Múlt héten az Atlas Obscura nevű oldal egész pofás cikket írt a Swordquestről, és ez eszembe juttatta ezt a játékot, amiről évekkel ezelőtt hallottam (mert Angry Video Game Nerd csinált róla egy részt). Ennek a programnak nagyon érdekes története van, illetve olyan koncepciója, amit ma már nem nagyon lehetne megcsinálni - a nyolcvanas évek legelején azonban az akkor még pénzzel jól kitömött Atari az éppen nagyon sikeres Atari 2600 nagy dobásának szánta a Swordquestet, amit rögtön játéktetralógiának tervezett.

A négy játék négy elemet képviselt volna, a Swordquest alcímébe pedig a megfelelő elemhez tartozó világ került volna. A Swordquest: Earthworld 1982 októberében jelent meg, a Fireworld 1983 februárjában, a Waterworld szintén februárban, de már csak kis példányszámban, az utolsó tervezett rész, az Airworld pedig soha nem került a polcokra.

A fejlesztők (Dan Hitchens és a nem túl jól sikerült ataris Pac-Mant jegyző Tod Frye) elképzelése az volt, hogy olyan játékot készítenek, amihez a játékosnak nemcsak a játékban, hanem a valódi életében is kell nyomozni, és csak a játékhoz adott tárgyak segítségével lehet teljesíteni a küldetést. Na jó, a "tárgyak" itt túlzás: valójában csak egy képregényről volt szó, amit a játékhoz adtak. A Swordquest megjelent részeinek játékmenete amúgy önmagában nem volt túl izgalmas: az játékosnak egy rémesen egyszerű labirintusban kellett mászkálnia és tárgyakat/szimbólumokat gyűjtenie, illetve más szobákban letenni, bizonyos termekben pedig primitív ügyességi pályákon kellett helytállni. Ha a megfelelő tárgyak/szimbólumok a megfelelő szobákba kerültek, a játékos tippeket kapott egy számpáros formájában - ez jelezte, hogy a képregényben melyik oldalon és panelen lehet nyomokat keresgélni. Az Earthworld és a Firewolrd kapcsolódó képregényeiben öt, a Waterworldében négy szót lehetett megtalálni, és ezek kiadtak egy-egy mondatot (a dolgot nehezítette, hogy olyan szavakat is lehetett találni, amik nem voltak részei a mondatnak, csak zavaró elemként szolgáltak).

És hogy mit tehetett a végső megtalált mondattal a játékos? Beküldhette az Atarinak, és reménykedhetett, hogy elég ügyes és gyors volt ahhoz, hogy behívják a nagy Swordquest-bajnokságra, ahol a játék módosított verziójával lehetett játszani, és a nyertes (aki 90 perc alatt a legtöbb szót találta meg a módosított játékban - vagy mindenki más előtt találta meg az összeset) aranykincseket nyert.

Mármint igazi, aranyból gyártott, drágakövekkel kirakott dísztárgyakat. Összesen 150 ezer dollár értékben.

A terv az volt, hogy az Earthworld nyertese egy aranytalizmánt kap (hangzatos nevet is kapott a játék egyenfantasy sztorijába illően: A Végső Előtti Igazság Talizmánja), a Fireworld bajnoka egy kehellyel lett volna gazdagabb (A Fény Kelyhe), a Waterworld győztes játékosát egy koronával jutalmazták volna (Az Élet Koronája), az Airworld ásza pedig egyszerűen megkapta volna A Bölcsek Kövét. A négy tárgy értéke darabonként körülbelül 25 ezer dollár volt, és volt egy ötödik tárgy is, A Végső Varázslat Kardja, egy ezüstpengés, aranyozott fegyver 50 ezer dolláros árcédulával, amit a négy bajnok közül a legjobb kapott volna, de arra a versenyre már nem került sor, ahol a kard sorsát eldönthették volna. (Lent a versenyek hirdetése, kattintásra megnő.)

Hogy miért nem ért véget a nagy Swordquest-kaland, az az 1983-as évszámból következik: ekkor történt a Nagy Videojátékkrachként említett válság (itt lehet olvasni róla egy jó cikket), ami az Atarit nagyon érzékenyen érintette, és a cég vezetői nagyon gyorsan behúzták a féket minden nagyobb költségvetésű projektnél. Így fordulhatott elő, hogy az Airworld már nem jelent meg, illetve hogy a Waterworld körül sem volt olyan csinnadratta, mint az első két résznél. És mivel a Swordquesttel nem nagyon volt értelme játszani a verseny nélkül, hamar elfelejtették.

