HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Romero és A. Carmack kicsit pofára esett a Kickstarteren

2016.04.29. 21:51 Stöki

Az id Software két egykori alapítója, olyan játékok, mint a Doom egykori fejlesztői, John Romero és Adrian Carmack a héten Kickstarterre ment, hogy egy Blackroom nevű fps-re kalapozzon pénzt. (Ugye Adrian Carmack nem azonos John Carmackkal, csupán névrokona, és míg J. Carmack készítette a legendás id-játékok motorjait, addig A. Carmack grafikus volt.)

Csakhogy a hírre nem kezdett a nép vaskos bankókötegeket dobálni a monitorhoz, a többség inkább finnyogott, mert eléggé megúszós volt az a kampánytrailer: pár artwork, nagyon sok szöveg (amit Romero kábé egy tévéshopos statiszta meggyőző erejével mond el), de semmi lényegi, ami kicsit is megmutatná, hogy milyen lesz a játék. (Aminek sztorija amúgy egy VR-ben elszabadult mesterséges intelligencia körül bonyolódna, de maga a játék nem VR-játék lenne, ahogy kivettem.) Meg aztán, volt már olyan a történelemben, hogy Romero sok szépet és jót ígért, és végül Daikatana lett belőle.

Romeróék erre négy nappal a kampány indulása után (ezalatt 131 ezer dollár jött össze a vágyott 700 ezerből, de eléggé megtorpant ott az egész) olyat léptek, amit nem sokan a crowdfunding-történelemben: leállították (illetve felfüggesztették) a kampányt, hogy csináljanak egy gameplay demót, vagyis akkor folytatják majd a pénzgyűjtést, ha már meg tudják mutatni a játék egy részletét működés közben. A frissített kampányoldal szerint kimondottan a kampány nem túl pozitív fogadtatása miatt döntöttek így. Szóval majd ketyeg tovább a pénzgyűjtés, ha lesz mit mutatni, de Romero nagyon magabiztos, hogy jó játékot csinálnak, és 2018 végén meg is jelenhet.

Úgy legyen. Egyrészt nekem elég szimpatikus húzás ilyen gyorsan és így reagálni a támogatók (és nem támogatók) igényeire, másrészt az eset jól mutatja, hogy a júzerek azért már sokkal óvatosabbak crowdfunding-oldalakon, mint pár éve, még olyan legendás nevek esetében is, mint "Sebész John".

4 komment

Címkék: john romero kickstarter sad trombone

A bejegyzés trackback címe:

https://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr98674226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2016.04.30. 06:48:51

romeronak még mindig hihetetlen nagy az arca.

Joga 2016.04.30. 08:13:53

Amit a készülő játékról összeírtak (rengeteg világ, stb), kísértetiesen hasonlít arra, amit Romero a megboldogult Daikatana idején ígérgetett, amibe aztán bele is bukott rendesen. Csak én érzem úgy, hogy most is túl fogja vállalni magát?

Bobby Newmark 2016.05.02. 11:28:36

@Joga: Most talán nem fog évekig Quake deathmatchelni meló helyett, meg nem rocksztár életvitelt fog folytatni a befolyt pénzből. Legalábbis ha tanult bármit is a hibáiból.

De eléggé felkötheti azért a gatyát, ma már kicsit kevés egy FPStől, hogy ha annyit tud csak, hogy jó benne a mozgás, a fizika, meg a lövöldözés, mint a Doom és a Quake esetében.

Eldoron 2016.05.02. 12:13:39

Intő jel lehetett nekik hogy anno a Loot Drop céggel Romeronak, a nőjének és Tom Hallnak nem sikerült összeszedni a kívánt pénzt egy "old school RPG"-re. Mondjuk ez nem sokkal azután volt hogy az Obsidian összeszedte a pénzt AZ old school RPG-re (Pillars of Eternity)
süti beállítások módosítása