Megtöröm a blog nyári szünetét egy Heti retróval, ugyanis éppen San Franciscóban vagyok munkaúton, és ha már így alakult, megnéztem a Musée Mécanique nevű kiállítást, ahol több mint kétszáz, többnyire működöképes régi játék és/vagy szórakoztató vásári látványosság kapott helyet. Bár kiállítás helyett a játékterem szó jobban illik az MM-re: nem hagyományos múzeumról van szó, amit az is mutat, hogy hova került. A város egyik legforgalmasabb turistagyűjtője, az északi kikötői rész (ahonnan többek között Alcatrazba lehet átruccanni, illetve oroszlánfókákat spottolni) egyik mólóján helyezkedik el szuvenírüzletek és halsütők között, mondhatni, természetes környezetében (tök véletlen, hogy ennyire kihalt a fotó, mert amúgy rengeteg ember jár arra).
A létesítmény - ami egyébként magángyűjtemény - ingyen látogatható (bár bent sok negyeddollárost el lehet szórni a gépeken), viszont a kiállított darabokhoz nincs sok magyarázat, és különösebb rendezői elv nélkül sorakoznak a gépek. Egymásba lóg nagyon régi és nagyon új kütyü, valószínűleg azért, mert így fért be a legtöbb a benti csarnokba. Menj oda és próbáld ki bármelyiket - ez a MM üzenete. Ami tök jó felhasználói élmény szempontjából, viszont a posztban nem tudok sok részletet feldobni az említett feliratok híján, mert olyan régi és obskúrus dolgok is akadnak, amiknél a Google sem mindig segített. Ráadásul közvetlenül az öböl mellett van a játékterem, ahova a vízről betükröződik a nap, így sok fotó béna lett, mert csak fénnyel szemben lehetett fényképezni, nézzétek el nekem.
Szóval mechanikus játékcsodákat ígér a múzeum címe, és ennek azért van helye a blogban, mert tiszteljük ezeket a proto-játéktermi dolgokat, és egyébként a videojáték-iparnak is megvoltak a maga mechanikus vadhajtásai (lásd a Tomy tekerős "kézikonzoljait"). És a tárlatban azért akadnak pixeles játéktermi gépek is - nagyon színes az egész, van itt minden, amibe negyeddollárost lehetett dobni az 1800-as végétől a 2010-es évekig. A legrégibb darab a lenti, 1884-es praxinoszkóp. A praxinoszkópot bizonyos Charles-Emile Reynaud találta fel, lényege, hogy mozgásfázisok pörögnek gyorsan, így ha a júzer egy pontra mered, a mozgást folyamatosnak látja. Egyes praxinoszkópokban tükör is volt középen, mint a lenti példánynál. Renaud színházakban, nagyobb közönségnek mutogatta pénzért a komolyabb berendezéseit - volt olyan is, amin 700 kézzel rajzolt ábra volt, ennyiből már egész történetet lehet kihozni -, aztán a mozi megjelenése gyorsan térden lőtte a bizniszét. A MM praxinoszkóján egy kislány ugrálókötelezik.
És így fest működés közben:
Ez pedig egy zoetróp, csak hogy újabb furcsa kifejezéssel ismerkedjünk meg. A tisztelt szórakozni vágyó bedobta a pénzt, belenézett, majd a kar tekerésével egy kis történetet játszhatott le. Ebben egy régi autóversenyt látni, és gyakorlatilag egy pörgetős füzetet teker végig az ember, minden lapon egy újabb "filmkocka" látható.
Ez a "dobj bele pénzt, és nézz meg egy történetet" aztán népszerű móka volt a XIX. század végén és a XX. század elején, most ilyen kütyük jönnek. Technológiától függően akad köztük mutoszkóp és kinetoszkóp is, de a lényeg mindegyiknél ugyanaz: lejátszanak valamit a nézőnek. Az ilyen egyszemélyes mozikat egyébként nickelodeonnak hívták (és akkor már többnyire filmszalag forgott bennük), a nickel a bedobandó pénzre (5 cent) utalt, az odeon meg görögből jött, a fedett színház neve. A lenti egészen egyszerű ős, a régi San Franciscóról lehet képeket nézegetni (még csak nem is mozgóképeket).
Több ilyen is akad a tárlatban, mindegyik valamelyik megkapó felirattal próbálja magához csábítani a nézőt, és ez egyben arra is bizonyíték, hogy a "nem hiszi el, mit csinál ez a cuki panda a következő pillanatban"-típusú buzzfeedes-upworthys(-444-es-indexes-satöbbi) kattintásvadász címeket nem a digitális kor embere találta ki...
...és azt sem, hogy csöccsel bármit el lehet adni.
Egy másik jellemző bazári móka volt a mechanikus automata bábszínház, amiből szintén akad néhány a MM-ben, Be kell dobni egy negyeddollárost, mire megcsikordulnak a régi fémkarok, és történik valami a vitrinben. Hogy ebben mi, azt nem tudom, mert ezt nem próbáltam ki, csak jól néz ki ez a lepukkant szekér.
A szörnyű kivégzést hirdető diorámánál viszont elszórtam egy negyeddollárost, mire kinyílt a lenti ajtó,...
És a halálraítélt (a halálraítélt szerepében: csuklyás rongybaba, kötéllel a nyakán) alatt megnyílt a padló. Nem mondom, hogy megemelkedett tőle a pulzusom, inkább cuki volt.
Hasonló elven működve meg lehet nézni például, ahogy Zsuzsi kánkánozik,...
...a négy úriember énekel egy dalt,...
...vagy hogy a bölények megszaglásszák a halott indiánt. A bölények. A halott indiánt.
