HTML

IDDQD

Félkomoly játékblog azoknak, akik tudják, mi az IDDQD, és azoknak, akik nem. Kazuárokat is szívesen látunk.

Itt támogathatsz minket

PayPal:

Patreon:

 patreon_fejlec_kicis.png

Utolsó kommentek

Checkpoint 2x01: A magyar játékfejlesztés gyökerei

2016.01.16. 15:43 Stöki

Nem túl szimpatikus, amikor az ember saját magát dicséri, de szerintem atomjó lett az idei első vendéges podcastadásunk. Persze ez nem nekünk köszönhető (Grath, ülj közelebb a mikrofonhoz!!!), hanem vendégünknek, Képes Gábornak, akinél többet kevesen tudnak a magyar informatika történetéről.

podcast18.png

Gáborral azt beszéltük át (illetve ő beszélt, mi pedig tátott szájjal hallgattuk), hogy a Novotrade előtt, sőt egyáltalán a játékkonzolok létezése előtt milyen korai próbálkozások voltak Magyarországon elektronikus játékok készítésére. A téma megkerülhetetlen alakja Kovács Mihály piarista pap, ezért róla kicsit többet beszéltünk, de persze voltak hírek is és sok egyéb, Gáborban pedig társra leltem a borzalmas szóviccek puffogtatásában. Embed lent, letöltőlink a nyilacska alatt >>illetve itt<<, RSS feed itt, iTunes-oldal itt, Soundcloud-oldal itt.

Shownotes, azaz az adásban hivatkozott dolgok:

Legközelebb két hét múlva jövünk új vendéggel, jövő héten pedig cikké bővített Checkpoint Mini amiben ezúttal egy C64-es játékot fogunk kipróbálni. Visszajelzések, észrevételek továbbra is jöhetnek bátran, és azért is hálásak vagyunk, ha share-elitek a mostani adást (vagy valamelyik korábbit).

Korábbi adások:

 

A Checkpoint teljes első évadja ebből a posztból elérhető.

 

A Checkpoint Miniket pedig itt találod.

22 komment

Címkék: retro közösség podcast kibernetika checkpoint kovács mihály

A bejegyzés trackback címe:

http://iddqd.blog.hu/api/trackback/id/tr378275632

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.01.16. 19:19:50

A gyökereket én úgy értelmeztem elsőre, hogy "volt pár gyökér, baromarc a magyar játékfejlesztők között" :D

Bambula 2016.01.16. 19:50:06

Tetszett az adás, a téma is jó volt, érdekel az info történelem.
A két Gábor szárnyakat adott egymásnak, hogy ki tud rosszabb szóviccet mondani, dehát ilyesmik miatt más ez a műfaj, mint egy cikk megírása :)
Képes Gábor tudása lenyűgöző.

Amiga Mania Magazin 2016.01.17. 09:25:27

Nalam a No.1 podcast jelenleg a magyar piacon! Koszonjuk! Profi, valtozatos, erdekes, szorakoztato! Lehetne naponta :)

Amiga Mania Magazin 2016.01.17. 09:26:46

Uhhh ezzel csinaljunk vmit ... innet az oldalrol hallgatom a podcastet, majd eszembe jut postolni, de az mar nem jut eszembe, hogy akkor lottek a hallgatasnak ... Player kulon ablakban? :)

Zardas 2016.01.17. 10:13:39

@Amiga Mania Magazin: Van, a "Soundcloud-oldal itt" linkre kell kattintani.

Zephyrous 2016.01.17. 11:57:13

@Amiga Mania Magazin: Illetve egyszerűbb szerintem mp3-ban letölteni és inkább egy jó desktop playerrel meghallgatni, vagy magaddal hurcolni mobil eszközön.

Count Adyn 2016.01.17. 11:59:14

És Képes Gábor kiköpött Duke Nukem :D

Szbzsolt 2016.01.17. 17:07:00

@Zephyrous: iphone podcastban otf is van!

larry 2016.01.17. 22:04:04

Gábort hívjátok máskor is, tökjó sztorikat mesél tökjól!

Felsmukk 2016.01.18. 09:22:54

A Brutal Doom v20b fő attrakciója a Starter Pack, egy standalone level pakk (nem kell hozzá a doom). Egész jó lett, nekem tetszett.
A Brutal Doom fő attrakciója a vér mellett pedig az újrabalanszolt gameplay. Erősebb fegyverek, de veszélyesebb ellenfelek. A Project Brutalityről nem is beszélve: BD továbbgondolva. Progress rednszer. Még több fegyver, (dual auto shotgun!), erősebb variánosk a démonokból.

GbzMColish 2016.01.18. 11:42:52

Ez megint egy szuper adás volt, köszi gyerekek, sok új infót tudtam meg.

Checkpoint Mini ötlet: Gender Wars.

Zardas 2016.01.18. 12:56:18

Golden Axe volt C64-re is, szóval most tuti az fog jönni. Vagy nem.

MrStrato 2016.01.18. 13:34:30

Király adás volt. Kösz szépen srácok!

random 2016.01.18. 13:42:39

Legjobb magyar podcast, thx.

Stöki · http://iddqd.blog.hu 2016.01.18. 13:46:46

Köszi mindenkinek a kedves szavakat.

Kampec 2016.01.18. 16:47:15

Ismét szórakoztatóvá tettétek a hétfői munkanap második felét :)

Chessterfield 2016.01.18. 19:05:08

Nagyon erős évadkezdés, nehéz lesz tartani a színvonalat, de azért hajrá! :-)

Veder1 2016.01.18. 22:41:25

Remek volt ez az adás is, bár én a retro játékos adásokat jobban szeretem. Stöki, viszont nagyon szórakoztató a műsorvezető kettősötök is, jól összedolgoztok Grath-tal

Keresztény szellemiségű luxuskurva 2016.01.19. 08:44:46

Marha jó adás volt, a Gammajuhász Lőelemképző pedig tökéletes nick.

manson karcsi · goo.gl/FVvVX 2016.01.22. 07:53:37

kinek van sok c64dtv-je? nem adja el az egyiket?

adam1224 2016.08.03. 10:14:55

Fantasztikusan jó rész volt! (Ja, nem siettem el a megnézését :D )

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2016.08.03. 17:33:56

@adam1224: Na de akkor majd mit fogsz szólni Szenttornyais részhez? :D Az ám a trú nosztalgia, kábé mintha Ian Livingstone mesélné el, hogy hódították meg a kaland-játék-kockázatok a világot! :D