Adódik persze a kérdés: mi lett a kincsekkel? Az Atlas Obscura ennek próbált utánajárni, felemás sikerrel. Hogy mind az öt értékes dísztárgy elkészült, azt régi fotók bizonyítják (lent a kard) - az Atari előre legyártatta a nyereményeket, hogy tudja mutogatni azokat Swordquest-rendezvényeken.

Mivel az első két játékhoz rendesen lezavarták a versenyt, két tárgy sorsáról lehet tudni. A Végső Előtti Igazság Talizmánja (18 karátos medál 12 gyémánttal és egy fehérarany kardocskával) a detroiti Steven Bellt gazdagította, aki megnyerte az Earthworld-bajnokságot. Az akkor húszéves, munkanélküli férfi 46 perc alatt kivégezte a játékot, amire másfél órája lett volna, és ezzel kiérdemelte a talizmánt. Amikor megkérdezték tőle, mit fog kezdeni az értékes ékszerrel, azt mondta: "Nem tudom, nem gondoltam, hogy nyerek. Talán veszek egy autót, sosem volt még autóm." Az Atlas Obscura nyomozása két forrásból is arra jutott, hogy Bell később tényleg pénzzé tette a talizmánt (csóró főiskolásként kellett neki a zsé), csak a kis kardocskát tartotta meg belőle. És mivel egy ékszerésznek adta el a medált, az beolvasztotta az aranyat, szóval a talizmán megsemmisült. Pedig Bell itt még milyen boldogan szorongatja:

A Fény Kelyhét (drágakövekkel telepakolt, arany-platina kupa) a Fireworld-bajnok Michael Rideout kapta. A dél-karolinai geek tarottudását felhasználva pipálta le 50 perc alatt a többi döntőbe jutott játékost. Egy 2005-ös interjú szerint még megvan neki a kehely, amit egy széfben őriz, valószínűleg nem változott a helyzet azóta. Róla is van kép:

A többi versenyt nem bonyolították le. Hiába jelent meg a Waterworld, a bajnokság fináléját már nem játszották le. Az elődöntőbe jutottaknak az Atari adott kétezer dollárt fejenként, Bell és Rideout pedig még kapott 15 ezret per kopf, amiért nem kaptak esélyt arra, hogy megnyerjék az 50 ezres kardot. Az Airworld pedig ugye már meg sem jelent. Szóval a korona, a bölcsek köve és a kard az Atarinál maradt, de hogy mi lett velük, azt az Atlas Obscura sem tudta kideríteni. Egy népszerű legenda szerint (amit a fejlesztő Frye is osztott) a kard az Atarit később felvásárló volt Commodore-vezér, Jack Tramiel irodájában lógott, de Curt Vendel Atari-történész szerint az nem A Végső Varázslat Kardja volt, hanem családi örökség. És Tramiel amúgy sem nagyon kaphatta meg a kincseket, mert az Atari tulajdonosa a Swordquest idején még a Warner Communications volt. A legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy a Swordquest veszteségeinek csökkentésére a Warner úgy csinált pénzt, hogy a tárgyakat készítő cég, a Franklin Mint szép csendben beolvasztotta a három maradék díjat. A három tárgy összesen 100 ezer dollárt ért - ebből majdnem kijött volna a két kiadott nyeremény (50 ezer), a 15 Waterworld-elődöntős vigaszdíja (30 ezer) és a két bajnok vigaszdíja (30 ezer). De persze nem lehet kizárni, hogy azokban a zűrzavaros években három díjnak az lett a sorsa, mint az elveszett kincseknek (mármint hogy elvesztek), és valahol most is ott hevernek, várva, hogy egy bajnok rájuk találjon.

(Aki elolvasná a három kiadott játékhoz megjelent képregényeket, itt megteheti. Csak ne lepődjön meg, ha néha a háttérbe furcsán berajzolt szavakba botlik, lásd például lent a harmadik panelen a "tower"-t.)