Ez pedig egy vicces figyelmeztetés egy másik diorámánál, amiben cowboyok énekelnek egy dalt. Hogy mit, azt sajnos nem tudom, a nagy alapzaj miatt nem próbáltam ki, de a jelek szerint ma már sértő kontent.
Ő pedig balra Laughing Sal, azaz Nevető Sal, a legnagyobb automata bábu a tárlatban. 1940 és 1972 között volt a friscói part jellegzetes darabja, öblös hahotájával valószínűleg sok gyereket ijesztett meg. Tőle jobbra egy pénzbedobós jósnő, ilyenből is akad több a gyűjteményben (pénzért kiad egy kis papírt a jövőddel, csak egy picit szofisztikáltabb az egész a kínai szerencsesütiknél).
És akkor egyszer csak ott egy gőzmeghajtású motorkerékpár, a Steam Flyer. 1912-es, állítólag máig működőképes, egy bizonyos sacramentói Mr. Gillenwaters műve - de hogy mit keres a játéktermi gépek és minimozik között, azt ne kérdezzétek. Akit bővebb részletek érdekelnek róla, ide kattintson.
Szkandergép a két világháború közöttről. Kipróbáltam, meglepően nehéz, a zongoraszállító szintig jutottam.
Ezek után ennél az úrnál már nem próbálkoztam.
Egy érdekes flipperős; gurul le a labda, és a baseballjátékossal meg kell csapni. Sajnos ennél többet nem tudok róla.
És egy másik hasonló, szépen kidolgozott gép. A dobótól jön a labda (golyó), és több pontra is lehet ütni, más pontszámokat érve el. Erről sincs több infóm.
Gyönyörű, nem?
Ez pedig már igazi flipper 1962-ből, erről találtam részleteket.
Erről viszont nem, pedig nagyon izgalmas darab: kétszemélyes mechanikus verekedős játék! Lám, miből nőtt ki a Mortal Kombat.
Még egy mechanikus kétszemélyes multi: adott két autó, ami egy pályán halad, aki gyorsabban tekeri a sajátját, az nyer.
Hasonló elven működik ez a körpályás bicikliverseny is.
Ez a mechanikus multi pedig már ismerős lehet többeknek, pár magyar játékteremben is volt emlékeim szerint (nem is beszélve az asztali otthoni változatról).
Aki játszott a Sam & Max hit the Road című klasszikus Lucasfilm-kalanddal, annak ismerős lesz a Whack-A.-Mole. Szemtelen vakondok dugják ki random a fejüket a lyukakon, őket kell lecsapni a durunggal. Meglepően nagy erőkifejtés kell hozzá. Az első ilyen gépet 1976-ban csinálták, de ez későbbi darab.
És a hetvenes évekkel át is térhetünk az elektronikus játéktermi gépekre. Nagy meglepetéseket itt nem tartogat a múzeum, van egyebek között Pong, Ms. Pacman, Galaga, Galaxian, Centipede, ataris Star Wars, Robotron - csupa klasszikus. Azért a Battlezone-t mindig nagyon jó látni.
A Moon Patrol pedig nem gyakori darab, én először találkoztam vele. 1982-es, korához képest elég összetett játék (lőni is kell benne meg kerülgetni is), és az elsők között alkalmazott parallax scrollt.
Ez pedig a legújabb gép a helyiségben: a negyedik Terminátor-film arcade masinája.
Végül egy kis autóversenyes időutazás, amit kezdjünk 1962-ben, a Williams gépénél. Egyetlen kormánnyal kell irányítani, bent egy hengerre feszített autóút forog, a cél az autót mindig a jobb sáv fölött tartani. A gép hangos csilingeléssel és a mutató kilengetésével díjazza, ha jól teljesítünk. Fair drivernél többre nem vittem.
A játéktér kicsit közelebbről.
1976, Death Race, a videojáték-ipar első nagy botránya. Kora legerőszakosabb játéka volt, hiszen a játék célja a gyalogosok elütése volt. Minden gázolás után maradt egy sírkereszt, ami a pályán maradva akadály lett, és kerülgetni kellett. Több játékterem is kitiltotta, és a CBS hírcsatorna foglalkozott vele (pszichológust is megszólaltattak, milyen hatása lehet egy ilyen játéknak).
Mentem vele egyet, utána így nézett ki a képernyő.
Ez pedig az irányítója, egy kormány és egy előre/hátra kar.
Ez pedig a szintén 1976-as Sprint 2 kontrollerfala, szofisztikáltabb, mint a Death Race-é. Egyrészt négysebességes sebváltó van a kormány mellett, másrészt nem látszik a képen, de lent van egy gázpedál is. Na ja, ennek a játéknak nem pusztítás volt a célja, hanem autóvezetést szimulált.
Persze a kor pixelgrafikájával tudta csak szimulálni. Viszont több pályát is lehetett választani benne. Ezt is kipróbáltam, meglepően nehéz volt irányítani, főleg a sebváltó miatt.
Ez pedig C64-ről ismerős lehet sokaknak: 1982, Pole Position a Namcótól. Érdekesség, hogy az az Ivatani Toru tervezte, aki a Pac-Mant.
Végül a Cruis'n USA a Midwaytől, 1994-ből. Korának egyik legszebb autóversenye volt, ráadásul ülve lehetett játszani, és akár ketten is. Az a Eugene Jarvis készítette, aki olyan régi klasszikusokat, mint a Defender, a Robotron vagy a Smash TV.
Hát ennyi. Persze sok kép kimaradt a képriportból, mondom, összesen több mint 200 van. Aki San Franciscóba jár, keresse fel, érdemes (és úgyis ott van egy rakás turistahely mellett).
Utolsó kommentek