én is írok egy cikket a Guru-ba.

Egy szó mint száz ISTENCSÁZSÁR VEZESD SZOLGÁD.

Ui.:
Igaz ez az IG1 de azé csak úgy ide leteszem ezt a linket:
open-ig-dev.blogspot.hu/

koppa 2016.08.13. 17:38:55

@Bobby Newmark: Máshogy nem? Nincs valami program ilyenre?

alligata 2016.08.13. 20:33:15

@koppa: Az emulátor maga a program erre.

koppa 2016.08.21. 17:00:49

@alligata: Letöltöttem egy emulátort, de fogalmam nincs, hogy hogyan tudom megnyitni vele a lemezújságokat. Segítséget sem találtam sehol. Valaki tud segíteni?

Bobby Newmark 2016.08.23. 12:25:26

@koppa: Amiga emulálásban, meg úgy Amigában en bloc nem nagyon vagyok túlságosan otthon. Azért próbálok segíteni, pár éve egyszer már sikerült beüzemelnem.
Az emulátor mellé kell még egy ROM fájl is, ami alapból nem szokott hozzá járni, különböző verziók vannak, és (Amiga) programtól függ, hogy mi melyiket szereti. Kickstart ROM a neve, és ha jól rémlik, az 1.3 és a 3.1 a két verzió, amikkel a legtöbb dolog működik.

Elindítod az emulátort, sztem rögtön kérni is fogja a ROMot, ha nem, akkor menüben megkeresed, hogy hol kell neki megmutatni, aztán letöltöd a lemez fájlokat, és jellemzően azt is menüből kiválasztod, onnantól meg már megy magától, bútol az Amiga, indul a program.

Én asszem UAE-t használtam.

koppa 2016.08.23. 12:39:57

@Bobby Newmark: Köszi a segítséget! AmigaOS4 kell ehhez a lemezújsághoz, azt hiszem sikerült is beszereznem ezt a Romot, vagy legalábbis valami hasonlót. Sikerült is beraknom floppynak az .lha fájlt. De nem akar működni. Sötétben tapogatózok, és mostanra meg is elégeltem, hogy egy régi lemezújság megtekintéséhez ennyire bele kelljen ásni magam a témába. Sajnálom. Köszi még egyszer!

Bobby Newmark 2016.08.29. 11:15:44

@koppa: Eh, hát nincs mit.
Nézem ezt az AmigaOS4-et, biztos vagy benne, hogy ez kell hozzá? Csak mert wiki szerint az 2001-2006 közt fejlesztették. Nem túl új az? 2006-ban már lemez sem nagyon volt, nemhogy lemezújság, sztem.

DS90 2016.08.29. 22:08:52

Remek rész, köszi!

IG2 valahonnan elérhető legálisan?

koppa 2016.09.08. 09:05:41

@Bobby Newmark: A postban megadott linken ez áll: Requirements: AmigaOS4, mpega.library

Mindegy, már elengedtem, köszi!

koppa 2016.09.08. 09:08:44

@DS90: Google kidobott Amazon, E-bay, vagy akár Google Play találatokat.